Hazánkban a hitelintézetek[1] által közzétett kereskedelmi kommunikációk jogi szabályozása többrétű. A reklám-, illetve a kommunikációs tevékenységükre vonatkozó előírások egy része a vállalkozások által általánosan, a versenytársak vagy a fogyasztók védelme érdekében alkalmazandó előírások; a reklámszabályok másik része kizárólag a hitelintézetek marketingtevékenységét hivatott korlátok közé szorítani. Ezen jogszabályi környezet összetettségére tekintettel, jelen tanulmány célja a hitelintézetek által közzétett kereskedelmi kommunikációra vonatkozó törvényi rendelkezések bemutatása. A tanulmány különbséget tesz "általános", minden vállalkozás marketingtevékenységére vonatkozó, és "különös" törvényi joganyag között, amely kifejezetten a hitelintézetek reklámtevékenységét szabályozó pénzügyi jogi tárgyú előírásokat foglalja magában.
"Fogyasztóvédelem alatt a hazai és uniós jogrend mindazon intézményét és szabályrendszerét értjük, amelyek elsődleges célja a tudatos, kellő ismerettel, igény
- 25/26 -
érvényesítési képességgel és készséggel rendelkező fogyasztó alapvető jogainak: az egészségének, biztonságának, gazdasági érdekeinek védelme, a fogyasztói jogokról való tájékoztatása és oktatása, a jogorvoslathoz, illetve a kárigények érvényesítéséhez szükséges ismeretek megszerzésének, illetve a fogyasztói érdekek képviseletének biztosítása."[2]
A fogyasztóvédelem lényege a fogyasztó mint gyengébb fél vállalkozásokkal szembeni védelme, tekintettel a közöttük meglévő gazdasági erőkülönbségre és információs aszimmetriára. "[...] manapság a piacon a fogyasztók többsége kiszolgáltatott helyzetben van a kínálati oldal professzionális szereplőivel szemben, akik a kiterjedt reklám és marketing tevékenység révén képesek a keresletet manipulálni, továbbá olyan információkkal rendelkeznek az értékesíteni kívánt termék/szolgáltatás, az ügyletre vonatkozó jogszabályok, gazdasági ismeretek stb. vonatkozásában, amelyekkel az átlagos vásárlók nincsenek tisztában."[3]
A pénzügyi szférában a fogyasztóvédelmi rendszer kialakítása összetettebb feladat a hitelintézetek és fogyasztó ügyfeleik közötti ügylet számos speciális aspektusa miatt:[4] a természetes személyeket már az egyes ügyletkötéseket megelőző időponttól, azaz a pénzügyi szolgáltatások nem egyediesített hirdetésétől az ügyletkötésen át a felek közötti jogviszony végéig védeni kell.
A hitelintézetek reklámtevékenységére vonatkozó "általános", a hazai fogyasztóvédelmi joganyag részét képező törvényi szabályozás elfogadására (a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlatról szóló 2008. évi XLVII. tv., valamint a gazdasági reklámtevékenység általános szabályairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény), illetve módosítására (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LXVII. törvény) az Európai Parlament és a Tanács 2005/29/EK irányelvének (UCP irányelv)[5] nemzeti jogrendbe való átültetése miatt került sor. Az Irányelvnek megfelelően egységesült a fogyasztó fogalom a nemzeti jogban, megtörtént a természetes személyek kizárása a definícióból: fogyasztó az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy. Fogyasztói jogviszony jön létre természetes személy mint fogyasztó és minden olyan vállalkozás között, amely tevékenysége fogyasztókat érint vagy érinthet. Vállalkozásnak tekintendő minden olyan tevékenység végzője, aki a kereskedelmi gyakorlat tekintetében önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében jár el. A jogviszonnyal összefüggésben hangsúlyozandó, hogy "nemcsak a fogyasztói szerződés, hanem a vállalkozások azon magatartása is fogyasztói jogviszonyt keletkeztet, amikor árujukkal, szolgáltatásukkal kapcsolatosan kereskedelmi kommunikációjukban a fogyasztó számára árujukat, szolgáltatásukat ajánlják, azokat reklámozzák."[6] A jogviszony tárgya lehet termék, áru, szolgáltatás, közüzemi szolgáltatás, pénztári szolgáltatás, biztosítási szolgáltatás, illetve pénzügyi szolgáltatás.[7]
A hitelintézetek reklámtevékenységére vonatkozó nemzeti joganyagban az általános és különös differenciálást maga az Irányelv is alátámasztja. Az Irányelv (9) preambulumbekezdése felhívja a figyelmet arra, hogy a pénzügyi szolgáltatások - összetettségüknél fogva és a bennük rejlő komoly kockázatok miatt - részletes előírásokat tesznek szükségessé, beleértve a kereskedőkre vonatkozó pozitív kötelezettségeket. Ezért a pénzügyi szolgáltatások területén az Irányelv nem érinti a tagállamok azon jogát, hogy a fogyasztóik gazdasági érdekeinek védelmében meghaladják ezen Irányelv rendelkezéseit.
Az "általános" joganyag első pillére a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Fttv.). Az Fttv. állapítja meg az áruhoz kapcsolódó, a kereskedelmi ügylet lebonyolítását megelőzően, annak során és azt követően a fogyasztóval szemben alkalmazott kereskedelmi gyakorlatokra, valamint az ilyen kereskedelmi gyakorlat tekintetében alkalmazott magatartási kódexekre vonatkozó követelményeket, és az azok megsértésével szembeni eljárás szabályait. A törvény hatálya arra a kereskedelmi gyakorlatra terjed ki, amely Magyarország területén valósul meg, illetve, amely hazánk területén bárkit fogyasztóként érint.[8] A törvény 1. § (4) bekezdésének a) pontja az UCP Irányelvvel összhangban megteremti annak a lehetőségét, hogy külön törvény vagy az annak végrehajtására kiadott jogszabály a fogyasztók tájékoztatására vonatkozóan a törvényben foglalt szabályokon túl részletesebb, illetve szigorúbb szabályokat írjon elő a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás tekintetében. Az Fttv. kizárólag azon kereskedelmi gyakorlatokkal szemben alkalmazandó, amelyek természetes személyek irányában valósulnak meg, akik önálló foglalkozásukon és gazdasági tevékenységükön kívül eső célok érdekében járnak el (B2C, business to consumer kereskedelmi gyakorlatok). Minden egyéb esetben (B2B, business to business tisztességtelen tájékoztatás és összehasonlító rek-
- 26/27 -
lám) további jogszabályok (a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvény, a gazdasági reklámtevékenység általános szabályairól szóló törvény) előírásai alkalmazandók.
A fogyasztó fogalmával összefüggésben utalnunk kell az Fttv. háttérjoganyagára és ezzel együtt a törvény további rendelkezésére. Az UCP Irányelv (18) preambulumbekezdése hangsúlyozza, hogy helyénvaló minden fogyasztó védelme a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokkal szemben; ugyanakkor a Bíróság szükségesnek tartotta a reklámra vonatkozó ítélkezési gyakorlatában a feltételezett, tipikus fogyasztóra gyakorolt hatás megvizsgálását. Az Irányelv azt az átlagfogyasztót veszi viszonyítási alapul, aki a Bíróság értelmezése szerint megfelelően tájékozott, figyelmes és körültekintő, figyelembe véve a társadalmi, kulturális és nyelvi tényezőket is. Az Irányelv rendelkezik azon fogyasztók védelméről is, akik tulajdonságaik alapján különösen kiszolgáltatottak a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoknak. Amennyiben egy kereskedelmi gyakorlat célzottan egy bizonyos fogyasztói csoportra - például a gyermekekre - irányul, kívánatos, hogy a csoport átlagtagja szempontjából megvizsgálják a kereskedelmi gyakorlat hatását. Az átlagfogyasztókra vonatkozó vizsgálat nem statisztikai alapú vizsgálat. A nemzeti bíróságok és hatóságok - az Európai Bíróság esetjogának figyelembevételével - saját mérlegelési jogkörükben határozzák meg az átlagfogyasztó adott esetben tanúsított jellegzetes viselkedését. A (19) preambulumbekezdés rögzíti, hogy amennyiben bizonyos tulajdonságok - mint a kor, fizikai vagy szellemi fogyatékosság vagy hiszékenység - a fogyasztókat különösen kiszolgáltatottá teszi valamely kereskedelmi gyakorlattal vagy az annak alapjául szolgáló termékkel szemben, és valószínűsíthetően a gyakorlat csak e fogyasztók gazdasági magatartását torzítja a kereskedő által észszerűen előre látható módon, helyénvaló őket megfelelő védelemben részesíteni a gyakorlatnak az adott csoport átlagtagja szemszögéből történő vizsgálata révén. Az Fttv. nem definiálja az átlagfogyasztót, de a 4. §-a[9] összhangot teremt a hazai és az uniós szabályozás között.
A törvény értelmében kereskedelmi gyakorlat a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru[10] fogyasztók részére történő értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban álló magatartása, tevékenysége, mulasztása, reklámja, marketingtevékenysége vagy egyéb kereskedelmi kommunikációja. Azaz a törvényben meghatározott kivételektől eltekintve[11], a kereskedelmi gyakorlatnak minősülő, minden esetben információközlést tartalmazó kereskedelmi kommunikáció[12] a vállalkozás önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével közvetlenül összefüggésben történő információközlés, függetlenül annak megjelenési módjától, eszközétől. Reklám a vonatkozó jogszabályokban ekként meghatározott fogalom.[13] A kereskedelmi gyakorlat fogalma felöleli a marketingkommunikációs eszközök mindegyikét, feltéve, hogy ezek áru fogyasztók részére történő értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban állnak. Közvetlenség hiányában nem alkalmazható az Fttv. kereskedelmi gyakorlat fogalma.
Az Fttv. értelmében tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatnak minősül: amelynek alkalmazása során a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el és torzítja a fogyasztói magatartást vagy arra alkalmas [Fttv. 3. § (2) bek.]; tisztességtelen különösen az a kereskedelmi gyakorlat, amely megtévesztő vagy agresszív (Fttv. 6-8. §); továbbá a törvény mellékletében felsorolt kereskedelmi gyakorlatok tisztességtelennek minősülnek.[14] A törvény mellékletének 20. pontja szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat "az áru »ingyenes«, »díjtalan«, »térítésmentes« vagy hasonló jelzőkkel való leírása, ha a fogyasztónak a kereskedelmi gyakorlatban való részvétellel és az áru birtokbavételével, illetve fuvarozásával összefüggő elkerülhetetlen költségeken felül bármit is fizetnie kell." Ezzel összefüggésben az eljáró hatóság a fogyasztók megtévesztését állapította meg azon banki honlapon közzétett reklámszöveg miatt, amely azt hirdette, hogy "igényeljen hitelt most induló banki költségek nélkül, 0 Ft folyósítási jutalék, 0 Ft értékbecslési díj, 0 Ft kezelési költség". A reklámszöveg alkalmas volt a fogyasztói döntések befolyásolására, illetve a fogyasztók megtévesztésére, tekintettel arra, hogy valójában a fogyasztókat terhelte a lakáscélú hitelek-
- 27/28 -
nél a bank által vezetett fedezeti számláról az ingatlan eladójának számlájára való átutalás díja.[15]
Hangsúlyozandó, hogy a kereskedelmi gyakorlat tisztességtelenségének megállapítása kizárólag abban az esetben lehetséges, amennyiben érzékelhető hatással bír a fogyasztó ügyleti döntésére[16]. A fogyasztói döntés meghozatala egy folyamat, amelynek minden egyes szakaszát védi a jog a maga eszközével. "Ez a folyamat a fogyasztók figyelmének a felkeltését is magába foglalja, [...], így ez sem történhet tisztességtelen módon."[17] Ezzel összefüggésben megállapítható, hogy a kereskedelmi kommunikációban az önerő fogyasztói magatartást befolyásoló információnak minősül, tekintettel arra, hogy a szerződés megkötésének egyik lényeges feltétele, az ügyfél által kötendő szerződés feltételeire vonatkozik. Mindebből következik, hogy ezen paraméterekre vonatkozó tájékoztatás téves megadása sem értékelhető másként, mint az ügyfelek ügyleti döntését befolyásoló tényezőként. Így a "lakáscélú banki jelzáloghitel akár 0%-os önerővel" fordulattal megszövegezett hirdetésszöveg tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot megvalósító kereskedelmi kommunikáció, tekintettel arra, hogy azt a látszatot kelti, hogy a fogyasztónak lehetősége van olyan hiteltermék közvetítésére szerződést kötni, amelyhez nem szükséges önerő. Így a hirdetés szövege a fogyasztót olyan ügyleti döntésre késztetheti, amelyet a jogszabálynak megfelelő kereskedelmi kommunikáció esetén nem hozott volna meg.[18]
A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértésekor főszabály szerint a fogyasztóvédelmi hatóság jár el. Abban az esetben, ha az érintett kereskedelmi gyakorlat a vállalkozás olyan tevékenységével függ össze, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (Továbbiakban: MNB, Felügyelet) felügyel, a Felügyelet jár el. A Gazdasági Versenyhivatal (a továbbiakban: GVH) jár el, ha a kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására alkalmas.[19]
A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) tárgyi hatálya a gazdasági reklámtevékenységre, a szponzorálásra, a reklámközvetítésre, a médiahirdetési felületek (reklámhelyek) értékesítésére, valamint az ezek tekintetében alkalmazott magatartási kódexekre terjed ki. Alanyi hatálya egyik oldalról magában foglalja a reklámozót, reklámszolgáltatót, illetve a reklám közzétevőjét, másfelől a reklám címzettjét. A Grt. kifejezetten utal rá, hogy törvény vagy az annak végrehajtására kiadott jogszabály az egyes árukra vonatkozó vagy az egyes kommunikációs eszközök útján megvalósuló gazdasági reklámtevékenységre külön szabályokat állapíthat meg. Amennyiben ilyen külön törvény eltérően nem rendelkezik, a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó szabályok megsértésére a Grt. rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell.[20] Tehát a Grt. és a külön törvények az általános-különös viszonyában állnak, azaz amennyiben a külön jogszabály nem állapít meg eltérő rendelkezést a Grt. szabályaihoz képest, ott a Grt. előírásait kell alkalmazni.
A Grt. 3. § d) pontja értelmében gazdasági reklám (reklám) minden olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket - (termék), szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog (áru) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul. A törvény a reklámmal szemben egyrészt általános korlátokat és tilalmakat állít fel (Grt. 7-13. §), másrészt egyes áruk vonatkozásában, illetve azok szponzorálásával összefüggésben fogalmaz meg korlátozásokat és tilalmamat (14-22. §).
A gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezések megsértése esetén a fogyasztóvédelmi hatóság, az MNB által felügyelt tevékenység reklámja és az erre vonatkozó magatartási kódex tekintetében a jegybank jár el, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás és - a beszédcélú telefonhívás kivételével - elektronikus hírközlés útján megvalósuló reklám tekintetében a Grt. 6. §-ában foglalt rendelkezések[21] megsértése esetén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jár el az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben meghatározottak szerint. [22]
Az általános törvényi szabályozás harmadik pillére a tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt.), amely az üzleti döntések tisztességte-
- 28/29 -
len befolyásolása címet viselő III. fejezete irányadó a jelen tanulmány témája szempontjából.
A Tpvt. 8. §-a tiltja az üzletfelek megtévesztését. A 8. § (2) bekezdése értelmében az üzletfelek megtévesztésének minősül a vállalkozásnak, illetve a vállalkozás érdekében vagy javára eljáró személynek az áru értékesítésével, szolgáltatásával vagy eladásösztönzésével közvetlen kapcsolatban álló olyan üzleti kommunikációja (ideértve bármely információközlést, annak megjelenési módjától, eszközétől függetlenül) - illetve egyéb magatartása, tevékenysége vagy mulasztása (a továbbiakban együtt: üzleti gyakorlat) -, amely
a) jelentős információ tekintetében valótlan tényt tartalmaz, vagy
b) valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze azokat az üzletfeleket, akik felé irányul, vagy akik tudomására juthat, vagy
c) figyelembe véve valamennyi tényszerű körülményt, továbbá a kommunikáció eszközének korlátait - az adott helyzetben az üzletfél üzleti döntéséhez szükséges és ezért jelentős információt elhallgat, elrejt, vagy azt homályos, érthetetlen, félreérthető vagy időszerűtlen módon bocsátja rendelkezésre
A megtévesztés feltétele, hogy az a)-c) pontban meghatározott tényállás befolyásolja az üzletfelek vagy lehetséges üzletfelek gazdasági magatartását, vagy erre alkalmas legyen. Az a)-b) pontban foglalt üzleti gyakorlat aktív, a c) pontban rögzített passzív megtévesztésnek minősül.
Az üzletfelek megtévesztése mellett a Tpvt. III. fejezete tiltja az üzletfelek választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti kommunikáció, üzleti gyakorlat alkalmazását, valamint korlátozza az összehasonlító reklámok megjelenítését[23], kiegészítve a törvény II. fejezetében (A tisztességtelen verseny tilalma) meghatározott tilalmat.[24]
A Tpvt. fenti szabályaival összefüggésben hangsúlyozandó, hogy az üzletfelek megtévesztésére és választási szabadságának indokolatlan korlátozására vonatkozó rendelkezései abban az esetben alkalmazandóak, amennyiben az üzleti gyakorlat kizárólag önálló foglalkozásával vagy gazdasági tevékenységével összefüggő célok érdekében eljáró személyt érint (B2B viszony). Az üzleti gyakorlat megítélése során az olyan üzletfél magatartását kell alapul venni, aki a gazdasági kapcsolatokban általában elvárhatóan tájékozott, és az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el. Annak megállapításánál, hogy a tájékoztatás megtévesztésre alkalmas-e, a használt kifejezéseknek az üzleti életben elfogadott általános jelentése az irányadó. Összehasonlító reklám esetén nincs ilyen korlátozás, a törvényben lefektetett szabályok alkalmazandóak abban az esetben is, ha az ilyen reklám címzettje fogyasztó (B2C és B2B viszonyok).
A fent hivatkozott rendelkezések megsértése esetén a - Tpvt. 6/A. § kivételével - a Gazdasági Versenyhivatal jogosult eljárni versenyfelügyeleti eljárásban.
A hitelintézetek marketingkommunikációs tevékenységére vonatkozó "különös" törvényi szabályozás tekintetében az alábbi jogszabályok vonatkozó rendelkezéseinek bemutatására kerül sor:
a) a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.),
b) a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Fht.),
c) a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.), valamint a
d) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény (a továbbiakban: Tpt.).
A hitelintézetek kereskedelmi kommunikációjára vonatkozó "speciális" szabályozás lényege, hogy az "általános" reklámszabályokhoz képest többletelőírásokat jelentenek a hitelintézetek által végzett tevékenységhez kapcsolódóan a fogyasztók, ügyfelek védelme érdekében. A hitelintézetek a Hpt. 3. §-ában taxatíve felsorolt pénzügyi szolgáltatások közül[25] legalább betétet
- 29/30 -
gyűjt, vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól, valamint hitelt és pénzkölcsönt nyújt. A hitelintézetek közül a bank az, amely betét gyűjtését és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadását, hitel és pénzkölcsön nyújtását, valamint a pénzügyilízing-tevékenységet üzletszerűen végzi.[26] A Bszt. 7. § (1) bekezdése alapján hitelintézet befektetési szolgáltatási tevékenységet[27] is végezhet. Az értékpapírok nyilvános forgalomba hozatalával összefüggésben a Tpt. tartalmaz reklámra, kereskedelmi kommunikációra vonatkozó szabályokat.
A Hpt. nem definiálja a kereskedelmi kommunikáció, a reklám, illetve a kereskedelmi gyakorlat fogalmát, és nem utal a fogalmak meghatározása tekintetében irányadó jogszabályra. Ugyanakkor a törvény 287. §-a alapján a fogalmakat az Fttv. szerint kell értelmeznünk, tekintettel arra, hogy a Hpt. a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó szabályainak megsértésekor az Fttv. rendelkezéseit rendeli alkalmazni. Álláspontom szerint a fogalmak Fttv. szerinti értelmezését támasztja alá az is, hogy a Hpt. fogyasztó fogalma (az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy) megegyezik az Fttv.-ben rögzített definícióval.
A törvény kereskedelmi kommunikációra vonatkozó rendelkezései az alábbiakban foglalhatóak össze:
a) A kereskedelmi kommunikációban a törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott esetekben[28] fel kell tüntetni a betét egységesített betétikamatláb-mutatóját.
b) A fiatalkorúakat betételhelyezésre, hitelfelvételre vagy egyéb pénzügyi szolgáltatás igénybevételére felhívó reklámot hitelintézet mint reklámozó esetében legalább két országos napilapban, szövetkezeti hitelintézet mint reklámozó esetében pedig legalább egy napilapban és egy országos napilapban közzé kell tenni.
c) Tilos a sorsolásra vonatkozó reklám (kivéve a nyereménybetét-sorsolást).
d) A betétre vonatkozó reklámban a betétbiztosítással kapcsolatban az Országos Betétbiztosítási Alap által előírt betétbiztosítási emblémát kell feltüntetni az általa előírt módon.[29]
A már idézett 287. § alapján a törvény, valamint a végrehajtására kiadott jogszabályoknak a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra, így különösen az ügyfelek tájékoztatásra vonatkozó rendelkezéseinek megsértése esetén a Felügyelet az Fttv.-ben rögzítetteknek megfelelően jár el, ha a jogsértés fogyasztót érint.
A fogyasztóihitel-szerződés jogának uniós háttéranyaga az Európai Parlament és a Tanács 2008. április 23-i 2008/48/EK irányelve a fogyasztóihitel-megállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről; valamint az irányelvet módosító, az Európai Parlament és a Tanács 2014/17/EU irányelve (2014. február 4.) a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztóihitel-megállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról. A 2008/48/EK irányelv hatálya a módosítás következtében kiterjed az olyan fedezetlen hitelekre, amelyek célja egy lakóingatlan felújítása, és amelyek esetében a teljes hitelösszeg meghaladja a 75 000 EUR-t, annak érdekében, hogy az érintett fogyasztók ugyanolyan szintű védelemre legyenek jogosultak, valamint a két irányelv közötti szabályozási hézag elkerülése érdekében.[30] A 2014/17/EU irányelv alkalmazandó olyan hitelmegállapodásokra, amelyek fedezete lakóingatlanra bejegyzett jelzálog vagy a tagállamokban általánosan alkalmazott más hasonló lakóingatlan alapú biztosíték, vagy valamely, lakóingatlanhoz kapcsolódó jog.
Az Fht. a hitelre (a hitelszerződés alapján nyújtott szolgáltatás) vonatkozó kereskedelmi kommunikációt szabályozza. A törvény a vizsgált szabályok tekintetében a kivételektől eltekintve [Fht. 2. § (2)-(6) bek.] nem tesz különbséget az úgynevezett fedezett (jelzáloghitel) és nem fedezett hitel (hitelkártya-szerződéshez vagy fizetési számlához kapcsolódó hitel) között. A jogalkotó egy törvényben, egységes szabályokkal tett eleget a fogyasztói hitelre vonatkozó uniós rendelkezések implementálási kötelezettségének.
Az Fht. 4. § (1) bekezdése alapján "a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció során kerülni kell minden olyan megfogalmazást, amely a hitel elérhetősége vagy költsége tekintetében téves várakozásokat kelthet a fogyasztóban. A kereskedelmi kommunikáció so-
- 30/31 -
rán az információnak könnyen olvashatónak vagy jól hallhatónak kell lennie. A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a teljes hiteldíj mutató értékét (a továbbiakban: THM)[31] feltűnően, a rövidítés feltüntetésével, egy tizedesjegy pontossággal minden esetben meg kell adni." Az MNB következetes álláspontja, hogy a feltűnő módon való megjelenítés követelményének az felel meg, ha a hitellel kapcsolatos tájékoztatás során a THM értékére vonatkozó rész arányaiban vagy grafikai megoldásokkal - pl. jól látható betűmérettel -kiemelkedik a kereskedelmi kommunikációban, ezáltal könnyen érzékelhetővé és jól láthatóvá válik, vagy televíziós reklám esetén jól érthetően elhangzik az értéke, és ezáltal a fogyasztó számára szembeötlő a hirdetés megtekintése során.[32] A THM-nek a hirdetés szövegének alján, elrejtett módon, a hirdetés egyéb szövegéhez képest kisebb betűtípussal való megjelenítése nem felel meg a feltűnő jelleg követelményének. A törvényi rendelkezéssel összefüggésben hangsúlyozandó továbbá, hogy több hiteltermék egy kereskedelmi kommunikációban való feltüntetése esetén nem megfelelő gyakorlat, ha a THM értéke csak közelítő módon, valamennyi hiteltermékre együttesen kerül meghatározásra. Ilyen esetben a jogszabályi előírásoknak minden egyes hitel vonatkozásában eleget kell tenni.[33]
Abban az esetben, ha a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció a THM értékén kívül hitelkamatot vagy bármilyen más ellenszolgáltatásra - ideértve a díjat, jutalékot, költséget - vonatkozó számadatot megjelöl, a kereskedelmi kommunikációban egyértelműen, tömören és feltűnően, reprezentatív példával bemutatva meg kell adni további adatokat is.[34] Ezen adatokhoz képest jelzáloghitel esetén többletinformációt kell nyújtani és a kereskedelmi kommunikációban egyértelműen, tömören és feltűnően meg kell adni az alábbiakat is:
a) a hitelező, a hitelközvetítő vagy a közvetítői alvállalkozó neve,
b) tájékoztatás arra vonatkozóan, hogy a hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog,
c) a törlesztőrészletek száma, valamint
d) devizaalapú hitel esetén figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy az árfolyam változása befolyásolhatja a fogyasztó által fizetendő összeget.[35]
A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban alkalmazott reprezentatív példát a tájékoztatásban is következetesen alkalmazni kell. Ha a hitelhez kapcsolódó szolgáltatás (például biztosítás) igénybevétele a hitelszerződés megkötéséhez vagy a hitelező ajánlata szerinti megkötéséhez szükséges, és a hitelhez kapcsolódó szolgáltatás ellenszolgáltatása nem ismert, a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban a hitelhez kapcsolódó szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésének kötelezettségét is jelezni kell egyértelműen, tömören és feltűnően, a THM-mel együtt. A hitelközvetítő a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációban köteles feltüntetni, hogy kinek a képviseletében jár el.[36]
A fentiek alapján - egyetértve az MNB "Állásfoglalás a bannerek tekintetében a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációra vonatkozó jogszabályi rendelkezések értelmezése kapcsán" c. dokumentumában kifejtettekkel - leszögezhetjük, hogy az Fhtv. a hitelező számára terjedelmes tájékoztatási kötelezettséget ír elő, amely teljesítése megfelelő méretű hirdetési felületet igényel. Ez a gyakorlatban elsősorban az internetes reklámfelületek esetén vethet fel problémát a korlátozott hirdetési felület miatt. Az internetes reklám egyik formája a banner, a nagy forgalmú oldalakon elhelyezett szalaghirdetés, reklámcsík, amelyről az érdeklődő egy kattintással közvetlenül a reklámozott oldalra (landing page) juthat el. Az ilyen jellegű hirdetések figyelemfelkeltő, a hiteltermékekkel kapcsolatos korlátozott tartalma elfogadható abban az esetben, amennyiben a landing page-en a fogyasztó megkapja a jogszabályban előírt tájékoztatást. Az MNB azt az álláspontot képviseli, hogy a banner és a landing page egységesen alkotja a hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikációt, amelyre tekintettel azok tartalmát együttesen kell értékelni a vonatkozó jogszabályi rendelkezések, azaz az Fhtv. 4. §-ában előírt tájékoztatási kötelezettség teljesítése tekintetében. Kiemelendő továbbá, hogy a 4. § (1) bekezdés első fordulata ("A hitelre vonatkozó kereskedelmi kommunikáció során kerülni kell minden olyan megfogalmazást, amely a hitel elérhetősége vagy költsége tekintetében téves várakozásokat kelthet a fogyasztóban. A kereskedelmi kommunikáció során az információnak könnyen olvashatónak vagy jól hallhatónak kell lennie") a banneren megjelenítendő hirdetési szöveg tekintetében is figyelembe veendő abban az esetben, ha a hiteltermék tekintetében már a banneren információközlés történik, nem csak a figyelemfelkeltés funkcióját tölti be.
A törvény a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra, így különösen a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó rendelkezéseinek megsértése esetén az Fttv. szabályait rendeli alkalmazni az eljárás lefolytatására illetékes hatóság tekintetében.
A THM kereskedelmi kommunikációban történő
- 31/32 -
megjelenítésére további szabályokat állapít meg a teljeshiteldíj-mutató meghatározásáról, számításáról és közzétételéről szóló 83/2010. (III. 25.) Korm. rendelet. A jogszabály 9. § (1) bekezdésének megfelelően a kereskedelmi kommunikációban a THM értékét legalább olyan feltűnően kell szerepeltetni, mint a kamatot és értékét a Kormányrendeletben meghatározott feltételekkel nyújtott, egyenletes törlesztésű hitelre (az a legfeljebb 6 hónapos türelmi idejű hitel, amelynek visszafizetése havonta, azonos összegű törlesztéssel történik, azaz a tőketörlesztési időszakban a tőketörlesztés és a kamat forintban vagy devizában meghatározott együttes összege állandó) kell meghatározni. Nem egyenletes törlesztésű hitel esetén is alkalmazni kell a jogszabályban meghatározott feltételeket, de ebben az esetben az eltérő törlesztési módot feltűnő módon jelezni kell. Ha az adott hitelt a hitelező nem nyújtja a Kormányrendeletben meghatározott feltételekkel és a hitelező által kínált feltételek érdemben attól eltérőek, abban az esetben a THM számításakor a Kormányrendeletben említett feltételekhez legközelebbi - a hiteltípusra létező - összeget és futamidőt kell figyelembe venni. Ezt a kereskedelmi kommunikációban feltűnő módon jelezni kell. A Kormányrendelet a jelzáloghitel esetén további követelményeket fogalmaz meg a nyilvános tájékoztatóval szemben.[37]
A Bszt. befektetési vállalkozások reklámtevékenységével szemben támasztott általános és különös szabályai a befektetési szolgáltatást végző hitelintézetek által is alkalmazandóak. Megjegyzendő, hogy a törvény a reklám fogalmát nem definiálja, de egyéb rendelkezéseiből arra következtethetünk, hogy az Fttv.-ben meghatározott gazdasági reklámot (reklámot) kell alatta érteni.
A Bszt. Negyedik, A befektetési szolgáltatási tevékenység és kiegészítő szolgáltatás végzésének szabályai címet viselő részében, az ügyfelek tájékoztatásáról szóló fejezete az alábbi előírásokat tartalmazza a reklámmal szemben.
a) A befektetési vállalkozás a leendő szerződő fél vagy az ügyfél tájékoztatása során (ideértve a befektetési elemzést és a reklámot is) világos, egyértelmű, kiegyensúlyozott és pontos tájékoztatást ad, a leendő szerződő felet, illetőleg az ügyfelet nem téveszti meg.
b) A befektetési vállalkozás a lakossági ügyfélnek (vagy azon leendő szerződő félnek szóló tájékoztatásban, aki a szerződéskötést követően lakossági ügyfélnek minősül) feltünteti a befektetési vállalkozás elnevezését; nem titkol el lényeges információt; nem ad szándékosan félreértelmezhető információt és lényeges körülményt; tényt vagy adatot nem állít be lényegtelenként; nem hangsúlyozza a befektetési szolgáltatási tevékenység, a kiegészítő szolgáltatás vagy a pénzügyi eszköz előnyös tulajdonságait, illetőleg jellemzőit anélkül, hogy ezzel egyidejűleg a hátrányos tulajdonságok vagy jellemzők, illetőleg a kockázatok tárgyilagos és pontos bemutatására sor ne kerülne; nem használ a leendő szerződő fél vagy az ügyfél számára nyilvánvalóan érthetetlen, értelmezhetetlen kifejezést, nyelvtani szerkezetet, és a tájékoztatás terjedelmét a közölni kívánt tartalommal összhangban határozza meg; továbbá a Bszt. 40. § (3)-(10) bekezdésében foglaltak szerint jár el, figyelemmel a 3. mellékletben foglaltakra.
A b) pontban foglaltakat abban az esetben is alkalmazni kell, ha a tájékoztatás (ideértve a befektetési elemzést és a reklámot is) más számára készül, de a lakossági ügyfél vagy azon leendő szerződő fél számára, amely a szerződéskötést követően lakossági ügyfélnek minősül, hozzáférhetővé válik.[38]
A törvény a fent ismertetett rendelkezéseket követően szabályozza azt az esetet, amikor a befektetési vállalkozás által adott tájékoztatás a befektetési vállalkozások, befektetési szolgáltatási tevékenységek, kiegészítő szolgáltatások vagy pénzügyi eszközök közötti összehasonlítást tartalmaz. A törvény nem használja az összehasonlító reklám fogalmát, de álláspontom szerint az "összehasonlítás" reklám formájában is megjelenhet. Ebben az esetben a Tpvt. összehasonlító reklámra vonatkozó előírásain túl kell a Bszt. "összehasonlításra" vonatkozó szabályait alkalmazni: az összehasonlítást tárgyilagos, tisztességes és kiegyensúlyozott módon kell közölni; meg kell jelölni az összehasonlításhoz felhasznált adatok és információk forrását; és a tényektől elkülönített módon be kell mutatni az összehasonlítás során használt feltételezéseket.[39]
A Bszt. reklámtevékenységre vonatkozó különös szabályai az alábbiak szerint foglalhatóak össze.
a) A befektetési szolgáltatási tevékenységre, kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó reklámnak egyértelmű utalást kell tartalmaznia e jellegére vonatkozóan; az ilyen reklámban szereplő tájékoztatás tartalma nem lehet ellentétes a hitelintézet által vagy nevében az ügyfél részére e törvény alapján nyújtott tájékoztatás tartalmával.
b) Ha a befektetési szolgáltatási tevékenységre, kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó reklám pénzügyi eszközre, befektetési szolgáltatási tevékenységre vagy kiegészítő szolgáltatásra vonatkozó Ptk. szerinti szerződéses ajánlatot vagy ajánlattételre vonatkozó felhívást tartalmaz oly módon, hogy egyúttal közli az ajánlattétel elfogadásának, illetve az ajánlattételre vonatkozó felhívás megtételének módját, főszabály szerint tartalmaznia kell a törvény Bszt. 43. § (3)-(10) bekezdésében meghatározott információkat.
- 32/33 -
A Bszt. rendelkezéseinek megsértése esetén eljárásra jogosult hatóságok tekintetében az alábbiak kiemelése fontos. A törvény Nyolcadik Része szól a felügyelés, valamint a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések érvényesítésének szabályairól. A fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatra vonatkozó rendelkezések megsértése esetén az Fttv.-ben meghatározott hatóság jár el az ott meghatározott szabályok szerint, ha a jogsértés a törvényben definiált fogyasztót érint. Továbbá az Fttv. által kijelölt hatóságok járnak el abban az esetben is, amennyiben a jogsértés a Bszt. értelmében vett lakossági ügyfelet, illetve olyan leendő szerződő felet érint, aki a szerződés hatálybalépését követően lakossági ügyfélnek minősül, azzal, hogy a törvény szerinti lakossági ügyfél (leendő szerződő fél) az Fttv. alkalmazásában fogyasztónak minősül akkor is, ha nem természetes személy.[40] Ezzel a Bszt. lakossági ügyfél esetén kiterjeszti a fogyasztó fogalmát jogi személyekre, egyéb jogalanyokra is. A törvény reklámra vonatkozó általános és különös előírásai megsértése esetén, amennyiben azt a Bszt. hatálya alá tartozó szervezetek, személyek és tevékenységek valósítják meg, az MNB jár el.
A Tpt. alapján hitelintézet forgalmazóként szerepelhet értékpapír nyilvános forgalomba hozatalakor. A Tpt. egyrészt a nyilvános forgalomba hozatallal összefüggésben szabályozza a reklámban - vagy egyéb módon - közölt információt, amely kereskedelmi kommunikációnak minősül, amelyet a forgalomba hozatalban forgalmazóként részt vevő hitelintézet is közzétehet.[41] A törvény az alábbi követelményeket támasztja a kereskedelmi kommunikációval (reklámmal) szemben:[42]
a) A kereskedelmi kommunikációban foglalt információnak összhangban kell lennie a tájékoztató és a törvény 21. § (6) bekezdése szerinti információs dokumentum tartalmával.
b) Az értékpapír nyilvános forgalomba hozatalával összefüggésbe hozható minden reklámnak egyértelmű utalást kell tartalmaznia e jellegére vonatkozóan. Ebben az esetben a reklámban meg kell jelölni, hogy az értékpapír nyilvános forgalomba hozatalával kapcsolatosan tájékoztató közzétételére került vagy kerül sor, és hogy a tájékoztató hol hozzáférhető.
c) A forgalomba hozatali eljárás lezárásáig, illetőleg a szabályozott piacon a kereskedés megkezdéséig a kereskedelmi kommunikáció tervezetét a Felügyelethez (MNB) a nyilvánosságra hozatalával egyidejűleg be kell nyújtani. A Felügyelet a kereskedelmi kommunikáció nyilvánosságra hozatalát megtiltja, ha annak tartalma ellentétes vagy félrevezető információt tartalmaz a benyújtott, illetve közzétételre engedélyezett tájékoztatóban foglaltakhoz képest, vagy egyébként a tisztességtelen.
A Tpt. 38. § (4) bekezdése rendelkezik arról, amennyiben az értékpapír forgalomba hozatala a befektetők szempontjából a szokásostól eltérő kockázatú. Ilyen esetnek minősül különösen, ha a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír kibocsátója kevesebb mint egy éve működik (i), ha a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír forgalomba hozatala következtében a kibocsátó hiteltartozásainak összege meghaladja saját tőkéjének összegét (ii), vagy a kibocsátó, az ajánlattevő vagy az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését, illetve a multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációt kezdeményező személy és a forgalmazó felelőssége a tájékoztatóval kapcsolatosan nem egyetemleges (iii). Különös kockázat esetén a Felügyelet kötelezi a forgalmazót és a kibocsátót, az ajánlattevőt vagy az értékpapír szabályozott piacra történő bevezetését, illetve a multilaterális kereskedési rendszerbe történő regisztrációt kezdeményező személyt ennek a tájékoztató elején, valamint kereskedelmi kommunikációjában feltűnő módon történő feltüntetésére.
Végül a törvény a kereskedelmi kommunikációra vonatkozó külön rendelkezésként rögzíti, hogy az a szervezet, amely e törvény által szabályozott tevékenységet folytat, üzleti dokumentumaiban, írott formában (nyomtatott vagy elektronikus módon) megjelentetett kereskedelmi kommunikációjában köteles feltüntetni tevékenységi engedélyének számát, illetőleg tőzsdetagságát.[43]
A vállalkozások kiterjedt reklámtevékenységével szemben a fogyasztók megfelelő szintű védelme minden területen szükséges. A pénzügyi szektor szereplőinek marketingtevékenysége még inkább indokolttá teszi az általános reklámszabályokhoz képest további fogyasztóvédelmi rendelkezések törvényi szintű megfogalmazását. Erre tekintettel a tanulmány célja a fogyasztók védelmét szolgáló, a hitelintézetek marketingtevékenységére vonatkozó "általános" reklámszabályok és a marketingtevékenységükre vonatkozó különös törvényi rendelkezések bemutatása volt. A két szabályrendszer között állandó kapcsolat áll fenn, tekintettel arra, hogy a hitelintézeteknek a fogyasztóvédelem általános reklámszabályait és a speciális követelményeket egyaránt figyelembe kell venniük, illetve a különös joganyagot képező törvények fogalomhasználatában - eltérő rendelkezés hiányában - az általános törvényekben meghatározott kereskedelmi kommunikáció, reklám definíció az irányadó. Továbbá, ahogy látható volt, a bemutatott különös törvényi rendelkezések megsértésekor az általános joganyag részét képező Fttv. eljáró hatóságra vonatkozó rendelkezései alkalmazandóak. ■
- 33 -
JEGYZETEK
[1] A hitelintézet fogalmát a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) 8. § (1) bekezdése definiálja. A definíció alapján hitelintézet az a pénzügyi intézmény, amely a Hpt. 3. §-ában meghatározott pénzügyi szolgáltatások közül legalább betétet gyűjt, vagy más visszafizetendő pénzeszközt fogad el a nyilvánosságtól - ide nem értve a jogszabályban meghatározott nyilvános kötvénykibocsátást -, valamint hitelt és pénzkölcsönt nyújt. A törvény 8. § (3) bekezdése szerint hitelintézet bank, szakosított hitelintézet vagy - részvénytársasági vagy szövetkezeti formában működő - szövetkezeti hitelintézet lehet.
[2] Dr. Balogh Virág - Dr. Kaszainé dr. Mezey Katalin - Dr. Pázmándi Kinga - Dr. Zavodnyik József: Magyar fogyasztóvédelmi és reklámjog. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 2010. 22. o.
[3] Veres Zoltán: Ügyfélvédelem a pénzügyi szektorban: Gondolatok a pénzügyi fogyasztóvédelem egyes alapkérdéseiről. In: Jogelméleti Szemle. 2013/4. szám.
[4] Lásd részletesen: Szebelédi Ferenc: A pénzügyi fogyasztóvédelem jogérvényesítési kérdései. In: THEMIS. 2012. október, 98-111. o.
[5] AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2005/29/EK IRÁNYELVE (2005. május 11.) a belső piacon az üzleti vállalkozások fogyasztókkal szemben folytatott tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatairól, valamint a 84/450/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK, a 98/27/EK és a 2002/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvek, valamint a 2006/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról ("Irányelv a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról")
[6] Balogh-Mezey-Pázmándi-Zavodnyik: Magyar fogyasztóvédelmi és reklámjog. 2010. 32. o.
[7] Lásd bővebben: Balogh-Mezey-Pázmándi-Zavodnyik: Magyar fogyasztóvédelmi és reklámjog. 2010. 36-38. o.
[9] Fttv. 4. § (1) bek. A kereskedelmi gyakorlat megítélése során az olyan fogyasztó magatartását kell alapul venni, aki ésszerűen tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel jár el, figyelembe véve az adott kereskedelmi gyakorlat, illetve áru nyelvi, kulturális és szociális vonatkozásait is. Ha a kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók egy meghatározott csoportjára irányul, az adott csoport tagjaira általánosan jellemző magatartást kell figyelembe venni.
(2) Ha a kereskedelmi gyakorlat csak a fogyasztóknak egy, az adott gyakorlat vagy az annak alapjául szolgáló áru vonatkozásában koruk, hiszékenységük, szellemi vagy fizikai fogyatkozásuk miatt különösen kiszolgáltatott, egyértelműen azonosítható csoportja magatartásának torzítására alkalmas, és ez a kereskedelmi gyakorlat megvalósítója által ésszerűen előre látható, a gyakorlatot az érintett csoport tagjaira általánosan jellemző magatartás szempontjából kell értékelni.
[10] Az Fttv. 2. § c) pontja alapján magában foglal minden birtokba vehető forgalomképes ingó dolgot (ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket), az ingatlant, a szolgáltatást, továbbá a vagyoni értékű jogot.
[11] Fttv. 1 § (3) bek. Nem terjed ki e törvény hatálya
a) a szerződés létrejöttére, érvényességére és joghatásaira, valamint a kereskedelmi gyakorlattal összefüggésben felmerülő polgári jogi igényekre,
b) a szellemi alkotásokhoz fűződő jogok létrejöttére, fennállására és érvényesítésére,
c) a nemesfémtárgy nemesfémtartalmának tanúsítására és jelzésére.
[12] A kereskedelmi kommunikáció (kereskedelmi tájékoztatás) fogalmát az uniós joganyagban az Európai Parlament és a Tanács 2000/31/EK irányelve (2000. június 8.) a belső piacon az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások, különösen az elektronikus kereskedelem, egyes jogi vonatkozásairól ("Elektronikus kereskedelemről szóló irányelv") definiálja: bármilyen formában megjelenő közlés, amelynek célja, hogy közvetve vagy közvetlenül népszerűsítse egy vállalkozás, szervezet vagy kereskedelmi, ipari vagy kézműipari tevékenységet folytató vagy szabályozott szakmát gyakorló személy áruit, szolgáltatását vagy arculatát. A következők önmagukban nem minősülnek kereskedelmi tájékoztatásnak [2. cikk f) pont, Grtv. 2. § d) pont].
[13] Fttv. 2. § d)-f) pontjai.
[15] Lásd: A Fővárosi Törvényszék mint másodfokú bíróság 2. Kf. 650.015/ 2013/4.
[16] Az Fttv. 2. § h) pontja értelmében ügyleti döntés a fogyasztó arra vonatkozó döntése, hogy kössön-e, illetve hogyan és milyen feltételek mellett kössön szerződést, továbbá hogy gyakorolja-e valamely jogát az áruval kapcsolatban.
[17] Balogh-Mezey-Pázmándi-Zavodnyik: Magyar fogyasztóvédelmi és reklámjog. 2010. 122. o.
[18] A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-I/B-7820/2011. számú fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a FOLAX HITEL Kft. számára
[19] Fttv. 10. § (1)-(3) bek.
[20] Grt. 1. § (1)-(2) bek.
[21] Amennyiben külön törvény eltérően nem rendelkezik, reklám természetes személynek mint reklám címzettjének közvetlen megkeresése módszerével (közvetlen üzletszerzés), így különösen elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs eszköz útján a Grt.-ben meghatározott kivétellel kizárólag akkor közölhető, ha ahhoz a reklám címzettje előzetesen egyértelműen és kifejezetten hozzájárult.
[22] Grt. 24. § (1) és (4) bek.
[23] Tpvt. 9. § és 10. §.
[24] Tpvt. 6/A. § (1) bek. Tilos valamely termék, szolgáltatás, dolog módjára hasznosítható természeti erő, ingatlan, értékpapír, pénzügyi eszköz vagy vagyoni értékű jog (a továbbiakban együtt: áru) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a vállalkozás nevének, megjelölésének, tevékenységének népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányuló olyan közlés, tájékoztatás, amely közvetve vagy közvetlenül felismerhetővé teszi a vállalkozás versenytársát, vagy a versenytárs által előállított, forgalmazott vagy bemutatott, a bemutatott áruval azonos vagy ahhoz hasonló rendeltetésű árut (a továbbiakban: összehasonlító reklám), ha az
a) versenytárs vagy annak neve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevéből adódó tisztességtelen előnyszerzésre vezethet,
b) versenytárs vagy annak neve, áruja, árujelzője vagy egyéb megjelölése jó hírnevét sértheti,
c) az árut valamely védjeggyel vagy egyéb védett megjelöléssel ellátott más áru utánzataként vagy másolataként mutatja be, vagy
d) arra vezethet, hogy a piaci szereplők a vállalkozást versenytársával, illetve a vállalkozás nevét, áruját, árujelzőjét vagy egyéb megjelölését a versenytárséval összetéveszthessék.
(2) Az olyan piaci önszabályozás keretében létrehozott megállapodás vagy szabályegyüttes, amely valamely kereskedelmi gyakorlat vagy tevékenységi ágazat vonatkozásában követendő magatartási szabályokat határoz meg azon vállalkozások számára, amelyek ezt magukra nézve kötelezőnek ismerik el (a továbbiakban: magatartási kódex), nem ösztönözhet az (1) bekezdésbe ütköző magatartásra. E rendelkezés megsértéséért a magatartási kódex kidolgozója, valamint az is felel, akinek a magatartási kódex szerint feladata a kódex felülvizsgálata, illetve betartásának ellenőrzése.
[25] Hpt. 3. § (1) bek. Pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, devizában vagy valutában:
a) betét gyűjtése és más visszafizetendő pénzeszköz nyilvánosságtól történő elfogadása,
b) hitel és pénzkölcsön nyújtása,
c) pénzügyi lízing,
d) pénzforgalmi szolgáltatás nyújtása,
e) elektronikus pénz kibocsátása,
f) olyan papír alapú készpénz-helyettesítő fizetési eszköz (például papír alapú utazási csekk, váltó) kibocsátása, illetve az ezzel kapcsolatos szolgáltatás nyújtása, amely nem minősül pénzforgalmi szolgáltatásnak,
g) kezesség és garancia vállalása, valamint egyéb bankári kötelezettség vállalása,
h) valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység,
i) pénzügyi szolgáltatás közvetítése,
j) letéti szolgáltatás, széfszolgáltatás,
k) hitelreferencia szolgáltatás, valamint
l) követelésvásárlási tevékenység.
[26] Hpt. 8. §.
[27] Bszt. 5. § (1) bek. Befektetési szolgáltatási tevékenységnek minősül a rendszeres gazdasági tevékenység keretében, pénzügyi eszközre vonatkozóan végzett
a) megbízás felvétele és továbbítása,
b) megbízás végrehajtása az ügyfél javára,
c) sajátszámlás kereskedés,
d) portfóliókezelés,
e) befektetési tanácsadás,
f) pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
g) pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül, és
h) multilaterális kereskedési rendszer működtetése.
[28] 82/2010. (III. 25.) Korm. rendelet a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről.
[29] Hpt. 268-270. § és 274. §.
[30] 2014/17/EU irányelv (1) preambulumbekezdés.
[31] Fht. 3. § 20. pont szerint az a belső megtérülési ráta, amely mellett a fogyasztó által teljesítendő kötelezettségek jelenértéke (törlesztés és díjak) éves százalékban kifejezve megegyezik a hitelező által folyósított hitelösszeggel.
[32] A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Stabilitási Tanácsának H-FH-I-B-105/2014. számú határozata a Provident Pénzügyi Zrt. számára.
[33] A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének FH-I/B-7820/2011. számú fogyasztóvédelmi intézkedést és bírság kiszabását tartalmazó határozata a FOLAX HITEL Kft. számára.
[34] Fht. 4. § (2) bek. szerint a következő adatok feltüntetése szükséges:
a) a hitelkamat mértéke és típusa (rögzített hitelkamat, változó hitelkamat vagy mindkettő),
b) a hitel teljes díja, ideértve annak részét képező díjat, jutalékot, költséget és adót,
c) a hitel teljes összege,
d) a hitel futamideje,
e) a teljes hiteldíj mutató,
f) termék értékesítéséhez vagy szolgáltatás nyújtásához kapcsolódó halasztott fizetés formájában nyújtott hitel esetén a termék vagy szolgáltatás készpénzára és az önrész, valamint
g) a fogyasztó által fizetendő teljes összeg és a törlesztőrészletek összege.
[35] Fht. 4. § (3) bek.
[36] Fht. 4. § (4)-(6) bek.
[37] 82/2010. (III. 25.) Korm. rendelet 10. § (2) bek. A jelzáloghitelre vonatkozó nyilvános tájékoztatónak és ajánlattételnek feltűnő módon tartalmaznia kell a THM értékét azzal a kiegészítéssel, hogy
a) a THM meghatározása az aktuális feltételek és a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén a mértéke módosulhat,
b) a THM mutató értéke nem tükrözi a hitel árfolyamkockázatát,
c) a THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát.
(3) A (2) bekezdés b) pontját deviza alapú kölcsönöknél, c) pontját változó kamatozású kölcsönöknél kell alkalmazni.
(4) Lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált jelzáloghitel esetén a kereskedelmi kommunikációban a THM értékét a legrövidebb megtakarítási idejű lakás-takarékpénztári termék figyelembevételével, havi 20 ezer forint folyamatos betételhelyezést feltételezve kell meghatározni.
[38] Bszt. 40. § (1)-(3) bek.
[39] Bszt. 40. § (4) bek.
[40] Bszt. 179. §.
[41] Tpt. 35. § (1) bek.
[42] Tpt. 35. § (2)-(5) bek.
[43] Tpt. 364. §.
Visszaugrás
