A Gondolat Kiadónál 2017-ben megjelent könyvének alcímében Csizmadia Ervin azt a kérdést teszi fel, hogy összehasonlítható-e a jelen a múlttal, és amennyiben igen, úgy hogyan? A kérdésre a szerző történelemtudományi, illetve politikatörténeti fejtegetései végén igennel válaszol, módszere pedig alapvetően a külső (nemzetközi) és belső (magyar) összehasonlítás.
A jogtudomány számos területe szoros kapcsolatban van az egyik legfiatalabb társadalomtudománnyal, a politikatudománnyal. A jogalkotás ugyanis a közhatalom birtokába jutott politika megvalósításának egyik elsődleges eszköze, ugyanakkor a civilizált modern államban, az ún. jogállamban a jog a politika érvényesítésének korlátja is (ún. joguralom). Most nemsokára a 100. születésnapjára emlékezünk Kulcsár Kálmánnak, aki a jogszociológiából kiindulva az MTA Politikatudományi Intézet igazgatójaként - hasonlóan, mint amit korábban a szociológiai Intézetben - sokat tett, hogy a puszta politikai elemzésből, az ún. politológiából politikatudomány, valódi társadalomtudomány legyen. Ez a fejlődés ugyanis pozitívan hat a jogtudományra is. Az utóbbi időben a politikatudomány egyre jelentősebb erősödésének vagyunk tanúi, kezdve talán Körösényi András politikai, illetve kormányzati rendszerekre vonatkozó munkáival, folytatva Szabó Márton politikai diskurzust tárgyaló hatalmas monográfiájával és most Csizmadia Ervinnek az eddigi politikatudományi "jelenelemzést" kiegészítő igen jelentős eszmetörténeti könyvével.
A politika ugyanis alapvetően a jelenre, legfeljebb a közeljövőre, az adott választási ciklusra irányul - a politikai elemzés így szinte szükségképp jelencentrikus. Ezt kívánja kiegészíteni Csizmadia Ervin történeti személetmóddal, amely kimutatja a magyar politika ciklikus fejlődését-visszafejlődését, és/vagy hiányos logikáját. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy a magyar politikai alakulásának nincs logikája, az szinte teljesen rendhagyó ("zsákutas magyar fejlődés"). Csizmadia munkája viszont azt kívánja igazolni, hogy ez a fejlődésmenet történelmi távlatból nézve voltaképp "normális", a közép-kelet-európai adottságoknak megfelelő, nem eredendően irracionális, hanem a politika racionális és irracionális elemeinek komplex egysége. Alapmegállapítása, hogy a jelenlegi magyar kormányzást a történelmi fejlődés elemzése nélkül nem lehet megérteni: "Az orbánizmus a magyar politikai fejlődés logikájából fakadó következmény" (364. o.). Csizmadia Nietzsche nyomán azt kívánja bizonyítani, hogy "a van nem egyéb, mint a szüntelen volt", a történelem bizonyos mértékben meghatározza a jelent, szükség van tehát a politikatudományban is valamifajta új historizmusra. Ugyanakkor ez a jelenlegi ún. illiberális magyar kormányzás a nyugati liberalizmusnak, a nyugati jóléti államnak válságából is következik, bizonyos mértékben az utóbbi időben kialakult nemzetközi tendenciákhoz illeszkedik.
Az eszmetörténettel kezdve Csizmadia könyve számos olyan művet mutat be, melyek a magyar társadalomtudományban szinte ismeretlenek - például Prohászka Lajost, Leopold Lajost, Bernát Istvánt vagy Kun Istvánt és Makkai Jánost. De aligha tudják sokan, hogy a híres író Babits Mihály is elemezte a szerinte "lomha" magyar politikai fejlődést. Jogászi körökben is érdekes lehet Eötvös József, Concha Győző, Apponyi Albert, Szekfű Gyula vagy Bibó István e tárgyú munkáinak ismertetése. Csizmadia áttekinti a magyar politikai pártok reformkori megalakulását, valamint az 1867-es kiegyezéskori pártszerkezetet. Ennek alapján megállapítja, hogy a domináns pártszerkezet Magyarországon már 1875 után létrejött, majd az I. világháború után elvezetett Bethlen István irányított demokráciájához. Csizmadia e történeti áttekintés során kimutatja, hogy a magyar politika nyugatosságának korlátai már a 19. század utolsó harmadában is megnyilvánultak és a 20. század első felében jelentősen megerősödtek. A magyar politikafejlődés már akkor sem volt a nyugati liberális demokrácia eszme tekintetében "mintakövető", nagymértékben megértő volt a tekintélyuralmi kormányzással szemben. És ezt követte a II. világháború után Magyarországnak a Szovjetunió befolyási övezetébe kerülése, a szocialista egypártrendszer, a magántulajdon és a polgári autonómia kivételre szorulása, valamint a centralizált, totális szocialista államigazgatási pártállamiság kialakulása és 40 éven át való érvényesülése Közép-Kelet-Európában.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
