Mára majd minden magára valamit adó európa-jogász megvádolta az Európai Uniót híres-hírhedt demokrácia deficitjével;[2] ehhez képest csekély számú szerző mutat rá arra, hogy az Európai Uniótól, mint jogilag, politikailag is nehezen megfogható entitástól nem feltétlenül kellene az állami demokrácia - eleve államonként meghatáro-
- 174/175 -
zott és változatos - attribútumait számonkérnünk,[3] és előbb inkább saját házunk táján (értsd: állami berendezkedésünkben) kellene rendet teremtenünk,[4] mielőtt szellemi csapatainkat Brüsszel ellen küldjük. Ezen a vonalon továbbhaladva, ha elfogadjuk azt, hogy meddő kísérlet volna a (tag)állami demokráciák - és egyáltalán, melyik? -vonásait egy az egyben exportálni az Unió rendszerébe, ugyanakkor fenntartjuk a 'demokratikus' Unió iránti igényünket: milyen sui generis (mert mint minden, ami uniós, a demokráciája is sui generis kell, legyen!) demokráciát találjunk ki számára?
Eddig tehát az uniós demokráciát érintő ős-vita lényege. Az idevágó jogirodalomból megtudhatjuk, mije nincs az Uniónak: demokratikus legitimációja, 'valódi' európai pártjai, átlátható döntéshozatali mechanizmusai, megfelelő emberi jogi garanciái stb., és mi az, amije van: bonyolult, titkos-titokzatos eljárásai, túlsúlyos 'kormányzata' és óriási politikai hátraléka 'állampolgárai' felé. Egyes szerzők felismerték, hogy az uniós demokrácia problémakörét a gyökerénél, azaz az ún. demos problémakörénél kell kezelni, vagy azért mert 'európai demos' nem létezik; vagy azért, mert eleve nem is létezhet; vagy pedig azért, mert létezik ugyan, de mégsem olyan, mint 'egy nemzeti'. Mivel "nincsen demokrácia demos nélkül",[5] központi kérdés, hogy van-e egyáltalán európai demos, vagy csak különböző (nemzetállamokba tömörült) népek Európát (földrajzilag többé-kevésbé) lefedő együttműködéséről van szó? És egyáltalán, mi kell a demos-hoz? Mitől demos a demos?
Először is tisztáznunk kell, hogy az európai állampolgárok összessége nem egyenlő, illetve nem feltétlenül egyenlő az európai demos-szal. Weiler az európai állampolgárság intézményének létrehozását[6] modernkori panem et circensis-nek minősíti: "[A]z Unió menedzserek termékévé vált, akik megrettenve a fogyasztók[7] elégedetlenségétől, már-
- 175/176 -
kafejlesztésbe fogtak. Az állampolgárság és az azzal összefüggő 'jogosultságok' arra szolgálnak, hogy új arculatot nyújtsanak a terméknek (hiszen tartalmilag nagyon keveset nyújtanak), és a fogyasztók számára még vonzóbbá varázsolják a terméket azért, hogy megerősítsék kötődéseiket kedvenc márkájuk iránt."[8] Azaz, az uniós állampolgárságnak nagyobb a füstje, mint a lángja: jól hangzik, de keveset tesz hozzá a már eleve meglévő jogosultságokhoz, illetve az 'állampolgárainak' nyújtott[9] szerény politikai jogok nem teszik aktív citoyen-né, politikai ágenssé Európa állampolgárait. Weiler arra a következtetésre jut, hogy a Szerződés Urai abból a célból alkották meg az európai állampolgárság intézményét, hogy az "megerősítse és kézzelfoghatóbbá tegye az egyén Unióhoz tartozásának érzetét; másodszor pedig, az állampolgárság olyan polgári jogokat ruház az egyénre, melyek az Unióhoz kötik".[10] Ám egy tartalmilag kiüresített, megcsúfolt 'állampolgárságtól' várják, hogy "érzelmi és pszichológiai" kötődést hozzon létre az Unió irányában. Jó példa az 'állampolgárság', mint tipikusan államisághoz kötődő intézménynek az Unióba való exportálása arra a fejetlenségre, ami az Unió jogi természete körül uralkodik. Ugyanakkor felmerül a kérdés, elvárhatjuk-e, hogy uniós kérdésekben minden esetben új terminológiát alkalmazzanak a szerződés urai, amikor csak továbbfejlesztik az 'uniós építményt' (azaz ismét: amikor sui generis intézményeket hoznak létre)?[11] Vagy inkább: fogadjuk el, hogy bevett fogalmaink az európajog keretében értelmezhetetlenek, azoknak saját, 'közösségi értelmük'[12] van. Ebben az összefüggésben az is elgondolható, hogy az európai állampolgárság,[13] az európai demos nem ugyanaz (csak nevében), mint aminek első pillantásra - azaz hagyományos fogalmaink értelmében - látszik, így attól nem is várjuk ugyanazt, mint nemzeti megfelelőjétől. És valóban, szükségszerű-e, hogy az európai fogalmak és intézmények a nemzeti fogalmak és intézmények egyszerű európai tükröződései, leképeződései legyenek?[14]
Az európai demos tagadóinak csapata (esszencializmus)[14] abból indul ki, hogy a nép "szervesen képződött, etnikai, kulturális közösség, [...] melyet nagyfokú homogenitás
- 176/177 -
jellemez."[15] Grimm szerint az uniós állampolgárok kollektív identitástudatának alulfejlettsége, nyelvi sokszínűsége, illetve az a tény, hogy uniós szinten hiányoznak az európai állampolgárok és uniós intézmények közötti közvetítő-mechanizmusok eleve megakadályozza, jobb esetben csupán megnehezíti az európai demos kialakulását.[16] Állam és nép eszerint tehát egymásra utalt és éppen ezért egymástól elválaszthatatlan két jelenség, mert: valamilyen nép[17] vagy lakosság (ami óhatatlanul valamely nép vagy népek része vagy összessége) az állam létének előfeltétele,[18] ugyanakkor a nép(ek) természetes közege az állam, hiszen: "[a]z egyes Államok népei mind kiindulópontjai az ezen népekhez kötődő államhatalomnak. Az Államnak [...] olyan saját cselekvési területekre van szüksége, ahol az adott nép [...] a politikai akaratformálás folyamatában artikulálhatja magát, abból a célból, hogy jogi úton fejezze ki azt, ami ezt a népet (kisebb vagy nagyobb mértékű homogenitásában) szellemileg, társadalmilag és politikailag összeköti.[19] '[20] Azaz, a jogalkotás minden egyes aktusa mintegy 'reprodukálja' a nép identitását. Lindahl szerint azonban egy jogi norma nem csupán megismétli azt, ami egy adott nép identitását kiteszi, hanem egyszersmind újraalkotja azt (konstruktivizmus)[21] . Ezáltal a jogalkotás egyszerre fejezi ki és formálja át egy nép identitástudatát.[22] Vagyis az identitástudat nem egy lezárt, változhatatlan jelenség. Ebben az értelemben az európai szintű jogalkotás is lehet identitástudat-teremtő tényező.
Beierwaltes szerint uniós szinten azonban hiányzik az un. public sphere, azaz nincsen meg az az 'európai nyilvánosság', melyben az európai demos politikailag "artikulálhatja magát" - és ennek legnagyobb mértékben a nyelvi akadály szabja gátját. Mivel az ember a kommunikáció folyamatában határozza meg, fejezi ki identitását, egy adott társadalmat maga a kommunikáció - útján megvalósult társadalmi vita, akaratformálás - kovácsol politikai egységbe.[23] Ide kapcsolódik Gángó meglátása is: "Az EU egyik fő erkölcsi elve a közös európai szolidaritás [...]. A szolidaritás elve a társadalomban azt mondja ki, hogy a társadalom tagjainak alapvető érdekei, amelyek
- 177/178 -
a túlélést segítik elő, közösek. [...] A szolidaritás hiányának egyik legfőbb oka az, hogy nem létezik (európai)[24] információ közösség."[25]
Vizsgáljuk meg tehát először az európai szintű információs közösség hiányának[26] problémáját. Az európai információs közösség és európai nyilvánosság, mint demos-formáló tényezők hiányát egyszerű volna nyelvi korlátokra visszavezetni, ámde ki vitathatná el Svájctól a svájci (többnyelvű) népet? Jóllehet, az egyes népek kollektív identitástudata a kommunikáció folyamatában formálódik, ám éppen Svájc példája mutathat rá arra, hogy az egyes identitástudatok rétegzettek[27] (német ajkú svájci és svájci állampolgár), és egy adott azonosulás (nyelvi, etnikai) nem feltétlenül zárja ki a másikat (politikai), hanem kiegészítheti azt ('többes identitás').[28] Így adott esetben a nép tagjai között létrejött szolidaritás nyelvi akadályok esetén is elgondolható.[29]
Scharpf szerint a politikai folyamatokban meghatározott prioritások legitimitása abból fakad, hogy azok a nép valódi akaratát tükrözik.[30] Egy demokratikus rendszerben a kisebbségben maradottak mindig számíthatnak arra (éppen politikai részvételi lehetőségeik nyomán), hogy legközelebb ők kerülnek többségbe és határozzák meg a politikai prioritásokat, valamint "egy országon belüli kollektív identitástudatnak köszönhetően az egyének személyes megfontolásait megelőzi a közösség tagjai közötti szolidaritás". Ez a fajta szolidaritás Scharpf szerint uniós szinten nem létezik, így nem is beszélhetünk európai demokráciáról,[31] sőt, éppen az európai integráció hat hátrányosan a tagállamok demokratikus folyamataira.[32]
- 178/179 -
A szolidaritás a közös érdekek felismerésében és ennek nyomán egy közös sors együttes alakításában, egy közösen tételezett cél együttes elérésére való törekvésben valósul meg.[33] Ennek nyomán különböző szolidaritásközösségek képzelhetők el, melyeknek rendezőelve mindenekelőtt a közösnek tekintett érdek lesz. Jó példa lehet a szolidaritásközösségek sokszínűségére az önkormányzat, mint helyi vagy regionális szolidaritásközösség, illetve egy transznacionális szakmai szövetség, mint professzionális szolidaritásközösség. Elméletben végtelen számú és típusú szolidaritásközösség lehetséges. Nyilvánvaló, hogy természetükből adódóan az egyes szolidaritásközösségek különböző intenzitású szubjektív kötődéseket hoznak létre egy-egy csoport irányában, azonban ezek a kötődések nem (feltétlenül) zárják ki egymást. Az egyén tehát több közösségnek is tagja, melyekhez kisebb-nagyobb mértékben kötődik. Elfogadja az adott közösségek szabályait, mert részt vett azok kialakításában[34] és mert azok egy közös cél elérését szolgálják.
Ám a demos-tagadók érveinek talán leggyengébb pontja éppen a nép szempontjából megkövetelt homogenitás mértékének határozatlanságában rejlik: vajon mikor tudjuk, hogy eléggé 'homogén' az emberek egy adott közössége ahhoz, hogy népnek hívhassa magát? És pontosan mely tényezők tekintetében követelünk meg bizonyos fokú homogenitást? Ezen elméleti bizonytalanságok elkerülése végett nem volna-e hát célravezetőbb funkcionálisan megközelíteni a kérdést: nép tehát az, ami népként viselkedik. Népként viselkedik[35] az a csoport, ami népnek hívja magát, és azt kívánja, hogy népként ismerjék el: vagyis egyfajta akaratlagosságot[36] is feltételez az összetartozás-tudat mögött. "A polgárok nemzetét nem szabad összetéveszteni a közös leszármazáson, nyelven és történelmen alapuló közösséggel. Ez a téves megközelítés ugyanis nem képes megragadni a polgári nemzet akaratlagos jellegét, azt a kollektív identitást, ami nem független [...] attól a demokratikus folyamattól, amelyben az létrejött. A 'nemzet' eme polgári felfogása az etnikai felfogással szemben jól tükrözi az európai nemzetállamok tényleges történeti formálódását, valamint azt a tényt, hogy a demokratikus állampolgárság absztrakt, jogi úton kialakított szolidaritást hoz létre idegenek között".[37] Mindezek alapján a szakirodalom különbséget tesz a 'sűrű' (nemzeti) demos, valamint a 'laza' (polgári-politikai) demos[38]
- 179/180 -
között, mely két jelenség nem kizárja, hanem inkább kiegészít(heti) egymást[39] . Európai szinten tehát egyre nagyobb számú 'sűrű' demos állhat össze 'laza', európai demos-szá.[40]
A demos jellemzője európai kontextusban tehát nem feltétlenül és nem kizárólag a közös történeti gyökerekben, a nyelvi homogenitásában vagy kulturális egységében keresendő; az európai demos elsősorban és jellegénél fogva politikai természetű jelenség kell, hogy legyen. Az európai demos-t "polgári-politikai feltételekkel kell elképzelnünk, amely nem közös etnikum és/vagy kultúra alapján, hanem közös értékek, a jogok és társadalmi kötelezettségek közös felfogása és a nemzeti különbségeken túlmutató közös, racionalitáson alapuló szellemi kultúra nyomán áll össze".[41] Fatovic magát az európai Alkotmányszerződést tekinti demos-teremtő tényezőnek: "egy alkotmány nem csupán a kormányzat hatásköreit [...] határozza meg, hanem azt a népet is, melynek ez a rendszer sajátja. [...] Az alkotmány nem csupán a politikai hatalom korlátait írja le, de egyben meghatározza a politikai tagság korlátait is. [...] Az alkotmány a személyek politikai közösség létrehozására irányuló megállapodása (,..)."[42] Az európai demos tehát mindenekelőtt politikai közösség, melynek tagjai politikai részvételi mechanizmusok igénybevételével biztosítanak legitimitást egy adott politikai rendszernek. Az európai demos leírható kiterjedt szolidaritásközösségként is, mely közös, az Alapszerződésekben célként tételezett[43] érdekeinek előmozdítására törekszik. Ebben az értelemben most is beszélhetünk európai demos-ról, hiszen (szerény) politikai részvételi lehetőségek uniós szinten már most is rendelkezésre állnak.[44]
Természetesen nem véletlen, hogy mégis földrajzilag, kulturálisan és történelmi összefonódottságukban egymáshoz közel álló államok tudtak hatékonyan az integráció mind szorosabb útjára lépni. Ezeket a tényezőket nem szabad alábecsülni, hiszen éppen ezek teremtették meg az európai integráció táptalaját, erre van figyelemmel az EUSZ 49. cikke is, miszerint kizárólag európai államok[45] csatlakozhatnak az Unióhoz.
- 180/181 -
Az európai integráció alapját és kiindulópontját azok a közösnek tekintett elvek képezik, melyeket az alapszerződések tételeznek és amelyeket minden tagállam (magáénak és egyszersmind magára kötelezőnek) elfogadott.[46] Ezek az alapelvek képezhetik azt a Grundnorm[47] -ot, melyre az európai identitás és jogalkotás épül. Az európai demokrácia alapja tehát egy értékközösséget és szolidaritásközösséget vállaló demos, melynek identitása " [...] - miként is lehetne másképp? - a pluralizmus. [...] Egy európai identitásban hinni egyet jelent annak kikényszerítésével. [...] Európa polgárai majd maguk választják meg 21. századukat."[48] ■
JEGYZETEK
[1] Michiel Brand: Affirming and Refining European Constitutionalism: Towards the Establishment of the First Constitution for the European Union. EUI Working Paper Law No. 2004/2.
[2] "A probléma könnyűszerrel meghatározható: míg a hatáskörök európai szintre utalása révén az EU feladatkörei és döntéshozatali hatáskörei radikálisan felduzzadtak, addig ezzel a tempóval a szűk nemzetállami kereteken túlmutató demokratikus eljárási formák nem tudtak lépést tartani." Marcus Höreth: Das Demokratiedefizit lässt sich nicht wegreformieren. Über Sinn und Unsinn der europäischen
Verfassungsdebatte. Internationale Politik und Gesellschaft 2002/4. 14. Az Európai Unió demokrácia deficitjével kapcsolatban ld.: Marcus Höreth: The Trilemma of Legitimacy-Multilevel Governance in the EU and the Problem of Democracy - Discussion Paper, C 11. Zentrum für Europäische Integrations-forschung (ZEI), 1998.; Svein S. Andersen - KjellA. Eliassen: The European Union: How democratic is it? London: Sage, 1996.; Brigitte Boyce: The Democratic Deficit of the European Community. Parliamentary Affairs 1993/46.; Karl-Heinz Neunreither: The Democratic Deficit of the European Union. Government and Opposition 1994/29.; Chronowski Nóra: A demokrácia. Európai Alkotmányjog - Tanulmányok az európai integráció alkotmányossági kérdései köréből, Európajogi Füzetek, Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar, 2002.
[3] Andrew Moravcsik: In Defense of the "Democratic Deficit": Reassessing Legitimacy in the European Union. Journal of Common Market Studies, 40/4 (2002. November), Oxford.
[4] És valóban, Moravcsik meggyőzően szemlélteti, hogy az Európai Unió működésében sokszor átláthatóbb, racionálisabb és egészében véve demokratikusabb, mint a tagállamok megfelelő eljárásai és működése. "Persze, de hát inkább megbízom a saját képviselőimben és közigazgatásomban, mint egy olyan rendszerben, ahol franciák, olaszok, szlovákok is részt vesznek! Vajon mit forralnak a hátunk mögött?!" - mondaná az ember. Akár érthető is a nemzeti szuverenitáson nevelkedett lelkek berögzült gyanakvása az idegenekkel szemben, hiszen a korlátozott, ámde mégiscsak "közös kormányzás" óriási kihívást jelent a - nehezen kiirtható vagy kiirthatatlan? - politikai prekoncepciókkal szemben.
[5] Clement Fatovic: The Constitution of a European Demos - Presentation for Workshop. In The New Face of Europe II. University of Florida, 2005., 2.
[6] Ld. Európai Unióról szóló szerződés, 8. cikk.
[7] Értsd: tagállamok állampolgárai.
[8] Joseph H. H. Weiler: The Constitution of Europe - To be a European Citizen: Eros and Civilization. Cambridge University Press 1999. 333.
[9] mintegy kegyként nyújtott státus, ld: Weiler i. m. 334.
[10] Weiler i. m. 333.
[11] Ld. ugyanezt a kérdést az európai 'alkotmány' fogalmával kapcsolatban, V. Giscard d' Estaing: Introductory Speech by President Valéry Giscard d'Estaing to the Convention on the future of Europe, 26 February 2002., Ld. még: Stefan Griller: The Constitutional Architecture. in www.ecsanet.org/post_nice/contributions/GRILLER.doc
[12] A közösségi jog saját fogalmairól és értelméről ld. Hoekstra (née Unger) v. Bestuur der Bedrijfsvereniging voor Detailhandel en Ambachten ügy. in ECR [1964] 177, 184. Ld. még: Varga Csaba a jog (jogintézmény) nyelvi kifejezéséről: "Mint objektiváció, adott szöveghez köti, ugyanakkor értelmezés függvényévé teszi." Varga Csaba: A jog társadalomelmélete felé. 1999. 112.
[13] A 'polgárság' szó (azaz a zavaró 'állam-' elhagyása) szintén problematikus.
[14] Ezzel kapcsolatban ld. Neil Walker: Postnational constitutionalism and the problem of translation. In J. H. H. Weiler - Marlene Wind: European Constitutionalism Beyond the State. Cambridge University Press 2003. 27.
[15] Brand i. m. 7.
[16] Dieter Grimm: Does Europe need a Constitution? European Law Journal 1995/1. 282. 292-297.
[17] Már a 'nép' fogalmának meghatározása is nehézséget okoz! "Tulajdonképpen szociológiai és politikai tényt szimbolizál a nemzet vagy nép, mint a lakosság bizonyos fokú homogenitásának kifejeződése. A nemzetnek nincs egységes fogalma. A szubjektív koncepció szerint szükséges és egyszersmind elégséges, ha az azt alkotó egyéneket áthatja az együttélés akarata. Az objektív koncepció szerint a nemzet léte valós tényezőkön nyugszik: történelmi közösség, származási, nyelvi, kulturális stb. közösség." in: Nguyen Quoc Dinh - Patrick Daillier - Alain Pellet - Kovács Péter: Nemzetközi közjog. Budapest: Osiris Kiadó, 2003. 207.
[18] uo. 206.
[19] Maastricht judgement. Bundesverfassungsgericht. in BVerfGE 1993/89.155. (saját fordítás)
[20] A Bundesverfassungsgericht szerint tehát a nép identitástudatának történetileg meg kell előznie ezen identitás jogi normákban történő kifejezését. "A közösség identitásának jogi normákban történő kifejezése tehát annyit tesz, mint reprodukálni a nép identitását meghatározó értékeket." Hans Lindahl: European Integration: Popular Sovereignty and a Politics of Boundaries. European Law Journal 2000/6. 239.
[21] Brand i. m. 10.
[22] Lindahl i. m. 239.
[23] Andreas Beierwaltes: Sprachenvielfalt in der EU - Grenze einer Demokratisierung Europas? ZEI Discussion Papers C5. 1998.
[24] A beszúrás utólagos!
[25] Gángó Gábor: Az egydimenziós polgár - A magyar politikai közösség EU-érettségéről. Európai Tükör 2005/2. 14.
[26] Ennek leküzdésére dicséretes kezdeményezés pl. az ARTE vagy a Euronews televíziós csatornák, európai információs vonalak, uniós intézmények honlapjai stb., melyek azonban szintén nem adnak (és nem is adhatnak) megoldást az Unió nyelvi sokszínűségéből eredő problémájára.
[27] Éppen ezt a 'rétegzettséget' fejezi ki a többnyelvű (demokratikus) államokra jellemző föderális struktúra. Az Európai Unió föderális irányú továbbfejlesztésének kérdése kezdetektől fogva jelen volt az idevágó jogirodalomban. Ezzel kapcsolatban ld. Michael Burgess: Federalism and the EU: Buildings of Europe, 1950-2000. Routledge, 2000.
[28] Wilfried Loth: Europaische Identität in historischer Perspektive. ZEI Discussion Paper C113, 2002.
[29] Miként az kiemelt célként is szerepel a 'Szerződéstervezet egy európai alkotmány létrehozásáról': I-3. cikk (Az Unió céljai).
[30] Mivel azok meghatározására demokratikus folyamatok eredményeképpen került sor, ld.: 'In-put legitimáció'. Cristiano Bee- Valeria Bello: A European model of public sphere: towards a networked governance model. Italian Political Association Society Annual conference. Padova 15-17 September 2004. 2.
[31] Weiler ezt a következőképpen fejezi ki: "Még az egyes politikai közösségekben is köteles a kisebbség elfogadni a többségi döntéseket. Miért mondom tehát, hogy egy kibővített, integrált politikai közösségnek, amelyben egy ugyanennyire érvényes többségi szabály uralkodik, mégis csökken a demokratikus jellege? Ez a demokrácia-elmélet egyik legfogósabb kérdése. Mi határozza meg annak a politikai közösségnek határát, amelyben a többségi elv még alkalmazható? Elméleti válasz nem létezik erre a kérdésre. Hosszú-távú, nagyon hosszú-távú tényezők, úgy mint a politikai kontinuitás, a társadalmi, kulturális és nyelvi hovatartozás, valamint a közös történelem adhatják meg erre a választ. Nem egy tényező vonja meg a határokat; inkább azt mondhatnók, hogy azokat több, vagy mindegyik tényező befolyásolja. Az emberek a demokrácia többségi elvét abban a politikai közösségben fogadják el, melyhez úgy érzik, ők is kötődnek." Joseph H.H. Weiler: The Constitution of Europe - The Transformation of Europe. Cambridge University Press, 1999. 83.
[32] Fritz W. Scharpf: Community and Autonomy Multilevel Policy-Making in the European Union. In RSC Fiesole: European University Institute, 1994.
[33] Nem véletlen hát, hogy a tagállamok közötti szolidaritás elve kiemelkedő jelentőséggel bír az Európai Unióban: EKSZ 2. cikk (Alapelvek), EUSZ preambulum: "[...] azzal az óhajjal, hogy történelmüket, kultúrájukat és hagyományaikat tiszteletben tartva elmélyítsék a népeik közötti szolidaritást" - azaz a szerződés urai úgy látták, eltérő kulturális és történelmi háttér esetén is elképzelhető az európai népek közötti szolidaritás.
[34] Közvetve, vagy közvetlenül - pl. részvénytársaságban a részvényes arányos szavazati jogaival élve vesz részt a cég (és saját) jövőjének alakításában; a családban kialakult íratlan szabályok létrehozásában eltérő mértékben minden családtag részt vesz stb.
[35] Csak az élet tudja igazolni, hogy mely csoportok képesek hatékonyan együttműködni, magukat népként artikulálni és elfogadtatni.
[36] Az Európai Alkotmányszerződés I-60. cikke az Unióból való önkéntes kilépésről egyben arra is utal, hogy a tagállamok saját akaratukból, önként vesznek részt az európai integrációban, melyből azonban akár ki is léphetnek.
[37] Jürgen Habermas: Why Europe needs a Constitution. New Left Review 2001/11. (szeptember/október) 5.
[38] Neil MacCormick: Democracy, Subsidiarity and Citizenship in the European Commonwealth. Law and Phylosophy 1997/16. 341.
[39] Ugyanerre ld. "ethnos" és "demos" megkülönböztetése: "Ellentétben az ethnos-szal, mely egy elképzelt, politika előtti, közös leszármazáson és rokonságon alapuló közösséget jelöl, a demos fogalma meghatározott, közös politikai eszmék és elvek köré szerveződött politikai közösségre utal." Fatovic i. m. 2.
[40] Ezt az új, laza, európai demost "suprademos"-ként is jelölhetjük. Ez egy multikulturális, soknyelvű demos, mely a tagállamok demos-aiból szerveződött, akaratlagosan, közös értékek mentén, közös célok elérése érdekében. (Dr. Boytha Györggyel folytatott konzultáció alapján).
[41] Joseph H. H. Weiler: Does Europe Need a Constitution? Demos, Telos and the German Maastricht Decision. European Law Journal 1995/1. 219.
[42] Fatovic i. m. 5.
[43] Ugyanakkor mindenképpen fokozta volna - a végül kudarcot vallott - az Unió 'szerződéses alkotmányának' legitimitását, ha azt minden tagállamban (vagy uniós szinten) népszavazásra bocsátották volna. Alkotmányszerződés hiányában "alkotmányként" továbbra is az Európai Közösségek Bírósága által a Közösség "Alkotmányos Chartájának" minősített alapszerződések működhetnek; ld. Parti Ecologiste "Les Verts" v. Parliament (C-294/83).
[45] Az azonban, hogy mely államokat tekinthetünk európainak, nem minden esetben egyértelmű!
[46] Ld. még: "Az identitás alapja tehát olyan közös értékekben való megegyezés, melyek az egyenlő jogok illetve a mássághoz való jogon alapuló politikai kultúra csíráit mutatják fel. Eszerint tehát az európai polgár identitása a közös értékeket kifejező jogban, és nem egyfajta feltételezett homogenitásban gyökerezik." Ingolf Pernice Multilevel Constitutionalism and the Treaty of Amsterdam: European Constitution-Making Revisited? Common Market Law Review 1999/36. 703.
[47] Lindahl szavaival élve; BRAND i. m. 12.
[48] Mario Bifulco: In Search of an Identity for Europe. ZEI Discussion Paper C 23, 1998. 28.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző doktorandusz
Visszaugrás
