A fogyasztóvédelem napjaink egyik kiemelkedően fontos területe, amelynek jogpolitikailag és alkotmányosan eldöntendő, vállalkozásokat is jelentősen érintő lényegi előkérdése, hogy mely jogalanyok minősülnek fogyasztónak [vö. pl. Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) M) cikk (2) bek., XV. cikk (2) bek.].
A polgári jogi értelemben vett jogosulti alanyi kör eme szereplői - noha a polgári jogi jogviszony kötelezetti oldalán lévő alanyokkal e jogviszonyban jogilag egyenlő pozícióban vannak - gyakorlatilag (valamilyen objektív körülmény miatt) általában, jellemzően hátrányosabb helyzetben jelennek meg. A jogosulti alanyi körön belüli szóban forgó elhatárolásnak a magyar jogrendszerben (is) különböző és az adott szabályozási tárgykörtől függő ismérvei léteznek.
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény (Fgytv.) alkalmazásában 2008. augusztus 31-ig fogyasztónak minősült az a személy, aki - gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül - árut vett, rendelt, kapott, használt, illetve akinek a részére a szolgáltatást végezték, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje volt [Fgytv. 2. § e) pont; vö. uo. a), c), i)-j) és p) pont].
Ez a definíció 2008. szeptember 1-jei hatályba lépéssel akként módosult, hogy fogyasztó az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje [Fgytv. 2. § a) pont, 2008. évi XLII. tv. 2. §; vö. Fgytv. 2. § b), f)-g), l) és q) pont, 2008. évi XLVII. tv. 2. § e) pont]. A törvénymódosítás alapján az Fgytv. alkalmazásában áru: a termék, az ingatlan és a vagyoni értékű jog, valamint a szolgáltatás [Fgytv. 2. § l) pont; vö. uo. f)-g) pont].
Az Fgytv. eme módosításához fűzött miniszteri indokolás szerint a módosítás a törvényben alkalmazott fogalmak meghatározását (pl. fogyasztó, vállalkozás, áru, kereskedelmi kommunikáció) módosítja a 2005/29/EK irányelv átültetése kapcsán. Az irányelv 2. cikkének a) pontja alapján ezen irányelv alkalmazásában fogyasztó az a természetes személy, aki az ezen irányelv szabályozási körébe tartozó kereskedelmi gyakorlatok során kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szakmai tevékenységén kívül eső célok érdekében jár el.
Megemlítendő, hogy az Európai Unió jogszabályai szerinti fogyasztó fogalmak túlnyomó többsége csak a természetes személyre terjed ki [85/577/EGK irányelv 2. cikk; 93/13/EGK irányelv 2. cikk b) pont; 97/7/EK irányelv 2. cikk (2) bek.; 98/6/EK irányelv 2. cikk e) pont; 1999/44/EK irányelv 1. cikk (2) bek. a) pont, vö. uo. (1) bek., 8. cikk (2) bek.; 2000/31/EK irányelv 2. cikk e) pont; 2002/65/EK irányelv 2. cikk d) pont; 2005/29/EK irányelv 2. cikk a) pont, vö. uo. b) pont; 2008/48/EK irányelv 3. cikk a) pont, vö. uo. b) pont; 2008/122/EK irányelv 2. cikk f) pont, vö. uo. e) pont; 2011/83/EU irányelv 2. cikk 1. pont, vö. uo. preambulum (17) bek., 2. cikk 2. pont]. Tágabb definíciót a 90/314/EGK irányelv 2. cikk 4. pontja (vö. uo. 2-3. pont) - és a 94/47/EK irányelv 2. cikke ("vásárló") - tartalmaz.
Hangsúlyozandó azonban, miként a 2011/83/EU irányelv preambulumának (13) bekezdésében is szerepel, a tagállami szabadság: "Az uniós jognak megfelelően továbbra is tagállami hatáskör marad ezen irányelv rendelkezéseinek az irányelv hatályán kívül eső területekre történő alkalmazása. A tagállamok tehát fenntarthatnak vagy bevezethetnek az ezen irányelv hatálya alá nem tartozó szerződésekre vonatkozóan az ezen irányelv rendelkezéseinek vagy egyes rendelkezéseinek megfelelő nemzeti jogszabályokat. A tagállamok határozhatnak például úgy, hogy az ezen irányelvben foglalt szabályok alkalmazását kiterjesztik jogi személyekre vagy olyan természetes személyekre, akik ezen irányelv értelmében nem fogyasztók, mint amilyenek a nem kormányzati szervezetek, az induló vállalkozások vagy a kis- és középvállalkozások. […]"
Az Fgytv. 2012. július 29-étől hatályos fogyasztó fogalma a nem természetes személy laikusok számára valamelyest ismét kedvező. Ettől az időponttól kezdve ugyanis az Fgytv. alkalmazásában fogyasztónak minősül az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy, továbbá a békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában a külön törvény szerinti civil szervezet, egyház, társasház, lakásszövetkezet, mikro-, kis- és középvállalkozás is, aki árut vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, vagy az áruval kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje [Fgytv. 2. § a) pont, 2012. évi LV. tv. 1. § (1) bek.; nagyon szűkszavú és a definícióval nem egyező tartalmú indokolással: "A módosítás értelmében az Fgytv. védelmi rendszere a jövőben kiterjed például a tisztán fogyasztói minőségben eljáró vállalkozásokra is." (vö. "a békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában")].
Az, hogy 2008. augusztus 31-ig az Fgytv. alkalmazásában nem természetes személy laikusok is fogyasztói védelemben részesülhettek, a bírói gyakorlatban is tükröződött (pl. BH 2000/554., EBH 2004/1093., BH 2006/343.). Ami az Fgytv.-nek a 2008. szeptember 1-jétől hatályos fogyasztó fogalma vonatkozásában megjelenő gyakorlatot illeti, nem kétséges: a nem természetes személy nem minősül fogyasztónak; természetes személy képviselője (pl. a gazdasági társaság vezető tisztségviselője) azonban az lehet.
Az Fgytv. definíciói alapján (is) látható, hogy a fogyasztó jogi fogalmának meghatározása során az objektív elhatárolási körülmény az úgynevezett gazdasági vagy szakmai tevékenység, illetve önálló foglalkozása körén kívüliség, úgy, hogy a kötelezett ilyen tevékenysége, illetve önálló foglalkozása körében jár el. A fogyasztói minőség tehát kifejezetten relációs kategória: az említettek szerint nem állhat fenn olyan jogalanyok közötti jogviszonyban, akik (amelyek) egyező gazdasági vagy szakmai tevékenységi (önálló foglalkozási) körben járnak el (lásd pl. ún. termelőfogyasztó, felhasználó jogviszonyában), vagy akkor sem, ha a kötelezett sem ilyen körben jár el (pl. a fogyasztó - gazdasági, szakmai tevékenysége, illetve önálló foglalkozása körén kívül maradva - eladja a használt árut). Ezekben az esetekben nincsen szó olyan ismérvről, objektíve hátrányosabb körülményről, amely miatt az egyik felet a másikkal fennálló, szóban forgó jogviszonyában fokozott (fogyasztói) jogvédelem illetné meg. Egyszerűbben fogalmazva arról van szó, hogy ha mind a jogosult, mind a kötelezett gazdasági, szakmai (önálló foglalkozási) szempontból úgymond hozzáértő vagy egyik sem az (laikus), akkor objektíve nem indokolt a szóban lévő, sajátos többletvédelem, hiszen az egyik a másikhoz képest (és viszont) - a jogilag egyenlő pozícióban - a jogilag absztrahálható, objektív elhatároló-ismérv nézőpontjából tekintve gyakorlatilag sincsen hátrányosabb helyzetben. [Ettől az állásponttól eltért a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 2008. augusztus 31-ig hatályos fogyasztó definíciója, mivel e törvény alkalmazásában fogyasztónak a megrendelő, a vevő és a felhasználó minősült - 8. § (1) bek. második mondat.]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
