A komoly nemzetközi tekintélynek örvendő osztrák jogtörténész, Wilhelm Brauneder, a bécsi egyetem professor emeritusa "Europäische Privatrechtsgeschichte" című munkájának előszavában (Vorbemerkung) hangsúlyozza, hogy többek között didaktikai célokat is szolgáló, a "cupida legum inventus" számára írt könyvében az európai magánjog bemutatására vállalkozik. A könyv bevezető részében (Einführung) Brauneder elhatárolja a magánjogot (ius privatum) a közjogtól (ius publicum) és a munkában szereplő egyes terminus technicusok (heimisches Recht, deutsches Recht, römisches Recht, gemeines Recht, kanonisches Recht és Naturrecht) pontos jelentését világítja meg.
A tizenöt fejezetre tagolódó "Europäische Privatrechtsgeschichte" szerzője áttekinti az európai magánjogtudomány középkori, újkori és legújabb kori történetét.
A legnagyobb, csaknem félszáz oldal terjedelmű első fejezetben az osztrák szerző az igen sokrétű, "komplex" jellegű középkori magánjogfejlődést tekinti át. Ebben a részben Wilhelm Brauneder a római jog recepciójának bonyolult, igen komplex természetű kérdését részletesen elemzi. Brauneder ennek a problémakörnek kapcsán megjegyzi, hogy bizonyos nemzetközi jogi hagyományok felhasználása nélkül lehetetlen európai színvonalon álló jogtudományt, illetve tételes jogot alkotni. A recepció, vonatkozik ez a "receptio in globo"-ra illetve a "receptio in complexu"-ra, nézete szerint az "európai jogi kultúra tudományossá válását" ("Verwissenschaftlichung") jelenti. Helyesen utal arra, hogy a római jog recepciója és a "Staatsbildung" között igen szoros a kapcsolat. Foglalkozik a Kr u. VI. századi jusztiniánuszi kodifikáció (kompiláció) kérdésével is. Röviden foglalkozik a bizánci joggal, anélkül azonban, hogy a ius Graeco-Romanum vagy más néven ius Byzantinum sajátosságait elemezné.
A fejezet tovább részében rámutat arra, hogy Németországban a római jog recepciója a joggyakorlat közvetítésével az Itáliában tanulmányokat folytató jogászok révén realizálódott a jog, elsősorban a magánjog (ius privatum) néhány területén. A recepció azonban nem terjedt ki a különböző országok, államok jogrendszerének egészére. Joggal mutat rá arra, hogy a római jog recepciójának kérdésével foglalkozó kutatások ma még nem tekinthetők teljesnek, befejezettnek. A szerző hangsúlyozza, hogy eltér a recepció iránti hajlandóság mértéke az egyes európai országokban. A joggyakorlat színvonala és az adott ország politikai feltételei a döntőek a recepció elfogadása iránti magatartást illetően. Spanyolországban például a XIII. században olyanok a feltételek, hogy a római jog X. (Bölcs) Alfonz törvényművében (Siete Partidas) materiális recepciót nyer. Svájc viszont tipikus példája az ún. korai recepciónak (Frührezeption), mely már a XIII. és a XIV. századra tehető. A sajátos politikai körülmények okából nem lehet szó átfogó, receptio in globo illetve receptio in complexu-ról.
A Leges Romanae kérdésével foglalkozva Brauneder, más szerzőktől eltérően, nem használja az ún. kevert jogi kultúra fogalmát. A paviai jogi iskola (Langobardische Rechtsschule) kapcsán utal arra, hogy ez a jogi iskola, pontosabban annak tanárai a római jog oktatását is feladatuknak tekintették. Wilhelm Brauneder a továbbiakban a középkori jogtudomány eszmetörténeti és politikai feltételeivel foglalkozik, azokat tekinti át.
Brauneder vizsgálja a római jog és a középkori császári jog, a Kaiserrecht ("ius Caesareum") kapcsolatát is. Hangsúlyozza, hogy a renovatio imperii Romani ideológiai bázisául szolgál a római jog, mely különleges jelentőségre a Hohenstaufok uralkodása idején tesz szert. A római jog egyre nagyobb mértékben válik a "Weltkaisertum" legitimálásának eszközévé. Röviden foglalkozik a Corpus Iuris Canonici keletkezésének történetével, a mélyebb elemzés igénye nélkül. Hangsúlyozza, hogy a kanonisták az egyes jogintézmények (Rechtsinstitute) értelmezésénél és "továbbfejlesztésénél" nagy szerepet tulajdonítottak az általános jogelveknek, így például a méltányosságnak (aequitas).
Értékesek a szerzőnek azok a fejtegetései, amely a római jog és a kánonjog formálta, a XVI. század végétől kezdve a jogi praxisban érvényesülő tanokra vonatkoznak. A római jog németországi recepciójának tudomány- és törvényhozás-történeti következményeivel hozza kapcsolatba Brauneder az Usus Modernus Pandectarum irányzatának keletkezését. Jellemzője ennek az irányzatnak a praxisra orientáltság. Ekkor jelenik meg a jog szisz-
- 226/227 -
tematizálása iránti igény is. Az osztrák szerző foglalkozik a Rechtsbuch és a Weistum sajátosságaival is. A terjedelmes első fejezet utolsó részében Brauneder a regionális jogcsaládokat (Rechtsfamilien) tekinti át.
A könyv második fejezete a common law sajátosságaival foglalkozik. A common law általános jellemzőinek áttekintésén kívül Brauneder részletesebben elemzi a joint tenancy és a trust intézményét. A harmadik fejezet a kora újkori magánjogfejlődéssel foglalkozik. Ebben a fejezetben a szerző a gemeines Recht ún. Nationalisierungjának kérdését is vizsgálja. A negyedik fejezet foglalkozik a ius Romano-Germanicum kialakulásával. Hangsúlyozza Brauneder, hogy Nikolaus Beckmann (1634-1687) nevéhez kapcsolódik a jusztiniánuszi Corpus Iuris Civilis-nek egy új, "korszerű törvényművel, a "Corpus Iuris Leopoldinum"-mal történő felváltásának ideája. A következő fejezetben a szerző a skandináv országok jogrendszeréről ad áttekintést, utalva a kodifikációnak tekinthető Danske lovra illetve a Norske Lovra valamint a Sveriges Rikes Lagra.
Megjegyzendő, hogy a Danske Lov kihirdetésére nem 1685-ben, hanem két évvel korábban, 1683-ban került sor. A természetjoggal foglalkozó hatodik fejezetben utal Brauneder röviden Gottfried Wilhelm Leibniz Corpus Iuris Reconcinnatum nevet viselő, a birodalmi magánjogot (Reichsprivatrecht) észjogi (Vernunftrecht) alapokon kodifikálni kívánó tervezetére. Hangsúlyozza ugyanakkor, hogy Leibniz továbbra is a jusztiniánuszi kodifikációt tekintette a kodifikáció mintájának.
A szerző önálló fejezetben foglalkozik a természetjogi kodifikációkkal, amelyek a jog rendszerbefoglalását tekintik alapvető feladatuknak. Utal a szerző Anglia viszonylatában Jeremy Bentham kodifikációt szorgalmazó elképzelésének sikertelenségére. Megjegyezzük, hogy célszerű lett volna Bentham és I. Sándor orosz cár kapcsolatával foglalkozni a kodifikáció területén. A szerző a továbbiakban a természetjogi tanokról és a felvilágosodásról ad áttekintést. Komoly figyelmet fordít a természetjogi irányzat ideológiai alapjaira is. A továbbiakban Brauneder a szekularizált természetjog európai útjait, hangsúlyozva Samuel Pufendorf (De iure naturae et gentium, (1672) munkásságának jelentőségét vizsgálja a természetjog végleges "profanizálódásának" folyamatát.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
