Az ítélőtáblák működése sajátos kihívást jelent a Legfelsőbb Bíróság számára. Az Alkotmány 47. § (2) bekezdése értelmében ugyan ez utóbbi szerv hivatott biztosítani a magyar joggyakorlat egységét, de éppen az ítélőtáblák felállítása és az azzal járó hatásköri szabályok módosításának, valamint a Pp. felülvizsgálati eljárásra vonatkozó, 2002. január 1-jétől 2004. november 9-ig hatályban lévő rendszerének köszönhetően, a Legfelsőbb Bíróságra kevés jogvita került. Mindez ugyan jótékony hatással van a testület előtt folyamatban lévő ügyek gyorsabb elbírálására, ugyanakkor korlátozza is abban, hogy a magyar bírósági gyakorlat széles keresztmetszetét ismerje.
Ez utóbbi szempontból előnyösebb helyzetben vannak az ítélőtáblák: ők mentesítik a Legfelsőbb Bíróságot szinte minden másodfokú eljárás alól, s ennek köszönhetően nagyobb rálátásuk nyílik az alsóbb bíróságok joggyakorlatára. Nem véletlen, hogy külön folyóirat is indult, Ítélőtáblai Határozatok címmel.
Mindezek ellenére a joggyakorlat egységének biztosítása a Legfelsőbb Bíróság feladata maradt, amely ennek érdekében - az 1997. évi LXVI. törvény 27. § (2) bekezdése értelmében - jogegységi határozatokat hoz, és elvi jelentőségű bírósági határozatokat tesz közzé. Az ítélőtáblák feladatai között nem találunk ilyen kötelezettséget.
Úgy tűnik azonban, hogy éppen az említett hatásköri- és ügyteher megosztás miatt az Ítélőtáblák egyes Kollégiumai is felelősséget éreznek az egységes joggyakorlat biztosításáért, s ezért tapasztalataikat egyre gyakrabban osztják meg a szélesebb szakmai közvéleménnyel "ajánlások" formájában. Teszik mindezt annak ellenére, hogy az 1997. évi LXVI. törvény 33. § (3) bekezdése értelmében az Ítélőtábla Kollégiuma vezetőjének kötelessége jogegységi eljárást kezdeményeznie, ha az Ítélőtábla területén a jogalkalmazás egységessége érdekében ez szükséges.
Eltérő szerepfelfogásra utal az egyes ítélőtáblák aktivitása. Amíg a Fővárosi Ítélőtábla három Kollégiuma eddig összesen 11 ajánlást és 6 tanácselnöki állásfoglalást, a Győri Ítélőtábla 5 tanácselnöki véleményt tett közzé, addig a másik három Ítélőtábla még egyet sem.1A közelmúltban látott napvilágot az első olyan "ajánlás", ami egy magyar polgári eljárásjogi jogintézmény közösségi jogi vetületét elemzi, és foglal állást a kérdésben. Félretéve azon elméleti aggályainkat, hogy egy ilyen témát melyik magyar bírósági szervnek és milyen formában kellene véleményeznie, tanulmányunkban arra szorítkozunk, hogy a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának 3/2004. (XI. 22. ) számú határozatából kiindulva, részletesen elemezzük a Pp. 89-92. §-aiban szabályozott perköltség-biztosíték közösségi jogi vetületét.
A Bírósági Határozatok 2005/4. számában közzétett állásfoglalás abból indul ki, hogy a 2003. évi LXXX. törvény úgy módosította a Pp. 85. §-t, hogy új (5) bekezdése értelmében az Európai Unió tagállamának állampolgára és az Európai Unió tagállamában jogszerűen tartózkodó állampolgára (…) perköltség-biztosíték letételére nem kötelezhető. A törvénymódosítás azonban nem érintette a Pp. 89-92. §-ait, amely a jogintézmény általános szabályait tartalmazza.
Itt kell megjegyeznünk, hogy az ajánlás egyértelmű érdeme, hogy felhívja a jogalkalmazók figyelmét erre a törvényalkotási félmegoldásra és igyekszik megoldást találni az új jogszabály által létrehozott helyzetre. A Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiumának általunk most elemzett ajánlása valószínűleg soha nem lát napvilágot, ha a törvényalkotó értelmezhető magyarázatát adta volna annak, hogy a külföldi jogi személyekkel miért nem kíván foglalkozni a perköltség-biztosíték szabályainak módosítása kapcsán. A 2003. évi LXXX. törvényhez fűzött Miniszteri Indokolást átolvasva sem találunk még csak utalás szintjén sem választ a kételyeinkre. Amennyiben pedig felidézzük a 2003. évi XXX. törvény szabályait, melyek - többek között - az előzetes döntéshozatali eljárásra tekintettel módosították a Pp.-t, és visszaemlékezünk azok szakmai fogadtatására2, megállapíthatjuk, hogy a Pp.-nek azok a rendelkezései, melyeket az Európai Unióhoz való csatlakozásunkra tekintettel hozott meg a törvényalkotó, több új jogalkalmazási problémát keletkeztettek, mint amennyit megoldottak.
Az ajánlás felidézi azt a tényt, hogy a 2004. évi XXX. törvénnyel kihirdetett csatlakozási szerződés alapján 2004. május 1. napjától Magyarország az Európai Unió tagállamává vált. Az Európai Unió közösségi jogrendje önálló és elkülönült a nemzetközi jog egészétől. Az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződés a hagyományos nemzetközi egyezményekkel szemben saját jogrendszert teremtett, amely a tagállamok jogrendszerének szerves részét képezi, és amelyet bíróságaik kötelesek alkalmazni. (6/64, Costa/ENEL-ügyben az Európai Közösségek Bíróságának - a továbbiakban: EKB - megállapítása.)
A közösségi jog közvetlen hatályára tekintettel annak alkalmazásához nem szükséges - és nem is mindig lehetséges - hogy a belső jog részévé váljon.
Az Európai Közösséget létrehozó szerződés - a továbbiakban: EKSz. - 12. cikke értelmében a szerződés alkalmazási területein tilos az állampolgárságon alapuló bármilyen hátrányos megkülönböztetés. E rendelkezés körében az Európai Közösségek Bírósága a C-43/95. számú, Data Delekta-ügyben hozott ítéletével a következőket állapította meg:
1. A perköltség-biztosíték letételére vonatkozó polgári eljárásjogi szabály - amely megköveteli más tagállamban állandó lakóhellyel rendelkező személytől, illetve más tagállam területén bejegyzett jogi személytől biztosíték fizetését - az EK-Szerződés 12. cikke hatálya alá tartozónak minősül, abban az esetben, ha - akár csak közvetetten is - érinti az áruk és szolgáltatások kereskedelmét a tagállamok között.
2. Az EK-Szerződés 12. cikkének rendelkezése ilyen esetben tiltja, hogy egy tagállam egy másik tagállamban bejegyzett jogi személyt perköltség-biztosíték letételére kötelezzen abban az eljárásban, amelyet a jogi személy indított a tagállam valamely állampolgára vagy területén bejegyzett társaság ellen, ha ilyen igényt a tagállam a területén bejegyzett jogi személyekkel szemben nem támaszt a közösségi jog által biztosított alapvető szabadságok gyakorlásával összefüggő helyzet vagy cselekmény kapcsán.
Ezt követően az ajánlás egyetlen mondattal utal az EKB ítéletének joghatására, miszerint az jogilag kötelező erővel bír, mint a közösségi jog része, a tagállamok bíróságai számára kötelezően alkalmazandó. Összegzésképpen pedig azt olvashatjuk, hogy a perköltség-biztosíték letételére irányuló kérelem elbírálásánál tehát a közösségi jogi szabálynak érvényesülnie kell. Ez azt jelenti, hogy a Pp. 89. § (1) bekezdésében felsorolt biztosítékadás alóli kivételek lehetősége bővül: a magyar bíróságoknak vizsgálniuk kell a külföldi jogi személyek, társaságok vagy más szervezetek által indított perekben, hogy a per tárgya összefüggésbe hozható-e valamely közösségi alapszabadsággal. Ha megállapítható, hogy a kereset a közösség jog által biztosított alapvető szabadságok valamelyikét - az áruk, a személyek, a szolgáltatások vagy a tőke szabad mozgását - érinti, és a felperes az EKB ismertetett ítéletében foglalt személyi feltételeknek megfelel, akkor az alperesnek a perköltség-biztosíték letételére irányuló kérelmét el kell utasítani. A Pp. 89. § (1) bekezdésének alkalmazása során ezt, mint további kivételt, a közösségi jogi rendelkezés közvetlen hatályán alapulva - függetlenül attól, hogy a belső jogban nem szerepel - alkalmazni kell.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
