A Törvény bővítse ki a jogi személyek vélelmezett képviseletének körét minden olyan tag, illetve alkalmazott tekintetében, akik beosztásuknál fogva rendszeresen szerződéses tárgyalásokat folytatnak, és a kívülállók az illető jogi személy szervezeti képviselőjének eljárásából alapos okkal következtethetnek arra, hogy az illető személyeknek az adott jognyilatkozatok megtételére képviseleti jogosultságuk van. Mondja ki továbbá az új Ptk., hogy a jogi személyek szervezeti képviselője képviseleti jogosultságának korlátozása harmadik személyek irányában hatálytalan.
A forgalom biztonsága megkívánja, hogy a jogi személyek szervezeti képviselete harmadik személyek számára egyértelmű és világos legyen. Amennyiben az adott jogi személy ennek a követelménynek nem tesz eleget, következményét az álképviselet tekintetében magának kell viselnie. A javaslat a Ptk. 221. § (2) bekezdésének tételét bővíti ki a jóhiszemű harmadik személyek érdekének védelmében. (Hasonló szellemben fogant a Legfelsőbb Bíróság Gf. I. 31 500/1993: BH 1994/96. sz. ítélete. Ellentétes gyakorlat az értékpapír-ügyletekkel kapcsolatban hozott 1996 utáni ítéletekben.)
A szerződő felek teljesíteni tartoznak az általuk meghatározott kötelezettségeken kívül minden olyan kötelezettséget, amely az adott szerződés természetéből és céljából vagy a felek között kialakított gyakorlatból és szokásból következik.
A javaslat a Ptk. 206. § (4) bekezdésének tényállásából kiindulva, de a kifejezett bírósági szerződési tartalom-kiegészítő jogkört elejtve, az Európai Alapelvek (Art. 6.102) és az UNIDROIT Alapelvek (Art. 5.2) alapján fogalmazza meg az ún. hallgatólagos kötelezettségek ("implied obligations") szerződési tartalommá válását.
Az új Ptk.-ban nem tartható fenn az a lehetőség, hogy a magánjogi szerződés egyes tartalmi elemeit jogszabály - akár "visszaható hatállyal" is - meghatározhassa, illetve megváltoztathassa. Kizárólag törvény és csak kivételesen, különösen jelentős közérdekből és csak a jövőre nézve (azaz a szerződéses jogviszony le nem zárt részére) változtathatja meg a szerződés tartalmát.
A Ptk. jelenlegi 226. §-a ezeket a lehetőségeket - lényegében korlátozás nélkül - megnyitja. De lege ferenda nem tartható fenn a Ptk. 226. §-ában foglalt tág lehetőség a szerződés tartalmának jogszabályai meghatározására. Ez a helyes álláspont, annak ellenére, hogy az Alkotmánybíróság nem mondta ki a Ptk. 226. §ának kifejezett alkotmányellenességét: 32/1991. (VI. 6.) AB hat., ABH 1991, 129. o.; vö.: a 66/1995. (XI. 24.) AB hat., ABH 1995, 333. o.
A szerződés tartalmára vonatkozó szabályok közé fel kell venni olyan normát, amely a kereskedelmi szokások és a felek közötti kereskedelmi gyakorlat szerződéses tartalommá válásáról ad diszpozitív szabályt. Ennek megfelelően ki kell mondani, hogy a szerződő feleket köti minden olyan kereskedelmi szokás és minden olyan kereskedelmi gyakorlat, amelyet egymás közötti kereskedelmi kapcsolatukban kialakítottak. A szerződő feleket köti továbbá az olyan kereskedelmi szokás is, amelyet a felekkel azonos helyzetben lévő személyek általánosan alkalmazandónak tartanak, kivéve, ha az ilyen szokás alkalmazása - figyelemmel a közöttük folytatott korábbi kapcsolatokra is - a felek kapcsolatával ellentétes.
A kereskedelmi magánjogi ügyletekben mindennapos, hogy a felek közötti, az adott üzletágban kialakított szokások és gyakorlat a szerződés tartalmát képezi. Erről az új Ptk.-ban is rendelkezni kell. Az itt javasolthoz hasonló szabályt adnak a kérdéses problémára az Európai Alapelvek (Art. 1.105) és az UNIDROIT Alapelvek (Art. 1.8) is.
Az új Ptk. mondja ki, hogy a szerződő felek írásban kötött szerződésében elfogadott olyan záradék, amely szerint az írásba foglalt megállapodás a szerződés valamennyi feltételét magában foglalja (teljességi záradék), azzal a következménynyel jár, hogy a szerződésbe nem foglalt korábbi nyilatkozatok, kötelezettségvállalások vagy megállapodások nem képezik a szerződés részét, s azokat legfeljebb a szerződés értelmezésénél lehet figyelembe venni.
A kereskedelmi szerződéses gyakorlatban (főleg az ún. önszabályozó szerződésekben, de más esetekben is) gyakori, hogy a felek teljességi záradékot alkalmaznak. Ez a záradék néha pontos és kimerítő, de gyakran a felek nem állapítják meg a záradék jogkövetkezményeit. Ilyen esetekre gondolva tartalmaznak rendelkezéseket az Európai Alapelvek (Art. 2.105) és az UNIDROIT Alapelvek (Art. 2.17). Hasonló szabály felvétele az új Ptk.-ban is célszerűnek látszik.
E körben a hatályos jog (Ptk. 241. §) beváltnak tekinthető és fenntartandó. Némi kiegészítésre - a bírói gyakorlat tapasztalatai alapján - mégis szükség van. A fontosabb és az új Ptk.-ban tételesen megfogalmazandó tanulságok a következők:
- Kizárt a szerződés bírói módosítása abban az esetben, ha a körülmények változása valamelyik szerződő fél rendes üzleti kockázata körébe esik.
- Nem kérheti a bíróságtól a szerződéses tartós jogviszony módosítását az a szerződő fél, akinek a körülmények változásával számolnia kellett, vagy aki a változásokat felróható módon maga idézte elő.
A javasolt tételeket a Ptk. 241. §-ának alkalmazhatóságával kapcsolatban a bírói gyakorlat dolgozta ki (Pf. IV. 21 105/1984: BH 1985/470. sz.; Gf. II. 30 148/1987: BH 1988/80. sz.; Pfv. II. 22 197/1994: BH 1996/145. sz.; Pf. IV. 20 189/1992: BH 1993/670. sz.).
Mintául szolgálhatnak a clausula rebus sic stantibus elvének megfogalmazásával és alkalmazásával kapcsolatban az Európai Alapelvek (Art. 6.111) és az UNIDROIT Alapelvek (Art. 6.2.1-6.2.3) "hardship-klauzulái" is. Az előbbiek - többek között - kifejezetten kimondják, hogy a szerződő fél kötelezettségeit akkor is teljesíteni tartozik, ha azok költségei időközben megnövekedtek, vagy az ellenszolgáltatás értéke időközben csökkent.
a) Javasolom, a zálogjogi szabályoknak a dologi jogi könyvbe történő áthelyezését.
A Ptk. azért helyezte és helyezhette a zálogjogi szabályokat a szerződési jogba, mert - noha a zálogjog elvben az akkori viszonyok között is értékjognak minősült - a vagyoni forgalom legfontosabb alanyai: az állami vállalatok a felvett hiteleikre csak saját vagyonukból adhattak biztosítékot. Ily módon a kötelmi és a dologi adós személye a jogalanyoknak ebben a körében fogalmilag nem válhatott el egymástól, és ezért a zálogjog dologi jogi jellege (mindenekelőtt abszolút szerkezete) az állami tulajdon körében teljesen háttérbe szorult. Átalakult gazdasági viszonyaink között ez a helyzet is gyökeresen változott meg: a kötelmi és dologi adós személye távolról sem esik fogalmilag egybe, nem is szólva arról, hogy a zálogjogosult a kötelmi kötelezett többi hitelezőjével szemben is dologi jogi védelemre tarthat igényt. Ez a zálogjog dologi jogi természetét helyezi előtérbe: nem az a zálogjog jellegadó eleme, hogy egy szerződéses kötelem teljesítésének biztosítására szolgál, hanem az, hogy a mindenkori zálogjogosult számára - meghatározott érték erejéig - kizárólagos kielégítési jogot biztosít a dolog mindenkori tulajdonosával szemben. Mindezek miatt a zálogjog a piacgazdaság körülményei között fogalmilag túlnyúlik a jogosult és a kötelezett kötelemi jogi viszonyán, és ezért adekvát rendszertani- helyét - bár a szisztematizálásnak közvetlen gyakorlati következményei nincsenek - inkább a dologi jogban találja meg. Ezzel a javaslattal Összhangban épül fel a "Dologi jog" című könyv előterjesztett tartalmi váza is.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
