A tudomány, beleértve a jogtudományt is, alapvető és egyben reménykeltő ismérve, hogy tézisei nincsenek kőbe vésve. A kétkedés "joga" jól érvényesül az alábbi - egymással némileg szemben álló - álláspontokban is.
"Több jeles szerző addig jutott, hogy egy új tudomány, az igazságügyi expertológia elismerését is szorgalmazza. E gondolatok alapja egyebek között az általános szakértői módszertan létezésének, vagy legalábbis lehetséges voltának állítása"[1]
"Nem látok sok reményt arra, hogy az igazságügyi szakértői vizsgálatoknak egy olyan közös tana lenne kidolgozható, amely minden szakértői területet túlságosan általánosítások nélkül átfogna"[2].
"Nézetünk szerint a vizsgálat körébe tartozó jelenségek sokfélesége és sokoldalúsága önmagában nem akadálya annak, hogy alapvető tendenciákat, esetleg törvényszerűségeket tárjunk fel. Alig van olyan tudományterület, amely nem állíthatja azt a vizsgálati tárgyáról - kezdve a fizikától a pszichiátriáig -, hogy az nagyon heterogén".[3]
A fenti vélemények alapján körvonalazódni látszik egy, az igazságügyi szakértést alapjaiban érintő dilemma: létezik, létezhet-e egységes igazságügyi szakértői módszertan. Jelen tanulmány célja az egységes módszertan (expertológia) hipotézise igazolása, vagy - számolva ezzel a lehetőséggel is - cáfolata. Amennyiben helye és szerepe lehet a módszernek, és figyelmen kívül hagyjuk, akkor az nem kis kockázatot jelent a bizonyítás minősége, hitelessége vonatkozásában. A vizsgálat kiterjed a módszertan lehetséges területei felvázolására, a módszer alkalmazásától várható előnyök számbavételére. A tanulmány egy sajátosságának, és talán újdonságának is tekinthető, hogy a kérdés megközelítése nem a jogtudomány oldaláról, hanem igazságügyi szakértői szemszögből történik.
Az expertológia várható "hozadéka" leginkább a fennálló problémák tükrében értékelhető. A szakértői bizonyítás jelenleg számos olyan problémával küszködik, melyek a jogbiztonság alapkövetelményei ellen szólnak. A teljesség igénye nélkül kiemelhető a szakvélemények nagyarányú függése a szakértőválasztástól, a szakértői bizonyítás módszertani szabályozatlansága (szabad bizonyítás ~ bizonyítási anarchia), a szakvélemények túlzott zártsága, "fekete-doboz" jellege, a szakvélemények megalapozottsága és határozottsága közötti ellentmondások. A felsorolt példák is érzékeltetik, mennyi kockázatot rejt magában az igazságügyi szakértői bizonyítás. Abból adódóan, hogy az említett problémák nem új keletűek, következik, hogy azok rendezése az eddigiektől eltérő szemléletet, megközelítést igényel.
A 2016. június 15-én hatályba lépett új szakértői törvény végleges változata - szakértői javaslat[4] elfogadásával - alapvető változást hozott igazságügyi szakértők megítélése, perbeli státusza vonatkozásában: "Az igazságügyi szakértő feladata, hogy a hatóság kirendelése vagy megbízás alapján, a tudomány és a műszaki fejlődés eredményeinek felhasználásával készített szakvéleménnyel, a függetlenség és pártatlanság követelményének megtartásával döntse el a szakkérdést, és segítse a tényállás megállapítását.[5]". Abból adódóan, hogy a szakértő immár nem csupán segítője a szakkérdés eldöntésének, hanem szakértő az, aki jogosult, és egyben hivatott megítélni a szakkérdéseket, szakértő a szakmai bíró szerepkörébe került. Ez a gyökeres szemléletbeli változás nagyobb felelősséget jelent a szakértők vonatkozásában, és ennek megfelelően szükséges és elengedhetetlen átgondolni a szakértői bizonyítás tartalmi és formai eszközrendszerét.
Igazságügyi szakértő vizsgálata során egyedi döntések sorozatán keresztül jut el a szakmai tények felismerésétől a szakmai tényállás összefüggései megállapításáig. A folyamat minden egyes elemi döntése kihatással bír a végső szakértői álláspont szakszerűségére, objektivitására.
A szakértői bizonyítás összefüggő láncolata a következő meghatározó elemekből épül fel: "eredeti tények" (Te) vizsgálatba vonása, azok bázisán releváns "szakmai tények", bizonyítékok megfogalmazása (Tsz), a tények osztályozása (b1), a bizonyítóerő értékelése (b2), az elemi bizonyítékok közötti szinergia megteremtése (sz1), végül pedig a szakértői tényállás transzferálása, lefordítása a hétköznapi érthetőség szintjére (t1). A szakértői vizsgálat eredménye ezt követően is - bár ekkor már szakértőtől függetlenül - némileg újabb értelmezést nyer, amikor kirendelő jogi környezetbe illeszti a szakértői megállapításokat (t2), továbbá, amikor a szakvéleményt a többi perbeli bizonyítékkal egybevetve értékeli[6] (sz2).
A kirendelő által az ítéletalkotás során figyelembe vett tényállás (Ti) annál kisebb mértékben tér el az "eredeti" ténytől (Te), a valós állapottól, amennyivel kisebb a fen-
- 505/506 -
tiekben megadott tényezők torzító hatása: Te -> Tsz -> b1 -> b2 -> sz1 -> t1 -> t2 -> sz2 -> Ti.
Az expertológia-hipotézis alaptételének fogadható el, hogy a szakkérdések megítéléséhez szükséges bizonyítási eljárás módszereinek két - esetenként jól elkülöníthető, olykor pedig meglehetősen összemosódó - területe körvonalazható. A bizonyítási eljárások egyikét a "különleges szakértelem"[7] területére eső - szakterületfüggő, és ebből adódóan szakterületenként eltérő - módszerek halmaza alkotja, míg a másikba egy egységes, a szakterületektől független bizonyítási módszertan, az "expertoló-gia" sorolható.
A fenti képletben szereplő tényezők elemzésére a továbbiakban elsődlegesen abból a szempontból kerül sor, hogy azok mennyiben kapcsolódnak az egyes szakértői területekhez, illetve van-e közöttük olyan, mely független attól, hogy a vizsgálat milyen szakértői kompetencia körben történik. A szakértői vizsgálat során alkalmazandó módszerek esetében - előzőek értelmében - különbséget kell tennünk azok között, melyek nem térnek el az adott, "különleges" szakértelmet igénylő szakterület vizsgálati módszertanától, és azok között, melyek túlmutatnak az adott szakterület sajátosságain. A bizonyítási eljárások elsőnek említett területét a különféle szakterületek szakma-specifikus bizonyítási protokollja, illetve azok szűkített - az igazságszolgáltatás szempontjából releváns területekre fókuszáló - módszertani előírásai alkotják. A másik szakértői módszertant, az expertológiát - vélhetően a szakterületek szakmai sokszínűsége miatt - máig nem tudta befogadni a jogtudomány. Az expertológia, mint önálló fogalom létét, szükségességét azonban már az a tény is igazolni látszik, hogy az igazságszolgáltatás oldaláról igényként jelentkezett a különféle szakterületek bázisára építve önálló igazságügyi szakértés, szakértői kar, továbbá szakértői szervezet létrehozása.
Az exportológia definiálatlansága, szerepének elégtelen prezentálása számlájára írható ugyanakkor az az - igazságügyi szakértői szempontból - aggályosnak tekinthető jogi szabályozás[8], mely lehetővé teszi az igazságügyi szakértők mellett, illetve akár helyett is nem igazságügyi szakértő kirendelését a szakkérdések eldöntésére. A jogalkotás ezzel, mintegy cinkosságot vállal számos szakmai hiba keletkezésében, hiszen az igazságügy területén járatlan szakemberek könnyebben vétenek a bizonyítás írott, vagy esetenként íratlan szabályai ellen. Aligha vitatható, hogy egy rossz szakvélemény - jellemzően - kisebb hiba, mint a bizonyítékvesztés,[9] hiszen míg az előző korrigálható, addig utóbbi esetében (irreverzibilis bizonyítékok) gyakorta megszűnik a további bizonyítás lehetősége.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
