A XXI. század társadalmának találó elnevezése a fogyasztói társadalom[1]. A termelés-fogyasztás viszonyában kiemelt szerep jut a fogyasztónak, akik napjainkban többféle "szolgáltatást fogyasztanak". A gazdasági folyamatokban, a fejlett tömegtermés aktív résztvevőjeként a fogyasztók egyre inkább kiszolgáltatottá válnak: piaci döntéseiket nem elsősorban objektív szükségleteik motiválják, hanem a kiterjedt reklám és egyéb marketingmódszerek, külső körülmények, különösen a nem megfelelő vagy hiányos tájékoztatás a professzionális szerződő fél oldaláról. Mindezek a körülmények életre hívták a fogyasztóvédelem komplex intézményrendszerét, melynek alapját a jelen tanulmányban ismertetni kívánt fogyasztói szerződés és a szerződésre lépő fogyasztó magatartási mércéje képezi.
Az 1959-es Ptk.[2] a kihirdetésének napján, 1959. augusztus 11-én nem tartalmazta sem a fogyasztó, sem a fogyasztói szerződés definícióját. Az 1997. évi CXLIX. törvény[3] 10. § (2) bekezdése az 1959-es Ptk. 685. §-át egy új d) ponttal, a fogyasztó fogalmával egészítette ki: a közüzemi szerződés kivételével, gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül szerződést kötő személy. A fogyasztó fogalmát tehát csak 1998. március 1. napjától kezdődő hatállyal nevesítette a törvény. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás folyamatában előre haladva, a polgári jogi szabályozás felülvizsgálata keretében 2002-ben újabb módosítás[4] következett: az 1959-es Ptk. 685. §-a egy új e) ponttal, a kódex egésze tekintetében egységes fogyasztói szerződés[5] fogalommal bővült. Egyidejűleg módosult a fogyasztó meghatározása is akként, hogy fogyasztónak minősül a gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból szerződést, azaz fogyasztói szerződést kötő személy. A 2006. évi III. törvény[6] a fogyasztóvédelmi vonatkozású magánjogi szabályozásnak az európai közösségi jogból eredő követelményekhez való hozzáigazítását célozta, különösen az Európai Bizottság által addig meghozott magánjogi vonatkozású ítéleteinek jogszabályi szinten történő megjelenítését.
A Ptk.[7] 8:1. § (1) bekezdés 3. pontja alapján fogyasztó az a természetes személy, aki szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül jár el. A Ptk. a vállalkozás[8] fogalmát a fogyasztó definíciótól való egyértelmű elhatárolással határozza meg, azzal, hogy bármely személyt - ideértve akár a természetes személyt is - vállalkozásnak tekint, aki szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége
- 20/21 -
körében kíván szerződést kötni. E tekintetben a Ptk. célja a fogyasztóvédelmi irányelvvel való összhang megteremtése érdekében a fogyasztó fogalmának a természetes személyekre történő szűkítése.[9]
A fogyasztóvédelmi törvény[10] szerinti fogyasztó definíció több alkalommal is módosult. A törvény kihirdetésének napján, 1997. december 23-ai időállapotában fogyasztónak az a személy minősült, aki gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül árut vesz, rendel, kap, használ, illetve akinek a részére a szolgáltatást végzik, továbbá, aki az áruval vagy szolgáltatással kapcsolatos tájékoztatás vagy ajánlat címzettje. 2013. november 19-től hatályos fogalom[11] kiterjesztette a fogyasztó fogalmát a békéltető testületre vonatkozó szabályok alkalmazásában az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységi körén kívül eső célok érdekében eljáró, külön törvény szerinti civil szervezetre, egyházi jogi személyre, társasházra, lakásszövetkezetre, mikro-, kis- és középvállalkozásra is. 2015. december 31. napjával[12] a fogyasztói minőséget érintő lényegi tartalom érintése nélkül ismételten megváltozott a definíció, tekintettel a közösségi jogi szabályozásnak az online vitarendezési eljárásával kapcsolatos rendelkezéseire.
A fogyasztóvédelmi törvény hatályos 2. § a) pontja[13] a korábbi definíciókhoz képest tartalmilag tovább bővült: a törvény a fogyasztó meghatározásával kifejezésre juttatja, hogy a fogyasztókat a 2018/302/EU rendelet[14] célkitűzésével összhangban az állampolgárságon, lakóhelyen, illetve letelepedési helyen alapuló diszkriminációval szemben is védeni kívánja az online vagy offline áruvásárlás vagy szolgáltatás igénybevétele tekintetében. Szükséges kiemelni, hogy a 2018/302/EU rendelet értelmében vevőnek nemcsak a természetes személy minősül, hanem az ugyanilyen fogyasztói pozícióban lévő jogi személy is. Mindkét esetben a végrehajtásra kijelölt szerv a fogyasztóvédelmi hatóság. A fogyasztóvédelmi törvény legutóbbi módosítása következtében tehát a fogyasztó fogalma kiterjed a 2018/302/EU rendelet alkalmazásában fogyasztói pozícióban lévő vállalkozásokra is.
A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény[15] 3. § 3. pontja a fogyasztót önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személyként nevesíti. A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény[16] alapján az e törvényben, valamint az e törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok vonatkozásában fogyasztó: az önálló foglalkozásán és gazdasági tevékenységén kívül eső célok érdekében eljáró természetes személy.
A fogyasztóvédelmi szabályozás szituatív jellegű, akkor avatkozik be, amikor a gyengébb fél egy szerződéskötési helyzetben meghatározott magatartást tanúsít. A fogyasztóvédelmi szabályok szükségszerűsége és szintje mindig attól függ, milyen intellektuális képességeket tulajdonítunk a védendő gyengébb félnek.[18]
Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változatának 169. cikke alapján az Európai Unió feladata a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása.[19] A fogyasztóvédelmi tárgyú irányelvek által többletvédelemben részesíteni kívánt fogyasztó - bizonyos kivételektől eltekintve[20] - az a természetes személy, aki az adott irányelv hatálya alá tartozó ügyletet gazdasági vagy szakmai tevékenységi körén kívül eső célból köti.[21] Az önálló gazdasági vagy szakmai tevékenység
- 21/22 -
feltételének megvalósulásához szükséges, hogy a tevékenységet végző személy - annak jogi formájától függetlenül - strukturált és folyamatos formában végezze e tevékenységét, nem korlátozódhat mindössze egy adott, különálló szolgáltatásnyújtásra. Másrészt szükséges, hogy az érintett ügylet is az említett tevékenység körébe tartozzon.[22] A közösségi jogalkotó a többletvédelem biztosításához tehát két együttes feltétel fennállását követeli meg. Eszerint vizsgálni kell, hogy az ügyletet kötő személy milyen minőségében jár el, illetve milyen célból köti meg a szerződést, és ezzel összefüggésben azt is, hogy az általa megkötött szerződés az ügylet tárgyát tekintve a professzionális tevékenységi körébe tartozó szerződésnek tekinthető-e.[23]
Az EuB a fogyasztói szerződés fogalmának értelmezése kapcsán kimondta, hogy az állandó ítélkezési gyakorlat szerint az uniós jogi fogalmakat önállóan kell értelmezni annak érdekében, hogy valamennyi szerződő államban biztosítani l ehessen a szerződés egységes alkalmazását.[24] Megállapította továbbá, hogy a fogyasztó fogalmát megszorítóan kell értelmezni, és - a szerződés céljára, illetve természetére tekintettel - a különleges szerződéssel érintett személy helyzetére, nem pedig az érintett személy szubjektív körülményeire kell hivatkozni. Ugyanazt a személyt bizonyos ügyletekkel kapcsolatban fogyasztónak, míg másokkal összefüggésben már gazdasági szereplőnek lehet tekinteni. A fogyasztónak nyújtott többletvédelem kizárólag az egyén magánfogyasztásával kapcsolatos szükségleteinek kielégítését célzó, szakmai tevékenységtől vagy ilyen céltól függetlenül kötött szerződés esetén indokolt.[25] A fogyasztót megillető különleges védelem szempontjából a kereskedelmi vagy szakmai tevékenységen kívüli szerződéskötésnek van relevanciája. Amennyiben a szerződő fél részben e tevékenységi körön kívüli, részben pedig a kereskedelmi vagy szakmai tevékenysége körébe eső célból köt szerződést, az eljáró bíróság feladata annak megítélése, hogy a szóban forgó szerződést el nem hanyagolható mértékben az érintett személy kereskedelmi vagy szakmai tevékenységéhez sorolható szükségleteinek kielégítésére szolgál, vagy éppen ellenkezőleg a kereskedelmi vagy szakmai használat szerepe jelentéktelen. A vizsgálat során a nemzeti bíróságnak az iratokból objektíve megállapítható minden lényeges ténybeli körülményt figyelembe kell vennie; nem veheti azonban figyelembe az olyan körülményeket vagy tényezőket, amelyek a fogyasztó voltára hivatkozó személlyel szerződést kötő személy számára felismerhetőek voltak a szerződés megkötésekor, kivéve, ha a fogyasztó voltára hivatkozó személy olyan magatartást tanúsított, amely a másik szerződő félben jogosan kelthette a kereskedelmi vagy szakmai cél meglétének látszatát.[26]
"A fogyasztói szerződéssé minősítés az ügy érdemi elbírálására kiható jogkérdés: a fogyasztókat kógens rendelkezések védik a szerződéses jogviszonyaikban. Amennyiben ugyanaz a szerződés nem minősülne ilyennek, a jogvita elbírálása során diszpozitív szabályok lesznek az irányadók[27]." Valamely szerződés jogi minősítése során tehát az ügylet tárgya mellett a szerződést kötő fél személyének, az eljáró személy érdekének, azaz szerződéskötési céljának vizsgálata is szükséges. A magyar bírósági gyakorlat a fogyasztói szerződések minősítése tekintetében abból indul ki, hogy fogyasztói szerződésnek azt a jogviszonyt tekinti, amely a fogyasztó és egy olyan személy között jön létre, aki a szerződést szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében köti (vagyis vállalkozás). A szerződő fél a szerződési nyilatkozat értelmezése tekintetében akkor minősül fogyasztónak, ha a szerződést olyan célból köti, amely független az általa folytatott gazdasági vagy szakmai tevékenységtől[28], a szerződés minősítése kapcsán ezért a szerződés megkötésének célját és az eljáró személy érdekét együttesen szükséges vizsgálni.[29] A minősítés során figyelemmel kell lenni továbbá a rendelkezésre álló adatok, illetve tények alapján a szerződéskötés körülményeire is.[30]
"Az átlagfogyasztó absztrakciója a fogyasztóvédelem egyik alapvető eleme. Az európai bírósági jogalkalmazási gyakorlatban kialakított, később a másodlagos joganyag központi elemévé vált fogalom, mint a fogyasztóvédelmi beavatkozás alapjának mércéje azt jelzi, hogy az európai fogyasztóvédelmi politika nem célozza meg minden egyes fogyasztó védelmét - az átlagfogyasztó mércéjét el nem érő fogyasztói
- 22/23 -
magatartás nem vált ki beavatkozást[31]." Az átlagfogyasztó fogalmát sem az elsődleges, sem a másodlagos uniós jog nem definiálja. Ennek kimunkálása az EuB feladata lett, amelynek az alábbiakban röviden - a teljesség igénye nélkül - bemutatott döntéseiben eleget is tett.
Az EuB C-470/93. számú Mars-ügyben hozott ítéletében az észszerűen körültekintő fogyasztó mércéjét állította fel, majd később a C-210/96. számú Gut Springenheide-ügyben hozott ítéletében is hasonlóan az észszerűen tájékozott, észszerű körültekintéssel és óvatossággal eljáró fogyasztói magatartást határozta meg zsinórmértékként. A T-183/02. és a T-184/02. számú El Corte Inglés egyesített ügyekben hozott ítéletében, valamint a C-195/14. számú Teekanne-ügyben hozott ítéletében a Bíróság szintén az észszerűen jól tájékozott, körültekintő és óvatos fogyasztóból indult ki. A különböző döntések különböző irányelvek kapcsán határozzák meg az átlagfogyasztó fogalmát, a Bíróság azonban a vizsgált terméktől vagy szolgáltatástól nagymértékben függetlenül használja az átlagfogyasztó fogalmát.[32]
A fogyasztó védelmének teljességéhez az elvárt fogyasztói magatartás pontos meghatározása is hozzátartozik. A magyar jogirodalom egyöntetű álláspontja szerint az átlagfogyasztó megfelelően tájékozott, figyelmes, körültekintő.[33] Ebből az is következik, hogy a tájékozódás és az információk feldolgozása a fogyasztó feladata. A fogyasztók ugyanakkor nem képeznek homogén csoportot, ezért a fogyasztóvédelmi szabályozás differenciálni kényszerül aszerint, hogy a termék
fajtájától, az ügylet típusától, bonyolultságától függően milyen elvárhatósági mércét támaszt az átlagfogyasztóval szemben, egyáltalán milyen fogyasztói magatartást vesz alapul a védelem terjedelmének meghatározása során. A nemzeti fogyasztóvédelmi szabályozás védelmi szintjét nagymértékben befolyásolja a nemzetgazdasági környezet, az adott ország gazdasági fejlettsége és társadalmi berendezkedése is.[34]
A fogyasztóvédelmi jogi szabályozás központi kérdése, hogy a jogalkotó kit és milyen jogviszony tekintetében kíván védelemben részesíteni. A fogyasztó fogalma annak első megjelenése óta dinamikus fejlődésen ment keresztül, amelynek velejárójaként mind a hazai, mind az európai uniós jogértelmezési gyakorlat is intenzíven fejlődött. A fogyasztói szerződéssé minősítés az ügy érdemi elbírálására kiható jogkérdés: a fogyasztó e védett jogi pozíciója a szerződés fogyasztói szerződésként való minősítéséből fakad, ezért a fogyasztói minőség meghatározásához a szerződés fogyasztói jellegének meghatározása szükséges. A fogyasztói magatartás kritériumainak meghatározása a jogügylet jellegéhez igazodó összetett mérlegelést igényel, ugyanakkor a bírósági gyakorlat által kimunkált átlagfogyasztótól elvárt magatartási mérce iránymutatásként szolgál a jogi védelem terjedelmének és irányának kijelölése során. ■
JEGYZETEK
[1] A fogyasztói társadalmat a fogyasztói piaci igények maximalizálása, a tartós fogyasztási cikkek tömeges birtoklása, a fokozott állami beavatkozás jelenléte, valamint a szellemi tőke és a minőségi munkaerő felértékelődése, a gazdasági globalizáció jellemzi. Fazekas Judit: Fogyasztóvédelmi jog. Budapest, CompLex Kiadó Jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., 2007, 65.
[2] 1959. évi IV. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről (a továbbiakban: 1959-es Ptk.).
[3] 1997. évi CXLIX. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról.
[4] 2002. évi XXXVI. törvény a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról.
[5] "Az a szerződés, amely fogyasztó és olyan személy között jön létre, aki (amely) a szerződést gazdasági vagy szakmai tevékenysége körében köti; a törvény jótállásra és kellékszavatosságra vonatkozó szabályai alkalmazásában az a szerződés minősül fogyasztói szerződésnek, amelynek tárgya ingó dolog, kivéve a villamos energiát, a - tartályban, palackban vagy egyéb módon korlátozott mennyiségben vagy meghatározott űrtartalommal ki nem szerelt - vizet és gázt, továbbá a végrehajtási eljárás vagy más hatósági intézkedés folytán eladott dolgot, valamint az olyan árverésen eladott használt dolgot, amelyen a fogyasztó személyesen részt vehet (fogyasztási cikk)." A jogalkotói indokolás hozzáteszi, hogy a fogyasztói szerződés általános értelmezése kizárólag a fogyasztói minőségben (gazdasági vagy szakmai tevékenység körén kívül eső célból) történő szerződéskötés alapján ragadja meg a fogalmat a törvény más jogszabályhelyei, illetve közvetve a fogyasztóvédelem területét érintő alacsonyabb szintű normák alkalmazásában, és nem szűkíti azt le a szolgáltatott dolog jellege alapján.
[6] 2006. évi III. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint egyes törvények fogyasztóvédelemmel összefüggő jogharmonizációs célú módosításáról. Lásd bővebben az általános indokolás 2. pontját.
[7] 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.).
[8] Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 4. pont.
[9] Vékás Lajos véleménye szerint a Ptk. "figyelembe vette, hogy polgári jogunk reformját több területen közvetlenül befolyásolja az Európai Unió jogalkotása, [...] Tudatosan nem törekedett ugyanakkor arra, hogy az uniós magánjog egész anyagát a kódexbe építse. Ennek oka az, hogy az uniós irányelvek szabályozása túlságosan tagolt, kazuisztikus és sűrűn változó jellegű, és ezért minden részletében nem alkalmas egy hosszú távra tervezett kodifikáció célkitűzéseinek megvalósítására". Vékás Lajos: Külső minták hatása az új Polgári Törvénykönyvben. In: Nochta Tibor - Fabó Tibor - Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. Pécs, Pécsi Tudomány Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Kódex Nyomda Kft., 2013, 577.
[10] 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről (a továbbiakban: fogyasztóvédelmi törvény).
[11] Módosította az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról szóló 2013. évi CLXXXIII. törvény 1. §-a.
[12] Módosította az egyes közúti és vasúti közlekedéssel, valamint fogyasztóvédelemmel összefüggő törvények módosításáról szóló 2015. évi CCXXV. törvény 27. §-a.
[13] Módosította az egyes törvények fogyasztóvédelmi célú módosításáról szóló 2018. évi LXXVI. törvény 1. §-a.
[14] A belső piacon belül a vevő állampolgársága, lakóhelye vagy letelepedési helye alapján történő indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozással és a megkülönböztetés egyéb formáival szembeni fellépésről, valamint a 2006/2004/EK és az (EU) 2017/2394 rendelet, továbbá a 2009/22/EK irányelv módosításáról szóló 2018. február 28-i 2018/302/EU rendelet (a továbbiakban: 2018/302/EU rendelet).
[15] 2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről.
[16] Lásd a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény 6. § (1) bekezdés 28. pontját.
[17] A továbbiakban: EuB.
[18] Osztovits András: A fogyasztó fogalma az új Ptk.-ban. I. pont. https://ptk2013.hu/szakcikkek/osztovits-andras-a-fogyaszto-fogalma-az-uj-ptk-ban/2267 (letöltés dátuma: 2019. 08. 12.).
[19] Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Unió működéséről szóló szerződés egységes szerkezetbe foglalt változata (2012/C/326/01) 169. cikk (1) bekezdése arról rendelkezik, hogy a fogyasztói érdekek érvényesülésének előmozdítása és a fogyasztóvédelem magas szintjének biztosítása érdekében az Unió hozzájárul a fogyasztók egészségének, biztonságának és gazdasági érdekeinek védelméhez, valamint a tájékoztatáshoz, oktatáshoz és az érdekeik védelmét célzó önszerveződéshez való jogaik megerősítéséhez.
[20] Az utazási csomagokról és az utazási szolgáltatásegyüttesekről, valamint a 2006/2004/EK rendelet és a 2011/83/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, továbbá a 90/314/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2015. november 25-i 2015/2302/EU irányelv 3. cikk 6. pontja szerinti utazó fogalom a természetes személynél tágabb személyi körre terjed ki. Hasonlóképpen a természetes személynél szélesebb körű a személyi hatálya az életbiztosításról szóló 2002. november 5-i 2002/83/EK irányelv biztosított fogalmának.
[21] Vö.:
- az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 1985. december 20-i 85/577/EGK irányelv 2. cikke;
- a távollevők között kötött szerződések esetén a fogyasztók védelméről szóló 1997. május 20-i 97/7/EK irányelv 2. cikk (2) bekezdése;
- a fogyasztási cikkek adásvételének és a kapcsolódó jótállásnak egyes vonatkozásairól szóló 1999. május 25-i 1999/44/EK irányelv 1. cikk (2) bekezdés a) pontja;
- a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 1993. április 5-i 93/13/EGK irányelv 2. cikk b) pontja;
- a fogyasztók jogairól, a 93/13/EGK tanácsi irányelv és az 1999/44/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv módosításáról, valamint a 85/577/EGK tanácsi irányelv és a 97/7/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2011. október 25-i 2011/83/EU irányelv 2. cikk 1. pontja;
- a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távértékesítéssel történő forgalmazásáról, valamint a 90/619/EGK tanácsi irányelv, a 97/7/EK irányelv és a 98/27/EK irányelv módosításáról szóló 2002. szeptember 23-i 2002/65/EK irányelv 2. cikk d) pontja;
- a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló 2008. április 23-i 2008/48/EK irányelv 3. cikk a) pontja,
- a lakóingatlanokhoz kapcsolódó fogyasztói hitelmegállapodásokról, valamint a 2008/48/EK és a 2013/36/EU irányelv és az 1093/2010/EU rendelet módosításáról szóló 2014. február 4-i 2014/17/EU irányelv 4. cikk 1. pontja.
[22] C-256/15. számú Drago Nemec-ügy 34 bekezdés.
[23] Az EuB a C-361/89. számú di Pinto-ügyben foglalkozott a kisvállalkozás és az üzleti tevékenység befejezéséhez kapcsolódó fogyasztói minőség megítélésével. Megállapítása szerint a gazdasági tevékenység megszüntetése érdekében tett előkészítő lépések kifejezetten üzletvezetési tevékenységnek minősülnek és nem a személyes vagy családi szükségletek kielégítése körében merülnek fel. Az EuB indokolásában kitért arra is, hogy a szerződés megkötése, valamint a szakmai és az üzleti tevékenységi kör viszonyát is szükséges vizsgálni.
[24] C-464/01. számú Johann Gruber-ügy 31 bekezdés.
[25] C-464/01. számú Johann Gruber-ügy 36 bekezdés.
[26] C-464/01. számú Johann Gruber-ügy ítélet rendelkező rész.
[27] Osztovits i. m. II. pont.
[28] EBH 2005.1321.II.
[29] BH 2016.89., BH 2016.178.
[30] BH 2015.197.
[31] Balogh Virág: Az átlagfogyasztó fogalmával kapcsolatos egyes kérdések. 295. https://edit.elte.hu/xmlui/bitstream/handle/10831/35753/Jogi_tan_2016_Balogh_Virag_p_295307.pdf?sequence=1&isAllowed=y (letöltés dátuma: 2019. 08. 12.).
[32] Balogh: i m. 297-298. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló 2005/29/EK irányelv átlagfogyasztói mércéje szerint az átlagfogyasztó jól informált az árakkal kapcsolatosan, elolvassa az internetszolgáltatók, a bankok és az energia-szolgáltatók által közzétett kommunikációt (még akkor is, ha néha csak felületesen), és nem kizárólag a reklámokból tájékozódik.
[33] Török Éva az európai joggyakorlat vizsgálata alapján megállapítja, hogy az átlagfogyasztó értelmes, racionális, megfelelő mértékben körültekintő és figyelmes. Török Éva: A fogyasztói szerződésekkel kapcsolatos jogalkalmazás - különös tekintettel az egyértelmű megfogalmazás követelményére. In: Szikora Veronika - Árva Zsuzsanna (szerk.): A fogyasztók védelmének új irányai és kihívásai a XXI. században. Debrecen, Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar, 2018, 70.; Osztovits András szerint a fogyasztó átlagosan informált, figyelmes, értelmes, vagyis a fogyasztó észszerű és tudatos. Osztovits: i. m. I. pont; Hajmási szerint az átlagfogyasztó tájékozott, felismeri a reklámok alapvető célját és tudatában van a marketingalapú, feltételezhető torzításoknak. Török: i. m. 72.; A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának vizsgálata kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által alkalmazott fogyasztói mérce az észszerűen tájékozottan, az adott helyzetben általában elvárható figyelmességgel és körültekintéssel eljáró fogyasztó. A GVH döntését felülvizsgáló ítélőtáblai döntés kiemeli, hogy a fogyasztótól is elvárható, hogy döntése során haszonmaximalizálásra törekedjék, és ennek érdekében észszerű mértékű információkeresést folytasson. Lásd bővebben a Fővárosi Ítélőtábla 2. Kf.27.350/2008/8. számú határozatát.
[34] Török: i. m. 67-70.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző jogi ügyintéző, Igazságügyi Minisztérium, Polgári Jogi Kodifikációs Csoport.
Visszaugrás
