Megrendelés

Zeller Judit[1]: A 75 éves Ádám Antal köszöntése (JURA, 2005/1., 197-198. o.)

Dr. Ádám Antal az MTA doktora, professor emeritus, nyugalmazott alkotmánybíró 2005 február 14-én töltötte be 75. életévét. Ebből az alkalomból került sor a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának és a Kar Alkotmányjogi Tanszékének szervezésében a PTE Rákóczi úti "Halasy-Nagy József Aulájában" megtartott születésnapi ünnepségre. Az ünneplők között jelen volt Dr. Petrétei József igazságügy-miniszter, Dr. Lénárd László, a Pécsi Tudományegyetem rektora, Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet, a Kar dékánja, Dr. Kunszt Márta, Pécs város alpolgármestere és Lászlóné Dr. Kovács Ilona megyei főjegyző is.

Az ünnepséget Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet dékán üdvözlő szavai nyitották meg, amelyek után a születésnapi köszöntők sora következett. Ádám Antal életművét, 56 éve tartó, máig töretlen oktatói munkáját méltatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki levelében, amelyet Dr. Illéssy István kabinetfőnökhelyettes tolmácsolt a megjelenteknek. Ezután a PTE rektora, Dr. Lénárd László mondta el ünnepi beszédét, melynek során tisztelgett Ádám Antal, a kolléga és barát előtt, és az Egyetem nevében, a 75. születésnaphoz illő ajándékkal, a Pécsi Egyetem alapító okiratának díszes másolatával köszöntötte az ünnepeltet. Mindezek után a tanítvány, oktatótárs és miniszter, Dr. Petrétei József igazságügyi miniszter szólt az ünneplőkhöz, kifejezve mély tiszteletét az először hallgatóként, majd oktatóként, tanszéki kollégaként megismert Ádám professzor iránt, akinek tudására, szakmai kompetenciájára, segítségére, tanácsaira mindig számíthatott. Beszédében kiemelte Dr. Ádám Antal jelentős szerepét a magyar alkotmányos jogállam megteremtésében. Tudományos munkája során a bölcseleti, értéktani kérdésektől kezdve, a közjogi-alkotmányjogi dogmatikán át a gyakorlati problémákig egy téma sem volt tőle idegen. Emellett a közjog gyakorlatában az alkotmánybírói tisztségen keresztül is kiemelkedőt és maradandót alkotott az alkotmányjogi kérdések felvetése és megoldása tekintetében.

A köszöntők után az Alkotmányjogi Tanszék nevében Dr. Chronowski Nóra tanszékvezető átadta a szerkesztésében megjelent ünnepi tanulmánykötetet, amelyet a Tanszék meglepetésként készített a születésnapját ünneplő professzornak. A kötet bemutatásakor Dr. Chronowski Nóra elmondta, hogy a kötet szerkesztési koncepcióját több motiváció határozta meg. Egyrészt tisztelgés az ünnepelt kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszere és a nemzetközi tudományos életben kifejtett aktivitása előtt, ezért került sor azoknak a kiváló külföldi jogtudósoknak meghívására a szerzők körébe, akiknek a Karunkhoz fűződő kapcsolata nem kis mértékben Ádám professzor hatására vált szorossá és rendszeressé. A lengyel, német, osztrák, francia, szerb professzorok mellett a Kar közjogi tanszékeinek oktatói, doktoranduszai és külső munkatársai teszik közkinccsé a kötetben új kutatási eredményeiket angol, német vagy francia nyelven. A könyv másrészt törekszik arra, hogy a közjognak azokat a területeit fogja át, amelyek körében Ádám Antal is rendszeresen publikál. Így a tanulmányok között szerepelnek az európai alkotmányosság aktuális kérdéseit vizsgáló írások, a klasszikus alkotmányi elveket elemző, bölcseleti jellegű értekezések, az emberi jogokat és védelmi rendszerüket tárgyaló elemzések, továbbá a konkrét alkotmányjogi, közigazgatási jogi és nemzetközi jogi intézményeket, eljárásokat, tevékenységfajtákat és mechanizmusokat értékelő fejtegetések. A tanszékvezető asszony végül a kötet címéről ejtett szót. Az "ADAMANTE NOTARE" azt jelenti: gyémántvésővel örökre felvésni, ércbetűkkel írni. A képes beszéd nem véletlen: Ádám Antal tudományos munkássága a magyar közjogtudomány időtálló kincsének tekinthető, forrás és kútfő, amelyből tanítványai újra és újra meríthetnek.

Az ünnepi tanulmánykötet átadása után Ádám Antal szakmai pályafutásának bemutatása következett. Az ünnepség keretében persze csak a töredékét lehetett felvonultatni a tudományos, oktatói és közéleti tevékenységnek és mindannak a sikernek, amely Ádám Antal életművének része. Ádám professzor még hallgatóként kezdte meg oktatási tevékenységét, így lehetséges, hogy már 56 éve részese az ÁJK jogászképzésének. 1967-től egyetemi tanár, 2000 óta pedig professor emeritus a Karon. Oktatói tehetségét igazolja, hogy 2000-től a joghallgatók háromszor választották meg a Kar legnépszerűbb oktatójává. Tudományos kutatói tevékenysége mind módszereiben, mind tematikájában rendkívül sokoldalú. Nem elégszik meg a puszta problémafelvetéssel, számos művében célja egy-egy téma de lege ferenda feldolgozása is. Kiemelendők ebből a magyar alkotmányos jogállam alaptörvényének továbbfejlesztésére irányuló törekvései. Az állandó tudományos megújulás mellett az utóbbi évtizedben hangsúlyossá vált kutató tevékenységében az elméleti problémák felé fordulás, így az axiológia, a valláserkölcs és a vallásfilozófia vizsgálata. Magyar és idegen nyelvű tudományos publikációinak száma

- 197/198 -

meghaladja a négyszázat. A tudomány és az oktatás mellett Ádám Antal közéleti tevékenysége is kiterjedt, melyből kiemelhető dékáni tisztsége az Állam- és Jogtudományi Karon, valamint alkotmánybírói tisztsége, amelyet 1990-től 1998-ig töltött be.

Az ünnepség keretében, az életmű számos elismeréséhez csatlakozva, Dr. Szalayné Dr. Sándor Erzsébet dékán átadta Dr. Ádám Antal professor emeritusnak az Állam- és Jogtudományi Kar által adományozott "PRO FACULTATE IURIDICO-POLITICA UNIVERSITATIS QUINQUEECCLESIENSIS" érdemérem arany fokozatát. Az érdemérem a Kar elismerését fejezi ki Ádám Antal 56 éven keresztül végzett áldozatkész, fáradhatatlan oktató és kutatómunkájáért, a magyar tudományos közéletben, a Kar doktorképzésében, nemzetközi kapcsolatainak kiépítésében és elmélyítésében, a tudományos kiadványok szerkesztésében, színvonalának emelésében betöltött kiemelkedő sze-

repéért, a Kar tekintélyének növeléséért, valamint a hallgatók tanulmányi munkájának elősegítéséért. A köszöntések sorában Kunszt Márta alpolgármester beszéde következett, aki Pécs városának üdvözletét tolmácsolta. Végül az Állam- és Jogtudományi Kar hallgatói, valamint az Óriás Nándor Szakkollégium nevében Szolnoki Györgyi jogászhallgató tisztelgett az ünnepelt előtt.

Az ünnepség záróakkordjaként az ünnepelt, Dr. Ádám Antal felszólalását hallhatták a megjelentek. A professzor a tőle megszokott szerénységgel és a soha fel nem adott tudományos igénnyel válaszolt az őt ünneplőknek. Méltatta oktatóit és mentorait, köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették számára tudományos útjának végigjárását, illetve akik megteremtették kutatói és oktatói pályájának hátterét. Rögtönzött vallásfilozófiai előadásnak is beillő felszólalását humorral fűszerezve - mint oly sok alkalommal - ismét maradandó élményt nyújtott hallgatóságának. ■

Lábjegyzetek:

[1] A szerző egyetemi tanársegéd.

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére