A mezőgazdasági szektor privilegizált versenyjogi helyzete már a 20. század első harmadában fennállt bizonyos tekintetben. Az Amerikai Egyesült Államokban is követett megoldást később az Európai Unió is átvette, és már az uniós integrációt megalapozó első szerződésben prioritást kaptak az agrárpolitikai célkitűzések a versenyszabályokhoz képest. A helyzet azóta is változatlan. Mindazonáltal az agrárversenyjog jogterülete - sem nemzeti, sem uniós vonatkozásaiban - a magyar szakirodalomban dogmatikailag nem kidolgozott; nincsenek a mezőgazdaságra vonatkozó speciális versenyszabályokat bemutató tanulmányok. Jelen írás az Európai Unió agrárversenyjogi rendszerét kívánja bemutatni a német szakirodalomra alapozva, kiegészítve azt a közelmúltban bekövetkezett változásokkal, és egyúttal a magyar jogi terminológiára formálva. A tanulmány ismerteti azt a két nézőpontot, amelyből a mezőgazdasági szektor versenyjogi megítélésére tekinteni szoktak, majd az agrárversenyjog tág értelemben vett rendszere kerül bemutatásra. Ezt követően a fókuszt szűkítve, a klasszikus versenyjoghoz kapcsolódó, mezőgazdasági termékekre vonatkozó kivételszabályokat elemezzük.
The privileged position of agriculture under competition laws already existed in some respects in the first third of the 20th century. The solution followed in the United States of America was later adopted by the European Union, and even in the first treaty underpinning the EU integration, agricultural policy objectives were given priority over competition rules. It has not changed since then. Nevertheless, neither national nor EU aspects of agri-food competition law are analysed in Hungarian legal literature yet; there are hardly any studies on special competition rules applicable to agriculture. The article aims to present the EU system of agri-food competition law, without analysing national regulation. The analysis is based on German literature, supplemented by recent changes and at the same time adapted to Hungarian legal terminology. Following the introduction, the article presents the two main perspectives from which the competition law assessment of the agricultural sector is usually viewed. Then, the system of agri-food competition law in its widest sense is presented, followed by an analysis of the exception rules related to agri-food products within conventional competition law.
Tárgyszavak: mezőgazdaság, agrárjog, versenyjog, dogmatika, agrárversenyjog
Korábban már foglalkoztam az agrárjog és a versenyjog kapcsolódási pontjaival, s ahogy azt az erről megjelent tanulmányban[1] is leírtam, véleményem szerint van létjogosultsága a mezőgazdasági és élelmiszerellátási láncra vonatkozó speciális versenyszabályokat egy sui generis jogterületi elnevezés, az agrárversenyjog kifejezés alá vonni. Az, hogy az e jogterülethez tartozó normatömeget önálló megnevezéssel illetjük, az első lépés ahhoz, hogy a jogterületet (viszonylagosan) önálló egységként kezeljük, ahhoz bizonyos sajátosságokat rendeljünk és tudományos feldolgozását dogmatikailag elkezdjük. Az említett tanulmányban megfogalmazottak szerint agrárversenyjog alatt azokat a vállalati és állami versenyszabályokat értem, amelyek agrárpolitikai célkitűzések megvalósítását szolgálják. A kiindulópontot most is ez jelenti.
Az agrárversenyjog mint jogterület megragadása e tanulmányban is tág értelemben történik. Ez alá a következők sorolhatóak be: (1) a jogterület szűk értelemben véve, amely egyrészt azokat (1a) a szabályokat öleli fel, amelyek a klasszikus versenyjogi triászhoz[2] kapcsolódnak, s az általános versenyjogi szabályokhoz képest eltérést biztosítanak a mezőgazdasági és élelmiszerszektor számára (klasszikus agrárversenyjog), másrészt pedig (1b) az e tanulmányban agrárversenyszabályozásnak nevezett területet; (2) a versenyrelevanciával bíró piacszervezési rendelkezéseket; valamint (3) az agrártámogatások szabályait.
A tanulmány célja, hogy bemutassa az Európai Unió tág értelemben vett agrárversenyjogi szabályanyagának egy, a szerző által lehetségesnek gondolt dogmatikai rendszerét, ezen belül pedig a szűk értelemben vett agrárversenyjogi rendelkezéseket elemezze. A nemzeti szabályozásra terjedelmi korlátok miatt nincs lehetőség kitérni. A dogmatikai rendszerezés igénye abban is kereshető, hogy racionális megoldás egy jogterület szabályanyagát összegyűjteni és rendszerbe foglalni, mielőtt azt beható vizsgálat tárgyává tesszük.[3] A II. fejezetben röviden bemutatom annak lehetséges magyarázatait, hogy a mezőgazdasági szektor versenyjogi szempontból miért esik számos esetben privilegizált elbírálás alá. A III. fejezet leírja a tág értelemben vett agrárversenyjog dogmatikai struktúráját és rendszerét, míg a IV. fejezet a klasszikus agrárversenyjognak nevezett területre koncentrálva mélyíti a jogterület dogmatikai kidolgozottságát. Az V. fejezet összegző gondolatokat tartalmaz, s kijelöli a jogterület feldolgozásának további lehetséges irányait.
A tág értelemben vett versenyszabályok halmaza és a klasszikus versenyjog is tartalmaz "nem elhanyagolható mértékben" olyan rendelkezéseket a mezőgazdasági szektor vonatkozásában, amelyek az ágazatban tevékeny-
- 166/167 -
kedő piaci szereplőket kedvezőbb piaci helyzetbe kívánják hozni. A fokozott védelem tipikusan a mezőgazdasági termelőket illeti meg, azaz azokat, akik az élelmiszerellátási lánc legelején állnak. Felvetődik a kérdés, hogy mi magyarázza a szektort megillető, az általános versenyszabályok alóli kivételszabályok, valamint a csak és kizárólagosan a mezőgazdasági szektor vonatkozásában elfogadott szektorspecifikus szabályok létét.
Az álláspontok két nagyobb csoportba sorolhatóak. Az egyik nézőpont képviselői - többnyire a versenyjogászok - erős fenntartásokkal kezelik a szektor privilegizált helyzetét, s azt vallják, hogy nem indokolt a mezőgazdasági termelők kiváltságos versenyszabályozási és jogi megítélése. Ők azok, akik ezekben a speciális és kivételszabályokban az agrárlobbi erejét vélik felfedezni nemzeti és uniós szinten egyaránt, s a szabályok elfogadása mögötti igazolást nem társítják a mezőgazdasági termelés sajátos jellegéhez és az ebből fakadó, a mezőgazdasági termelők által az árujuk értékesítésekor tapasztalt egyenlőtlen alkupozíciókból fakadó anomáliákhoz. Egy német szerző a mezőgazdasági és élelmiszerellátási lánc tisztességtelen piaci gyakorlatait szabályozó minimumharmonizációs irányelv (a továbbiakban: UTP-irányelv)[4] kapcsán akként fogalmaz, hogy a verseny alapelvét és a szerződési szabadságot az élelmiszerláncban még nagyobb mértékben korlátok közé szorították, és feláldozták azt az érdekvezérelt politika oltárán.[5] Az agrárlobbi nemzeti és uniós ereje jelentős, s az európai integráció folyamatos mélyítésével párhuzamosan rendkívül hatékonyan léptek fel közösségi (uniós) szinten a mezőgazdasági lobbitevékenységet végző szervezetek és csoportok az európai termelőket egyesítő COPA-COGECA[6] intézményi keretei között. Ezáltal elérték a nemzeti mezőgazdasági érdekek európaizációját, amely hozzásegítette őket ahhoz, hogy igényeiket és követeléseiket becsatornázzák az uniós intézményekbe és azok döntéshozatali folyamataiba.[7] E csoport álláspontja párhuzamba állítható George Stigler nagy hatású, a gazdasági szabályozás elméletéről írott cikkében foglaltakkal,[8] amely azt sugallja, hogy a szabályozás nem más, mint érdekcsoportok politikai csatározásainak eredménye. A lobbi annak érdekében zajlik, hogy egyik vagy másik érdekcsoport egy-egy szakpolitikából a legtöbbet tudja profitálni.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
