2010 izgalmas, kihívásokban gazdag esztendő a magyar közjegyzőség számára. Az élettársi nyilatkozatok nyilvántartása (ENYER) január óta része a munkánknak, ezt követően tavasszal még azt sem tudhattuk, hogy másnaptól elővegyük-e az új Ptk.-t, vagy legalábbis annak személyi és családjogi könyvét (hozzáteszem, most már azt sem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy valaha is elővegyük-e bármelyik könyvét), aminek megtanulására a törvényhozó bőséges felkészülési időt engedett számunkra. A május sem volt eseménytelen: izgatottan vártuk, hogy vajon június 1. napja előtt még lesz-e alkalmunk elolvasni a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény végrehajtási rendeleteit, egyben aggodalommal kísértük figyelemmel, hogy a lehetetlen határidőre az informatikusok be tudják-e majd üzemelni a fizetési meghagyás rendszerét.
Visszatekintve az elmúlt fél esztendőre, joggal vethető fel, hogy e sok esemény közepette nem részesült kellő figyelemben, avagy szinte elsikkadt az a tény, hogy 2010. június 1. napjától nemcsak a fizetési meghagyásos eljárás, hanem egyes végrehajtás elrendelési hatáskörök is a közjegyzőkhöz kerülnek. Az azóta eltelt rövid idő is elégnek bizonyult ahhoz, hogy belássuk, ezzel nem kis feladat hárult a karra. E felvezetés ellenére e dolgozatnak mégsem az oktalan szánakozás a célja, hanem sokkal inkább annak hangsúlyozása, hogy ezzel a hatáskörbővüléssel a közjegyzőség újabb történelmi lehetőséget kapott a törvényhozótól.
Úgy vélem, tényként mondható ki, hogy a magyar közjegyzőség még soha nem érezhette ekkora súllyal azon jogszabálybéli mondat jelentőségét, amely szerint: "A közjegyző a jogszabály által meghatározott hatáskörében az állam igazságszolgáltató tevékenysége részeként jogszolgáltató hatósági tevékenységet végez."1
Szemben azon új hatáskörökkel, amelyeknek Magyarországon előzménye nem volt (pl. az ENYER vezetése), a végrehajtás elrendelése tekintetében a közjegyzőknek szembesülniük kell azzal a ténnyel, hogy annak ezidáig a bíróságok által kialakított gyakorlata volt. Különös éllel merül fel ilyenkor a kérdés: mennyiben van megkötve az eljáró közjegyző keze a korábban eljárt bíróságok gyakorlata által, és mennyire érdemes illetve szükséges saját magára hagyatkoznia, és bizonyos esetekben saját, egységes jogértelmezés kialakítására törekednie? Amikor fentebb történelmi lehetőségről beszéltem, akkor éppen erre céloztam. Tapasztalati tény, hogy a bíróságok gyakorlata korántsem volt egységes egyes kérdésekben. Álláspontom szerint a kis létszámú közjegyzőség számára sokkal inkább adott a lehetőség, hogy az egyes vitás, heterogén megoldásokat szült eljárási, jogértelmezési problémákra egységes válasszal szolgáljon, s ezáltal a jogbiztonság érvényre juttatásában is közreműködjön. Egy ilyen kiszámítható, egységes gyakorlat kialakítása nemcsak a feleknek érdeke, hanem általában a jogalkalmazás minden szereplőjének.
Az első ezirányú lépés annak tudomásulvétele, hogy 2010. június 1. napjától tabula rasa van érvényben. A korábbi gyakorlatot a közjegyző - már csak saját munkája könnyítése érdekében is - nyilván alaposan áttanulmányozza, hasznosítja, ám ez nem jelenti szükségszerűen azt, hogy mindenben ugyanúgy fog eljárni. Mindemellett nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a közjegyzői hatáskörbe helyezésével az eljárás jellege is némileg módosul, ami a közjegyzői nemperes eljárás sajátosságaiból fakad. Túl azon, hogy pl. az eljárás lefolytatásáért díjat, és nem illetéket kell fizetni, és így az Itv. rendelkezései még csak analóg sem alkalmazhatóak, vagy hogy költségkedvezmény nem érvényesíthető a közjegyző nemperes eljárásában, látni kell azt is, hogy a közjegyző a saját anyagi felelősségének tudatában nem lesz egykönnyen meggyőzhető, hogy pusztán azért járjon el a személyes jogértelmezésével esetlegesen ellentétes módon, mert az ügyfél álláspontja szerint "volt bíróság, ahol ezt másként csinálták".
Más szemszögből vizsgálva e hatáskörbővülés jelentőségét, az sem elhanyagolható körülmény, hogy a közjegyzők most szembesülnek először a gyakorlatban azzal, hogy mit is jelent és milyen munkával jár az általuk készített okirat végrehajtása. Ehhez társul annak lehetősége is, hogy fontos gyakorlati tapasztalatokra is szert tehetnek az okiratok szerkesztése körében, amivel az esetleges későbbi végrehajtást és így végső soron saját munkájukat könnyítik meg, az eljárás pedig ezáltal még hatékonyabbá, gördülékenyebbé válhat.
A dolgozat célja, hogy a közjegyző által elrendelt végrehajtásos (ezen belül is az okirat záradékolási) eljárás lényegét, menetét vázlatosan áttekintse, egyben olyan, zömében gyakorlati kérdésekre is választ adjon, amelyek az elmúlt időszakban felmerültek, vagy akár a jövőben kihívás elé állíthatják a jogalkalmazót. E munkámban nem térek ki a fizetési meghagyásos eljárás végrehajtásának elrendelésére, tekintettel arra, hogy annak jellege elektronizáltsága miatt nagyban eltér az egyéb, közjegyzői végrehatásoktól.
A közjegyző 2010. júniusától végrehajtást elrendelő hatóságként is működik, így a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvénynek (Vht.) a közjegyzők vonatkozásában érdemben módosult rendelkezéseit alapvetően a végrehajtás elrendeléséről szóló II. fejezetben kell keresnünk. Hangsúlyozandó, hogy a közjegyző kizárólag végrehajtást elrendelő hatáskörrel rendelkezik, foganatosítóval nem. Ezt a Vht. 23/C. §-a mellett a 31/E. §-a is egyértelművé teszi, amikor annak (1) bekezdése a bírósági végrehajtás elrendelésére hatáskörrel rendelkező közjegyzőt említi. Ezt követően, a (2) bekezdés kimondja: a közjegyző eljárása a bíróság eljárásával azonos hatályú, határozata pedig a helyi bíróság határozatával azonos hatályú. Az itt idézett § már csak azért is kulcsfontosságú, mert tartalommal tölti meg a közjegyző eljárását az (1) bekezdésben foglalt Vht. hivatkozásokkal, azaz kijelöli a közjegyző hatáskörét, rögzíti a rá vonatkozó szabályokat.
A Vht. új, 23/C. §-a mondja ki, hogy június 1. napjától az "okiratot készítő közjegyző" látja el végrehajtási záradékkal a közjegyzői okiratot, amennyiben az rendelkezik az ehhez szükséges tartalmi elemekkel (ezt meghaladóan a § szövege megegyezik a korábbi Vht. 21. §-sal). Az elsőre egyértelműnek tűnő fogalmazás a gyakorlatban már az első napokban problémát okozott: ki minősül okiratot készítő közjegyzőnek olyankor, amikor az eredeti okiratot más közjegyző közreműködésével már módosították a felek, és vajon benyújtható-e a kérelem annál a közjegyzőnél, aki a felmondást készítette (okiratba foglalta). Az ellentmondásos joggyakorlat elkerülése érdekében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) közzétette a 29. számú Iránymutatását, amelyben rögzíti: okiratot készítő közjegyzőn mindig az alapokiratot készítő közjegyzőt kell érteni. A módosítások és az esetleges felmondás az illetékesség szempontjából figyelmen kívül maradnak. Amennyiben az ügyleti ajánlat és annak elfogadása elválik egymástól, úgy az ajánlatot magában foglaló okirat alapozza meg az illetékességet.2
A végrehajtást elrendelő közjegyző eljárása tehát megegyezik az ugyanezen hatáskörben eljáró bíróságéval. A Vht-n kívül alkalmazandó jogszabályok között említendőek a teljesség igénye nélkül a Pp. (a Vht. 9. §-a alapján), a 37/2003. (X.29.) IM rendelet3, és az annak 42. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó, a bírósági végrehajtási ügyvitelről és pénzkezelésről szóló 1/2002. (I. 17.) IM rendelet 12-14. §-ai.
Mint arra korábban már utaltam, a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 4. § b) pontja alapján költségkedvezmény nem alkalmazható illetve nem engedélyezhető a feleknek a közjegyző által elrendelt végrehajtási eljárásban, az pusztán a végrehajtás elrendelését követően a foganatosító bíróságtól kérelmezhető.4 A közjegyző határozata ellen benyújtott fellebbezésnél azonban a fél előterjeszthet ilyen kérelmet, és így akár mentesülhet is az illeték lerovása alól.
A végrehajtási eljárásban a felek: a végrehajtást kérő és az adós. Mindkét fogalom igen átfogó: végrehajtást kérő alatt értendő minden olyan (természetes vagy jogi) személy, aki végrehajtás elrendelése iránti kérelmet terjeszt elő, legyen akár pl. hitelező, vagy zálogjogosult. Ehhez hasonlóan adós fogalma alatt sem pusztán az anyagi jogi értelemben vett személyi kör értendő, hanem pl. a kezes, zálogkötelezett, vagy akár a meghatározott cselekmény kötelezettje is.5 A közjegyző az adóssal általában nem kerül kapcsolatba, ritkán kézbesít részére közvetlenül iratot, határozatot, hiszen a végrehajtás elrendelését követően a végrehajtó kézbesíti a végrehajtható okiratot az adós részére, és az adós által előterjeszthető jogorvoslatok elbírálására is túlnyomórészt a foganatosító bíróság (Vht. 225. § (6) bekezdése) rendelkezik hatáskörrel.
A Pp. 67. §-a alapján meghatalmazott is eljárhat a fél képviseletében, e jogosultságát természetesen megfelelően igazolnia kell. Amennyiben a jogi képviselő ezt elmulasztja, úgy az végső soron a kérelem elutasításához vezethet a Vht. 9. §-a alapján alkalmazandó Pp. 130. § (1) bekezdésének i) pontja alapján.
A felekről szólva érdemes kitérni a jogutódlás esetére, illetve az azzal kapcsolatban felmerülő egyes kérdésekre. A Vht. 31/E § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 39. § (1) bekezdése alapján, amennyiben bármelyik fél személyében változás állna be, úgy a jogutódlás megállapítására akkor van hatásköre a végrehajtást elrendelő közjegyzőnek, ha e változás a végrehajtható okirat kiállítása előtt derült ki. E fogalmazásból tehát az következik, hogy nem a jogutódlás alapjául szolgáló körülmény bekövetkeztének időpontja (pl. halál, engedményezés stb.), hanem az annak tényéről való hivatalos tudomásszerzés az irányadó annak eldöntésekor, hogy a közjegyző vagy a végrehajtást foganatosító bíróság fog-e határozatot hozni.
A jogutódlás bekövetkeztéről, illetve a jogutódlás megállapítása iránti kérelem elutasításáról minden esetben alakszerű határozatot (végzést) kell hozni, az ellen mindkét fél fellebbezéssel élhet. A végrehajtás elrendelésére csak akkor kerülhet sor, ha a jogutódlást megállapító végzés jogerőre emelkedett. Az irányadó bírói gyakorlat egységes abban, hogy a jogutódlás tárgyában való döntés akkor sem mellőzhető, ha a jogutódlás tényét közokirat tartalmazza. Ebből következően, ha egy gazdasági társaság átalakult, a cégkivonat tartalma nem helyettesítheti a jogutódlás formális megállapítását, de ugyanez az eljárás pl. akkor is, ha hagyatékátadó végzés áll rendelkezésre, vagy ha az engedményezésről szóló megállapodást közjegyzői okiratba foglalták.6 A határozathozatal különösen körültekintő eljárást igényel akkor, ha a jogelőd után több jogutód is van. Példa lehet erre gazdasági társaságok esetén pl. a kiválás, ahol megvizsgálandó, hogy a végrehajtási eljárásban érvényesíteni kívánt követelés tekintetében valóban a kérelemben megjelölt cég-e jogosult vagy kötelezett. A jogutódlás tárgyában hozott döntés meghozatalakor szükség esetén a felek meghallgatására is sor kerülhet (Vht. 39. § (1) bekezdése).
Más kihívások elé állíthat minket az engedményezés kérdése. A Ptk. 328. § (1) bekezdése alapján a jogosult követelését szerződéssel másra átruházhatja (engedményezés). A tapasztalat az, hogy különösen bankok, pénzintézetek élnek ezzel a lehetőséggel kintlévőségeik hatékonyabb behajtása érdekében. Amennyiben az engedményezésről szóló megállapodást a végrehajtást kérő engedményes csatolja a végrehajtás elrendelése iránti kérelméhez, úgy - álláspontom szerint - ez már önmagában a jogutódlás megállapítása iránti kérelemnek is tekinthető. Minden kétséget eloszlatandó, a BH1999.77. számú eseti döntése tisztázza azt a tényt, hogy - az egyébként igen gyakori - faktorálásra az engedményezés szabályai az irányadók.7
A Ptk. 328. § (3)-(4) bekezdése rendelkezik arról, hogy az engedményezésről a kötelezettet értesíteni kell, aminek megtörténtekor a kötelezett még az engedményezés megtörténtének igazolását is kérheti az engedményestől. Utóbbi hiányában csak saját veszélyére teljesíthet annak, aki engedményesként fellépett. Az értesítésig a kötelezett jogosult az engedményezőnek teljesíteni. Az engedményezés megtörténtéről szóló értesítés kérdésével több eseti döntés is foglalkozik. Ezekből, de a Ptk. itt idézett §-ából is levonható az a következtetés, hogy a jogutódlás megállapításának nem akadálya az, ha a kötelezett (adós) értesítése az engedményezésről elmaradt, illetve ha annak megtörténtét az engedményes nem igazolja. A BH1997. 586. számú döntés kifejezetten a végrehajtási eljárásban megállapított jogutódlással kapcsolatban kifejti, hogy: "Az engedményezésen alapuló jogutódlás az erre vonatkozó bírósági határozat jogerőre emelkedésével bekövetkezett. Így a Ptk. 329. §-ának (1) bekezdése szerint - amint arra az elsőfokú bíróság is jogszerűen utalt - a jogosult felperes helyébe az engedményezésre vonatkozó határozatban megállapított követelés tekintetében - a felszámoló P. Kft. lépett, függetlenül attól, hogy kapott-e erre vonatkozó értesítést az alperesi kötelezett vagy sem." A problémát tehát nem is a jogutódlás megállapítása okozza az értesítés elmaradása esetén. Álláspontom szerint a lényeget a BH2004.183. számú döntésének egy mondatán keresztül ragadhatjuk meg leginkább: "Az engedményezés jogszerűségét nem befolyásolja az a körülmény, hogy a kötelezett értesítése az engedményezésről elmaradt. A Ptk. 328. § (4) bekezdése értelmében az értesítés elmaradásának csak a kötelezett teljesítése szempontjából van jelentősége." Az engedményezés jogi természetéből adódóan ugyanis egy ilyen megállapodás alapján az engedményes jogosulttá válik a követelés teljesítését az adóstól (kötelezettől) követelni, ám az adós az értesítés megtörténtéig nem köteles az engedményesnek teljesíteni. Álláspontom szerint tehát igencsak kérdéses, hogy ilyen helyzetben a végrehajtás elrendelhető-e. A tapasztalat egyébként is az, hogy a végrehajtást kérők csatolni szokták az értesítés megküldéséről szóló tértivevények másolatát. Tekintettel arra, hogy az értesítés nincs alakisághoz kötve, az szóban is megtörténhet (ez persze bankok, ill. a gazdasági élet nagyobb szereplői esetében az ügyek jelentős számára figyelemmel kevésbé valószínű). Ebben az esetben legalább egy erre vonatkozó nyilatkozat a végrehajtást kérő részéről mindenképpen szükséges, egyben elegendő is. Felvethető, hogy az engedményezésről az adós a jogutódlást megállapító végzés útján is értesülhet, azonban véleményem szerint a közjegyző jogutódlást megállapító végzésének egyáltalán nem az a feladata, hogy a felek magánjogi jogviszonyában jognyilatkozatokat pótoljon, sokkal inkább hogy eljárásjogi tényt rögzítsen. Visszautalnék továbbá az adósnak (kötelezettnek) a Ptk. 328. § (4) bekezdésében rögzített azon jogára is, miszerint az engedményezésről még igazolást is kérhet a jogosulttól. Belátható, hogy a végrehajtást kérő számára sem szerencsés, ha mindezen jognyilatkozatokra egy már megindított végrehajtási eljárásban kerül sor pótlólag, ami egyben az eljárás elhúzására is okot szolgáltathat pl. különböző jogorvoslatok formájában. Meglehet természetesen, hogy a peres eljárásban, annak közvetlensége miatt ezek a kérdések nem vetődnek fel olyan hangsúlyosan, mint a nemperes végrehajtási eljárásban. A BH1997.586. számú eseti döntés utal továbbá arra is, hogy a Pp. 61. § (2) bekezdése (alperesi kötelezett hozzájárulása a jogutódláshoz) a végrehajtási eljárásban nem alkalmazható, ami ugyancsak az eljárás nemperes jellegével indokolható.
Örökérvényű kérdés minden hatósági, bírósági eljárásnál, hogy kinek miből hány példányt, milyen mellékletekkel és milyen kötelező tartalommal kell csatolni - nincs ez másként a végrehajtás elrendelésére irányuló kérelem esetében sem. A közjegyzők 2010. június 1. napját követően hamar megtapasztalhatták azt a tényt, hogy talán e kérdésben volt a legheterogénebb a bíróságok gyakorlata, már ha hihetünk a végrehajtási kérelmet előterjesztő ügyfelek előadásának. A fejezet indításaként utalnék a bevezetőben elmondottakra, miszerint a közjegyzőségnek nemcsak joga és lehetősége, de kötelessége is, hogy ezen változtasson, és legalább ilyen alapvető gyakorlati kérdésekben egységes álláspontra helyezkedjen. Ebben pedig nem a korábbi gyakorlat, hanem a saját jogértelmezése kell, hogy irányadó legyen. Éppen ezt a célt szolgálja a MOKK Jogi Bizottságának 1/2010. számú állásfoglalása, amire jelen részben még részletesebben kitérünk.
A végrehajtás elrendelése iránti kérelmet az arra rendszeresített űrlapon kell előterjeszteni (Vht. 12. § (1) bekezdése), és ahhoz csatolni kell záradékolni kért okiratot. Ebben az állapotában a csatolt közjegyzői okirat kiadmány a végrehajtandó okirat, ami tehát a kérelem szükségszerű melléklete. Az eljáró közjegyző a kérelem megvizsgálását követően -amennyiben hiánypótlásra, elutasításra, a kérelem áttételére nincs szükség - a záradék nyomtatvány egy példányát aláírja. A többi példány hiteles kiadmányként kerül majd kiállításra, az eredeti, közjegyző által aláírt példány az iratoknál marad. Lényegében ezzel az aktussal jön létre a Vht. 10. § b) pontja szerinti végrehajtható okirat, amit tehát a közjegyzői okirat kiadmánya és a közjegyző által kiállított záradék együttese alkot.8
A benyújtandó kérelmek, okirat kiadmányok számát illetően a Pp. vonatkozó szabályait (93. § (2) bekezdése) a Vht. 20. § (2) bekezdése alapján alkalmazandó 18. § (3) bekezdése felülírja, ahhoz képest speciális szabályként fogalmazza meg, hogy a záradékból annyi kiadmányt kell készíteni, hogy a végrehajtó, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara, minden végrehajtást kérő és az adós egy-egy példányt kapjanak. A fent már idézett 1/2010. számú állásfoglalás 6. és 7. pontja - a Vht. 10. b) pontjára utalva - kifejti, hogy a záradéknak "melléklete" a közjegyzői okirat kiadmány, és a közjegyzői okirat és a záradék együtt az ügy érdemében hozott határozat.9 Önmagában a záradék-nyomtatvány tehát nemcsak hogy nem értelmezhető, de érdemi joghatás kiváltására sem lehet alkalmas. Idézi továbbá az állásfoglalás a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (Kjtv.) 111. § (2) bekezdését, miszerint csak a közjegyzői okirat, annak hiteles kiadmánya minősül közokiratnak, így értelemszerűen az arról készült egyszerű fénymásolatot nem lehet záradékkal ellátni, hiszen akkor a közjegyző határozata sem lenne közokirat. Amikor tehát a közjegyző végrehajtható okiratot készít a záradék kiállításával, akkor mindenképpen eredeti okirat kiadmányokra van szüksége, azok fénymásolt példánnyal nem pótolhatók. Ebből pedig az következik, hogy ugyanannyi okirat kiadmányt kell benyújtania a végrehajtást kérőnek, mint ahány záradék nyomtatványt.
Szám szerint ez összesen 5 példány kitöltött záradék nyomtatványt és ugyanennyi okirat kiadmányt jelent, amit az alábbiak indokolnak. Egy-egy példány a közjegyző iratainál marad (az eredeti aláírt záradék nyomtatvány és okirat kiadmány), a Vht. 18. § (3) bekezdése alapján egy példányt ki kell adni a záradék kiadmányból és az annak mellékletét képező okiratból a végrehajtást kérőnek a végrehajtás elrendelésekor. A közjegyző az önálló bírósági végrehajtónak 2-2 példányt küld meg az okiratból és az ahhoz tartozó záradék kiadmányból, hiszen az adós részére majd a végrehajtó fogja a végrehajtható okiratot kézbesíteni a Vht. 36. §-a alapján. A 37/2003. (X.29.) IM rendelet (Küsz.) 42. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó 1/2002. (I.17.) IM rendelet 14. § (3) bekezdése alapján a közjegyző végrehajtható okirat egy példányát megküldi a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamarának.
Röviden említést érdemel, hogy amennyiben felmondással vált esedékessé a fennálló tartozás, úgy azt, illetve az annak bekövetkeztét tanúsító közokiratot ugyancsak csatolni kell a kérelemhez. Mivel azt a közjegyzőnek máshova már nem kell továbbítania, így elegendő azt egy eredeti példányban benyújtani.
A formai követelményeknél maradva a végrehajtási kérelem a fentiek teljesítésén túl is csak akkor hiánytalan, ha az eljárási díjat maradéktalanul megfizették. Ennek mértékéről a Vht. 31/E. § (3)-(5) bekezdései rendelkeznek. Hangsúlyozandó, hogy nem eljárási illetékről van szó, hanem az attól jogi természetében teljesen más megítélés alá eső díjról, amit közvetlenül a közjegyzőnek kell megfizetni. A MOKK Jogi Bizottságának már idézett állásfoglalása részletesen foglalkozik annak kérdésével, hogy mi számít végrehajtási ügynek, hogyan alakul a díjfizetési kötelezettség több - végrehajtási értelemben vett - adós esetén, illetve hogy befolyásolja-e a díjfizetés módját az adósok egyetemlegessége. Az alábbiakban ezt tekintem át röviden, néhány kiegészítéssel.
A Vht. 31/E. § (3) bekezdése alapján a végrehajtás elrendeléséért kell a díjat megfizetni a közjegyző részére. A közjegyző egy ügyben egy végrehajtást rendelhet csak el, így ebből adódóan a díjfizetési kötelezettség ügyenként értendő. Ezt követően annak eldöntése lehet fontos a számunkra, hogy hogyan határozzuk meg a végrehajtási ügy fogalmát az okirat záradékolása iránti eljárásban.
A Vht. 10. §-a alapján a végrehajtás elrendelése a végrehajtható okirat kiállításával történik. A Vht. 20. § (2) bekezdése alapján megfelelően alkalmazandó 18. § (2) bekezdése alapján ahány adóssal szemben kérik a végrehajtás elrendelését, annyiszor kell az okiratot záradékkal ellátni, tehát végrehajtást elrendelni. Ez azonban azt jelenti, hogy adósonként külön ügy keletkezik, amit a Küsz. 27. § (1) bekezdés g) pontja külön ügyként, külön ügyszámon rendel nyilvántartásba venni. Ennek megfelelően a díjfizetési kötelezettség is ehhez igazodik: adósonként, és ily módon ügyenként kell a közjegyző részére eljárási díjat fizetni. E szempontból közömbös az adósok esetleges egyetemlegessége is. Hasonlóan rendelkezik a végrehajtási díjszabásról szóló 14/1994. (IX.8.) IM rendelet 5. § (1) bekezdése, amely alapján a végrehajtók díját is ügyenként kell megállapítani, és "ez irányadó az egyetemlegesen felelős adósok ellen vezetett végrehajtási eljárásokra is." Jól láthatóan tehát a végrehajtási ügy fogalma a végrehajtás elrendelésének és foganatosításának különböző fázisaiban ugyanúgy értendő, és - legalábbis a díjfizetési kötelezettség szempontjából - ugyanazzal a következménnyel is jár. A probléma lezárásaként annyit érdemes tehát leszögezni, hogy egy okirat alapján több végrehajtási eljárás is indulhat, amennyiben az okiratban szereplő több - tágabb értelemben vett - adóssal szemben kérik a végrehajtás elrendelését. Így téves az a megközelítés is, hogy az egyetemleges adósokkal szembeni egyszerre történő végrehajtás elrendelés esetén elegendő volna egyszer kifizetni az eljárási díjat. Túl azon, hogy ennek a feltételezésnek jogszabályi alapja nincs, talán nem tűnne merész felvetésnek, ha egy ilyen felfogást nemcsak hogy diszkriminatívnak neveznénk, hanem egyben a végrehajtásban érvényesülő fokozatosság, arányosság elveit erősen sértőnek is. Ezzel ugyanis éppen azt támogatná a jogalkotó, hogy minél több végrehajtási eljárás induljon ugyanazon okirat alapján, és mindez ráadásul egy időben történjen, hisz az a díj megfizetése szempontjából kedvezőbb elbírálás alá esne.
A Vht. 31/E. § (4) bekezdése határozza meg, mi számít végrehajtási ügyértéknek, azaz mely összeg után számítandó az eljárási díj. Ennek értelmében: "Az ügyérték a végrehajtandó követelésnek az eljárás megindításakor fennálló, járulékok nélkül számított értéke. Az ügyérték megállapításánál a Pp. 24. §-át megfelelően alkalmazni kell." A Pp. 24. § (1) bekezdése alapján: "A pertárgy értékének megállapításánál a keresettel érvényesített követelés vagy más jog az irányadó." Altalános tapasztalat, hogy a végrehajtást nem pusztán tőke összegre, hanem a felmondással lejárttá tett, és ily módon tőkésített kamatokra, kezelési és más költségekre, járulékokra is kérik elrendelni, a felmondás időpontját követően pedig a késedelemi kamatot is érvényesíteni kívánják. Ilyen esetben előfordul, hogy a végrehajtást kérő pusztán a tőke összeget veszi az ügyérték és így a díjfizetés alapjául, a tőkésített járulékokat nem.
Ezzel szemben az idézett jogszabályhelyek következetesen a végrehajtandó követelésről beszélnek, ami - az adós korábbi részteljesítése folytán - lehet kevesebb, mint a szerződéses tőke összeg, de lehet több is annál, amennyiben ahhoz a tőkésített járulékokat is kérik végrehajtani. Arra kell tehát figyelemmel lenni az ügyérték megállapításakor, hogy milyen lejárt, esedékessé vált összegre kéri a végrehajtás elrendelését a végrehajtást kérő, amibe az ezt meghaladóan végrehajtani kért késedelmi kamat vagy végrehajtás elrendelésével járó költségek már nem számítanak bele. A Pp. 25. § (4) bekezdése, miszerint a "főkövetelés" járulékai az ügyérték megállapításánál figyelmen kívül maradnak, a Vht. 31/E. § alapján nem alkalmazható. Említést érdemlő tény, hogy a bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról szóló 12/1994. (IX.8.) IM rendelet 2. § (1) bekezdése a végrehajtási ügyértéket a végrehajtható okiratban feltüntetett főkövetelés, járulék és költség együttes összegeként határozza meg.10
A kérelem (értsd a kitöltött záradék-nyomtatvány) tartalmi követelményeivel kapcsolatban elsősorban a Vht. 11. § (2)-(3) bekezdése ad eligazítást, miszerint a végrehajtást kérő közölni köteles az adós nevét, az azonosításához szükséges adatokat, és az ügy körülményeitől függően közölni kell az adós lakóhelyét, székhelyét, telephelyét; a végrehajtás alá vonható vagyontárgyak helyét, de utóbbiak közül legalább egyet. A végrehajtás alá vonható vagyontárgyak megjelölése például zálogkötelezettség esetén bírhat jelentőséggel, általánosságban azonban feltüntetésük nem elvárás. A végrehajtandó okirattal szemben támasztott tartalmi követelményekről a későbbiekben szólunk részletesen.
Ezt meghaladóan természetesen fontos, hogy a végrehajtandó követelés pontosan legyen meghatározva. Itt az okirat szövege szolgál alapul, a végrehajtást kérő feladata abban áll, hogy a jogcím feltüntetésével határozott összeget jelöljön meg, kamat esetében ez történhet százalékban, a kezdő időpont rögzítésével.
Miután az előzőekben áttekintettük a kérelem szükséges formai, és egyes tartalmi elemeit, érdemes kitérni néhány olyan a kérdésre, ami a kérelem előterjesztését követően, a végrehajtás elrendelése körében vetődhet fel.
Amikor a közjegyző az előterjesztett kérelmet a kezébe veszi, tisztában kell lennünk azzal, hogy a vizsgálódását, mozgásterét jelentősen befolyásolja (szűkíti) az a körülmény, hogy nemperes eljárást folytat le. Ennek megfelelően bizonyításra sem alkalma, sem lehetősége nincs, kizárólag a kérelem és az annak alapjául szolgáló okirat (illetve az ahhoz esetlegesen kapcsolódó felmondás) áll rendelkezésére. Van ugyan eset, amikor a törvényhozó maga említi a felek meghallgatásának lehetőségét, mint pl. a jogutódlásnál, bár rögtön hozzá kell tennünk, hogy ott egy eljárási kérdésben kell a közjegyzőnek tényeket feltárnia, nem pedig az ügy érdemében. Ennél érdekesebb eset az, amikor az ingatlan közös tulajdonának árveréssel történő megszüntetésről szóló közjegyzői okiratot kérik záradékoltatni, ahol - elviekben - a Vht. 162. § (3) bekezdése alapján a közjegyzőnek kellene szakértő kirendelése útján az ingatlan becsértékét megállapítania. Álláspontom szerint jogalkotói következetlenség eredménye, hogy az okirati záradékolás közjegyzői hatáskörbe kerülésével 2010. június 1. napjával kikerült ugyan a Vht. 22. § d) pontjából a "közokirat" szó, mivel az adott § a bíróság általi záradékolásról szól, ellenben e változás dacára a 31/E. § (1) bekezdéséből a 162. §-ra utalás kimaradt. Tehát a most hatályos rendelkezések szerint, ha a közjegyzői okirat szolgál alapjául a közös tulajdon árverés útján történő megszüntetésének, a 23/C. § alapján végrehajtást elrendelő közjegyző elviekben nem lesz jogosult a becsérték 162. § (3) bekezdése szerinti megállapítására.
Elsőre talán aggályosnak is tűnhet, hogy anélkül, hogy a végrehajtási eljárást megelőzően a felek között bármilyen bírósági, hatósági eljárás lett volna folyamatban, végrehajtás rendelhető el a közjegyző okirata alapján. Bár e kérdés megvitatása meghaladja jelen dolgozat kereteit, a kétségek eloszlatása érdekében mégis utalnék a Kjtv.-ben foglalt garanciákra, amelyek az okirat készítését szigorú szabályok közé szorítják, valamint arra, hogy az okirat záradékolásánál az adós szélesebb körben jogosult végrehajtás korlátozási és megszüntetési pert kezdeményezni.11
Visszatérve a végrehajtási kérelemre, annak vizsgálatakor a közjegyző a Vht. 23/C. §-a alapján áttekinti, hogy a csatolt közjegyzői okirat megfelel-e az ott sorolt tartalmi kritériumoknak: kötelezettségvállalást kell tartalmaznia, fel kell tüntetni abban a felek nevét, a kötelezettség tárgyát, mennyiségét (összegét), jogcímét és a teljesítés módját és határidejét. Úgy vélem, nem szorul különösebb magyarázatra, hogy ezek bármelyikének hiánya a végrehajtás megtagadásához vezet.
Mint arra már korábban utaltam, a felek személyében történt változás nem akadálya a végrehajtás elrendelésének. Ugyancsak életszerű, hogy az eredeti, okiratban foglalt követeléstől eltérő összegre kéri a végrehajtás elrendelését a fél. A közjegyzőnek nincs lehetősége a kértnél magasabb összegre elrendelni a végrehajtást, hiszen az a Vht. 9. § alapján alkalmazandó Pp. 3. § (2) bekezdése szerinti kérelemhez kötöttség elvébe ütközne. Értendő ez arra az esetre is, amikor a fél az őt a szerződés (okirat) alapján megillető ügyleti kamatot vagy más járulékot nem tünteti fel kérelmében. A fél kérelme az általa kitöltött nyomtatvány, nem pedig az ahhoz csatolt okirat.
Amennyiben a végrehajtást kérő magasabb összeget jelöl meg kérelmében, mint ami őt az okirat alapján megilletné, a közjegyző a végrehajtási záradékot a Vht. 19. § (2) bekezdése alapján a kérelemtől eltérően állítja ki. Ennek tárgyában a közjegyző végzést hoz, amely a Vht. 213. § (2) bekezdése alapján fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. E végzés a záradék elválaszthatatlan részének tekinthető, hisz egyik sem értelmezhető a másik nélkül. Ebből következően a végzést is a végrehajtó kézbesíti az adós részére, nem pedig a végrehajtást elrendelő közjegyző. Tekintettel a kézbesítés e módjára, a közjegyző nem lesz abban a helyzetben, hogy a végzés jogerejét meg tudja állapítani, hiszen az adósi oldalról nem rendelkezhet az átvétel (kézbesítés) megtörténtét igazoló okirattal. Valószínűbb azonban, hogy e határozat ellen inkább a végrehajtást kérő él jogorvoslattal, hiszen az ő kérelme szenved általa csorbát.
A kérelemtől eltérő végrehajtás elrendelés egyik speciális esete az, amikor az ügyvédi munkadíj összegét mérsékeli a közjegyző. A bírósági végrehajtási eljárásban közreműködő jogi képviselő díjazásáról szóló 12/1994. (IX.8.) IM rendelet részletesen szabályozza ennek módját. Lényeges, hogy az ügyvédnek legkésőbb a díj megállapításáig nyilatkoznia kell arra, hogy általános forgalmi adó fizetésére köteles-e. Amennyiben a végrehajtási kérelemhez díjmegállapodást is csatolnak, úgy az abban foglalt összeg tekintendő irányadónak, ám ez is mérsékelhető a közjegyző által, ha az nem áll arányban a végrehajtási ügyértékkel. Díjmegállapodás hiányában, vagy ha a végrehajtást kérő ezt kéri, ügyvédi díjként a rendeletben foglalt munkadíj, költségátalány és készkiadás állapítandó meg.
A rendelet kimondja továbbá, hogy az ügyvéd a végrehajtható okirat díjmegállapító része ellen ugyanazokkal a jogorvoslatokkal élhet, mint amelyek a Vht. alapján a végrehajtást kérő részére is nyitva állnak (ld.: rendelet 11. § (1) bekezdése), ami esetünkben a záradékot kérelemtől eltérően kiállító végzés. A 11. § (2) bekezdése alapján természetesen e végzés ellen a felek is élhetnek fellebbezéssel.
A végrehajtás elrendelésekor a közjegyző a végrehajtható okiratot kézbesíti a korábbiakban már említett személyeknek, megfelelő példányszámban. A végrehajtónak amellett 2 példány kísérőjegyzéket is meg kell küldenie,12 amelyből a végrehajtó egyet köteles visszaküldeni, feltüntetve rajta az átvétel időpontját és azt a végrehajtói ügyszámot, amelyen nála a nyilvántartásba vétel történt. Ugyancsak kísérőjegyzékkel (1 példány) küldi meg a végrehajtható okiratot a közjegyző a tárgyhónapot követő hónap 10. napjáig a végrehajtói kamarának.
Az eddig említetteken kívül fontos kitérni a cégekkel szemben elrendelt végrehajtás esetében arra, hogy a Ctv. 26. § (1) bekezdés i) pontja alapján a cég elleni végrehajtás elrendelését és megszüntetését is fel kell tüntetni a cégjegyzékben, amit a cégbíróság a végrehajtást elrendelő hatóság elektronikus értesítése alapján hivatalból jegyez be (26. § (4) bekezdése). Az egyelőre a jövőben megoldandó kérdés, hogy az értesítés megküldésének e módja mikor és milyen módon lesz megvalósítható.
A szükséges iratok végrehajtónak történő megküldésekor eldöntendő kérdés a végrehajtók illetékessége. A Vht. 32. § (1) bekezdése főszabályként mondja ki, hogy az adós lakóhelye (székhelye) szerint illetékes végrehajtó jár el az adott ügyben, kivételesen, a végrehajtást kérő kérelmére vagy akkor, ha az adós lakóhelye, székhelye ismeretlen, a végrehajtás alá vonható vagyontárgy fekvése szerinti végrehajtó jár el (Vht. 32. § (2) bekezdése).
A végrehajtás irányulhat pénzkövetelésre vagy meghatározott cselekmény teljesítésére. Amennyiben az ugyanazon okirat alapján előterjesztett kérelem egyszerre irányul pénzkövetelés és meghatározott cselekmény teljesítésére, úgy nincs akadálya, hogy ugyanazon nyomtatványon terjessze elő a fél kérelmét, a megfelelő mezők értelemszerű kitöltésével. Tipikus példája lehet az itt említett esetnek, amikor a korábbi bérleti jogviszony alapján elmaradt bérleti díjat és helyiség kiürítést is kér a végrehajtást kérő.
Abban az esetben, ha a végrehajtást kérő felmondással tette lejárttá az adós hátralékos tartozását, úgy csatolnia kell magát a felmondást is, valamint annak az adóssal történt közlését tanúsító közokiratot, figyelemmel a Vht. 23/C. § (2) bekezdésében foglaltakra. Az EBH2008. 1786. számú döntés megerősíti, hogy "a közokirat végrehajtási záradékkal való eltátásához nem követelhető meg a felmondás közokiratba foglalása, illetőleg ez utóbbi hiánya az elrendelt végrehajtás megszüntetése okaként a végrehajtás megszüntetése iránti perben hivatalból nem vehető figyelembe". A jogi irodalom is rámutat, hogy elegendő annak közokirati tanúsítása, hogy a felmondást az adóssal szerződésszerűen közölték.13
Tény, hogy a felmondások közjegyzői okiratba foglalása, valamint a közlés megtörténtének közokirati tanúsítása során többféle gyakorlat alakult ki. Abban az esetben, ha a közjegyző a Kjt. 111. § (1) bekezdése szerinti ténytanúsító okiratba (jegyzőkönyvbe) foglalja a felmondást a Kjt. 142. (2) bekezdése alapján,14 akkor annak a törvény alapján szükségszerű következménye, hogy "az okiratot postán ajánlott vagy tértivevényes küldeményként a másik fél lakására továbbítja", majd "erről a megbízó félnek tanúsítványt ad, amelyben feltünteti a nyilatkozat vagy értesítés szó szerinti szövegét, a felek nevét, lakóhelyét, a feladás helyét, évét, hónapját, napját, a megbízó fél kívánságára óráját is." Más, ettől eltérő gyakorlat szerint a közjegyző ügyleti okiratban, egyoldalú nyilatkozatként veszi fel a - későbbi - végrehajtást kérő felmondását, a kézbesítést igazoló tértivevényekről hiteles másolatot készít. Álláspontom szerint bár mindkét megoldás alkalmas a kívánt joghatás kiváltására, az előbbi a felmondás jogi természetére figyelemmel inkább mondható optimálisnak. Mindkét esetben adott azonban a tény, hogy megtörténik a felmondás közokiratba (közjegyzői okiratba) foglalása, ami - bár nem elvárt - hasznos a végrehajtás elrendelése során. A jól megszerkesztett felmondás ugyanis alapvető feltétele annak, hogy a végrehajtás elrendelhető legyen. Világosan ki kell derülnie belőle a nyilatkozó szándékának: milyen összegre (tőke, kamat, egyéb költségek, járulékok) és milyen határidővel (felmondási idővel) kívánja lejárttá tenni követelését. A közjegyző ugyanis csakis a lejárt és esedékes követelésre rendelhet el végrehajtást. A felmondással a jogosult a tőke összegen felül követelt járulékokat is tőkésíti, és ezen követelése után a felmondás kézbesítését követő naptól kezdődően késedelmi kamatot is igényelhet. Mivel a Ptk. 301. §-a alapján a törvényes kamat külön kikötés hiányában is megilleti a jogosultat, így tehát azt szerződéses rendelkezés hiányában is kérhet a végrehajtási kérelmében.15
A deviza alapú kölcsönök a felmondással lejárttá tett követelés tekintetében más problémákat is felvetnek. Előfordulhat ugyanis, hogy az árfolyam változása folytán a végrehajtást kérő jogosulttá válik magasabb tőke összeg követelésére, mint amennyi eredetileg a szerződésben szerepelt. Megjegyzendő, hogy a szerződési gyakorlat bankonként igen eltérő a tekintetben, hogy deviza alapú kölcsönöknél hogyan tüntetik fel annak összegét: devizában és forintban egyaránt, olykor csak devizában, vagy éppen csak forintban a devizanem egyidejű meghatározása mellett, és teszik mindezt ráadásul úgy, hogy a kölcsön devizában számított összege egyébként is tudhatóan más lesz, mint amit az okirat rögzít, hiszen azt folyósítási árfolyamon, a folyósítás napján rögzítik. Belátható, hogy a közjegyző egyáltalán nincs abban a helyzetben, hogy egy több év után felmondott kölcsönügyletnél a fennálló tartozás összegét az elmúlt évek árfolyamváltozásai alapján kiszámolja. Ezt ellensúlyozandó, az adós széles körű végrehajtás megszüntetési perlési jogosultsággal rendelkezik, ahol lehetősége van perben, bíró előtt vitatni a fennálló tartozás összegét. Éppen azért biztosít ilyen eljárási garanciát az adós számára a törvényhozó, mert egyfelől a nemperes végrehajtási eljárás ilyen kérdések érdemi eldöntésére amúgy is alkalmatlan volna, másrészt pedig okirat záradékolása esetén nem volt egy azt megelőző hatósági vagy bírósági eljárás, ami erre lehetőséget teremtett volna a feleknek.16 Éppen ezért nyomatékosítja a kommentár a Pp. 369. §-hoz fűzött magyarázatában, hogy: "A végrehajtás megszüntetése, illetve korlátozása iránti perben ugyanazokat a körülményeket kell a bíróságnak vizsgálnia, mint amelyeket akkor vizsgálna, ha a végrehajtást kérő követelésének érvényesítése iránt pert indított volna a végrehajtás elrendelésére irányuló kérelem előterjesztése helyett."17 Hasonló megállapítást tartalmaz a BH2006.255. számú jogeset, amely kimondja, hogy "Végrehajtás megszüntetési perben a záradékolt közokirattal szemben is helye van ellenbizonyításnak (1952. évi III. törvény 164. §, 195. §, 275. §, 369. § és 1994. évi LIII. törvény 21. §)." Más esetben ezt olvashatjuk: "A végrehajtást elrendelő bíróságnak (közjegyzőnek - kiegészítés a szerzőtől) nem feladata az adós magatartásának értékelése, illetve annak eldöntése, hogy a követelés alapos-e, erre végrehajtás megszüntetése (korlátozása) iránti perben van lehetőség. (..) Így e ténnyel kapcsolatban elég és megfelelő a végrehajtást kérő egyoldalú előadása".18
Bár szem előtt kell tartani, hogy minden ügy egyedi kérdéseket vet fel, és mint láthattuk, az egyes szerződések is különböző megoldásokat tartalmaznak, álláspontom szerint az itt taglalt esetben nem kizárt a végrehajtás elrendelése a szerződésben foglaltnál nagyobb tőkeösszegre. Az adós a szerződés megkötésekor tisztában volt azzal, hogy árfolyamkockázata keletkezik, aminek ez egy alapvető következménye. Ugyancsak tudnia kell az adósnak, hogy a bank a fennálló tartozás összegét saját nyilvántartásai alapján állapítja meg, mint ahogyan ezt a szerződések is tartalmazni szokták. Felmondás közjegyzői okiratba foglalásakor a közjegyző sem tehet mást, mint hogy az elé tárt adatokat, összegeket rögzíti.
A Vht. 23/C. § (2) bekezdésére visszatérve röviden említést érdemel az a körülmény, hogy "a közjegyzői okiratban meghatározott teljesítési határidő, illetve határnap elteltének ténye önmagában elég ahhoz, hogy a végrehajthatóság megállapítható legyen."19 Ebből következően a gyakorlat nem követeli meg a közokirati tanúsítást akkor, amikor az időpont bekövetkeztével válik esedékessé a követelés.
E fejezet lezárásául röviden visszatérnék az oly sok kérdést felvető engedményezéshez, ezúttal azonban sokkal inkább a végrehajtás elrendelését érintő vonatkozásában. A bírósági gyakorlatot tanulmányozva ugyanis érdemes tüzetesebben megvizsgálni a kamat engedményezésével foglalkozó néhány határozatot. A BH1993.95. számú eseti döntés igen lényeges megállapítást tett akkor, amikor rámutatott: "A követelés engedményezése külön kikötés hiányában nem terjed ki a kamatokra is." Máshol kifejti, hogy "A kamat a pénzkövetelés járuléka ugyan, ebből a jellegéből azonban nem következik az, hogy az engedményezett pénzkövetelés kamatára kiterjed az engedményezés, erre vonatkozó kifejezett megállapodás nélkül is. Ebből következik, hogy a kamatok engedményezéséről meg kell állapodni". Ennek indokát a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága abban látta, hogy: "Az engedmény tárgya nem maga a jogviszony, hanem az abból eredő meghatározott követelés" Hasonló végkövetkeztetésre jut a Legfelsőbb Bíróság a BH1997.449. számú határozatában, amelyben megerősíti: "Ha az engedményezési szerződés az engedmény összegét meghatározza, de nem szól a már esedékessé vált késedelmi kamatokról, azok összege - a kamat járulékos jellege ellenére - automatikusan nem tárgya az engedménynek" Más a helyzet azonban az engedményezés időpontjában még le nem járt követelésnél, ahogy arra a BH1996.31. eseti döntés rámutat: "Az engedményezés után esedékessé váló kamatok az engedményest külön kikötés hiányában is megilletik."
A közjegyző tehát, amikor az engedményezési szerződés alapján a jogutódlást megállapítja, véleményem szerint megteheti, hogy a jogutódlás megállapítása iránti kérelmet a kamat tekintetében elutasítja, és kifejezetten csak a főkövetelés tekintetében állapítja meg a jogutódlás beálltát, amennyiben az engedményezés a kamatra nem terjedt ki. A másik lehetséges megoldás az, ha kérelemtől eltérően csak a főkövetelésre rendeli el a végrehajtást. Nehézséget jelent, hogy a gyakorlatban a végrehajtást kérő csupán az engedményezési megállapodást csatolja a kitöltött záradék nyomtatvány és a végrehajtandó okirat mellett, a jogutódlás megállapítására irányuló kérelemre ily módon következtetni lehet csupán.
A kérelem alaki vagy tartalmi hibája esetén a közjegyző végső soron a kérelmet elutasíthatja vagy megtagadhatja. Fontos látnunk a két jogintézmény közötti különbséget, mert azon kívül, hogy adott esetben csak az egyik alkalmazható, a jogkövetkezményük is eltérő.
A kérelmet a közjegyző a Vht. 9. § alapján alkalmazandó Pp. 130. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint utasíthatja el, és ezen eljárásra megfelelően alkalmazandók a Pp. 130. és 132. §-ai. Az elutasító végzést a közjegyző mind a végrehajtást kérőnek, mind az adósnak kézbesíti, sőt, a Pp. 130. § (2) bekezdésének értelmében az adós példányához csatolja magát a végrehajtási kérelmet is (záradék nyomtatványt). A Pp. 132. § (1) bekezdése alapján a kérelem beadásának jogi hatályai fennmaradnak, amennyiben a végzés jogerőre emelkedését követő 30 napon belül a kérelmet szabályszerűen ismételten előterjesztik.
Általánosságban elmondható, hogy elutasításnak nem is annyira tartalmi, mint inkább alaki hiányosságok miatt van helye. Nem véletlenül emeli ki az irodalom is a Pp. 130. § (1) bekezdésének j) pontján alapuló elutasítási okot, a hiánypótlás elmulasztását, ami a végrehajtás elrendelése körében a legvalószínűbben előforduló eset.20 Szót érdemlő probléma, hogy helye van-e elutasításnak a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja (res iudicata) alapján. A kérdést megvizsgálva látnunk kell, hogy e jogszabályhely alkalmazásának dogmatikai és gyakorlati akadálya is van. A végrehajtási eljárásban ugyanis a szó eljárásjogi értelmében a közjegyző nem hoz érdemi döntést, már csak azért sem teheti ezt, mert jogvita sincs. Éppen ezért - mint arra már korábban részletesen kitértem - bizonyítást sem folytat le, lényegében a felek előadására és a benyújtott iratokban foglaltakra hagyatkozik. Ilyen értelemben a perfüggőség vagy res iudicata fogalmai tehát nem is értelmezhetőek. A gyakorlati szempont, ami a res iudicata okán történő elutasítást kizárja, az annak a lehetősége, hogy a végrehajtást kérő kérelmére lehet ugyan, hogy ugyanazon adóssal szemben ugyanarra a követelésre már elrendelték a végrehajtást, ám előfordulhat, hogy a végrehajtó díját mégsem fizette meg, és ezáltal az eljárás a Vht. 54. § (3) bekezdése alapján ipso iure megszűnt. Erre vonatkozóan a közjegyzőnek azonban semmilyen adata nem lehet. Ha tehát a fél egy évvel később újabb kérelmet terjeszt elő e tárgyban, úgy lehet, hogy azt azért teszi, mert azon eljárás keretein belül már nincs jogi lehetősége, hogy igényét érvényesítse.
A res iudicata tárgyában való döntés tehát tipikusan végrehajtás megszüntetési (korlátozási) kérdés, ami meghaladja a közjegyző hatáskörét. Utalnék továbbá a Vht. azon kifejezett rendelkezésére amely alapján az egyébként erős pozícióban lévő végrehajtást kérő köteles a köteles a végrehajtandó követelés megszűnését és csökkenését bejelenteni a végrehajtónak, aminek elmulasztásáért kártérítési felelőssége is keletkezik (Vht. 40. § (1) bekezdése). Véleményem szerint az itt kifejtettek ellenére feltételezhető, hogy e kérdés az évek során még teremthet majd olyan helyzeteket, egyedi eseteket, ahol az ismételten előterjesztett kérelmek körében a közjegyzői "beavatkozás" indokoltsága esetlegesen felvetődhet, vagy legalábbis ahol a közjegyző nem rendelné el nyugodt lelkiismerettel a végrehajtást.
A Pp. 130. § (1) bekezdésének b) pontja szerinti elutasításra adhat okot az a körülmény, ha az adós időközben felszámolás alatt áll, hiszen a Cstv. 38. § (3) bekezdése alapján a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni.21
A végrehajtási kérelem megtagadásának alapjául szolgáló körülmények már sokkal inkább a kérelem tartalmára vezethetők vissza. A Vht. 19. § (1) bekezdése alapján a bíróság a végrehajtási lap kiállítását megtagadja, ha a végrehajtási kérelem teljesen alaptalan. Már a törvény megfogalmazásból is érzékelhető, hogy - bár nem érdemi elbírálásról van ugyan szó - a közjegyző a kérelem alaposságát vizsgálja. Ehhez árnyaltan fogalmazva rögvest hozzá is fűzhetjük, hogy nem a megalapozottság a vizsgálat tárgya. Hogy a különbség érzékelhető legyen, utalnék a BH1997.347. és 348. számú eseti döntésekre, aholis az utóbbiban a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága rámutatott: "Az okiratban meghatározott teljesítési határidő, illetőleg határnap elteltének ténye elégséges ahhoz, hogy ebből a szempontból a végrehajthatóság megállapítható legyen, miután a végrehajtást kérő állítja, hogy a kötelezett nem teljesített."22
A megtagadásról a közjegyző végzést hoz, és azt - szemben az elutasítással - csupán a végrehajtást kérőnek kézbesítteti. Annak eldöntésében, hogy mikor minősül teljesen alaptalannak a kérelem, a 23/C. §-ban foglalt feltételekből kell kiindulnunk. Lényeges tartalmi eleme a végrehajtható közjegyzői okiratnak a szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra irányuló vagy egyoldalú kötelezettségvállalás, hiszen ennek hiányában az okirat, illetve az annak alapján előterjesztett kérelem nem is tartozik végrehajtási útra (23/C. § (5) bekezdése). Nem igényel hosszas fejtegetést, hogy kötelezettség tárgyának, mennyiségének, jogcímének ugyancsak meghatározhatónak kell lennie. Korábban, a felmondás kapcsán már láthattuk, hogy a teljesítési határidő letelte, a követelés lejárta is lényeges és vizsgálandó körülmény.
A közjegyzőnek figyelemmel kell lennie arra a törvényi követelményre is, hogy a végrehajtani kért követelésnek bírósági végrehajtási útra kell tartoznia (az elévülés azonban nem vehető hivatalból figyelembe). Nem nagy persze a valószínűsége, hogy a közjegyző a Ptk. 204. §-a szerinti szerződést foglaljon okiratba, ám nem végrehajtható a követelés akkor sem, ha az közigazgatási végrehajtási útra tartozik.23
Rövid magyarázatra szorulhat még a 23/C. § (3) bekezdése, amely alapján a közjegyző a követelés teljesítési határidejének letelte esetén végrehajtási záradékkal látja el a "zálogszerződésről szóló közokiratot". A fogalmazás alapján tehát egyértelmű, hogy mint ahogyan az a főkövetelés (pl. kölcsönszerződés) esetében sem kötelező, úgy a zálogszerződés esetén sem elvárt, hogy a teljes szerződés közokirati formát nyerjen.24 A zálogszerződésről szóló közokirat is lehet tehát a zálogkötelezett egyoldalú nyilatkozata. A végrehajthatósághoz azonban a felek megjelölésén túl tartalmaznia kell zálogjoggal biztosított követelés megjelölését, annak lejártát, a végrehajtás tűrésére és az ingatlan kiürítésére irányuló kötelezettségvállalást. Az önálló zálogjogról szóló közokirat záradékolásánál a kérelem előterjesztésekor a fenti tartalmi követelményeken túl feltétel a Ptk. 269. § (2) bekezdése szerinti felmondás, és az annak közlését tanúsító közokirat csatolása is.
Abban az esetben, ha a kérelem csak részben alaptalan, úgy a végrehajtási záradék kérelemtől eltérő kiállításának van helye. E törvényi rendelkezésből adódóan kimondhatjuk tehát, hogy ha a részbeni alaptalanság miatt nincs helye a kérelem megtagadásának, a közjegyző "részben elrendeli" a végrehajtást (eltérő végzéssel), nem pedig "részben megtagadja". A közjegyző ilyenkor végzéssel határozza meg a korábban elmondottak szerint azt a követelést, amelyre a végrehajtást elrendeli, tehát aminek tekintetében a kérelem alaposnak bizonyult. A végzés kézbesítésére a végrehajtás elrendelésére irányadó szabályok az irányadók azzal, hogy a végrehajtásra nincs halasztó hatálya a végzés elleni esetleges fellebbezésnek.
A Vht. XIV. fejezetében meghatározott jogorvoslatokat a törvényt akként rendszerezi hogy azok a végrehajtás elrendelésével vagy foganatosításával kapcsolatosak-e. Ezt meghaladóan érdemes megvizsgálni azt is, hogy hol kell azokat előterjeszteni, illetve szempont lehet még, hogy ki rendelkezik hatáskörrel azok elbírálására. A jogorvoslatokról szólva tehát különös jelentősége van annak, hogy az okiratot záradékoló közjegyző mint végrehajtást elrendelő hatóság jár el (ld. még: Vht. 224/A. §).
A törvény megsértésével kiállított végrehajtási záradék törlésére irányuló kérelmet a felek bármelyike határidő nélkül benyújthatja a közjegyzőnél, de lehetősége van erre a végrehajtónak is, illetve a közjegyző hivatalból is elrendelheti azt. A záradék törlése végzéssel történik, amely ellen a felek fellebbezhetnek. A végrehajtási záradék törlésére okot adó törvénysértés a Vht. 23/C. §-ában foglalt valamely feltétel hiánya (pl. a teljesítési határidő nem telt le). Fontos, hogy amennyiben a céggel szemben elrendelt végrehajtás esetén a záradék törlését rendeli el a közjegyző, úgy erről a cégbíróságot is értesíti, hiszen a végrehajtás elrendelésének ténye is feltüntetésre kerül a cégnyilvántartásban (ennek természetesen ugyanúgy kérdéses a módja, kivitelezése, mint a végrehajtás elrendeléséről szóló közlésnek).
A végrehajtás elrendelésével szemben a felek bármelyike akkor élhet fellebbezéssel, ha az végzéssel történt. A közjegyző eljárásában az okirat záradékolásánál ez a kérelemtől eltérő végrehajtás elrendeléséről szóló végzést jelenti. Következik emellett a törvény szövegéből az is, hogy ha a kérelemnek megfelelően állítja ki a végrehajtási záradékot a közjegyző, úgy pusztán a záradékkal szemben nincs helye fellebbezésnek. Bár a végzés elleni fellebbezésnek nincs halasztó hatálya a végrehajtás foganatosítására, ám a lefoglalt dolog nem értékesíthető, a végrehajtás során befolyt összeget nem lehet a végrehajtást kérőnek kiadni. A végrehajtást megtagadó végzéssel szemben kizárólag a végrehajtást kérő fellebbezhet (a végzést is csak neki kell kiadni). Természetesen azon végzéseknél, amelyekre a Pp. fellebbezést enged, ugyanerre a végrehajtási eljárásban is lehetőség van. Ilyenek lehetnek a teljesség igénye nélkül a jogutódlást megállapító végzés, igazolási kérelmet elutasító végzés, kijavítás tárgyában hozott végzés stb. A végrehajtási eljárásban benyújtott fellebbezés tehát a Vht. 9. §-a (illetve 224. § (1) bekezdése) alapján alkalmazandó Pp. szerinti rendes jogorvoslat amit a közjegyzőnél kell benyújtani kézbesítéstől számított 15 napon belül, a közjegyzői nemperes eljárásokra irányadó illeték leróvásával (Itv. 47. § (2) bekezdése) és a közjegyző székhelye szerint illetékes megyei bíróság bírálja azt el.
Ugyan nem jogorvoslat, hanem a Pp. XXV. Fejezetében foglalt különleges eljárás a végrehajtás megszüntetési és korlátozási per, az logikailag mégis a dolgozat ezen részébe illeszkedik, s így ehelyütt röviden említést érdemel. A Pp. 369. § alapján az adós hivatkozhat arra, hogy a követelés érvényesen nem jött létre, a követelés egészen, illetőleg részben megszűnt vagy a végrehajtást kérőtől halasztást kapott a teljesítésre illetve annak időtartama nem járt le, vagy hogy beszámítható követelést kíván érvényesíteni a követeléssel szemben.
A gyakorlatban előforduló probléma lehet, hogy a jogban járatlan ügyfél egyes jogorvoslati (tipikusan végrehajtási kifogás), vagy éppen végrehajtás megszüntetési, szünetelési, felfüggesztési kérelmeket, amelyek elbírálására a foganatosító bíróság (Vht. 225. § (6) bekezdése) illetékes, tévedésből a végrehajtást elrendelő közjegyzőnél terjeszt elő. Állás-pontom szerint nem osztható az a vélemény, ami alapján ilyen esetben a kérelem áttételének volna helye. Ezen beadványoknál ugyanis elsősorban arra kell az eljáró hatóságnak (közjegyzőnek) figyelemmel lennie, hogy jelentős érdeksérelemmel járhat, és az eljárás indokolatlan elhúzódásához vezethet, ha végzéssel áttételt rendel el, s így akár hetekig is eltarthat (a végzés elleni esetleges fellebbezés esetét nem is említve), míg a kérelem az annak elintézésére hatáskörrel rendelkező bírósághoz megérkezik. Megjegyzendő, hogy a tévesen benyújtott fellebbezéseknél is bevett gyakorlat, hogy azt egyszerűen megküldik az annak felterjesztésére illetékes bíróságnak.
Mint arra munkám elején is utaltam, szinte példátlan az a törvényhozói bizalom és felhatalmazás, aminek következményeként 2010. júniusától az okiratok záradékolása (és más nemperes) eljárások a közjegyzőség hatáskörébe kerültek. Az itt leírtakkal azt kívántam azonban demonstrálni, hogy e feladat ellátása nemcsak hogy jelentős felelősséggel jár, de szakmai szempontból is új kihívások elé állítja e jogászi közösséget.
Tapasztalati tény, hogy az ilyen horderejű jogszabályi változásokra rendelkezésre álló rövid felkészülési idő, az olykor kapkodónak tűnő jogalkotás még tovább nehezíti a felkészülést. Ehhez társul az az eljárás jellegéből fakadó körülmény, hogy az ügyfelek (felek) a végrehajtási kérelmeiket soron kívül, haladéktalanul kérik elintézni, tehát már kezdettől nagy nyomás nehezedik az egyelőre még "új cipőben" járó, vagy azt még éppen csak "próbálgató" közjegyzőkre. Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy a kezdeti nehézségeken túljutva megvalósíthatóak lesznek azok a törvényhozói törekvések, amelyek a bíróságok tehermentesítését, az eljárás gyorsítását, az egységes gyakorlat kialakítását célozzák. E dolgozatommal is ahhoz kívántam hozzájárulni, hogy az egyes vitás kérdéseket feltárva, illetve azokra válaszokat nyújtva e munkát elősegítsem. ■
JEGYZETEK
1 1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről, 1. § (4) bekezdés
2 A végrehajtási eljárásban tehát az eljáró közjegyző illetékessége szempontjából a felek lakcíme, a végrehajtás alá vonni kért vagyontárgy fekvése figyelmen kívül marad, ezen körülményeknek csak az eljáró önálló bírósági végrehajtó kiválasztásánál van jelentősége.
3 E rendelet további módosítása várható többek között a közjegyző által elrendelt végrehajtásra tekintettel is.
4 Az erre vonatkoztató tájékoztatást a végrehajtási lap és végrehajtási záradék nyomtatványok is megfelelően tartalmazzák.
5 Az adós a Vht. 5. § (1) bekezdése alapján "adós a pénzfizetésre illetve az egyéb magatartásra kötelezett" személy.
6 Ld. még: Balogh-Korek-Császti-Juhász: A bírósági végrehajtás. HVGOrac, Budapest, 2009. 145. oldal
7 "A faktoringszerződés valamely jövőben esedékessé váló követelés átruházását, megvásárlását jelenti, ez tehát engedményezésnek fogható fel. Jogszabályi előírás hiányában az engedményezési szerződés érvényességéhez - s ezzel a faktoringszerződés érvényességéhez - nem szükséges annak írásba foglalása. A faktoring szerződésről szóló értesítést követően a kötelezett csak az "engedményesnek" teljesíthet [Ptk. 328. § (1) bek., 329. § (1) és (3) bek.]."
8 Más a helyzet a végrehajtási lappal történő végrehajtás esetén, ami a 10. § a) pontja értelmében önmagában végrehajtható okirat.
9 Ld. még: Németh-Vida: A bírósági végrehajtás magyarázata. Budapest, 2004. KJK Kerszöv 258. old.
10 Tévedések elkerülésére, a közjegyzői eljárásban számítandó ügyérték nem azonos a 14/1994. (IX.8.) IM rendelet alapján az önálló bírósági végrehajtó eljárásában számított ügyértékkel, ahol az összes, a végrehajtható okiratban feltüntetett követelés, járulék és költség alapul szolgál a végrehajtói munkadíj számításánál. Ez érthető is, hiszen egyedül a végrehajtás utolsó, záró szakaszában eljáró végrehajtó van abban a helyzetben, hogy a végrehajtandó teljes követelést (benne pl. a lejárat utáni, kifizetésig járó kamatokkal) kiszámítsa.
11 Ld.: Pp. 369. §; HVG Orac kommentár: 78. oldal
12 A 37/2003. (X.29.) IM rendelet (Küsz.) 42. § (6) bekezdése alapján alkalmazandó 1/2002. (I.17.) IM rendelet 12. § (2) bekezdése
13 HVG Orac kommentár: 78. oldal; Ismert azonban ezzel ellentétes tartalmú döntés is, ld.: BH2002.491.
14 Hiszen a felmondás tipikusan olyan jognyilatkozat, amely közlésének elmaradása jogkövetkezménnyel járhat (142. § (1) bekezdése).
15 Sőt, továbbfejtve e gondolatot eljuthatunk a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának PK 226. számú állásfoglalásához, amely az ítélet alapján történő végrehajtás elrendelése körében ekként rendelkezik: "A késedelmi kamat a hitelezőt a Ptk. 301. §-a szerint akkor is megilleti, ha a bíróság határozata az adóst annak fizetésére kifejezetten nem kötelezi. A bíróság határozatában meghatározott teljesítési határidő lejártától esedékes késedelmi kamatot tehát - a hitelező kérelmére - akkor is fel kell tüntetni a végrehajtási lapon, ha az ítélet erről nem rendelkezik."
16 Ld. még: Németh-Vida: A bírósági végrehajtás magyarázata. Budapest, 2004. KJK-Kerszöv. 258-259. oldal
17 Ld: CompLex Jogtár Plusz, Pp. 369. §-hoz fűzött kommentárját
18 BH 2002. 491.
19 Németh-Vida: A bírósági végrehajtás magyarázata. Budapest, 2004. KJK-Kerszöv. 262. oldal
20 HVG Orac kommentár: 69. oldal
21 Ld. pl.: BH2002. 148., BH2001. 282., BH1999. 572., stb.
22 Ld. még: HVG Orac kommentár: 77. oldal
23 KJK Kerszöv kommentár: 261. oldal
24 A főkötelem tekintetében a 23/C § (1) bekezdés a) pontjának megfogalmazásából adódik, hogy a kötelezettségvállalás lehet egyoldalú nyilatkozat is, amely a gyakorlatban tipikusan a magánokirati kölcsönszerződésről szóló közokirat.
Visszaugrás
