Szabó Máté: Alkotmánybíráskodás és ombudsmani tevékenység - az Alaptörvény szabályozása alapján kialakult gyakorlat első lépései (ABSz, 2012/2., 67-77. o.)[1]

Hajas Barnabás[1] közreműködésével

Az alkotmánybíráskodás kialakulása az autoriter rendszereket követő korrekciós mechanizmusok, alkotmányos egyensúlyozó szervek kialakításának tendenciájához kötődik Európában. Olasz, osztrák, spanyol és poszt-kommunista vagy Dél-Afrikában a poszt- apartheid rezsimek demokratikus fejlődését biztosítják az alkotmánybíráskodás intézményei.[2] Az ombudsmani intézmények kezdetei pedig nem a poszt-autoriter, hanem éppenséggel a stabil demokráciák: Svédország, Finnország, Dánia, Új-Zéland.[3] Ezek az első generációs ombudsmani intézmények a közigazgatási döntések alkotmányosságának revízióját-korrekcióját jelentik, "soft" típusú mechanizmusokként esetleg kiegészítve, együttműködve a közigazgatási bíráskodással. Ebben a stádiumban az ombudsmanok reaktívak, panaszra indítanak eljárást, és a közigazgatási-adminisztratív hatósági döntések kontrollja a feladatuk. A spanyol ombudsman létrehozása 1978-ban[4] a Franco-rezsim után jelentette az első poszt-autoriter ombudsmani intézményt, amely ekkor túllépett a korábbi reaktív-adminisztratív hatókörön, és alkotmánybírósághoz fordulhatott. A spanyol ombudsmani intézmény proaktív funkciókat is betöltött, hivatalból indíthatott vizsgálatokat és az emberi jogi jogsértések esetében is, tehát proaktív és emberi jogi sérelem, alkotmánybírósági tevékenység irányába történt az elmozdulás, és ezt a modellt vették át a különféle poszt-koloniális, poszt-autoriter rendszerekben kialakuló ombudsmani intézmények. Az első poszt-kommunista ombudsmant Lengyelországban hozták létre, amely ily módon a rendszerváltás teljes ideje alatt működött, még az igazi alkotmánybíráskodási funkció kialakulása előtt. A lengyel minta[5] hatására lényegében minden posztkommunista rendszer létrehozta a maga ombudsmani intézményét, amely együttműködhetett a posztkommunista országokban szintén elterjedt alkotmánybíróságokkal.

Magyarországon 1989-ben jött létre az Alkotmánybíróság, és tett szert a rendszerváltás alkotmányos rendszerének újjáalakításában kreatív és széles körben elismert szerepre, előbb, mint az ombudsmanok, akiket először 1996-ban választottak meg[6]. A később létrejött ombudsmanok Magyarországon is spanyol-lengyel mintát követtek; egyaránt rendelkeztek proaktív és reaktív funkciókkal és közigazgatás-ellenőrző, valamint alkotmányvédelmi, az Alkotmánybírósághoz fordulást intézményesítő, sőt nemzetközi emberi jogot védő funkciókkal is (nemzetközi szerződésbe ütköző normák utólagos kontrolljának javaslata az Alkotmánybírósághoz). Azonban szerveződésük formája Nikiforosz Diamandurosznak, az európai ombudsmannak a magyar ombudsmani rendszerről 2007-ben Brüsszelben folytatott megbeszélésen elhangzott jellemzése szerint "a svéd modell rossz utánzata" volt: Svédországban a király és a parlament párhuzamos ombudsmanjainak együttélését később felváltó "parlamenti ombudsman helyettesekkel és miniszteriális ombudsmanok független, de alacsonyabb pozícióban" megoldást a magyarok a "négy önálló parlamenti ombudsman közös hivatallal" megoldására fordították le. A konstruktív eljárási és a kontraproduktív szervezeti szabályok ellentmondásait 1996 és 2007 között az ombudsmanok közötti szolidaritás és viszonylagos konfliktuskerülés tompította le, 2007-ben azonban, amikor újabb ombudsmani pozíció (a jövő nemzedékek országgyűlési biztosáé) alakult ki, az egyensúly a szakosított biztosok oldalára lendült, ami kiváltotta az általános biztos, akkori jómagam erőteljes és nyilvános tiltakozását a közös ügyeket a többségi szavazat elvén rendezni kívánó három különbiztos álláspontjával szemben[7]. A többféle módon megjelenő, az ombudsmanok között a működést hátráltató konfliktust az Alaptörvény ama megoldása zárta le, amely egy intézményt hozott létre, az általános biztosét ("alapvető jogok biztosa"), annak két, ugyancsak a parlament kétharmadával megválasztott szakmai helyettesével a nemzetiségi jogok, valamint a fenntarthatóság és környezetvédelem terén. Az adatvédelmi és információszabadsági ombudsmanból pedig független, sokmilliós bírságokat kiszabó hatóság lett az Alaptörvény rendelkezései szerint, az EU előírásainak megfelelően. (Más kérdés, hogy e területen az EU azért még mindig kritizálja a magyar megoldást.)

Az ombudsmani rendszernek ez az átalakulása nem előzmény nélküli. Franciaországban és Máltán egyaránt ilyen centralizáló tendenciák érvényesülnek a válság hatására az ombudsmani rendszerekben az elmúlt években. A visegrádi országok mindegyikében eleve egybiztosos rendszerek alakultak ki, csak a magyar megoldás "lógott ki". Különösen átfogó a francia reform, ahol a korábban önálló gyermekjogi biztost, az ottani egyenlő bánásmód hatóságát és a mi Független Rendészeti Panasztestületünkhöz hasonló, többnyire kollektív vezetésű és kiterjedt funkciókkal rendelkező intézményeket vonták össze egyetlen ombudsman vezetésével.[8] Litvánia inkább adminisztratív jellegű koordinációt és költségcsökkentő racionalizálást hajtott végre a biztosok számának csökkentésével.

A szervezeti reformok nem jártak együtt mindenütt az Alkotmánybíróság és az ombudsman viszonyának átalakulásával. Az érintett államokban nincs is mindenütt alkotmánybíróság, és ha van is, az ombudsmani intézménynek nincsen mindenütt azzal kapcsolatos feladata. Magyarországon az ombudsmanok az alkotmányos visszásságok felszámolás érdekében hivatalból, hatáskörükön belül fordulhattak az Alkotmánybírósághoz. Ennek gyakorisága nem volt túl nagy; az általános biztosok sem adtak be évente átlag ötnél több beadványt, a külön biztosok pedig - akik egy-egy jogszabály, kisebbségi törvény, környezetvédelmi törvény, adatvédelmi és információszabadságról szóló törvény alapján fordulhattak az Alkotmánybírósághoz - még ennél is kevesebbet.

Az Alkotmánybíróság - annak ellenére, hogy az ügyrendje soron kívüliséget írt elő - nem foglalkozott kiemelten az ombudsmanok beadványaival, évekig nem is kerültek a napirendjére. Mindez az ún. actio popularis környezetében történt, amely - Bihari Mihály alkotmánybíró szóbeli közlése szerint - évente kb. 800, az utólagos normakontrollra vonatkozó állampolgári beadványból dolgozta fel azokat, amelyeket erre alkalmasnak ítélt. Nem készült az évtizedek során beadott több ezer beadvány sorsáról egységes feldolgozás, vagy legalábbis nyilvánossá nem lett. Azonban ennek híján azt állapíthatjuk meg, hogy sorsuk már 2012. április 1-je, a korábbi beadványoknak az ombudsmanhoz való újrabenyújtásának határideje előtt sem volt más, mint az Alkotmánybíróság irattárában az eltűnés a "Léthe vizének sodrásá"ban; azaz a feledés. Tévesnek tartom Sólyom László volt köztársasági elnök és mások ama nézetét, hogy az actio popularis hatékony alkotmányossági garancia lett volna. Az input oldalán igen - minden polgár "mehetett a Donáti utcába"-, de minek, hiszen beadványa ott porosodhatott bármiféle hatás és feldolgozás nélkül. Az output oldalon az Alkotmánybíróság ugyanis a rendelkezésre álló idő alatt nem tudott foglalkozni a beadványok eme tarka sokaságával. Az engedékeny input oldal nem állt arányban az ebből eredő output-hatékonysággal, így aztán a sok beadványból a széles, "népi" demokrácia kritériuma alapján nem túl sok kezdeményezés hasznosult. A nagyszámú jogi akció mint politikai tiltakozás, mind megannyi az Alkotmánybírósághoz eljuttatott polgári indítvány hasznosulási hatékonyságát nagymértékben tompító szerepre tehetett szert az actio popularis. (Mindeme feltételezések persze csak akkor lennének igazolhatóak, ha ugyan nem is minden egyes beadványra, de legalább évente véletlen kiválasztott 100-200-ra vonatkoztatva elemeznénk, hogyan jelentkezett hatásuk az Alkotmánybíróság munkájában. Jóindulatú feltételezésünk az lehet, hogy esetleg a tömeges beadványi tendenciák a polgári elégedetlenség irányait kijelölő jellege következtében a közvélemény nyomására az Alkotmánybíróság bizonyos témákat preferálva kiszolgálta a közízlést. De vajon ez-e az Alkotmánybíróság funkciója a poszt-autoriter demokráciákban? Gondoljunk csak a halálbüntetés megítélésére az Alkotmánybíróság döntéseiben és a közvélemény nyomásában!)

Ezzel a "népi demokratikus" Alkotmánybíróság felfogással szemben, amellyel - Bajorországot leszámítva - egyedül állt Magyarország, szerintem az alkotmánybíráskodás mindenkori megszervezése kifejezetten professzionális elitista mintákat követ. A legmagasabb, politikától teljesen független, magasan kvalifikált, kötelező döntéseket hozó sajátos fórumok az alkotmánybíróságok. Nem az aktuális politikai többség, sem pedig a társadalmi többség véleményének a szócsövei. Arra ott a parlament és a civil társadalom. Az alkotmánybíráskodás megszervezése épp a többségi demokrácia és a többségi társadalom nyomásával szembeni, a csak alkotmányjogi-professzionális érvek melletti döntést kell, hogy biztosítsa. Ehhez nem permanens néprészvétel, hanem alkotmányjogi érvelések diskurzusának eredményei alapján azok független mérlegelése szükséges. Az alkotmánybíráskodás tehát felhasználhatja a népi visszajelzést, de ennek felhasználása nem kötelező. Ha sok ezer, sok tízezer beadvány a nyugdíj ügyét kifogásolja, azonban csupán laikus érveket hordoznak, mit tud ezzel kezdeni az alkotmánybíráskodás?

Az eddigi tizenkét hónap polgári panaszai alapján az a véleményem, hogy a releváns polgári panaszok többsége vagy jogi képzettségű, vagy jogilag képzett segítők igénybevételére épülő beadvány, legyen az egyéneké avagy civil szervezeteké. Tehát nem a beadvány-mennyiség, hanem az érvelés minősége az, mellyel a társadalom az alkotmányos korrekciókat segítheti az alkotmánybíráskodás munkájában. Ehhez pedig nem a közvetlen utólagos normakontroll parttalan használatára lenne szükség, mert annak teljes körű feldolgozása nem is várható el az alkotmánybíráskodást végző jogászi elitszervezettől, hanem megfelelő szűrő funkcióval rendelkező, a polgári panaszokban jártas és alkotmányjogi szaktudás megfelelő mértékével rendelkező szervezetre - mint pl. az ombudsman.

Ezt a megoldást alkalmazza az actio popularis helyett az Alaptörvény, amely azonban kinyit még két, jóval inkább politikai jellegű csatornát, amelyek a jelenlegi kétharmados kormánytöbbség és megosztott ellenzék miatt jelenleg nem töltik be a polgári panaszoknak az Alkotmánybíróság felé való közvetítésének funkcióját. A kétharmaddal felhatalmazott kormányfő aligha lesz olyan bizonytalan, legalábbis a saját kormánya és parlamentje alkotta joggal kapcsolatosan, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon utólagos normakontrollért. Erre tíz hónap alatt nem volt példa, bár logikailag nem kizárt. Így például nemzetközi szervezetek kritikáját akár ily módon "futtathatja meg" a kormányfő a belső alkotmányos kontrollintézményen. Sokkal valószínűbb ez egy koalíciós, megosztott kormányzásban - bár itt a talán a koalíciós együttműködés megállapodása szabhat gátat e lehetőség alkalmazásának. A másik csatorna a képviselők egynegyede, ez a mai politikai megosztottság idején nem működik, de elvileg előállhat könnyedén két együttműködő párttal, amelyek így klientúráik politikai követeléseit permanens offenzívában vihetik az Alkotmánybíróság elé. A mostani (2010-2014) parlamenti összetétellel eddig sem a kormányfő, sem a képviselők egynegyede nem élt, a tíz hónap igen rövid tapasztalata alapján maradt egyedül az ombuds­man. (Hangsúlyozom, ez a helyzet sok oknál fogva változhat akár egyetlen törvényhozási perióduson belül is, tehát a jelenlegi, az actio popularis után az ombudsmant a "frontra állító" helyzet gyorsan átalakulhat.) Az alkotmány két másik csatornája tartalomra tehet szert, és a gyakorlat kialakulásával a polgári panaszok is szóródhatnak a kormányfő, illetve az ellenzék együttműködő pártjai irányában. A jelenlegi, a néhány hónap tapasztalataira épülő elemzés nem tarthat igényt hosszabb távú eredmények és tendenciák leszögezésének feladatára. A jelenlegi trend akár ezen a törvényhozási cikluson belül is megváltozhat, módosulhat. Jelenleg azonban kizárólag az ombuds­man az utólagos normakontrollt kérő állampolgári beadványok címzettje.

Az egyik első beadványozó távolságtartóan fogalmazott, és azzal indokolta beadványát, hogy mivel megfosztották saját beadványozói jogától, kénytelen volt az ombudsmanhoz fordulni. Kétségtelen, hogy ettől a jogtól megfosztották az érdekeltség híján lévő polgárokat és a civil szervezeteket, nem mehetnek minden jogszabály ellen az utólagos normakontroll igényével az Alkotmánybírósághoz, de a Velencei Bizottság javaslata új csatornát nyitott, amely az erős összeférhetetlenségi szabályozás miatt ma Magyarországon politikailag független szervezethez, az alapvető jogok biztosához juttatja a polgárok utólagos normakontrollra irányuló beadványait. A másik két, egyelőre csak elvileg fennálló csatorna viszont teljes mértékben politikai színezetű: vagy a kormányfő, vagy a képviselők egynegyede. Választás szerint tehát lehet politikailag neutrális, a kormánnyal elkötelezett, avagy ellenzéki irányultságú politikai csatornákhoz folyamodni utólagos normakontrollért, ha nincsen közvetlen érdekeltségünk, tehát egy szűkösnek nem mondható, a különféle alternatívákat tartalmazó közvetítői hármasság jelenik meg az Alaptörvényben. Az ombudsman új típusú beadványai jóval nagyobb esélyt kapnak az Alkotmánybíróság általi tárgyalásra, mint a korábbi évi kb. nyolcszáz egyéni beadvány, hiszen ha a jelenlegi trend halad tovább, akkor évente pár tucat kiemelt jelentőségű és az elemzés szempontjából megfelelő kiindulópontként szolgáló ombudsmani beadvánnyal találkozik az Alkotmánybíróság.

Az Alkotmánybíróság leterheltsége azonban már most, az év vége előtt is olyan nagy, hogy majdnem biztos az egyébként sok esetben egzisztenciális fontosságú, sok embert érintő beadványról, hogy azok a tárgyévben, a beadás évében nem kerülhetnek tárgyalásra s végképp nem eldöntésre az Alkotmánybíróság által. Hozzá kell vennünk ehhez az első negyedév tapasztalatát, amikor szinte alig volt ilyen új típusú beadvány, a régiek fenntartását a beadványozók pedig egyáltalán meg sem kísérelték. Így ebben az időszakban részünkről a korábbi ombudsmani beadványok újrabeadása, valamint saját új beadványok előkészítése folyt. Jókora bizonytalansággal indultunk, hiszen a sok és húsba vágó válságkezelési intézkedés, alapvető állami szolgáltatások újraszabályozása, az új alkotmány gyakorlatának kibontakozása mind-mind tömeges beadványozás lehetőségét vetítették elő, amellyel olyan szervezetnek kellett megbirkóznia, amely direkt előzetes tapasztalatokkal nem rendelkezett. Az első negyedéves szünet kedvezett az átszervezés nehézségeit is nyögő ombudsmani intézménynek a felkészülésre. A második negyedévben jelentek meg az igazi első fecskék, és az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseire (Ár.) vonatkozó első beadvány oly nagy sajtó- és médiavisszhangot kapott az erre válaszoló, az Alaptörvény minden szempontból figyelemreméltó első módosításával együtt, hogy ezt követően több szakaszban megindult a beadványok tömeges, csoportos és gyakori megjelenése az ombudsmannál. Ezek a sok esetben szervezett tiltakozó kampányok, civil szervezetek vezette kampányok részeként megjelenő jogi akciók voltak.

Dinamikájukat megerősítették az ezt követően érkező beadványok. Tehát a beadványozók elvárásai növekvők, nem érte őket látványos visszautasítás az Alkotmánybíróság részéről. Mondhatni a harmadik negyedévre a "futótűz" mobilizáció a jellemző az Alkotmánybíróság beadványok terén. Új és új jelentős konfliktustípusok és civil kampányok jelennek meg az ombudsmannál beadványaikkal, hogy igényeik számára nyilvánosságot, az Alkotmánybíróság pozitív döntése esetén pedig jogilag kötelező jelleget nyerjenek. Az év végére az alkotmánybírósági indítványra irányuló beadványok száma elérte a 650-et. (Azonban ha a valódi alkotmányjogi panasz lehetőségével számolunk, akkor a 150-200-as csökkenés is tulajdonképp a korábbi beadványi szintet érheti el, ti. az ügyvédkényszer nélküli actio popularis körében szép számban lehettek jelen - ez csak feltételezés - a bírósági ítéletek elleniek is.) Számunkra a beadványok jelen szintje és üteme feldolgozhatónak tűnik, az erre a feladatra létrehozott kb. 10 fős főosztály bírta eddig az iramot. Ezt megkönnyíti a sok, egy esetben több, mint száz koordinált jogi tiltakozó akció keretében azonos szöveggel érkező beadványcsoport léte. Főként a parlamenti petíciós bizottságokkal rendelkező NSZK és Ausztria tiltakozási kultúrájában már régóta bevett eszközök a "fehéren izzó mobilizációk" kampányai, ahol egyes esetekben akár millió feletti ("millás") elektronikus csatlakozó aláírásával ellátott "gyűjtőpetíciók" előfordulása sem tartozik a ritkaságok közé.

Az Alkotmánybírósággal kapcsolatos munkánk tehát több síkon jelentkezik 2012. január elsejétől:

a) korábban beadott ombudsmani indítványok fenntartása

b) saját (hivatalbóli) indítványok beadása

c) a polgári beadványok alapján készült beadvá­nyok elkészítése

d) a beadványok sorsának figyelemmel kísérése.

A fenti szempontok alapján tekintjük át szelektíven, példálódzó jelleggel a 2012-es évben folytatott tevékenységünket az Alkotmánybíróság felé.

A polgárok helyett az ombudsman kopogtat a Donáti utcában

2012. január 1-je óta már nem áll minden állampolgár rendelkezése az actio popularis, az absztrakt utólagos normakontroll kezdeményezése, amely sajátos "hungarikum" volt, csak ebben az országban, Magyarországon létezett. Másutt sehol sem tévesztik össze a jogászi elit legmagasabb elvi fórumát egy általános panaszfórummal - ami nem is működött a gyakorlatban soha ilyenként.[9] A tapasztalat az, hogy az ombudsman alkotmánybírósági indítványát jellemzően azok a kezdeményezések képesek megalapozni, amelyekben a jogászi, "profi" szakértelem kezdettől fogva szerepet játszott. A "laikus" panaszok tömege önmagában fontos erősítő, iránymutató visszacsatolást jelent, de nem születnek belőlük közvetlenül konstruktív vagy kritikai alapjogi érvek (bár azokat belőlük kiindulva a hozzáértők meg tudják fogalmazni). A köznyelvi problémaértelmezés szimptomatikus értékű lehet, azonban szakmai továbbgondolást igényel.

Az ombudsmannak nem feladata, hogy az Alkotmánybíróság nyelvére fordítson le általános politikai kritikákat. Az Alaptörvény lehetőséget nyújt a mandátumok egynegyedével rendelkező politikai erőknek, hogy kezdeményezzék az Alkotmánybíróság utólagos normakontroll eljárását. Ez a jelenlegi mandátummegoszlás mellett egyelőre még nem hozott ellenzéki együttműködést közös indítvánnyal. Ez a lehetőség egy megváltozó parlamenti összetétellel nyílhat meg, amelyben valószínűsíthető az átfogó ellenzéki kritikai attitűd megjelenítése az indítványozásban. Az om­budsmani csatorna ehhez képest a beadványkötöttséggel és az ombudsmani hatáskör korlátaival együtt a részkérdések, single issue-k előtérbe állításához vezet, a beadványok nem egy-egy nagy jogintézményt, hanem annak részaspektusait támadják meg, például a nyugellátás típusait, de nem a nyugdíjrendszer egészét, az oktatási rendszer bizonyos anomáliáit, de nem az oktatási rendszer alapjait.

A korábbi ombudsmani indítványok

2012 februárjában az Alkotmánybíróság felhívására valamennyi, még az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként 2012. január 1-je előtt benyújtott indítványomat az Alaptörvényre hivatkozással is fenntartottam.[10]

Az új Abtv. alapján korábban önálló szakom­buds­manok alkotmánybírósági indítványainak fenntartásáról is az alapvető jogok biztosának kellett nyilatkoznia. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosának folyamatban lévő, a telepengedélyezési szabályokkal[11] kapcsolatos, illetve kulturális fesztiválok zajkibocsátásának szabályozásával összefüggő indítványait[12] fenntartottam. A dunakeszi láppal, valamint a pátyi golfpálya-projekttel kapcsolatos indítványokat részben tartottam fenn, illetve azokat kiegészítettem.[13]

Az adatvédelmi biztos 2012. január 1-je előtt benyújtott és az Alkotmánybíróság által még el nem bírált indítványait - mivel a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság nem jogosult az Alkotmánybírósághoz fordulásra - saját nevemben ugyancsak benyújtottam (két kivétellel).[14]

Az Alkotmánybíróság e korábban fenntartott indítványokat a kézirat lezárásáig csak részben bírálta el. A sztrájktörvény 3. § (2) bekezdésének megsemmisítését kérő indítványt az Alkotmánybíróság 30/2012. (VI. 27.) AB határozatával elutasította. Ugyancsak elutasító döntés született a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (Bnytv.) 6. § (1) bekezdés tárgyában előterjesztett indítvány esetében.[15]

Az Alkotmánybíróság arra tekintettel utasította vissza a pátyi és dunakeszi önkormányzati rendeletekkel összefüggésben előtte fekvő indítványokat, hogy azok Alaptörvénnyel való összhangját akkor vizsgálja, ha a vizsgálat tárgya az önkormányzati rendelet más jogszabályba ütközésének vizsgálata nélkül, kizárólag az Alaptörvénnyel való összhang megállapítása. Az indítványban támadott rendeletek és normatív határozatok Alaptörvénnyel való összhangja csak más jogszabályba való ütközés vizsgálatával együtt bírálható el, ami miatt a jogsértés orvoslására az illetékes kormányhivatalhoz is fordultam, ezzel pedig az indítvány okafo­gyot­tá is vált.

Visszautasította az Alkotmánybíróság Józsefváros Önkormányzata rendelete guberálás szankcionálását előíró rendelkezéseinek megsemmisítését kérő indítványomat is, mert a jogszabályt - az új szabálysértési törvény rendelkezéseivel összhangban - a képviselőtestület hatályon kívül helyezte.[16]

A fentiekből egyértelműen megállapítható, hogy bár egyeseknek ezek az indítványok új ügyeknek tűnnek, azok sok esetben 3-4 éves indítványok megerősítését jelentették, s mint ilyenek a korábbi ombuds­manok beadványai.

2007 óta az állampolgári jogok országgyűlési biztosaként, lefolytatott vizsgálataim eredményéhez képest évente 3-5 esetben fordultam az Alkotmánybírósághoz. 2012-ben a "régi" ombudsmani indítványozási hatáskör alapján (azaz hivatalból) mindössze négy alkalommal fordultam hivatalból utólagos normakontrollért az Alkotmánybírósághoz, amikor a fiatalkorúak elzárását lehetővé tévő szabálysértési törvényi rendelkezéseket[17] támadtam meg, amikor a családi pótlékra vonatkozó szabályok[18] megsemmisítését kértem, valamint amikor az iskolakerülés esetén alkalmazható rendészeti eszközöket[19], illetve amikor az építési törvényt[20] kifogásoltam. Mindkét esetben korábban több jogalkotási javaslatot is megfogalmaztam.

Állampolgári kezdeményezésekre épülő beadványok

2012. október 10-éig négyszáztíz olyan beadvány érkezett az alapvető jogok biztosának hivatalához, amelyben a panaszosok részben vagy egészben jogszabályokkal kapcsolatos alkotmányossági kifogásokat fogalmaztak meg. A képet némiképp árnyalja, hogy e szám elmarad az Alkotmánybíróságnak az actio popularis keretében korábban beadott, absztrakt normakontroll indítványokétól, továbbá, hogy jelentős részben hasonló tartalmú vagy jellegű (különböző nyugdíjszabályokkal vagy éppen az inzulin-ellátással összefüggő) panasz érkezett, és a levelek kb. harmadát a Médiatanács elnökének, illetve tagjainak választására vonatkozó szabályokat kifogásoló (interneten elérhető, egyszerűen továbbküldhető formalevél alapján készült) azonos beadványok tömege, illetve azok kiegészítései tették ki.

Panaszok alapján 2012-ben összesen 19 esetben (illetve a hallgatói szerződésekre vonatkozó szabályok ismételt megtámadása miatt 20 alkalommal) éltem az indítványozás jogkörével. Az indítványokban megjelenő kérdések meglehetősen színes képet mutatnak, amelyből most csupán néhány, az állampolgárok jogainak és kötelességeinek szempontjából kiemelkedő példát mutatok be.

Ilyen az Ár.-ral kapcsolatos, az Ár. egészének, másodlagosan az Ár. egyes rendelkezéseinek megsemmisítését kezdeményező indítvány, amely szerint az Ár. sajátos öndefiníciója ellenére sem vált az Alaptörvény részévé, és nem tekinthető az Alaptörvény módosításának, így az Alkotmánybíróság vizsgálhatja azt. Álláspontom szerint a jogállamiság és jogbiztonság elvét sérti, hogy az Ár. jogforrási rendszerbeli státusza bizonytalan. Ha az Ár.-t az Alaptörvény módosításaként értékelné az Alkotmánybíróság, úgy közjogi érvénytelenséget kellene megállapítania, mert az Ár. elfogadása az Alaptörvény S) cikkében foglaltakkal ellentétesen történt.

Míg az Alaptörvény Záró rendelkezések 3. pontja az Alaptörvényhez kapcsolódó átmeneti rendelkezések megalkotására ad felhatalmazást, az Ár. első része (A kommunista diktatúrából a demokráciába való átmenet című rész) az "átmenetiséget" más szövegösszefüggésben használja. Az Ár. második, Átmeneti rendelkezések az Alaptörvény hatálybalépéséhez kapcsolódóan című része viszont tartalmaz nem átmeneti jellegű szabályokat is (általános illetékességű bíróságoktól eltérő bíróság kijelölése, egyházakra illetve nemzetiségekre vonatkozó sarkalatos törvények, alkotmányjogi panaszra vonatkozó rendelkezések, kormányhivatalok bírósághoz fordulási joga, MNB szervezete, az Alaptörvény napja). Másodlagosan a beadvány e - jellegüknél fogva nem átmenti rendelkezések - megsemmisítését indítványozta.[21]

A 45/2012. (XII. 29.) AB határozat az Ár. általam kifogásolt rendelkezéseit megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az Országgyűlés túllépett az Alaptörvényben foglalt jogalkotási felhatalmazáson, amikor az Ár. közé olyan szabályokat is beiktatott, amelyek nem átmeneti rendelkezéseket tartalmaznak. Az Alkotmánybíróság indokolásában egyértelművé tette azt is, hogy az Országgyűlést alkotmányozóként is kötik a jogalkotási, eljárási előírások, az ezek megsértésével hozott szabályok érvénytelenek.

Alaptörvény-ellenesnek tartottam azt is, hogy miközben az Abtv. ügyvédkényszert ír elő alkotmányjogi panasz eljárások során, a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi LXXX. törvény kizárja jogi segítségnyújtás igénybevételét. Ez a szociálisan hátrányos helyzetben lévő emberek számára a jogorvoslathoz való jog sérelmét jelenti, vagyoni helyzet alapján hátrányosan különbözteti meg azokat, akik az ügyvédi költségeket nem tudják viselni, azonban egyedüli jogorvoslatként az alkotmányjogi panasz áll rendelkezésükre. E vonatkozásban az állam objektív alapjogvédelmi kötelezettségének, és az egyenlő esélyű hozzáférés és esélyegyenlőség biztosítási kötelezettségének nem tesz eleget.[22]

Ezzel egybecsengően a 42/2012. (XII. 20.) AB határozat a kifogásolt rendelkezéseket alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette.

Kezdeményeztem a hallgatói szerződéseket szabályozó kormányrendelettel kapcsolatos indítványban a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) 110. § (1) bekezdés 23. pontja, valamint a magyar állami ösztöndíjas és magyar állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló 2/1012. (I. 20.) Korm. rendelet (Rendelet) megsemmisítését, valamint hogy az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásáig függessze fel a rendelet hatálybalépését. Az Nftv. felhatalmazása alapján és azon túl a rendelet szabályozza a hallgatói szerződésre vonatkozó szabályokat, a jogokkal, kötelezettségekkel, és az esetleges nem teljesítés jogkövetkezményeivel. A hallgató kötelezettsége, hogy az oklevelet a megfelelő időtartamon belül megszerezze, valamint annak megszerzését követő húsz éven belül az állami (rész)ösztöndíjjal támogatott tanulmányok ideje kétszeresének megfelelő időtartamban hazai munkaviszonyt létesítsen, fenntartson, folytasson. Ellenkező esetben a volt hallgató köteles a támogatás összegét részben vagy egészben visszafizetni.

Mindez a végzett hallgatók önrendelkezési jogának, valamint a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jogának korlátozását jelenti. Sérül a munkához való jog is, mivel a hallgatók többségének esetében a szerződéskötésnél hiányozni fog az önkéntesség eleme. Alaptörvény-ellenes a rendeleti szintű szabályozás, mert a felsőfokú tanulmányokhoz nyújtható állami támogatás feltételeit törvényben kellett volna szabályozni. A hallgatói szerződésben előírt jogkorlátozás nem minősíthető elengedhetetlenül szükségesnek, sőt feltétlenül alkalmas eszköznek a diplomás fiatalok hazai munkavállalása szempontjából, és nem is arányos.

Az Alkotmánybíróság a kormányrendelet tartalmi vizsgálatát nem végezte el, de a 32/2012. (VII. 4.) AB határozatával a hallgatói szerződésekre vonatkozó kormányrendeleti szabályok, valamint a felsőoktatási törvény felhatalmazásának[23] formai alaptörvény-ellenességét állapította meg. Ezt követően az Országgyűlés úgy módosította az Nft.-t, hogy a korábbi kormányrendeleti szintű szabályokkal azt kiegészítette, ezért azonos tartalmi érvek alapján az Nft. ezen új rendelkezéseit is megtámadtam.[24]

A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény (Ntv.) egyes rendelkezéseinek megsemmisítését utólagos normakontroll keretében kezdeményező, és egyes rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását kérő indítványom szerint az egyik itt kiemelt probléma, hiszen nincsen mód itt valamennyi felsorolására, az volt, hogy a nemzetiségek helyi és országos önkormányzatok létrehozásához fűződő jogát alaptörvény-ellenesen korlátozza az Ntv., amikor kizárólag közhasznú szervezetek számára teszi lehetővé a jelöltállítást, továbbá az egyenlő bánásmód követelményét sértő megkülönböztetést tesz a nemzetiségi szervezetek között.[25]

Csaknem 150 azonos tartalmú beadvány alapján kértem a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.) egyes rendelkezéseinek megsemmisítését. Az indítvány szerint a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (Médiatanács) megválasztására vonatkozó szabályok alaptörvény-ellenesek, mert a Médiatanács elnökének és a Hatóság elnökének személyi azonossága mellett a funkciói is összefonódnak, valamint, az Mttv.-nek a Médiatanács elnökének megválasztására, jogállására, megbízatása megszűnésére vonatkozó több rendelkezése együttesen értelmezhetetlen és alkalmazhatatlan. Mindez alkalmas arra, hogy sértse a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelményét, ellehetetlenítheti a Médiatanács működését, ami a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatos objektív intézményvédelmi kötelezettség sérelmével jár. Az Országgyűlés az indítvány előterjesztését követően módosította az Mttv.-t.[26]

A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (Ve.) 92. § (1) és (4) bekezdései megsemmisítését kezdeményező indítványban azt kifogásoltam, hogy az országgyűlési választás során kampánycélokra - a költségvetési támogatáson felül - jelöltenként immár másfél évtizede változatlanul legfeljebb egymillió forint fordítható, miközben a pártok kiadásai jelentősen nőttek. A törvényben meghatározott összeg nyilvánvalóan nem elég az érdemi kampányhoz, és ezzel korlátozza a pártokat abban, hogy közreműködjenek a népakarat kialakításában, a jogállamiság elvével össze nem egyeztethető működésre kényszeríti őket, a pártok egy jól körülhatárolható - parlamenten kívüli - csoportját pedig hátrányosan különbözteti meg.[27]

A családok védelméről szóló 2011. évi CCXI. törvény (Csvt.) 7. és 8. §-ának megsemmisítését, illetve hatályba lépésének felfüggesztését kezdeményező indítványban arra hívom fel a figyelmet, hogy a törvényben megfogalmazott család-fogalom - mely férfi és nő házasságán alapul - egyéb helyzeten, szexuális irányultságon alapuló hátrányos megkülönböztetést valósít meg a magán- és családi élethez való joggal, illetve az emberi méltósághoz fűződő joggal összefüggésben, szükségtelenül és aránytalanul korlátozza a nem házasságban, hanem más társkapcsolati formában élők emberi méltósághoz való jogát, valamint a magán- és családi élethez való jogát. Bizonytalanságot okozhat, hogy Ptk. öröklési rendje szerint a bejegyzett élettárs egyértelműen a házastárssal azonos szinten örököl, miközben a Csvt. csak a házasságon alapuló családot ismeri el.

Az Alkotmánybíróság 31/2012. (VI. 29.) AB határozatával szintén új, az Alaptörvényben szabályozott intézkedésként a Csvt. 8. §-ának 2012. július elsejei hatálybalépését felfüggesztette.[28] Későbbi döntésében az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a házasságot és a családot érintő intézményvédelmi kötelezettség nem vezethet a gyermekek bármilyen, közvetlen vagy közvetett jellegű hátrányos megkülönböztetéséhez azon az alapon, hogy szüleik házasságban vagy más típusú életközösségben nevelik őket. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Csvt.-ben foglalt család-fogalom az Alaptörvényhez képest leszűkítő definíciót ad. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy az öröklés szabályozása kapcsán a Csvt. és a Ptk. közti lényegi ellentmondás sérti a normavilágosság követelményét, ezért e rendelkezéseket megsemmisítette.

A tisztességes eljáráshoz való jogot és a jogorvoslathoz való jogot sérti, amikor az Országgyűlés a vallási tevékenységet végző egyesület egyházként való elismeréséről szóló döntését úgy hozza meg, hogy a mérlegelés szempontjait a törvény nem határozza meg, és az Országgyűlés az elutasító döntést nem köteles indokolni, továbbá, hogy e döntés ellen nincs jogorvoslat. Ezért kezdeményeztem a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény egyes rendelkezései alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését. Az pedig a hatalommegosztás elvével ellentétes, hogy az Országgyűlés olyan kérdés eldöntésében teremetett maga számára döntési jogkört, mely idegen a legfőbb népképviseleti szerv politikai karakterétől.[29]

A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény 2012. január 1-jén lépett hatályba. A korábban már megállapított ellátásokat más jogcímen, úgynevezett korhatár előtti ellátásként, például átmeneti bányászjáradékként, vagy a fegyveres testületek esetében szolgálati járandóságként folyósítják tovább. Az indítványomban kértem a törvény egyes rendelkezéseinek megsemmisítését. Ennek indoka az, hogy egyes ellátások (országgyűlési képviselők korhatár előtti ellátása, szolgálati járandóság) havi összegét a törvény a személyi jövedelemadó mértékével csökkenteni rendeli, ám a jogállamiságra visszavezethető követelményt sértenek a törvény azon rendelkezései, melyek a nyugdíjak nominális összegét közteherrel, így elvonással terhelik. A törvény meghatározott bűncselekmények automatikus "mellékbüntetésszerű" jogkövetkezményeként határozza meg a szolgálati járandóság folyósításának szüneteltetését. Az Alaptörvényből következik, hogy az állam nem használhatja önkényesen a büntetőjogi eszközrendszert, ezért e rendelkezésnek a megsemmisítését is indítványoztam.

A törvény értelmében megszüntetik a nyugellátás folyósítását, ha a jogosult hétköznapi kifejezéssel élve "feketén dolgozik". A törvény két, össze nem függő kérdéskört köt össze: a jogosult nyugellátásszerű ellátásának vagy járandóságának folyósítását, illetve az ilyen feketemunka jövedelmeként be nem vallott adózási kötelezettség elmulasztását. Ezért ez a rendelkezés szintén sérti a jogállamiság követelményét.[30]

E néhány, valamint a többi beadvány és több száz panasz elemzése alapján megállapíthatjuk; a beadványozói kör meglehetősen sokszínű: egyetemi oktatótól, nemzetiségi önkormányzaton és EP képviselőn, érdekvédelmi szervezeten keresztül magánszemélyekig terjed. A panaszbeadványok alapján történő indítványozás, illetve az ehhez kapcsolódó más kérelmek (mulasztás megállapítására, ideiglenes intézkedésre tett javaslat) benyújtása során több alkotmányjogi és gyakorlati szempontból is lényeges kérdés és dilemma is felmerült, amelyek bemutatására terjedelmi okok miatt ehelyütt nem vállalkozhatunk.

Összefoglalás

A változások a magyar ombudsmani intézmény hatékonyabbá és európaibbá válását segítették elő, és a ma már kézzel fogható eredmények a változtatás irányának helyességét húzzák alá. Az ombudsman és a többi belső korrekciós mechanizmus aktív, sőt "hiperaktív" működése nem a nemzetközi korrekciós mechanizmusoktól kívánja elfüggönyözni a magyar demokrácia útkeresését, hanem a problémához közeli, minél gyorsabb és hatékonyabb megoldást kínálja, tompíthatja a nemzetközi fórumok túl gyakori aktivitásának a magyar alkotmányos rendszer legitimációját kikezdeni próbáló hatásait. Ne legyünk azonban szemérmesek: új demokrácia vagyunk, keressük a saját utunkat, egyensúlyunkat.

1990 és 2011 között Magyarország volt az új demokráciák között a legkevésbé változó, még igazán új alkotmányunk se volt. 2010 és ’11 gyökeres változást jelentett, viharos gyorsaságú, és radikális változások ideje jött el, ahol az egyensúly keresésének belső eszköztára fontosabbá vált, mint korábban, és ezzel az Alaptörvény, mind az ombudsmani, mind a többi intézmény vonatkozásában számolt is - megerősítette, új funkciókkal ruházta fel azokat (mint az ombudsman esetében), vagy hosszabb időre választottá tette őket több esetben, avagy számszerűen megnövelte tagságukat (az alkotmánybírákét tizenegyről tizenöt főre).

Hogyan hat majd minderre az a parlament, amelyet 2014-ben, kisebb létszámmal, ám nemzetiségi képviselőkkel növelve, jelentős számú külföldön élő magyar állampolgár részvételével választunk meg? Ami az ombudsmant illeti, úgy vélem, hogy még inkább fel fogja értékelni az alapvető jogok biztosának mint a parlamentet segítő, a kormányzatot, a közigazgatást ellenőrző egyik szervnek a szerepét. Szerintem az egyensúly keresésében az erősebb hangú ombudsman üzeneteire a döntéshozóknak az eddigieknél jobban oda kellene figyelniük. Az ombudsmannak kerülnie kell az "elefántcsonttornyot", és polgárközeli jogértelmezéseivel a civil szervezetekkel való együttműködést erősíteni[31] - az új szabályok formálják a szereplőket, a szereplőknek pedig formálniuk kell a szerepeiket, hozzáigazítani a közönség elvárásaihoz. ■

2012. évi alkotmánybírósági indítványok[32]

I. Hivatalból indított

II. Beadvány alapján indított

III. 2012 előtt benyújtott és fenntartott ombudsmani indítvány[33]

IV. Alkotmánybíróság által elutasított, illetve visszautasított beadványok

V. Az Alkotmánybíróság helyt adó döntései

VI. Indítvány fenntartása

JEGYZETEK

[1] 2012. január 1-je óta az alkotmánybírósági beadványokat a Közjogi Főosztály készíti elő az alapvető jogok biztosának hivatalában, amelyet Hajas Barnabás főosztályvezető vezet, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi kara Alkotmányjogi Tanszékének adjunktusa.

[2] Paczolay Péter (szerk.): Alkotmánybíráskodás-alkotmányértelmezés. Rejtjel: Budapest, 2003.

[3] Kucsko-Stadlmayr, Gabriele (szerk.): Európai ombudsmani intézmények. ELTE Eötvös Kiadó: Budapest, 2010.

[4] Kucsko-Stadlmayer: i. m. 237-245. o.

[5] Kucsko-Stadlmayer: i. m. 185-195. o.

[6] Hajas Barnabás - Szabó Máté: Az alapvető jogok legutóbbi húsz évéről (1988-2008), In: Szabó Máté: Emberi jogok-alapvető jogok? Esélyek és veszélyek az ombudsman szemével. Kairosz Kiadó. Budapest.2011. 110-133. o.

[7] Szabó Máté: i. m. 169-174, 187-191. o.

[8] Soós Eszter Petronella: Ombudsman a la francaise - adalékok egy reformhoz, in: Hajas Barnabás - Szabó Máté: Az ombudsmani intézmények újraszabályozása a 21. században Magyarországon és Európában. Országgyűlés Hivatala: Budapest. 2012. 106-120. o.

[9] Az actio popularissal kapcsolatos kritikai csomópontokat összefoglalóan lásd: Paczolay Péter: Megváltozott hangsúlyok az Alkotmánybíróság hatásköreiben. Alkotmánybírósági Szemle 1/2012. 67. o.

[10] Az Abtv. 71. § (1) és (2) bekezdése alapján ugyanis az új alkotmánybírósági törvény hatálybalépésével csak azok a folyamatban lévő eljárások szűnnek meg, amely tartalma szerint jogszabály alkotmányellenességének a 24. § (1) bekezdésében meghatározott utólagos vizsgálatára irányulnak, és amelyet nem az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontjában meghatározott indítványozó terjesztett elő.

[11] A telepengedélyezés rendjéről és a bejelentés szabályairól szóló 358/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet.

[12] A környezeti zaj- és rezgésterhelési határértékek megállapításáról szóló 27/2008. (XII. 3.) KvVM-EüM együttes rendelet.

[13] Mivel a kifogásolt önkormányzati rendeletek más jogszabályba ütközésére is hivatkozott a jövő nemzedékek biztosa, ezek elbírálására pedig az új Abtv. értelmében az Alkotmánybíróságnak már nincsen hatásköre, levélben fordultam a Kormányhivatalhoz, annak érdekében, hogy az vizsgálja meg az indítványokkal érintett önkormányzati rendeleteknek és határozatoknak (építési szabályzat) a magasabb szintű jogszabá­lyokkal való összhangját.

[14] http://ajbh.hu/allam/aktualis/htm/kozlemeny20120423.htm

[15] Sajátos ebben az ügyben, hogy ügyszáma szerint 3255/2012. (IX. 28.) AB végzés, azonban a döntés rendelkező részéből mégis kitűnik, hogy határozatként hozta meg az eljáró tanács.

[16] Mindezeken kívül visszautasította még az Alkotmánybíróság a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának az Ajbt. részbeni megsemmisítésére vonatkozó indítványát [3002/2012. (VI. 21.) AB végzés], valamint a korábbi adatvédelmi biztos a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény 17. § (2) bekezdésének meghatározott szövegrésze, továbbá a Kormány ügyrendjéről szóló 1144/2010. (VII. 7.) Korm. határozat 83. pontjának meghatározott szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványát [3223/2012. (IX. 17.) AB végzés].

[17] AJB 3298/2012 (Előzmény: 5980/2010)

[18] AJB 1041/2012 (Előzmény: AJB 2293/2011)

[19] AJB-6980/2012.

http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201206980Ai.rtf

[20] AJB 4492/2012.

http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201204492Ai.rtf

[21] AJB-2302/2012. sz. ügy - http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201202302Ai.rtf

[22] AJB-1961/2012. sz. ügy - http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201201961Ai.rtf

[23] Az Nft. 39. § (3) bekezdésének "- a Kormány által meghatározott feltételekkel -" fordulatának megsemmisítésével.

[24] AJB-2834/2012. számú ügy, elérhetőek: http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201202834.rtf valamint http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201202834Ai.rtf

[25] AJB-2709/2012. sz. ügy - http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201202709Ai.rtf

[26] AJB-3299/2012. sz. ügy - http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201203299Ai.rtf

[27] AJB-2303/2012. sz. ügy - http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201202303Ai.rtf

[28] AJB-4159/2012. sz. ügy - http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201204159Ai.rtf

[29] AJB-2784/2012. sz. ügy - http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201202784Ai.rtf

[30] AJB-4744/2012. sz. ügy - http://www.ajbh.hu/allam/jelentes/201204744Ai.rtf

[31] Ez év október elsejével hoztuk létre az alapvető jogok biztosának hivatalában a civil koordinátor intézményét, amelynek szerepét Csikós Timea jogi referens tölti be, akinek feladata a civil szervezetekkel való folyamatos kapcsolattartás és e tevékenység eredményeinek dokumentálása.

[32] A táblázatot készítette Csink Lóránt, az alapvető jogok biztosa hivatalának Közjogi Főosztályának munkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jogi kara Alkotmányjogi Tanszékének adjunktusa.

[33] AJB-861/2012. sz. ügyben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa kezdeményezte az Ajbt. felülvizsgálatát, az alapvető jogok biztosa azonban az indítványt nem tartotta fenn.