E lap hasábjain a 2002. júliusi számban számoltunk be az Európai Elsőfokú Bíróság (Court of First Instance: CFI) Jégo-Quéré ügyben hozott rendkívül érdekes ítéletéről, amelyben a CFI újraértelmezte a Római Szerződés (RSz) 230. cikkely (4) bekezdésének azon rendelkezéseit, amelyek szerint egy magánszemély csak az őt közvetlenül és egyénileg érintő közösségi aktusok ellen indíthat közvetlen megtámadási keresetet. Az időközben egyébként a szakirodalomban is nagy érdeklődést és általánosságban helyeslést kiváltó1 Jégo-Quéré ítélet megjelenésekor már tudni lehetett, hogy az Európai Bíróság (European Court of Justice: ECJ) előtt több más, a Jégo-Quéré ügy tényállásához igen hasonló per van folyamatban, így az elsőfokú bíróság Jégo-Quéré ítéletét hamarosan követheti egy, az ECJ által a kérdéskört véglegesen lezáró szentencia. Az ECJ végül az Unión de Pequeños Agricultores v Tanács ügyet döntötte el és foglalt elviekben állást az RSz 230. cikkely (4) bekezdésének értelmezésével kapcsolatosan2.
Az Unión de PequeDos Agricultores (UPA) ügy tényállása rendkívül hasonló a Jégo-Quéré ügyben ismertetettekhez, igaz itt nem halászati quótákról és a heringhalászathoz szükséges hálók csomósűrűségéről, hanem a spanyol gazdákat sújtó olívaolaj-rendtartásról volt szó. 1998. július 20-án a Tanács elfogadta azt a rendeletet, amely alapjaiban reformálta meg a közösségek olívaolaj-piacának működését. A Tanács rendelete (a továbbiakban: R.) eltörölte a korábbi rendszerben létező farmertámogatásokat és garantált felvásárlási árakat valamint termelési quótákat. Az UPA, amely spanyol olívaolaj-termelőket tömörítő érdekvédelmi szervezetként jött létre a ’90-es évek közepén, 1998. október 20-án nyújtott be keresetet az R. megsemmisítését kérve azon az alapon, hogy az több magasabb szintű közösségi jogi normába ütközik, valamint annak meghozatala során a Tanács nem folytatott kellő mélységű konzultációt az érdekképviseleti szervezetekkel.
A CFI előtt kibontakozó jogvitában természetesen legelőször a felperes perbeli legitimációja került terítékre. Az alperesi pozícióban védekező Tanács azzal érvelt, hogy az R. kifejezetten jogalkotói aktus, amely objektív jogpolitikai döntéseken alapul, következésképpen az UPA-t csak annyiban érinti, amennyiben az összes többi olívaolaj-termesztéssel és kereskedelemmel foglalkozó vállalkozást. Más szóval az UPA nem érintett egyénileg, ezért az RSz. 230. cikkely (4) bekezdése alapján nem jogosult az R. megsemmisítésére irányuló per megindítására. Az UPA ezzel szemben azt hozta fel, hogy bár az R. őt kétségkívül csak annyiban érinti, amennyiben az összes többi olívaolaj-kereskedő és termelő társaságot, mégis amennyiben nem indíthat közvetlen megtámadási keresetet, őt valójában megfosztják azon fundamentális és minden személyt megillető alapvető jogától, hogy a sérelmesnek vélt közösségi aktussal szemben bírói védelemben részesüljön. Amennyiben ugyanis közvetlen megtámadási kereset megindításához nem rendelkezik kereshetőségi joggal, számára nem maradna más lehetőség, mint hogy közvetett úton próbálja a sérelmesnek tartott közösségi jogi norma alkotmányossági felülvizsgálatát kezdeményezni, azaz valamilyen módon a nemzeti bíróságok előtt próbáljon eljárást kezdeményezni és ennek során igyekezzen a nemzeti bíróságot arról meggyőzni, hogy - egy előzetes döntési eljárásban - kérdéssel kell az Európai Bírósághoz fordulni, amely kérdés az R. alkotmányosságára vonatkozna. Csakhogy - érvelt az UPA - részint a spanyol eljárási jog útvesztője részint az R. rendszere miatt ilyen eljárást nem - vagy csak méltánytalan nehézségekkel lenne képes kezdeményezni.
A CFI 1999. november 23-i határozatával - a Tanács álláspontját elfogadva - kimondta, hogy az UPA nem rendelkezik kereshetőségi joggal. A CFI elzárkózott a bíróságok RSz. 230. cikkely (4) bekezdésével kapcsolatos korábbi esetjogának és értelmezésének megreformálásától (mindez majdnem 2 évvel a Jégo-Quéré ügyben hozott forradalmi ítéletet megelőzően történt!). A határozat - lényegében megismételve a korábban kialakult esetjogot - rámutatott arra, hogy az UPA semmilyen formában nem tudta igazolni, hogy az R. őt az RSz. 230. cikkely (4) bekezdése szerinti módon egyénileg érintené (a közvetlen érintettség nem volt kérdéses, hiszen az R. - ellentétben pl. egy irányelvvel - közvetlen hatállyal bír a Közösségek területén). Nem fogadta el a bíróság az UPA azon érvét sem, hogy a közvetlen megtámadási keresettől való elzárás gyakorlatilag a bírósági jogorvoslat lehetőségének teljes kizárását jelentené, és aláhúzta, hogy a tagállamok az RSz. 5. cikkelyében megfogalmazott jóhiszemű együttműködési kötelezettségei körébe tartozik olyan perjogi intézményrendszer és bírósági rendszer létrehozása és működtetése, amelynek keretein belül az adott tagállamban honos személyek teljes körű és effektív bírói jogvédelemben részesülnek adott esetben alkotmányellenes közösségi jogi normák ellen is. Így tehát, amennyiben az adott tagállam bírósági rendszere avagy polgári perjoga olyan rendelkezéseket vagy mechanizmusokat tartalmaz, amelyek lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé teszik a közösségi normák alkotmányos kontrollját a luxemburgi bírósághoz intézett előzetes döntési eljáráson keresztül, akkor az adott tagállamnak ezt az RSz. 5. cikkelye folytán meg kell változtatnia.
Az UPA nem nyugodott bele a CFI döntésébe és az ellen fellebbezést nyújtott be az ECJ-hez. Fellebbezésében lényegében azzal érvelt, hogy olyan esetekben, amikor az érintett közösségi jogi norma tekintetében a norma jellege vagy az érintett tagállam polgári eljárásjoga illetve bírósági fórumrendszere folytán az előzetes kérdésre irányuló eljárás elérése lehetetlen vagy ésszerűtlenül nehéznek mutatkozik, a közösségi bíróságoknak meg kell nyitniuk a közvetlen megtámadási kereset lehetőségét, azaz ilyenkor az RSz. 230. cikkely (4) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a közvetlen megtámadási keresetet benyújtó fél rendelkezzen kereshetőségi joggal. A Tanács és az időközben interveniáló Bizottság viszont azzal érveltek, hogy még abban az esetben sem lehetne a RSz. 230. cikkelyének (4) bekezdését a korábbiaktól eltérően értelmezni, ha ennek hiányában az UPA, vagy a hozzá hasonló helyzetben lévő felperesek az effektív bírósági jogvédelemtől elesnének. Ez olyan szempont, amely kívül esik a 230. cikkely (4) bekezdésének értelmezési körén, hiszen ez nem szerepel az adott jogi norma tényállásában. A Tanács és a Bizottság álláspontja szerint a tagállamok kompetenciájába tartozik, hogy - az RSz. módosításával - megváltoztatják-e a 230. cikkely (4) bekezdésének tartalmát és ezen keresztül kiterjesztik-e azt a személyi kört, amely jogosult általános érvényű aktusok (azaz rendeletek és irányelvek) közvetlen alkotmányossági kontrolljának kezdeményezésére.
Az Európai Bíróság előtt zajló peres eljárásokban megszokott módon, a szóbeli meghallgatásokat követően a főügyész ismertette az ügyre vonatkozó véleményét3.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
