Gyémánt Richárd: A hétfalusi csángók nemzetiségi és felekezeti sajátosságai (FORVM, 2013/2., 67-104. o.)

I. Fogalmi meghatározás a szakirodalmak tükrében

A "Hétfalu" Erdélyben, Brassó (Braşov) városától keletre, a Kárpátok lábánál fekvő hét település együttes elnevezése. Erdély egyik legszínesebb kultúrájával, hagyományaival rendelkező magyar közössége él itt, akik népesedési sajátosságai - a szomszédos székelyekével ellentétben - sokak számára kevésbé ismertek.

A Pallas Nagylexikon a "Hétfalu"-ról az alábbiakat közli: "Hétfalu azon hét egymás mellett fekvő csángó község együttes elnevezése, melyek Brassó vármegye hétfalusi járását képezik s a Bodzai hegycsoport aljában elterülnek. E hét község következő: Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu, Tatrang, Zajzon, Pürkerec. A Hétfalu közül a négy első, melyet Négyfalunak is neveznek, egymással teljesen össze van építve, a többi valamivel távolabb fekszik. Kevésbé jómódú községek, csinos magyar templomokkal és iskolákkal s szépen épült házakkal. Az oláhok rendesen a községnek a hegyre felnyúló felső részében, a magyaroktól elkülönítve laknak. [...] Lakóik szorgalmas foldmivelők, kik szűk határaikat a szomszéd szász helységektől haszonbérbe vagy örök áron vett szántóföldekkel öregbítik, szekerezéssel, fakereskedéssel s iparral foglalkoznak, míg az oláhok inkább baromtenyésztők."[1] Habár a Pallas Nagylexikon nem említi, de a "Négyfalu"-tóL távolabb fekvő - a Székelyföld felé eső - Pürkerecet, Tatrangot és Zajzont "Háromfalu" néven is szokás emlegetni.

Az Ortutay Gyula által szerkesztett Magyar Néprajzi Lexikon szerint a "Hétfalu (németül Siebendörfer, románul Şapte sate) a Barcaság délkeleti szegletében, Brassótól keletre a Kárpátok lábánál fekvő hét település együttes neve. A Brassóhoz közelebb eső "Négyfalu" (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu, Hosszúfalu) ma már teljesen összeépült és Szecsele (románul Săcele) néven várost alkot. A távolabbi "Háromfalu" (Tatrang, Zajzon, Pürkerec) különálló település. A " Hétfalu " népessége többségében magyar, kisebb részben román. A magyarokat a szomszédos székelyek "hétfalusi csángók"-nak nevezik.[2]

A hétfalusi magyarokat - a Magyar Néprajzi Lexikon mellett - több szakirodalom "hétfalusi csángó" elnevezéssel is szokta jelölni, azonban az sem ritka, hogy bizonyos

- 67/68 -

írásokban a "barcasági csángók" kifejezést használják. A "barcasági csángó" kifejezés alatt sokszor nemcsak a "Hétfalu" lakóit, hanem a szintén a Barcaságban fekvő Apáca (Apafa), Barcaújfalu (Satu Nou) és Krizba (Chrizbav) magyarjait is besorolják. Az evangélikus vallású hétfalusi csángók falucsoportját a másik három barcasági magyar faluval együtt a " Tízfalu " elnevezéssel is illetik.[3] Vofkori László egyik írásában a barcasági tíz magyar falu lakóit "szászmagyarok"-nak hívta.[4]

A "Hétfalu" (latinul Septem villae) településeit, a szomszédos szászság "zeikelische dörfer"-nek, azaz "székely falvak"-nak is hívta. A szászok ezzel jutatták kifejezésre, hogy a "Hétfalu" településein élő magyarságot székely eredetűnek tartották.

A Nagykőhavas és a Csukás-hegység lábánál fekvő "Négyfalu" (románul "Săcele", korábban "Satulung", németül " Vierdörfer") jelenleg városi címmel büszkélkedő település Romániában. Magyarul - a román nevéből eredően - " Szecseleváros"-nak is szokták hívni. A történelmi múltban - ahogyan azt a "Négyfalu" elnevezés is mutatja -négy barcasági magyar településből állt. Ezek - nyugatról kelet felé haladva - Bácsfalu (Baciu), Türkös (Turcheş), Csernátfalu (Cernatu) és Hosszúfalu (Satu Lung), amelyek már az 1800-as évek második felében összeolvadtak egymással. A települések között az utazó már akkor sem látott semmiféle választóvonalat. Azt, hogy melyik település hol kezdődött, illetve végződött, már akkoriban is csak a helyiek tudták.[5]

A barcasági szászság az alábbi neveken ismerte a "Négyfalu" településeit: Batschendorf (Bácsfalu), Türkendorf (Türkös), Zernendorf (Csernátfalu) és Langendorf (Hosszúfalu). A "Négyfalu" településeitől valamivel távolabbra fekvő Pürkerec (Purcăreni), Tatrang (Tărlungeni) és Zajzon (Zizin), habár földrajzilag közel helyezkednek el egymáshoz, nem épültek egybe. A szászság szintén adott német neveket az előbbiekben említett helységeknek is: Pürkeresse (Pürkerec), Tatrangen (Tatrang) és Zaizendorf (Zajzon). A szászok által adott helységnevek azonban sohasem gyökeresedtek meg sem a "Négyfalu", sem a "Háromfalu" magyar lakóinak hétköznapi nyelvhasználatában.

II. A hétfalusi csángók népesedési viszonyai

1. A "Hétfalu" magyarságának eredete

A "Hétfalu" magyarságának eredetét már sokan, sokféle módon próbálták megfejteni, illetve feltárni. Ennek ellenére a kutatók között nincs egységes, kizárólagos álláspont a hétfalusi csángók eredetére vonatkozóan. A legismertebb elmélet szerint a hétfalusi magyarság "első, ősi rétege" nem székely eredetű,[6] hanem az Árpád-házi magyar királyok által letelepített magyar határőrök, illetve a magyarokba beleolvadt besenyők leszármazottai.

- 68/69 -

Az "eredet-elméletek" egyik csoportja a besenyő származás mellett "tette le a garast". Jerney János, valamint Kriza János a Barcaságban letelepített besenyők leszármazottainak vélték a "Hétfalu" magyarságát. Ezt a véleményüket a II. András magyar király (1205-1235) által 1224-ben kiadott "Diploma Andreanum" utalásaira, valamint a hétfalusi magyarok - a szomszédos székelységtől - eltérő nyelvére, szokásaira és viseletére alapították.[7] Nagy Géza is "vélelmezte" a "Hétfalu" magyar lakóinak besenyő eredetét.[8] Endes Miklós szerint a hétfalusi magyarok eredetileg besenyők voltak és a Német Lovagrend telepítette be őket 1209 és 1226 között.[9] Ez utóbbi elmélet mindenképp megkérdőjelezhető. Már csak azért is, mert II. András magyar király seregei már 1225-ben kiűzték a lovagokat a Barcaság területéről.

Az elméletek második csoportja szerint a hétfalusi magyarság székely eredetű. Újfalvi Sándor "a székely nép egy különvált fajának" tartja a "Hétfalu" magyarságát.[10] Kállay Ferenc az ország határainak védelmére letelepített és önként letelepedett székelyek leszármazottait vélte a "Hétfalu" magyarságában felfedezni.[11] Horger Antal szerint a hétfalusi magyarságot 1211 után telepítették be a Barcaságba. Feltehetően a német lovagrendiek kiűzése után (1225), II. András magyar király, vagy a tatárjárás (1241/1242) után utódja, IV. Béla magyar király (1235-1270) lehetett a betelepítő. Horger Antal mindenképp székely eredetűnek vélte a "Hétfalu" magyarságát.[12]

Az elméletek harmadik csoportja "vegyes" eredetet valószínűsít. A Székelyföld nagy ismerője Orbán Balázs is inkább a székely eredetet hangsúlyozta, azonban az esetleges kun-besenyő, illetve a csángó származást is lehetségesnek tartotta.[13] Orbán Balázshoz hasonlóan vélekedett Kolumbán Lajos is, aki szerint a "Hétfalu lakói vagy önként ide telepedett, vagy határőrzésre ide telepitett székelyek, részben a kunok beütése alkalmával visszamaradt kunok, részben idegen települőknek vegyülékei."[14] Gyárfás István a besenyőkkel egyesült kunok utódainak vélte a "Hétfalu" magyarságát.[15] Erdélyi Lajos szerint a hétfalusi magyarok nyelvjárása nemcsak székely, hanem magyarországi és erdélyi magyar eredetre is enged következtetni.[16]

Az elméletek negyedik csoportja szerint a hétfalusi magyarok ősei a történelmi Felső-Fehér vármegye magyarjai közül kerülhettek ki. Ferenczi Géza szerint "A minden tekintetben lassan fejlődő falvaink lakói - oklevelekből tudottan - várjobbágyok voltak.

- 69/70 -

Örökös használatra kapott földjeiken gazdálkodtak. Ennek fejében katonáskodtak. Királyi várhoz tartozásuk, várjobbágy rendüségük és az a tény, hogy politikailag sohasem tartoztak a Székelyföldhöz, mind arra vall, hogy a hétfalusi csángók ősei a Felső-Fehér vármegyei magyarság soraiból kerültek ki elsősorban. Ez magyarázza meg azt is, hogy ma is sajátos eredet tudatát őrzik, és a velük határos székelyektől határozottan megkülönböztetve máig magyaroknak tartják magukat."[17] Árvay József szerint a hétfalusi magyarság "első, ősi rétege" nem székely eredetű,[18] hanem az Árpád-házi magyar királyok által letelepített magyar határőrök leszármazottai. Nem zárta ki, hogy a magyar határőrökbe később besenyők asszimilálódtak. Mikecs László - aki Erdélyi Lajos és Horger Antal tanulmányait vette alapul - szintén középkori magyar származásúnak tartotta a "Hétfalu" magyarságát.[19]

Sajátos, az előbbiektől eltérő, ötödik csoportot alkotnak azok az elméletek, amelyek a hétfalusi magyarságot moldvai csángóknak tartják. Szilády János etnográfus szerint a "Hétfalu" magyarsága a történelem folyamán a moldvai csángóktól elszakadt néptöredék. Szilády szerint néprajzilag a viseletük, szokásrendjük, valamint az arctípusuk is jelentősen eltér a székelyektől.[20]

A román, illetve a szász "eredetmítoszok" is foglalkoznak a hétfalusi csángók eredetével. Annyiban hasonlítanak egymásra a román és a szász szerzők írásai, hogy mindkettő jórészt román eredetűnek vallja a hétfalusi magyarságot. Főképp a román történelemírás próbálja ezt a látszatot kelteni. A román történészek szerint a "Hétfalu" területén - akárcsak egész Erdélyben - a dák-római időktől fogva élnek románok. Nicolae Iorga a magyarok érkezését a "Hétfalu" településeire csak a 17-18. századra teszi, addig a településeket kizárólag románok (!) lakták.[21] Hasonlóképpen román eredetűnek tekinti a szomszédos székelységet (!) is.[22] Más román szerzők "engedékenyebbek", szerintük a magyarok csak a románság 1456. évi elűzésekor érkeztek a "Hétfalu" településeire.[23]

A szász szerzőknél is találunk utalást arra, hogy a magyarság csak 1456 után érkezett a "Hétfalu" területére, miután a románokat onnan "eretnekségük", azaz vallásuk miatt elűzték.[24] Több szász szerző is használja a hét településre az 1528-tól használt "Bleschdörfer", az "oláhfalvak" (latinul "villae valaches") kifejezést. Ez az elnevezés egészen a 18. század végéig, illetve a 19. század elejéig használatos volt. Feltehetően arra akartak utalni a szász szerzők, hogy egyes település neve román eredetre vezethető

- 70/71 -

vissza. Ilyen lehet Pürkerec és Csernátfalu, de ide sorolható Bácsfalu is. Más szerzők szerint már 1456 előtt is éltek a Barcaságban magyarok, akik csak a szászok után települtek be.[25]

2. A hétfalusi csángók vázlatos népesedéstörténete

2.1. A "Hétfalu" az Árpád-korban

A "Hétfalu" lakosságának korai történelemét jelentős homály fedi, mivel semmiféle bizonyítékunk nincs arra vonatkozóan, hogy mikor alakult ki a hét település. Nem tudjuk, hogy pontosan mikor telepedett le a magyar népesség ezen a területen. "Hétfalu" községei közül "Négyfalu" (Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu) 1366-ban, Zajzon 1367-ben, Tatrang 1484-ben, Pürkerec 1500-ban tűnik fel először okleveleinkben, azonban bizonyos, hogy az említett helységek korábban létesülhettek.[26]

A " Hétfalu " nem volt a Székelyföld része, habár azzal több szempontból is szoros kapcsolatban állt. Ugyanakkor a "Hétfalu" - kezdetben - a brassói szászok uralma alá sem került. A terület hadászati jelentősége miatt maradt meg magyar királyi kézen.[27] Azonban "de facto" 1500-tól, "de jure" 1651-től Brassó hatalma (és kizsákmányolása) alá került a tíz barcasági magyarok által lakott település.

A térség első magyar lakói feltehetően az első Árpád-házi uralkodók regnálása alatt, még a 11. században telepedtek le a Barcaságban, bár erről a korai időszakról hiteles okirat nem is áll rendelkezésünkre.[28] A 11. század elején az egész Barcaság, mint "gyepű-elve", királyi birtoknak minősült. Az első magyar betelepülők feltehetően a Brassó feletti Cenk-hegy (románul Tâmpa, németül Zinne vagy Kapellenberg, latinul Mons Cinum) várának őrsége lehetett.[29] Az 1455-ben - Hunyadi János parancsára - lebontott vár területén, az 1934 nyarán - dr. Antoni Erhárd által - feltárt, szintén 1455-ben lebontott, 24,91 méter hosszú és 10,45 méter széles Szent Lénárd-templom alapjai erre engednek következtetni.[30] A 11. század elején - amikor e templom legrégebbi részei épültek - egy olyan népcsoport sem élt e területen - a magyaron kívül -, amely a nyugati kereszténységhez tartozott volna.[31]

- 71/72 -

Az Árpád-korban, főképp a 11-13. században gyér lakossága lehetett a Barcaságnak, amelyet jóformán csak a magyar határőrök lakták.[32] A barcasági helynevek egy csoportja viszont arra enged következtetni, hogy a magyar határőrök mellett jelentős szerep juthatott a már itt talált vagy ide telepített besenyőknek is. Ezt számos földrajzi név is alátámasztja.

Brassó városának, valamint Tatrang, Törcsvár, illetve Zajzon települések névadói, a hasonló nevű patakok bolgár-török vagy besenyő eredetűek.[33] Györffy György szerint a Brassó név mindenképp besenyő eredetű, amelynek eredeti alakja "borošu" (jelentése: "szürke víz") volt, amely "brašu"-ra változott és a történelmi Magyarország legkülönbözőbb helyein - ahol besenyők éltek - találkozhatunk vele. Tehát Györffy elfogadja a besenyők ittlétét, azonban a bolgár-törökök jelenlétét kizárja, mivel azok addigra már - szerinte - beolvadtak a besenyőkbe.[34] Viszont - többek között - a Barca, a Tatrang, a Tömös, a Törcs és a Zajzon patakok neve korábbi, szintén besenyő, illetve bolgár-török eredetű.

Árvay szerint a bolgár-török, illetve besenyő eredetű földrajzi nevek, amelyet a magyarok átvettek, az ő közvetítésükkel jutott el a szászokhoz, illetve románokhoz.[35] Ezt a nézetet sem a szász, de legfőképp a román történelemírás nem fogadja el. Hiszen ez ellentmondana annak a "romantikus" gondolatnak, hogy a Barcaság első lakói a Német Lovagrend, illetve - a dák-román kontinuitás elve alapján - a románok lennének.

A szászság betelepítésekor - a 12. század közepén - a besenyők egy része a háromszéki síkság besenyőtelepeire[36] vándorolt, másrészük viszont beolvadt a magyarságba. Szintén beolvadás lett a sorsa a magyarok által részben itt talált, részben később betelepített, rendezett társadalmi kereteket nem alkotó csekélyszámú szlávságnak is.[37]

A korai - a Német Lovagrend megérkezése előtti (1211) - magyar betelepülés azért is feltehető, mert a Barcaság közvetlenül öt jelentős szoros - a törcsvári (1290 m), a tömösi (1050 m), az ó-sánci (1295 m), a bratocsai (1272 m) és a bodzai (634 m) - mellett fekszik. Ezt a stratégia pozíciót a magyar királyok is felismerték, ezért a határ védelmére, a Dél-Kárpátok vonalához a magyarok mellé székely, illetve besenyő határőröket telepítettek le. Elsődlegesen a kunok betörései miatt fontos határvédelem jelentős véráldozatokat kívánt. Az amúgy is - a feltehetően - gyér népesség jelentősen megtizedelődött a történelem viharaiban. Többek között ez a "népességvesztés" eredményezte a Német Lovagrend későbbi behívását és letelepítését a Barcaságba, illetve az ő hívásukra érkezett németajkú jövevények letelepedését Brassóba és a később létesült szász falvak területére.

- 72/73 -

A Barcaság népesedéstörténetében jelentős változást hozott a Német Lovagrend és a velük érkező "hospesek" letelepítése. A lovagrend letelepítését követően is éltek magyarok, illetve székelyek, továbbá erősen asszimilálódó besenyő eredetű népelemek a Barcaságban, ezt támasztja alá Vilmos erdélyi püspök 1213-ban kiadott adománylevele is.[38] Az okirat kiemeli a magyar és székely lakókat, akik továbbra is közvetlenül az erdélyi püspöknek voltak kötelesek a decimát, azaz a tizedet megfizetni. Ennek ellenére a szász, a magyar, illetve székely, valamint a besenyő eredetű népcsoportok földrajzi elhelyezkedéséről vajmi kevés információnk van. Ezt a "sötét foltot", csak a II. András magyar király által a német lovagoknak kiadott 1211. évi adománylevele világítja meg. Az oklevél pontosan meghatározza a szászok részére bocsátott terület határait a Barcaságban. Ebből következik, hogy a barcasági németajkúak területének délkeleti határvonalát a Tömösi-szoroson átfutó, a Nagykőhavasban eredő - Temes folyóként is hívott - Tömösi-patak, valamint a Prázsmár közelében található - Tortilon-patak néven is emlegetett - Fekete-víz képezték.[39] Vagyis a privilégiumlevél egyértelműen meghatározta a szász Brassó-vidék és a magyar "Hétfalu" területét elválasztó földrajzi határvonalat.

A szászok betelepítésével az egész Barcaságot magába foglaló királyi uradalomból hatalmas terület szakadt ki, és a királyi magánbirtok csak a hadászati szempontból fontos délkeleti (hétfalusi), délnyugati (törcsvári), valamint a Barcaság északi és északnyugati részén elhelyezkedő Apácára, továbbá Barcaújfalura és Krizbára, valamint - az 1500-as évek elején elpusztult - Komlós falura zsugorodott. Erre a területre vonultak vissza a barcasági magyar határőrök is, kivéve a brassói Cenk-hegy várának őrségét.[40]

A Barcaság területére utolsóként a románság telepedett le. Ezt a nézetet a román történelemírás határozottan tagadja, hivatkozva a dák-római időkből való folyamatos fennmaradásra.[41] A románság, mint a Balkán-félszigeten folyamatosan észak felé vándorló népcsoport, a 10. és 11. század fordulóján léphette át a Duna folyam vonalát. Nem kizárt, hogy a románság már a 11. és a 12. században megjelent a Barcaságot délről határoló Kárpátok legelőin, de állandó megtelepüléséről még nem beszélhetünk. A legkorábbi oklevelek is csak 1210-től említik őket. Ugyanakkor biztos értesülésünk van a II. András magyar király által 1224-ben kiadott "Diploma Andreanum" szövegéből - amit a szászok "arany szabadságlevelüknek" ("der goldene Freibrief") is hívtak -, hogy a barcasági szászok lakóhelyét nyugatról a "Silva Blachorum et Bissenorum", azaz "a románok (oláhok) és besenyők erdeje" határolt. Ez a mai Persányi-hegységet jelentette. A 13. században azonban a románok számára a korlátlan vándorlási lehetőség - a szászok és a magyarok népességrobbanása miatt - megszűnt, mert a községhatárok már az erdőhatárig nyúltak fel. Ekkor a románság előbb a királyi uradalmak területére szegődött, mivel ott még - ha korlátozva is - de folytathatták egy darabig vándorló életmód-

- 73/74 -

jukat, majd utóbb a hegyek alján telepedtek le.[42] Előbb csak pásztorkodással foglalkoztak, később - amikor népességszáma megnőtt - feltehetően már határőrzésre is alkalmazták őket.

A románság letelepedése az alábbiak szerint történhetett: "A települések első magja a határőrök szállásai s az erdőispánság udvarháza mellé vagy az erdei tisztásokra épült egy-egy kunyhó volt; e körül sorakoztak fel aztán lassan az első háznéphez tartozó jobbágycsalád utódainak s esetleg új bevándorlóknak családi tűzhelyei. Bizonyítja ezt az 1295-ben, oklevélileg elsőnek feltűnő törcsvidéki Tohán falunak akkori Oláhtelke neve, valamint a közelében fekvő Zernestnek régi Zerneháza neve is. Mindkét név csak egészen kisszámú román telepet jelölt, mert a "telek" és "ház" szó kisebb, egy család megélhetéséhez elegendő területet jelent."[43]

A 13. század fordulóján,[44] Erdély területén olyan demográfiai változások következtek be, amelynek következtében az erdélyi magyarság minden hágón, illetve szoroson átlépte a Keleti-, illetve a Déli-Kárpátok vonalát. Az expanzív népesedés következtében a havasalföldi - és moldvai - területeken várak, illetve városok keletkeztek. Ez azt jelentette, hogy Magyar Királyság határőrizetét már nem a Kárpátok hágóinál, szorosainál látták el, hanem a hegyek lábánál a Havasalföldön és Moldvában. Ezért is figyelhető meg, hogy sok romániai településnek van magyar neve a Kárpátokon túl is.[45]

Az expanziónak azonban negatív következményei is voltak, egyfelől mert lecsökkent a szorosok, illetve a hágók védelmének jelentősége, ezért a barcasági magyar lakosság jó része - a jobb életlehetőségek reményében - a Kárpátokon túlra, a Havasalföldre költözött át. Ekkor a "Hétfalu", de Krizba, Apáca és Barcaújfalu magyarsága is meggyérült. A másik jelentős következmény pedig az volt, hogy a magyar falvak jó része a 14. századtól kezdődően magánbirtokosok kezébe került.[46]

2.2. Hétfalusi csángók a "vegyesházi királyok" uralkodása alatt

A barcasági magyarság expanziójának következtében, nemcsak a települések népessége fogyott meg, hanem a falvak jó része is magánbirtokosok kezébe került. A sor I. (Nagy) Lajos (1342-1382) magyar király által 1366-ban kiadott adománylevelével indult, amely Ztanislaus comesnek adományozta a teljes "Négyfalu" területét. Egy évre rá, 1367-ben a Brassói Jakab drági nemes már Zajzont szerzi meg. Ettől kezdve egészen

- 74/75 -

1500-ig az egyes települések akár többször is gazdát cseréltek,[47] amíg Brassó meg nem szerezte őket. Egyedül talán Tatrang és Pürkerec nem került adományozásra. Szeli József hosszúfalvi pap krónikájában (1763) I. (Nagy) Lajos regnálása alatt magyar betelepedés történt nemcsak a "Hétfalu", hanem a Barcaság területére is.[48] Ennek egyik legfontosabb oka a fegyveres védelem volt. A stratégiailag jelentős helyen fekvő Törcsvár (románul Bran, németül Törzburg) várát, valamint az azt kiszolgáló " Hétfalu " településeit a király szabad nemesei vagy várkatonák lakták, mert a királyi okiratban "jurisdictione nostrae regiae pertinentes" kifejezés található, amellyel ebben a korban a nemességet és a várkatonaságot illették. Ezáltal Törcsvár és a hozzá tartozó települések népességének "státuszáról" is tudunk.

Az előbbiekben említett térség - Törcsvár és az alá rendelt terület - mellett a magyar király a Barcaság más részein is hasonló fegyveres védelemről gondoskodott. Ekkor létesültek a Krizba és Apáca várai, amelyeket a király szintén "saját embereivel" őriztetett.

A Szeli krónika ugyanakkor egy későbbi, 1383-as betelepülésről is szól. Ugyanis a brassói nagytemplom építése miatt a munkaerő jelentős részét bevándorolt munkások biztosították. A munka sokáig elhúzódott, még I. (Nagy) Lajos lánya, Mária (13821385, majd 1386-1395) és férje, (Luxemburgi) Zsigmond (1387-1437) regnálása alatt is tartott, ezért az említett munkások és családtagjaik Brassó külvárosában, valamint a törcsvári uradalom falvaiban telepedtek le. Az ekkor érkezett bolgárok létesítették Brassó Bolgárszeg, valamint a magyarok a város Bolonya nevezetű városrészét. Ebben az időben jelentős népességnövekedést könyvelhettek el a törcsvári uradalom települései, a "Négyfalu" mellett a "Háromfalu", továbbá Apáca és Krizba, illetve a fazekasairól híres Barcaújfalu.

A törcsvári uradalom része volt egy időben Bodola (Budila) Márkos (Mărcuş) és Nyién (Teliu) is, de ezeket később a Béldi-család kapta "donatio"-ba, azaz adományként, ezért ezek a települések a törcsvári uradalomtól idővel elszakadtak.[49] Ez a tény későbbi - politikai és népesedési - viszonyaikat jelentősen befolyásolta.

A fent említett települések ez időben, mint "fiskális falvak", Fehér vármegye részei voltak. Hadászati szempontból a törcsvári várnagy, törvényhatóságilag a székely ispán ("comes siculorum Brassoviensium") alá tartoztak.[50]

A felekezeti viszonyok tekintetében 1427 és 1440 között a barcasági tíz magyar település közül háromban, Apácán, Krizbán és a "Négyfalu" egyikében, Csernátfaluban már önálló egyházközösség működött. Csernátfalu Szent Mihályról elnevezett plébániájához tartozott nemcsak Bácsfalu, Türkös és Hosszúfalu, hanem még Pürkerec, Tatrang és Zajzon is leányegyháza, filiája volt. Azonban 1440 és 1450 között Pürkerecben a templom felépítésével az említett település, valamint Tatrang és Zajzon - egyházi értelemben - elszakadt Csernátfalu egyházközösségétől.[51]

- 75/76 -

A szászok által benépesített és felvirágoztatott Brassó az évszázadok elteltével egyre jelentősebb településsé nőtte ki magát. Ezt jelzi, hogy 1377-ben I. (Nagy) Lajos a barcasági 13 szász falut Brassó főhatósága alá rendelte, megteremtve ezzel a szász "Brassó vidékének" alapját. A város szász elöljárósága azonban ezzel nem elégedett meg, a barcasági magyarok által lakott településeket is a maga uralma alá akarta rendelni. Ez irányú igényei már I. (Hunyadi) Mátyás (1458-1490) magyar király uralkodása alatt megjelentek. Báthory István erdélyi vajda 1486-ban még szólt is az érdekükben,[52] de a magyar király nem teljesítette a szászok akaratát. Később a gyengekezű II. (Jagelló) Ulászló (1490-1516) magyar király állandó pénzzavarát Brassó városi tanácsa kihasználva 1498-ban 1 000 Ft-ért a törcsvári várat zálogba megszerezte. Ezt az összeget még két részletben 2 000 Ft-tal Brassó megtoldotta. Az összesen 5 000 Ft-tal Brassó városa 10 évre biztosította a törcsvári vár zálogát.[53] A brassóiak a magyar királlyal abban is megállapodtak, hogy 10 év elteltével és a zálogösszeg visszafizetésével Brassó visszaadja a Törcsvárat a magyar királynak. Ebből azonban nem lett semmi, mert 1500. július 24-én II. (Jagelló) Ulászló privilégiumlevelével a Törcsvárat ("ad castrum Tertz") kiszolgáló és az addig magyar királyi kézben lévő barcasági magyarok lakta településeket is átadta Brassónak. A Barcaság fővárosa azonban nemcsak a magyar településeket szerezte meg, hanem a szomszédos fogarasi térségből - a szintén Törcsvár alá tartozó - feltehetően jobbára románajkú Sárkányt (Şercaia), Tohánt (Tohanu) és Zemyestet (Zărneşti) is.[54]

A barcasági magyar települések Brassó főhatalma alá rendelése, de facto politikai bekebelezést jelentett. Ettől kezdve az említett települések, ha jogilag nem is, de gyakorlatilag nem Fehér vármegye, hanem a szász "Brassó-vidék" települései lettek. Mindez a magyarság számára a későbbiekben fontos politikai, de legalább annyira jelentős demográfia problémát is jelentett. A tízéves zálogidő elteltével - 1508-ban - Brassó további 1 300 Ft-ot bocsátott II. (Jagelló) Ulászló rendelkezésére, ennek fejében a zálog további 25 évre történő megújítását kérte. A kérést a magyar király adománylevelében meg is erősítette, azzal a feltétellel, hogy a 25 év elteltével - a 6 300 Ft-ot visszafizetve - Törcsvár és tartozékai visszaszállnak a magyar királyra. Addig is Brassó köteles Törcsvár várának karbantartásáról és védelméről, valamint a Kárpátok itt elhelyezkedő öt szorosának biztosításról gondoskodnia, valamint a Török Birodalomban kémeket rendszeresíteni és a török lépéseit figyelemmel kísérni.[55]

A szászság és a magyarság szembenállása hamar megmutatkozhatott; Brassó panaszára II. (Jagelló) Ulászló 1515. június 13-án Pozsonyban kelt rendeletében utasította Szapolyai János erdélyi vajdát, hogy a magyarok lakta települések engedelmességét biztosítsa Brassó felé. Vagyis - többek között - a lázongásokat fojtsa el, továbbá a Brassónakjáró adók beszedését biztosítsa.[56]

Brassó a törcsvári uradalmat és annak magyar településeit úgy kapta meg a magyar uralkodótól, hogy azok csak adminisztratív tekintetben voltak Brassónak alárendelve, de adózás és katonáskodás kérdésében a szászokkal egyenjogúnak számítottak, ezt próbálta

- 76/77 -

Brassó is kijátszani. Ebben segítette a szászokat az a tragikus tény, hogy 25 év elteltével Törcsvár és az alá rendelt településeket nem válthatta ki II. (Jagelló) Ulászló fia, II. (Jagelló) Lajos (1516-1526) magyar király, mert 1526. augusztus 29-én a mohácsi csatában meghalt.

2.3. A hétfalusi csángók az Erdélyi Fejedelemség idején

Az ország két (1526), majd három részre (1541) szakadása ellenére az erdélyi rendek az országgyűléseken mindent megtettek, hogy Brassó ne tehesse rá végérvényesen a kezét Törcsvárra és "tartozékaira".

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) 1617-ben meglehetősen haragos levelet írt a brassói szászoknak, amelyben az alábbiakat mondja: "engem az ország törvénye kötelez az ország vagyonának védésére, s kegyelmetek hagyjanak fel azon szokásaikkal, hogy a fejedelemre kígyót-békát kiáltanak, mihelyt valamely igaztalan kívánságokat visszautasítja..."[57] A diplomáciában mindig is jeleskedő szászok ezt követően cserét ajánlottak, amelyet a fejedelem visszautasított, azonban ekkorra a brassói szászság már Erdély rendjeit is maga ellen hangolta. Ez kitűnik abból az 1625. május 11-én kelt dokumentumból, amelyben kinyilvánították, hogy " ha brassai atyánkfiai két hónap alatt Törcsvárára nézve igazságukat ő felségének nem praesentálják, a nélkül legyenek."[58]

Brassó végül megtarthatta Törcsvárat és tartozékait, ehhez viszont az öt Fogaras-vidéki románajkú falut át kellett adnia, valamint bizonyos feltételeket teljesítenie. A fejedelem aláírásával ellátott okmány 1625. november 9-én látott napvilágot Kassán. Brassó a kedvező feltételekhez kötött szerződéssel mégsem volt elégedett. Mivel a nagyságos fejedelem által ígért - Brassó a törcsvári uradalomba történő beiktatásáról szóló - adománylevél hivatalos átadására nem került sor. Ezért a szász város politikai küzdelmét tovább folytatta.

Brassónak I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet (1630-1648) sem sikerült a saját oldalára állítani, azonban fiával és utódjával, a nagyravágyó II. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel (1648-1660) már szót értett. Habár az 1649 januárjában és 1650 márciusában Gyulafehérváron (Alba Iulia), továbbá 1650 októberében Medgyesen (Mediaş) tartott országgyűlések még nem engedték Brassó kezén hagyni Törcsvárat és tartozékait. Ugyanis egy 1615. évi törvénycikkre hivatkozva az országgyűlés továbbra is fiskális birtoknak tekintette Törcsvárat és az alá tartozó magyar falvakat. Ennek ellenére a pénzhiánnyal küszködő II. Rákóczi György - a Brassó által ígért anyagi támogatása fejében - elérte az Országgyűlésnél, hogy az előbbiekben kifejezetett akaratától eltérjen. Az 1651. évi gyulafehérvári országgyűlés április 25-én kelt határozatával végérvényesen Brassó kezére játszotta a barcasági magyar településeket.[59]

Az erdélyi országgyűlés csak úgy volt hajlandó a brassói szászságnak kedvezni, ha az említett magyar települések nem kerülnek a "fundus regius" azaz, a "Királyföld" területéhez, tehát továbbra is vármegyei terület lettek volna. Továbbá súlyosabb ítéletek-

- 77/78 -

ben (pl.: halálbüntetés) szász bíró csak akkor járhatott el, ha a vármegyei bírák akadályoztatva voltak.

A brassói szászság és II. Rákóczi György erdélyi fejedelem alkujával, ezt követően pedig az országgyűlés jóváhagyásával a barcasági magyar települések politikai és népesedéstörténeti sorsa végérvényesen megpecsételődött. Brassó a kilenc települést - a "Hétfalu" mellett Apácát és Krizbát is - lassan jobbágysorba süllyesztette. A tizedik település, Barcaújfalu egy "donatio" folytán már korábban Brassó hatalma alá került.

Brassó a barcasági magyar falvaktól nemcsak azt a készpénz-, termény- vagy akár munkabeli szolgáltatást követelte meg, amellyel már korábban is Törcsvárnak tartoztak, hanem újabb és újabb "rendkívüli adókat" szabott ki rájuk. Megfosztották őket malom-és italmérési joguktól is, továbbá - idővel - erdőhasználati joguktól is. A hétfalusiak a Tömösi-szorostól a Bodza-szorosig kiterjedt erdőséggel rendelkeztek, amelyből - a fakitermelés kapcsán - jelentős jövedelmük származott. Előbb csak "erdei taksát" kellett fizetniük, később erdeik jelentős részét is elvették tőlük; hiába pereskedtek érte.[60] A szászok eltiltották őket az iparűzéstől is, védve ezzel saját iparosaikat és gazdagítva Brassót és a szász falvakat.

A barcasági magyarok jelentősebb szántófölddel sem rendelkeztek. Ami volt, az is silány minőségű földterületnek számított, ezért más szász falvaktól kellett - számukra jelentős összegeket fizetve - bérelniük. Ráadásul Brassó a földek terményeire is adót vetett ki. Ezáltal a magyarság kétszeresen is fizetett. így gazdagodott Brassó és a szomszédos falvak szászsága a barcasági magyarság "verejtékén". Ugyanakkor a barcasági magyar falvakban jelentős németesítési folyamat zajlott. Kötelezve a falvak lakóit az evangélikus vallásra és amennyire csak lehetett a német, "szász" nyelv használatára.[61] Azonban nemcsak a magyar falvak sorsa alakult ilyen szerencsétlenül, hanem a Törcsvár környékén élő románság is hasonló helyzetbe került. Az Erdélyi Fejedelemség hanyatlását követően, Erdély Habsburg, illetve osztrák kézbe kerülésével a - barcasági - magyarság kiszolgáltatottsága tovább folytatódott.

Demográfiai tekintetben - az Erdélyi Fejedelemség idején - a természetes szaporulat mellett a bevándorlás is hozzájárult a falvak magyarsága számának a növekedéséhez. Már 1500-ban mintegy 120, 1555-ben pedig már 296 család élt a "Hétfalu" területén. A falvak addig tiszta magyar jellegét ekkor bontja meg néhány szórványosan beköltözött szász és román család. Korábbi adataink is vannak román bevándorlásról, de annak pontos idejét nem tudjuk. Csak annyit, hogy 1456 előtt elűzték őket a "Hétfalu" területéről. Ezt követően közel másfél évszázadig nem volt jellemző a román bevándorlás a falvak területére.

A külső migráció, azon belül a bevándorlás jelentősen meghatározta a települések etnikai arculatát. A 16-17. század fordulóján a románok - a török háborúk, továbbá a kedvezőtlen belpolitikai események miatt és az ebből eredő gazdasági kilátástalanság folytán - egész falvastól telepedtek át a gazdaságilag mindenképp előnyösebb helyzetben lévő Erdély területére. Elsősorban a tradicionálisan románok által lakott Fogaras környékét célozták meg, de jutott belőlük az erdélyi szászok "fővárosa", Nagyszeben, illetve Brassó környékére is.

- 78/79 -

" Birodalmunkból egynéhány falvak szöktenek el Nagyságod birodalmába némelyek Fogaras tartományába, némelyek Brassó tartományba, némelyek Szebenszékre éspedig nem latorságukért szöktenek el, hanem csak az adóknak nehéz voltáért. " - írta a havasalföldi vajda -1668-ban - I. Apafi Mihály (1661-1690) erdélyi fejedelemnek.[62]

A román bevándorlás eredményeképpen a hét település etnikai arculata is lassan, de biztosan kezdett átalakulni. Hiába tudunk székely betelepülési kísérletekről is, ők egyéb okok (pl.: elvándorlás, asszimiláció) miatt nem tudtak megmaradni.[63]

2.4. A hétfalusi csángók a Habsburg birodalom részeként

Az előbbiekben említett 1555-ös adatot követően egészen 1765-ig semmiféle pontos adatunk nincs a "Hétfalu" népességszámára vonatkozóan. Ekkor viszont 4 011 magyar élt a településeken, amelyről az evangélikus egyház anyakönyveinek "népmozgalmai" (keresztelés, házasságkötés és temetés) tudósítanak minket. A családnevek kettőssége alapján megfigyelhető bizonyos fokú szász és román bevándorlás is.[64]

Az 1700-as években továbbra is érzékelhető - a már korábban is zajló - a román bevándorlás a Havasalföld területéről. Továbbra is az ingatag belső viszonyok, a magas adók, a török háborúk elől sokan menekültek át a Kárpátokon, köztük "Hétfalu" területére is.[65] Erről tájékoztat bennünket Baróthy József is írásában, miszerint az 1713. évi "hétfalusi" összeírás román betelepítést jegyzett fel.[66] Csak a betelepítés következtében ugorhatott meg jelentősen a "Hétfalu" területén élő románok száma. A bevándorlást ugyanakkor Brassó városa is elősegítette, mert anyagi érdeke fűződött hozzá, ugyanis a közterületekből kiszakított telkekért jelentős összegekre tett szert.[67]

A "Hétfalu" településein élő románság továbbra is leginkább pásztorkodással foglalkozott, amely jól jövedelmező tevékenység volt. A románság folyamatos mozgásban volt. Az évszakoknak megfelelően vándorolt a "Hétfalu" települései és Dobrudzsa, vagy akár Törökország, illetve Krím-félsziget között.[68] Az 1880-as évek közepétől azonban ez a tevékenység jelentős nehézségbe ütközött. Részben a vámhatárok, részben Havasalföld, illetve Románia népességnövekedése miatt a szántóföldek számának gyarapodásával megnehezedett az átjárás. Ekkor a "Hétfalu" településein élő románság tömeges kivándorlásba kezdett Dobrudzsa irányába, mert ott még megvoltak a feltételei ennek a legeitető-vándorló állattartásnak.[69]

A szászok - a románokhoz képest - kevésbé voltak aktívak a "Hétfalu " településeire történő bevándorlásban, pedig a szász vezetés jelentős erőket mozgósított a németesítés tekintetében. Amikor az 1700-as években a magyarságot megfosztották az iparűzés

- 79/80 -

jogától, elsősorban szász iparosok és családjaik költöztek a "Hétfalu" területére. Tehették, mivel "monopolhelyzetük" volt, azonban pontos számukról nincsenek konkrét adatok. A kisszámú szász betelepülő idővel asszimilálódott a magyarságba. A későbbiek folyamán még kevésbé volt jelentős a szászok bevándorlása a magyar falvakba. Azonban bizonyos tájszavak, helynevek, illetve családnevek megerősítik egykori jelenlétüket.

2.5. A hétfalusi csángók és az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc

Az 1848/1849-es forradalom és szabadságharc a barcasági magyarság számára is jelentős eseménysorozat, akárcsak a szomszédos székelyek életében. A Brassó elnyomása alatt élő "Hétfalu" magyarsága a szabadságharcban a lehetőséget látta a szászok uralmának megtörésére. Ezért megtagadta kötelezettségeit a város felé, amely katonákat küldött a rebellis "Hétfalu" ellen és vezetőiket letartóztatta. Ugyanakkor a szászoknak sikerült megmérgezni a helyi magyarok és románok viszonyát is.

Az Agyagfalvi Székely Nemzetgyűlésen (1848. október 16-17.) "Hétfalu" magyarjai önként csatlakoztak a székely népfelkeléshez.[70] Ugyanakkor a barcasági magyarok részt vettek a "magára maradt" Háromszék hősi önvédelmi harcához. Ott voltak a kökösi hídnál, a szászhermányi ütközetnél és minden környékbeli összecsapásban jeleskedtek.[71]

Azonban földrajzi helyzetükön ők sem tudtak változtatni. A Brassó által felbérelt román martalócok és szász fegyveresek két alkalommal (1848. december 14., 1848. december 23.) is megrohanták "Hétfalu" településeit, vagy félszáz magyar halottat hagyva hátra. A lakosság jó része ekkor a közeli hegyekbe menekült. A megpróbáltatások 1849. március 19-én értek véget, amikor Bem József tábornok serege bevonult Brassóba. A magyarok nem dúlták fel a várost és fegyverrel sem válaszoltak Brassó korábbi véres cselekményeire. A hétfalusiak ekkor szervezték meg a 140. honvéd zászlóaljat, amely 1849. május-június folyamán alakult meg a "Hétfalu" területéről toborzott férfiakból. Nem sokkal megszervezése után - még június folyamán - két részre osztották. A 140. honvéd hadosztály egyik fele - 1849. június 19-én és 20-án - a Brassó körüli védelmi harcokban semmisült meg. A zászlóalj másik része az 1849. július 13-i fogarasi ütközetben veszett el.[72] Habár a 140. honvéd alakulat zászlóalj volt, hadrendi számát csak a felbomlása után - 1849. július 22-én - kapta meg.

2.6. "Hétfalu" a 19. és 20. században

A dualista időszakban jelentős változások köszöntettek be a hét falu életében. A 19. század utolsó és a 20. század első évtizedében számbelileg, gazdaságilag és kulturális

- 80/81 -

téren is megerősödött a "Hétfalu" népessége. A hét település 1869. január 24-én vált politikailag és gazdaságilag végérvényesen függetlenné Brassó városától. Felekezeti szinten is hamarosan elszakadt a hét település, habár megmaradtak az evangélikus egyház mellett, de 1886. március 25-én sikerült megalakítani a Brassói Magyar Evangélikus Esperességet. A közigazgatási területen is nagy előrelépést jelentett, hogy a hét falu területéből járást szerveztek, "hétfalusi járás" néven, amely egyike lett az 1876-ban megalakult Brassó vármegye három járásának. A járás központja Hosszúfalu lett. A sikeres időszakot előbb az első világháború akasztotta meg, majd a nyomában járó trianoni országcsonkítás következett.[73]

A "Hétfalu" településein az első anyanyelvet is vizsgáló magyar népszámlálás -1880. december 31. eszmei időponttal - 11 372 magyart írt össze.[74] Ezt követően egészen 1910-ig minimális gyarapodás figyelhető meg. Az 1910. évi - utolsó magyar - népszámlálás idején 12 098 főre nőtt a magyarság száma, azonban 1930-ban a román népszámlálás már csak 11 831 magyart regisztrált. Ennek oka, hogy a mostoha életkörülmények miatt többen elvándoroltak. Mivel a bérelt szász földek művelése mellett a hétfalusiak fakitermeléssel és - elsősorban a szászok áruinak - szállítmányozásával foglalkoztak, a vasút kiépülésével és elterjedésével a szállítmányozásnak leáldozott. Mivel jövedelmük nem lévén földet bérelni sem tudtak, ezért tömegesen vándoroltak a hétfalusiak a Havasalföldre - akár Bukarest környékére is - mivel ott jól megbecsülték szaktudásukat és szorgalmukat. Volt, aki idővel anyagilag gyarapodva visszatért, de sokan végleg "idegenbe szakadtak". Ez utóbbi csoport rövidesen asszimilálódott a románságba.[75] Nem szabad elfejtenünk, hogy az 1930-as években, Bukarestben a taxizást, a fuvarozást jórészt hétfalusiak látták el.[76] Nem zárható ki, hogy csak 1869 és 1910 között majd ötezer hétfalusi - főképp Hosszúfaluból - vándorolt át Romániába.[77] 1910 és 1930 között még legalább 1800 magyar vándorolt el a falvakból és az elvándorlás még a II. világháború idején is - lassan, de érezhetően - tartott. A trianoni impériumváltás után a kivándorlás mellé még a természetes fogyás is felsorakozott. E két tényező együttesen csökkentette a barcasági magyarság számát. Ez utóbbi jelenség már Apácán, Barcaújfalun és Krizbán is egyre inkább szembetűnő lett.

A románság is jelentős kivándorlásba kezdett az 1800-as évek második felében. A korábbiakban említett okok miatt családok tömegei vándoroltak ki Romániába, Dobrudzsa területére, ahol egész falvakat alapítottak a "Hétfalu" helységeiből kivándorolt románok. Az 1880. évi magyar népszámlálás szerint 9 574 román élt a hét faluban, 1910-ben ez a szám 8 132 főre csappant. Az impériumváltással - hiába igyekeztek - a román hatóságok sem tudták a románság számát növelni. Most már a városi élet pozitívumai miatt is "elvágyódtak" a falvak román lakosai. Ezt az 1930. évi román népszám-

- 81/82 -

lálás is bizonyítja, akkor már csak 7 370 románt írtak össze "Hétfalu" településein. Árvay József számításai szerint 1869 és 1930 között kétszer annyi román (11 359 fő) hagyta el "Hétfalu" területét, mint magyar (5 500).[78] A szászok száma is apadásnak indult, de itt főképp az asszimiláció játszotta a főszerepet. Az 1880. évi népszámlálás idején 236 fő élt "Hétfalu" településeinek valamelyikén, 1910-ben ez a szám 156 főre olvadt.[79]

A trianoni békediktátum aláírása után a magyarság demográfiai helyzete egyre inkább megváltozott, számbelileg a románság gyarapodott. Ráadásul - a II. világháború után - a "Hétfalu" települései közül a "Négyfalu" jogállása is jelentősen megváltozott a "Háromfalu" településéhez képest. Habár gyakorlatilag már a 19. század óta egybenőttek, a román közigazgatás most hivatalosan, közigazgatásilag is egyesítette őket. Ezáltal Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu elvesztette önállóságát. Az 1950. november 8-án életbe lépett 5-ös számú törvény előírta a négy falu egyesülését "Sacele" (magyarul "Szecseleváros") néven. A települést 1968 márciusában első rangú várossá ("oraşul"), 2000. július 11-én, a 122-es törvény szerint pedig megyei jogú várossá ("municipiul") nyilvánították. Hivatalos magyar neve továbbra is "Négyfalu" maradt.[80]

3. A "Hétfalu" települései

A Brassótól keletre, a Kárpátok lábánál fekvő hét csángó település, a " Hétfalu "[81] két részre osztható, a "Négyfalu", illetve a "Háromfalu" településeire. Az előbbibe tartozik - az egymással szorosan összenőtt - Bácsfalu, Türkös, Csernátfalu és Hosszúfalu, az utóbbiba pedig Pürkerec, Tatrang és Zajzon.

4. A "Négyfalu" települései

A 19. század óta "összenőtt" "Négyfalu" településeit a román közigazgatás 1950-ben egyesítette "Sãcele" név alatt. Az új település névadásában valószínűleg a "sãticele" román "falvacskák" szó jelenik meg. Habár négy település egyesítéséből jött létre, továbbra is falu volt. Az erősen "hullámzó" népességű település 1968-ban nyerte el a városi címet, majd 2000-től hivatalosan megyei jogú város lett.

- 82/83 -

1. táblázat

Szecseleváros (Sãcele) helység nemzetiségi statisztikája (1956-2002)[82]

Forrás: Varga e. 1997, 163. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

1. ábra

Szecseleváros (Sãcele) helység népességének nemzetiségi statisztikája (1956-2002)

Varga e. 1997, 163. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

- 83/84 -

A román közigazgatás Babaronka (Babarunca), Ósánc (Brădeţul) és Subobrej-Tei településrészeket ideiglenesen kiszakította Szecselevárosból, idővel azonban ismét elvesztették önállóságukat. A korábban önálló településrészek anyanyelvi (a) és nemzetiségi (n) - népszámlálási - adatait az alábbi táblázatok tartalmazzák.

2. táblázat:

Babaronka (Babarunca) helység népességének nemzetiségi statisztikája (1966)

Forrás: Varga E. 1997, 164. p.

3. táblázat

Ósánc (Brădeţul) helység népességének nemzetiségi statisztikája (1966)

Forrás: Varga E. 1997, 164. p.

4. táblázat

Subobrej-Tei helység népességének nemzetiségi statisztikája (1966)

Forrás: Varga E. 1997, 164. p.

5. táblázat

Szecseleváros (Sãcele) helység népességének felekezeti statisztikája (1992, 2002)[83]

Forrás: Varga E. 1997, 164. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

- 84/85 -

2. ábra

Szecseleváros (Sãcele) helység népességének felekezeti statisztikája (1992, 2002)

Forrás: Varga E. 1997, 164. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

Felekezeti téren a "Hétfalu" településein nyolc evangélikus, három római katolikus és egy református templommal rendelkezik az itt élő magyarság, s minden templom köré viszonylag nagyobb számú gyülekezet szerveződik.[84] Ezzel szemben az ortodox felekezethez tartozó jelentős számú románság közel 15 templomot, illetve kápolnát mondhat magáénak a hét településen. A "Négyfalu" területén a Jehova tanúi Egyháznak is van egy királyságterme, amelyet 1995-ben építettek, továbbá az - egyre növekvő hívőszámmal rendelkező - Evangéliumi Keresztény Egyházközösség is rendelkezik egy imaházzal.

4.1. Bácsfalu

4.1.1. Fogalmi meghatározás

Bácsfalu (románul Baciu, németül Batschendorf, latinul villa Abbatis) Brassó felöl jövet az első települése a - "Hétfalu " területéhez tartozó - "Négyfalu"-nak.

A helység nevének eredete vitatott. Első említése 1366-ban i. (Nagy) Lajos magyar király adománylevelében történt, akkor "Zlanfalua" névvel jelölték.[85] A korai településnévben szereplő "Zlan" szláv eredetű román személynévre utal.[86] Árvay József sze-

- 85/86 -

rint " a Bácsfalu név előtagjában szereplő Bács személynévből következtetést nem vonhatunk le, mert e személynév lehet török, valamint török eredetű magyar vagy rumén személynév is."[87] Kiss Attila szerint "Bácsfalu nevének előtagja a FNESz[88] szerint a Baãacs személynévből keletkezett, ennek tövében feltehetőleg az ótörök baãa méltóságnév rejlik."[89]

Más elméletek szerint Bácsfalu első lakói a "bácsok", azaz juhászok voltak,[90] olyan személyek, akik juhtenyésztéssel foglalkoztak. Tehát előfordulhat, hogy a helység neve a lakók foglalkozását örökítette meg.

4.1.2. Nemzetiségi és felekezeti viszonyok

A Barcaság délkeleti peremén, a Tömösi-szoros bejáratánál fekvő Bácsfalu a "Négyfalu" legnyugatabbi települése, közvetlenül Brassó szomszédságában, attól közel tíz km-re délkeletre. Bácsfalu a "Négyfalu" nyugati kapuja, amely közvetlenül a Tömös-patak jobb partján fekszik. Bácsfalu - a többi csángó településsel egyetemben - előbb a törcsvári uradalom tartozéka volt, majd, 1498-tól - miután Brassó megszerezte Törcsvárat és annak "kiszolgáló" településeit - egészen 1848-ig jobbágysorban tartotta annak lakóit. A település földrajzi fekvése meghatározta lakosságának mindennapjait, akik évszázadok óta állattartással (juhtenyésztés), fuvarozással (szekerezés) foglalkoztak, valamint a határ mentén fekvő hegyi ösvényeken őrszolgálatot teljesítettek. A szekerezést leginkább a magyarok, amíg a juhtenyésztést főképp a románok űzték.[91]

A Pallas Nagylexikona az alábbiakat közli a településről: "Bácsfalu (Bazendorf Bacfaliu), nközség Brassó vármegye hétfalusi járásában, (1891) 1 862 magyar (csángó) és oláh lakossal; a Hétfalu egyike, régi okmányokban Báthfalw, Bachfalu, Villa Abbatis és Bátia név alatt fordul elő; legelőbb bácsok (juhászok) telepedtek oda; a XIV. században még nem létezett, 1456. Csernátfalu leányegyháza volt, melytől csak századunkban vált el. A tömösi szoros bejáratánál fekszik, melyen át élénk fuvarozást űznek Romániába; lakói juhtenyésztéssel és faiparral foglalkoznak."[92]

A magyarok - így a bácsfalusiak - megélhetését is a 19. századtól a gyümölcstermesztés, az "erdőlés" (fakitermelés, fafeldolgozás), valamint az állattartás (pl.: ló, szarvasmarha) biztosította. Az állattartással szemben a földművelés nem igazán tudott meggyökeresedni a gyenge minőségű, kavicsos talaj miatt.

- 86/87 -

6. táblázat

Bácsfalu helység nemzetiségi statisztikája (1850-1941)[93]

Forrás: Varga E. 1997, 163-164. pp.

A Nagykőhavas lábánál elterülő Bácsfalu neve V. László magyar király (1453-1457) 1456. évi rendeletében is szerepel, mint Csernátfalu Szent Mihály egyházának filiája. A település lakói a reformáció idején a római katolikus hitről áttérnek az evangélikus vallásra. Azonban ekkor sem alkotott még önálló egyházközséget.[94] Bácsfalu önálló egyházközségként csak 1808-tól létezik, ekkor szakadt el anyaegyházától, Csernátfalutól. A település barokk stílusú evangélikus temploma 1811-ben épült.[95]

7. táblázat

Bácsfalu helység felekezeti statisztikája (1850-1930)

Forrás: Varga E. 1997. 164. p.

- 87/88 -

A településen élő románság a görögkeleti hitet követi. Templomuk Szent Miklós (Sfântul Nicolae) tiszteletére szentelték fel. A mai barokk, ortodox templomot 1776 és 1814 között építették. Ikonosztáza, továbbá külső reliefjei, valamint freskói, egyedülálló díszítettsége, építészeti jegyei miatt a templomot a Román Tudományos Akadémia az 1950-es években építészeti és kulturális örökségnek nyilvánította.[96]

4.2. Türkös

4.2.1. Fogalmi meghatározás

Türkös (románul Turcheş, németül Türkendorf, latinul villa Turcica) Bácsfalu után a második település Brassóból jövet. Bácsfaluval annyira egybenőtt, hogy határukat nehéz megállapítani. Első okleveles említése 1366-ból származik, akkor I. (Nagy) Lajos magyar király adománylevelében "Turchfalua" néven találkozunk vele. Azonban 1460-ban már "Therkes", illetve "Temes", 1500-ban "Thyrkes", 1625-ben, 1651-ben, illetve 1652-ben " Türkös" formában jelent meg.[97]

A település neve feltehetően török, "türk" eredetű. Kiss Attila a következőket írja a település nevéről: "Magyar nyelvterületen egyedül Erdély délkeleti szögletében, Brassótól keletre, a délkeleti Kárpátok lábánál elterülő Hétfalu területéről tudunk adatolni turc- alakból képzett helynevet, ez Türkös falu (1366: Turchfalua). A besenyők, úzok, kunok közül egyedül az úzokra[98] vonatkozhat a türk név."[99] Az úzok 1060-1070 körül telepedtek be kisebb csoportokban a királyi Magyarország területére.[100] Ezért nem lehet kizárni, hogy a helység nevében megörökített türk nép az úz lenne.[101]

4.2.2. Nemzetiségi és felekezeti viszonyok

A Brassótól délkeletre, Bácsfalu és Csernátfalu között, a Nagykőhavas lábánál fekvő Türkös a "Négyfalu" második települése. A falu földrajzi fekvése meghatározta lakosságának mindennapjait, akik állattartással (juhtenyésztés), fuvarozással (szekerezés) foglalkoztak, valamint a határ mentén fekvő hegyi ösvényeken őrszolgálatot teljesítettek. A szekerezést leginkább a magyarok, amíg a juhtenyésztést főképp a románok űzték. A csángók - így a türkösiek is - híres fuvarosok voltak. Bécs és Isztambul között ők bonyolították a cserekereskedelmet, elsősorban faárut, állati termékeket, valamint oltott meszet szállítottak. A predeáli vasút megépítése előtt, 1877-1878-ban érte el csúcsát a fuvarozás. A vasút megépülése után ennek a korszaknak leáldozott, a csángók bérkocsisok, jó mesteremberek lettek. Kőműveseik, ácsaik felépítették a román fővárost, Bukarestet.[102] Malonyai Dezső "A magyar nép művészete" című - 1909-ben megjelent -

- 88/89 -

munkájában azt írta, hogy a Hétfalu "Bukarest külvárosának" is tekinthető. A Bukarestben élő hétfalusi csángókról megjegyzi, hogy nincs közöttük koldus és rossz erkölcsű fehérnép.[103]

A Pallas Nagylexikona az alábbiakat közli a településről: "Türkös (Türköndorf Türkeschdorf), nagyközség Brassó vármegye hétfalusi járásban, egyike az u. n. Hétfalunak, (1891) 3277 magyar és oláh lakossal."[104]

8. táblázat

Türkös helység népességének nemzetiségi statisztikája (1850-1941)[105]

Forrás: Varga E. 1997. 164. p.

Türkös a középkorban a Csernátfaluban található Szent Mihály Római Katolikus Plébánia fíliája, azaz leányegyháza volt. Középkori templomáról nem maradt ránk adat. A reformáció idején lakói az evangélikus hitre tértek át. Barokk stílusú temploma ma is a település központjában - közvetlenül a néprajzi múzeum mellett - áll.

Mária Terézia magyar királynő (1740-1780) uralkodása alatt - 1750 előtt - tekintélyes lélekszámú római katolikus székely érkezett a "Hétfalu" településeire. Ezért vált -1750-ben az esztergomi érsek megbízásából, valamint Stáber Ferenc brassói jezsuita atya áldozatos munkája eredményeként - újraalapíthatóvá és erősödött meg a római katolikus egyházközség. A jezsuiták által megkezdett egyházszervezői-gondozói tevékenységet a ferencesek folytatták.[106] Mária Terézia már 1751-ben engedélyezte a templom felépítését. Az első templom egy kis fakápolna volt, amelyet 1752-ben építettek és szenteltek fel, azonban ez 1766-ban egy szélvihar áldozatává vált. Ezt követően a szentmiséket a plébánián tartották 1770-ig, amikor is felépítették - a később többször átalakított és felújított -, a ma is álló római katolikus templomot. A templom stílusa egyszerű, félkör alakú ablakokkal, sima plafonnal.

- 89/90 -

A türkösi románság a görögkeleti felekezethez tartozik. A településrészen két román ortodox templom található. Az egyik - az 1781 és 1783 között épült - Nagyboldogasszony tiszteletére (Adormirea Maicii Domnului),[107] a másik az 1872-ben Keresztelő Szent János tiszteletére (Nasterea Sfântul Ioan Botezătorul) felszentelt ezüstkupolás templom.[108]

9. táblázat

Türkös helység népességének felekezeti statisztikája (1850-1930)

Forrás: Varga E. 1997. 164. p.

4.3. Csernátfalu

4.3.1. Fogalmi meghatározás

Csernátfalu (románul Cernatu, németül Zernendorf, villa Sancti Michaelis) első okiratos említése - az oklevelek tanúsága szerint - 1366-ban történt. Ekkor "Chernadfalua" formában[109] jelent meg a település neve. A helység nevének töve feltehetően a szláv eredetű "čürnú", azaz "fekete" melléknévben keresendő.[110] Árvay József is szláv "eredetet" vélt felfedezni, de némiképp eltérő módon: "Csernátfalu (korábban Csernátfalva) neve a szláv eredetű rumén Černat személynévvel ... alakult."'[111] A település neve előfordult "Zent Mihail" formában is, amint arról egy 1456-ban kelt oklevél is tájékoztat bennünket. A falu akkori nevét egyházának védőszentjéről, Szent Mihályról kapta. Ezért bizonyosra vehetjük, hogy akkoriban a helység területén már templom állott és lakói római katolikusok, azaz magyarok voltak.[112]

Léstyán Ferenc az alábbiakat közli a falu nevéről: " 1366-ban Charnadfalua néven jelentkezik az okiratokban. 1444-ben Chornatha, 1456-ban Zent Mihali, Zent Mihály,

- 90/91 -

1459-ben Hentmichálfalva, 1506-ban Villa Sancti Michaelis, 1507-ben Mechelsdorf, 1509-ben Michelsdorf 1531-ben Zenthmihalfalva formában fordul elő. 1456-ban az oklevelekben feltűnő Szent Mihály név a tiszteletére szentelt templom bizonysága."[113]

4.3.2. Nemzetiségi és felekezeti viszonyok

A Brassótól délkeletre fekvő Csernátfalu a " Négyfalu " harmadik települése, amely Türkös és Hosszúfalu között terül el. Csernátfalu volt a "Hétfalu" vidékének kereskedelmi központja, amelyet központi fekvése is elősegített. A falunak keresett vására volt, melyet azonban Brassó betiltott és a vásártartási engedélyt csak 1842-ben kapta vissza.

A Pallas Nagylexikona az alábbiakat közli a településről: "Csernátfalu (Zernendorf Cernatu), nagyközség Brassó vármegye hétfalusi járásában, (1891) 2628 magyar (csángó) és oláh lakossal. Piacán az 1848. a haza szabadságáért elvérzett csángók emlékszobra áll (felállíttatott 1891.)."[114]

A hétfalusi - így a csernátfalusi - magyarok híres mesteremberek hírében álltak. A férfiak közül sokan cipész- és szabómesterséget tanultak, továbbá remek kocsikat, kerekeket készítettek. Jó kádárok is akadtak közöttük. Az asszonyok - a férfiak távollétében - szakácsnőként, cselédként dolgoztak. Így tudták ellátni a nagy lélekszámú családjaikat.

Demográfiai szempontból kedvező helyzetben voltak a hétfalusi magyar családok. Sok gyermek született, egy-egy családban nem volt ritka, hogy hetet, nyolcat is neveltek. Előfordult, hogy a tehetségesebb és tehetősebb gyermekeket külhoni iskolákba küldték. Külön értelmiség alakult ki a tanult hétfalusi emberekből.[115]

10. táblázat

Csernátfalu helység népességének nemzetiségi statisztikája (1850-1941)[116]

Forrás: Varga E. 1997. 163-164. pp.

- 91/92 -

Egyháztörténetileg a "Hétfalu" legjelentősebb települése Csernátfalu volt. Először itt építettek templomot a "Hétfalu" területén, továbbá Csernátfalu anyaegyháza is volt a másik hat hétfalusi magyar településnek. A Szent Mihály tiszteletére felszentelt templom építésére vonatkozóan konkrét adataink nincsenek, de legkésőbb a 15. század közepéig felépült. Csernátfalu templomáról először Hunyadi János 1440-ben kiadott rendelete tájékoztat. Ez a rendelet is bizonyítja, hogy a templom korábban épülhetett, mivel az okiratban konkrétan a Szent Mihály-templom papjának részére fizetendő dézsma rendezéséről esett szó. V. László magyar király (1446-1458) 1456. évi oklevele szintén a dézsma kérdésében intézkedett. Továbbá megvédte a Szent Mihály-templom jogait a törcsvári uradalommal szemben, amely jogtalanul dézsmáját lefoglalta. Az oklevélből kitűnt, hogy már csak a szomszédos Bácsfalu, Türkös továbbá Hosszúfalu tartoztak Csernátfalu anyaegyházához. Ekkorra már a "Háromfalu" települései - a pürkereci templom építése miatt - egyházilag elszakadtak Csernátfalutól.[117] A következő elszakadó egykori filia, Hosszúfalu volt, amely valószínűleg 1527-ben, de mindenképp a reformáció kibontakozás előtt szakadt el Csernátfalutól és vált önálló egyházközösséggé. Az 1500-ban Brassó főhatalma alá került Csernátfalu a reformáció hatására vallást váltott. Azonban a szomszédos Háromszék székelyeitől eltérően, nem a református, hanem szász nyomásra az evangélikus egyházhoz csatlakozott. Brassó város tanácsa 1738-ban is szorgalmazta, hogy a "Hétfalu" kitartson az ágostai hitvallás mellett. Közben, a 18. században az időközben leromlott állagú templomot 1777/1778-ban úgy átépítették, hogy középkori stílusjegyeiből szinte semmi sem maradt meg. A harang felirata szerint ekkor már csak Bácsfalu és Türkös filiái tartoztak hozzá. A 19. században azonban ezek is elszakadtak tőle.

A barokk stílusú, magas, négy saroktornyos harangtoronnyal rendelkező evangélikus templom ma is a település központjában található. A Szász Evangélikus Egyháztól való elszakadás gondolata már 1844-ben felmerült, de csak 1874-1877 között valósulhatott meg. A hétfalusiak II. világháború után a magyar anyanyelvű lutheránus püspökséghez tartoztak.[118]

11. táblázat:

Csernátfalu helység népességének felekezeti statisztikája (1850-1930)

Forrás: Varga E. 1997. 164. p.

- 92/93 -

A Csernátfaluban élő románság a görögkeleti hitet követi. A településen két görögkeleti templom is található. Az egyik a településrész központjában áll. Az ezüst hagymakupolás, egyhajós román ortodox templomot Nagyboldogasszony (Adormirea Maicii Domnului) tiszteletére szentelték fel."[119] A másik templom a temetőben található. Az 1781 és 1783 között épült román ortodox templomot Szent Miklós (Sfântul Nicolae) tiszteletére szentelték fel.[120]

4.4. Hosszúfalu

4.4.1. Fogalmi meghatározás

Hosszúfalu (románul Satu Lung, németül Langendorf, latinul villa Longa) a "Négyfalu" negyedik települése Brassó felől jövet. A település nevének első említése "Huzyufalu" formában I. (Nagy) Lajos magyar király 1366. évi adománylevelében szerepel.[121] Hosszúfalu az egyedüli település a "Hétfalu" helységei közül, amelynél biztosan állíthatjuk, hogy nevének eredete ismert. Az egyedüli település, amely egyértelműen magyar eredetű.[122] A helység nevének eredetét könnyen beláthatjuk, ha egy pillantást vetünk Hosszúfalu akár régi, akár mai térképére. Látható, hogy főutcája hosszan nyúlik el az egykori országút, napjainkban a főútvonal mellett. Kiss Attila is hasonlóan fogalmaz: "Hosszúfalu neve a település elnyúlt, hosszúkás alakjával kapcsolatos,.."[123] Kiss Lajos a "Földrajzi nevek etimológiai szótára" című írásában szintén hasonló értelmet ad a falunév jelentésének.[124]

4.4.2. Nemzetiségi és felekezeti viszonyok

A Brassótól délkeletre fekvő Hosszúfalu a "Négyfalu" negyedik települése, amely -Brassó felől nézve - Csernátfalu után található. A Tatrang-patak mellett, a Csukáshegység lábánál elterülő Hosszúfaluba az 1760-as években nagyobb székely bevándorlás történt. A 19. század elején pedig a Havasalföldről érkezett jelentősebb számú román letelepülő. Ez a két bevándorlás jelentős népességrobbanást okozott, ezáltal a "Négyfalú" legnagyobb népességszámú településévé vált. Ezért már a harmadízben 1868-ban átépített, román stílusúra emlékeztető evangélikus templomban sem fértek el a hívek. A népesség gyarapodása hatott a nevelésügy fejlesztésére is. A faluban 1837-ig gyakorlatilag nem volt iskola. Ekkor a templom mellett iskola is létesült, egészen 1858-ig, csak egy rendes tanító oktatott, majd két segédtanítót kellett alkalmazni; az egyiket az Alszegen, a másikat a Felszegen. Később mindkét településrészen két-két segédtanítót foglalkoztattak. A 18. század második, illetve a 19. század első felében bekövetkezett népességnövekedés a "Hétfalu" legjelentősebb településévé léptette elő Hosszúfalut. Ennek következtében 1876-ban, Brassó vármegye felállításakor, a település a hétfalusi járás járási székhelye lett.

- 93/94 -

12. táblázat

Hosszúfalu helység népességének nemzetiségi statisztikája (1850-1941)[125]

Forrás: Varga E. 1997. 164. p.

A Pallas Nagylexikona az alábbiakat közli a településről: "Hosszúfalu (Langendorf Satulungu), nagyközség Brassó vármegye hétfalusi járásban, (1891) 1673 házzal és 6420 lakossal (közte 2634 csángó magyar és 3435 oláh), egyike az u. n. Hétfalunak. A járási szolgabírói hivatal székhelye, van járásbírósága, állami felső népiskolája és faragászati iskolája, többféle egylete, gőzmalma, posta- és távíróhivatala és postatakarékpénztára. Lakói Romániával kereskedést űznek s marhatenyésztéssel, juhtenyésztéssel foglalkoznak."[126]

Székely Géza 1936-ban megjelent munkájában érdekes adatot közölt a Hosszúfaluhoz tartozó településrészről, Garcsinról: "Hosszufalun (Satulung) túl, a Garcsin patak jobbpartján, az Ósánc felé vezető út két oldalán érdekes cigánytelepet találunk, mely rendezett utcáival, házsoraival és aránylag jókarban levő házaival a letelepült cigányok szorgalmát és jómódját mutatja."[127] Garcsin napjainkban is létezik, itt található Románia egyik legnagyobb kompakt roma közössége. Garcsinba az 1950-es évek táján kezdtek nagyobb számban betelepedni a romák, akik száma évről évre nőtt. "Négyfalu" szélén fából, bádogból, rongyból, sárból "házakat" építettek maguknak.

A marosvásárhelyi Rádió Románia 2010. augusztus 30-án beszámolt arról, hogy " különálló községben szeretnének élni a Brassó megyei, Négyfalu főként romák lakta

- 94/95 -

negyedének a Garcsinnak a lakói. A negyedben, közel nyolcezer ember él. Kilencven százalékuk roma, sokgyerekes családok, akiknek semmilyen jövedelmük nincs az állami segélyen kívül. A garcsiniak azt nehezményezik, hogy a polgármesteri hivatal semmilyen infrastruklturális beruházást nem eszközölt a negyedben, sem az utakat nem aszfaltozta, sem az ivóvizet nem vezette be, a csatornázás pedig szóba sem került. Négyfalu polgármestere, Radu Nistor Florea kijelentette, nem akadályozná meg a negyed különválását. Elmondta, a Garcsinban lakó, munkanélküliek és családjaik segélyezése felemészti a város saját bevételének 70 százalékát. Radu Nistor Florea szerint Négyfalu jól járna a szétválással ugyanis így több pénzt fordíthatna a beruházásokra."[128] Az elszakadásnak azonban kicsi az esélye, mert Garcsin képtelen lenne fenntartásáról gondoskodni. A nyomor, a munkanélküliség, a kilátástalanság miatt leírhatatlan körülmények között élő romák segélyekből, alkalmi munkákból élnek, egy részük gombászatból, az erdők terményeinek összegyűjtéséből és a brassói piacon történő értékesítésből próbálna megélni. Ugyanakkor szomorú statisztikai adat, hogy Brassó megyében itt a legmagasabb a bűnözési ráta, ezért nemrég csendőr- és rendőrőrsöt is kénytelenek voltak Garcsinban létesíteni.[129]

13. táblázat

Hosszúfalu helység népességének felekezeti statisztikája (1850-1930)

Forrás: Varga E. 1997. 164. p.

- 95/96 -

Hosszúfalu kezdetben Csernátfalu filiája, leányegyháza volt. V. László magyar király (1446-1458) 1456. évi oklevelében még filiaként említette, de 1527-ben már saját temploma volt. A falu lakói a reformáció idején előbb az unitárius hitet válaszották, azonban a falu lakossága Brassó nyomására kénytelen volt meghátrálni, ezért az evangélikus hitre tértek át. A hívek száma a következő évszázadokban folyamatosan növekedett. Ezért a 18. században ki kellett bővíteni a templomot. Végül 1868-ban teljesen új templomot építettek.[130] Jelenleg Hosszúfaluban két evangélikus templom is található, az egyik a településrész Alvég nevezetű részén, a másik a Fűrészmező nevezetű részen. Az utóbbi templom négy saroktornyos harangtoronnyal rendelkező, barokk stílusú épület. Az evangélikusok mellett a településen - a 19. században - a református hit is gyökeret vert. Kezdetben még csak filia, leányegyház volt, de a 20. század elején már anyaegyház lett.

Legutóbb a római katolikus egyház építtetett templomot a településrészen. A Boldog Apor Vilmos vértanú püspök tiszteletére szentelt hosszúfalusi római katolikus templom építését 2004-ben fejezték be és ez év június 5-én szentelte fel Jakubinyi György gyulafehérvári érsek.[131]

A Hosszúfalu területén élő románság a román ortodox egyház híve. A településrészen két román görögkeleti templom is áll. Az egyik, a temetőben álló - 1924 óta állami műemlékvédelemben részesülő - templom 1812 és 1819 között épült és Nagyboldogasszony (Adormirea Maicii Domnului) tiszteletére szentelték fel.[132] A másik az 1799 és 1808 között épített, Szent Mihály és Szent Gábriel arkangyalok (Sfântul Arhangeli Mihail şi Gavril) tiszteletére felszentelt román ortodox templom.[133]

5. A " Háromfalu " települései

5.1.Pürkerec

5.1.1. Fogalmi meghatározás

Pürkerec (románul Purcăreni, németül Pürkeresse, latinul Pulchretia, illetve Purpura) neve kétségtelenül román eredetű. A község neve a román "Purcărea" személynév román nyelvű többes számú alakja, ami annyit tesz: "Purkăreáék", "Purkărea családja".[134] A személynév, melynek töve a román "porcar", illetve "purcar" "disznópásztor, kondás, kanász" szóból ered. A név egyben "beszélő" név is, ugyanis utal az egykoron itt élők foglalkozására, tevékenységére is.[135] Az ilyen típusú névadás a románoknál elég gyakori. Erdély területén még több hasonló nevű román, illetve román eredetű

- 96/97 -

település is előfordul.[136] A település neve valószínűleg az első megtelepült román család, illetve családfőjének nevét örökítette meg. "Érdekes jelenség, hogy a hétfalusi románok népnyelvében, valamint hivatalosan is "Purkereni" a község neve. Ezt csak azzal magyarázhatjuk, hogy a románok 1456. előtti elűzése után több mint 150 év múlva ismét beköltöző románság olyan vidékről jött, ahol a személynevekből nem "-eţ", hanem "-eni" raggal képezték a helyneveket, s ennek következtében alakult át nyelvünkön a magyar "Pürkerec" név "Purcăreni" hangalakúvá.[137]

5.1.2. Nemzetiségi és felekezeti viszonyok

Pürkerec nevének első dokumentált - "Purkeretz" formában történő[138] - említése 1500-ra tehető, ezt megelőzően sem I. (Nagy) Lajos 1366. évi, sem pedig I. (Hunyadi) Mátyás 1460. évi adománylevelében nem olvashatunk róla. Annyi azonban bizonyos, hogy a település sokkal régebbi eredetű, minthogy 1500-ban létesült volna. Az előbbi két adománylevélből való kimaradása csak azt támaszthatja alá, hogy nem került adományozásra, vagy legalábbis nem tudunk róla.

Pürkerec nagyobb múltú, egyháztörténetileg is kiemelkedő helység volt, ugyanis 1440 és 1450 között itt építettek templomot elsőként a "Háromfalu" területén. Még ebben az évszázadban várfallal vették körül, amelyet 1761-ben átépítettek; alacsonyítva a falak magasságát. A templomépítés tényével Pürkerec elszakadt Csernátfalu anyaegyházától és saját anyaegyházat létesített, amelynek Tatrang és Zajzon filiája, azaz leányegyháza lett. A Szeli krónika szerint egy ideig Bodola és Nyién is hozzá tartozott, tehát jelentős hely volt. Egy 1513-ban kelt oklevél szerint templomát Mária Magdolna tiszteletére szentelték fel. Ez abból az oklevélből derül ki, amelyet a brassói káptalan dékánja adott ki, hogy engedélyezze Tatrangon is a templomépítést. Ezt követően nem sokkal a reformáció hatására és szász nyomásra a település lakói áttértek a római katolikus vallásról az evangélikusra. A település 1767-ben szinte teljesen elpusztult egy tűzvész következtébenjóformán csak régi temploma maradt meg.[139]

A feljegyzések szerint - 1834-ben - Pürkerecen 845 magyar lakos volt. Az 1848/1849. évi forradalom és szabadságharc idején 59 pürkereczi ifjú vonult be a 140. honvédzászlóaljba és vérzett el a Barcaságban, vagy annak környékén, a Tömösi-szorosnál, a mundrai, a fogarasi és szépmezői csatákban. A Pallas Nagylexikona az alábbiakat írta az 1890-es években a településről: "Pürkerec nagyközség Brassó vármegye hétfalusi járásában, (1891) 2036 magyar és oláh lakossal, egyike a csángó Hétfalunak."[140]

- 97/98 -

14. táblázat

Pürkerec helység nemzetiségi statisztikája (1850-2002)[141]

Forrás: Varga E. 1997, 194. p., Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

15. táblázat

Pürkerec helység felekezeti statisztikája (1850-2002)[142]

Forrás: Varga E. 1997, 194. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

- 98/99 -

Pürkerec régi evangélikus temploma - amelyet még az 1767-es nagy tűzvész is megkímélt - 1873-ban lebontásra került. Ekkor épült az új evangélikus templom, amely ma is megcsodálható a falu feletti dombon. A barokk stílusjegyeket mutató templomot várfal öleli körbe.

A település román lakói az ortodox hitet követik. Neobizánci stílusban épült templomuk - amelyet Urunk mennybemenetele (Înălţarea Domnului) tiszteletére szenteltek fel - a temetőben található.[143]

5.2. Tatrang

5.2.1. Fogalmi meghatározás

A Brassótól keletre fekvő Tatrang (románul Tărlungeni, németül Tatrangen) napjainkban a legnépesebb település a "Háromfalu" helységei közül. Árvay József szerint a település neve besenyő eredetű, amelyet magyar közvetítéssel vett át a szászság, illetve a románság is.[144] Ezzel szemben Rásonyi László turkológus " ...több barcasági földrajzi nevet is az úzokhoz kapcsol, mivel azok oguz-török sajátosságokat mutatnak, szemben a kipcsak-típusú besenyő és kun eredetű földrajzi nevekkel, de a szavak régisége oszmán átvétel előtti kapcsolatra vall. Így a barcasági Tatrang (1484: Thatrang) nevét, amely mint település, Brassótól keletre található, az ugyanilyen nevű patak a Fekete-ügy bal oldali mellékvize Erdélyben. Ezt a helynevet az Igor-énekben szereplő török törzsnévvel, a Tatrannal egyeztette. A helynév szótöve szerinte a "ta(t)ïr-, tatur-" "megkóstoltat", " megízleltet" ige[145] javaslatát feltételesen Kiss[146] is elfogadta, de nem foglalt állást, hogy besenyő, úz vagy kun eredetű-e a szó, bár Rásonyi megjegyzi,[147] hogy a szó kipcsak török típusú alakja " tatïrgan" lenne, így az úzokhoz kell kapcsolnunk, csakúgy, mint a "Tatran" törzsnevet."[148]

5.2.2. Nemzetiségi és felekezeti viszonyok

Tatrang első okiratos említése 1427-ben történt, akkor, mint a Csernátfalvi Szent Mihály plébánia filiája, leányegyháza szerepelt a dokumentumban. Tatrang később alakult, mint a többi hétfalusi település mert az 1366. évi okmányban, melyben amazok előfordultnak, Tatrang nincsen említve és így valószínű, hogy vagy a meglévő településeknek településrésze, vagy egy későbbi betelepülés alkalmával alapították annak a. pataknak a partján, amelytől nevét nyerte. A 15. század közepén a szomszédos Pürkerecen templom épült és önálló plébánia lett, ekkor a három település - Pürkerec, Tatrang és Zajzon - egyházilag elszakadtak Csernátfalutól. Habár 1513-ban - Szent Mária tiszteletére - egy kápolnát építettek Tatrangon, de a falu megmaradt Pürkerec filiájaként. A re-

- 99/100 -

formáció idején - Brassó nyomására - Tatrang lakói is az evangélikus hitre tértek át. A magyarság mellett idővel a románság is letelepült a faluban. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1613-1629) 1625. évi adománylevelében "Tathrángh" néven fordult elő; a szászok "Tatrangen"-nek, az oláhok "Terlundsán"-nak nevezték. Orbán Balázs ottjártakor a következőket tapasztalta: "...3074 lélekre szaporodott Tatrang népessége, a melynek 2/3-da magyar, 1/3-da oláh... "[149]

A Pallas Nagylexikon a következőket közölte - az 1890-es években - a településről: "Tatrang (Tarlungeni), nagyközség Brassó vármegye hétfalusi járásában, (1891) 3251 magyar és oláh lak. Egyike a csángó Hétfalunak."[150]

16. táblázat

Tatrang helység nemzetiségi statisztikája (1850-2002)[151]

Forrás: Varga E. 1997, 194. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

- 100/101 -

17. táblázat

Tatrang helység felekezeti statisztikája (1850-2002)[152]

Forrás: Varga E. 1997, 194. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

Tatrang 1686-ban lett önálló evangélikus egyházközösség. A régi kis kápolna köveinek felhasználásával 1757-ben evangélikus templomot építettek. Majd a régi templom helyén 1820-ban - barokk stílusjegyeket mutató - új templomot építettek.[153]

A - Tatrang, Zajzon és Pürkerec találkozási pontján fekvő - tatrangi római katolikus kápolna építési munkáit 1996-ban kezdték el és 1998-ban fejezték be. A kápolnát Szent Veronika tiszteletére Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel.[154]

A település ortodox hiten lévő román lakói 1810 körül építették a temetőben álló, Szent Mihály és Szent Gábriel arkangyalok (Sfântul Arhangheli Mihail şi Gavril) tiszteletére felszentelt, négy saroktornyos harangtornyú templomukat.[155]

5.3. Zajzon

5.3.1. Fogalmi meghatározás

Zajzon (románul Zizin, németül Zaizendorf) helység nevének eredete vitás. Több elmélet szerint besenyő eredetű,[156] de a Magyar Katolikus Lexikon szerint a Zajzon elnevezés inkább török eredettel rendelkezik.[157] Kádár Gyula is török eredetű névnek írja

- 101/102 -

le egy cikkében a helység nevét.[158] Ugyancsak török eredetű Zajzon neve, első említése 1367: Zayzen (Árvay 1943, 201). Rásonyi szerint eredeti alakja "Saysun" lehetett, jelentése: "döfje le", s feltehető úz eredete"[159] - írja egyik cikkében Kiss Attila, aki Rásonyi László turkológus írásaira hivatkozik.[160] A településnévből eredeztethető a mai is - bár igen ritkán használt - Zajzon férfi keresztnév, utónév is. Bár a település nevének eredete, illetve jelentése vitatott, az bizonyos, hogy a település a közelében csörgedező Zajzon-patak után kapta a nevét. A feltehetően török eredetű helységnevet magyar közvetítéssel vették át a szászok, illetve a románok is.

5.3.2. Nemzetiségi és felekezeti viszonyok

A "Háromfalu" települései közül Zajzon rendelkezik -az okiratok tanúsága szerint -a legrégibb történelmi múlttal. A település neve először I. (Nagy) Lajos 1367. évi adománylevelében fordult elő, "Zayzen", illetve "Zayzon" alakban. Annak ellenére, hogy a másik két település első okiratos említésre későbbre tehető (Tatrang, 1427, Pürkerec, 1500), nem zárható ki, hogy a gyakorlatban közel egy időben keletkeztek a "Háromfalu" települései. Hiszen mindhárom falu besenyő, illetve török eredettel rendelkezik.

Zajzon - akárcsak a többi magyar település - a reformációt követően áttért az evangélikus hitre. Ezzel közel egy időben, a magyarság mellett idővel Zajzonban is megjelent a románság, azonban magyar többségét a falu szilárdan tartotta.

A Pallas Nagylexikon a következőket közölte a faluról: "Zajzon (Zaison, Zaizendorf Zizinu), nagyközség Brassó vármegye hétfalusi járásában, egyike a 7 csángó-falunak, (1891) 1329 magyar és oláh lak, posta- és távirdahivatallal és postatakarékpénztárral. A község több ásványvízforrása fölé kis fürdő van telepítve, melynek égvényes-sós és földes-vasas vizét a lélegzőszervek hurutos bántalmai, gyomor- és bélbajok, vérhiányok és női bajok ellen sikerrel használják. A fürdő Brassó város tulajdona. A községben Rab István csángó költő szülőháza emléktáblával van megjelölve. "[161] Zajzon valóban gyógyforrásairól is híres volt. A fürdő kiépítése már az 1700-as évek végén megkezdődött, amikor is Brassó városa felfigyelt a források gyógyhatásaira és lefoglalta azokat. A gyógyforrások vizét - 1842-ben - Schnell Péter balneológus vizsgálta meg, amely vizsgálat kiváló eredményeket hozott. Fedett medencék, sétányok, gyógyfürdők, borvízkutak, szálloda, vendéglők, villák, fedett sétány, teniszpálya, valamint 40 holdas fenyves park, kényelem várta a vendégeket.[162]

- 102/103 -

18. táblázat

Zajzon (Zizin) helység nemzetiségi statisztikája (1850-2002)[163]

Forrás: Varga E. 1997, 194. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

Felekezeti tekintetben Zajzon előbb Csernátfalu Szent Mihály plébániájához tartozott, majd Pürkerec Mária Magdolna tiszteletére elnevezett anyaegyházának filiája volt. Attól valószínűleg csak 1759-ben szakadt el, amikor Zajzon első evangélikus temploma felépült. A régi templom még csak egy kápolna volt, amelyet a falu temetőjében építettek fel és ahol csak hétköznapokon tartottak istentiszteletet. A vasárnapi istentiszteleteket a pürkereci templomban tartották egészen 1799-ig.[164] A település új, barokk stílusjegyeket mutató evangélikus temploma - amely napjainkban is a település közepén áll -1799-ben épült. A pürkereci lelkész egészen 1808-ig (vagy 1818-ig) minden második hét vasárnapján köteles volt istentiszteletet tartani Zajzonban is. Az 1808. (vagy 1818.) esztendőt követően azonban Zajzon végleg önállósodott, elszakadt Pürkerectől.[165] A település első iskolája - amelynek létrehozása Barthos Mihály evangélikus lelkész nevéhez kapcsolható - 1828-ban létesült.

A falu román lakói a román ortodox hitet követik, a temető mellett álló templomuk - amelyet a Szentháromság (Sfânta Treime) tiszteletére szenteltek fel - 1837 és 1838 között épült.[166]

- 103/104 -

19. táblázat

Zajzon helység felekezeti statisztikája (1850-2002)[167]

Forrás: Varga E. 1997, 194. p. Kiegészítve a 2002. évi romániai népszámlálás adataival. Kulturális Innovációs Alapítvány honlapja: www.kia.hu (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

Summary - Richárd Gyémánt: The Ethnic and Confessional Characteristics of the Csango People in "Hétfalu"

Close to Brasov, where the mountain meets the plain, there is a group of seven villages. These seven villages are forming today the micro ethnographic area of "Hétfalu". The Csango people - who lives in the seven villages - are a Hungarian ethnographic group of Lutheran faith.

Nowadays, "Négyfalu" (Romanian: Săcele) unites four of those old villages that have become the neigbourhoods: Bácsfalu (Baciu), Türkos (Turcheş), Csernátfalu (Cernatu), Hosszúfalu (Satulung). "Négyfalu" is a city since 1950 in Braşov county. According to the 2011 census, the town has a population of 26 907 of which 75,1% are Romanians, 23% are Hungarians, 1,2% are Roma, 0,2% are German and 0,5% others.

"Háromfalu" is composed of three villages: Pürkerec (Purcăreni), Tatrang (Tărlungeni) and Zajzon (Zizin). These villages are separate in the commune of Tărlungeni. At the 2011 census, 39,9% of inhabitants were Romanians, 30,7% Roma, 29,1% Hungarians and 0,3% others.

"Hétfalu" is a multicultural area where Hungarian (Csango), Romanian and Saxon traditions meet each other. ■

JEGYZETEK

[1] Gerő Lajos (szerk.): Pallas Nagylexikon. 9. kötet, Pallas Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1895. 152. p.

[2] Ortutay Gyula: Magyar Néprajzi Lexikon. 2. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1979. 530. p.

[3] Diós István: Magyar Katolikus Lexikon 4. kötet. Szent István Társulat, Budapest, 1998. 515. p.

[4] Vofkori László: Székelyföld útikönyve. Cartographia, Budapest, 1998. 27. p.

[5] Orbán Balázs: Székelyföld leírása. Történelmi, régészeti, természetrajzi s népismei szempontból. VI. kötet. Barczaság. Nyomtatott Panda és Frohna Könyvnyomdájában. Budapest, 1873. 157. p.

[6] Árvay József: A barcasági Hétfalu helynevei. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet, Kolozsvár, 1943. 17. p.

[7] Jerney János: Keleti utazása a' magyarok' őshelyeinek kinyomozása végett 1844 és 1845. Pest, 1851. 120. p., Kriza János: Vadrózsák. Székely Népköltési Gyűjtemény. Kolozsvár, 1863. 357. p.

[8] Nagy Géza: Adatok a székelység eredetéhez és egykori lakhelyük. In: A Székely Nemzeti Múzeum Értesítője. 11. évf., Sepsiszentgyörgy, 1891. 263. p.

[9] Endes Miklós: Csík-, Gyergyó-, Kászon-székek (Csík megye) földjének és népének története 1918-ig, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1994.. 20. p.

[10] Gyalui Farkas: Mezőkövesdi Ujfalvy Sándor emlékiratai. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 1941. 327. p.

[11] Kállay Ferenc: Históriai értekezés a' nemes székely nemzet' eredetéről, hadi és polgári intézeteiről a' régi időkben. Nyomtatott a Ref. Kollégyom betűivel Fiedler Gottfried által. Nagyenyed, 1829. 161. p.

[12] Horger Antal: A csángó nép és a csángó név eredete. Erdélyi Múzeum. XXII. évfolyam (1905) 1-2. szám, Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 65-80. pp., 125-137. pp.

[13] Orbán Balázs 1868. 88-90. pp.

[14] Kolumbán Lajos: Hétfalusi csángók a múltban és jelenben. Herz Kiadó, Brassó, 1903. 12. p.

[15] Gyárfás István: A jász-kunok története. II. kötet. Nyomtatott Szilády Károlynál. Kecskemét, 1873.242. p.

[16] Erdélyi Lajos: Magyar Nyelvi Tanulmányok. I. kötet. Magyar Nyelvtudományi Társaság, Budapest, 1906. 100-124. pp.

[17] Ferenczi Géza: A hétfalusi csángókról. In: Székely útkereső. Gondolat Kiadó, Erdély, 1992. 4. szám, 8. p.

[18] Árvay 1943, 17. p.

[19] Mikecs László: Csángók. Bolyai Akadémia, Budapest, 1941. 11. 75. pp.

[20] Szilády Zoltán: Erdély magyar népe. In: Asztalos Miklós (szerk.): A történeti Erdély. Erdélyi Férfiak Egyesülete, Budapest, 1936. 387-391. pp.

[21] Iorga, Nicolae: Braşovul şi Românii. Stabilimentul grafie I. V. Sogecu, Strada Berzei, 59. Bucureşti, 1905. 312. p.

[22] Tóth Zoltán: Jorga Miklós és a székelyek román származásának tana. Erdélyi Tudományos Füzetek. 1941/132. szám. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 1941. 3-19. pp.

[23] Mueşianu, Aurel A.: Originea Ciangăilor din Săcelele Braşovului. Editura Plaiuri Săcelene, Săcelene, 1937. 59. p.

[24] Jakab Elek: A hajdani törcsvári uradalom jogi állapotjához. Századok. 24. évf. 2. sz., Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 154-131. pp. Müller, Friedrich: Haben 1288 im Hermannstädter Gau und im Burzenland neben den Sachsen auch ungarische Adlige. Szekler und Rumänen gewohnt? Siebenbürgische Vierteljahrschrift. Hermannstadt, 58/1935 Nr 4, 281-296. pp.

[25] Graf, Benno: Die Kulturlandschaft des Burzenlandes. Verlag für Hochschulkunde, München, 1934. 77. p.

[26] Árvay 1943,6. p.

[27] Árvay 1943, 13. p.

[28] Árvay 1943, 7. p.

[29] Treiber, Gustav: Dia Anlage der Brasoviaburg. 78-79. pp., in: Jekelius, Erich (szerk.): Das Burzenland. Die Dörfer des Burzenlandes. IV. kötet. I. rész, Korrespondenzblatt für Siebenbürgische Landeskunde, Brassó, 1929.

[30] Keöpeczi Sebestyén József: A Cenk-hegyi Brasovia vár temploma, Erdélyi Tudományos Füzetek, 1940/121. szám, Minervea Irodalmi és Nyomdai Műintézet R.-T., Kolozsvár, 1940. 4. p.

[31] Ferenczi Sándor: A brassói Szent Lénárd-egyház. Pásztortűz 1934/11., Minervea Irodalmi és Nyomdai Műintézet R.-T., Kolozsvár, 1934. 232-233. pp.

[32] Maksay Ferenc: A szászság megtelepülése. 88. p. in: Mályusz Elemér (szerk.): Erdély és népei. Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete, Franklin Társulat, Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1941.

[33] Árvay 1943, 8. p.

[34] Györffy György: Besenyők és magyarok. In: Árvay József: A barcasági Hétfalu helynevei. Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézet, Kolozsvár, 1943. 9. p.

[35] Árvay 1943, 9. p.

[36] Györffy 1943,10. p.

[37] Árvay 1943, 10. p. Kniezsa István: Magyarország népei a XI. században. Franklin Társulat, Budapest, 1938. 368-472. pp.

[38] Orbán 1873, 88. p.

[39] Orbán 1873, 89. p.

[40] Árvay 1943, ll.p.

[41] Tamás lajos: Rómaiak, románok és oláhok Dácia Trajánában. Budapest, 1935. 176-207. pp., Tamás Lajos: Románok (oláhok). 61-69. pp. In: Deér József (szerk.): Erdély. Magyar Történelmi Társulat, Budapest, 1940.

[42] Fekete Nagy Antal: A románság megtelepülése a középkorban. 106-117. pp. in: Mályusz Elemér (szerk.): Erdély és népei. Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete, Franklin Társulat, Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1941.

[43] Árvay 1943, 12. p. Iczkovits Emma: Az erdélyi Fehér megye a középkorban. Település és Népiségtörténeti Értekezések. 2. szám, Sylvester Irodalmi és Nyomdai Rt., Budapest, 1939. 79. p., 279. pp.

[44] Elekes Lajos: A román fejlődés alapvetése. Századok, LXXIV. Budapest, 1940. 278-313. pp., 361-404. pp.

[45] Moldvában a település-, táj- és folyónevek tekintetében jobbára teljesnek mondható, de napjainkban jelentős a magyar névpusztulás. A magyar névanyag Havasalföldön gyérebb, bár itt is számos településnek, folyónak van magyar megjelölése. FARAGÓ Imre: A magyar névhasználat területi vonatkozásai. Budapest, 2004. www.umiznet.com (letöltés ideje: 2014. február 29.)

[46] Árvay 1943, 13. p.

[47] Jakab 1871,3-5. pp.

[48] Orbán 1873, 89. p.

[49] Orbán 1873, 90. p.

[50] Orbán 1873, 90. p.

[51] Orbán 1873, 90. p.

[52] Jakab 1871, 8-9. pp.

[53] Jakab 1871, 9-10. pp.

[54] Jakab 1871, 10. p.

[55] Orbán 1873, 96. p.

[56] Jakab 1871, 11. p.

[57] Orbán 1873, 96. p.

[58] Orbán 1873, 96. p.

[59] Jakab 1871, 14-21. pp.

[60] Jakab András: Hétfalu és csángó-magyar népe. Pro Minoritate, Budapest, 2003. 25-26. pp.

[61] Árvay 1943, 16-17. pp.

[62] Ferenczi 1992. 4. szám, 8. p.

[63] Ferenczi 1992. 4. szám, 9. p.

[64] Árvay 1943, 26. p.

[65] Jakó Zsigmond: A románság megtelepülése az újkorban. 118-141. pp. in: Mályusz Elemér (szerk.): Erdély és népei. Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészeti Karának Magyarságtudományi Intézete, Franklin Társulat, Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda, Budapest, 1941.

[66] Baróthy József: Magyar föld román kézen. Cserépfalvi Kiadó, Budapest, 1940. 11. p.

[67] Árvay 1943, 31. p.

[68] Marienburg, Lucas Joseph: Geographie des Grossfürstenthums Siebenbürgen. Hochmeister, Hermannstadt, 1813. 178. p.

[69] Árvay 1943, 33. p.

[70] Orbán 1873,102. p.

[71] Hermann Róbert: Az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc története. Videopont Kiadó, Budapest, 1996. 288. p.

[72] Bánlaky József: A Magyar Nemzet hadtörténelme. 21. kötet, Grill Károly Könyvkiadó Vállalata, Budapest, 1929. 118. p.

[73] Hochbauer Gyula - Kovács Lehel István: A hétfalusi csángók. Székelyföldi Régió Magazin. iv. évfolyam, 4. (44.) szám, 2011. május, Székelyudvarhely, 50. p.

[74] Varga E. Árpád: Erdély etnikai és felekezeti statisztikája. V. kötet. Brassó, Hunyad és Szeben megye, Népszámlálási adatok 1850 és 1992 között. Kriterion Könyvkiadó, Csíkszereda, 1997. 24-25. pp, 100. p., 147. p.

[75] Árvay 1943, 26. p.

[76] Kós Károly: Hétfalusi szekeresség. in: Tájak, falvak, hagyományok, Bukarest, 1976. 80-102. pp.

[77] Árvay József is csak becsülni tudott, mivel a világháborúban Hosszúfalu evangélikus egyházkönyvei, anyakönyvei megsemmisültek. A többié viszonylag épségben megmaradt. Árvay 1943, 26. p.

[78] Árvay 1943, 33. p.

[79] Árvay 1943, 33-34. pp.

[80] Kiss Endre Hol van Hétfalu?: http://wvvw.pointernet.pds.hu/kissendre/kissarpad/2007042300181945_7000000500.html. (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[81] Kósa László - Filep Antal: A magyar nép táji-történeti tagolódás. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1983. 116-118. pp.

[82] Az évszámok után: a = anyanyelv, n = nemzetiség.

[83] 1992: Az evangélikusok oszlopában az ágostai hitvallású, illetőleg a zsinat-presbiteri evangélikuslutheránus egyház hívei külön rovatban szerepelnek; az utóbbiak számát * jel különbözteti meg.

[84] Hochbauer-Kovács 2011. május, 50. p.

[85] Kázmér Miklós: A "falu" a magyar helynevekben. (XIII-XIX. század). Akadémiai Kiadó, Budapest, 1970. 275. p.

[86] Árvay 1943, 29. p

[87] Árvay 1943, 29. p.

[88] Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. I. kötet, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1988. 131-132. pp.

[89] Kiss Attila: A nyugati oguz (úz) törzsek helynévi nyomai a Kárpát-medencében. Meridionale Belvedere Magyar Hírmondó. Szegedi Történészhallgatók Lapja. XVIII. évfolyam, 1-2. szám, Belvedere Meridionale Alapítvány, Szeged, 2006. február-március, 7. p.

[90] Ortutay 1. kötet, 1977. 186. p.

[91] Vistai András János: Tekintő. Erdélyi helynévkönyv. I. kötet.

archive.org/web/20110710231100/http://vAvw.fatomyosfalunk.com/html/erdelyi_helynevkonyv.html (letöltés ideje: 2014. február 9.)

[92] Gerő (szerk) 2. kötet, 1893. 437. p.

[93] Nincs adat. (Az illető nemzetiséget az adott népszámlálás nem kérdezte, vagy rá vonatkozóan adatot nem közölt.) Az évszámok után: a = anyanyelv, n = nemzetiség. 1880a = Eredeti közlés. (Az egyéb rovatban + jel után a beszélni nem tudók száma szerepel.) 1880b = Az eredeti közlés kiigazítva. (A beszélni nem tudók az egyes anyanyelvek között számarányuknak megfelelően szétosztva.)

[94] Léstyán Ferenc: Megszentelt kövek. A középkori erdélyi püspökség templomai. 1. kötet, Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, Gyulafehérvár, 2000. 55. p.

[95] Evangélikus Információs Portál. http://www.evangelikus.net/taxonomy/term/107 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[96] Biserica Sfântul Nicolae, Baciu, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din România.: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=13943 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[97] Léstyán 2000, 54-55. pp.

[98] Rásonyi László: Bulaqs and Oăuzs in Medieval Transsylvania. Acta Orientalia Academiae Scientarium Hung. Tomus 33 (2). 1979. 145. p. Rásonyi László: Hidak a Dunán. A régi török népek a Dunánál (második, javított kiadás). Akadémiai Kiadó, Budapest, 2004. 274. p.

[99] Kiss 2006. február-március, 5. p.

[100] Kiszely István: A magyar ősnép története. Magyar Ház - Szkítia Kiadó, Budapest, 2001. 116. p.

[101] Rásonyi 1979, 145. p. Rásonyi 2004, 274. p.

[102] Antos Árpád: Barangolások Erdélyben 42. - Bácsfalu. Hetedhéthatár, közérdekű internetes magazin: http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=9962 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[103] Malonyai Dezső: A magyar nép művészete. 2. kötet, Franklin Társulat, Budapest, 1909. 118. p.

[104] Gerő (szerk.) 16. kötet, 1897. 454. p.

[105] ... Nincs adat. (Az illető nemzetiséget az adott népszámlálás nem kérdezte, vagy rá vonatkozóan adatot nem közölt.) Az évszámok után: a = anyanyelv, n = nemzetiség. 1850: A *-gal jelzett szám a magyarok rovatában a székely, a németek rovatában a szász nemzetiségűek számát jelöli. 1880a = Eredeti közlés. (Az egyéb rovatban + jel után a beszélni nem tudók száma szerepel.) 1880b = Az eredeti közlés kiigazítva. (A beszélni nem tudók az egyes anyanyelvek között számarányuknak megfelelően szétosztva.)

[106] A türkösi római katolikus egyházközösség története, Szent Mihály Római Katolikus Plébánia, Négyfalu - Türkös honlapja: http://www.ntpleb.ro/page-2-plbnia_trtnete.html (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[107] Biserica Adormirea Maicii Domnului lurches, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din Románia: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=13945 (Letöltés ideje: 2013. július 28.)

[108] Biserica Sfântul loan Botezătorul, Turcheş, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din Románia:http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=19920 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[109] Kázmér 1970, 278. p.

[110] Kiss 2006. február-március, 7. p.

[111] Árvay 1943, 29. p

[112] Iczkovits 1939, 80. p.

[113] Léstyán 2000, 39-40. pp.

[114] Gerő (szerk.) IV. kötet, Budapest, 1893. ... p.

[115] Antos Árpád: Barangolások Erdélyben 42. - Bácsfalu. Hetedhéthatár, közérdekű internetes magazin: http://hetedhethatar.hu/hethatar/?p=9962 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[116] ... Nincs adat. (Az illető nemzetiséget az adott népszámlálás nem kérdezte, vagy rá vonatkozóan adatot nem közölt.) Az évszámok után: a = anyanyelv, n = nemzetiség. 1880a = Eredeti közlés. (Az egyéb rovatban + jel után a beszélni nem tudók száma szerepel.) 1880b = Az eredeti közlés kiigazítva. (A beszélni nem tudók az egyes anyanyelvek között számarányuknak megfelelően szétosztva.)

[117] Árvay 1943, 27-28. pp.

[118] Léstyán 2000, 39-40. pp.

[119] Biserica Adormirea Maicii Domnului Cernatu, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din Románia: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=19921 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[120] Biserica Sfântul Nicolae Cernatu, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din România: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=13942 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[121] Kázmér 1970,278. p.

[122] Árvay 1943, 29. p.

[123] Kiss 2006. február-március, 7. p.

[124] Kiss 1. kötet, 1988., 456. p.

[125] ... Nincs adat. (Az illető nemzetiséget az adott népszámlálás nem kérdezte, vagy rá vonatkozóan adatot nem közölt.) Az évszámok után: a = anyanyelv, n = nemzetiség. 1880a = Eredeti közlés. (Az egyéb rovatban + jel után a beszélni nem tudók száma szerepel.) 1880b = Az eredeti közlés kiigazítva. (A beszélni nem tudók az egyes anyanyelvek között számarányuknak megfelelően szétosztva.)

[126] Gerő (szerk.) 9. kötet, 1895. 406. p.

[127] székely géza: A Nagykőhavas (Piaira Mare) leírása, Szerzői Kiadás, Brasov, 1936. 51. p.

[128] Marosvásárhelyi Rádió Románia honlapja: http://www.marosvasarhelyiradio.ro/hirelc/a_romak_miatt_levalna_a_brasso_megyei_negyfalurol_a_garcsin_negyed_petki_judit.html. (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[129] Romák is kérik az önrendelkezést, Brassói Lapok, 2010. szeptember 2. szám: http://www.brasso.ro/blapok.php/index.php?id=10819&cat=QWt0deFsaXM= (Letöltés időpontja: 2013. június 28.)

[130] Léstyan 2000,43. p.

[131] A türkösi római katolikus egyházközösség története. Szent Mihály Római Katolikus Plébánia, Négyfalu -Türkös honlapja: http://www.ntpleb.ro/page-2-plbnia_trtnete.html (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[132] Biserica Adormirea Maicii Domnului Satulung, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din România: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=13946 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[133] Biserica Sfântul Arhangheli Satulung, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din Rom&#226nia: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=13944 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[134] Árvay 1943, 28-29. pp.

[135] Kiss 2006. február-március, 7. p.

[136] Balogh Ödön: Néprajzi jegyzetek a csügés magyarokról. Erdélyi Tudományos füzetek. Erdélyi Múzeum Egyesület, Kolozsvár, 1942. 30. p.

[137] Árvay 1943,28-29. pp.

[138] Árvay 1943, 216. p.

[139] Léstyán 2000, 49. p.

[140] Gerő (szerk.) 14. kötet, 1897. 295. p.

[141] ... Nincs adat. (Az illető nemzetiséget az adott népszámlálás nem kérdezte, vagy rá vonatkozóan adatot nem közölt.) Az évszámok után: a = anyanyelv, n = nemzetiség. 1880a = Eredeti közlés. (Az egyéb rovatban + jel után a beszélni nem tudók száma szerepel.) 1880b = Az eredeti közlés kiigazítva. (A beszélni nem tudók az egyes anyanyelvek között számarányuknak megfelelően szétosztva.)

[142] 1992: Az evangélikusok oszlopában az ágostai hitvallású, illetőleg a zsinat-presbiteri evangélikuslutheránus egyház hívei külön rovatban szerepelnek; az utóbbiak számát * jel különbözteti meg.

[143] Biserica Înălţarea Domnului, Purcăreni, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din România: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=13114 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[144] Árvay 1943, 29. p

[145] Rásonyi 1979, 146. p., Rásonyi 2004, 274. p.

[146] Kiss Lajos: Erdély vízneveinek rétegződése, in: Györffy György (főszerk.) - Kovács László (szerk.) - Veszprémy László (szerk.): A honfoglalásról sok szemmel III. Honfoglalás és nyelvészet. Budapest, 1997. 146. p.

[147] Rásonyi 1979, 146. p. Rásonyi 2004, 274-275. pp.

[148] Kiss 2006. február-március, 6. p.

[149] Orbán 1873, 167. p.

[150] Gerő (szerk.) 15. kötet, 1897, 965. p.

[151] ... Nincs adat. (Az illető nemzetiséget az adott népszámlálás nem kérdezte, vagy rá vonatkozóan adatot nem közölt.) Az évszámok után: a = anyanyelv, n = nemzetiség. 1880a = Eredeti közlés. (Az egyéb rovatban + jel után a beszélni nem tudók száma szerepel.) 1880b = Az eredeti közlés kiigazítva. (A beszélni nem tudók az egyes anyanyelvek között számarányuknak megfelelően szétosztva.)

[152] 1992: Az evangélikusok oszlopában az ágostai hitvallású, illetőleg a zsinat-presbiteri evangélikuslutheránus egyház hívei külön rovatban szerepelnek; az utóbbiak számát * jel különbözteti meg.

[153] Léstyán 2000, 53. p.

[154] A türkösi római katolikus egyházközösség története. Szent Mihály Római Katolikus Plébánia. Négyfalu -Türkös honlapja: http://www.ntpleb.ro/page-2-plbnia_trtnete.html, (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[155] Biserica Sfântul Arhangheli, Tărlungeni, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din România: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=20046 (Letöltés ideje: 2013. június 28)

[156] Árvay 1943, 8. p

[157] Diós (szerk) 15. kötet, 2010. 288. p.

[158] Kádár Gyula: A székelység lélekszáma. Hargita népe, XXIII. évfolyam, 66. szám, Illyés Közalapítvány, 2011. április 5.

[159] Kiss 2006. február-március, 7. p.

[160] Rásonyi 1979,129-151. pp., Rásonyi 2004, 259. p.

[161] Gerő (szerk) 16. kötet, 1897. 1105. p.

[162] Az 1977-es és az 1989-es földrengés megrongálta a fürdőépületet, de legnagyobb ellensége a román kommunizmus nemtörődömsége volt. Az omlásveszély miatt még az iskolát is bezárták, az épület 1990 óta üresen állt, és teljesen tönkrement. A tető beomlott. A jogos tulajdonosok már csak az álló falakat és a téglatörmelékeket kaphatták vissza, 2004-ben pedig a földdel vált egyenlővé. Kovács Lehel István: Zajzon: rekviem egy fürdőért, Erdélyi Gyopár, az Erdélyi Kárpát-egyesület folyóirata: http://www.erdelyigyopar.ro/2011-1/2956-zajzon-rekviem-egy-furdoert.html (Letöltés ideje: 2013. június 28..)

[163] ... Nincs adat. (Az illető nemzetiséget az adott népszámlálás nem kérdezte, vagy rá vonatkozóan adatot nem közölt.) Az évszámok után: a = anyanyelv, n = nemzetiség. 1880a = Eredeti közlés. (Az egyéb rovatban + jel után a beszélni nem tudók száma szerepel.) 1880b = Az eredeti közlés kiigazítva. (A beszélni nem tudók az egyes anyanyelvek között számarányuknak megfelelően szétosztva.)

[164] Léstyán 2000, 57. p.

[165] Orbán Balázs az 1818. évet jelölte meg az önállóvá válás időpontjának, ezzel szemben Léstyán Ferenc az 1808. évet közölte. Valószínűleg Orbánnak lehet igaza, mert az anya- és jegyzőkönyv 1818-tól indult Zajzonban. Orbán 1873, 168. p., Léstyán 2000, 57. p.

[166] Biserica Sfânta Treime, Zizin, Situl ce se doreşte a fi un catalog al Bisericilor din România: http://www.biserici.org/index.php?menu=BI&code=4917 (Letöltés ideje: 2013. június 28.)

[167] 1992: Az evangélikusok oszlopában az ágostai hitvallású, illetőleg a zsinat-presbiteri evangélikuslutheránus egyház hívei külön rovatban szerepelnek; az utóbbiak számát * jel különbözteti meg.