A tanulmány a szülői felügyelet gyakorlásának bírósági gyakorlatban előforduló aktualitásaival foglalkozik. A téma fókuszában a szülői magatartások értékelése, valamint a szülők együttműködésének hiánya és az együttdöntési jogkörök kollíziójának kérdésköre áll, összevetve a gyermek érdekének és jogainak helyzetével. A gyermeki jogok védelme ugyanis mind a nemzetközi színtéren, mind a hazai jogalkotásban egyre nagyobb szerepet kap, ugyanakkor az egyedi körülmények vizsgálata és a körülmények összességében való értékelése igencsak változatos képet mutat a joggyakorlatban. Kiemelt figyelmet szentel a tanulmány a Kúria nemrég meghozott azon döntésének, amely a különélő szülőket megillető együttdöntési jogkörök korlátozásával kapcsolatos megállapításokat tartalmaz, ugyanis a joggyakorlás korlátozása a hazai szabályozásban kizárólag kivételes esetekben és csak a gyermek érdekeire tekintettel valósulhat meg.
The main object of this study is the actuality of parental responsibility in Hungarian judicial practice. The topic focuses on the analysis of parental behavior and the collision between missing collaboration and common decision rights of parents in the light of the child's rights and interest. The protection of children's rights is becoming increasingly important both on the international level and in domestic legislation, but the examination and overall evaluation of individual circumstances shows a very diverse solutions in jurisprudence. The study puts special attention to the recent decision of the Curia, in this decision we can following, which are the criterions to limit the common decisions right of the parent for the benefit of child interest. The limitation of parental rights is extremely special in Hungarian Law and it based only the child's interest.
A szülői felügyelet a szülőt a gyermekkel szemben megillető jogok és kötelezettségek összességét[1] testesíti meg, amelynek gyakorlása elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődése biztosított legyen. E joggyakorlás akkor ideális, ha a szülők képesek együttműködve, közösen gyakorolni a szülői felügyeletet, ugyanakkor a családok felbomlása sok esetben azt eredményezi, hogy ez az együttműködés a továbbiakban nem tartható fenn. Legyen szó akár egy házasság megszűnéséről vagy a szülők különválásáról, a gyermeket érintő joggyakorlás minden esetben vita tárgyát képezi. A bíróságok joggyakorlatában számos olyan esettel felmerült, ahol a felek közötti kollaboráció még a gyermek érdekében sem volt fenntartható. Ezekben az esetekben kardinális kérdéssé válik, hogy a továbbiakban mi legyen a szülői felügyelet gyakorlásának sorsa.
A Ptk.[2] a szülői felügyelet gyakorlása és rendezése tekintetében sok szempontból támaszkodott a Csjt.[3] szabályanyagára, számos jó gyakorlatot és bevált rendelkezést átvett, ugyanakkor a gyakorlati igényekhez, valamint a kialakult joggyakorlathoz igazodva jelentős fejlesztéseket valósított meg. Egyik ilyen eleme a hatályos szabályanyagnak az, hogy megjeleníti a szülői felügyelet gyakorlásának elveit, így a
1) a szülők együttműködési kötelezettségét,
2) a szülők egyenjogúságának elvét
3) a gyermek döntésekbe való bevonásának kötelezettségét, valamint
4) a szülői felügyelet korlátozásának kivételességét.
1) A szülők a szülői felügyelet gyakorlása során kötelesek a gyermek érdekeit szem előtt tartva együttműködni. Az együttműködés, mint a szülői felügyeleti jog gyakorlásának általános alapelve azt jelenti, hogy a gyermeket érintő helyzetekben elvárható az a szülőktől, hogy tekintettel legyenek egymás álláspontjára és együttesen hozzanak meg olyan döntéseket, amelyeket a gyermek számára a legmegfelelőbbnek találnak.[4] Fontos azonban annak hangsúlyozása, hogy az együttműködés nem jelent mindig és minden kérdés tekintetében egyetértési vagy közös döntési jogot. Amennyiben ugyanis a szülők különválnak és csak egyikük kerül feljogosításra a szülői felügyeleti jog gyakorlására, akkor a másik szülőt csak a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések tekintetében illeti meg az együttdöntés joga.[5] Ennek ellensúlyozása érdekében a Ptk. megköveteli, hogy a kizárólagos szülői
- 1062/1063 -
felügyeletet gyakorló szülő tájékoztassa a különélő szülőt a gyermeket érintő valamennyi kérdésről.[6]
2) A szülők egyenjogúságának elve a felek közötti esélyegyenlőséget hivatott biztosítani, így azt fogalmazza meg, hogy a szülői felügyelettel rendelkező szülők között a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során nem lehet különbséget tenni. Ugyanazok a jogok és kötelezettségek illetik meg mindkét szülőt, feltéve, hogy közös szülői felügyeletről van szó.[7]
3) A gyermek döntésekbe történő bevonása szintén alapkövetelmény a szülői felügyelet gyakorlása során, azonban nem ez az egyetlen jogszabályhely, ahol ez az elv megjelenik. A Gyermekjogi Egyezmény[8] maga is hangsúlyozza, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermek számára biztosítani kell azt a jogot, hogy minden őt érintő kérdésben szabadon kinyilváníthassa véleményét, és azt korára és érettségére tekintettel figyelembe is kell venni.[9]
A Gyermekjogi Egyezmény előbb említett rendelkezésén alapulva megállapítható, hogy a hazai hatályos szabályozás is elismeri a gyermek véleményalkotáshoz való jogát, és ezen túlmenően a gyermek döntésekbe való bevonását is erőteljesen hangsúlyozza. A Ptk. 4:148. §-a általános kötelezettségként írja elő, hogy a szülőknek tájékoztatniuk kell gyermeküket az őt érintő döntésekről, és biztosítaniuk kell, hogy az ítélőképessége birtokában lévő gyermekük a döntések előkészítése során véleményt nyilváníthasson, törvényben meghatározott esetben szüleivel közösen dönthessen. A szülőknek a gyermek véleményét - korára, érettségére tekintettel - megfelelő súllyal figyelembe kell venniük.
A joggyakorlat ezt azzal egészíti ki, hogy a gyermek ítélőképességének meglétét a bíróságnak minden esetben egyedileg kell vizsgálnia, ennek során az életkor nem döntő tényező.[10]
A közelmúltban a Brüsszel II.B rendelet[11] 21. cikkére tekintettel módosították azokat az anyagi jogi és eljárási szabályokat, amelyek biztosítják, hogy a szülői felügyelet rendezése során a bíróságnak értesítenie kell az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket a nyilatkozattétel lehetőségéről.[12] Ha a gyermek a meghallgatását maga kéri, vagy ha azt a bíróság kérelem hiányában is indokoltnak tartja, a bíróság a gyermeket közvetlenül vagy szakértő útján meghallgatja. Tizennegyedik életévét betöltött gyermek esetén a szabályok nem csak a gyermek meghallgatását biztosítják, hanem azt is, hogy a gyermek szülői felügyeletére és elhelyezésére vonatkozó döntés csak az egyetértésével legyen meghozható, kivéve, ha a gyermek választása a fejlődését veszélyezteti.[13] Ezt meghaladóan rendkívül részletesen rendelkezik a Pp. a gyermek meghallgatásának eljárási szabályairól.[14]
4) Az utolsó elv a szülői felügyelet korlátozásának kivételessége, ami abból a nemzetközi[15] és hazai jogalkotói elvárásból[16] ered, amely szerint a gyermek csakis a legsúlyosabb esetekben és csak a saját érdekében emelhető ki a családi környezetéből. Éppen ezért a vonatkozó jogszabályok pontosan meghatározzák és csak kivételesen indokolt esetekben teszik lehetővé a szülői felügyeleti jog korlátozását vagy annak esetleges megszüntetését.[17]
A különélő szülők megállapodásának hiányában, illetve a szülők közötti vita esetén a bíróságnak szükséges döntenie arról, hogy a szülői felügyeletet hogyan gyakorolják a továbbiakban a felek.[18] A mérlegelés alapja az lesz, hogy a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben.[19] A jogalkotó tehát a Csjt. korábbi szabályaihoz hasonlóan[20] arra törekedett, hogy absztrahált módon, és az egyedi körülmények értékelésére lehetőséget biztosító megoldást alkalmazzon, konkrét kritériumokat azonban nem határozott meg. Mindig is a joggyakorlat feladata volt ezt tartalommal megtölteni, amelyet korábban a Kúria 17. számú Irányelve foglalt össze. Az Irányelv szerint a szülői felügyelet rendezésének alapvető szempontja a gyermek érdeke, ami megköveteli, hogy a bíróság a gyermek életét érintő valamennyi körülményt feltárja és azokat együttesen mérlegelje. A bíróságnak gondosan kell megvizsgálnia emellett a szülők egyéniségét, életmódjukat, erkölcsi tulajdonságaikat, és hogy mindezek összességükben alkalmassá teszik-e a szülőket a gyermek nevelésére. Figyelembe kell vennie a gyermekhez való ragaszkodás őszinteségét, a gyermeknek a szülő iránt táplált érzelmeit, a gyermeknek az egyik vagy másik szülőhöz való kötődését, a szülő nevelési képességét, az iskoláztatási lehetőségeket. Vizsgálni kell továbbá a felek anyagi és lakáshelyzetének alakulását, és azt, hogy a gyermek tartása, gondozása, egészségügyi ellátottsága melyik szülő környezetében van jobban biztosítva.[21]
Az irányelvet a Kúria 1/2014. PJE határozatával ugyan hatályon kívül helyezte, a benne található szempontrendszer azonban mind a mai napig visszaköszön a bírósági gyakorlatban. A Kúria következetes ítélkezési gyakorlata a sokszínű és igen változatos képet mutató élethelyzetek ellenére egyre
- 1063/1064 -
jobban kikristályosítja az Irányelvben is rögzített szempontok tartalmát. Ezen szempontok közül az elmúlt néhány évben a szülői magatartások értékelése, valamint a magatartásoknak a gyermek érdekével való összeegyeztetése számos esetben került előtérbe. Ez utóbbi szempont egyébként nem csak a bírósági jogrendezés során, hanem a szülők megállapodásának vizsgálatával kapcsolatosan is jelentős hangsúlyt kap, hiszen utóbbi esetben kiemelten fontos annak feltárása, hogy a szülők magatartása képes lesz-e a hosszútávú együttműködésüket biztosítani a gyermek érdekében, vagy csak átmeneti, látszólagos megállapodást érnek el a felek, amely bizonytalan alapokon nyugszik.
A Kúria több eseti döntésében is hangsúlyozta, hogy a Ptk. a családjogi jogviszonyokban a szülők részére széleskörű autonómiát biztosít, ebből adódóan a szülőkre bízza, hogy a kiskorú gyermeküket érintő kérdésekben elsődlegesen határozzanak, így a konszenzusuk az irányadó. A szerződéses autonómiához azonban elengedhetetlenül kötődik felelősségük is, hiszen a megállapodás tartalmának kialakításakor a gyermek érdekét és véleményét maximálisan figyelembe kell, hogy vegyék, a vele kapcsolatos tartós jogviszonyt az életkorának megfelelő tájékoztatással együttesen kell rendezniük.[22]
Következetes a Kúria ítélkezési gyakorlata abban is, hogy az a szülői magatartás, amely a szülők között kialakult és működő konszenzust egyoldalúan felborítja, és ezzel a másik szülő és a gyermek közötti kapcsolatot minimálisra szorítja, vagy akadályozza és a különélő szülőt a gyermektől elzárja, a szülő nevelési képességénél és a gyermek hosszútávú érdekének vizsgálatakor mindenképpen a mérlegelés szempontjaként kell értékelni.[23] Ezen túlmenően számos eseti döntésben kiemelésre került, hogy a szülői felügyelet rendezését biztosító szempontrendszernek a szülők szempontjából vannak objektív elemei (mint például a gyermek mindennapi ellátottsága, a lakhatásának, élelmezésének biztosítottsága), ugyanakkor a szülők nevelési alkalmassága, a gyermek és a szülő kötődése, valamint a szülői magatartások már szubjektív körülmények.[24]
Megjelent a bírói gyakorlatban, hogy a másik szülő elleni tiltott befolyásolás nemcsak erkölcsileg súlyosan kifogásolható, de a nevelési alkalmatlanságot önmagában bizonyító magatartás is egyben[25]. A szubjektív körülmények vizsgálatánál - a szülők nevelési képessége mellett - előtérbe kell kerülnie a gyermek aktuális nevelési körülményeinek, stabil életvitelének, továbbá, hogy ezeket a körülményeket felülírja-e a szülő terhére hangsúlyozottan értékelendő egyéb körülmény. Az ítélkezési gyakorlat a stabilitást az alacsony életkorú gyermek esetén sok esetben nem a konkrét nevelési környezethez, hanem a gondozó szülő személyéhez kapcsolja.[26]
Az is nyomon követhető a gyakorlatban, hogy a szubjektív szempontok körében a nevelési képességet csökkentő tényezőként kell értékelni a kialakult és megszokott stabil helyzet egyoldalú megváltoztatását.[27]
A gyermek alapvető érdeke szempontjából az is vizsgálandó körülmény, hogy melyik szülő magatartása hat negatívabban a gyermekre.
A gyermek megfelelő nevelkedésének egyik alapvető feltétele, hogy a szülők közötti együttműködés elősegítse azt. A gyakorlat viszont azt mutatja, hogy az együttműködés a különválást követően sok esetben problémás, főképp, ha épp a szülők közötti viszonyrendszer az, amely jelentősen negatív irányba fordul. Ezek azok a helyzetek, amikor akár maguk a felek, akár a bíróságok - természetesen az eset összes körülményét értékelve és a gyermek érdekére tekintettel - jobbnak látják a kizárólagos szülői felügyeleti jog megállapítását. A kizárólagosság azonban nem jelenti azt, hogy a továbbiakban a gyermeket érintő kérdésekben ne lenne szükség a szülők közötti együttműködésre. Maga a jogalkotó is olyan megoldás kidolgozására törekedett a Ptk. kodifikációja során, hogy még kizárólagos szülői felügyelet esetén se forduljon elő olyan helyzet, hogy a szülői felügyelettel nem rendelkező szülő kizárásra kerül a gyermek életéből. Ez ugyanis mind a szülőre, mind természetesen a gyermekre rossz hatással lenne. Éppen ezért a Ptk. 4:175. § (1) bekezdése akképp rendelkezik, hogy a különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján csak az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. A Ptk. 4:175. § (2) bekezdése pedig tételesen meghatározza, melyek a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések:
- a kiskorú gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása,
- a szülőjével azonos lakóhelyén kívüli tartózkodási helyének kijelölése,
- huzamos időtartamú vagy letelepedés céljából történő külföldi tartózkodási helyének kijelölése,
- a gyermek állampolgárságának megváltoztatása és
- a gyermek iskolájának, életpályájának megválasztása.
Sajnos azonban szintén a gyakorlatból leszűrhető tapasztalat, hogy ezen kérdésekben sem mindig valósul meg a szülők együttműködése, hiába teszi a jogalkotás ezt a felek közös felelősségévé. A gyermek ilyenkor a felek vitájának ütközőpontjában találja magát, és az eltérő álláspontok miatt a felek patthelyzetbe kerülnek, így vagy nem tudják rendezni a vitával érintett kérdést, vagy valamelyik szülő éppen a vita miatt a másik felet mellőző, figyelmen kívül hagyó és egyéni döntésével jogsértő helyzetbe kerül.
Ennek elkerülésére szolgál az a garanciális szabály, miszerint, ha a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésben a szülők nem értenek egyet, akkor a gyámhatóság beavatkozhat a gyermek érdekében.[28]
- 1064/1065 -
A Kúria Pfv.II.20.022/2023/8. számú eseti döntésében éppen a szülők együttműködésének hiánya vezetett oda, hogy a különélő szülőt megillető együttdöntési jogkör korlátozása előtérbe került. A felperes ugyanis kereseti kérelmében az alperes, mint különélő szülő együttdöntési jogkörének korlátozását kérte, különös tekintettel egy részjogosítványra, a gyermek nevének megváltoztatására.
A szülők eltérő állampolgárságúak, házasságuk megszűnését követően a gyermek a felperes gondozásába került, a szülői felügyeleti jogokat kizárólagosan a felperes gyakorolhatta. A felek a házasságkötésüket követően külföldön éltek, annak megszűnését követően azonban a felperes a gyermekkel visszatért Magyarországra. A felek közötti vitás kérdést a gyermek családi neve képezte, arról ugyanis a felek a házasságkötésük során úgy nyilatkoztak, hogy az alperes családi nevét viselje a gyermek, ennek megfelelően anyakönyvezték, illetve házasságuk megszűnésekor, valamint a felperes Magyarországra történő hazatérésekor sem merült fel igény annak megváltoztatására. A felperes keresetében arra hivatkozott, hogy a pejoratív hangzású családnév miatt a gyermeket a közösségben negatív hatások és gúnyolódás érheti, amely a személyiségfejlődésére mindenképpen károsan fog hatni. Előadta, hogy próbált az alperessel megegyezésre jutni a névváltoztatást illetően, attól azonban az alperes elzárkózott, az alperes hozzájárulása nélkül pedig nem volt lehetősége egyoldalúan kérelmezni a névváltoztatást. Az alperes az ellenkérelmében a családi kapcsolatok, valamint az eltérő állampolgárságból adódó kulturális gyökerekhez való jogot emelte ki a gyermek szempontjából, utalt a névválasztás tradicionális jellegére, valamint előadta, hogy magyarországi tartózkodása során őt semmilyen atrocitás nem érte a családi nevével összefüggésben, így ez a gyermek számára sem jelenthet problémát. Az eljáró bíróságok eltérően határoztak a jogvita tárgyában. A jogszabályi háttér rögzíti, hogy a különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. Ahogy az már korábban is említésre került, a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő a kiskorú gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása.[29]
A Ptk. alapján a gyermek - szüleinek megállapodása szerint - apjának vagy anyjának születési vagy házasságkötéssel szerzett családi nevét viseli.[30] Ezt az Anyakönyvi törvény[31] 21. § (1) bekezdése azzal egészíti ki, hogy ha a szülők a házasságkötés után nem viselnek közös házassági nevet, a házasságkötést megelőző eljárás során megállapodhatnak a - házasságukból származó -születendő gyermek névviseléséről. A gyermekek nevére vonatkozó megállapodás legkésőbb az első közös gyermek születésének anyakönyvezéséig módosítható.[32]
A Kúria a döntésében rámutatott arra, hogy a Ptk. 4:175. § (1) bekezdéséből levonható az a következtetés, hogy a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben a közösen gyakorolt szülői jogokat a felek szerződéssel nem korlátozhatják, illetve arról az egyik szülő sem mondhat le. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésben fennmaradó együttdöntési jog olyan alapjog, amelynek korlátozása vagy megvonása - hasonlóan a szülői felügyeleti jog megszüntetéséhez - csak bíróság által lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként lehetséges. Ebből következően a jog korlátozására, illetve megvonására irányuló kereset csak akkor terjeszthető elő, ha arról a bíróság korábban rendelkezett.[33]
A felek által előadott érvek alapján a Kúria megállapította, hogy két érdek ütközik jelen esetben egymással: egyfelől a gyermek kiegyensúlyozott, harmonikus személyiségfejlődéshez való joga[34], másrészt a gyermeknek a családi névhez és az identitásához való joga.[35] E két érdek egyben két alapjog, amelyek összeütközésénél a szükségesség és arányosság követelménye vizsgálandó.
A Kúria kitért a kapcsolódó alkotmánybírósági gyakorlatra is. Az Alkotmánybíróság ugyanis több esetben hangsúlyozta, hogy az ember neve arra szolgál, hogy őt mástól megkülönböztesse. A név egyben hordozója lehet a családi kapcsolatnak (leszármazás, családba tartozás vagy azon kívüli lét), a társadalmi helyzetnek (korábban nemesi, nagycsaládi hovatartozás, előjogok), a nemiségnek és a nemzeti hovatartozásnak. Anyakönyvezése után a személy ezt a nevet jogosult, de köteles is viselni, mert ez identitásának egyik meghatározója.[36]
A saját név a személy identitásának egyik - mégpedig alapvető - meghatározója, amely azonosítását, egyúttal másoktól való megkülönböztetését is szolgálja, ezért a személy individualitásának, egyedi, helyettesíthetetlen voltának is az egyik kifejezője. A saját névhez való jog tehát az önazonossághoz való jog alapvető eleme, így olyan alapvető jog, amely a születéssel keletkezik, az állam által elvonhatatlan és - lényeges tartalmát tekintve - korlátozhatatlan.[37]
A Ptk. 4:168. § (2) bekezdése alapján az együttdöntési jogkörök korlátozását kizárólag a gyermek érdeksérelme alapozhatja meg. Az eljáró bíróságok azonban a gyermek érdeksérelmét eltérően értékelték. Az elsőfokú bíróság a hangsúlyt arra helyzete, hogy a magyar nyelvű közegben a családnévhez tapadó asszociációk súlyosan negatív hatást válthatnak ki és annak hatása lesz a gyermek szociális és társadalmi környezetében való megítélésére. Nem vitatta, hogy az alperesnek is fűződik mérlegelendő érdeke ahhoz, hogy a gyermek továbbra is a generációk egész során át örökölt nevet viselje, amely egyben származására, kulturális gyökereire is utal, azonban fokozott figyelmet fordított arra a tényre, hogy a gyermek huzamosabb ideje a magyar kulturális és nyelvi közegben él, a különélő alperessel pedig kevésbé tart kapcsolatot. Ezzel szemben a fellebbezés folytán eljáró másodfokú bíróság arra alapozta indokolását, hogy a gyermek
- 1065/1066 -
érdeksérelme nem bizonyított, megvalósult atrocitást ugyanis a felperes nem tudott bizonyítani, csupán csak valószínűsítette annak lehetőségét. Kiemelte emellett a gyermek származáshoz fűződő jogát, valamint azt, hogy a név viselése biztosítja a gyermeknek a világra, más kultúrák felé való nyitottságát. Hangsúlyozottan kiemelte a felperes azon felelősségét, hogy sem a házasságkötést megelőző eljárás során, sem a gyermek születésekor és anyakönyvezésekor nem tartotta aggályosnak a gyermek családi nevét, a házasság felbontásakor pedig már Magyarországon élt és ekkor sem merült fel a névváltoztatás iránt igénye. A Kúria ez utóbbi érveléssel értett egyet, kiemelve, hogy a felperes a lehetséges jogsérelmet következetesen fenntartotta az eljárás során, és mind az első-, mind a másodfokú eljárásban a hangsúlyt a jövőbeli eseményekre helyezte, azzal ugyanakkor nem érvelt, hogy a 2018 óta Magyarországon bejelentett állandó lakóhellyel rendelkező, azóta Magyarországon élő, 2020 óta bölcsődébe, 2021 óta pedig óvodába járó gyermeket bármilyen tényleges, megvalósult atrocitás vagy hátrány érte volna a név használatából eredően.
Mindezeken túlmenően a Kúria nem találta alaposnak a gyermek alperessel való családi kapcsolatának hiányával való érvelést sem, rögzítette ugyanis, hogy a gyermek alperessel fennálló érzelmi kapcsolata nem azonosítható a családi nevével.
A szülői felügyelet gyakorlásának kiemelt eleme a szülők együttműködése. A tanulmány rámutatott arra, hogy az együttműködés hiánya az, ami jogvitákhoz vezethet, éppen ezért a kapcsolódó ügyek elbírálásakor a felek magatartása kiemelt figyelmet kell, hogy kapjon. Az utolsó fejezetben kifejtett ügyhöz kapcsolódó gondolatként jegyezném meg az alábbiakat. A gyermek érdekének fokozott védelme megköveteli, hogy a családjogi jogviszonyokban a gyermek érdekeinek érvényesülése biztosított legyen.[38] Ezt maga a Gyermekjogi Egyezmény is megfogalmazza 3. cikkében, ahol általános elvként emeli ki a gyermek legfőbb érdekét (best interest)?[39] Az elv értelmezésével kapcsolatosan a jogirodalom azonban nem egységes[40], van aki úgy fogja fel, hogy a jogvitákban a gyermek érdeke elsődleges és mások - elsősorban a szülők - jogait is képes háttérbe szorítani.[41] A Ptk.-ban szereplő gyermeki érdek fokozott biztonságát előíró alapelv azonban álláspontunk szerint megköveteli azt, hogy a gyermek érdekét egyensúlyba állítsuk a szülőt megillető jogokkal, valamint a szülő magatartásával és ezek együttes mérlegelésével kerüljön megítélésre, hogy bekövetkezett-e a gyermek érdekének sérelme vagy sem. Ennek megfelelően a szülőt megillető jogok a gyermek érdekében megvalósuló korlátozása akkor lehet szükséges és arányos, ha a szülő olyan súlyú magatartást valósít meg, amellyel a gyermek érdekének tényleges sérelmét idézi elő.
[1] Kriston Edit: Gyermekvédelem, Novotni Kiadó, Miskolc, 2020.
[2] Nyitray Zsuzsanna: A gyermekjogi egyezmény 3. cikk 1. bekezdésének értelmezési és alkalmazási nehézségei, In: Jogi Tanulmányok, Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak III. Konferenciája 2012. április 20. (szerk.: Fazekas Marianna), II. kötet, Budapest, 2012, 197-209.
[3] Prahabat, Devyani-Hamby, Jessica: Bettering the Best Interest of the Child. Determination of Checklists and Balancing Exercises, International Journal of Children's Rights, 2017/2. szám. 754778.
[4] Szeibert Orsolya: A szülői felügyelet gyakorlásának elvei, In: Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez (szerk.: Gárdos Péter-Vékás Lajos), 2023. évi Jogtár-formátumú kiadás.
[2] Magyarország Alaptörvénye.
[3] 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról.
[4] 1991. évi LXIV. törvény a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről.
[5] 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról.
[6] 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról.
[7] 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről.
[8] 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről.
[9] 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról.
[10] 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról.
[2] 58/2001. (XII. 7.) AB határozat.
[3] 17. számú Irányelv a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról.
[4] BH 2019.298.
[5] BH 1998.180.
[6] Kúria Pfv.II.20.027/2022/11.
[7] Kúria Pfv.II.20.498/2022/4.
- 1066/1067 -
[8] Kúria Pfv.II.20.581/2022/11.
[9] Kúria Pfv.II.20.858/2022/4.
[10] Kúria Pfv.I.20.896/2022/12.
[11] Kúria Pfv.II.20.958/2022/4
[12] Kúria Pfv.II.20.022/2023/8.
[13] Kúria Pfv.I.20.052/2023/5.
[14] Kúria Pfv.I.20.104/2023/6. ■
JEGYZETEK
[1] Kriston Edit: Gyermekvédelem, Novotni Kiadó, Miskolc, 2020, 21.
[2] 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (a továbbiakban: Ptk.).
[3] 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról (a továbbiakban: Csjt.).
[4] Szeibert Orsolya: A szülői felügyelet gyakorlásának elvei, In: Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényhez (szerk.: Gárdos Péter-Vékás Lajos), 2023. évi Jogtár-formátumú kiadás.
[5] Kriston i.m. 22.
[6] Ptk. 4:148. §
[7] Kriston i.m. 22.
[8] A Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény, hazánkban az 1991. évi LXIV. törvénnyel került átültetésre (a továbbiakban: Gyermekjogi Egyezmény).
[9] Gyermekjogi Egyezmény 12. cikk 1. pont.
[10] BH 2019.298.
[12] 2016. évi CXXX. törvény a polgári perrendtartásról (a továbbiakban: Pp.) 473. § (1)-(2) bekezdés.
[13] Ptk. 4:171. § (3) bekezdés.
[14] Pp. 473. § (3)-(6) bekezdés.
[15] Vö. Gyermekjogi Egyezmény 9. cikk 1. pont.
[16] Vö. Ptk. 4:2. § és 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (a továbbiakban: Gyvt.) 7. § (1) bekezdés.
[17] Kriston i.m. 22.
[18] Ptk. 4:167. § (1) bekezdés.
[19] Ptk. 4:167. § (2) bekezdés.
[20] Vö. Csjt. 72/A. § (1) bekezdés.
[21] 17. számú Irányelv a gyermek elhelyezésével kapcsolatos szempontokról III. pont, Kúria PfV.I.20.896/2022/12.
[22] Kúria Pfv.II.20.581/2022/11.
[23] BH 1998.180. Kúria Pfv.II.20.958/2022/4.
[24] Kúria Pfv.II.20.027/2022/11., Pfv.I.20.052/2023/5.
[25] Kúria Pfv.I.20.104/2023/6.
[26] Kúria Pfv.II.20.498/2022/4.
[27] Kúria Pfv.II.20.858/2022/4.
[28] 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet a Kúria gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról (a továbbiakban: Gyer.) 20. § (1) bekezdés.
[29] Ptk. 4:175. § (1)-(2) bekezdés.
[30] Ptk. 4:150. § (1) bekezdés.
[31] 2010. évi I. törvény az anyakönyvi eljárásról (a továbbiakban: Anyakönyvi törvény).
[32] Anyakönyvi törvény 21. § (2) bekezdés.
[33] Kúria PfV.II.20.022/2023/8.
[34] Vö. Alaptörvény XVI. cikk (1)-(3) bekezdés, valamint 2011. évi CCXI. törvény a családok védelméről (a továbbiakban: Csvtv.) 9. § (2) és (3) bekezdés, Csvtv. 13. § (1) bekezdés.
[35] Vö. Gyermekjogi Egyezmény 8. cikk 1. pont.
[36] 995/B/1990. AB határozat.
[37] 58/2001. (XII. 7.) AB határozat.
[38] Ptk. 4:2. § (1) bekezdés.
[39] Gyermekjogi egyezmény 3. cikk 1. pont.
[40] Az értelmezési nehézségekhez kapcsolódóan lásd Nyitray Zsuzsanna: A gyermekjogi egyezmény 3. cikk 1. bekezdésének értelmezési és alkalmazási nehézségei, Jogi Tanulmányok Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskoláinak III. Konferenciája 2012. április 20. (szerk.: Fazekas Marianna), II. kötet, Budapest, 2012, 197-209.
[41] Vö. Prahabat, Devyani- Hamby, Jessica: Bettering the Best Interest of the Child. Determination of Checklists and Balancing Exercises, International Journal of Children's Rights, 2017/2, 756-757.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD egyetemi tanársegéd, Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék; főtanácsadó, Kúria. A tanulmány a szerző álláspontját tartalmazza, az nem értelmezhető a Kúria állásfoglalásaként.
Visszaugrás
