Kerpel-Fronius Balázs: Az ifjúságkutatás jövője a pandémia árnyékában (JK, 2025/1., 46-48. o.)

https://doi.org/10.59851/jk.80.01.6

Alakított-e ki újfajta generációs sajátságokat a pandémia időszaka a fiatalok[1] körében, vagy egyszerűbben: beszélhetünk-e Covid-generációról? A maszkon túl: Generációs koronavírus- és válságmegélések vizsgálata több kutatási módszer együttes alkalmazásával című kötetükben ezt a kérdést teszik fel a szerzők: Böcskei Balázs, Fekete Mariann, Nagy Ádám és Szabó Andrea.[2] A téma relevanciája megkérdőjelezhetetlen, a Covid-19 időszaka az összes társadalomtudományi diszciplínában számos új kérdést vetett fel, nem kivétel ez alól az ifjúságkutatás sem.

A könyv legnagyobb erénye véleményem szerint annak kettős fedelű jellege, a szerzők ugyanis nem pusztán a megfogalmazott kutatási kérdésre igyekeznek választ találni, hanem ezzel párhuzamosan az ifjúságkutatás dilemmáit (leginkább az online tér hangsúlyosabb elemzése szükségességének kérdését) is az olvasó elé tárják, hogy ezt követően javaslatokat tegyenek olyan újfajta megközelítések beemelésére, mint például a big data alapú social listening[3] vagy a hagyományos adatgyűjtési módszerek párhuzamos használata.

Az első két fejezet ennek megfelelően lefekteti a kutatás elméleti alapjait, a szerzők ismertetik az ifjúságkutatás kutatói kihívásait, a posztmodern idők által megkövetelt új megoldásokat, a mannheimi generációfelfogás[4] operacionálási nehézségeit, végül pedig megfogalmazzák a kutatás hipotéziseit. A következő fejezetben bemutatásra kerülnek a módszertani felvetések és a kutatás metodológiai keretei. Az olvasó elé táruló, egészen sokszínű kutatási módszerek szinte mozaikként egészítik ki egymást és ezen logika mentén a szerzők közérthetően vezetik az olvasót. Az elsőként használt és bemutatott NET-fókusz, azaz online fókuszcsoportos interjúk[5] adják a kutatás első pillérét, ezeket a beszélgetéseket a szerzők a Zurvey.io tartalomelemző szoftver segítségével hangulatelemző (szentiment) módszerrel[6] vizsgálták. A fókuszcsoportos interjúk mellett sor került online strukturált interjúk készítésére is, amelyek lehetőséget biztosítanak egy-egy kérdés mélyebb vizsgálatára és megértésére.

Az ezt követően bemutatott social listening a szerzők véleménye szerint is a kutatás gerincét adja. Alkalmazásával hatalmas mennyiségű információhoz jutottak, melynek jelentőségét tovább növeli, hogy ezek a kutatott populáció valóságban megjelenő narratívái, tehát nem torzítja semmilyen, a különböző interjús helyzetekben önkéntelenül is megjelenő kutatói logika. A tartalomelemzés adatait a kortárs csoportba tartozó egyetemisták segítettek elemezni, értelmezni, amivel a szerzők értékes bizonyítékát adják annak, hogy kutatásuk során minden lehetséges módszerrel igyekeztek meggátolni prekoncepcióik érvényre jutását.

A kutatás további módszertani pillére a 2023. májusi 1000 fős online kérdőív. Ez lehetővé teszi az eltérő megélések vizsgálatát, azt, hogy milyen szokások maradtak meg, mi változott a Covid éveihez és az azt megelőző időszakhoz képest. Az érintettséget vizsgáló kérdések elemzésekor a szerzők nem találnak különbséget korosztályos bontásban, ám erősen kirajzolódó "települési lejtőt" és jelentős, iskolázottság szerint kialakult különbségeket tárnak elénk.

A módszertani összefoglaló és a háromtípusú kutatás eredményeinek bemutatása után a szerzők szintetizálják eredményeiket. Véleményem szerint ezek a fiatalok önképének, problémáinak feltérképezését célzó fejezetek a kötet legértékesebb, leghangsúlyosabb részei közé tartoznak. Ennek oka egyfelől, hogy a téma a Covid-19 járvány árnyékában különös relevanciával bír. Másfelől pedig, ahogyan azt a kötet szerzői is megjegyzik, a fiatalok önképének témája nem kapott eddig kellő figyelmet a hazai

- 46/47 -

társadalomkutatások során, így a könyv ezen egysége jelentős űrt kíván és képes betölteni.

Szólnak érvek amellett, hogy a feltételek adottak egy Covid-generáció létrejöttéhez;[7] a kutatás kérdése, hogy vajon beszélhetünk-e annak megjelenéséről? A szerzők ezen a ponton ismét háttérben maradnak, a kérdést a fiataloknak téve fel: mennyire gondolkodnak generációs narratívákban, mennyiben része a generációs hovatartozás az önképüknek? Megállapításaik szerint a vizsgált korosztály (16-29) többsége elfogadja a generációs felosztást, bár az életkor emelkedésével egyre kevésbé. Generációképző eseményként pedig a digitalizációt, a személyes kapcsolatok átalakulását, a koronavírust és kismértékben az orosz-ukrán háborút jelölték meg. Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a fiatalok számára sem dönthető el egyértelműen, hogy generációképző esemény-e a koronavírus, vagy csak egy újabb állomás a digitalizáció és a személyes kapcsolatok átalakulásának folyamatában. A fiatalok generációs önképe mintha a második állítást erősítené, hiszen a "Covid-generáció" mint öndefiníció egyelőre csak a "Z", "Y", "TikTok-generáció" után jelenik meg. Mivel a generációk utólag képzett konstruktumok, ez az öndefiníció a jövőben változhat, ugyanakkor a későbbi kutatások számára is releváns eredmény, hogy a korosztály jelenleg nem a pandémia időszakával határozza meg magát leginkább.

A kutatás eredménye, hogy a 16-29 éves korosztály önképét leginkább a technológiához való viszony és némileg negatív vélemények határozzák meg. A szerzők érdekes megállapítása, hogy a fiatalabb korosztály önképe negatívabb, mint az idősebbeké, nem beszélhetünk tehát egységes véleményről még a saját korosztállyal kapcsolatban sem.

A különböző korcsoportok önképét más aspektusból, mélyebben is igyekeztek a szerzők megvizsgálni, így foglalkoztak azzal a kérdéssel, hogy a vizsgált korcsoportok hogyan különböztetik meg magukat a többi generációtól és hogyan vélekednek a többi generáció jellemzőiről. Úgy találják, hogy a különbségek leginkább technológiai jellegűek és kulturálisak, ezt támasztja alá az, hogy a fiatalok generációs elválasztó szempontként azonosították a szlenget, az öltözködést és a közösségimédia-jelenlétet. Érdekes megállapítás továbbá, hogy a politikai nézetek és (az öltözködésen túli) vásárlási szokások nem kapnak hangsúlyos szerepet.

A fókuszcsoportos interjúk alapján a szerzők elénk tárják, hogyan vélekedik a különböző generációkról a 15-20, illetve a 21-30 éves korcsoport. Ezen a ponton így egyszerre kapunk önreflexív állításokat, illetve más csoportokról alkotott véleményt. Kiderül, hogy a vizsgálati korosztályt is két generációhoz tartozónak látják, melynek választóvonala a 24-25 év. Fontos megállapítás, hogy a generációkat lineáris vonalon képzelik el, ezen a vonalon haladva a fiatalabb generációk helyzetét egyre rosszabbnak látják. A nagyobb szabadság és lazább szabályok ellenére úgy vélik, hogy egyre nehezebb a személyes kapcsolatok kialakítása, illetve a mentális egészség megőrzése is, kevésbé képesek életük kontrollálására, mint az idősebb generációk.

A vizsgált korosztály problématérképének felrajzolása során a kutatók árnyalják azokat a sztereotípiákat, amelyek szerint a fiatalok nem kellően tájékozottak, illetve hogy nem érdekli őket a közélet. Az általuk legnagyobb arányban jelzett problémák bizonyítékai annak, hogy határozott véleménnyel rendelkeznek és érzékelik, hogy a jelen közéleti folyamatai számukra is meghatározók. Az oktatással, munkahelyekkel, lakhatási helyzettel, tehát lényegében az önálló életkezdéshez szükséges feltételekkel kapcsolatosan felmerülő kétségek mind megerősítik őket bizonytalan jövőképükben. A fejezet erénye, hogy adatai összevethetők a 2020-as Magyar Ifjúságkutatás kutatás eredményeivel,[8] így képet kapunk az eltelt időben végbemenő változásokról is.