A Ptk. koncepciójának kialakítása során szükségszerűen merültek - és merülnek - fel olyan kérdések, amelyek arra keresik a választ, hogy egyes jogintézmények szabályozása megfelel-e a társadalmi igényeknek, lépést tart-e a társadalmi változásokkal. Nincs ez másként a családjog területén sem, amelynek mind alkotói, mind alkalmazói az utóbbi néhány évtizedben nem egy földrész államaiban kényszerültek rendszeresen azzal szembesülni, hogy az a családmodell, amelyre a családjogi rendszer épül, egyre kevesebbeknek szolgál valóban követendő például. Azt a célt, amelyet hosszú-hosszú ideig elsősorban - a hagyományos alapcsalád bázisaként szolgáló - házasságkötés útján valósították meg, jelenleg egyre többen más úton vélik elérhetőnek. Az élettársi kapcsolatok számának folyamatos növekedése - amely minden bizonnyal több tényezővel is magyarázható - tény, amelyet aligha lehet figyelmen kívül hagyni.
A jogalkotó előtt, amikor dönt arról, hogy egy-egy társadalmi jelenséget miként szabályoz, mindig két út áll. Ami az élettársi együttélést illeti, mondhatja Napóleon szavaival azt, hogy minekután az élettársak figyelmen kívül hagyják a törvényt, így a törvény is figyelmen kívül hagyja őket; de fontolóra veheti azt is, hogy ha a társadalom tagjainak jelentős hányada házasság helyett élettársi kapcsolatot létesít, akkor ez nem szorul-e rendezésre. Ez a megfontolás messze nem - lenne - indokolatlan, melyet megerősít az, hogy az élettársi kapcsolatok a házassághoz hasonlóan igen gyakran még a partnerek életében megszűnnek, s a gyengébb fél nem számíthat arra, hogy a jog számára védelmet nyújt. Sok gyermek születik élettársi kapcsolatból, s bár a magyar jog nem tesz különbséget a gyermek jogállása, jogai, illetve a szülőgyermek kapcsolat tekintetében a házasságban élő, illetőleg az élettárs szülők között, még Európa sok országában is számolni kell ezzel a problémával.
Az élettársak jogállásának szabályozása aktuális téma, nemcsak Magyarországon. A jogalkotó - ha fontolgatja az élettársak helyzetének jogi keretek közé foglalását - olyan kérdésekkel találja magát szemben, amelyek nehezen megválaszolhatóak: Miként lenne indokolt szabályozni az élettársak kapcsolatát - polgári jogi intézményként vagy a családjog körében? Ha a családjog rendezi, akkor hogyan tegye - a házasság mintájára vagy éppen ellenkezőleg, attól jól elhatárolhatóan? Mi indokolja azt, hogy túlságosan erősen differenciáljunk e két együttélési forma között, hiszen a felek célja jórészt azonos, ráadásul megszűnésükkor igen hasonló nehézségekkel lehet számolni? Ha azonban nem különböztetünk erősen, akkor valójában az élettársi kapcsolatot nem tekinti-e a jog valamiféle "kis házasság"-nak? Miként lehet védeni a gyengébb felet - rendszerint a nőket? Milyen jogállást biztosíthatunk az azonos neműek számára - különös tekintettel arra, hogy rendszerint mindkét partner rendelkezik házasodási hajlandósággal, csak ezt nem feltétlenül teszi lehetővé az adott jogrendszer?
Egyebek között ezek a kérdések kerültek megfogalmazásra és megvitatásra április 2-3-án Hamburgban, a Max Planck Intézet által "Rechtsstellung nichtehelicher Lebensgemeinschaften" címmel megrendezett konferencián. A német jogi szabályozás jelenleg nem tartalmaz rendelkezéseket a különböző nemű személyek együttélésére, a házasság mellett az azonos neműek bejegyzett partnerkapcsolatát ismeri. A konferencia célja ennek megfelelően egyrészt annak áttekintése volt, hogy más jogrendszerek miként rendezik az élettársak kapcsolatát, másrészt pedig a legmarkánsabban jelentkező nehézségek megfogalmazása. Ez utóbbi során néhány olyan felvetés is hangsúlyt kapott, amelyek tekintetében a magyar jogalkotó, illetve adott esetben jogalkalmazó vélhetően szintén nem könnyedén határozhat: Az élettársi kapcsolat elismerése nem jár-e a házasság privilegizált szerepének csorbulásával? (S az erre adott igenlő válasz önmagában akadálya-e annak, hogy az élettárs jogi helyzete kedvezőbb szabályozást nyerjen?) Végül pedig: miként definiálható az élettársi kapcsolat?
Franciaországban, amellett, hogy a családi alapmodell szerepét betöltő házasság megkötésének lehetőségét továbbra is fenntartották a különnemű párok részére, 1999 novemberében a törvényhozó elfogadta a Code Civil azon módosítását, amelynek eredményeként mind a különneműek, mind az azonos neműek az állam által elismert, élettársi kapcsolatukat szabályozó szerződést köthetnek. A Code Civil első könyvének új XII. címe a "Pacte civil de solidarité" ("PACS") elnevezést viseli. Ezt a szerződést két nagykorú természetes személy kötheti meg, akik nem élnek sem egymással, sem mással házasságban és akik között nem áll fenn rokoni kapcsolat.
A francia megoldás az élettársi kapcsolat létrejöttét, joghatásait tekintve lavírozás: bizonyos tekintetben a házasságot mintázza, ugyanakkor a jogalkotó nagyon vigyázott arra, hogy elkerülje a házassághoz való túlzott hasonlóságot. A partnerek egyidejűleg csak egy szerződésnek lehetnek alanyai, mely létrehozásában eltér a házasságtól: a feleknek együttesen írásbeli nyilatkozatot kell tenniük az illetékes elsőfokú bíróság előtt (a tartózkodási hely szerinti bíróság előtt tett nyilatkozattal fel is bontható a szerződés - akár, bizonyos feltételekkel, egyikük nyilatkozata alapján). Szerződésükben meghatározhatják ennek vagyonjogi következményeit, amennyiben erről nem rendelkeznek, a törvény a vagyonközösségi rendszert rendeli alkalmazni. Bár a felek gyermeket közösen nem fogadhatnak örökbe, ennek a bíróságon bejegyzésre is kerülő szerződéses élettársi kapcsolatnak igen sok jogkövetkezménye van, az adójog, társadalombiztosítási jog, munkajog területén.
Frédérique Ferrand (Lyon-i Egyetem) hangsúlyozta, hogy e forma mellett továbbra is fennáll az informális élettársi kapcsolat ( concubinage) lehetősége, amely a felek tényleges együttélésén alapszik, jogkövetkezményeik azonban eltérőek. Utalt arra is, hogy mivel a különneműek és az azonos neműek élettársi kapcsolatai más-más megfontoláson alapulnak, helyzetük is eltérő szabályozást követelne meg. Álláspontja szerint az egységes szabályozás nem szerencsés megoldás, a különböző partnerkapcsolatokat különbözően, más-más úton kellett volna rendezni.
Spanyolországban a fentiekhez hasonlóan továbbra is a házasság az együttélés alappéldája, ám emellett a legtöbb autonóm tartomány külön jogszabályt fogadott el, melyek az élettársi kapcsolatot rendezik. 1999 és 2003 között azokban a tartományokban is születtek ilyen tárgyú törvények, amelyek egyébként nem rendelkeznek hatáskörrel polgári jogi kérdések rendezésére. Cristina González Beilfuss (Barcelona-i Egyetem) utalt arra, hogy a tartományi szintű szabályozás a jogkövetkezmények rendezése terén nem lehet teljeskörű, mivel számos - pl. adójogi - kérdés rendezése kizárólag állami feladat.
A tartományi törvények hatálya kiterjed mind a különnemű, mind az azonos nemű élettársakra, s többségében a szabályozás mikéntje is azonos. Bár az élettársi kapcsolatok lényege éppen formátlanságukban rejlik, állami elismerésük megfogalmazása mindig azt a igényt veti fel, hogy fennállásuk konkrét aktushoz kapcsolódjék. A tartományi jogszabályok ebben a tekintetben vegyes megoldást követnek: a legtöbb tartományban a felek kifejezett és formához kötött nyilatkozata keletkezteti az élettársi kapcsolatot, míg máshol elegendő bizonyos időtartamú - egy éves, illetve három éves - együttélés (függően néhol a közös gyermek lététől is). Katalóniában a különnemű élettársi kapcsolathoz, akár a felek nyilatkozatán, akár az együttélés ténylegességén alapszik, ugyanazok a jogkövetkezmények kapcsolódnak, ugyankkor azonos neműek számára az élettársi joghatások csak az előbbi feltétellel állnak be.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
