Jogalkalmazói megkeresés kapcsán az a jogértelmezési kérdés merült fel, hogy a bizalmi vagyonkezelés kedvezményezettjeként szerzett ingyenes juttatás házassági vagyonjogi szempontból különvagyonnak minősül-e, valamint, hogy befolyásolja-e a kedvezményezetti minőség keletkezésének időpontja a bizalmi vagyonkezelésből kapott ingyenes juttatás házassági vagyonjogi megítélését.
A házastársak vagyoni viszonyai aszerint alakulnak, hogy a házastársak vagyonjogi szerződéssel rendezték-e az egymás közötti viszonyaikat, vagy sem. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) kimondja, hogy a házasulók és a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösség időtartamára házassági vagyonjogi szerződéssel rendezhetik. Ha a házassági vagyonjogi szerződés lehetőségével nem élnek a házastársak, közöttük a házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn (Ptk. 4:34. §). A házastársi vagyonközösség szabályai az irányadóak azon vagyontárgyak vonatkozásában is, amelyekre nézve a házastársak a házassági vagyonjogi szerződésükben nem rendelkeztek. A törvényes vagyonjogi rendszer az életközösség kezdetétől hatályosul akkor is, ha a házastársak a házasságkötés előtt élettársakként éltek együtt. A házasság megkötésével az életközösség létrejöttét vélelmezni kell [Ptk. 4:35. § (1) bekezdés].
A Ptk. 4:37-4:39. §-ai tartalmaznak szabályokat arra vonatkozóan, hogy mi számít házastársi közös, illetve különvagyonnak. Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek. Tehát a házassági vagyonközösség fennállása alatt vásárolt ingatlanok, ingóságok, sőt még a felek által keresett munkabér, vagy akár a bármelyikük által kapott jutalom is a közös vagyonba tartozik. A vagyonközösség nemcsak a vagyon aktívumait, hanem a passzívumokat is magában foglalja, ennek értelmében a házastársak közös vagyonába tartoznak a közös vagyontárgyak terhei és - ha a törvény eltérően nem rendelkezik - közösen viselik a bármelyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt vállalt kötelezettségből eredő tartozásokat. A házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg. Nem tartoznak a közös vagyonba azok a vagyontárgyak, terhek és tartozások, amelyek különvagyonnak minősülnek.
A törvény taxatív felsorolást ad arról, hogy mely vagyontárgyak tartoznak a házastársak különvagyonába. A Ptk. 4:38. §-a szerint a házastárs különvagyonába tartozik:
"a) a házastársi vagyonközösség létrejöttekor meglévő vagyontárgy;
b) a házastársi vagyonközösség fennállása alatt általa örökölt vagy részére ajándékozott vagyontárgy és részére nyújtott ingyenes juttatás;
c) a házastársat mint a szellemi tulajdon létrehozóját megillető vagyoni jog, kivéve a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díjat;
d) a személyét ért sérelemért kapott juttatás;
e) a személyes használatára szolgáló szokásos mértékű vagyontárgy; továbbá
f) a különvagyona értékén szerzett vagyontárgy és a különvagyona helyébe lépő érték."
A házastársaknak azonban lehetőségük van arra, hogy szerződésben eltérjenek a különvagyon kérdését illetően a törvényhez képest. Tehát az egyikük különvagyonának nyilváníthatnak olyan vagyontárgyat, amely a törvény értelmében közös vagyon lenne. A Ptk. 4:38. § (2) és (3) bekezdése szerint a különvagyonnak az a haszna, amely a házassági életközösség fennállása alatt a kezelési, fenntartási költségek és a terhek levonása után fennmarad, közös vagyon. Az a különvagyonhoz tartozó vagyontárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, ötévi házassági életközösség után közös vagyonná válik. Ezt az időtartamot a házasság megkötésétől kell számítani, függetlenül attól, hogy a házasságot a Ptk. hatálybalépése előtt vagy után kötötték meg (a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti és felhatalmazó rendelkezésekről szóló 2013. évi CLXXVII. törvény 28. §).
A házastársi vagyonközösség fennállása alatt a házastársak vagyonában meglévő vagyontárgyakról azt kell vélelmezni, hogy azok a közös vagyonhoz tartoznak. A vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra vagy valamelyik házastárs különvagyonára vonatkozó kötelezettség teljesítéséről pedig azt kell vélelmezni, hogy a teljesítés a közös vagyonból történt. Ez a vélelem megdönthető, ami lehetővé teszi annak bizonyítását, hogy a házastársi vagyonközösség alatt az egyik házastárs különvagyonára történő költekezés az adott házastárs különvagyonából történt (Ptk. 4:40. §).
A Ptk. 6:310. §-a értelmében a bizalmi vagyonkezelési szerződés olyan írásbeli, ingyenes vagy visszterhes szerződés,
- 38/39 -
amelynek alapján a vagyonkezelő a vagyonrendelő által tulajdonába adott dolgok, ráruházott jogok és követelések saját nevében a kedvezményezett javára történő kezelésére, a vagyonrendelő pedig díj fizetésére köteles. A bizalmi vagyonkezelés a Ptk. rendszerében háromszereplős jogviszony. A bizalmi vagyonkezelési szerződés a vagyonrendelő és a vagyonkezelő között létrejött szerződésen alapul, jogosultja pedig a kedvezményezett. A vagyonrendelő és a vagyonkezelő közötti vagyonátruházás eredményeként a vagyonkezelő tulajdont szerez, illetőleg a bizalmi vagyonkezelés keretében ráruházott jogok és követelések jogosultjává válik, kötelmi jogi kötelezettsége pedig a kedvezményezett és a vagyonrendelő felé irányuló, a vagyonkezelési szerződésben meghatározott szolgáltatás nyújtása.
A bizalmi vagyonkezelési szerződés a felek megállapodása szerint lehet visszterhes vagy ingyenes is. A szerződésben a felek kiköthetik akár a vagyonrendelő, akár a vagyonkezelő jogát a kedvezményezett jelölésének visszavonására, új kedvezményezett jelölésére vagy a kedvezményezettként jelölt személyi kör módosítására, ideértve a kedvezményezetteknek járó juttatásokat, vagy a juttatás, illetőleg a kedvezményezetté válás feltételeit. Azt tehát, hogy a kedvezményezett és a vagyonrendelő viszonyában a bizalmi vagyonkezelés útján, annak keretei között a kedvezményezettnek szánt juttatás ingyenes vagy visszterhes-e, a bizalmi vagyonkezelési szerződés ingyenességétől vagy visszterhességétől függetlenül, a vagyonrendelő és a kedvezményezett közötti jogviszony alapján, adott esetben a bizalmi vagyonkezelési szerződés feltételei szerint lehet megítélni. A vagyonkezelő és a kedvezményezett viszonyában a juttatás feltételeit és kötelezettségét értelemszerűen a bizalmi vagyonkezelésre irányuló szerződés írja elő, annak teljesítését a vagyonkezelő erre vonatkozó szerződéses rendelkezés hiányában ellenszolgáltatáshoz nem kötheti.
A feltett kérdések tekintetében annak van jelentősége, hogy a kedvezményezett milyen feltételekkel kapta a juttatást. Annak ugyanis, hogy a kedvezményezetti juttatás nyújtása milyen jogviszony alapján történik, önmagában nincs jelentősége. Ha az említett juttatásról - annak feltételei alapján - megállapítható, hogy ingyenes (tehát annak nyújtása ellenérték nélkül történt), és az meghatározott személy javára szól, akkor a juttatás a Ptk. fentebb idézett 4:38. § (1) bekezdés b) pontja szerint a kedvezményezett különvagyonának tekinthető. Ha azonban a bizalmi vagyonkezelési szerződés vizsgálata alapján az lenne megállapítható, hogy a kedvezményezettnek járó juttatás a vagyonrendelőnek a bizalmi vagyonkezelési szerződésből kitűnő rendelkezése szerint ellenérték fejében történt, felmerülhet a kérdés, hogy e juttatásnak van-e a házassági vagyonjog szempontjából olyan jogi hatása, amelynek alapján az közös vagyonnak minősülhet. A juttatás mikénti minősítésének természetesen meg kell felelnie azoknak a családjogi rendelkezéseknek, amelyek meghatározzák a házastársi különvagyon körét.
A Ptk. 6:314. § (1) bekezdése szerint a kedvezményezett a szerződés szerint igényelheti a vagyonkezelőtől a kezelt vagyon és annak hasznai kiadását. A kedvezményezett tehát nem csak úgy részesülhet juttatásban, hogy a bizalmi vagyonkezelés végeztével a vagyonkezelő kiadja a számára az egyes vagyonelemeket, hanem úgy is, hogy rendszeresen átadják számára a kezelt vagyon hasznait, amennyiben a vagyonrendelő a bizalmi vagyonkezelési szerződésben így határozza meg a vagyonkezelés kereteit. Ez azonban nem érinti a juttatás házassági vagyonjogi minősítését, és csak a juttatás hasznai minősülnek közös vagyonnak a Ptk. 4:38. § (2) bekezdése szerint.
A kérdések tehát akként válaszolhatóak meg, hogy a bizalmi vagyonkezelés kedvezményezettjeként szerzett juttatás külön vagyonnak minősül, amennyiben a juttatásról - annak feltételei alapján - megállapítható, hogy ingyenes (tehát annak nyújtása ellenérték nélkül történt), és az meghatározott személy javára szól, továbbá ha a házastársak között a Ptk. 4:34. § (2) bekezdése szerint házassági vagyonközösség áll fenn. A kedvezményezetti pozíció keletkezésének időpontja nem befolyásolja a bizalmi vagyonkezelésből ingyenes juttatásként kapott vagyontárgyak házassági vagyonjogi jellegét.
* * *
Az Igazságügyi Minisztérium által üzemeltetett Ákr.-Helpdesk felületre nagyszámú, tájékoztatást kérő jogértelmezési kérdés érkezik. A felület célja az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvénnyel (a továbbiakban: Ákr.) és a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvénnyel kapcsolatosan felmerült konkrét kérdések megválaszolása, és ezzel egy általánosabb tudásbázis - quasi GYIK - közreadása, kereshető formában az ügyfelek számára. Erre a felületre érkezett többek között egy olyan kérdés, amelyben a megkereső arra keresett választ, hogy határidőben benyújtott, de elintézés vagy felterjesztés előtt visszavont fellebbezés esetén mi a megfelelő eljárás, és mely szervnek kell ilyenkor azt megszüntetni.
Amennyiben az elsőfokú döntéssel szemben biztosított a fellebbezés, az Ákr. 118. § (3) bekezdése értelmében megnyílik a lehetőség a döntéssel szembeni fellebbezés előterjesztésére. A fellebbezést az elsőfokú döntést meghozó hatóságnál kell előterjeszteni. Fontos kiemelni, hogy a jogorvoslati eljárásokra - így a fellebbezésre is - az Ákr. rendelkezéseit a meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni, tehát amennyiben az Ákr. IX. Fejezete külön rendelkezést nem tartalmaz, az elsőfokú eljárás szabályai érvényesülnek. Az elsőfokú hatóság a beérkezett fellebbezést megvizsgálja, ezt követően két eset lehetséges. Amennyiben lehetősége van rá, és egyetért a fellebbezésben foglaltakkal, a döntését visszavonhatja vagy módosíthatja [vö. Ákr. 119. § (1) és (2) bekezdése], ezzel ellentétes esetben a döntést az ügy irataival együtt intézés céljából megküldi a másodfokú hatóságnak [vö. Ákr. 119. § (3) bekezdése].
Az iratoknak a másodfokú hatósághoz érkezésével kezdődik meg a másodfokú (fellebbezési) eljárás [vö. Ákr. 37. § (2) bekezdése]. Ilyen esetben a fellebbezést az Ákr. 119. § (4) bekezdése értelmében a másodfokú hatóság bírálja el, az első fokon eljárt hatóság nem jogosult a fellebbezést elbírálni sem az iratok felterjesztése előtt, sem azután. Az iratok fel-
- 39/40 -
terjesztését követően ugyanígy csak a másodfokú hatóság jogosult az Ákr. 119. § (7) bekezdése értelmében a fellebbezési eljárást megszüntetni, amennyiben (valamennyi) fellebbező visszavonja a fellebbezését. Ennek oka ugyanis, hogy a másodfokú eljárás kizárólag a másodfokú hatóság előtt zajlik. Más a helyzet azonban, ha a fellebbezés visszavonása azelőtt történik, hogy az elsőfokú hatóság az iratokat felterjesztette volna a másodfokú hatósághoz. Ilyen esetben ugyanis a másodfokú eljárás még el sem indult. Az elsőfokú hatóságnak csupán felterjesztési, és nem eljárási kötelezettsége áll fenn, mivel a másodfokú hatóság a fellebbezési kérelem címzettje.
Az Ákr.-Helpdeskre megküldött megkeresés az alábbiak szerint fogalmazott: "visszavonja a fellebbezését még azelőtt, hogy az elsőfokú hatóság a fellebbezést elbírálta volna, esetleg az alapján elintézte volna, vagy a másodfokú hatóságnak felterjesztette volna", azonban az első két eset nem értelmezhető, ugyanis az elsőfokú hatóság a fellebbezést sem nem bírálhatja el, sem nem intézheti el. Így csak az az eset vizsgálható, amelyen a fellebbezés visszavonása a másodfokú hatósághoz történő felterjesztés előtt történik. A fellebbezési eljárás a másodfokú hatóság előtt zajlik, amennyiben a felterjesztés előtt kerül visszavonásra a fellebbezés, az nem is tud megindulni. Ilyen esetben tehát mivel a másodfokú eljárás el sem indul, nem értelmezhető annak megszüntetése.
Az Ákr. a fellebbezés ilyen stádiumban történő visszavonásához más jogkövetkezményt fűz. Az Ákr. 82. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a döntés véglegessé válik a fellebbezés visszavonásával [amennyiben több ügyfél jogosult fellebbezni, az Ákr. 82. § (3) bekezdés b) pontja értelmében a döntés akkor válik véglegessé, amikor valamennyi jogosult lemondott a fellebbezési jogáról, vagy a fellebbezését visszavonta]. A fellebbezés visszavonásánál is érvényesül a rendelkezési jog, miszerint a kérelemre induló eljárásokban az ügyfél szabadon jogosult rendelkezni a kérelmével, egészen annak véglegessé válásáig [vö. Ákr. 35. § (3) bekezdése].
A fentieket támasztja alá az Ákr. 119. § (3) bekezdése is, amely értelmében az elsőfokú hatóság a fellebbezést - az ügy irataival együtt - csak a fellebbezési határidő leteltét követően terjeszti fel a másodfokú hatósághoz. Eddig az időpontig ugyanis lehetőség van a fellebbezési jogról lemondani, vagy a fellebbezést visszavonni. A bürokráciacsökkentési célokkal a fenti értelmezés van összhangban, ugyanis így biztosítható, hogy ne induljon meg olyan esetben az eljárás, amikor egyébként az ügyfél végül a fellebbezést visszavonja. Amennyiben ugyanis nem indul meg a másodfokú eljárás a döntés - a korábban hivatkozott Ákr. 82. § (2) bekezdés b) vagy 82. § (3) bekezdés b) pontja alapján - véglegessé válik a fellebbezés visszavonásával. Amennyiben ilyen esetben azonnal fel kellene terjeszteni az iratokat és a fellebbezést a másodfokú hatósághoz, a véglegessé válás előtt szükséges lenne az Ákr. 119. § (7) bekezdése szerint a fellebbezési eljárás megszüntetésére. A véglegessé válással az ügyfelek azonnal gyakorolhatják a döntésben szereplő jogokat.
Összegezve a fentebb leírtakat, a fellebbezési eljárás akkor indul meg, amikor az iratok megérkeznek a másodfokú hatósághoz, ezt megelőzően a fellebbezési eljárás még el sem indult, aminek értelmében nem is beszélhetünk annak megszüntetéséről. Ezzel szemben az Ákr. a döntés véglegességét fűzi joghatásként az iratoknak a másodfokú hatósághoz történő megérkezését követően történő fellebbezés-visszavonáshoz.
* * * Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve nincs kötelező ereje. * * * ■
JEGYZETEK
* Az Igazságügyi Minisztérium állásfoglalásai, jogértelmezései az Alkotmánybíróság 60/1992. (XI. 17.) AB határozata értelmében kizárólag szakmai tájékoztatás érdekében készültek, azoknak bíróságra vagy más hatóságra nézve nincs kötelező ereje.
Visszaugrás
