Lapunk idei évben megjelenő első számában néhány érdekességről szeretnék hírt adni, amely az elmúlt időszakban történt.
Az új év kezdete egyúttal az előző év lezárása is, melyet pénzügyes kollégáink tudnak a legjobban. Éppen ezért, bár talán túlzottan is furcsa ötletnek tűnik, azzal a javaslattal éltem a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum (KÉF) legutóbbi ülésén, hogy a gazdasági-pénzügyi évet nem biztos, hogy december 31-én kellene lezárni, hanem január vagy február végén. Ez annál is inkább így van, mivel december, és főleg a karácsony a családok időszaka, ráadásul igazgatási szünettel együtt. Szóval érdemes ezen gondolkodni, még akkor is, ha nagyon fura ötlet.
Nos, az év elején magam is hivatali feladataimmal voltam elfoglalva, aztán a hónap végén megindult a JOSZ szervezeti tevékenysége. Jöjjön először két egyeztető tárgyalás.
Január 27-én került sor a KÉF ülésére, ahol azt hittük, hogy érdemi vitát tudunk folytatni a köztisztviselői bérekről. E tárgyban az MKKSZ részletes tájékoztatást adott közre. Sajnos hiába kértük, hogy a közszféra más ágazataihoz hasonlóan (oktatás, kultúra, szociális ágazat stb.) mi is kerüljünk sorra a bérrendezésben. A válasz arra hívta fel a figyelmünket, hogy jelenleg az ország életben maradása és a munkahelyek megőrzése a cél. Úgy gondolom, hogy miközben ezt el is fogadhatnánk, a más ágazatok irányába tett "gesztus" nehezen értékelhető. A jelenlegi bérekkel, a 2008 óta érvényes illetményalappal, a garantált bérminimum szükségességével, a diplomás minimálbér említésével is érveltem, de csak az "év közben még vizsgáljuk a lehetőséget" választ kaptam. Mivel az illetményalap eltérítésére nincs mindenütt lehetőség (bár az önkormányzati főtanácsos 100 000 Ft-os illetményalap esetén, 30 év jogviszony alapján már kaphat 320 000 Ft alapbért), jelentős javulást és az elvándorlás megállítását nem garantálhatjuk. Szóval e tárgykörben nincs jó hír!
Pozitív viszont, hogy a Kormány részéről van hajlandóság az általános (nem csak veszélyhelyzetben alkalmazható) rend szerinti igazgatási szünet elrendelésére egységesen, országosan. E kérdésben az önkormányzatok egyetértettek, sőt kifejezetten előremutatónak és ilyen módon tervezhetőnek tartják az elképzelést.
Itt jegyzem meg, hogy a jegyzo.hu weboldalon már olvasható dr. Tóth Hilda egyetemi docens (ME ÁJK) és dr. Nagy Beáta Dóra jegyző (Gönci Közös Önkormányzati Hivatal, JOSZ alelnök) A közszolgálati tisztviselői jogviszony megszűnése és megszüntetése (különös tekintettel a Kttv. alapján a közszolgálati tisztviselői kinevezés egyoldalú módosítása munkáltató által - az indoklás nélküli felmentés esetére) című írása, melyet következő lapszámunkban szintén közlünk.
Január 31-én az Energiaügyi Minisztériumban az energiaválság kezeléséről, a jelenlegi helyzetről történt egyeztetés a meghívott Önkormányzati Érdek-
- 5/6 -
szövetségek és szakmai szervezetek részvételével. A tanácskozást Lantos Csaba miniszter úr vezette, aki a minisztérium nyitottságát hangsúlyozta, a helyzet megoldására tett javaslatainkat pozitívan fogadta, és jelezte a felvetések vizsgálatát. Önkormányzati oldalról a felvetéseink között szerepelt a közvilágítás korlátozásának (nem teljes) lehetősége, a megtakarítás legalább állami szintű (40%) mértékig történő elfogadása (szankciómentesen). Sajnos a jelenlegi helyzetben a fix áras szerződéseken nem tud segíteni a kormány, illetve a kompenzációt erre tekintettel kapják az önkormányzatok. A rendszerhasználati díj és az ÁFA csökkentésének igénye is felmerült, továbbá az éves (téli szezon) energiaelszámolás is. A napelem parkok bővítésével az energiakitettségünk csökkenne, és a jelenlegi ismeretek - a tervek és kiadott engedélyek - szerint erre reális esély van (önellátás). Az MVM vezérigazgatója is együttműködési lehetőséget ajánlott fel az önkormányzatoknak közvilágítási és egyéb villamosenergia kérdésekben is. Távhőtermelés ügyben elhangzott, hogy csökkenteni kellene a földgázfogyasztást, és más üzemanyaggal helyettesíteni azt.
Bár az egyeztetésnek nem volt témája, a vízfogyasztás is szóba került. Leginkább olyan módon, hogy: miért kell ivóvíz áron ivóvizet biztosítani az ipari jellegű felhasználáshoz?
Összefoglalásul elmondható, hogy a minisztérium minden olyan felvetést kész megvizsgálni, amely állami és önkormányzati körben megtakarítást eredményez.
E két eseményt követően két vármegyei jegyzői összejövetelre került sor. Először február 2-án Oroszlányban a Komárom-Esztergom Vármegyei jegyzők értekezletére voltunk hivatalosak, Nagy Beáta Dóra és Dr. Venicz Anita alelnökökkel együtt. A szakmai kérdések megvitatása mellett jutott idő a toborzásra is, hiszen jelenleg egy teljes körű JOSZ-tagsági felülvizsgálaton és megerősítésen dolgozunk. (A mai friss adatok szerint már közel vagyunk a 300 fős taglétszámhoz.) Ott is elmondtam, és itt is megerősítem, hogy bármely FÓRUMON, a JOSZ nevében nemcsak a tagságot, hanem valamennyi jegyzőt, sőt valamennyi hivatalt képviselünk. Éppen ezért szeretnénk elérni, hogy a jegyzők többsége tagja legyen a JOSZ-nak (jelentkezés: jegyzo@god.hu).
Ugyanez a felhívás hangzott el a JOSZ Pest Vármegyei Tagozata újjáalakuló ülésén, február 16-án, Ecseren, ahol a tagozat vezetőjévé Barta Zoltán jegyzőt választották meg a jelenlévők.
A tagozat ülését követően a JOSZ Választmánya (Elnökség és vármegyei tagozatvezetők), majd az Elnökség ülésezett. A napi aktualitások mellett az őszre tervezett Jegyző - Közigazgatási Konferencia volt a fő téma. Az előzetes döntés szerint 2023. szeptember 20-22. között, Visegrádon a Thermál Hotelben kerülhetne sor e konferenciára. Végső döntést az elnökség a márciusi ülésén hoz. Az előzetes ajánlat részletes egyeztetésére február 20-án kerestem fel Visegrádon a Thermál Hotel képviselőit, akiktől megérkezett a végső ajánlat, melynek értékelését most végzi az Elnökség.
Február 22-én közjegyzőnél jártam Dunakeszin, aki az immár ősz óta bejegyzett elnöki megbízatásról állított ki aláírási címpéldányt, illetve hitelesítette az ún. cégkivonatot. Ezekkel a dokumentumokkal aztán felkerestem a számlavezető OTP bankot, ahol a változás bevezetésre került a nyilvántartásba, amely ebben az esetben változatlanságot takar.
A JOSZ tehát tovább végzi a tevékenységét, melyhez a csatlakozás soha nem volt kötelező, de talán nem a 2 400 Ft-os tagdíjon múlik; már van Facebook-oldalunk is, melyet a tagok nyomon követhetnek.
Egészséget és jó energiát mindenkinek!
Tisztelettel: Tóth János JOSZ elnök, a Kalapos-ember...
+ 36 30 280 7427, jegyzo@god.hu. ■
Visszaugrás