Évszázadok során az ember volt kulcspozícióban a természettel való kapcsolatában, és így a természetes egyensúlyban hatalmas károkat okozott. Az ember annak érdekében, hogy a természetet a saját igényeinek megfelelően formálja, állandóan változtatta környezetét, megzavarva a természetes egyensúlyt. Különösen a második világháborút követően vált világossá, hogy az ember a természetben helyrehozhatatlan károkat eredményezett. A "bioverzitás" fogalma ennek ellenére csak az 1992-ben Rio de Janeiro-ban megtartott Föld Csúcstalálkozón vált nemzetközileg elismert politikai fogalommá, azáltal, hogy ekkor rendkívül sok ország aláírta a Biológiai Sokféleségről szóló Egyezményt. A bioverzitás a biológiai sokféleséget jelenti egy meghatározott földrajzi területen. A bioverzitás több millió állatfajt ölel fel, és a jó minőségű bioverzitás az egyik legfontosabb feltétele a földi életnek. Az állatvilág sokfélesége gazdasági szempontból is fontos értékeket képvisel, hiszen a biológiai erőforrásokból sokféle anyaghoz juthat az ember: élelemhez, ruházathoz, szintetikus anyagokhoz, gyógyszerekhez. Másrészt - és ez napjainkban háttérbe szorul - az emberiség erkölcsi kötelezettsége, hogy a természetet teljes szépségében, összetettségében és különlegességeivel együtt megóvja.
Igaz, hogy a fajok kihalása olyan folyamat, amely az ember beavatkozása nélkül is bekövetkezhet, de ez a folyamat az új fajok kialakulásával korábban egyensúlyozta a kihalás hatásait. Az utóbbi évszázadban azonban az állatfajok kihalása olyan ütemű, amilyen korábban nem volt soha az utolsó dinoszaurusz kihalása óta, ami körülbelül 60 millió évvel ezelőtt történt. A kipusztulás elsődleges oka a természetes élőhelyek rohamos csökkenése, illetve az illegális állatkereskedelem, de emellett nagyban hozzájárult a fajok kihalásához a vadászat, prémtermelés, az ökoszisztéma megváltozása, a környezetszennyezés is. Igaz, hogy ennek hatását az emberek még nem érzékelik közvetlenül, de a biológiai egyensúly megbomlása már az emberiségre is komoly veszélyt jelent. Az Amszterdami Egyetem tudományos szakértői szerint 75-100 évre van szükség ahhoz, hogy az erdőirtás által okozott ökológiai károk helyreállíthatóak legyenek. Mindezek eredményeképp az elmúlt évtizedekben a nemzetközi egyezmények szintjén is megjelent az együttműködés a veszélyeztetett állatfajok védelme érdekében. A nemzetközi szerződések szintjén megfogalmazott követelményeket az aláíró államok - így Magyarország is - igyekeztek érvényesíteni saját jogrendszerükben, ami lényeges előrelépést eredményezett. Az Európai Unió szigorú követelményeket és előírásokat kíván érvényesíteni a védelemre szoruló állatfajok érdekében. Magyarország ezeknek a szabályoknak jelentős részét az állatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok területén már figyelembe vette, több területen ugyanakkor még lényeges lemaradások vannak. További problémát jelent az, hogy a védett állatokkal kapcsolatos jogszabályokat jelenleg nem sikerül eléggé hatékonyan érvényesíteni a gyakorlatban.
A környezetvédelem újraszabályozásán belül az állatvédelemmel kapcsolatos joganyag korszerűsítésére a rendszerváltást követően szinte egy évtizeddel került sor. Még az 1990-es évek végén, az állatvédelmi törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályok előkészítésének időszakában is megosztott volt a társadalom az állatvédelem kérdésével kapcsolatban. Amennyiben a társadalmi szemlélet a jövőben nem változik, akkor a legtökéletesebb jogi szabályozás sem tudja betölteni rendeltetését, az állatvilág védelmét.
A természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajok nem tartoznak az állatok védelméről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (továbbiakban: Atv.) hatálya alá. A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény tartalmazza a természetvédelmi oltalom alatt álló állatfajokra vonatkozó alapvető rendelkezéseket, míg a részletszabályokat a törvény felhatalmazása alapján kiadott 8/1999. (I. 23.) Kormányrendelet állapítja meg.
A természetvédelmi oltalom alatt álló fajok többségével kapcsolatban különböző nemzetközi szerződések is tartalmaznak rendelkezéseket, mivel az ilyen ritka, veszélyben lévő fajok védelmének kérdése világviszonylatban is nagy jelentőséggel bír.
Egy állatfaj védetté nyilvánításának kérdésében két tényezőt kell figyelembe venni. Egyrészt az állatfaj értékét, másrészt veszélyeztetettségét. Ha tehát egy különleges, páratlan és pótolhatatlan értékű veszélyeztetett fajról van szó, akkor mérlegelés nélkül védetté kell
- 111/112 -
nyilvánítani. A védetté nyilvánítás során kiemelkedő jelentőséget kell tulajdonítani az olyan fajoknak, amelyek máshol nem fordulnak elő, illetőleg egy adott országra a legjellemzőbbek. Magyarországon ilyen faj a sziki pacsirta.
2001-ben született egy környezetvédelmi miniszteri rendelet, amely felsorolja a védett és fokozottan védett állatfajokat, valamint külön mellékletben, az Európai Közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok körét.[1]
A rendelet külön mellékletben sorolja fel a Magyarországon védett és fokozottan védett állatfajokat, az egyedek értékével együtt. Ezek között az állatfajok között találhatunk néhány ezer forinttól 1 millió forintig terjedő értékű egyedeket. 1 millió forintot ér például egy parlagi vipera, vagy egy kerecsensólyom. Az emlősök közül a hiúz a legértékesebb, félmillió forintot ér. Azokat az állatfajokat, amelyeket a fent említett mellékletek nem tartalmaznak, de az Európai Közösségekben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajoknak minősülnek külön melléklet tartalmazza. Itt elsősorban olyan állatfajokat találhatunk, melyek hazánkban nem telepedtek meg. Ide tartozik a márványos a hegyi vipera vagy a sarki róka.
A miniszteri rendelet a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai közötti társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás tárgykörében, a megállapodást kihirdető 1994. évi I. törvénnyel összhangban született.
Az amerikai prériken az európaiak betelepedése előtt százmilliós nagyságrendű bölénypopuláció élt. A betelepültek, irtani kezdték őket, sokszor csak azért, hogy az indiánokat kiéheztessék. A mészárlást mindössze néhány állat élte túl. Ezek közül 360 példányt őriznek az 1872-ben alapított Yellowstone Nemzeti Parkban. Amerika, Afrika és Ausztrália az a 3 földrész, ahol a legtöbb kipusztult fajt tarják számon. Ennek oka az, hogy az ember túl gyorsan vette hatalma alá a természetet. Egyrészt közvetlen módon (erdőirtással, vadászattal), másrészt közvetett módon (a fajok ellenőrzés nélküli betelepítésével) kipusztította az őshonos állatok jó részét. Bármely ma még közönséges faj holnapra már veszélyeztetett lehet, vagy ki is pusztulhat. Ezért fontos az, hogy az európai természetvédő egyesületek és nemzeti parkok képviselői rendszeresen tapasztalatot cseréljenek az állatfajok védelméről. Az egykor kipusztult vagy eltűnt, de a szomszédos országokban szigorú természetvédelmi intézkedések keretében fennmaradt, és visszatelepült vadfajokat feltétlenül természetvédelmi oltalomban kell részesíteni. A nagy állatcsoportok védelmével kapcsolatban a következőkre szükséges még figyelmet fordítani.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
