A kodifikáció a jogi szabályozásnak olyan, a jogi szabályozásról alkotott sajátos felfogást tükröző formája, ami speciális szabályozási technikákat igényel. A szabályozás felépítése kétszintű, az általános és a különös szabályok megkülönböztetésén alapszik. Ebben a rendszerben elsősorban a különös szabályt kell alkalmazni, az egész szabályozás alapját képező általános normák annyiban alkalmazandók, amennyiben különös szabály nincs, vagy a különös szabály az adott kérdésre nem terjed ki. Az általános és a különös szintjének kettősségére épülő szabályozás két alapvető kérdést is felvet. Az egyik, hogy miként kell megformálni az általános szintű szabályokat, a másik pedig, hogy milyen szempontok szerint kell tipizálni a szerződéseket a szabályozás különös szintjén. Ez utóbbi nem pusztán szabályozási kérdés, mert a szerződések definiálásának problémáját is implikálja.
A szerződéstipizálásnak a szerződési jogi kodifikációban betöltött kiemelt szerepére tekintettel, az új Polgári Törvénykönyv Koncepciójának és Tematikájának (a továbbiakban: Koncepció)* egyes kérdéseit megvitató "Hungarian-British Joint Academic and Research Programme"** 2004. május 28-án és 29-én, Budapesten, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, valamint a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán tartott legutóbbi tanácskozásának témáját az egyes szerződéstípusokkal kapcsolatos kodifikációs problémák képezték. A tanácskozáson angol részről Prof. Hugh Beale (University of Warwick, a kodifikációs előmunkálatokat végző Law Commission tagja), Prof. John Cartwright (Oxford University), Prof. Dan Prentice (Oxford University) és Prof. Geoffrey Woodroffe (Brunel University) vettek részt. Magyar részről a vitaindító referátumokat Dr. Harmathy Attila (a szerződéstípusok rendszerének általános kérdéseiről), Dr. Kisfaludi András (a társasági szerződésről, mint szerződéstípusról) és Dr. Menyhárd Attila (a vállalkozási szerződésről) tartották. Az alábbiakban e tanácskozás eredményeit igyekszünk összefoglalni.
A szerződési jog különös részi szabályait alkotó szerződéstípusok meghatározása során elsődleges szerepe a szerződés tárgyának, a szolgáltatásnak van. További, a szerződéstipizálás során fontos szempontot képez a szerződések alanya szerinti elhatárolás, amennyiben ennek mentén tehető különbség fogyasztói és kereskedelmi szerződések között. Ebből a szempontból különösen érdekes azoknak a szerződéseknek a tipizált szabályozása, amelyek a gazdaságban speciális szerepet töltenek be, mint például a bankok, biztosítók, személy- és árufuvarozók fogyasztókkal kötött szerződései, a lízing, a faktoring és a franchise-szerződés. Vannak olyan szerződéstípusok is, amelyek éppen a szerződést kötő felek sajátos helyzete folytán csak részben vonhatók a magánjogi szabályozás körébe, mint például a munkaszerződés.
Az egyes szerződéstípusok kodifikálásának alapvető kérdése, hogy vannak-e a szerződéstípusoknak a specifikáció ellenére közös jegyei, és ilyen szempontból a common law szerződési jogi kategóriái jobban használhatónak tűnnek, mint a polgári jogé, ahol azt a kérdést kellene például a bailment szabályozása kapcsán megválaszolni, hogy alkothatók-e szabályok azokra a helyzetekre, amelyekben valaki egy dolog birtokában van, tekintet nélkül arra, hogy a dolgot milyen szerződéstípus alapján és keretében tartja magánál. Lényeges szabályozási szempont az is, hogy a szerződő fél az adott szolgáltatást ingyenes vagy visszterhes szerződés alapján nyújtja-e. A természetbeni teljesítés lehetősége vagy kizártsága fontos tényezővé teszi a szolgáltatás személyes jellegét, és további kérdésként merül fel a bizalmi viszonyok külön szabályozhatósága.
A szerződéstípusokra épülő szabályozás mindig elhatárolása problémákkal jár, miközben a határok sokszor nem világosak, nehéz megállapítani, hogy hol végződik az egyik típus, és hol kezdődik a másik. Minél több a speciális szabály, annál nagyobb az elhatárolások jelentősége. A tipizálás számos további kérdésre is kihathat, mint például a kártérítés mértékének meghatározása szerződésszegés esetén. A kodifikáció során meg kell határozni az egyes szerződéstípusok szabályozásának karakterét is, azaz hogy mennyiben legyen a szabályozás kogens és menyiben diszpozitív. A szerződési jog különös és általános részének viszonya szintén fontos előkérdés, mert alapvetően határozza meg a szabályozás felépítését az, hogy a kötelmi különös részi szabályok az általános részi normákat csak kiegészítik, vagy módosítják is. Hasonló problémák az angol jogalkotásban is felmerülnek, például a Misrepresentation Act és a Sale of Goods Act viszonya kapcsán, amennyiben mind a két törvény szabályoz a misrepresentation körébe tartozó tényállásokat.
Az egyes szerződéstípusok fogalmi meghatározást és elhatárolási szempontokat is nyújtó elemek, jellemző jegyek segítségével írhatók körül. A vállalkozási szerződés jellemző jegyei például a szerződésben a kötelezett valamely eredmény elérésre vállal kötelezettséget, és a szerződés középpontjában ez a tevékenység áll, miközben a vállalkozó a megrendelőtől független, a megrendelő utasítási joga mellett sincs vele alárendeltségi viszonyban. Ezek azok az ismérvek, amelyek alapján a vállalkozási szerződést az adásvételtől, a megbízástól és a munkaviszonytól el lehet határolni. A Ptk. rendszerében az a tény, hogy a munka elvégzéséhez szükséges anyagot melyik fél szolgáltatja, nem elsődleges elhatárolási szempont, míg ez képezi az elhatárolás alapját az angol jogban vagy a Bécsi Vételi Egyezmény alkalmazásában az adásvétel és a vállalkozás között.
A vállalkozási szerződés további jellemző, és a kodifikáció szempontjából releváns vonása lehet a viszonylag tartós jellege, aminek folytán a szerződés megkötésének és teljesítésének időpontja szükségképpen elválik egymástól. A szerződéskötés és a teljesítés közötti időtartam növeli a szerződés teljesítési kockázatát, amire a szabályozásnak is tekintettel kell lennie. A szerződéskötés gazdasági, társadalmi, technikai vagy természeti körülményei éppúgy megváltozhatnak, mint a feleknek a szerződés teljesítéséhez fűződő érdeke és nagy az esélye annak, hogy - különösen komplex munkát igénylő szerződések esetén - a felek által nem ismert új, a teljesítést elnehezítő tényezők válnak ismertté. A vállalkozási szerződés további jellemzője, hogy a vállalkozó a szerződés teljesítéséhez teljesítési segédet vesz igénybe, továbbá, hogy ha ő szerzi be a szerződés teljesítéséhez szükséges anyagot, akkor ő egy szerződéses láncolat végén áll a megrendelővel szemben. Ebből adódóan külön kérdésként merül fel a vállalkozó által a szerződés teljesítéséhez szükséges felhasznált anyag hibájáért való felelősség, amelyet - úgy tűnik - mind a magyar, mind az angol esetjog hajlamos a vállalkozóra hárítani.
A vállalkozási szerződések körében tipikusan alkalmazott, bár nem specifikusan ehhez a szerződéstípushoz kötődő jogintézmények is számos olyan kérdést vetnek fel, ahol a jelek szerint a szabályozás és a bírói gyakorlat nem igazodik a kereskedelmi forgalom igényeihez. Az egyik ilyen, újragondolásra érdemes jogintézmény a kötbér. A kötbér a magyar szabályozásban szerződést biztosító mellékkötelezettség, amelynek csak részben van reparatív funkciója, mert a kötbért meghaladó kárát a jogosult érvényesítheti, azaz a kötbér megfizetésével a kötelezett nem tudja teljes egészében "kiváltani" a szerződés teljesítésére irányuló kötelezettségét. A szerződéses gyakorlat ugyanakkor egyértelműen jelzi a felek igényét olyan "átalány-kártérítési" klauzulák alkalmazására, amelyek a kötelezett által vállalt kockázatot behatárolják. Olyan kikötésekről van szó, amelyeket a kötelezett a szerződésszegés esetén az okozott kár mértékétől függetlenül fizet meg, amelynek megfizetésével azonban kiváltja a szerződéses kötelezettségét, azaz magasabb összegű kártérítést akkor sem érvényesíthet, ha a jogosult bizonyítani tudja a szerződésben kikötött kártérítési összeget meghaladó kárát. Ez a jogosult számára azért kedvező, mert mentesül a kár összegének tekintetében a bizonyítási tehertől, a kötelezettnek azért, mert kiszámíthatóvá teszi számára azt a kockázatot, amit a szerződés megkötésével vállalt. Az ilyen kikötések a jelenlegi bírói gyakorlatban vagy kötbérként értelmezhetők, vagy pedig a szerződésszegésért való felelősség korlátozására a Ptk. 314. §-a által alkalmazandó teszt szerint kell megítélni őket. A kötbérként való értelmezés ilyen kikötések esetén a felek szándékával többnyire nyilvánvalóan ellentétes, ezért a felelősségkorlátozásként való értelmezés tűnik adekvátabbnak, ahol a felelősségkorlátozással járó hátrány megfelelő kiegyenlítésének minősülhet a bizonyítási teher alól való mentesülés.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
