Az ügyészség az igazságszolgáltatás közreműködőjeként, mint közvádló az állam büntetőigényének kizárólagos érvényesítője, az ügyész a büntetőeljárás szerves aktora, a vád tárgyává tett tényekkel a bírósági eljárás kereteinek meghatározója. Az új büntetőeljárási törvény megalkotását nem inspirálta ugyan az ügyész vádképviseleti jogainak az újragondolása, de változó jogszabályi környezetben az ügyész eme jogainak korrekciója sem nélkülözhető, és stricti iuris esetén főleg kívánatos a törvény hallgatásának feloldása. A szakértő alkalmazása körében ugyan az anomáliákat a kirendelők maguk is előidézik, ám azokat eleve a büntetőeljárási törvény rendelkezései is szülhetik, míg a bírósági szakaszban az ügyfélegyenlőségnek nemcsak e téren, hanem a sajtó tájékoztatása vonatkozásában is vannak aránytalanságai.
A Kormány 2015. február 11. napján megtartott ülésén elfogadott, az új büntetőeljárási törvény szabályozási elveiről szóló előterjesztés[1] (a továbbiakban: Koncepció) 1.2.2. pontjának utolsó bekezdése szerint az új törvény szakmai előkészítésének határideje 2016. június 30., a részletes előterjesztés III. része szerint pedig az új büntetőeljárási törvény normaszövegét az igazságügyért felelős miniszter 2016. június 30-ig készíti elő.
Amíg nincs nyilvános jogszabálytervezet (az új Be. "első olvasatos szövege" már elkészült),[2] addig a kodifikációs bizottsághoz, kodifikációs testülethez, szakértői testülethez képest kívülálló jogalkalmazónak gondolatai, ötletei, a jogszabálytervezet közzététele után viszont véleménye, talán javaslatai is lehetnek, ám a belső és közigazgatási egyeztetés, majd a parlamenti vita után reményei már alig.
A gondolatok, javaslatok elsősorban az ügyész jogállásának, jogainak, másodsorban a szakértők alkalmazásának, a szakvélemények kontrolljának szabályai körül csaponganak, kiegészülve az akkurátus processzuális szabályozásra irányuló igénnyel és az ügyfélegyenlőség finomítására tendáló elvárással.
A büntetőeljárási (alap)modell az "egy terhelt, egy bűncselekmény". Azt, hogy egy büntetőeljárási törvény akkor optimális, ha ezen túlmenően a "több terhelt, több bűncselekmény" szituációt is hatékonyan tudja kezelni, itt és most nem boncolgatom. Az (alap)tézist viszont kiegészítem azzal, hogy ahhoz a közelmúltig - a törvény szövege is szerint - egy ügyész dukált, napjainkban azonban már a nagy terjedelmű, (kivételesen) különösen bonyolult ügyekben nemcsak a nyomozás alatt (fokozott ügyészi) nyomozásfelügyeleti csoportokra van példa, hanem arra is, hogy a bíróság előtt a vádat (egyidejűleg) nem egy, hanem több (kettő) ügyész képviseli. Ennek a kialakuló és erősödő gyakorlatnak a jogalapja csak az az archaikus jogelv lehet, hogy quod non vetat lex, hoc libet.
A büntetőeljárásról szóló (hatályos) 1998. évi XIX. törvény (Be.) 28. §-a ugyanis az ügyészről csak egy(edüli)ként beszél, míg a védőnél a 44. §-ának (2) bekezdésében kifejezetten megengedi, hogy a terhelt érdekében több védő is eljárhat, s e és a következő bekezdésben (az egy terhelt érdekében) a több védő eljárását alapjaiban megszabja.
A Be. a 14. §-ának (4) bekezdésében - az e törvényben meghatározott esetekben: öttagú tanács elé utalás [271. § (1)-(2) bek.] - az elsőfokú bíróság, ugyanezen § (5) bekezdésében - ha e törvény így rendelkezik - a másodfokú [358. § (2a) bek.], a harmadfokú bíróság [385. §] és a Kúria [420. § (1) bek.] összetételét illetően teszi lehetővé két hivatásos bíróból és három ülnökből, illetve öt hivatásos bíróból álló tanács eljárását.
Az öttagú tanács elé utalás elrendelésének indoka a járásbíróság tárgyalásában a vádlottak nagy száma vagy az ügy különösen nagy terjedelme, a törvényszék tárgyalásában továbbá még a bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetettsége; a másodfokú (és a harmadfokú) bíróság eljárásában a vádlottak nagy száma, az ügy különösen nagy terjedelme vagy az ügy jellege; a Kúria felülvizsgálati eljárásában az ügy különösen nagy terjedelme vagy az ügy jellege, míg az öt hivatásos bíróból álló tanácsban elbírálás kötelező, ha a felülvizsgálat a Kúria határozata ellen irányul. A rendelkezésekben lévő határo-
- 527/528 -
zatlanságok és következetlenségek elemzését mellőzöm.
A következtetések levonását ellenben nem, amelyek szerint a Be. rendelkezik mind a bíróság esetében a több bíró, mind a védelem esetében a több védő, ám nem intézkedik a vád esetében a több ügyész eljárásáról.
A büntetőeljárási törvény stricti iuris, kiterjesztő értelmezése nem tanácsos. A büntetőeljárás rendje pontos szabályozásának elve megkívánná, hogy a jogalkotó a törvényben is megjelenítse a tárgyaláson a vád képviseletében a több ügyész eljárásának lehetőséget, s kifejezze legalább fővonalaiban annak szabályait, azaz, hogy mikor, milyen fajtájú ügyekben (a vádlottak nagy száma, az ügy különösen nagy terjedelme, kivételes bonyolultsága, az ügy jellege) járhat/na el több (hány: kettő, netán három stb.?) ügyész, s egymás között milyen jogkörökkel (kérdezési, indítványozási, észrevételezési jog gyakorlása, vádbeszéd tartása, jogorvoslati nyilatkozat megtétele), hogyan (az ügyészség vezetője által az ún. - nem időben, hanem a vád jogainak gyakorlásában - első ügyészt kijelölten) megosztva.
A teljesség kedvéért megjegyzem, a - későbbiekben részletesen citált, lásd a következő alcímen belül már - ügyfélegyenlőség jegyében még az lenne tisztességes, ha az ún. monstre ügyekben a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság (egy terhelt részére) több védőt is kirendelhetne.
Az új Be.-ben viszont nem üdvözölném, ha csak az elsőfokú eljárásban lenne lehetőség (három szakbíróból álló) tanács alakítására, a fellebbviteli eljárásokban nem.[3] A hatályos Be.-ben nevesített indokok mellett azért sem, mert egyrészt az elsőfokú és a másodfokú eljárás heterogén jellegét is karakterizálja a másodfokú eljárásban a hivatásos bírók nagyobb száma, másrészt a társadalom számára a jogerős ítélet elfogadásában is demonstratív súly lehet a másodfokú tanács ötös létszáma, harmadrészt önmagában egy lehetőségnek a diszkvalifikálása haszontalan.
A Be. alapjául szolgáló koncepciót elfogadó, a törvénytervezet kidolgozását és annak a Kormány elé terjesztését elrendelő 2002/1994. (I. 17.) Korm. határozat[4] mellékletében foglalt szempontok között a 2. pontban szerepelt, hogy olyan eljárást kell kialakítani, amelyben - legalábbis az alaptípust tekintve - érvényesül az a tétel, hogy a büntetőjogi felelősség kérdése a közvetlenség elvének tiszteletben tartásával a tárgyaláson dől el, és amelyben a mainál erőteljesebben érvényre jut a kontradiktórius elv, ezen belül pedig a felek rendelkezési joga.
"A vád és a védelem viszonyára a bírósági tárgyaláson az ügyfélegyenlőség a jellemző. Egyenlőek a jogaik a bizonyításban: az indítványok, az észrevételek, a bizonyítékok előterjesztésében, a kihallgatott tanúkhoz, más személyekhez kérdések feltételében és egyéb processzuális jogosultságokban. A jogegyenlőséget a bizonyításban nevezik képletesen fegyverek egyenlőségének is. Az elfogulatlan ítélkezés egyik biztosítékát éppen az ügyfélegyenlőség szolgáltatja, nevezetesen az, hogy a bíróság előtt a vád és védelem jogait tekintve egyenlően áll."[5]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
