2001. június 12-én az Európai Unió képviselői aláírták azt a közös tárgyalási álláspontot, amely elfogadta a magyar szakértők által előterjesztett átmeneti mentesség igényeket a közösségi vívmányok (az ún. acquis communautaire) adózási részét illetően. Ezzel egy bő kétéves tárgyalási folyamat fejeződött be, megteremtve egyúttal azt a pontos menetrendet, amelyet a magyar adójog-alkotásnak és -végrehajtásnak figyelembe kell vennie a csatlakozásig, illetve az azt követő években. Az alábbiakban a közösségi joganyag vázlatos leírását követően rövid áttekintést olvashatnak a tárgyalássorozat menetéről, valamint a fejezet lezárásának következményeiről a magyar adójogban. A fő hangsúlyt a közvetett adózás, abból is elsősorban az általános forgalmi adó szabályozása kapja - csakúgy, mint magukon a tárgyalásokon. Ezen felül szó esik a jövedéki adó harmonizálási követelményeiről, a társasági adóra vonatkozó kezdeményezésekről és az adóhatóság új, a csatlakozást követően megjelenő feladatairól.
Az egységes piac zökkenőmentes működésének, a termékek és szolgáltatások valóban szabad áramlásának feltétele - a vámhatárok eltörlésén túl - a fogyasztást terhelő közvetett adók (általános forgalmi adó és jövedéki adó) közel egységes szintre hozása illetve az ilyen adókhoz kapcsolódó anyagi jogi szabályok egységessége. Ennek következtében az Európai Unió adójogában leginkább harmonizáltnak e két adónem szabályozása mondható. A figyelembe veendő közösségi joganyagot tartalmazó átvilágítási lista közel felét az általános forgalmi adóra vonatkozó rendelkezések tették ki. Ennél némileg kisebb terjedelmű a jövedéki adózást és a tagállamok adóhatóságai közti együttműködést taglaló szabályok listája. A társasági adóra egyelőre csak néhány, jobbára adópolitikai iránymutatást tartalmazó szabály vonatkozik, de a közeljövőben ezen a területen is várható fejlődés.
Az egységes piac alapját képező négy szabadság közül a termékek és szolgáltatások szabad áramlásának egyik lényeges befolyásoló tényezője a Magyarországon általános forgalmi adó néven működő, a világgazdaságban széles körben alkalmazott hozzáadottérték-adó (Value Added Tax, Mehrwertssteuer). Mivel ez az adó a gyakorlatban minden típusú gazdasági teljesítmény árába beépül, mértéke azokat közvetlenül befolyásolja. Ennek megfelelően az EU-ban az egységes szabályozás is lassan 25 éves múltra tekinthet vissza: a hatályos jogforrás-csoport gerincét alkotó 6. áfa-irányelv (a Tanács 77/388/EGK irányelve) 1977-ben született meg. A szabad termék- és szolgáltatásáramlás biztosításán túl az általános forgalmi adó költségvetési szempontból is kiemelt fontosságú a Közösség számára, mivel a közösségi kiadások fedezetét adó ún. saját források egy része is a tagállamok áfa-bevételeinek függvénye.
A jövedéki adó hasonló piacszabályozási szerepet a termékek egy korlátozott körében tölt be. Az adónemet az Európai Unióban - és Magyarországon is - az ásványolaj-származékokra, az alkoholokra és a dohánytermékekre veti ki a pénzügyi kormányzat. Mivel ezek esetében olykor jóval magasabb adómérték van érvényben, mint az általános forgalmi adó, a szűkebb tárgyi hatály ellenére is komoly igény jelentkezett az adónem közösségi szintű szabályozására, és a belső vámhatárok megszűntével különös eljárási, ellenőrzési szabályok hatályba léptetésére.
A közvetett adóktól eltérően sem a társasági, sem a személyi jövedelemadónak nincs kiterjedt, közösségi szintű szabályozása. A hatályos jogforrások elsősorban a tagállamok közti káros adóverseny megakadályozását, továbbá a nemzetközi vállalatokon belüli adózás-kijátszó magatartás korlátok közé szorítását igyekeznek elérni - ezen a területen ugyanakkor jelentős a tagállamok törekvése autonómiájuk megőrzésére, így a rendelkezések többnyire a politikai szándék szintjén nem haladnak túl, mint pl. a az üzleti adózásra vonatkozó magatartási szabályok gyűjteménye (Code of Conduct for Business Taxation) esetében.
Az anyagi jogi szabályozáson felül eljárásjogi, adóigazgatási szabályokat megállapító jogforrásokat is tartalmaz az Adózás fejezet háttéranyaga. Elsősorban a belső pénzügyi határok megszüntetése tette szükségessé olyan, az adóhatóságok együttműködését szabályozó rendelkezések meghozatalát, amelyek biztosíthatják az önálló nemzeti hatóságok közti információáramlást és igazgatási együttműködést. A tagállamok közti ügyletek követését és a követelések behajtásában történő segítségnyújtást a jogforrásokon kívül az azok nyomán létrehozott számítógépes rendszerek biztosítják, adónemenként önálló hálózatot működtetnek az adóhatóságok: az általános forgalmi adóban a VIES, jövedéki adóban a SEED adatbázisok szolgálják a Közösség és a tagállamok pénzügyi érdekeinek érvényesülését.
A tárgyalási folyamat azonos formát ölt az átvilágítási fejezetek mindegyike esetében. A társult tagok megkapják az adott fejezet átvilágítási listáját, amelyen a harmonizáció során figyelembe veendő jogforrások szerepelnek. Ennek megfelelően lehet kialakítani a kezdeti tárgyalási álláspontot, és megfogalmazni azokat az átmeneti mentességi igényeket (amelyek pontatlanul, de kompaktabb megfogalmazásban derogációként ismeretesek), amelyeket a tagállam érvényesíteni kíván. Ezek ismertetése előtt azonban még két fordulónak le kell zajlania: a többoldalú és a kétoldalú átvilágítási egyeztetésnek.
Az Adózás fejezet esetében 1999. március végén került sor a többoldalú átvilágításra. Ennek keretében a 11 társult ország képviselői meghallgathatták az Adózás és Vámunió Főigazgatóság (korábban DG XXI.) szakértőinek előadását a hatályos közösségi szabályokról, és szűk keretek között lehetőség nyílt kérdések feltevésére is. Az egyes tagállamok harmonizáltsági helyzetét csak a kétoldalú screeningen lehetett a Bizottság delegációja elé tárni: a magyar Adózás Szakértői Csoport a Kormánytól kapott mandátum alapján április elején, két héttel a többoldalú átvilágítás után ismertette a magyar álláspontot, a mentességi igényeket. Ezzel a szakértői szintű megbeszélések gyakorlatilag véget értek, ezt követően már csak a tagállamok nagyköveteiből álló delegáció tárgyalt a magyar EU-misszió vezetőjével.
A főtárgyalói szintű megbeszéléseken a magyar szakértők és a tárgyaló delegáció által elkészített, a Kormány által jóváhagyott Tárgyalási Álláspontban vázolt kérelmek kerültek a középpontba. Ezen a szinten már a mindkét fél által problémamentesnek tekintett kérdések már nem is jelentek meg: a tárgyalás a felvetett átmeneti mentességi kérelmekre szorítkozott. A fordulók között készültek kiegészítő információkat tartalmazó dokumentumok, amelyekkel a mentességi igényeket kívánta Magyarország alátámasztani, az uniós tagállamok véleményét a Közös Álláspont rögzítette. A tárgyalás a harmadik, átdolgozott Közös Állásponttal jutott abba a helyzetbe, hogy - a kezdeti magyar igények csökkenésével, ésszerűsítésével - ideiglenesen le lehetett zárni a fejezetet 2001. június 12-én.
A Közösség áfa-szabályozása felöleli a használt fogalmak egységesítését, az alkalmazott adókulcsok mértékét, az egyes adókulcsok hatálya alá tartozó termékek és szolgáltatások körét, az adómentességek feltételeinek rögzítését, a nem belföldi (Közösségen belüli és azon kívüli) illetőségű adóalanyok kezelését, az adóbeszedés, ellenőrzés, levonás és visszatérítés szabályozását. Az elsődleges cél a verseny- és szektorsemleges szabályozás kialakítása volt tagállamokon belül csakúgy, mint a tagállamok közötti forgalomban.
Az egységesítés hatására jórészt megvalósult a Közösségen belüli forgalomban a kivitel adómentesítése és a behozatal megadóztatása. A kitűzött cél a kétkulcsos hozzáadottértékadó-rendszer, amelyben az általánosan alkalmazott kulcs 15% és 25% közötti. A termékek és szolgáltatások egy szűk, közösségi szinten szigorúan körülhatárolt körére alkalmazható egy vagy két kedvezményes kulcs, ezek mértéke nem lehet 5%-nál alacsonyabb. Az általános szabályok mellett egyes gazdasági szereplőket és tranzakciókat különleges szabályok szerint kezelnek: így a mezőgazdasági termelőket, a kisvállalatok különleges jogállását a hozzáadottérték-adó szempontjából, az idegenforgalmi tevékenységet folytató vállalkozásokat illetve a használtcikkek, régiségek és műtárgyak adóköteles forgalmazását, árverezését.
A Magyarországon 1988-ban bevezetett általános forgalmi adó elveiben már átvette az Európai Unió hozzáadottértékadó-rendszerének jellegzetes vonásait, de a részletszabályok tekintetében fennálltak különbségek. A ma hatályban levő, az 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa-tv.) megfogalmazásakor a jogalkotó szem előtt tartotta a majdani jogharmonizációs feladatokat, így a két joganyag, a közösségi 6. áfa-irányelv és az Áfa-tv. összehasonlításakor nemcsak fogalmi, de szerkezeti párhuzamok is felfedezhetők.
Az átvilágítási tárgyalások során a brüsszeli tárgyaló fél is megállapította, hogy jelentős különbségek nem állnak fenn a két szabályozás között. Az általános szabályok és az alapfogalmak gyakorlatilag megegyeznek, ugyanakkor egyes különös szabályozási elemek kapcsán tisztázni kellett, hogy azok nem jelentenek adófizetési kedvezményt, legfeljebb az adminisztrációs terhek enyhítését illetve az adóhatóság munkájának könnyítését szolgálják (mint pl. a bolti kiskereskedelem szabályozása).
A magyar gyakorlat a forgalmi adózás lényeges alapfogalmait tekintve nem tér el az Unió szabályozásától. Az adóalanyok és az adóköteles tevékenységek körének meghatározása azonos, ugyanakkor a közösségi szabályok biztosítanak nem kötelező érvényű opciókat is, mivel a tagállamok az alkalomszerűen gazdasági tevékenységet folytatókat is adóalanynak tekinthetik. A termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás definíciójában az egyetlen eltérés, hogy a közművek besorolása nem egységes - ez azonban adózási szempontokból különbséget nem jelent, lévén az adóhoz kapcsolódó kötelezettségek megegyeznek, függetlenül a tevékenység típusától.
Az adófizetési kötelezettség keletkezésének időpontját definiáló szabályok mind az általános mind a különös rendelkezések területén azonosak. Szintén egységes az adó alapjának meghatározása: ebbe beleszámítanak a különböző adók, vámok, illetékek és az árat közvetlenül befolyásoló támogatások. Termékimport esetén a vámérték a meghatározó, amelyet az adóalap szempontjából az első belföldi rendeltetési helyig felmerülő költségek is növelnek. A külföldi fizetőeszközben meghatározott adóalap nemzeti valutára történő átszámításának módja a gyakorlatban azonos Magyarországon és a Közösségben.
Az adó levonásának joga a belföldi illetőségű adóalanyok tekintetében minden feltételében megegyezik a Közösség irányelveiben előírtakkal, ahogyan azonos alapokon áll az adó visszaigénylésének rendszere is. A magyar gyakorlat azonban szélesebb körben teszi lehetővé a visszatérítést: ily módon történik a nemzetközi segélyek (USAID, PHARE) felhasználásának, egyes adományok adó alóli mentességének biztosítása. A közösségi szabályozás az adó visszatérítéséről nem rendelkezik, ezt tehát a tagállamok saját hatáskörben határozhatják meg; ennek megfelelően a gyakorlat széles skálát fed le.
Módosításra szoruló területek: A kettős adózás és az adózás elmaradásának elkerülése érdekében egyértelműen és egységesen kell a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás teljesítési helyét meghatározni: egyes szolgáltatásnyújtások esetén bizonyos tagországok nem a szolgáltatás nyújtójának székhelye, hanem az igénybevevő székhelye szerinti ország adószabályait veszik figyelembe. Ezen a területen figyelemmel kell kísérni a Közösség döntéseit, mivel egyes területek (telekommunikáció, ügynöki tevékenység) teljesítési helyének megítélése folyamatos átdolgozás alatt áll, illetve attól a magyar gyakorlat eltér (fuvareszközök bérbeadása, nemzetközi személyszállítás). A telekommunikációra vonatkozóan 1999 nyarán megszületett a Közösségen belüli távközlési szolgáltatókat a tengerentúli konkurenciával szemben védő irányelv, amely a közösségi vonatkozású ügyleteket a Közösségen belül teljesítettnek veszi. Ez a rendelkezés a magyarországi hatások elemzését követően, 2001. január 1-jével hatályba lépett.
Az adó mértékét mindkét szabályrendszer az adóalap százalékaként rögzíti. Az Áfa-tv. jelenleg hatályos szabályai szerint a rendszer három kulccsal működik: a szociális, egészségügyi, környezetvédelmi és egyéb szempontokból kedvezményezett termékekre és szolgáltatásokra 12%-os kulcs vonatkozik, néhány különösen kedvezményezett termék 0%-os kulcs alá tartozik. A mellékletekben fel nem sorolt - és a törvény más helyein illetve más törvény által sem mentesített - termékek és szolgáltatások a 25%-os normál adókulcs hatálya alá tartoznak. A rendszer struktúrájában megfelel a 6. áfa-irányelvben rögzítetteknek, amely szerint a tagállamok egységes, legalább 15%-os mértékű adókulcsot alkalmaznak, továbbá lehetőségük nyílik arra, hogy adórendszerük egy vagy két csökkentett kulcsot tartalmazzon, amelyek mértéke legalább 5%.
A közösségi szabályok nagyban fedik a magyar kedvezményezett kört, bár mindkét irányban vannak eltérések: Magyarországon az üdítőitalokra is a normálkulcs vonatkozik, míg ez a Közösségben kedvezményezett - ezt az oldalt harmonizálni nem kötelező, mivel a közösségi szabályok a kedvezményezést nem teszik kötelezővé; feladatként jelentkezik ugyanakkor egy sor termék és szolgáltatás átsorolása a normál kulcs alá. Ebbe a körbe tartoznak (a teljesség igénye nélkül) az élelmiszeripari melléktermékek, egyes textil- és ruhaipari nyersanyagok, mezőgazdasági kisegítő szolgáltatások, tervezői szakértői tevékenységek, a verseny- és élsport. Ezek a fogyasztói kosárban nem képviselnek akkora súlyt, hogy átsorolásuk a csatlakozásig komolyabb akadályt jelentene, főként, ha az intézkedésre több fokozatban kerül sor. Egyes átsorolások a tárgyalási folyamattal párhuzamosan megvalósultak, de a két évre megalkotott adótörvények nem teszik lehetővé a lépések folytatását 2001-ben, így várhatóan a 2002-es Áfa-tv. módosítással történik meg a fennmaradó eltérések kiküszöbölése, a teljes összhang megteremtése.
Nagyobb nehézséget a háztartási energia (távhőszolgáltatás, ásványi tüzelőanyagok), az éttermi, munkahelyi, diák- és gyermekétkeztetés továbbá a szállítás és raktározás okoz: ezekre ugyanis szintén nem megengedett a kedvezményes elbánás, viszont az adókulcs egy lépésben történő, a teljes körre kiterjedő megemelése a lakosságra közel 90 milliárd forint többletterhet hárítana, és mintegy 1,5%-kal megnövelné a fogyasztói árszintet. A hatások késleltetése és enyhítése érdekében ezen a területen a harmonizáció nem valósul meg a csatlakozásig - a szociális érdekeket előtérbe helyezve, és rávilágítva arra, hogy ezeknek a termékeknek és szolgáltatásoknak az esetében nem fenyeget a nemzetközi verseny torzulásának veszélye, a magyar delegáció elérte, hogy 2007. december 31-ig a kedvezményes kulcs fenntartható legyen a háztartási energia és az étkeztetési szolgáltatások esetében. A tagállamok részéről a szállításra és raktározásra vonatkozó igény elutasításra talált, mivel ezeket csak olyan vásárlók veszik igénybe, akik maguk is áfa-alanyok, tehát az adómérték megemelése legfeljebb likviditási nehézségeket okozhat számukra.
A gyógyszerekre, a fogyatékosok által használt segédeszközökre és a tankönyvekre érvényes nulla százalékos adómérték fenntartására nem készült átmeneti mentességi igény. Ennek híján a hazai áfa-szabályozásban várható egy második kedvezményes adókulcs bevezetése. Mivel az intézkedésre kizárólag a jogharmonizációs folyamat következtében van szükség - azt a költségvetés bevételnövelési szempontjai nem követelik meg -, az adómérték az előírt minimális 5% lesz, hatályba lépése pedig csak a csatlakozás időpontjára tehető.
A külföldi illetőségű adóalanyokat érintően az Közösség két irányelvet hozott: külön szabályozás vonatkozik a Közösségen belüli, de más tagállamban nyilvántartott adóalanyokra és a Közösségen kívüliekre. A magyar jogszabály nem különbözteti meg a Közösség tagországait az azon kívüli államokkal, a különbségtétel alapja a viszonossági szerződések megléte a magyar állam és az adóalany anyaállama között, ez ugyanis a feltétele az adó-visszatérítés megadásának. Jelen állapotban az uniós tagországok közül Írországgal, Görögországgal és Portugáliával nincs ilyen kétoldalú viszonossági szerződés. Abban az esetben, ha arra valamely oldalról igény merül fel, 2002. előtt lehetséges kétoldalúan viszonossági egyezményeket kötni - a magyar költségvetés érdekeit figyelembe véve ezt a jelenlegi tagállamokra és az első körben csatlakozó társult országokra indokolt korlátozni. A csatlakozást követően azonban mindenképpen át kell térni a közösségi és a harmadik országból származó adóalanyok megkülönböztetésére, különös tekintettel arra, hogy az áfa-rendszer szempontjából is egységes belső piac megteremtése érdekében tervek vannak arról, hogy a visszatérítéses rendszert a belföldön alkalmazott adólevonási szabályok fogják felváltani, ha ennek igazgatási háttere megteremthető.
Az Áfa-tv. különös szabályai közül az alanyi adómentesség alapelveiben és konstrukciójában megegyezik a 6. áfa-irányelv kisvállalkozásokra vonatkozó külön rendelkezéseivel, amely szerint a tagállamok az évi 5 000 euró (1,25 millió forint) értékű forgalmat elérő vagy azt meghaladó forgalmú adóalanyaiknak adómentességet biztosíthatnak, illetve a reálérték védelmében ezt az értékhatárt felemelhetik. A hazai gyakorlatban az összeghatár 2 millió forint, ami a jelenlegi árfolyamok mellett mintegy 8 000 eurónak felel meg. E terület jogszabályi hátterének vizsgálata jelenleg is folyik, mivel a brüsszeli szakértők szerint szükség van a magyar értékhatár leszállítására, ami azonban a mai viszonyok mellett nem indokolt.
Az általános forgalmi adó szabályaiban összességében a jogharmonizáció következtében csak kisebb, kiigazító jellegű módosításokra van szükség. Ezek túlnyomó része a csatlakozás időpontjára megvalósítható, a teljes összhang a két átmeneti mentességi igény megszűntével, 2008. január 1-jével következik be. Az ország gazdasági állapotának alakulása természetesen igényelhet további módosításokat - elképzelhető például a normál adókulcs külső versenyképességet támogató csökkentése -, ezek azonban nem az Európai Közösséggel szemben vállalt kötelezettségből fakadnak.
A jövedéki adózás közösségi szabályozása két részből áll: a jövedéki termékek teljes körének forgalmára vonatkozó ún. horizontális irányelvből (a Tanács 92/12/EK irányelve), illetve az egyes terméktípusokra vonatkozó különös szabályokat tartalmazó irányelvekből. Az ásványolaj-termékek, az alkoholok és a dohánytermékek jövedékiadó-mértékének harmonizációjában az Európai Unió rendkívül szerény eredményeket ért el. Valójában csak a minimum jövedéki adók meghatározásáig jutott el, amelyek egy kompromisszumos megállapodás eredményeképpen jöttek létre. Megvizsgálták a tagállamokban alkalmazott adómértékeket és meghúzták a minimum szinteket minden egyes jövedéki termék esetében. Az adószintek rendkívül szórtak, különösen az alkoholtermékek és a cigaretta esetében. Várhatóan rövid távon nem lehet az adómértékek közelítését, egységesítését elvégezni. Ugyanakkor a vonatkozó irányelvek előírják, hogy a Tanács a Bizottság jelentése alapján felülvizsgálja a megállapított adók mértékét és az Európai Parlamenttel folytatott konzultáció alapján meghozza a szükséges intézkedéseket.
A magyar szabályozás az 1997. évi CIII. törvényben határozza meg a jövedéki adózás alapvető jellemzőit. Ez a jogszabály a forgalmazási szabályok mellett részletezi az adóköteles termékek körét, és rögzíti az egyes termékek adómértékét. A jövedéki szabályozás tárgyi hatályának kibővítésének jelentős lépése volt, hogy 2000-ben a bor kikerült a fogyasztási adó hatálya alól, és jövedéki termékké vált. Ez az intézkedés az adóterhelés változatlanul hagyása, illetve csökkentése mellett - a jogharmonizáción túl - a borhamisítási tevékenység korlátozását is lehetővé tette.
A tárgyi hatály harmonizálása mellett Magyarország feladata a minimális jövedéki adószintek elérése - ez a cigaretták esetén jelent komoly adómérték-növekedést, mivel a közösségi előírások szerint a kiskereskedelmi ár 57%-át kell az összesített jövedéki adónak kitenni a jelenlegi közel 40% helyett. Ennek az intézkedésnek a megtételére Magyarország a csatlakozás időpontjáig vállalkozott, az adómértékek évenkénti fokozatos, az inflációt meghaladó mértékű növelésével.
A magyar szabályozásnak egy sajátos eleme kiemelt szerepet kapott a tárgyalásokon: a hullott gyümölcs felhasználását elősegítő ún. bérfőzési rendszert kezdetben Magyarország a nemzeti sajátosságokra hivatkozva önálló rendszerként kívánta elismertetni. A bérfőzési rendszerben a saját termelésű gyümölcsből a termelők ellenőrzött bérfőzdékben készíthetnek korlátozott mennyiségű gyümölcspálinkát, amely után csökkentett mértékű jövedéki adót kell csak megfizetni - a termék azonban nem kerülhet kereskedelmi forgalomba. Ebben a rendszerben a hullott gyümölcs hasznosítása mellett fontos szempont, hogy a termelés ellenőrzött feltételekkel történik, tehát egészségvédelmi oldalról jóval megbízhatóbb, mint az otthoni szeszfőzés, továbbá az adózás is biztosított.
Mindezen érvek ellenére a tagállamok képviselői nem fogadták el a bérfőzési rendszer végleges fenntartására irányuló magyar kérést, mivel a közösségi rendszerben elismert kis szeszfőzdékre jóval alacsonyabb termelési határok vannak érvényben, mint a magyar bérfőzdékre - az egy főre jutó engedélyezett mennyiség azonban a magyar szabályozás szerint sem magas. A jelentős ellenállás eredményeképpen a nemzeti rezsim elismertetése iránti kérelem helyett átmeneti mentességi igényt fogadtak el a tagállamok, ezzel Magyarország számára biztosították azt a lehetőséget, hogy a bérfőzési rendszer a csatlakozást követően továbbra is működhessen.
Az Európai Unión belül a társasági adózást érintően még nem alakult ki az egységesnek tekinthető szabályozás, és ezért e területen jelenleg viszonylag jelentősek az eltérések. Az adókulcsok mértékében, az adókedvezmények rendszerében, valamint - egyes tagállamok esetében - a meghatározott tevékenységekhez kötődő speciális kedvezményeket biztosító adószabályok fenntartásában jelentkeznek.
A társasági adót elsősorban a következő uniós szabályok érintik:
- a társasági adóra, illetve az osztalékadóra vonatkozó két irányelv;
- az állami támogatásokra vonatkozó szabályozás;
- az üzleti adózásra vonatkozó magatartási szabályok gyűjteménye.
Az ún. beolvadási irányelv (merger directive, a Tanács 90/434/EGK irányelve) célja, hogy elősegítse az egységes piac kialakulását, erősödését, és ennek érdekében megszüntesse az említett jogügyleteket gátló adózási szabályokat. Az Irányelv a különböző tagállamokban lévő társaságok egyesülését, a társaságok szétválását, önálló szervezeti egységeiknek teljes átruházását és a részvénycsere-ügyleteket szabályozza. Az Irányelv fő szabályként tiltja az említett jogügyletek révén keletkező tőkenyereség adóztatását, és kimondja, hogy biztosítani kell a jogelődhöz, illetve a megszűnő önálló szervezeti egységhez kapcsolódó korábbi veszteségek és adómentes tartalékok továbbvitelét. Az Irányelv azt is lehetővé teszi, hogy a tagállamok eltérjenek rendelkezéseitől, ha a jogügylet elsődleges célja adóelkerülés. Magyarország a csatlakozási tárgyalások során nem kért mentességet az Irányelv alkalmazása alól, ezért biztosítani kell a magyar szabályozás teljes megfeleltetését.
A különböző tagállamokban lévő anya- és leányvállalatok esetében alkalmazandó közös adózási rendszerre vonatkozó 90/435/EGK irányelv az egyik tagállamban lévő leányvállalat által a másik tagállamban lévő anyavállalat számára fizetett osztalékra vonatkozó adózási szabályokat határozza meg. Az Irányelv szerint a leányvállalat illetősége szerinti állam tartózkodni köteles az osztalék forrásadóztatása alól, míg az anyavállalat illetősége szerinti ország a kapott osztalékot mentesíteni köteles a társasági adó alól, vagy biztosítania kell a leányvállalat nyereségére arányosan jutó (az illetősége szerinti államban fizetett) társasági adó beszámítását. A csatlakozási tárgyalások során Magyarország öt éves átmeneti időszakot kért az osztalék forrásadó (a magyar szabályozás szerint osztalékadó) alóli mentesítése tekintetében, az igényt ugyanakkor az Európai Unió képviselői nem tartották gazdaságilag kellőképpen megalapozottnak, így ez az Irányelv is beépül a magyar jogrendbe a csatlakozás időpontjára.
Az Európai Unió állami támogatásokra vonatkozó szabályai szerint az adó- és adóalap-kedvezmények is állami támogatásnak minősülhetnek, és ezért meg kell felelniük bizonyos követelményeknek. A magyar társaságiadó-kedvezmények átalakításánál figyelembe kell venni, hogy ez a folyamat nem járhat a szerzett jogok csorbításával. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az adókedvezményekre való jogszerzés korlátozása esetén is biztosítani kell, hogy az az adózó, aki/amely a hatályos szabályozás szerint jogot szerzett (például a beruházás megkezdése révén) valamely adókedvezmény igénybevételére, azt igénybe is tudja venni.
Az üzleti adózásra vonatkozó magatartási szabályok gyűjteménye formálisan nem kötelezően alkalmazandó jogforrás, hanem egyfajta politikai kötelezettségvállalás. A szabályozás célja a tagállamok közötti "adóverseny" visszaszorítása. A szabálygyűjtemény kiadását az indokolta, hogy több tagállam - akár jogszabályi szinten, akár az adóhatóság gyakorlata révén - elsősorban a külföldi befektetőkre vonatkozó kedvezményes társaságiadó-szabályozást alakított ki. A kötelezettségvállalás alapvetően arra vonatkozik, hogy a tagállamok tartózkodnak ilyen magatartástól, illetve hatályos szabályozásukat is felülvizsgálják.
Ez utóbbi két területen Magyarország vállalta az általános előírások szerinti feladatok teljesítését, ami a szabályok "puhasága" miatt (nem a belső jogba átültetendő vagy ott automatikusan érvényesülő jogforrásokról lévén szó) a közvetett adókhoz képest csak kisebb jelentőséggel bír.
Adóigazgatási oldalról az acquis a bevezetőben vázolt adatbázisok létrehozását, működtetését írja elő. Ezen felül megállapít olyan kötelező kooperációs normákat a tagállamok adóhatóságai között, amelyek pótolni tudják a belső pénzügyi határok eltörléséből fakadó hiányokat. Az együttműködés és igazgatási segítségnyújtás területén nem volt indok arra, hogy a magyar fél átmeneti mentességi igénnyel éljen: sokkal inkább szolgálja a pénzügyi érdekeket, hogy a rendszerek már a csatlakozáskor működőképesek legyenek. Jelenleg folyamatban van a jogszabályi háttér megteremtése és a szükséges informatikai és személyi infrastruktúra kiépítése, a költségek jelentős részét a PHARE program forrásai fedezik. Az adóalanyok felé a rendszer kismértékben megnövekedett adatszolgáltatási kötelezettségek formájában fog megjelenni, de csupán azok körében, akik a Közösségen belül is végeznek gazdasági tevékenységet.
A folyamat során több alkalommal bebizonyosodott, hogy a tárgyalási helyzet egyenlőtlen: nincs olyan tárgyalási ereje a társult országoknak, hogy érdemben szembe tudjon szállni a tagállamok egyesített érdekeivel. A közös álláspontok minden alkalommal rögzítik, hogy csak időben és tárgyi hatályában korlátozott, a versenyt nem torzító igényeknek adhatnak helyt - a versenytorzító hatás fennállását azonban a tagállamok állapítják meg. Egyes pozíciók feladása ellenére a fontosabb, szociálisan indokolt mentességeket sikerült valamilyen formában érvényre juttatni, és a korábbi bővítési hullámok tapasztalatai azt mutatják, hogy a Közösségen belülről jóval könnyebb olyan intézkedéseket megvalósítani, amire kívülről, társult tagként nem volt lehetőség. ■
Lábjegyzetek:
[1] Tárnoki Péter, mb. osztályvezető, Pénzügyminisztérium
Visszaugrás
