A fogyasztó fogalmát a jogszabályok definíciói mellett társadalomkutatók, jogtudósok és kommentárírók munkáiból tisztázhatjuk. Nem csodálkozunk azon, hogy e fogalom-meghatározások egymásnak ellentmondóak, vagy korszakonként eltérőek. Felvetődik azonban egy kérdés, mi áll e változó, nem ritkán a gazdasági - jogi folyamatokhoz igazodó, rugalmas fogalomalkotás mögött. Van-e valamilyen fogalmi háló, amely rendezőelvként összefogja számunkra a különféle definíciók tartalmát. Tanulmányunk e háló logikai - fogalmi sarokpontjait tisztázza, így bemutatja a közösségi jog által védett fogyasztó gazdasági - társadalmi (piaci) karakterét. A tanulmány egy nagyobb kutatás és összegzés része, e munkákra most csak utalni tudunk.[1] Az elemzések elsősorban a közösségi jogra és annak társadalmi hétterére koncentrálnak, ám a magyar szabályozás (szakirodalom) mellett - ahol lehetséges - kitérnek a számunkra irányadó német jogi szabályozásra, és tudományos elméletekre is.
A jog normatív tartalma soha nem légüres térre épül, így a jogi dogmatika a mögöttes társadalmi összefüggésekből értelmezhető. E szociológiai evidencia azt az üzenetet hordozza, hogy a jogi fogalmak kifejezik az egyes társadalmi helyzetek és folyamatok jogi értelmezését, mivel a társadalom és a gazdaság szabályozási igényének sokoldalú transzformációval előállított struktúráit tartalmazzák. E tudásszociológia tényállás értelmében a "a dogmatika konstruktív gondolkodási alakzatai nem a jog belső alkotóelemei"[2], hanem a jogi komplexitás működésének eredményei, amelyek a jogi rendszer szabályozó és rendet teremtő funkciójában értelmezhetőek. A fogalmi rendszerek mikrokozmoszában megjelenik az egész intézményesült társadalmi intézményrend, a világegész makrokozmosza - írják Thomas Luckmann és Peter L. Berger alapművükben.[3] Természetesen a jogi dogmatika e felfogása az analitikus társadalomtudományi elemzés számára releváns, a jogi élet vagy a jogi tudomány a normatív összefüggésekre és folyamatokra összpontosít.[4] A tudásszociológiai szemléletmód modellalkotási módszertanából kiindulva tehát először a fogyasztó, mint klasszikus piaci szereplő társadalmi jegyeit (tulajdonságát) keressük vissza a jogi fogalmakból és jogi definíciókból, majd az ettől eltérő fogalmi szerkezeteket tesszük nagyító alá. Reméljük kiderül, a védelembe részesített fogyasztó alapkaraktere, társadalmi jellemzője korszakonként és jogtípusonként egymástól eltér, és ebben az eltérő színvilágban a közösségi jog - az uniós jog - egy sajátos, konzekvens, és semmivel nem rokonítható fogyasztó felfogást képvisel.
A XIX. században születtek meg a nagy európai magánjogi kódexek, mintájuk a francia Code Civil, a napóleoni törvénykönyv volt.[5] Közép-Kelet Európa, néhol kodifikált Polgári Törvénykönyvvel, néhol a nélkül, e napóleoni jogelveket vette át, nem ritkán német (BGB)[6] közvetítéssel. Ebben az európai magánjogi rendszerben a piaci szereplők magatartásának szabályai "a liberális kapitalizmus" avagy a klasszikus piacgazdaság jogelvein alapultak. A piac szereplőinek (eladó-vevő, szolgáltató-ügyfél) szerződése nemcsak magánügynek (állami direkt szabályozáson kívüli területnek) számított, hanem a feleket egyenjogú, mellérendelt és azonos piaci erőpozícióval rendelkező jogalanyokként határozta meg és szabályozta a magánjog.
A fogyasztó e rendszerben nem kiemelt jogi entitás vagy jogi személyiség. Vevő, szerződéskötő piaci aktor, aki piaci magánautonómiával rendelkezik, és éppen ezért nincs szüksége külön védelemre. A piac működési szabályai és működési logikája megvédik őt is, hasonlóan a piac többi szereplőjéhez. Nem szükséges ezért felszerelni sem külön védelmi jogintézményekkel, akár a kedvezőbb szerződéskötési, felelősségi vagy elállási jog kötelmi jogi klauzuláival. Az elmélet és a belőle eredő gazdasági jogfelfogás nem csak a XIX. századra jellemző, a XX. században Hayek, Friedmann, a Chicagói iskola közgazdászai e talajon és hagyományon álltak.[7] A fogyasztó nem védelem nélküli, ám védelméhez elegendőek a klasszikus magánjog klasszikus eszközei. Drexl ezt a fogyasztóvédelmi modellt konstitutív védelmi modellnek nevezi, amelyben a fogyasztó piaci önállóságát, önhatalomból eredő piaci pozíciójának megerősítését, a piaci egyensúly helyreállítását a piaci verseny szabadságának és a szereplők formális magán-autonómiájának erősítésén keresztül teremtik meg. A bemutatott modellre épülő fogyasztóvédelmi politikák a piaci szereplőként értelmezett fogyasztó információ készletének erősítésével, a fogyasztó döntésképességének feljavításával, a nem megengedett, tisztességtelen piaci feltételek magánjogi szankciójával operálnak. Fogyasztói tanácsadás, tanulás és piaci információk nyílttá tétele egyaránt szerepel a fogyasztóvédelmi elemek között. A modell az önálló, de felületes piaci szereplőt védi, s ehhez döntően a klasszikus magánjog eszköztárát használja fel.
Voltaképpen a fogyasztóvédelem Európán kívüli megindítása is e modellben gondolkodott. Amikor Kennedy elnök a fogyasztói jogok négy aspektusát emelte ki, így az információra, a biztonságra, a választásra, és a meghallgattatásra való jogot, e modell keretein belül maradva hirdette meg programját.[8]
A XX. század harmincas éveitől kezdve - először éppen az USA-ban - az üzleti élet és annak szabályozó rendszere átalakult. Megjelentek a szerződési blanketták, a piacokat ellepték a tömegáruk. A reklám, a különböző fogyasztásra ösztönző információözön hatására a fogyasztó (vevő) egyre kevésbé tudta összehasonlítani a különböző árucikkeket egymással, vagy ha igen, akkor az összehasonlítás alapjául szolgáló információkat az eladó, többnyire a piaci monopolhelyzetben lévő gyártó önmaga számára kedvező módon manipulálta. Mindezek eredményeként a szerződéskötéskor a vevők (fogyasztók), mint magánjogi szereplők már nem voltak abban a helyzetben, hogy a megkötendő szerződésük minden egyes pontjáról egyeztessenek, a szerződésekbe többé már nem lehetett belefoglalni az áru egyedi paramétereit, vagy az adásvétel különös jogi feltételeit. Nem véletlen, hogy magában az USA-ban nagyon korán (1872-ben) kialakultak olyan játékjogszabályok, amelyek a gyártók, vagy szolgáltatók piaci magatartását közjogi eszközökkel szabályozták, főleg a termékek műszaki, technikai, piaci paramétereinek standardizálásával. A XX. század harmincas éveitől egyre több, a fogyasztói javak piacának vásárlóit védő önszerveződés, szervezet alakultak meg. Előtérbe került a kompenzációs fogyasztóvédelmi modell, amelyben a jogi szabályozás a fogyasztói csoportoknak, mind kollektív piaci szereplőknek juttatott többletjogokat. Sajátos jogintézményekkel kompenzálta a fogyasztókat, így felbontotta az egyéni autonómiára épülő klasszikus magánjogi szerződési rendszert. Nem az egyes piaci önállóságra ítéltetett individuális fogyasztó, hanem a fogyasztók általánosan meghatározott csoportja jutott hozzá a privilegizált jogi státuszhoz, az egyéni fogyasztó csak akkor, ha a joggyakorlat az ő piaci pozícióját e csoport tagjaként értelmezte. E "szerepspecifikus" fogyasztóvédelmi politika a fogyasztóknak, mint társadalmi csoportnak a piaci egyensúlyát akarja megteremteni egy másik szociális csoport a termék előállítók vagy forgalmazók csoportjával szemben. Ennek értelmében a fogyasztóvédelmi szabályok átlépik a magánjog határát és az egész jogi rendszerre kiterjednek. A jog valamennyi része hozzászámítható a piaci folyamatokat szabályozó fogyasztóvédelmi joghoz - írta Drexl.[9]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
