A büntetőeljárás központi része a bizonyítás, mivel ennek az eljárásnak az eredményétől függ a büntetőjogi felelősség megállapítása. Az EU-ban a bizonyítással kapcsolatos szabályokat minden tagállam nemzeti joga egyértelműen és részletesen igyekszik szabályozni. Mikor viszont egy bizonyítási eljárás lefolytatása több állam joghatóságát érinti, az egyik államban beszerzett bizonyítási eszköz - kölcsönös jogsegély keretében felvett bizonyítás kivételével - nem válik automatikusan a másik államban, az ottani büntetőeljárási szabályok szerint beszerzett bizonyítási eszközökkel egyenértékűvé, hiszen minden állam a saját büntetőeljárási szabályai által határozza meg a bizonyítási eszközökre, eljárásokra vonatkozó normákat. Ezek a szabályok pedig tagállamonként nagy mértékben eltérhetnek, ami pedig a hatékony bűnügyi együttműködést akadályozza. A probléma megoldása érdekében több megoldási lehetőség is kínálkozik a különböző szabályozási formák összehangolása érdekében.
Az egyik megoldás lehet a bizonyítási szabályok harmonizálása, közelítése, amely megfelel egy, a tagállamok által elfogadott minimumkövetelményeknek. Ilyen, külföldi bizonyítási eszközre vonatkozó minimumstandard lehet az, hogy az adott tagállam jogrendje, ezen belül is a büntetőeljárási szabályai szerint törvényesen beszerzett bizonyítási eszköz legyen; az eljárás során az eljáró hatóságok tartsák tiszteletben az alapvető emberi jogokat; valamint a két, egymással érintkező állam eljárási rendje alapelvi szinten harmonizáljon. Érdemes kiemelni, hogy a harmonizáció nem az egyes jogszabályi rendelkezések (jogintézmények) szintjén elvárás, hanem az eljárásban biztosított garanciák szintjén. Ahhoz azonban, hogy meg lehessen állapítani, hogy az érintett tagállamok jogrendje mennyire igazodik egymáshoz, szükséges egy ún. "egyenértékűségi" tesztet2 elvégezni, amely azonban az anyanyelvi korlátok miatt az eljárás elhúzódását is eredményezheti.
Ezért is kínálkozik kézenfekvő megoldásként az, hogyha a másik államban beszerzett bizonyítékot a büntetőügyben eljáró állam minden különösebb vizsgálat nélkül ismeri el. A téma szempontjából az a releváns kérdés, hogy a huszonhét, többé-kevésbé közös európai kulturális és történeti gyökerekkel rendelkező, mégis erős nemzeti karakterrel és hagyományokkal, eltérő fogalmi és nyelvi sajátosságokkal felruházott nyomozási és bizonyítási rendszerek milyen módon hozhatók közös nevezőre.
A folyamatosan gyorsuló büntetőjogi tárgyú integráció nyomán felmerült a bizonyítékok kölcsönös elismerésének eszméje is, és ennek hatására 2003-ban a Bizottság egy kerethatározat-tervezetet terjesztett elő, azonban a tagállamok konstruktív passzivitásukkal kifejezésre juttatták ellenállásukat. Tovább bonyolította a helyzetet a bizonyítékok szabad forgalmának víziója. A bizonyítékok cseréjére vonatkozó elképzelés szerint az új rendszer az eljárási jogsegély jelentős részének a helyébe lépne3.
A bizonyítékok valamely más tagállamban való beszerzésére vonatkozó jelenlegi jogi keret két különálló rendszert foglal magába: a kölcsönös elismerést és a kölcsönös jogsegély, valamint az Európai Bizonyításfelvételi Parancsra4 (a továbbiakban: EBP) vonatkozó 2008/978/IB kerethatározatot.5
A Lisszaboni Szerződésben foglalt gyökeres változtatásoknak köszönhetően a közösségi jogalkotás büntetőjogi irányai is egyre dinamikusabb fejlődést mutatnak. A jövő jogalkotási célkitűzése az, hogy egy egységes irányelv szabályozza a büntetőeljárások keretében a más tagállamban található bizonyítékok beszerzését, amely hatékony és rugalmas megoldást nyújthat a jogalkalmazók számára. Jelenleg az igazságügyi hatóságoknak két különböző eszközhöz - egyfelől a kölcsönös jogsegélyhez, másfelől a kölcsönös elismeréshez - kell folyamodniuk. Az előbbi kapcsán számos egyezmény és jegyzőkönyv született. A jogsegély igénybe vehető minden esetben, függetlenül a nyomozási cselekmény vagy az érintett bizonyíték típusától. Másrészt viszont a kölcsönös elismerést csak a jelenleg elfogadott eszközök valamelyikének hatálya alá tartozó területeken vehetik igénybe a tagállamok. A kölcsönös elismerés keretében két olyan eszköz létezik ma, amely a bizonyítékbeszerzésre vonatkozik: a vagyonnal vagy bizonyítékkal kapcsolatos biztosítási intézkedést elrendelő határozatoknak az Európai Unióban történő végrehajtásáról szóló, 2003. július 22-i 2003/577/IB tanácsi kerethatározat (a továbbiakban: a biztosítási kerethatározat); valamint a csak
-125/126-
az előzetesen meglévő bizonyítékokra alkalmazandó EBP-kerethatározat.
A kölcsönös jogsegélyre alkalmazandó számos eszköz, továbbá a kölcsönös jogsegély és a kölcsönös elismerés egymás mellett létezése olyan töredezett keretet biztosít, amely megnehezíti az igazságügyi hatóságok feladatát, ami éppen ellentétes a kölcsönös elismerés révén elérni kívánt céllal. A 2009. december 11-én elfogadott Stockholmi Programban az Európai Tanács úgy határozott, hogy folytatni kell a határokon átnyúló ügyekre vonatkozó, a kölcsönös elismerés elvén alapuló, átfogó bizonyításfelvételi rendszer kialakítását. Az Európai Tanács jelezte, hogy az e területen meglévő eszközök csupán széttöredezett rendszert alkotnak, és a kölcsönös elismerés elvén alapuló új megközelítésre van szükség, amely a kölcsönös jogsegély hagyományos rendszere által nyújtott rugalmasságot is figyelembe veszi. Az Európai Tanács ezért egy olyan átfogó rendszer kialakítását ítélte szükségesnek, amely az e területen meglévő valamennyi eszköz - többek között az európai bizonyításfelvételi parancsról szóló kerethatározat - helyébe lép, lehetőleg a bizonyítékok valamennyi fajtájára kiterjed, továbbá végrehajtási határidőket tartalmaz, és a lehető leginkább korlátozza a megtagadás lehetséges indokait. Ezek az elképzelések az Európai Tanács 2010. június 3-i javaslatában igen résztelesen fogalmazódtak meg6. A javaslat tartalmaz egy olyan részletes nyilatkozatot, amely körüljárja a jelenlegi helyzetből fakadó problémákat és kifejti azokat a megfontolásokat is, amelyek a javaslat megalkotásához vezettek7. A jelenlegi elképzelések szerint ez az egységes jogalkalmazást elősegítő eszköz az Európai Bűnügyi Nyomozati Parancs (a továbbiakban: ENYP) lesz.
Az új eszköz által bevezetett főbb változások a következők:
1. Az eljárás egyszerűbbé válik egy egységes eszköz (ENYP) létrehozásával, és azáltal, hogy ez a bizonyításfelvételt érintő minden meglévő eszköz helyébe lép, beleértve a kölcsönös jogsegélyre vonatkozó megállapodásokat, a biztosítási határozatokról szóló kerethatározatot és az EBP-kerethatározatot.
2. Középpontban a (kölcsönös jogsegélyhez hasonlóan) a végrehajtandó nyomozási cselekmények állnak, nem pedig az összegyűjtendő bizonyíték típusa (mint az EBP-kerethatározatban).
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
