Az Európai Unió lengyel elnöksége 2011. október 11-én sikerre vitte azt az irányelv-tervezetet, amelyet ezt megelőzően négy elnökség is hiába próbált (ha egyáltalán próbálta, mert aki eleve ellenezte, az nem töltötte ezzel az elnökségi idejét). Az előadóművészek és a hangfelvétel-előállítók szomszédos jogi oltalmának korábban harmonizált 50 éves védelmi idejét először 95, majd 70 évre felemelni kívánó bizottsági tervezetről a cseh, a spanyol, a belga, és a magyar elnökségnek sem sikerült megállapodást tető alá hoznia: a blokkoló kisebbség - nem mindig azonos összetételű, de elegendő számú - tagjai (köztük sokáig Magyarország is) folyamatosan hiúsították meg az elfogadást.
Az irányelv-tervezet vállalt célja volt, hogy a zenei előadóművészeknek a mainál erősebb védelmet biztosítson, hivatkozva arra, hogy az előadóknak ma már gyakran jelentősebb részük van egy-egy zenemű sikerében, mint magának a zeneszerzőnek, ezt pedig a jogaik "ereje" nem tükrözi. Jelentőségük növekedése indokolhatja, hogy a védelmi idejük is közelítsen a szerzőkéhez, még ha az irányelv azt végül elérni nem is akarta/tudta (Az előadóművészeket a módosítás alapján megillető 70 éves védelem ugyanis csak látszólagos megfelelés, hiszen a szerzőket az életükben és azon túl 70 évig illeti meg a védelem, az előadóművészeket pedig az előadásuk hangfelvételben foglalt rögzítésétől fogva fogja megilletni.) Az előzetes hatásvizsgálat során a Bizottság felfedezte azt is, hogy a zenei előadóművészek egy nem elhanyagolható létszámú csoportja, az ún. háttér-zenészek gyakran egyszeri fizetésért "adják el" jogaikat akár később hatalmas sikerű, és ilyen módon jelentős bevételekkel járó rögzítések tekintetében is, ami méltánytalannak tűnik, és emiatt valamiféle orvoslást érdemel. Míg az előadóművészek esetében ilyen, morálisnak is tekinthető megfontolások játszottak szerepet a javaslat benyújtásában, addig a hangfelvétel-előállítók esetében a cél kimondva is az volt, hogy a fájlcseréből kieső jövedelmeik valamilyen módon utánpótlásra kerüljenek addig is, amíg ez utóbbira nem születik megfelelő technológiai, jogi, szociológiai válasz. A kieső jövedelmek visszapótlása fedezetet teremthet a fiatal tehetségek nagyobb támogatására, illetve a régi felvételek új kiadására.
A tervezetről a Tanácsban, az Európai Parlamentben és a szaksajtóban lefolytatott vita igen kiélezett volt, aminek még szélesebb platformot adott, hogy még a javaslat támogatói is elismerték, hogy a szöveg kodifikációs szempontból igen gyenge minőségű, az átültetése komoly kihívás lesz minden nemzeti szabályozó számára. A módosítási vita során az ellenérvek is sok teret kaptak.
Az ellenérvek között felmerült, hogy a háttér-zenészek esetében aligha várható a tervezettől érdemi javulás, mivel jogaik adminisztrációja igencsak foghíjas (50 évvel ezelőtti szerződések nehezen rekonstruálhatók, ha egyáltalán írásban kötötték őket, a háttérzenészek közül sokat fel sem tüntettek, így már a beazonosításuk is problémás lehet). A felmondás csak a hangfelvétel-előállítói jogok közkincsbe kerülését eredményezi, de nem kerülnek 50 év után közkincsbe azok a felvételek, amelyeknek az előadója visszakapta a jogait (ilyen esetben kiadhatja más hangfelvétel-előállító a felvételt, csak nem keletkeznek rajta jogai; kérdés, megéri-e ez a kiadónak). Ilyen módon pedig a közkincs érdemben nem fog gyarapodni legalább 20 évig. A hangfelvétel-előállítók tekintetében inkább általános, szakpolitikai ellenérvek hangzottak el: egyrészt az, hogy a védelmi idő felemelése alkalmatlan eszköz a fájlcsere elleni harcra, másrészt az, hogy ez önmagában nem ösztönzi a hangfelvétel-előállítókat az újabb piaci modellek keresésére, és az is, hogy igen kevés olyan felvétel van, amely még az 50+ években is sikeres, emiatt pedig nem kellene az összes felvétel védelmi idejét meghosszabbítani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
