A közigazgatási bírák az ügyszakukhoz tartozó számos jogterületen keresztül ráláthatnak és hatást gyakorolhatnak az élet majd minden részére, egyúttal a bírói államhatalmi ág végrehajtó hatalmat (közigazgatást) felügyelő részeként vigyázzák az állami közhatalmi szervek életviszonyokat, jogokat és kötelezettségeket formáló tevékenységének jogszerűségét. A jogszerűség keretén belül pedig nemcsak a hazai jog betartásának őrei, hanem egyben az uniós jog érvényesítői is, valamint annak vigyázói, hogy a hazánk kötelezettségvállalásával érintett nemzetközi szerződések rendelkezései is maradéktalanul érvényesüljenek a magyar állam közhatalmi tevékenységében. Mindezek közötti egyensúlyozással tudják harmonizálni az egymással átfedésben lévő és együtt ható jogrendeket, és ezáltal konszolidálni a minél teljesebb jogállamiságot és jogszolgáltatást.
A közigazgatási bírák által alkalmazandó nemzetközi jogi normák között kiemelt helyet foglal el az Emberi Jogok Európai Egyezménye[1] (a továbbiakban: Egyezmény), amely Európa tanácsi okmányhoz 1992-ben csatlakozott Magyarország,[2] és amely túllépett a nemzetközi jogban szokásos azon elven, hogy a nemzetközi szerződések csak a részes államokat kötelezik, hiszen kikényszeríthető egyéni jogokat rögzített. A 13. cikkében továbbá az általa garantált emberi jogok sorába építette a hatékony jogorvoslati jogot, valamint rögzítette a 35. cikkében, hogy valamely ügyet csakis azután lehet az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB, strasbourgi bíróság) elé terjeszteni, ha már kimerítették az összes hazai jogorvoslati lehetőséget. Ugyan hatékony jogorvoslatot az EJEB értelmezése szerint nem csak bíróság nyújthat, ám a nemzeti bíróságok hazai végső jogorvoslati fórumként működnek mindazon esetekben, amikor egyéb módon nem tud rendeződni valamely sérelmes helyzetet eredményező jogvita. Az állam közhatalmi tevékenységével vagy mulasztásával szemben pedig kifejezetten előszűrőként működnek a közigazgatási bíróságok, a hagyományos jogszerűségen felül az alapvető jogok fényében is pásztázva az állami szervek tevékenységét. Valamennyi tételes jogi rendelkezés visszavezethető végső soron valamilyen alapjogra, a hazai jogi rendelkezéseket a vonatkozó nemzetközi (és uniós) joggal összhangban kell alkalmazni,[3] így a közigazgatási bíró ideális esetben amolyan "kis alkotmánybíróként" az Egyezmény által rögzített - egyébiránt az Alaptörvényünkben is szereplő - emberi jogok szellemében, az EJEB gyakorlatának figyelembevételével hozza meg döntéseit az elé vitt ügyekben.
Egy közigazgatási bíró számára ezért elengedhetetlenül fontos tisztában lenni az EJEB esetjogának azon elemeivel, amelyek az ügyszakot érintően adnak anyagi vagy eljárásjogi iránymutatást. A jelen tanulmány arra vállalkozik, hogy áttekintse az Egyezményhez csatlakozásunk óta eltelt harminc év mindazon anyagi jogi szempontból jelentős EJEB döntéseit, amelyekben a strasbourgi bírósághoz fordulás előtt már eljárt valamilyen - többször az összes szintű - közigazgatási bíróság. Az eljárásjogi kérdésekre vonatkozó strasbourgi döntések külön tanulmányban érdemelnek kifejtést. A közigazgatási jog egyes részterületeit, azok anyagi jogi kérdéseit érintő strasbourgi ügyek tanulságainak jelen tanulmányban történő áttekintése azt célozza, hogy a hazai közigazgatási bírói kar értékelés alá tudja vonni eddigi tevékenységét és iránytűt kapjon ahhoz, hogy a jövőben még világosabban és hatékonyabban tudja szűrni és elbírálni az emberi jogi vonatkozású panaszokat. Amennyiben ugyanis már hazai szinten - akár már első fokon - megoldást képes nyújtani a fennálló problémákra, de legalábbis érthető és meggyőző magyarázatot adni a miértekre, akkor kevés az esélye annak, hogy az ügyek az EJEB előtt kötnek ki, hiszen orvoslást nyertek a sérelmek, így nem szükséges nemzetközi fórumon keresni további jogorvoslatot.
A modern hazai közigazgatási bíráskodás nagyjából egyidős az Egyezményhez való csatlakozásunkkal.[4] Színvonalas és hatékony működését mutatja, hogy mindössze negyven körüli olyan ügy került az eltelt harminc év alatt az EJEB elé, ami a hazai közigazgatási bíráskodás grádicsainak megjárását követően még Strasbourgban is kamara vagy nagykamara által meghozott érdemi döntést kívánt.[5] Ez igen alacsony szám ahhoz képest, hogy egyébként a hatszázat is meghaladta az EJEB által ítélettel eldöntött magyar ügyek mennyisége.[6] A vonatkozó ügyek áttekintése alapján látható, hogy strasbourgi beavatkozásra és Magyarország elmarasztalására közigazgatási ügyeket érintően többnyire olyan esetekben került sor, amikor értelmezési szabadságot és mérlegelést nem engedő jogalkotás folytán a közigazgatási bírónak nem volt mozgástere az
- 37/38 -
alapjogi szempontú korrekcióra. Amikor ugyanis volt, legtöbbször helyesen döntött, néhány esetben az EJEB kifejezetten meg is dicsérte az eljáró bíróságot.
Hét kiemelt anyagi jog jogterület áttekintésével vehetjük sorra, hogy mely magyar ügyek kerültek a közigazgatási jogot érintően a strasbourgi taláros testület elé, és melyek ezen ügyek tanulságai a közigazgatási bírák számára. Előbb a problémásabbak és számosabbak (pl. migráció, gyülekezés) következnek, majd az egyedibb, de tanulságos esetek. A hét jogterület kiemelése nem azt jelenti, hogy számos további közigazgatási jogterületen is született volna magyar közigazgatási bírósági vonatkozású érdemi EJEB-döntés, hanem csak azt, hogy a választási jog kimarad az áttekintésből, mert az azon jogterületen született két döntés tartalma nem általános tanulság a közigazgatási bírói kar számára, valamint egy-két további olyan döntés is kimarad, amely annyira egyedi volt, hogy szintén nem érdemes bemutatásra.
Az elmúlt harminc év magyar közigazgatási vonatkozású EJEB-esetjogának átnézését megelőzően azonban érdemes áttekinteni címszavakban azokat az alapvető elveket és alapvetéseket, amelyekkel feltétlenül tisztában szükséges lenniük a közigazgatási bíráknak az Egyezmény alkalmazása kapcsán. Nem cél itt teljes körű ismeretet adni az Egyezmény hazai bíróságok általi alkalmazásához szükséges valamennyi tudnivalóról,[7] azonban néhány hangsúlyt hasznos tenni.
Az első fontos alapvetés az, miszerint a törvénnyel kihirdetett Egyezmény a magyar jog részét képezi, azaz bárki hivatkozhat rá közigazgatási perben is, mégpedig nemcsak a hazai jog értelmezési segédleteként, hanem akár a nemzeti jog ellenében is.[8] Az Alkotmánybíróság számos döntésében az Alaptörvény fölé helyezte az Egyezményt, tiszteletben tartva hazánk nemzetközi kötelezettségvállalását és az EJEB vonatkozó értelmezését. Az Alaptörvényben és az egyéb jogszabályokban foglaltakat az Egyezményben és az EJEB esetjogában foglaltakkal összhangban kell értelmezni.[9] Az ún. "ekvivalenciaszabály" szerint a saját jogszabályok alapján nyújtott alapjogvédelem szintje nem lehet alacsonyabb az EJEB által meghatározottnál,[10] azonban pozitív eltérés lehetséges az Egyezmény 53. cikke értelmében.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
