Nincs talán még egy olyan polgári jogi intézményünk, amely az elmúlt bő negyed században oly sok változáson ment volna keresztül, mint a nem vagyoni kártérítés. A jogintézményre vonatkozó anyagi jogi szabályozás és az az alapján kialakuló bírói gyakorlat is több pálforduláson esett át azóta, hogy a Ptk. 1977-es novelláris módosítása[1] meghonosította a legújabb kori magyar polgári jogban, újjáélesztve a több, mint két évtizeddel korábban száműzött jogintézményt.[2]
1977-től a szabályozásnak két máig ható állandó eleme van, a jogintézmény elnevezése, valamint a szabályozás helye, a Ptk. kötelmi általános részében, a kártérítési szabályok körében történő kodifikáció.[3] A Ptk. hivatkozott novelláris módosítása a polgári jogi felelősség feltételeit nem határozta meg, csupán a károkozó kötelezettségére utalt,[4] rögzítve, hogy a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát, ha a károkozás a károsultnak a társadalmi életben való részvételét, vagy egyébként életét tartósan, vagy súlyosan megnehezíti, illetőleg a jogi személynek a gazdasági forgalomban való részvételét hátrányosan befolyásolja.[5] Tekintettel arra, hogy nem célunk a nem vagyoni kártérítés történetének bemutatása, nem kívánunk részletes elemzésekbe bocsátkozni a Ptk. módosítás kritikáját illetően, csak utalunk arra, hogy a jogirodalomban széles körű vitát gerjesztett az új törvényi szabályozás.[6] Abban azonban egyetértés mutatkozott, hogy a felelősség feltételeire a kártérítés általános szabályait kell alkalmazni.[7]
A Legfelsőbb Bíróság 1981-ben kiadott 16. számú irányelvében rámutatott arra, hogy a törvény szövegében szereplő "tartósság" és "súlyosság" konjunktív feltételek, a nem vagyoni kár körében a súlyos megnehezülés megállapításának a tartósság is feltétele.[8] A nyelvtani értelmezéssel kevésbé összeegyeztethető álláspontra helyezkedő 16. számú irányelvet 1989-ben a 21. számú irányelv hatályon kívül helyezte arra figyelemmel, hogy megteremtse "a személyiség minden oldalú védelmét, az erkölcsi értékeket szem előtt tartó, jogfejlesztő bírói gyakorlat kialakítására".[9]
Az Alkotmánybíróság 34/1992 (VI. 1.) AB határozata a Ptk. 354. §-ának rendelkezéseit jelentős mértékben megsemmisítette, melynek következtében a 354. §-a csak azzal a szövegrésszel maradt hatályban, hogy "a károkozó köteles megtéríteni a károsult nem vagyoni kárát". Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kártérítési rendszert a károsult szempontjából egységes rendszerként kell kezelni,[10] rámutatva arra, hogy a nem vagyoni kártérítést, mint jogkövetkezményt kiváltó személyiségi jogsértés súlyossága és komolysága kérdésében a törvényhozó alkotmányosan különbségtételt nem tehet. Ezzel az egységes kártérítési rendszerrel némiképp ellentmondani látszik az Alkotmánybíróság ugyanezen határozatában tett azon megállapítása, miszerint a sze-
- 164/165 -
mélyhez fűződő jogok megsértése önmagában megalapozza a nem vagyoni kártérítés szankcióját.
A nem vagyoni kártérítésre vonatkozó - ma is hatályos - törvényi szabályozás 1993-ban jött létre,[11] amikor is a Ptk. 354. §-át hatályon kívül helyezték és a 355. §-ban került rögzítésre, hogy a károkozó köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát is megtéríteni.[12]
A célunk a továbbiakban annak bemutatása, hogy a személyhez fűződő jogok megsértése esetén alkalmazható jogkövetkezmény, a nem vagyoni kártérítés az 1993 óta változatlan törvényi szabályozás mellett a legutóbbi öt év bírói gyakorlatában[13] hogyan alakult, milyen változásokon ment keresztül. A nem vagyoni kártérítésre vonatkozó törvényi rendelkezések rendszertani elhelyezéséből, valamint a személyiség fogalmából kiindulva a személyiség megsértése különböző módozatait szem előtt tartva kívánjuk górcső alá venni az elmúlt években is többféle képet mutató bírói gyakorlatot, egyetértve Vékás Lajos azon megállapításával, hogy a vagyoni kártérítés mai bírói gyakorlatát problémák terhelik,[14] tekintetbe véve továbbá a polgári jogi rekodifikáció e területre vonatkozó fejleményeit is. A személyhez fűződő jogok körében a testi épséghez és egészséghez való jogon túlmenő egyéb személyiségi jogok megsértését, valamint a szerzői jogi személyhez fűződő jogok megsértését és azzal kapcsolatosan a nem vagyoni kártérítést vizsgáljuk. A magyar szabályozás rendszerében a nem vagyoni kártérítés alkalmazásának feltételeit dogmatikai szempontból kívánjuk megközelíteni, rávilágítva arra, hogy a lakonikus polgári anyagi jogi szabályozás és a dogmatikai alapok által determinált kereteket hogyan igyekszik a bírói gyakorlat eljárásjogi jogintézmények bevonásával tágítani, ezáltal igazítva a joggyakorlatot a társadalmi elvárásokhoz is.
A személyiségi jogok megsértésének jogkövetkezményeit, így köztük a nem vagyoni kártérítést is akkor lehet funkcionálisan vizsgálni, ha a személyiségvédelem célját és feladatait, valamint a személyiség fogalmát tekintjük kiindulópontnak. A személyiségnek sokfajta, különböző diszciplinák eltérő módszerei által meghatározott fogalma lehetséges.[15] Bár vannak olyan nézetek is, mely szerint a személyiség fogalma nem meghatározható,[16] mi mégis megkísérelünk a létező, általánosan elfogadott definíciókból kiindulni. A nem vagyoni kártérítés, mint polgári jogi szankció megértéséhez számunkra a személyiség polgári jogi definiálása szolgálhat fundamentumul. A személyiség hétköznapi értelemben vett jelentésétől - mely szerint az ember mindenkor a társadalom által meghatározott sajátos egyén[17] - a személyiség jogi megközelítése nem sokban különbözik, hiszen egyes vélemények szerint a személyiség a személyek sajátos társadalmi szerepét, társadalmi minőségét, társadalom által elismert értékjellegét fejezi ki.[18] A személyiség jogi fogalma egyaránt magába foglalja az ember testi, szellemi és mentális működését.[19]
Polgári jogi értelemben a személyiség meghatározott életminőséget jelent, amely két dolgot foglal magában, egyrészt azt, hogy az ember szabadon rendelkezik maga felől, másrészt az, hogy megilletik az emberhez méltó életfeltételek.[20] Az ilyen értelemben meghatározott személyiség védelmére speciális eszközök szükségeltetnek. A hangsúly azon van, hogy milyen jogi eszközök alkalmasak a személyiséget ért sérelmek orvoslására. A személyiségvédelem polgári jogi eszközei elsődlegesen helyreállító, érdekkiegyenlítő jellegűek,[21] a nem vagyoni kártérítésnek, mint szankciónak is ezt a célt kell szolgálnia. Ennek kapcsán két elmélet ütközéséről beszélhetünk. Egyrészt a kompenzációs elmélet hívható segítségül, mely szerint az elsősorban testi sérülésben, egészségromlásban jelentkező hátrányokat vagyoni eszközökkel kell elviselhetőbbé tenni, másrészt az elégtételadási elmélet, amely magánjogi bírságként közelít a nem vagyoni kártérítéshez.[22] A dilemma abban áll, hogy a sérelem, amelyet orvosolni kell, erkölcsi jellegű, a nem vagyoni viszonyokban keletkezik a hátrány, hiszen a károkozó magatartás eredményeként a személyhez fűződő jogok szenvednek csorbát,[23] ugyanakkor a sérelem ellentételezése pénzben
- 165/166 -
történik,[24] ami átvezet a vagyoni viszonyok körébe. A nem vagyoni jellegű viszonyok körében bekövetkező sérelmek jogi eszközökkel történő orvoslására alapvetően két út kínálkozik a jogalkotó számára. Az egyik út a vagyoni viszonyokban bekövetkezett sérelmek kompenzálására szolgáló jogintézmény, a kártérítés, a másik egy, a kártérítés rendszerétől teljesen elkülönülő, kizárólag a személyiségi jogok megsértése esetén alkalmazható, speciális, pénzbeli kompenzációt nyújtó önálló jogkövetkezmény. Álláspontunk szerint - ahogy arra a későbbiekben még kitérünk - az önálló szankciófajta kialakítása az üdvözlendő, de döntsön a törvényalkotó bármelyik megoldás mellett is, az alapvető követelmény, hogy az adott jogintézmény sajátosságai, dogmatikai alapjai maradéktalanul érvényesüljenek, a bírói gyakorlat se törje át az egyes intézmények határait, de még csak ne is feszegesse azokat, még akkor sem, ha a sérelem orvoslására a jogalkotó által választott eszköz helyességével kapcsolatban kétségei merülnek fel. A továbbiakban a személyhez fűződő jogok megsértésének pénzbeli szankcionálására a jogalkotó által választott jogkövetkezmény tekintetében kívánunk rávilágítani a törvényi szabályozás és a jogalkalmazás között feszülő ellentmondásokra, az írott jog és a bírói gyakorlat diszharmóniájára.
A vizsgálódás alapjaként a jogintézmény rendszertani elhelyezkedése szolgál. A Ptk. 84. § (1) bekezdése e) pontja lehetővé teszi, hogy akit személyhez fűződő jogában megsértenek, az kártérítést követelhessen a polgári jogi felelősség szabályai szerint. A szabályozás tehát egyértelműen állást foglal amellett, hogy a személyhez fűződő jogok megsértése esetére is egy, a vagyoni viszonyokban bekövetkezett sérelem orvoslására szolgáló intézményt, a kártérítést kell alkalmazni.
A Ptk. IV. része 2. címe tartalmazza a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályait,[25] koherens szabályozást nyújtva a jogellenesen okozott károk megtérítése tárgyában. A Ptk. 339. § (1) bekezdése kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Rögzíti a Ptk., hogy a károkozó mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Tartalmaz továbbá Polgári Törvénykönyvünk a károkozó javára szolgáló méltányossági szabályt is,[26] a Ptk. 339. § (2) bekezdésében rögzítve, hogy a bíróság a kárért felelős személyt rendkívüli méltánylást érdemlő körülmények alapján a felelősség alól részben mentesítheti. A nem vagyoni kár fogalma a Ptk-ban két helyen jelenik meg. Egyrészt a Ptk. 355. § (1) bekezdése rögzíti, hogy a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult azt alapos okból nem kívánja, köteles a károsult vagyoni és nem vagyoni kárát megtéríteni.
A Ptk. 355. § (4) bekezdése szerint pedig kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges.
A szabályozás rendszeréből egyértelműen megállapítható, hogy a jogalkotó a nem vagyoni kártérítést együtt szabályozza a vagyoni kártérítéssel, egyáltalán nem tartalmaz a jogforrás olyan speciális rendelkezést a nem vagyoni kártérítés vonatkozásában, amely elhatárolná a jogintézményt a vagyoni kártérítéstől.
A nem vagyoni kártérítés rendszertani elhelyezéséből következően felmerül a kérdés, hogy alkalmazhatók-e rá a polgári jogi felelősség általános szabályai, vagy azokat a személyiségi jogok sajátosságaira tekintettel módosítva kell alkalmazni.
A jogirodalom egységes abban a kérdésben, hogy a nem vagyoni kártérítés kapcsán is érvényesülnie kell a polgári jogi felelősség szabályainak.[27] Ezzel összhangban a nem vagyoni kártérítési felelősség megállapításának négy feltételéről beszél Petrik Ferenc is, utalva a kár bekövetkezésére, a jogellenes magatartásra, a felróhatóságra és az okozati összefüggésre.[28] A nem vagyoni kár általános definíciója is ugyanerre enged következtetni, hiszen nem vagyoni kár alatt a személyiséghez fűződő jogok sérelmére elkövetett felróható és jogellenes magatartások következtében előálló kártérítési felelősségről[29] beszélhetünk.[30]
- 166/167 -
Tekintsük át röviden azon feltételeket, amelyek a nem vagyoni kártérítés megállapításánál is irányadóak.
a) Jogellenes magatartás
A jogellenesség objektív kategória,[31] minden károkozás, amely nem minősül jogszerűnek, az jogellenes.[32] Jogellenes a magatartás akkor, ha valamely más személy alanyi jogát sérti. Azáltal, hogy a Ptk. a 75. § (1) bekezdésében általános jelleggel teremti meg a személyiségi jogok védelmét, a 76-83. §-ban pedig konkrét személyiségi jogokat helyez védelem alá, kijelöli azokat a kereteket, amelyeket tekintetbe kell vennie minden jogalanynak.[33] A nem vagyoni kártérítés elvi alapja és ezzel összefüggésben a károkozó magatartás jogellenes mivoltának alapja az, hogy a személyhez fűződő jogokat a törvény védelem alá helyezte.[34]
Akár vagyoni, akár nem vagyoni károsodásban megnyilvánuló alanyi jogi jogsértés, mint jogellenes magatartás körében beszélhetünk jogellenességet kizáró okokról, melyek fennforgása esetén a felelősség megállapítása egyik feltétele hiányában kártérítésre sem kerülhet sor.[35]
b) Kár bekövetkezése
Általános értelemben a jogellenes magatartás következményeként előálló hátrányos eredményt értjük a kár alatt.[36] A jogirodalom a kár fajtái között különbséget tesz, elhatárolva egymástól a vagyoni kárt - és azon belül a damnum emergenst, mint felmerült kárt, az elmaradt hasznot, mint lucrum cessanst és az indokolt költséget[37] - valamint a nem vagyoni kárt, ez utóbbi alatt értve a személyhez fűződő jogok és törvényes érdekek megsértésével okozott állapotot és az annak következtében beállott hátrányt.[38] A kár milyensége, illetve jellege az az egyetlen ismérv, amelyben a nem vagyoni kártérítés a felelősség általános szabályaihoz képest egyedi jelleget mutat. Az emberi személyiség olyan értékeiben bekövetkező sérelmekről, mint hátrányokról van szó, amelyeket nagyon nehéz forintosítani, az erkölcsi értékeket anyagilag kompenzálni.[39] Amint arra a későbbiekben még részletesen kitérünk, nem vagyoni kár, illetőleg hátrány alatt a bírói gyakorlat a társadalmi életben bekövetkezett károsulti ellehetetlenülést, az emberi személyiség testi vagy lelki életminőségének hátrányos megváltozását[40] érti.
A nem vagyoni kár bekövetkezésének vizsgálata során Havasi Péter szerint arra kell választ adni, hogy a magatartás hátrányosan csökkentette-e és milyen mértékben a személy életminőségét. Ha a magatartás jogellenes, személyiségi jogot sért, a magatartás negatív hatása elenyésző, a környezetben nem észlelhető, illetőleg ha igen, abban nem vált ki hátrányos, negatív hatást, akkor a személyiségvédelem egyéb eszközei alkalmazhatóak, de nem vagyoni kártérítés megállapítására nem kerülhet sor. A nem vagyoni kár esetében a hangsúly azon van, hogy a sérelmezett magatartás mennyiben járt azzal, hogy a személyről kedvezőtlen értékítélet alakuljon ki és ez mennyiben hatott ki a társadalom megítélésére."[41]
c) Okozati összefüggés
A jogellenes magatartás és a kár között ok-okozati összefüggésnek kell fennállnia. Az okozati összefüggést pedig akkor lehet megállapítani, ha a jogellenes magatartás nélkül a kár nem következett volna be, a jogellenes magatartást a cselekvőnek vagy mulasztónak a terhére be lehet számítani és a sértő magatartást szankció alkalmazásával befolyásolni lehet.[42] A különböző oksági elméletekből leszűrhető az a következtetés, hogy polgári jogilag általában azok az okok minősülnek relevánsnak, amelyek alkalmazásával a polgári jogi felelősség célja, a reparáció megvalósul.[43]
d) Felróhatóság
A kártérítés negyedik feltételeként meghatározott felróhatóság azt jelenti, hogy a károkozó nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Eörsi Gyula szavaival élve a felróhatóság a társadalom értékítélete arról, hogy a károkozó magatartás olyan, amellyel szembeni védekezésre a felelősségi szankció alkalmas lehet.[44]
A jogellenesség és a felróhatóság közötti kapcsolat kimutatható abban, hogy nem minden jogellenes cselekmény felróható, de minden felróható magatartás jogellenes.[45]
- 167/168 -
A kártérítési felelősség elemeinek a bírói gyakorlatban való érvényesülését a nem vagyoni kártérítés tekintetében a kártérítési felelősség dogmatikai alapjaiból történő kiindulás, de a dogmatikai egység megbontása jellemzi, s ily módon egyfajta bizonytalanság uralja a judikatúrát, részben a társadalmi elvárásoknak történő megfelelési kényszer jegyében. A nem vagyoni kár, mint a kár egyik fajtája körében a kártérítés feltételeként meghatározott négy elem közül a jogellenesség és a felróhatóság tekintetében, mint a kártérítés megállapításához szükséges feltétlen feltételek tekintetében a jogirodalom és a joggyakorlat is egyetért. A kártérítés feltételei közül a nem vagyoni kár esetében a kár, vagy más néven nem vagyoni hátrány fogalmának illetőleg az okozati összefüggés fennállta körében figyelhetők meg a nézetkülönbségek, melyek a bírói gyakorlatban is időről-időre visszaköszönnek. Már régi magyar magánjogunk is a nem vagyoni hátrányok kárként történő elismerése mellett tette le voksát általános jelleggel, megállapítva, hogy "kár, minden kellemetlenség és ismét minden bármely kellemetességtől való elesés.[46] Háború előtti bírói gyakorlatunk minden olyan esetben elismerte a nem vagyoni kár megtérítése iránti igényt, amikor a kárkötelem négy alapvető feltétele fennáll, de a nem vagyoni elégtétel mértéke vonatkozásában fontosnak tartotta a méltányosság elvének alkalmazását, a felek vagyoni viszonyainak a figyelembevételét.[47] A bírói gyakorlat sajátos személyiségfogalommal rendelkezett, a jogsértés bekövetkezését és erkölcsi kár megtérítését mindig az adott személyhez mérten állapította meg.[48]
A 34/1992 (VI.01.) AB határozatot követő bírói gyakorlat mindmáig egységesnek tekinthető abban az értelemben, hogy nem vagyoni kártérítés mint szankció csak akkor alkalmazható, ha a kárkötelem feltételei megvalósulnak. Egyértelművé tette a bírói gyakorlat, hogy a kártérítési igény vagyonjogi jellegén nem változtat az, ha érvényesítése személyhez fűződő jog megsértésén alapul.[49] Hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság, hogy a személyhez fűződő jog megsértése miatt igényelt kártérítésnek is ugyanazok a feltételei, mint bármilyen más, egyéb jogellenes károkozásért követelt kártérítésnek.[50] A deklaráció szintjén a 90-es évek elején is egyértelművé vált, hogy önmagában a jogsértés elkövetése még nem alapozza meg a nem vagyoni kártérítési igényt.[51]
Ez a gyakorlat az ezredfordulót követően is fennmaradt, hangsúlyozva, hogy a törvényben meghatározott egyéb feltételek mellett nem vagyoni kártérítésre a jogosult csak akkor tarthat igényt, ha bizonyítja, hogy a jogellenes magatartással okozati összefüggésben olyan hátrány érte, amelynek csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez a nem vagyoni kártérítés megítélése indokolt.[52] Ugyanezt erősíti meg a szerzői jog területén a szerző személyhez fűződő jogai megsértése esetén alkalmazható nem vagyoni kártérítés intézménye kapcsán is a bírói gyakorlat kimondva, hogy nem vagyoni kártérítés az immateriális hátrányokat helyettesítő, kiegyensúlyozó, az elveszett helyett más nemű előny biztosítását célzó jóvátételt jelent, s így a jogintézmény kizárólag akkor töltheti be célját, ha jogellenes magatartás következtében keletkeznek olyan hátrányok, amelyek kiegyenlítése pénzbeli kártérítéssel megalapozható.[53]
A dogmatikailag helytálló kinyilatkoztatáson túlmenően azonban a bírói gyakorlat[54] nem igazán szolgáltatott támpontokat arra nézve, hogy milyen bizonyítási eszközöket tart elfogadhatónak az elszenvedett sérelem orvoslására, illetve milyen módon nyerhet igazolást a hátrány bekövetkezése és annak mértéke. A nem vagyoni hátrány bizonyításának megkövetelése egyes nézetek szerint feleslegesen kényszeríti arra a bíróságokat, hogy egyébként bizonyíthatatlan "tényállásokat" produkáltassanak a felekkel.[55] Ezen álláspont szerint a személyiségi jog megsértéséből már ki kellene tűnnie a nem vagyoni hátrány tényleges bekövetkezésének, így a bizonyítás csak formálissá válik. A másik álláspont szerint az elszenvedett nem vagyoni hátrány, illetőleg annak mértéke megállapítása körében a bíróságoknak értékelniük kell a jogsértő magatartás módját, annak hatását és eredményét, illetőleg a felróhatóság súlyát és az érintett esetleges közrehatását.[56] Bizonyítási eljárás lefolytatása után kell a bírói gyakorlatnak állást foglalnia minden esetben a nem vagyoni hátrányok mibenlétéről és mértékéről.[57]
- 168/169 -
Ez a dilemma a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlatában is visszaköszön, hiszen vagy a lehetetlent, a pénzben ki nem fejezhető bizonyítását kívánja meg a bíróság, vagy - a dogmatika szorításából kilépve - minden külön bizonyítás nélkül a jogsértés elkövetésének objektív körülményeiből von le következtetést és állapít meg szubjektív jogkövetkezményt.
A megoldást végül a Legfelsőbb Bíróság egy eljárásjogi fogalomban, a köztudomású tény,[58] mint a bizonyítás mellőzését lehetővé tevő eszközben vélte megtalálni. Nincs szükség ugyanis azon tények - így esetünkben a kár bekövetkezése és mértéke - bizonyítására, amelyeket a bíróság köztudomásúnak, azaz mindenki által egyértelműen fennállónak és ismertnek tekint. A nem vagyoni kártérítés körében a köztudomású tények alkalmazásának lehetőségét a bírói gyakorlat először az 1990-es évek közepén vetette fel, kimondva, hogy a személyhez fűződő jogok megsértésével összefüggő hátrányok bekövetkezését bár a kárigényt érvényesítő károsult tartozik bizonyítani, a köztudomású tényeket azonban a bíróság hivatalból is figyelembe veszi.[59] A köztudomású tény intézményének a nem vagyoni kártérítés körében történő alkalmazási lehetőségét ugyanakkor a jogirodalom is felvetette, alkalmazhatónak vélte.[60] Ez a tendencia azonban, azaz a köztudomású tény fogalmának segítségül hívása 2003-tól mutatható ki erőteljesen a Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlatában, melyet fokozatosan az alsóbb bíróságok is átvesznek.
A nem vagyoni kártérítés megítélésére irányuló kereset jogalapjának megállapítása körében köztudomású ténynek ismerte el a bíróság azt, amikor a jogosultnak a személyhez fűződő jogának megsértését szórólapok terjesztése útján, valótlan és a jogosultra nézve sérelmes tényállításokkal nagyobb nyilvánosság előtt valósították meg, amely körében a bíróság kifejezetten utalt a Polgári Perrendtartás köztudomású tényekkel kapcsolatos rendelkezésére.[61] A bíróság ugyanezen döntésében a nem vagyoni kártérítés összegét mérlegeléssel állapította meg.[62] A szerzői jog körében ugyancsak állást foglalt a bírói gyakorlat a tekintetben, hogy a szerzői mű jogsértő felhasználásával okozott nem vagyoni hátrányt nem kell bizonyítani akkor, ha annak bekövetkezése köztudomású.[63] A köztudomású tények nem vagyoni kártérítés körében történő alkalmazási lehetőségére a legújabb bírói gyakorlat is szolgáltat példákat. A Fővárosi Ítélőtábla iránymutató döntésében hangsúlyozza, hogy a jogsértéssel okozati összefüggésben nem vagyoni kártérítés megítélésére nemcsak akkor van lehetőség, ha a sérelmet szenvedett személy tételesen igazolja nem vagyoni hátrányait, a bíróság ugyanis a Pp. 163. § (3) bekezdése alapján külön bizonyítás nélkül elfogadja az olyan hátrány bekövetkezését, amely köztudomású ténynek tekinthető. Így bizonyítást nyert, elfogadhatónak és köztudomásúnak tekinthető az a körülmény, hogy az alperes által közöltek a felperesre nézve magánéletében, pályafutásában komoly hátrányt okozhatnak, melynek bizonyítása szükségtelen. Hangsúlyozza a bírói döntés, hogy a jogosultról valótlan tényállításokat tartalmazó, széles olvasóközönséghez eljutó írás alkalmas arra, hogy a felperes életét, társadalmi életben való részvételét, tevékenységét hátrányosan érintse, kárpótlásra alapot adó módon megnehezítse. Ugyancsak külön bizonyítás nélkül köztudomású tényként elfogadható a bíróság megítélése szerint, hogy a felperesről közzétett magántitok, valamint a hozzájárulása nélkül közölt fényképfelvétel - mely alapján kívülállók számára is felismerhetővé vált személye - a felperes számára olyan súlyos hátrányt jelentenek, amely az alperes nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezését indokolja.[64]
Fentiekkel összecseng a Legfelsőbb Bíróság értelmezése is a köztudomású tény nem vagyoni kártérítés körében történő alkalmazhatóságát illetően. A legfőbb bírói fórum gyakorlata alapján a jogsértés következtében hátránynak tekinthető az életminőség kedvezőtlen alakulása, így az a körülmény is, ha a sérelmet szenvedett személy ismertségi körében kellemetlen magyarázkodásra kényszerül, ez köztudomású tényként is elfogadható.[65]
Az idézett bírósági döntések alapján azt állapíthatjuk meg, hogy a bírói gyakorlat olyan tényeket tekint köztudomásúnak, melyek valójában bármely személyhez fűződő jog megsértése esetén irányadók lehetnek, azaz általános jelleggel is kimondhatóvá válik - bár ettől a bírói gyakorlat tartózkodik, hogy amennyiben valakit valamely személyhez fűződő jogában megsértettek, s ezen jogellenes magatartás bizonyításra került, úgy minden további bizonyítás nélkül, mint köztudomású tény elfogadható az, hogy a sérelmet szenvedett személyt nem vagyoni hátrány érte, amely nem vagyoni kártérítéssel orvosolandó. A kártérítés mértéke tekintetében pedig a szabad bírói mérlegelés kerül előtérbe. Körvonalazódni látszik ugyanis egy olyan bírói gyakorlat, mely a köztudomású tény fogalmát igyekszik
- 169/170 -
nemcsak a kár bekövetkezésének tényére, hanem a kár mértékére is kiterjeszteni oly módon, hogy a sérelmet szenvedett személy ismertségétől, illetőleg a jogsértés jellegétől és módjától függően a sérelmet szenvedettet ért kár mértékét is köztudomásúnak tekinti, különböző kategóriákat (kártérítési tételeket) kialakítva e körben.
A judikatúrában olyan eseti döntéssel is találkozhatunk, amely a nem vagyoni kártérítés sajátosságát abban látja, hogy kárként, hátrányként értékelhető a kár bekövetkezésének objektív lehetősége is, ahol azt kell vizsgálni, hogy a jogsértő magatartás a felperes személyét illetően objektíve milyen hatás kiváltására alkalmas.[66]
Az ismertetett eseti döntésekből kitűnik, hogy a bírói gyakorlat a kártérítés dogmatikai keretei között maradva, de azt mégis feszegetve igyekszik a nem vagyoni kártérítést a kártérítési rendszerből kiemelni, tekintetbe véve a személyiséget és az azt ért sérelemét, valamint annak egységes orvoslási módjainak sajátosságait. Tényként állapítható meg, hogy a bírói gyakorlat kiemeli a nem vagyoni kártérítés intézményét a kártérítés általános dogmatikai rendszeréből. A vagyoni kár körében nehezen lenne elképzelhető a Polgári Perrendtartás köztudomású tény fogalmának alkalmazása, hiszen a személyek vagyonát a károsító esemény folytán ért hátrány akkor tekinthető kárnak, ha az objektíve bekövetkezett, s amennyiben a kár bekövetkezett, úgy az bizonyítható is, a kár bekövetkezésének igazolásától nem lehet és nem is kell eltekinteni. Ha pedig a nem vagyoni kárt is kárnak tekintjük, akkor az erkölcsi károk tekintetében is igaznak kell vélnünk ezen megállapítást.
A kár, illetőleg annak mértéke tekintetében tehát a legújabb bírói gyakorlat szerint nem kerül sor bizonyítás lefolytatására, mert ilyen kár, nem vagyoni hátrány ténylegesen nem mutatható ki, pénzben nem fejezhető ki. Ha a szankció alkalmazására sor kerül, akkor a kártérítés, mint dogmatikai értelemben szubjektív joghátrány átalakul objektív jogkövetkezménnyé. A kártérítés szubjektív szankció mivoltát pedig éppen az testesíti meg, hogy a jogsértő fél bizonyítja azt, hogy magatartása nem volt felróható, azaz azt, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Ha a kár bekövetkezését, illetőleg esetleg annak mértékét köztudomású ténynek tekintjük, akkor nagyban korlátozzuk a károkozó felelősség alóli kimentésre vonatkozó lehetőségét is.
Az a bírói gyakorlat, mely szerint köztudomásúnak tekinthető az a körülmény, hogy jogsértő közlések miatt a sérelmet szenvedett félnél komoly hátrányok következhetnek be, nem helytálló egyrészt azért, mert a kár bekövetkezését nem igazolja, azzal nem ekvivalens az, hogy valamelyik körülmény kár okozására alkalmas. Kártérítés csak akkor állapítható meg, ha a tényleges kár kimutatásra kerül, ahogy arra a fentiekben részletesen utaltunk. A bírói gyakorlat szerint azonban nemcsak az jelenik meg köztudomású körülményként, hogy kár következik be minden egyes alkalommal a sérelmet szenvedett oldalán, ha vele szemben személyhez fűződő jogsértő magatartást tanúsítanak, hanem az is, hogy az ilyen alperesi magatartás objektíve alkalmas lehet arra, hogy őt sérelem érje. Ez a kártérítés dogmatikai rendszerével mindenképpen összeegyeztethetetlen.
Nem tekinthető ugyanakkor köztudomású ténynek az a körülmény sem, hogy valamely magatartás alkalmas arra, hogy valamely más személynek hátrányt okozzon. Köztudomású csak tény lehet, körülmény nem. A bírói gyakorlat pedig nem tényeket, hanem körülményeket kíván köztudomásúnak tekinteni. A tény kifejezés a Legfelsőbb Bíróság joggyakorlata szerint valaminek a megtörténtét, valamely cselekedetnek a megtételét, elkövetését jelenti.[67] Tény az a cselekmény, esemény, illetőleg magatartás, mely a múltban megtörtént. Tény tehát csak az, amiről, mint az objektív fizikai valóságban megtörtént eseményről, magatartásról, valamely személynek vagy személyeknek ismerete van. Az adott ismerettel rendelkező személy, illetőleg személyek a tény, azaz a megvalósult magatartás illetőleg cselekmény részletes körülményeiről be tudnak számolni. Az, hogy az adott magatartás milyen következmények okozására lehet alkalmas más, nem tekinthető körülménynek. Leszögezhetjük, hogy ténynek a kár bekövetkezése és nem a kár bekövetkezésének lehetősége minősülhet. A köztudomás, mint jelző a Polgári Perrendtartás szerint csak tényekhez kapcsolódhat, körülményekhez nem.[68] Másrészt tények esetében is csak tapasztalati tételek (általános emberi tapasztalat vagy valamely szakismeret eredménye) minősülhet köztudomásúnak.
Bár a bíróság a köztudomású tényre gyakran hivatkozik a nem vagyoni kártérítés körében, azt azonban nem ritkán elmulasztja, hogy a feleket figyelmeztesse arra, hogy ellenbizonyításra van lehetőség, noha az erre vonatkozó kötelezettséget a Polgári Perrendtartás előírja.[69] Azáltal, hogy bíróságok a gyakorlatban nem figyelmeztetik a peres feleket az általuk köztudomásúnak tekintett azon tényekre, amelyekre a döntésüket később alapozni kívánják, lényeges eljárási szabálysértést követnek el.[70]
Ugyancsak kritikával illethető az a bírói gyakorlat, hogy a nem vagyoni kártérítés mértéke tekintetében
- 170/171 -
sincs helye bizonyításnak, hanem e körben a bíróság mérlegelésének lehet jelentősége. A körülmények alapján a bíróság saját belátása szerint dönti el azt, hogy milyen mértékű kár megtérítésére kötelezze az alperest köztudomású tényként. Vagyis nemcsak azt tekinti a bíróság köztudomásúnak, hogy a személyhez fűződő jogsértő magatartás tanúsítása esetén a sérelmet szenvedett felet valamilyen hátrány éri, hanem azt is, hogy annak a hátránynak mekkora a mértéke, az milyen mértékű, illetőleg összegű kártérítéssel kompenzálható. Ez a gyakorlat a magyar kártérítési rendszertől ugyancsak idegen, annak dogmatikai alapjaival összeegyeztethetetlen. Elfogadhatatlan, hogy kártérítés jogcímén úgy kerüljön marasztalásra egy per alperese valamely összegben, hogy a magatartásával ok-okozati összefüggésben álló, bizonyítékokkal alátámasztott kár keletkezése kimutatható lenne. A bírói gyakorlat által követett eljárás következtében a nem vagyoni kártérítés bírságként, büntetésként kezd funkcionálni, mely bár idegen a magánjog világától, az alkalmazására lehetőség és - a nem vagyoni kártérítés bírói gyakorlata alapján - szükség is van, de oly módon, hogy az intézményt a kártérítéstől elkülönült, a kártérítési dogmatikai rendszerből kiszakított intézményként szabályozza a jogalkotó.
A jogalkotó felismerte, hogy a nem vagyoni kártérítés kapcsán, annak alkalmazása tekintetében komoly dogmatikai problémák merülnek fel, melyeket a bírói gyakorlatban sem lehet áthidalni, még olyan eljárásjogi eszközök segítségül hívásával sem - vagy csak komoly kritikákkal illethető módon -, mint a köztudomású tény fogalma. Éppen ezért került sor a magánjogi rekodifikáció során arra, hogy a nem vagyoni kártérítés intézményét a személyhez fűződő jogok megsértése jogkövetkezményeinek eszköztárából töröljék, és helyébe lépjen egy új jogintézmény, a sérelemdíj.[71]
Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója[72] és az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája[73] alapján a sérelemdíj bevezetésére a személyhez fűződő jogok polgári jogi védelmének alkotmányos alapjogi védelemmel összhangban történő újraalkotása körében, a magánjogi védelem eszközeinek sajátosságait kifejezésre juttatva kerül sor.[74] Felismerve azt, hogy a nem vagyoni hátrány általában meghatározhatatlan, bizonyíthatatlan, illetőleg azt, hogy ez valójában egy fogalmi ellentmondás, s hogy valójában nem károkozásról van szó, s a nem vagyoni kártérítés intézménye a jogalkalmazásra nehezedő gond a kártérítési jog terrénumában, a kodifikátorok az intézmény megszüntetésére, a nem vagyoni kártérítés Ptk.-ból történő száműzésére is tettek javaslatot.[75]
A nem vagyoni kártérítés intézményét váltaná fel a sérelemdíj, mint a személyhez fűződő jogok megsértésének speciális szankciója, mely alkalmazható lenne akkor is, ha a személyiségi jogsértés ténylegesen kimutatható hátrányt eredményezett, de akkor is, ha ilyen hátrány nem mutatható ki, de a sértettnek nyújtandó elégtétel indokolt. A koncepció tehát a sérelemdíjat egyfajta magánjogi büntetésként fogja fel, oly módon, hogy azt a személyhez fűződő jogok körében kívánja elhelyezni, s nem a kötelmi jogban,[76] kifejezetten az immateriális sérelmek orvoslására. A szakmai vitára bocsátott normaszöveg szerint[77] a személyhez fűződő jog megsértése esetén a megsértett személy nem vagyoni sérelméért - egy összegben megítélendő - sérelemdíjat követelhet. A személyiségi jogok megsértésének új szankciója annak az ellentmondásnak a kiküszöbölésére hivatott, mely szerint a nem vagyoni hátrány összegszerűen nem határozható meg, azt megtéríteni sem lehet, ugyanakkor a nem vagyoni sérelem ellensúlyozása vagyoni jellegű kell legyen.[78]
Mivel a koncepció és a normaszöveg tervezete szerint a sérelemdíj a személyhez fűződő jogok körében kerülne elhelyezésre a Ptk.-ban,[79] az elszakadna a kártérítés dogmatikai rendszerétől. Az új jogszabály mégis előírná egy utaló szabály alapján a kártérítési felelősség szabályainak megfelelő alkalmazását a sérelemdíjra is, elsősorban a sérelemdíj fizetésére köteles személy meghatározása, a sérelemdíjért való helytállási kötelezettség alól történő kimentés feltételeire, illetőleg a sérelemdíj megfizetésének részletszabályaira (esedé-
- 171/172 -
késség, elévülés) vonatkozóan. Önálló szabályként, de a kártérítési jogból "kölcsönzött" megoldásként tenné lehetővé az új szabályozás a személyhez fűződő jog megsértésének időpontjától számítottan kamat követelését a sérelemdíj összege után.[80] Azáltal, hogy a koncepció szerint a felelősség alól történő kimentésre a kártérítés szabályait kell megfelelően alkalmazni, a sérelemdíj nem tekinthető objektív szankciónak, s így a személyhez fűződő jogok jelenlegi objektív szankcióitól[81] - melyeket az új Ptk. is megtartani kíván - elkülönül, amit a normaszöveg tervezetének szerkezeti felépítése is visszatükröz.[82] Ugyanakkor a kártérítési rendszertől elkülönült szabályozással lehetővé válik, hogy a személyhez fűződő jogok megsértése esetén az elégtétel adása a nem vagyoni hátrány, azaz az egyébként is szinte bizonyíthatatlan sérelmek bizonyítása nélkül alkalmazható legyen, ezáltal a nem vagyoni kártérítés mai bírói gyakorlatának legnagyobb dilemmáját megoldva.
Bár a sérelemdíj bevezetésének vannak ellenzői,[83] alapvetően helyeselhető a sérelemdíj jogintézményének magyar jogban történő meghonosítása, mert a Ptk-ban, mint anyagi jogszabályban rögzített megdönthetetlen törvényi vélelmet állít fel a hátrány tényleges bekövetkezésével kapcsolatban,[84] megszabadítva ezáltal a bírói gyakorlatot attól a súlyos tehertételtől, hogy a köztudomású tény, mint eljárásjogi fogalom segítségül hívásával tegyen kísérletet olyan kérdés megoldására, mely dogmatikai alapon a jogalkotó feladata. A sérelemdíj mértéke bírói mérlegelés tárgya lenne, ahol a bíróságnak tekintettel kell lennie a jogsértés súlyára, a felróhatóság mértékére és a jogsértésnek a sértettre gyakorolt hatására.[85] A sérelemdíj új Ptk-ban történő bevezetésével a bizonyítás terhétől a bírói gyakorlat megszabadul, ugyanakkor továbbra is lehetőség lesz a személyhez fűződő jogok megsértése esetén a kártérítés szabályai szerint vagyoni kártérítés megítélésre. A jelenlegi törvényi szabályozás és bírói gyakorlat felváltása érdekében a sérelemdíjra vonatkozó rendelkezéseket tartalmazó új Ptk. lehető legrövidebb időn belül történő hatályba lépését tartjuk üdvözlendőnek.
Az elmúlt öt év bírói gyakorlata alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy azt az útkeresés jellemezte, illetve jellemzi, s e tekintetben az 1977 óta tartó jogfejlődés folytatásának is tekinthető. Bár a bírói gyakorlatot determinálja a szűkszavú törvényi szabályozás, a judikatúra utóbbi öt évét azonban nem tekinthetjük a korábbi két évtizedes gyakorlat egyértelmű folytatásának azért, mert - úgy tűnik - megtalálta a "köztudomású tény" eljárásjogi fogalmában azt a mentőövet, amelynek segítségével a Legfelsőbb Bíróság az ítélkezési gyakorlatot egyértelművé és egységessé kívánja tenni. Az egységesítésre vonatkozó törekvés mindenképpen üdvözlendő, mert a nem vagyoni kártérítés jogintézményének szüksége van arra, hogy az elmúlt fél évszázad "viszontagságai" után nyugvópontra jussanak a viták. Az azonban kritikával illethető, hogy ezt az egységesnek tűnő ítélkezési gyakorlatot a Legfelsőbb Bíróság dogmatikailag kifogásolható módon, a felelősségtan anyagi jogi szabályai határán túllépve, egy eljárásjogi intézmény segítségül hívásával képes csak megteremteni. Egyelőre azonban úgy tűnik, hogy a sérelemdíj magyar jogban történő meghonosításáig[86] a fentiekben ismertetett gyakorlat válik általánossá. Elképzelhetőnek tartjuk azonban, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat is tovább finomodik, elsősorban a nem vagyoni kártérítés mértéke tekintetében.
A magunk részéről - egyetértve Boytha György álláspontjával[87] - abban látjuk a megoldást, ha az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével a nem vagyoni kártérítést felváltó sérelemdíj Magyarországon is mint a kártérítés rendszerétől elkülönült, az emberi személyiség megsértése esetén alkalmazandó speciális jogkövetkezmény válik elfogadottá. Az új jogintézmény bírói gyakorlatát pedig vélhetően kevesebb dogmatikai vita kíséri majd, mint ami a nem vagyoni kártérítés körében az utóbbi évtizedekben megfigyelhető. ■
JEGYZETEK
[1] A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvényt módosító 1977. évi IV. törvény
[2] Lásd: a Legfelsőbb Bíróság 1953-ban hozott 3. számú polgári elvi döntését
[3] Ptk. 354. §
[4] Törő Károly, Személyiségvédelem a polgári jogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979., 140.
[5] Ptk. 354. §
[6] Lábadi Tamás, A nem vagyoni kártérítés újabb bírói gyakorlata, ELTE Jogi Továbbképző Intézet, Budapest, Oktáv-Press Kft., 1992., Vunis Gabriella, Kárpótlás eszmei kárért, Jogtudományi Közlöny, 1977/8, A Polgári Törvénykönyv magyarázata (Eörsi Gyula és Gellért György, szerk.), Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1981.
[7] Törő Károly, Személyiségvédelem a polgári jogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979., 140.
[8] Újváriné Antal Edit, Felelősségtan, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 1997., 191.
[9] Legfelsőbb Bíróság 21. számú irányelve
[10] Az Alkotmánybíróság ezt már a 12/1991 (IV. 11.) AB határozatában is megerősítette
[13] 2000. és 2005. között
[14] Vékás Lajos, Sérelem- fájdalomdíj: Gondolatok az új Ptk. reform javaslatáról a német jog újabb fejleményei tükrében, Liber Amicorum Studia J. Boytha dedicata. Ünnepi dolgozatok Boytha György tiszteletére, ELTE ÁJK, Polgári Jogi Tanszék, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, Budapest, 2004., 331.
[15] Törő Károly, Személyiségvédelem a polgári jogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979., 19.
[16] Sólyom László, A személyiségi jogok elmélete, Budapest, 1983., Közgazdasági és Jogi könyvkiadó, 313.
[17] Magyar értelmező kéziszótár, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982., 1267., "személyiség" szócikk
[18] Törő Károly, Személyiségvédelem a polgári jogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979., 24.
[19] Peták Ferenc, A személyiség jogi védelme, a sajtó-helyreigazítás, HVG ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2001., 41.
[20] Petrik Ferenc, A személyiség jogi védelme, a sajtó-helyreigazítás, HVG ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2001., 41.
[21] Asztalos László, A polgári jogi szankció, 1966., 279.
[22] Erről részletesen Horeczky Károly, A nem vagyoni kártérítés jogintézménye. Gazdaság és Jog, 1996., 2. szám, 14.
[23] Jogi lexikon (főszerk: Lamm Vanda és Peschka Vilmos), KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1999., "nem vagyoni kár" szócikk, 433.
[24] Boytha György, A személyiségi jogok megsértésének vagyoni szankcionálása, Polgári Jogi Kodifikáció, 2003. 1. szám, 3.
[25] Ptk. XXIX-XXXIII. fejezet
[26] Újváriné Antal Edit, Felelősségtan, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 1997., 65.
[27] Törő Károly, Személyiségvédelem a polgári jogban, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1979., 141.
[28] Petrik Ferenc, A személyiség jogi védelme, a sajtó-helyreigazítás, hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2001., 201.
[29] A korábbi bírói gyakorlat ezzel ellentétben akként vélekedett, hogy ha az alperes "a felperes személyhez fűződő jogait megsértette, ezért a polgári jogi kártérítési felelősség feltételei megvalósultak." (Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.061/1996.), idézi: Köles Tibor, A nem vagyoni kár, hvgorac Lap-és Könyvkiadó Kft., Budapest, 1997., 65.
[30] Jogi lexikon (főszerk: Lamm Vanda és Peschka Vilmos), KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 1999., "nem vagyoni kár" szócikk, 433.
[31] A Polgári Törvénykönyv magyarázata, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001., 1111.
[32] Újváriné Antal Edit, Felelősségtan, Novotni Alapítvány a Magánjog Fejlesztéséért, Miskolc, 1997., 43.
[33] Petrik Ferenc, A személyiség jogi védelme, a sajtó-helyreigazítás, hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2001., 204.
[34] Baranya Megyei Bíróság 1.Pf.21.182/2002/4.
[35] Ilyen jogellenességet kizáró ok lehet a jogos védelem, a szükséghelyzet, vagy a károsult beleegyezése, illetve a nem rendeltetésszerű joggyakorlás.
[36] A Polgári Törvénykönyv magyarázata, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001., 1111.
[37] Állam- és Jogtudományi Enciklopédia (főszerk.: Szabó Imre), Akadémiai Kiadó, Budapest, 1980., 1417.
[38] Petrik Ferenc, A személyiség jogi védelme, a sajtó-helyreigazítás, hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2001., 206.
[39] Vékás Lajos: Sérelemdíj - fájdalomdíj: gondolatok az új Ptk. reformjavaslatáról a német jog újabb fejleményei tükrében, Liber Amicorum Studia Gy. Boytha dedicata, Ünnepi dolgozatok Boytha György tiszteletére, ELTE AJK Polgári Jogi Tanszék, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, Budapest, 2004., 345.
[40] Petrik Ferenc, Kártérítési jog, hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2002., 74.
[41] Havasi Péter: A nem vagyoni kár bírósági gyakorlata, Gazdaság és Jog, 2002. január 11-14.
[42] Eörsi Gyula, Kötelmi jog. Általános rész, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993., 271.
[43] A Polgári Törvénykönyv magyarázata, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2001., 1113.
[44] Eörsi Gyula, Kötelmi jog. Általános rész, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1993., 272.
[45] Smied Orsolya, A nem vagyoni kártérítés joggyakorlatának elemzése a magyar jogszabályok és a BGB alapján figyelemmel a jogintézmény fejlődésére, www.jogiforum.hu/publikaciok/filephhsmied_nem_vagyoni_kar (kjf). pdf., 28.
[46] Grosschmied Béni, Fejezetek Kötelmi jogunk köréből, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1932., 718.
[47] Szladits Károly, Magyar magánjog, kötelmi jog különös része, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1942., 890-896.
[48] Az erkölcsi kár megtérítésére csak "tisztességes leány" tarthatott igényt, házasságon kívüli nemi viszonyt folytató tisztességét elveszített leány nem (P.III.7174/1929); Grill, XXIV. 279 (idézi Petrik Ferenc: A kártérítési jog, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1991., 156.
[49] BH 1991.476.
[50] EBH 2000.300.
[51] BH 1993.356.
[52] EBH 2000.302., BH 2002.24., BH 2001.110., BH 2001.12.
[53] Bírósági Döntések Tára, ingyenes mutatványszám, 2003., 62.
[54] Értve ez alatt a Legfelsőbb Bíróság ezirányú ítélkezési gyakorlatát
[55] Petrik Ferenc: A személyiség jogi védelme, a sajtó-helyreigazítás, hvgorac Lap- és Könyvkiadó Kft, Budapest, 2001, 212.
[56] KJK Kerszöv Complex DVD Jogtár, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 84. §-ához fűzött magyarázat
[57] Legfelsőbb Bíróság Pfv.IV.21.341/2001/5.
[59] BH 1996.304
[60] Horeczky Károly, A nem vagyoni kártérítés jogintézménye, Gazdaság és Jog, 1996, 2. szám, 15.
[62] BH 2002.135.
[63] Fővárosi Ítélőtábla 8.Pf.20.112/2003/5., Bírósági Döntések Tára, 2004, 10. szám 12-15.
[64] Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.21.136/2004/4.
[65] Legfelsőbb Bíróság Pfv.E.20.522/2005/3.
[66] Fővárosi Bíróság 19.P.27.826/2004/11.
[67] Legfelsőbb Bíróság, Pfv.IV.20.177/2004/6.
[70] Tóth Endre, Miből lesz a "köztudomás"?, a bizonyítás egy sajátos kérdése a nem vagyoni kártérítési perekben, Kontroll, 2005/1., 113.
[71] Először a Kormány 1061/1999. (V.28.) Korm. határozatával módosított 1050/1998 (IV.24.) Korm. határozat alapján készült új Polgári Törvénykönyv koncepciójában jelent meg a sérelemdíj bevezetésének gondolata kidolgozott formában, melyet a Magyar Közlöny 2002. évi 15/II. számában tettek közzé.
[72] 1003/2003. (I.25.) Korm. határozat az új Polgári Törvénykönyv koncepciójának elfogadásáról, valamint a polgári jogi kodifikációról szóló 1050/1998. (IV.24.) Korm. határozat időarányos végrehajtásáról és módosításáról, amely a Magyar Közlöny 2003. évi 8. számában került közzétételre
[73] Megjelent a Magyar Közlöny különszámában
[74] Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája I.6. pont
[75] A koncepció szerint a gyakorlatban már nem élő és a magánjogi szabályozástól idegen közérdekű célra fordítható bírság - mely jelenleg a Ptk. 84. § (2) bekezdésében került szabályozásra - is megszűnne.
[76] Az új Polgári Törvénykönyv koncepciója és tematikája I.7. pont
[77] Az új Ptk. I. Könyv III. Rész A személyhez fűződő jogok normaszöveg-tervezete a Polgári Jogi Kodifikáció című folyóirat 2005. évi 3. számában jelent meg.
[78] Az új Ptk. I. Könyv III. Rész A személyhez fűződő jogok normaszöveg-tervezete a Polgári Jogi Kodifikáció, 2005. évi 3. szám, 14.
[79] A Ptk. I:127. §-ában
[80] Az új Ptk. normaszövegének tervezete I:127. § (4) bekezdés
[81] Ptk. 84. § (1) bekezdés a)-d) pont
[82] Az objektív, a felróhatóságtól független szankciók az I:126. §-ban kapnának helyet a normaszöveg tervezete szerint.
[83] Petrik Ferenc a sérelemdíj helyett a nem vagyoni kár intézményének fenntartását szorgalmazza, a sérelemdíj elnevezés félrevezető voltára, illetve a vagyoni kártérítés és a személyhez fűződő jogok megsértése esetén alkalmazott nem vagyoni kártérítés közös gyökerére utalva. In: Petrik Ferenc, A nem vagyoni kár megtérítése védelmében, Polgári Jogi Kodifikáció, 2003. 1. szám, 6-8.
[84] Vékás Lajos, Sérelemdíj - fájdalomdíj, Gondolatok az új Ptk. reform javaslatáról a német jog újabb fejleményei tükrében, Liber Amicorum Studia Studia Gy. Boytha dedicata, Ünnepi dolgozatok Boytha György tiszteletére, ELTE AJK Polgári Jogi Tanszék, Nemzetközi Magánjogi és Európai Gazdasági Jogi Tanszék, Budapest, 2004., 345.
[85] Az új Ptk. normaszövegének tervezete I:127. § (3) bekezdés.
[86] Az új Ptk. erre vonatkozó rendelkezéseinek hatályba lépéséig
[87] Boytha György, A személyiségi jogok megsértésének vagyoni szankcionálása, Polgári Jogi Kodifikáció, 2003. 1. szám
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd, Debreceni Egyetem (Debrecen).
Visszaugrás
