Napjaink gazdasági válsága ismételten előtérbe helyezte azokat a kérdéseket, hogy a közigazgatás, valamint annak jogállami és hatékony működése mennyiben segítheti egy ország versenyképességének javítását. Ahhoz, hogy a közigazgatás el tudja látni feladatát, elengedhetetlen a társadalom bizalma, a hatékonyság és az elkötelezettség biztosítása a tisztviselők részéről, végül pedig a korrupció visszaszorítása. Gerencsér Balázs szerint a közigazgatás etikai szabályainak célja pontosan az említett feltételek megteremtése. De a közszolgálati etika még ezeken a célokon is túlmutat, hiszen elsőrendű feladata annak előmozdítása, hogy az alkotmányból és az alkotmányosságból eredő értékek, végső soron a közösség és a nemzet szolgálata a közigazgatás mindennapi működése során is érvényesüljenek. Ez az, amire felhívja a figyelmet Gerencsér Balázs a Németországban, angol nyelven megjelent kötetében, amelyben a közigazgatás etikai szabályainak témáját járja körbe. A kötet öt fejezetében a közszolgálati etika alapvető elméleti kérdései körében arra keresi a választ, hogy mi maga a közszolgálati etika, az milyen értékekre épül és milyennek kell lennie a közszolgálati etika jó szabályozásának. Az elméleti fejtegetéseken túl pedig több ország szabályozási környezetét és nemzetközi szervezetek irányelveit is megismerhetjük a kötetből.
A kötet első fejezete a közszolgálati etika elméleti alapjait fejtegeti olyan alapvető kérdésekre keresve a választ, amelyek nélkül nem lehet valódi, jól működő etikai szabályozást kialakítani. Az etikai szabályok Gerencsér szerint azt mutatják meg a tisztviselőnek, hogy mi az a helyes magatartás, amit a mindennapi munka során előforduló döntési helyzetekben követniük kell, illetve milyen az a tisztviselői ideálkép, amelynek minden közszolgálatban dolgozónak meg kell felelnie. Ez azért is fontos, hiszen a közigazgatás tisztviselői azok, akiken keresztül az állam kapcsolatba lép a polgárokkal (9. old.). Az etikai normák puszta léte is jól jelzi, hogy a közigazgatás működésében milyen kiemelkedő szerep jut a tisztviselők szakmai és emberi kvalitásainak. Varga Zs. András közigazgatás-definíciójától jut el oda, hogy a közigazgatás a személyzetétől függ és fordítva (9. old.). Ezt bizonyítandó, a szerző történelmi példákon keresztül mutatja be, hogy a hatalom mindenkori birtokosai mindig nagy elkötelezettséget és magas színvonalú tudást vártak el a közigazgatás tisztviselőitől. Minél több feladatot lát el az állam, annál inkább tetten érhetőek ezek az elvárások. De ezekből a példákból az is jól látszik, hogy mivel a közigazgatás nem más, mint a közösségtől átruházott hatalommal való munkálkodás, ezért a tisztviselők elsőrendű feladata a közjó, a közösség, azaz a nemzet szolgálata.
Melyek tehát azok az értékek, amelyek mentén a közigazgatásnak működnie kell, ha egyáltalán vannak ilyenek. Kiindulásképpen azt a kérdést vizsgálja a szerző, hogy vajon a közigazgatásnak mennyire kell értéksemlegesnek lennie és mennyire zárhatóak ki az etikai normák annak működéséből, ha egyáltalán kizárhatóak. Gerencsér, Gellén Mártont idézve rámutat a liberális demokrácia azon hiányosságára, hogy nem kérdeznek rá a közösség végső céljára, és a cselekvések céljának és útjának meghatározásában az etikai kérdések a puszta technika szintjére tevődtek át. Különösen igaz ez Kelet-Közép-Európa országaira, ahol a korábbi kommunista diktatúrák meglehetősen kétszínű módon a semleges közigazgatás elvét vallották, a gyakorlatban persze az állampárt értékrendjének megfelelően kellett eljárniuk. Gerencsér ezt a felfogást tarthatatlannak látja, már csak azért is, mert minden ember egy adott társadalomban él és így hatnak rá annak normái. Ezért véleménye szerint a köztisztviselőt munkája során a jog mellett erkölcsi követelmények is irányítják, és ebből is következik, hogy a tisztviselői kar nem lehet értéksemleges.
Ezek az értékek pedig a kötet tanúsága szerint elsősorban alkotmányos értékek, de morális, társadalmi értékek is. Ez utóbbiak egy része az alkotmányban is megjelenik, hiszen abban a zsidó-keresztény erkölcs, a reneszánsz humanizmus, a felvilágosodás eszmevilága és az emberi jogi dokumentumok is kifejeződésre jutnak. Az emberi méltóság, az egyenlőség, a szabadság tiszteletben tartása, a hatalmi ágak elválasztása, a demokratikus államberendezkedés mind-mind ezeket az értékeket fejezik ki, és ezekhez illeszkednek az olyan klasszikus közigazgatási értékek, mint például az áldozatkészség, a lojalitás, a függetlenség és a pártatlanság. Éppen ezért az alkotmány tisztelete a tisztviselő elsődleges kötelességének tekinthető. Minden aktusának az alkotmányos értékeken kell alapulnia, ebből pedig további erkölcsi kötelességek is levezethetőek. De ezek az értékek túlmutatnak az alkotmányos értékrenden és az egy közösséghez, nemzethez tartozásból erednek vallja a szerző. Igaz, ez egyes államokban felvetheti azt a kérdést is, hogy például egy kisebbségi nemzethez tartozó tisztviselő esetében ez milyen kötelezettséget jelent mind saját nemzete, mind pedig a többségi társadalom felé. Egyszerűbben feltéve a kérdést: egy katalán köztisztviselőnek, aki a spanyol kormány helyi kirendeltségén dolgozik, melyik nemzetet kell szolgálnia? Nem véletlen - ahogy az a kötetből is kiderül -, hogy amíg az olasz etikai szabályozás kitér arra, hogy a köztiszt-
- 699/700 -
viselők alkotmányból eredő kötelessége a haza szolgálata, addig például a többnemzetiségű Spanyolország esetében ilyen utalás nincs.
Nagy érdeme a kötetnek, hogy az elméleti következtetéseket nagyrészt a közigazgatási jog legjelesebb magyar szerzőinek - pl.: Magyary, Ereky, Teleki, Tamás, Varga, Ádám, Lóczy, Koi vagy Dudás - műveire alapozza, lehetővé téve ezzel azt, hogy megállapításaik angol nyelven is elérhetőek legyenek.
A tisztviselőkre vonatkozó etikai szabályokat etikai kódexek tartalmazzák, amelyek általában nem rendelkeznek normatív tartalommal. Tamás Andrásra hivatkozva a szerző az etikai normákat nem önmagukban, hanem kódexként, azaz oktatási, intézményi és eljárási intézkedésekkel és szabályokkal kiegészített rendszerként szemléli. Az etikai kódex tehát tanulási, gyakorlati, intézményi és ellenőrzési rendszer (19. old.), amit az etikai szabályok köré építenek. Az etikai szabályozás jellemzőit vizsgálva, Gerencsér kimutatja, hogy mind a normativitás, mind a szabályozási technika, mind pedig a végrehajtás szempontjából a legkülönbözőbb formai megoldások lelhetőek fel a nagyvilágban. Az etikai kódexek célja azonban minden esetben az, hogy a mindennapi feladatellátáshoz nyújtsanak mankót a közszolgálat tisztviselői számára. Ennek bizonyítására pedig széles körű összehasonlítást tartalmaz a kötet. Az összehasonlító elemzés keretében Spanyolország, Portugália, Görögország, néhány kelet-közép-európai ország, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió etikai szabályait veszi áttekintő vizsgálódás alá a szerző. Meg kell jegyezni, hogy bár kétségtelen, hogy a kötetben széles körű külföldi joganyagot ismerhetünk meg, azonban az összehasonlítással kapcsolatban mégis némi hiányérzete támadhat az olvasónak. Ennek legfőbb oka, hogy olyan országok, mint Németország vagy az Egyesült Királyság, kimaradtak az összehasonlító elemzésből, annak ellenére, hogy figyelemre méltó gyakorlattal rendelkeznek ezen a téren. Emellett pedig nem teljesen egyértelműek az összehasonlítás alapjául vett országok kiválogatásának szempontjai sem.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
