A Ringier vállalatcsoport leányvállalataként működő B.V. Tabora 2003. március 31-én arra nyújtott be kérelmet a Gazdasági Versenyhivatalhoz (a továbbiakban Versenyhivatal), hogy az engedélyezze a vállalkozáscsoport számára a Népszabadság Kiadói és Nyomdaipari Rt. többségi tulajdonának a Bertelsmann AG német tulajdonú médiacsoporttól való megszerzését[1]. A részvény-átruházási tranzakció eredményeképpen a Magyarországon már kiterjedt lapkiadói tevékenységgel bíró - így többek között a Magyar Hírlapot és egyéb országos napilapokat megjelentető - Ringier csoport irányítása alá kerülne a Népszabadság országos politikai napilap kiadása.
Miután a Népszabadság feletti irányításszerzés a Versenytörvény 23. §-a alapján összefonódás, és a 24. § által meghatározott engedélykérési küszöbszámok alapján ez az összefonódás engedélyköteles, ezért a Versenyhivatal eljárást folytatott le az ügylet versenyjogi szempontú értékelése végett.[2] Végül, a tranzakció versenyre gyakorolt előnyös és hátrányos hatásainak mérlegelése alapján a Versenyhivatal úgy döntött, hogy a részvényvásárlást nem engedélyezi. Az engedély megtagadása az eljárásnak nem túl gyakori, de lehetséges kimenetele, amely a gazdaság szereplőinek autonómiájába való komoly mértékű beavatkozást jelent. Éppen ezért, erre csak akkor kerülhet sor, ha az összefonódással olyan gazdasági erőfölény jön létre vagy erősödik meg a piacon, amely akadályozza a hatékony verseny kialakulását, fennmaradását vagy fejlődését az érintett piacon vagy annak egy jelentős részén, és ezeket a hátrányokat sem egyéb pozitív hatások, sem pedig a kérelmező által tett vállalások nem ellensúlyozzák. Az alábbiakban ezen írás az összefonódás tényeinek rövid ismertetését követően a lapkiadói tevékenységen belüli érintett termékpiac meghatározásra, mint az ügy sarkalatos és leginkább vitatott pontjára fókuszál, valamint kitér arra, hogy a melyek azok a versenykorlátozó tényezők, amelyek miatt a Versenyhivatal megállj-t parancsolt e konszolidációs kísérletnek a sajtópiacon.
A 2000-2001-ben bekövetkezett általános, világméretű gazdasági visszaesés elsősorban az elektronikus média iparágát sújtotta, ennek ellenére a recesszió a nyomtatott sajtóiparban is éreztette hatását, méghozzá az olvasottság és a reklámbevételek csökkenése révén.[3] Nem olyan mértékben, mint az elektronikus média területén, de a nyomtatott sajtó piacán is megfigyelhetővé vált egyfajta konszolidációs "kényszer", és a felvásárlások fontos stratégiai eszközeivé váltak a terjeszkedésnek, a gazdasági visszásságok ellensúlyozásának.[4]
A '90-es évek liberalizációs és privatizációs folyamatainak eredményeképpen Magyarországon viszonylag rövid időn belül megnőtt az információközlő eszközök, így az országos és regionális televízió- és rádiócsatornák, napi-, heti, és egyéb lapok száma. Általánosságban jellemző a hazai sajtópiacra -és valamennyi új kelet-közép európai tagállam piacára -, hogy az magasan koncentrált, azaz néhány igen tőkeerős médiacsoport kezében összpontosul a lapkiadás és szerkesztés, valamint a lapterjesztés tevékenysége. E vállalatok nagy része ráadásul külföldi kézben van.[5] Sok országban léteznek tehát szabályozás állította korlátok a tulajdonlást és az egyes médiumok közötti kereszttulajdonlást illetően.[6] Magyarországon a sajtótörvény Sarkady szerint nem esett a túlszabályozás hibájába, ennek megfelelően tehát nem állít például tulajdonlási korlátokat, illetve nem épít be szerkezeti és szervezeti előírásokat a lapkiadás és lapterjesztés szabályozásába.[7] Hangsúlyozni kell, hogy a sajtópiacon megvalósuló összefonódások - így konkrétan a Népszabadság ügylet - versenyjogi megítélése nem ezt az űrt hivatott kitölteni, hiszen nem e közpolitikai megfontolások érvényesítése a célja, hanem a hatékony piaci verseny és ezáltal végső soron a fogyasztói jólét előmozdítása. A B.V. Tabora (a továbbiakban Tabora) megvásárolta a Bertelsmann AG 17,68%-os Népszabadság részvénypakettjét, ami által a Tabora részesedése a Népszabadság Rt.-ben a korábbi 49,97%-ról 67,65%-ra nőtt.[8]
Az összefonódás résztvevői kérelmezői oldalon a Ringier-csoport és a kérelmezetti oldalon a Népszabadság-csoport voltak. A vagyonkezeléssel foglalkozó Tabora a svájci Ringier AG 100%-os tulajdonában van, amely viszont a Ringier Holding AG vállalkozáscsoporthoz tartozó vállalat. Ez utóbbi vállalkozás-csoport tulajdonában van a magyarországi Ringier Kiadó Kft., amelynek fő tevékenysége a lapkiadás: a Blikk országos bulvárlapot, a Vasárnapi Blikket, és a Nemzeti Sport országos sport napilapot jelenteti meg. A Ringier-csoporthoz tartozik továbbá a Magyar Hírlap Könyv- és Lapkiadó Rt., amely a Magyar Hírlap kiadásával foglalkozik.[9]
A Népszabadság Rt. meghatározó tevékenysége a Népszabadság napilap kiadása.[10] A Népszabadság Rt.-ben a Tabora (49,97%) és a Bertelsmann AG (17,65%) mellett részesedéssel bírnak még a Szabad Sajtó Alapítvány (26,5 %), valamint a Népszabadság Egyesület és a szerkesztőség dolgozói (5,5% és 0,4%).[11]
Ahhoz, hogy a versenyhatóság egy adott piaci magatartást megfelelően értékelni tudjon, kvázi praktikussági okokból meg kell határoz-
- 31/32 -
nia azt a piaci dimenziót - azaz az egymást helyettesítő termékeknek/szolgáltatásoknak azt a földrajzilag is releváns körét - amelyre nézve a versenykorlátozó vagy erőfölényes magatartás, illetve az összefonódás hatásait vizsgálni fogja. Az érintett piac helyes meghatározása kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy egy, a reális piaci viszonyoknak megfelelő versenyhatósági döntés szülessen.
Ami a sajtópiacot illeti - amennyiben egy tágabb piactérből indulunk ki - nem kétséges, hogy az írott sajtó piaca olyan sajátosságokkal bír az egyéb nyomtatott vagy elektronikus média piacokhoz képest, amelyek alapján ezt a kettőt elkülönítetten érdemes kezelni. Az elektronikus média, értve ezalatt a televízió- és rádiócsatornákat és az Internetet, nemcsak fizikális megjelenésében és adottságaiban különbözik, de mint információforrás is eltér mind mélységében és kiterjedésében, mind pedig gyorsaságban az írott sajtótermékektől.[12] A Népszabadság ügyben a kérelmező felvetette egy, a politikai napilapoknál szélesebb, egyéb elektronikus médiumokat magába foglaló piacfogalom megfontolását, méghozzá az újságnak, mint információforrásnak az Internetes hírújságokkal, valamint a televíziós és egyéb hírműsorokkal való helyettesíthetősége vonatkozásában. A Versenytanács ezt az érvet elutasította, egyrészt a fenti különbségek alapján, másrészt pedig az Internet esetében azon az alapon, hogy az utóbbi években bekövetkezett Internet-használat növekedés ellenére nem csökkent az országos politikai napilapok iránti kereslet.
Az írott sajtótermékeket - az eltérő felhasználási célok és tulajdonságok mellett - az a kettőség is jellemzi, hogy egyszerre elégít ki olvasói és hirdetési igényeket. Éppen ezért, az írott sajtótermékek kiadási tevékenységén belül joggal el lehet határolni egymástól két külön piacot: egy olvasói piacot, ahol a fogyasztó-olvasók támasztják a keresletet az újság mint információforrás iránt, másrészt egy hirdetési piacot, ahol a hirdetési helyek iránti kereslet a hirdetőktől ered. Ennek a helyességét alátámasztandó, az Európai Bizottság is, a piacot érintő versenyjogi döntéseiben, így például a Newspaper Publishing vagy a Gruner+Jahr/Financial Times[13] ügyekben megalapozottnak találta a fentiekhez hasonlóan elválasztást, mondván az olvasói és a hirdetési piac esetében két eltérő fogyasztócsoport két eltérő terméket lát az újságban.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
