Az audiovizuális médiaszolgáltatások piaca nagyban megváltozott a liberalizáció kezdeti szakaszában mutatott állapotához képest, s a hírközlési szolgáltatások ágazatában talán a legdinamikusabb fejlődési pályára állt - már ha a technológiai oldalát nézzük. Persze, ha a hálózat-, és szolgáltatásszabályozási lépéseket vizsgáljuk, az is jelentős változásokon ment keresztül, de a liberalizáció eredményességének megítélése eltérő lehet. Már csak azért is, mert a technológia fejlődésével - például az online szolgáltatások térnyerésével - számos új szolgáltatás és szereplő jelent meg a piacon, melyek szabályozása több szempontból követel uniós fellépést. Ennek jelentősége egyrészt abban is áll, hogy mára a médiakonvergencia megteremtése érdekében a szabályozás tárgya kibővül a liberalizáció korai szakaszához képest. Másrészt immáron Európán kívüli nagy szolgáltatók (Netflix, Amazon, Prime stb.) is versenyeznek az európai fogyasztókért, mely a szabályozást és az uniós érdekeket is kihívás elé állítja. Azért is, mert ezen vállalatokkal szemben gyakran felmerülnek az adóelkerüléssel kapcsolatos problémák, mely káros hatást gyakorolhat az e területen tapasztalható oligopol piac szereplői közötti versenyre, illetve az uniós költségvetés bevételi forrásaira. Harmadrészt szükséges megemlíteni, hogy a 2020 elején bekövetkezett brexit ismét átrendezte az audiovizuális szolgáltatások európai piacának térképét, több szolgáltató helyezte át tevékenységének központját valamely másik uniós tagállamba, így például Hollandiába, Svédországba vagy épp Luxemburgba. Ha pedig ezen szempontok szerint tekintünk a liberalizált piac jelenlegi helyzetére, egészen más képet kaphatunk a globális politikai folyamatok mibenlétéről.
Jelen tanulmány az előbbiekben felvázolt jelenségek megértéséhez, az európai hírközlési piac egy kis szeletének, az audiovizuális médiaszolgáltatások piaca liberalizációjának lépcsőfokait, azaz a szabályozás változását, s annak eredményét kívánja elemezni. A kutatásnak nem volt célja az egyes audiovizuális szolgáltatások technológiai különbözőségének elemzése, bemutatása, csupán az ágazatpolitika szintjén maradva a piaci szegmens általánosságban vett sajátosságait, a szabályozó hatósági tevékenység szerepét kívánta feltárni. Ahogyan a médiatartalmak és a műsorszámok közösségi tartalomszabályozási kérdéseivel sem foglalkozik, csupán az általános hipotézist érintő mértékig kerül megemlítésre.
A hírközlési szektor liberalizációja világszerte, így az Európai Unióban is egységes keretek és folyamatok mentén zajlik,[2] köszönhetően mindez annak, hogy a rendszer alapjául szolgáló hálózatok, technikai, műszaki feltételek szorosan összefüggnek. Ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy a hírközlési szektor egyes részpiacai esetében ugyanolyan ütemben és formában valósult volna meg a piacnyitás. Ennek következtében az egységesnek mondható keretek között érdemes a sajátosságok vizsgálata, így például a mobil- és vezetékes telefonszolgáltatás, a postai szolgáltatás vagy éppen a televízió-szolgáltatás piacnyitásának elemzése. Már csak ezért is, mert a hírközlés liberalizációját az egyik legsikeresebb szakpolitikaként tartják számon az Európai Unióban, különösen, ha a mobil- és vezetékes telefonszolgáltatás piacára gondolunk,[3] viszont ezzel ellentétben a postai szolgáltatások piaca nem érte el a teljes piacnyitástól várt eredményeket.[4]
A hírközlési piac egyes szolgáltatásai időben fokozatosan alakultak ki, ennek köszönhető az, hogy eredetileg a liberalizációs szabályozásban alapvetően a telefonszolgáltatást értették alatta, s ehhez kapcsolódtak az első szabályozások is, melyről az 1980/90-es években elfogadott EGK irányelvek tanúskodnak.[5] A legkomplexebb változást a 2002-es szabályozási reform hozta, mely bevezette az elektronikus hírközlési fogalmát,[6] s kiterjesztette azt számos piaci területre. Így például 2002 előtt a közösségi szabályozás nem értette a távközlés fogalmában a tanulmány szempontjából jelentős műsorszórást, azaz a rádió és televízió szolgáltatást. Az új koncepció célja az volt, hogy valamennyi olyan elektronikus hírközlési szolgáltatást és hálózatot, amely jelek vezetéken, rádióhullámon, optikai vagy egyéb elektromágneses úton történő továbbításához kapcsolódik (azaz helyhez kötött, vezeték nélküli, kábelt-, illetve műholdas hálózatokat) egyetlen fogalomban lehessen összefoglalni a konvergencia érdekében.[7] Fontos rögzíteni, hogy a szabályozás alá nem tartozik a fenti hálózatok által közvetített tartalomszolgáltatás.
- 699/700 -
A televíziós szolgáltatásokat alapvetően két csoportba oszthatjuk, s beszélhetünk lineáris (vagyis valós időben sugárzott és nézhető), valamint lekérhető, nem lineáris (vagyis internet segítségével bármikor megtekinthető, online) szolgáltatásokról. A televíziós műsorszolgáltatások - vagyis a lineáris szolgáltatások - piaca igen tág, mivel e körébe tartozik az analóg és digitális televízió, az élő közvetítés (streaming), az internetes műsorszolgáltatás, míg a lekérhető videó a nem lineáris szolgáltatások közé tartozik, ilyen például a SVOD[8] (HBO Go, Netflix, Amazon stb.) szolgáltatások. E szolgáltatások piacának kínálati oldalát tekintve is elkülönítést tehetünk, hiszen külön piaccal rendelkeznek a fizetős televíziócsatornák szolgáltatói, a lekérhető videók forgalmazói és a készülékgyártók, illetve az ingyenes közszolgálati és a kereskedelmi műsorszolgáltatók. A szolgáltatók piaci szerepével a tanulmány a későbbiekben részletesebben foglalkozik.
A fenti rendszereken keresztül nyújtott szolgáltatás, az audiovizuális médiaszolgáltatás, mely magába foglalja a hangos vagy néma mozgóképeket, állóképeket tartalmazó műsorszámokat, amelynek tartalma, függetlenül az eljuttatás módjától, alkalmas televíziós sugárzásra, függetlenül attól, hogy a szerkesztői munka és a szolgáltatói felelősség kötött műsorrendben vagy katalógusban mutatkozik meg.[9] Az uniós szabályozás alapvetően csak a Szerződésben meghatározott gazdasági tevékenységre terjed ki, nyújtsa azt akár közszolgálati vállalkozás. A hangsúly tehát a gazdasági tevékenységen van, melyet fizetés ellenében bizonyos időtartamra és folyamatosság mellett nyújt a szolgáltató, az ezen kívül eső gazdasági cél nélküli tartalmak és szolgáltatások nem tartoznak az audiovizuális médiaszolgáltatások fogalma alá.
A piac sajátossága, hogy az audiovizuális tartalom hagyományos terjesztési hálózatai nemzeti hatókörűek - ellentétben például a telefonszolgáltatással -, a műsorszolgáltató és vezetékes hálózatok elsősorban nemzeti közönséget, illetve egy adott nyelvterületet látnak el.[10]
A lekérhető audiovizuális médiaszolgáltatások jellegzetessége, hogy ugyanazon közönségért versengenek, mint a televíziós műsorszolgáltatások,[11] ugyanakkor nem feltétlenül kötődnek egy adott ország közönségéhez, hiszen például ugyanazon film felirattal, vagy a nyelv kiválasztásával több ország közönségét is kiszolgálhatja, ezért lehetséges az, hogy páneurópai szolgáltatók jelenhettek meg e piacon.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
