A sztrájk a munkavállalók világszerte elismert érdekvédelmi eszköze a kollektív jogviszonyokban. A rendszerváltást követően - bár elég röviden és csak a legfontosabb tárgyköröket említve - alkotmányos és törvényi szinten hazánkban is szabályozásra került a sztrájkjoga.
A nem túl részletes jogszabályi háttér miatt ahhoz, hogy a hazai jogértelmezés, a gyakorlat és a jogalkalmazás megfeleljen a nemzetközi elvárásoknak, szükséges a külföldi jogok, esetek, és a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal Egyesülési Szabadság Bizottságának (ILO Committee of Freedom of Association) által kiadott állásfoglalások vizsgálata. Az Egyesülési Szabadság Bizottsága (továbbiakban CFA) 1951 óta működik. Azóta több ezer ügyet vizsgált meg az egyesülési és a szakszervezeti jogok védelmében. 1975-től döntéseiket és a megfogalmazott elveket rendszeresen publikálják.
Dolgozatomban a nemzetközi értelmezések, elvek és jogesetek alapján igyekszem vizsgálni, hogy a magyar jog mennyiben felel meg a jogi standardoknak, milyen hiányosságai vannak és mi a fejlődés esetleges útja.
A jogszerű sztrájk kritériumainak vizsgálatakor sorra kell venni a nemzetközileg kialakított és elfogadott elveket, amelyek alkalmat adnak a nemzetközi szabályozás és a magyar joggyakorlat összehasonlítására.
A végső eszköz kitétel értelmezésekor két lehetőség merül fel. Egyik a szűkebb értelmezés, amely szerint a sztrájkot egyeztető eljárásnak kell megelőzni. A sztrájkot csak abban az esetben lehet alkalmazni ha az egyeztetés nem vezet eredményre. A tágabb értelmezés szerint a munkabeszüntetést csak mindennemű jogorvoslati és tárgyalási lehetőség kimerítése után, és a kollektív szerződésben előírt egyeztető eljárást követően lehet megkezdeni. A nemzetközi gyakorlatot tekintve a szűkebb értelmezés az elfogadottabb.
A magyar jogban is érvényesül az az elv, miszerint a sztrájk csak vita megoldásának eszköze lehet. Ha tehát a felek között kollektív megállapodás van érvényben - a békekötelezettség miatt -, az ennek megváltoztatására irányuló sztrájk általában jogellenes. (1989. évi VII. Sztrájktörvény 3. § (1) bekezdés d) pont.) Ez alól azonban vannak kivételek. A Baranya Megyei Bíróság döntése[1] szerint például jogos volt az a bérkövetelésre irányuló sztrájk 1989-ben, amely a kollektív szerződésben megállapított bérek megváltoztatására irányult. A döntés indoka az volt, hogy a munkáltatónál 1989-ben még nem módosították a kollektív szerződést az esetleges bérfejlesztéseknek megfelelően. A kollektív szerződés rendelkezései elleni sztrájk esetében tehát fontos annak vizsgálata is, hogy a kollektív szerződés szabályai mindkét fél, aktuális akaratának megfelelnek-e.
Az az elv is érvényesül a hazai szabályozásban, amely szerint a sztrájknak végső eszköznek kell lennie.
A Sztrájktörvény 3. § (1) bekezdésének c) pontja szerint a sztrájk jogellenes lesz az olyan egyedi munkáltatói intézkedéssel, vagy mulasztással szemben, amelynek megváltoztatására vonatkozó döntés a bíróság hatáskörébe tartozik. A magyar törvény tehát a végső eszköz tág értelmezését alkalmazza, hiszen ha arra lehetőség van, először mindenképpen a bírói utat kell végigjárni.
A végső eszköz érvényesülésének elvét támasztja alá a törvény 3. § (1) bekezdés a) pontja is, amely szerint jogellenes a sztrájk, ha az egyeztető eljárásra a sztrájkot kezdeményezőnek fél róható okból nem került sor, vagy azt az
- 439/440 -
egyeztető eljárás eredményes volta ellenére tartották meg. Kivétel ez alól a kétórás figyelmeztető sztrájk és a szolidaritási sztrájk. Előbbinél az egyeztetés ideje alatt tartható a sztrájk, utóbbinál pedig mellőzhető az egyeztetés.
Törvényi elvárás, hogy a sztrájknak arányban kell állnia az általa elérni kívánt céllal. Ezen elv alapján tehát a sztrájk jogellenes lesz, ha célja durván aránytalan a bekövetkezett, vagy a fenyegető kár nagyságával. A magyar szabályozás ebben a kérdésben nem foglal állást. Tág értelemben azonban ekként értelmezhetjük a sztrájk korlátozását illetve kizárását az alapvető szolgáltatások, illetve az életet, egészséget, a testi épséget és a környezetet veszélyeztető sztrájkok esetén, ahol a fenyegető veszély, a védeni kívánt érték arányaiban súlyosabb és fontosabb, mint a sztrájkkal kiharcolható előny.
A sztrájk tisztességességének elve által megfogalmazott kötelezettségek nemcsak a sztrájkolókat, hanem az államot is terhelik. Az államnak például semlegesnek kell maradnia a sztrájkkal szemben. Erre tekintettel Ausztriában például az állami munkaközvetítő szolgálat nem közvetíthet munkavállalókat a sztrájkolók helyettesítésére. Tovább megy ezen az olasz szabályozás, amely szerint a munkáltató egyáltalán nem foglalkoztathat mást a sztrájkolók helyettesítésére. A magyar jogban is érvényesül ez az elv. A Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdése szerint a jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben, a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni.
Ha az önkéntességet megsértik, a sztrájk jogellenes lesz. Ezen elv hazai érvényesülését a Sztrájktörvény 1 §. (2) bekezdése egyértelműen kötelezővé teszi, hiszen kimondja "a sztrájkban való részvétel önkéntes, az abban való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra senki nem kényszeríthető".
Vannak jogrendszerek, amelyek a sztrájkjog alanyai alapján is megkülönböztetnek jogszerű és jogellenes sztrájkot. Általában a sztrájkjog alanya a munkáltatónál munkaviszonyban vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban álló munkavállaló lehet. Ezzel szemben a német jogban sztrájkot csak szakszervezet szervezhet. Külön kérdés a szimpátiasztrájk esete, melynek kezdeményezője például a magyar jog szerint csak szakszervezet lehet.
A munkakapcsolatok korai történetében csak a munka teljes beszüntetését ismerték el sztrájknak. Az utóbbi évtizedekben a szakszervezetek, követeléseik érvényesítése érdekében új formáit kezdték alkalmazni a munkabeszüntetéseknek. Ilyenek például a munkalassítás, ülősztrájk, túlbuzgósági sztrájk. Az egyes nemzeti jogok az új formák elismerésének kérdésében nem egységesek. Japánban például a sztrájk általában figyelmeztető jellegű, ezért ott nagy jelentősége van a figyelmeztető sztrájknak, a lassításnak, a túlzottan előírásszerű munkavégzésnek.[2] Hasonló a helyzet Németországban,[3] ahol a lassító sztrájk, a túlzottan előírásszerű munkavégzéssel megvalósított sztrájk, valamint a figyelmeztető sztrájk jogszerű.
Ezzel az állásponttal ellentétes véleményt képvisel a spanyol jog, ahol a lassítás, a túlzottan előírásszerű munkavégzés, az ülősztrájk, a munkahely elfoglalása vagy a váltakozó, illetve megszakításos munkabeszüntetés jogszerűtlen. Az olasz, jog értelmében a lassítás és az együtt nem működés, a túlzottan előírásszerű munkavégzés és a munkahely elfoglalása, valamint az ülősztrájk jogellenes. A váltakozó vagy megszakításos sztrájk és az előzetes értesítés nélküli sztrájk csak abban az esetben jogellenes, ha indokolatlanul kárt okoz. vagyis, ha az azzal járó hátrányt nem egyenlíti ki a követeléssel járó előny.
Hasonló ehhez a francia szabályozás, amely szerint a lassítás és a munka egyéb megzavarása jogellenes. Az Egyesült Államokban az ülősztrájk és a részleges sztrájk jogellenes és nem esik a védett körbe.
Magyarországon a Sztrájktörvény erre vonatkozó rendelkezést nem tartalmaz.
A hazai szabályozás szerint ez olyan részletszabály, amit a szakszervezet és a munkáltató között létrejött sztrájkszabályzatban, kollektív szerződésben lehet rendezni. A Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének sztrájkszabályzatában például a munkaharc elismert eszköze, a munkabeszüntetésen kívül:
- a demonstráció (munkaidőn kívül, ebédszünetben, üzemen belül vagy kívül, de feltétlenül az üzem mellett vagy körül jelvények, zászlók, stb. kitétele, stb.);
- a munkalassítás (minden munkavégzésre vonatkozó szabály kínosan precíz betartása; olyan hibák el nem hárítása, amely ugyan nem a dolgozó feladata, de egyébként ki tudná javítani);
- a munka részleges megtagadása (például a túlóra megtagadása);
- a blokád, bojkott, megszállás (olyan intézkedések, amelyekkel megnehezíthető, hogy a sztrájkoló dolgozókat másokkal helyettesítse a munkáltató).
Különleges eszköz a figyelmeztető sztrájk. A Sztrájktörvény ezt a formát sem nevesíti, mégis a 2. § (3) bekezdésében erre utal, amikor kimondja, hogy az egyeztetés ideje alatt maximum két órára, egy alkalommal sztrájk tartható. A figyelmeztető sztrájk esetét kivéve a különleges eszközökkel nem foglalkozik például a Szegedi Közlekedési Vállalat sztrájkszabályzata.
- 440/441 -
Napjainkra különleges eszköz lett a szolidaritási sztrájk is. A nemzetközi gyakorlatnak megfelelően ez az intézmény jogszerű az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban. A magyar Sztrájktörvény 1. § (4) bekezdése szintén előírja, hogy a szakszervezeteket - és csakis a szakszervezeteket - megilleti a szolidaritási sztrájk kezdeményezésének joga.
5.1. Jogellenes lesz a sztrájk, ha nem gazdasági, szociális célra irányul, így különösen a politikai sztrájk.
Az általánosan elfogadott elv szerint - melyet a Gazdasági Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya, valamint az Európai Szociális Charta is tartalmaz - a sztrájk célja a munkavállalók közös gazdasági vagy szociális érdekeinek előmozdítása lehet. Vannak olyan nézetek, amelyek ezt szűkíteni kívánják olymódon, hogy csak a kollektív szerződésben szabályozható célt szolgáló munkabeszüntetést minősítik sztrájknak. Egyesek szerint a sztrájk célja csak valamely kollektív vita, kollektív szerződésben történő rendezése lehet. Egy svájci meghatározás szerint a sztrájk csak olyan munkabeszüntetés lehet, amellyel a munkavállalók érdekeiket a munkáltatóval fennálló vitájukban törekednek megvédeni. Általánosan elfogadott viszont az, hogy a politikai célra irányuló sztrájk tilos.
A CFA több ízben hangsúlyozta, hogy a sztrájkjog gyakorlása a munkásoknak és szervezeteiknek olyan törvényes eszköze, amely lehetővé teszi a gazdasági és szociális jogaik előmozdítását, nemcsak az ipari vitákban, hanem - szélesebb körben - bárhol, ahol kifejezhetik elégedetlenségüket az őket érő szociális sérelmekkel szemben mindaddig, amíg akciójuk csak tiltakozás, nem pedig rendbontás. Ez a szélesebb értelmezés hosszú fejlődés során alakult ki. Eredményeképpen - nemcsak a sztrájk - hanem a munkakapcsolatok egészének terén egy háromdimenziós rendszer fejlődött ki, amelyben a munkavállalókon és a munkaadókon kívül a kormány is aktív résztvevő lett.
Ez a rendszer Magyarországon is kialakult.
Megfigyelhető, hogy a sztrájkkal elérhető célok köre jelentősen kiszélesedett. Kezdetben még csak azonnali pénzügyi kompenzációra irányult, napjainkban pedig már magában foglalja a távlati gazdasági szociális célokat is. Ezen gazdasági és szociális célok persze politikai aspektusokat is tartalmaznak. Elég itt csak az állam bér-, ár- és adópolitikájára gondolni. Természetes tehát, hogy az állam azokat a törekvéseket, amelyek ezek befolyásolására irányulnak, igyekszik visszaszorítani.
Jó példa erre egy - a CFA által megvizsgált - perui ügy,[4] amelyet a Fény- és Energiaipari Munkások Szövetsége terjesztett elő a kormánnyal szemben. A munkások azt állították, hogy a perui kongresszus felsőháza által, 1981. október 27-én elfogadott - a sztrájkjogot szabályozó - törvény, ellentétben áll az ILO konvencióval. A törvény 4. §-a a következőket tartalmazta:
"A munkások sztrájkolhatnak:
a) jobb gazdasági és munkakörülmények eléréséért,
b) a munkáltató által esetleg megsértett jogaik és juttatásaik helyreállításáért."
A CFA szerint nem lehet arra szűkíteni a sztrájkkal követelhető célok körét, amit a törvény előír, hanem lehetőséget kell biztosítani a sztrájkra akkor is, ha olyan gazdasági, szociális, politikai problémákról van szó, amely közvetlenül érinti a munkások jólétét. A CFA ezért azt javasolta, hogy a törvény szélesebb körben biztosítsa a sztrájk lehetőségét. A magyar szabályozás szerint a sztrájk célja, a munkavállalók gazdasági és szociális érdekeinek előmozdítása és védelme lehet. Érdekes megjegyezni, hogy a törvény első tervezete szerint sztrájknak csak eredménytelen szakszervezeti kifogás esetén, vagy akkor lett volna helye, ha a dolgozók érdekeit aránytalanul sértő munkáltatói intézkedéssel (mulasztással) kapcsolatban lefolytatott egyeztető eljárás eredménytelenül zárult volna le. A törvény szövegezésekor az ILO egyik szakértője járt Magyarországon, aki kifogásolta a megfogalmazást. Az ő hatására változott meg a szöveg és nyerte el mai formáját, ami összhangban van az ILO 368. számú elvi határozatával.
A magyar joggyakorlatot tekintve megállapítható, hogy a törvényben szereplő "gazdasági és szociális" kitétel mibenléte nem tisztázott. Jogellenesnek minősítette például a munkaügyi bíróság a költségvetési szerv dolgozóinak 1990. január 22-i figyelmeztető sztrájkját, mivel a követelésük az volt, hogy a szerintük munkaköre betöltésére alkalmatlan megyei titkárt bocsássák el.[5] A bíróság megállapította, hogy a sztrájk oka a megyei titkár munkamódszereinek és emberi magatartásának a dolgozók által való elutasítása volt. Ez azonban nem esik a törvény által szabályozott gazdasági és szociális érdekek körébe.
Egy másik esetben egy vállalat egyik gyáregysége önállósodni kívánt és ezért 1989. április 12-én kétórás figyelmeztető sztrájkot, majd április 17-én sztrájkot tartottak. A munkaügyi bíróság határozata alapján ez a sztrájk is jogellenes volt, mivel az önállósodási törekvésnek közvetve lehetnek gazdasági érdekei, de szoros értelemben nem esik a törvény hatálya alá.[6] Ezzel szemben a Munkaügyi Bíróság jogszerűnek minősítette a gyár egy részlegének sztrájkját, amelynek oka az volt, hogy a dolgozók kiválási kérelmét a központ elutasította. A nemzetközi egyezmények és a történeti értelmezésnek ez a döntés jobban megfelel, bár a gazdasági érdekek fennállásának vizsgálata itt is elmaradt, amely a további ügyekben igen fontos lett volna.[7]
- 441/442 -
5.2. Nem csak a gazdasági és szociális érdekek pontos behatárolása, hanem a politikai aspektusoktól való elhatárolása is nagyon problematikus. A CFA szerint ezekben az esetekben abból kell kiindulni, hogy melyik elem a hangsúlyosabb. Eszerint jártak el, amikor a Bizottságot felkérték, hogy nyilvánítson véleményt a guyanai Mezőgazdasági és Általános Munkásszövetségek (Guayana Agricultural and General Worker's Union, továbbiakban GAWU) sztrájkjának politikai aspektusaival kapcsolatban.[8] A sztrájk célja egy 1974-es adótörvény eltörlése volt, ami a munkások cukorvásárlási kedvezményét szüntette meg. A problémát az jelentette, hogy a sztrájkot 1977-ben kezdték meg, amikor az ellentét a legnagyobb volt a kormány és a vele szemben álló politikai erők között, amelynek vezetői magas beosztásokat foglaltak el a GAWU-ban. A CFA úgy ítélte meg, hogy a sztrájk célja látszólag a fenti kedvezmények visszaállítása volt, valójában azonban a kormány hatalmát akarták gyengíteni. A Bizottság ugyanakkor kifejtette, hogy a szakszervezetek általános eltiltása a politikai akcióktól nem lenne indokolt, mert megfosztaná őket attól a lehetőségtől, hogy nyilvánosan kifejezzék véleményüket a kormány gazdasági és szociális politikájával kapcsolatban. Ez pedig veszélyeztetné a szakszervezetek azon fő funkcióját, hogy a munkások érdekeit védje.
A CFA azt is javasolta, hogy a szakszervezetek igyekezzenek önfegyelmet gyakorolni és ne terjeszkedjenek túl jogaikon a politikai akciókban azon az áron, hogy elhanyagolják eredeti funkciójukat. Ezért amikor a szakszervezetek - összhangban a nemzeti joggal és gyakorlattal, valamint tagjaik döntésével - elhatározzák, hogy kapcsolatba lépnek egy politikai párttal, vagy valamilyen politikai akcióba kezdenek gazdasági és szociális céljaik elérése érdekében, ezen politikai kapcsolatoknak vagy akcióknak nem szabad veszélyeztetniük a gazdasági és szociális funkciójukat. Ezzel a problémával került szembe egy bolíviai szakszervezet[9] 1971-ben. A távozó kormány - az alkotmány figyelmen kívül hagyásával - létrehozott egy "Népgyűlés" elnevezésű szervet. Ebben a szervben a Bolíviai Munkások Centruma kiemelkedő szerepet játszott. Az új kormány első intézkedései között feloszlatta a Bolíviai Munkások Centrumát, mert úgy ítélték meg, hogy a szakszervezet eltért eredeti funkciójától és valódi politikai párttá alakult. A CFA ezzel kapcsolatban kinyilvánította, hogy a munkásszervezetek tagjainak tevékenységét a szakszervezetiség területére kell korlátozni. Ugyanakkor a kormánynak tartózkodnia kell attól, hogy beavatkozzon a szakszervezetek működésébe.
Ezzel megerősítették az 1952-es Munkaügyi Konferencia azon elvét, amely szerint a kormánynak keresni kell az együttműködés lehetőségét a szakszervezetekkel, gazdasági és szociális politikájuk kialakítása során, de nem szabad, hogy a szakszervezetek a politikai párt befolyása alá kerüljenek. Biztosítaniuk kell továbbá, hogy a szakszervezet szabadon, önállóan teremthessen kapcsolatot a politikai erőkkel. Összefoglalva a CFA véleményét: a szakszervezeteknek politikai eszközöket is biztosítani kell céljaik elérése érdekében, de meg kell különböztetni azokat az eszközöket, amelyeket gazdasági és szociális érdekeik védelmében alkalmaznak és azokat, amelyeknek kizárólag politikai céljaik vannak.
A kizárólag politikai célzatú sztrájkok jogellenesek és nem tartoznak a szervezkedési szabadság körébe. Ez alól csak akkor van kivétel, ha az állam alkotmánya, vagy törvénye korlátlan sztrájkszabadságot biztosít.
A francia jog szerint a politikai sztrájk tilos, amennyiben a kormányzat politikája ellen irányul.
Olaszországban szintén jogellenes a politikai sztrájk, de szűkebb körben. Jogellenes sztrájknak ugyanis csak azokat a munkabeszüntetéseket minősítik, amelyek a kormányzat, vagy annak politikai irányvonala ellen irányulnak. Jogosnak ismeri el viszont a sztrájkot, ha az Alkotmány III. Fejezetében felsorolt érdeket szolgál. Az említett törvényhely magában foglalja a szociális biztonsághoz, az egészséghez való jogot, a foglalkozáspolitikát, a közoktatást.
Németországban akkor jogellenes a sztrájk, ha kollektív szerződésben nem szabályozható cél érdekében történik. Ide tartozik a politikai sztrájk is, amely nem a munkáltató, hanem az állam ellen irányul.
Ausztriában és Nagy-Britanniában szintén jogellenes a politikai sztrájk.
A sztrájk céljainak és különösen gazdasági, szociális és politikai aspektusainak ilyen részletes elemzését azért tartottam szükségesnek, mert erre a kérdésre sem a magyar Alkotmány, sem pedig a Sztrájktörvényünk nem tér ki.
Az Alkotmány 4. §-a csak érdekvédelemről szól, amikor kimondja, hogy "A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és képviselik a munkavállalók, a szövetkezeti tagok és a vállalkozók érdekeit". A 70/C § (1) bekezdése már konkrétabban kimondja, hogy a társulási, szervezkedési jog mindenkit megillet, "gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából". A Sztrájktörvény 1. § (1) bekezdése szerint, a dolgozókat "gazdasági és szociális érdekeik biztosítására" megilleti a sztrájk joga. Kifejezetten tehát nem rendelkezik egyik törvényhely sem a politikai sztrájkokról. Ezzel a kérdéssel konkrétan a sztrájkszabályzatok foglalkozhatnak. A Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti szövetségének szabályzata például megtiltja a kifejezetten politikai célból (például politikai pártok ellen) szervezett sztrájk kezdeményezését.
- 442/443 -
6.1. A sztrájk általános tilalma vagy időleges felfüggesztése alapulhat külön jogszabályi rendelkezésen. Ezt nevezzük közvetlen tilalomnak.
A tilalom lehet közvetett is, ami például azt jelenti, hogy a munkaügyi vitát kötelező egyeztetésnek, majd döntőbíráskodásnak kell alávetni, amely a felekre nézve kötelező döntéssel ér véget. A nemzetközi szabályozás a sztrájkjog általános tilalmát, vagy időleges felfüggesztését nem fogadja el.
Az ilyen tilalmak és korlátozások szemben állnak többek között az ILO 87. számú egyezményének 3. cikkelyével, amely egyrészt biztosítja a dolgozók szervezeteinek, hogy programjaikat, szabályzataikat, tevékenységüket megszervezzék, másrészt megtiltja a hatóságoknak, hogy ezt a jogot korlátozzák, vagy annak törvényes gyakorlását gátolják. Ugyanezen egyezmény 10. cikkelye biztosítja a szakszervezeteknek azt a jogot, hogy tagjaik jogait és érdekeit megvédjék. A 8. cikkely kimondja, hogy az ország törvénye ezt a jogot nem csorbíthatja.
Az első módszerre példa egy libériai eset.[10] 1980. június 30-án a kormány, a 12. számú rendelettel betiltotta a sztrájkot. A CFA a rendeletet elítélte, és felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabály ellentétben áll a 87. számú egyezménnyel. Hasonló a helyzet például Pakisztánban és 1976 óta Argentínában is.
A közvetett betiltásra jó példa - a CFA állal megvizsgált - mauriciuszi ügy.[11] Az ipari kapcsolatokról szóló 1973. évi LXII. törvény alapján minden ipari vitát jelenteni kell az ipari miniszternek, aki a jelentést vagy elfogadja, vagy elutasítja. Ha elfogadja, felterjesztheti a vitát az Állandó Egyeztető Bíróság elé. A CFA arra a következtetésre jutott, hogy amikor egy miniszter kizárólag a saját belátása szerint ítél alkalmasnak, vagy alkalmatlannak egy munkaügyi vitát arra, hogy előterjessze kötelező egyeztetésre, kizárja a sztrájk szabad alkalmazásának lehetőségét. Hasonló ehhez a 641. számú kolumbiai ügy,[12] ahol egy törvényerejű rendelet megengedte a munkaadóknak, hogy minden munkaügyi vitát felterjesszenek kötelező egyeztetésre, ha a kollektív tárgyalások nem hoztak eredményt. Ebben az esetben az egyeztetés tulajdonképpen megelőzi, kizárja a sztrájkot.
Peruban a munkaügyi vitákban egyeztetéssel döntenek, és semmilyen más eszközt nem lehet igénybe venni. Hasonló rendszer van 1982 óta Bangladesben,[13] ahol minden munkaügyi vitát közvetlenül a munkaügyi bíróságokhoz kell felterjeszteni. Ezt a rendszert megvizsgálta a CFA, és megállapította, hogy a kötelező felterjesztést elrendelő törvény 6. és 8. §-a csorbítja a munkások azon jogát, hogy saját tevékenységüket szervezzék és kifejezésre juttassák programjukat. Így az ellentétben áll az ILO 87. számú egyezményével. A CFA ezen ügyek vizsgálata kapcsán hangsúlyozta, hogy, ha bármilyen törvényhozói intézkedés közvetlenül, vagy közvetve hatással van a sztrájknak, mint fegyvernek a korlátozására, akkor ez az intézkedés csorbítja a szakszervezetek egyik legfontosabb jogát. Elvként kifejtette, hogy a sztrájkjog garantálásának valódinak kell lenni és el kell ismerni mind törvényben, mind a gyakorlatban.
A magyar szabályozás eleget tesz a nemzetközi elvárásoknak, hiszen a sztrájkjogot az Alkotmány elismeri, az 1989. évi VII. törvény pedig részletesen szabályozza.
6.2. A sztrájkjog sérthetetlensége azonban nem abszolút. Vannak esetek - különösen nemzeti vészhelyzetben - amikor korlátozása elfogadható. Ilyennek nyilvánította a CFA az argentin kormány eljárását, a 842. számú ügy kapcsán.[14] Az országban az 1976. évi CLVI. törvény 1. §-a, 1976. március 24-től szeptemberig erőszakosan felfüggesztette a sztrájkot.
Argentínában ebben az időben az infláció mértéke elérte az 566.3 %-ot. A kormány kijelentette, hogy a helyzet válságos, a sztrájk felfüggesztése pedig csak válaszlépés volt a veszélyhelyzetre. Hivatkoztak arra is, hogy a kollektív szerződések és a sztrájkjog korlátozása csak ideiglenes jellegű.
A CFA - figyelembe véve azokat a körülményeket, amelyek ezekhez a lépésekhez vezettek - elfogadta a kormány indokait, de kimondta, hogy egy ilyen intézkedés súlyosan korlátozza a munkások és szervezeteiknek jogát az érdekvédelemhez. A további esetekre nézve kijelentette, hogy a sztrájk felfüggesztése - akár nemzeti vészhelyzetben is - csak átmeneti lépésként alkalmazható.
Nem volt ilyen egyértelmű a helyzet 1981-ben Lengyelországban.[15] December 13-án felfüggesztettek minden szakszervezeti tevékenységet, beleértve a sztrájkjogot is. A kormány arra hivatkozott, hogy szükséges volt megtenni ezeket a lépéseket ahhoz, hogy megakadályozzák a polgárháborút, valamint, hogy ellensúlyozzák az anarchiát és a gazdasági káoszt, amelyek veszélyeztették a lengyel állam és nép alapvető érdekeit.
A CFA ezen ügy kapcsán elkötelezte magát annak az elvnek, hogy a gazdasági és szociális válságokra semmiképpen sem lehet megoldás a szakszervezetek elszigetelése és tevékenységük felfüggesztése. Hangsúlyozták, hogy a hadiállapot nem állhat összefüggésben a szakszervezeti jogok gyakorlásával. Ugyanakkor kijelentették, hogy ha-
- 443/444 -
diállapotban, mind a kollektíváknak, mind az egyéneknek el kell fogadniuk, hogy jogaikat korlátozzák.
Megjegyezték azonban azt is, hogy kívánatos lenne ezeket az intézkedéseket felváltani olyan törvénykezéssel, amely a társulási jog teljes szabadságát biztosítja, már amennyiben lehetséges az ilyen időszakokban.
Magyarországon az Alkotmány 19/B. és 19/C. §-a felhatalmazást ad - az egyéb törvényi feltételek fennállása esetén - valamely törvény, így akár a Sztrájktörvény felfüggesztésére. A 19/B. § rendkívüli állapot idején, a Honvédelmi Tanácsot ruházza fel ezzel a joggal. Ebben az esetben - a CFA elveinek megfelelően - a törvény csak ideiglenes jelleggel függeszthető fel, nevezetesen addig, amíg a rendkívüli állapot tart, kivéve ha az Országgyűlés ezt meghosszabbítja. A 19/C. § szükségállapot idejére ugyanezen jogot a Köztársasági Elnöknek biztosítja. A felfüggesztés ekkor is csak ideiglenes lehet, harminc napig tarthat. A CFA azon követelményét, amely szerint az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben - lehetőség szerint - teljes szabadságot kell biztosítani, nálunk törvényi rendelkezés külön ugyan még nem tartalmazza, de ilyen biztosítéknak tekinthető az Alkotmány 19/B. § (4) bekezdésének azon kitétele, amely szerint az Alkotmány alkalmazása nem függeszthető fel.
1.1. A speciális körülmények érvényesülésének legalapvetőbb területei az igazságszolgáltatási szervek, fegyveres erők, fegyveres testületek, rendészeti szervek, államigazgatási szervek, alapvető szolgáltatásokat biztosító szervek, valamint a gazdaság kulcspozícióiban működő vállalatai. A Gazdasági Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya kifejezetten megengedi a korlátozást a fegyveres erők, a rendőrség és az államigazgatás tagjai tekintetében. A 87. számú nemzetközi munkaügyi egyezmény szintén megengedi a sztrájkjog limitációját a fegyveres erők és a rendőrség tekintetében.
A nemzetközi gyakorlat szerint a közszolgálatban dolgozók és a közhatóságok nevében eljáró személyek tekintetében is korlátozható a sztrájkjog. Olaszországban például az Alkotmány 52. cikkelye szerint tilos a sztrájk eszközét alkalmazni a katonai és rendőri személyzetnek, mivel az veszélyeztetné a nemzetbiztonságot. Az Egyesült Királyságban a katonaságra és a rendőrségre ugyanezek a szabályok érvényesek, míg a kereskedelmi hajók személyzetének, valamint a postai és távközlési dolgozók sztrájkjoga korlátozott. A CFA szerint azoknak a legális intézkedéseknek, amelyek korlátozzák a sztrájkjogot, indokoltnak kell lenniük és csak azokra a munkavállalókra és szakszervezetekre szabad kiterjedniük, akik (amelyek) az alapvető szolgáltatások terén, vagy a közszolgálatban tevékenykednek.
A megszorítást lehetővé tevő törvényeknek nem szabad a szakszervezetek általánosan elfogadott jogait megsérteni. Ezt csak úgy lehet teljesíteni, ha ott, ahol megengedett a sztrájkjog korlátozása, megfelelő garanciát adnak a munkások érdekeinek védelmére. Ilyen garanciák például a pártatlan és gyors kompenzációs, egyeztető, békéltető eljárások, amelyekre a vita bármely szakaszában lehetőség van és ahol a döntéseket a törvénynek megfelelően haladéktalanul végrehajtják. Jó példa erre egy japán eset,[16] ahol a békéltető folyamat végeredményeképpen a bíróság felkérte a kormányt, hogy a nemzeti vállalatok dolgozóinak, valamint a közalkalmazottaknak biztosítson béremelést. A kormánynak nem sikerült a bíróság döntését azonnal végrehajtani. A CFA ezen ügy kapcsán megjegyezte, hogy a kompenzáló eljárások sikerének érdekében a már megszavazott juttatásokat azonnal ki kell utalni az érdekelteknek. Hangsúlyozták azt is, hogy a költségvetést kezelő szervek nem akadályozhatják meg az egyeztető bíróságok állal már megítélt juttatások kiosztását. Szerintük a költségvetés szerveinek bevonása ezekbe az eljárásokba csökkentheti a fenti elvek hatékonyságát, ezért ezen szervek kikapcsolását javasolják az ilyen megoldásokból.
Az első elv tehát a kompenzáló eljárásokkal kapcsolatban, hogy a gyakorlatban hatékonyan és lehetőség szerint azonnal érvényesüljenek.
A második a pártatlanság elve, amelyet egy indiai ügy[17] kapcsán vizsgált meg a CFA. A problémát az 1982-es, ipari vitákról szóló törvény 36/B. §-a okozta.
Ez a törvényhely felhatalmazta a kormányt arra. hogy saját belátása szerint kizárhasson bizonyos közalkalmazottakat a törvény hatályából. A CFA indokolatlannak tartotta, hogy a kormány ilyen jogosítványt kapjon, mivel Indiában csak ezt a törvényt lehetett alkalmazni az ipari vitákra és a pártatlan munkaügyi bíráskodást is csak ez garantálta. A közalkalmazottak kizárása a törvény hatályából tehát azt jelentette, hogy érdekeik védelmének egyetlen pártatlan fórumától fosztották meg őket. Az ügy kapcsán a CFA kifejezte reményét, hogy a törvény nevezett szakaszát nem fogják alkalmazni.
A magyar szabályozást tekintve a Sztrájktörvény 3. § (2) bekezdése értelmében "nincs helye sztrájknak az
- 444/445 -
igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél és a rendészeti szerveknél". A sztrájk korlátozása ebben a körben megfelel a nemzetközi standardoknak. Az azonban már nem egyeztethető össze a CFA elveivel, hogy a törvény semmiféle kompenzációt nem ad a korlátozások kiegyenlítésére.
1.2. Az államigazgatási szerveknél dolgozók terén más a helyzet. A nemzetközi normák ugyan megengedik, hogy ebben a körben is kizárják a sztrájk lehetőségét, de a magyar szabályozás nem él ezzel a lehetőséggel. A Sztrájktörvény 3. § (2) bekezdésének második fordulata szerint "az államigazgatási szerveknél a kormány és az érintett szakszervezetek megállapodásában rögzített sajátos szabályok mellett gyakorolható a sztrájkjoga".
A CFA többször kifejtette, hogy a közszolgálatban dolgozók társulási, egyesülési jogának elismerése nem feltétlenül tartalmazza a sztrájkjogot. Ennek bizonyítékául hozták fel azt, hogy az 1978. évi 151. számú egyezmény, amely a közalkalmazottak szervezkedési szabadságának védelméről szól, nem foglalkozik a sztrájk kérdésével. Meg kell jegyeznünk azt is, hogy az ILO 98. számú egyezménye ugyan kiterjeszti a sztrájkjog lehetőségét az államosított vállalatokra és a közszolgálati szervekre, de ugyanezen egyezmény 6. cikke szerint "a jelen egyezmény a köztisztviselők helyzetét nem vonja szabályozási körébe és semmiképpen sem értelmezhető úgy, mint amely jogaikat, illetve jogi helyzetüket érintené". A 98. számú egyezmény tehát ellentétben áll a közszolgálatban dolgozók sztrájkjogának általános betiltásával. Természetesen országonként mást kell érteni közalkalmazottakon és köztisztviselőkön.
A CFA szerint a megkülönböztetés azért is nagyon fontos, mert a sztrájkjog megtagadása vagy korlátozása csak a közszolgálatban dolgozók szorosan vett körére alkalmazható, nevezetesen a köztisztviselőkre.
Nagyon jól szemlélteti ezt az elvet egy norvég példa.[18] A Norvég Mozdonyvezetők Társasága - amely egy állami vállalat - megtiltotta a sztrájk alkalmazását a dolgozóknak. Ebben az esetben - a CFA véleménye szerint - a sztrájk betiltását nem lehetett igazolni azzal, hogy ez a közszolgálatot érinti, mivel ezen vállalat dolgozói nem tartoztak a közszolgálat szorosan vett fogalmába. A sztrájk betiltását maximum azzal lehetett volna igazolni, hogy a munkabeszüntetés alapvető szolgáltatást sért.
Egy másik ügyben tanárok sztrájkoltak a kanadai Brit-Columbiában.[19] Bár a helyi törvényhozás nem tiltotta meg a köztisztviselők számára a sztrájk lehetőségét, az oktatási miniszter mégis azzal fenyegetőzött, hogy minden tanárt elbocsát, aki részt vesz a munkabeszüntetésben. A miniszter - más tiltó jogszabály hiányában - a School Act-re hivatkozott, amely előírta, hogy az igazolatlanul hiányzó oktatókat el lehet bocsátani. A CFA ezzel kapcsolatosan arra a következtetésre jutott, hogy az oktatóknak is biztosítani kell a sztrájkjogot, hiszen nem köztisztviselők és az alapvető szolgáltatási szektor dolgozói közé sem sorolhatók.
A belső jogok szabályozását tekintve alapvetően négy csoportot különböztetünk meg aszerint, hogy megengedik, nem lesznek különbséget, tiltják, vagy nem rendelkeznek a köztisztviselők sztrájkjogáról.
Az első csoport, ahol kifejezetten megengedik a sztrájkot a köztisztviselőknek, de bizonyos megszorításokat alkalmaznak velük szemben. Ezek a megszorítások általában a köztisztviselők felelősségi szintjétől, az adminisztrációs hierarchiában elfoglalt helyétől, a teljesítendő szolgálat jellegétől és a sztrájkot kísérő körülményektől függenek. Ide tartozik például Kanada és Japán.
A második csoportba azok az államok tartoznak, amelyek nem tesznek különbséget a sztrájkjog alapján a köztisztviselők és más munkavállalók között. Ide sorolhatjuk például Svédországot, Olaszországot.
A harmadik kategóriába tartozó országok jogrendszere kifejezetten megtagadja a sztrájkjogot a köztisztviselőktől. Ez a helyzet például Brazíliában, Svájcban, az Egyesült Államokban.
Az utolsó csoport tagjainak törvényhozása nem rendelkezik a kérdésről. A szabályozottság hiányából a sztrájkjog meglétére következtetnek például az Egyesült Királyságban, Japánban. A rendelkezés hiányát tiltásként értelmezik például Németországban.
1.3. A nemzetközi helyzet áttekintése után meg kell vizsgálni a magyar szabályozást.
A magyar Sztrájktörvény nem él a nemzetközi jog által lehetőségként biztosított tilalommal. A Sztrájktörvény 3. § (2) bekezdése szerint az államigazgatási szerveknél a sztrájkot a kormány és az érintett szakszervezet között létrejött megállapodás alapján lehet gyakorolni.[20] Az "államigazgatási szerveknél" - kitételből az következik, hogy a korlátozás csak a köztisztviselőkre vonatkozik. Megállapítható tehát, hogy a magyar szabályozás a nemzetközi normáknak megfelelően csak a köztisztviselők sztrájkjogát korlátozza és az országok azon csoportjába tartozik, amely a jogot kifejezetten biztosítja néhány limitációval.
A Megállapodás részleteit vizsgálva megállapítható, hogy a sztrájk teljes tilalmát rendeli el a közszolgálati jogviszony létét alapvetően érintő munkáltatói jogkört gyakorló köztisztviselők számára. A tilalom itt a hierarchiában betöltött pozíción alapul. A köztisztviselők egyéb csoportjára nézve a Megállapodás nem tartalmaz tilalmat. A sztrájk kezdeményezésének joga megilleti a Megálla-
- 445/446 -
podást aláíró, valamint az ehhez csatlakozó szakszervezeteket, továbbá azok munkahelyi szerveit. A kezdeményezés feltétele a szakszervezet erre felhatalmazott képviselőjének nyilatkozata arról, hogy a szakszervezet a sztrájk kezdeményezésére rendelkezik a köztisztviselők többségének felhatalmazásával. A kormány eredeti javaslata szerint a sztrájk - az általános szabályokhoz hasonlóan - csak a köztisztviselők gazdasági és szociális érdekeinek érvényesítése céljából kezdeményezhető. A szolidaritási sztrájk fő szabályként tilos, de a kormány tárgyalási alapul elfogadja annak megengedhetőségét. A megállapodás az egyeztető eljárások két szintjét szabályozza.
Az első a helyi egyeztető eljárás, amit a kezdeményezést követő három napon belül meg kell kezdeni. Ha a tárgyalások hét munkanapon belül nem vezetnek eredményre, következik a második szint.
A miniszteri szintű egyeztetést egyik oldalon a sztrájkot kezdeményező szakszervezet és legmagasabb szintű szervének képviselői, másik oldalon a sztrájk-követelésben érintett közigazgatási szerv és a miniszter által kijelölt képviselők között kell lefolytatni. A munkabeszüntetés akkor kezdhető meg, ha a vitatott kérdésben a közigazgatási szerv esetében a miniszteri szintű, önkormányzat esetében pedig a helyi egyeztető eljárás - a kezdeményezéstől számított kilenc munkanapon belül - nem vezet eredményre.
A Megállapodás bizonyos minimális szolgáltatásokat ír elő, amikor kimondja, hogy a sztrájk az ügyfeleket nem akadályozhatja meg a halaszthatatlan ügyeik elintézésében, nem akadályozhatja meg az országos és helyi választásokat, népszavazásokat, nem veszélyeztetheti az ország honvédelmi, katasztrófavédelmi feladatainak ellátását. Nem hiúsíthatja meg az Országgyűlés, a Kormány és az önkormányzati képviselő-testület, illetve a közgyűlés jelentős társadalmi kihatású döntéseinek teljesítését.
Az, hogy mi tartozik a halaszthatatlan ügyek, az ellátásukhoz szükséges feltételek, illetve a jelentős társadalmi kihatású döntések kategóriájába, az egyeztető eljáráson kell tisztázni.
A Megállapodás olyan részletes szabályokat tartalmaz, amely alapján egy speciális "Sztrájktörvénynek" is minősülhetne. Természetesen nem az, hiszen ez nem kötelező erejű, de ahhoz bármelyik érdekképviseleti szerv szabadon csatlakozhat.
A nemzetközi normák szerint is elfogadottan léteznek olyan alapvető szolgáltatások, amelyek estén - a szolgáltatásjellegéből fakadóan - szintén korlátozható, illetve bizonyos esetekben kizárható a sztrájk joga. Abból a szempontból, hogy a jog kizárása, vagy csak korlátozása indokolt, meg kell különböztetni azon területeket, amelyek az - életet, egészségei, testi épséget és személyes biztonságot érintő - alapvető szolgáltatásokra terjednek ki és azokat, amelyek a kevésbé fontos alapvető szolgáltatásokra, valamint a gazdaság kulcságazataira vonatkoznak.
2.1. Korlátozásokat lehet elrendelni a lakosságot alapvetően érintő szolgáltatások terén és a gazdaság azon kulcságazataiban, ahol egy általános és esetleg meghosszabbított sztrájk jelentős nehézségeket okozna a lakosság érdekeinek, szükségleteinek biztosításában.
A CFA például elfogadta az indiai kormány azon állítását, hogy a vasút kulcságazat, ezért ott a sztrájk korlátozása indokolt.[21] Egy spanyol ügy kapcsán a CFA - az előző megállapításon továbbmenve már hajlott annak elismerésére, hogy egy teljes és meghosszabbított sztrájk a vasúti szolgáltatásokban az egész lakosság érdekét veszélyeztetné, ezért már-már beletartozhat az alapvető szolgáltatások kategóriájába.[22] Az egyes országok belső szabályozását tekintve alapvetően két csoportot különíthetünk el. Az első csoportba tartoznak azok az országok, amelyek részletesen szabályozzák az alapvető szolgáltatások körét. Ilyen például az Egyesült Államok, Kanada, Brazília, Magyarország. A másik csoportba sorolhatók azon államok, amelyek törvénykezése csak általános meghatározást ad. Ide tartozik Németország, Ausztria, Tunézia, Ciprus és a Fülöp-szigetek.
Alapvető szolgáltatásnak minősül e csoport szabályai szerint az olyan tevékenység, amelynél a sztrájk ellentétes a közrenddel, a gazdasági fejlődéssel, vagy amely tevékenységet a kormány annak minősít. Ezen utóbbi megoldás ellen a CFA két ügyben is tiltakozott. Az első egy perui eset[23] volt, ahol a törvénytervezet az alapvető szolgáltatásoknak minősülő tevékenységek felsorolása után (vízellátás, fény, energia, kommunikáció, tisztasági és egészségügyi szolgáltatások, temetők, kórházak, telekommunikáció) kimondta, hogy ide tartozik a fentieken kívül mindaz, amit a kormány annak nyilvánít. A CFA szerint ezen utolsó pontban említett tág megfogalmazás olyan értelmezési lehetőséget nyújthat, amely szemben áll az alapvető szolgáltatások általános definíciójával. Kifejezte reményét, hogy a végleges szövegben nem lesz benne ez a kitétel. A másik ügyben[24] egy 1984-es monserrati törvény az alapvető szolgáltatások kategóriáját ugyan szűken határozta meg, de tartalmazott egy olyan kitételt, amely szerint a kormányzó szabadon ide sorolhat más területeket is. A CFA javasolta a törvényhozásnak, hogy fontolja meg a kormányzó ezen jogkörtől való megfosztásának lehetőségét. A magyar Sztrájktörvény 4. § (2) bekezdése szabályozza a sztrájk korlátozását az ipar kulcságazataiban. Előírja, hogy "annál a munkáltatónál, amely a lakosságot
- 446/447 -
alapvetően érintő tevékenységet végez - így különösen a közforgalmi tömegközlekedés és távközlés terén, továbbá az áram, a víz, a gáz és egyéb energiaszolgáltatást ellátó szerveknél -, csak úgy gyakorolható a sztrájk, hogy a még elégséges szolgáltatás teljesítését ne gátolja."
A magyar szabályozás ezen a téren összhangban van a nemzetközi elvekkel. Ezekben a kulcságazatokban a sztrájkjog korlátozása tulajdonképpen abban áll, hogy a munkát teljes egészében beszüntetni nem szabad. Mindig biztosítani kell azokat a minimális szolgáltatásokat, amelyek meggátolják, hogy a sztrájk veszélyeztesse ezen ágazatok, vagy a lakosság méltánylást érdemlő érdekeit.
Az alapvető szolgáltatáson kívül a gazdaság olyan részeire is alkalmazni lehet a minimális szolgáltatások kötelezettségét, amelyekben egy általános sztrájk súlyos nemzeti vészhelyzetet idézne elő. A CFA ezt figyelembe véve támogatott egy olyan törvényt, amely a bányászok sztrájkjával kapcsolatban teljes tilalmat csak azokra nézve írt elő, akik a vállalat biztonságát szavatolták.
2.2. A magyar szabályozás szintén él a minimális szolgáltatások kötelezővé tételének lehetőségével. A törvényben szereplő területek felsorolása nem taxatív. Ide sorolható a jogszabályban szereplőkön kívül minden olyan tevékenység, amely a társadalom érdekében elengedhetetlen. A minimális szolgáltatások körének meghatározására a törvény nem vállalkozhat, ezért azt mindig az adott helyzetre vonatkoztatva kell megállapítani. A vasút esetén például a személyvonatok 25 %-ának közlekedni kell, de figyelmeztető sztrájk esetén a még elégséges szolgáltatás csak a fűtési, vízszolgáltatási és tájékoztatási kötelezettségre terjed ki. A pedagógusok esetén a még elégséges szolgáltatás magában foglalja a tanulók szakszerű felügyeletét, beleértve az életkori sajátosságoknak megfelelő foglalkoztatást, étkeztetést és egészségügyi ellátást.
Nem volt ilyen egyértelműen megállapítva a minimális szolgáltatások mértéke a Budapesti Közlekedési Vállalatnál, amiből a dolgozók 1990. január 23-i figyelmeztető sztrájkja után komoly jogvita származott. A Munkaügyi Bíróság döntése szerint a sztrájk jogellenes volt. Az indoklásban elfogadták a vállalat álláspontját, amely szerint a főváros tömegközlekedésének akár 10-15 perces leállítása esetén sem biztosított a még elégséges ellátás. A másodfokú bíróság ezzel szemben megállapította a sztrájk jogszerűségét. Szerintük a dolgozók eleget tettek a még elégséges ellátás biztosításának azzal, hogy a munkát csak az üzemkezdettől, egy órára függesztették fel.[25]
A Sztrájktörvény szerint a minimális szolgáltatások mértékét a sztrájkot megelőző egyeztető eljárásokban kell tisztázni. Ennek alapján minősítette a bíróság a Szegedi Közlekedési Vállalat dolgozóinak sztrájkját jogellenesnek, mivel a sztrájkolók a kialkudott minimális szintet egyoldalúan megváltoztatták.
Áttérve a Sztrájktörvény sztrájktilalomra vonatkozó rendelkezéseire, 3. § (3) bekezdése szerint "nincs helye sztrájknak, ha az életet, az egészséget, a testi épséget, vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, vagy elemi kár elhárítását gátolná". A törvény ezen meghatározása különbözik a nemzetközi jog megfogalmazásától annyiban, hogy míg a magyar szabályozás "környezet"-ről beszél, a nemzetközi elvekben "személyes biztonság" szerepel. Mivel a személyes biztonság elve magában foglalja a környezet veszélyeztetésének tilalmát is, így a magyar szabályozás, a nemzetközihez képest indokolatlan szűkítést alkalmaz.
A sztrájkjog szabályainak vizsgálatát követően szólni kell azokról a változásokról, amelyek manapság érvényesülnek. A változások kétirányúak.
a) Az első irány az individualizmus. A 20. század második felétől a szakszervezetiség kezd háttérbe szorulni. Manapság a szervezett helyett előtérbe kerül a nem szervezett munkaerő. A kollektív szerződések támogatása helyett erős individualizmus kezd érvényesülni, ami az egyén szabadságát hangsúlyozza a szakszervezetekkel szemben. A változást a monetáris gazdasági iskola vezető is támogatják, akik a szakszervezeteket a munkáltató és a munkavállalók közötti piaci viszonyok deformálóinak tartják.
b) A másik irány a munkabeszüntetések céljainak kiterjedése. Az akciók ideológiai alapjai megváltoztak, céljaik pedig kiterjedlek. Ma már a "sztrájk" gyakori célja a polgári jogok, a környezet védelme, az antinukleáris, pacifista álláspont képviselete.
Tény. hogy a hagyományos értelemben vett munkaharc háttérbe szorul. Helyette egy sokkal árnyaltabb, szélesebb körű, és a munkajogon túlmutató folyamat indult meg, amely eredményeként a sztrájkszabályozás jelentős változásokon fog átmenni. ■
JEGYZETEK
* F/5. 021086 számú OTKA Pályázati támogatással készült
[1] BH. 1989.458.
[2] Ben Ruth Israel: Freedom of strike
[3] Ben Ruth Israel: Freedom of strike
[4] ILO Comittee of Freedom of Association 214th Report, Case No. 1081
[5] Radnay József: A magyar Sztrájktörvény. Magyar Jog. 1990. december 997.
[6] Radnay József: A magyar Sztrájktörvény, Magyar Jog. 1990. december 999.
[7] Radnay József: A magyar Sztrájktörvény. Magyar Jog, 1990. december 1003
[8] ILO Comittee of Freedom of Association 177th Report, Case No. 890
[9] ILO Comittee of Freedom of Association 162nd Report, Case No. 685
[10] ILO Comittee of Freedom of Association 233rd Report, Case No. 1219
[11] ILO Comittee of Freedom of Association 149th Report, Case No. 709
[12] ILO Comittee of Freedom of Association 130th Report, Case No. 641
[13] ILO Comittee of Freedom of Association 230th Report, Case No. 1214
[14] ILO Comittee of Freedom of Association 219th Report, Case No. 842
[15] ILO Comittee of Freedom of Association Case No. 1097
[16] ILO Comittee of Freedom of Association 218th Report, Case No. 1151
[17] ILO Comittee of Freedom of Association 266th Report, Case No. 1113
[18] ILO Comittee of Freedom of Association 217th Report, Case No. 1099
[19] ILO Comittee of Freedom of Association 230th Report, Case No. 1173
[20] Kormány közlemény: Megállapodás a Kormány és az érintett szakszervezetek között a köztisztviselők sztrájkjogának gyakorlásáról
[21] ILO Comittee of Freedom of Association 226th Report, Case No. 1113
[22] ILO Comittee of Freedom of Association 204th Report, Case No. 952
[23] ILO Comittee of Freedom of Association 214th Report. Case No. 1091
[24] ILO Comittee of Freedom of Association 238th Report, Case No. 1295
[25] Radnay József: A magyar Sztrájktörvény (Magyar Jog 1990)
Lábjegyzetek:
[1] A szerző egyetemi tanársegéd, Szegedi Tudományegyetem (Szeged).
Visszaugrás
