Magyarország a 2007. évi XCII. törvény elfogadásával 2007. június 25-én ratifikálta a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezményt, közismert angol rövidített nevén a CRPD-t.[1] Az Egyezmény 2008. május 3-án hatályba lépett, így az azt elfogadó tagállamoknak haladéktalanul eleget kell tenniük a benne foglalt kötelezettségeknek. Külön említést érdemel, hogy az Európai Unió és valamennyi tagállama ratifikálta a CRPD-t, így e rendelkezések kötelezik a tagállamokat és a közösséget egyaránt.
Az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdése értelmében Magyarországnak a nemzetközi jogi kötelezettségei teljesítése érdekében biztosítania kell a nemzetközi jog és a magyar jog összhangját, jelen esetben azt, hogy a magyar jogi szabályozás megfeleljen a CRPD által felállított és a CRPD Bizottság által jelzett kötelezettségeknek.
A kollíziók feloldásán és a hiányzó jogszabályok megalkotásán túl jelentős feladat a szemléletformálás és a jogtudatosság növelése is. Ennek oka pedig az, hogy a CRPD nem egyszerűen egy nemzetközi egyezmény, "nem csupán jogi, hanem politikai dokumentum, cselekvési terv is".[2] Egy olyan jogi dokumentumról beszélünk, amely alapjaiban szabta át a fogyatékosságról és a fogyatékossággal élő személyekről történő gondolkodást, egy új nézőpont bevezetésével új irányból definiálta a fogyatékossággal élő személyek jogait, teljes paradigmaváltást hajtva végre ezáltal. A fogyatékossággal élő személyeket, a korábban uralkodó medikális modellel ellentétben, nem a hiányosságaikon keresztül próbálja meghatározni, azaz nem negatív irányból közelít a fogyatékossághoz. A társadalmi/emberi jogi modell fókuszba helyezésével azokat a külvilág által támasztott akadályokat kívánja felszámolni, amelyek korlátozhatják a fogyatékossággal élő személyek teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.
Az emberi jogok klasszikus generációs besorolását alapul véve, a CRPD egy harmadik generációs, csoportjogokat rögzítő egyezmény. Az előkészítés folyamán sorra vették azokat a területeket, problémákat, amelyek kulcsszerepet játszanak a fogyatékossággal élő személyek számára az első (amelyek az állami beavatkozástól védik az egyén autonómiáját, szabadságát) és a második generációs (gazdasági, szociális és kulturális) jogok élvezetében. Ezzel olyan, akár már a születést megelőző időkre is alapelvi rendelkezéseket tartalmazó egyezmény jött létre, amely az élet minden helyzetére és időszakára vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. Az Egyezmény holisztikus szemlélete teszi lehetővé azt, hogy a fogyatékossággal élő személyek valamennyi társadalmi interakciójára vonatkozóan találhatunk benne eligazítást, ugyanakkor ez az oka annak is, hogy nem lehet csupán egy-egy rendelkezést kiragadni és megvalósítani, hanem az egyes cikkekben megfogalmazottak egymás elő- és/vagy társfeltételei egyúttal. Egy közös rendező elv emelhető ki: a fogyatékos személyek önállóságának minél teljesebb biztosítása.
Mindezek előrebocsátását követően essen néhány szó most arról, hogy pontosan milyen eljárás keretében születtek az ENSZ Fogyatékossággal Élő Személyek Jogai Bizottságának (a továbbiakban: Bizottság) címben jelzett, jelen tanulmányunk tárgyát képező megállapításai.
Az Egyezményhez kapcsolódó és ugyancsak a fentebb említett 2007. évi XCII. törvénnyel kihirdetett Fakultatív Jegyzőkönyv 6. cikke értelmében amennyiben a Bizottságnak olyan megbízható információ jut birtokába, mely szerint egy részes állam az Egyezményben meghatározott jogokat súlyosan és rendszeresen megsérti, a Bizottság felhívja a részes államot, hogy működjön közre az információ kivizsgálásában és ennek érdekében nyújtsa be észrevételeit az adott információval kapcsolatban.
A szóban forgó eljárást egy 2017. június 14-i értesülés alapozta meg, a következőket hozva a Bizottság tudomására Magyarországgal összefüggésben:
- számos fogyatékossággal élő személyt fosztanak meg jogilag és a gyakorlatban is a törvény előtti egyenlőséghez való joguktól;
- a források jelentős részét, ideértve az európai strukturális és beruházási alapokból származó forrásokat, továbbra is a fogyatékossággal élő személyek intézményi elhelyezésének bővítésére fordítják, megakadályozva ezáltal a társadalomba való beilleszkedésüket;
- a fogyatékossággal élő személyek folyamatos gond-
- 9/10 -
nokság alá helyezése és intézményi elhelyezése fogyatékosság alapján történő megkülönböztetésnek tekinthető;
- a fenti állított jogsértések az Egyezmény súlyos és rendszeres megsértését jelentik.
A Bizottság tagjai vizsgálatuk során 2019. január 21. és február 1. között látogatást tettek Magyarországon, a vizsgálatról készített jelentés[3] pedig 2019. szeptember 13-án vált nyilvánossá. A következőkben a jelentésben megfogalmazott legfontosabb megállapításokat fogjuk ismertetni, alapvetően három tárgykör mentén: először a CRPD 12. cikkével (törvény előtti egyenlőség) összefüggő, majd a 19. cikkhez kapcsolódó (önálló életvitel és közösségbe való befogadás) kérdéseket, ezt követően pedig a fogyatékossággal élő gyermekek szempontjából vizsgáljuk a jelentés megállapításait és ajánlásait, végezetül pedig összegzés zárja tanulmányunkat.
Jelen fejezet a CRPD Bizottság cselekvőképesség korlátozásával kapcsolatos megállapításai mentén mutatja be a magyar szabályozást és gyakorlatot, rámutatva azok neuralgikus pontjaira.
a) Az Egyezmény 12. cikkének sérelmét okozza, hogy az új Ptk. továbbra is lehetővé teszi a fogyatékosságon alapuló cselekvőképesség korlátozását.
b) Az Egyezmény ratifikálása óta tovább nőtt a gondnokság alá helyezett emberek száma.
c) A gondnokság alá helyezések felülvizsgálata elenyésző számban eredményezi a cselekvőképesség helyreállítását.
d) A támogatott döntéshozatal intézménye a helyettes döntéshozatallal kapcsolódik össze, és nem képes segítséget nyújtani az egyének számára cselekvőképességük gyakorlásában.
e) A Bizottság megállapította továbbá, hogy a 12. cikk sérelmét okozó körülmények egyúttal megalapozzák az Egyezmény 4. és 5. cikkében foglalt diszkrimináció tilalmának sérelmét is.
A hazai és a nemzetközi dimenzió megértéséhez néhány fogalmi kérdés tisztázása mutatkozik szükségesnek. A Ptk. szabályozása a magyar jogban bevett jog- és cselekvőképesség kettős fogalomrendszerére épül. Az angol nyelvű irodalomban és a nemzetközi színtéren (magában a CRPD-ben is) eltérő fogalomhasználat tekinthető uralkodónak, a legal capacity használata.
A legal capacity lényege, hogy az egyén cselekvéseit és az általa hozott döntéseket a jog létezőként és érvényesként elismeri. A legal capacity kifejezés a jog- és cselekvőképesség szükségszerű kapcsolatán alapul: ahhoz, hogy jogokkal bírjunk (jogképesség vagy legal standing), szükséges legalább bizonyos fokú rendelkezési jog (cselekvőképesség vagy legal agency).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
