A tanulmány az Európai Bíróság esetjoga - különösen a magyar társasági jogot közvetlenül érintő Cartesio1-ügy - kapcsán azt vizsgálja, hogy milyen kapcsolat van a letelepedés szabadsága és a társaságok mobilitása, szabad költözési joga között2. Elemzi a Cartesio ügyben hozott ítéletet és annak hatásait is.
A társaságok személyes jogának meghatározása kiemelkedő jelentőségű a nemzetközi gazdasági kapcsolatokban, hiszen azon túl, hogy ez határozza meg többek között a társaság megalapításhoz szükséges tőke nagyságát vagy megalapításának szabályait, a személyes jog határozza meg a társaság belső jogviszonyaira vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket is, így a tagok vagy részvényesek jogait és kötelezettségeit, a képviselet szabályait, illetve a társaság tisztségviselőinek felelősségi szabályait. Az államok nemzetközi magánjogi rendszereiben alapvető kérdés az, hogy mely jogi tény vagy tények határozzák meg egy adott társaság személyes jogát, hiszen a nemzetközi elemeket tartalmazó jogviszonyokban vagy éppen jogvitákban a társaság személyes joga lesz irányadó. Az államok általában, így az EU tagállamok is alapvetően két csoportba oszthatóak az e tekintetben alkalmazott nemzetközi magánjogi kapcsolóelemeket illetően: egyes tagállamok a bejegyzés elvét alkalmazzák, míg mások a székhely elvét vallják.
A bejegyzés elve értelmében egy adott társaságra azon állam joga alkalmazandó, amelynek jogrendje szerint az létrejött, ami azzal a következménnyel jár, hogy egy más államban érvényesen megalapított és bejegyzett társaságot az ezen elvet alkalmazó állam is érvényesen létrejött társaságnak ismer el, függetlenül attól, hogy e társaság tényleges székhelye, központi ügyintézésének helye később megváltozott. A bejegyzési elvet alkalmazó EU tagállamokban elvileg tehát a később tárgyalandó székhelyáthelyezés nem kellene, hogy problémát jelentsen, hiszen ahogy e tagállam elismeri egy más tagállamban alapított, de ténylegesen területén működő társaság személyes jogának az alapítás állama szerinti jogrendszert, ugyanúgy a nála alapított társaság tekintetében is azt vallja, hogy az személyes jogát attól függetlenül megtartja, hogy székhelyét egy másik tagállamba helyezi át. Mint látni fogjuk, a székhelyáthelyezés még e tagállamok esetében sem teljesen mentes minden korlátozástól, éppen az Európai Bíróság székhelyáthelyezés kérdéskörében alapvető jelentőségű Daily Mail ítéletéből derül ki az, hogy a székhelyáthelyezést még a bejegyzés elvét valló tagállamok is különböző feltételekhez köthetik, így például ahhoz, hogy a társaság rendezze az alapítása szerinti tagállam felé fennálló adókötelezettségeit, mielőtt tevékenységének fő helyét áthelyezi egy másik tagállamba.
Más államok a székhely elvét alkalmazzák, amely alapján a társaságok személyes jogát - a náluk és a más államokban alapítottakét egyaránt - az határozza meg, hogy tényleges székhelyük, azaz központi ügyvezetésük helye hol található. Ezen elv alapgondolata, hogy a társaságra azon állam joga vonatkozzon - ideértve többek között annak hitelezővédelmi, fizetésképtelenség esetére és a munkavállalók részvételére vonatkozó jogi rendelkezéseit -, amely állam területén a társaság tényleges tevékenységét kifejti. Amennyiben egy más tagállam joga szerint alapított társaság gazdasági tevékenységet fejt ki egy, a székhely elvét valló állam területén, úgy azt ezen állam újraalapítás hiányában hagyományosan nem létezőnek tekinti. Mint alább az Európai Bíróság esetjogának ismertetéséből ki fog derülni, a Közösségen belül erre már nincs meg a lehetősége a székhely elvét alkalmazó tagállamoknak, az Überseering ügyben hozott ítéletből az következik, hogy a más tagállamban alapított társaság jog- és cselekvőképességét akkor is el kell ismernie az adott tagállamnak, ha a társaság ügyvezetésének helye, azaz tényleges székhelye már ez utóbbi tagállamban van, nem tartható fenn tehát olyan előírás, amely az ilyen társaságokat arra kötelezi, hogy a tényleges székhely szerinti államban újraalakuljanak, és e tagállam joga szerinti gazdasági társaságként kerüljenek bejegyzésre. A székhely elvének alkalmazása az ezen elvet valló államokban alapított társaságok szempontjából azt jelenti, hogy az alapításuk szerinti tagállam nem ismeri el annak lehetőségét, hogy személyes joguk megtartásával áthelyezzék székhelyüket egy másik államba.
Megvizsgálva e két elv érvényesülését a társaságok székhelyének áthelyezése esetén a következő megállapítások tehetők. A tényleges székhely áthelyezése egyik EU tagállamból a másikba elvileg csak abban az esetben volna akadálymentes, ha mindkét érintett tagállam a bejegyzés elvét alkalmazza, hiszen ebben az esetben mind az eredeti, mind a fogadó tagállam elismeri, hogy a társaság megtartja személyes jogaként azon tagállam jogát, ahol megalakult, és ahol bejegyzett székhelye továbbra is megmarad. Minden más esetben a társaságnak meg kellene szűnnie eredeti tagállamában, és újra kellene azt alapítani a fogadó államban. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy amennyiben az eredeti tagállam a székhely elvét, míg a fogadó állam a bejegyzés elvét vallja, akkor a fogadó állam elismerné a társaság személyes jogának a bejegyzése szerint tagállam jogát, mivel azonban az eredeti tagállam joga szerint meg kell szűnnie a társaságnak a tényleges székhely áthelyezésével, valójában ebben az esetben sem lehetséges a fogadó államba úgy áttenni a tényleges székhelyet, hogy eközben a társaság megtartsa személyes jogát. Az Európai Bíróság alább bemutatandó ítélkezési gyakorlata a fenti helyzetet annyiban változtatta meg, hogy a tényleges székhely áthelyezése egyetlen esetben sem kell, hogy a társaság megszűnését jelentse - igaz, a fogadó tagállam bizonyos feltételeket előírhat -, mivel a székhely elvét alkalmazó tagállamoknak is el kell ismerniük a más tagállamokban alapított és bejegyzett társaságok tekintetében azt, hogy azok a bejegyzésük szerinti állam joga szerint működnek továbbra is, azaz megtartják személyes jogukat. Ami a bejegyzett székhely áthelyezését illeti, e tekintetben a székhelyáthelyezés lényegében egyetlen forgatókönyv szerint sem lehetséges, hiszen mind a bejegyzési elvet, mind a székhely elvet alkalmazó államok esetében a bejegyzett székhely áthelyezésével a társaság személyes joga is megváltozik, azaz a fogadó államban újra kell alapítani a társaságot.
Joggal merül fel a kérdés, hogy a Közösség egyik alapelve, nevezetesen a letelepedés szabadsága nem sérül-e a fent bemutatott helyzetben.
Az érvek között felsorakoztathatóak pro és kontra érvek. A társaságok jogi mobilitása mellett lándzsát törők szerint a székhelyáthelyezés lehetőségének hiánya vagy korlátozott volta tényleges gazdasági hátrányokat jelent a vállalkozók számára, hiszen egy gazdasági közösségben a tagállamok társaságai számára gyakran adódhat olyan helyzet, hogy pusztán gazdasági megfontolások miatt egy másik tagállamba szeretnék áttenni tevékenységüket. Egy társaság újraalapítása egy másik tagállamban komoly anyagi ráfordítást igényel, másrészt egy új jogszabályi környezetet kell alkalmazni a társaságra, amelynek megismerése ugyancsak terheket ró a tulajdonosokra. A székhelyáthelyezés terén meglévő rigiditás az Európai Unió versenyképessége szempontjából is kedvezőtlen, mert a társaságok mobilitása új munkahelyeket teremthetne, és segítené az európai gazdasági növekedést3. A székhelyáthelyezés joga mellett érvelők között vannak olyanok is, akik szerint az EK-Szerződés 43. és 48. cikkeiben lefektetett letelepedés szabadsága magában foglalja a társaságok mozgásszabadságát, így azt a jogot is, hogy a székhely egy másik tagállamba úgy legyen áthelyezhető, hogy megőrizze eredeti honosságát.4 A letelepedés szabadságának és a székhelyáthelyezési jognak a különbözőségét hangsúlyozók azzal érvelnek, hogy a székhelyáthelyezés kizárása vagy korlátozása kívül esik az EKSz. 43. és 48. cikkek alkalmazási körén, tehát nem minősül a letelepedési szabadság korlátozásának.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
