A szerzői jog és a kapcsolódó teljesítmények jogosultjainak az Internetes felhasználások körében érvényesülő kizárólagos jogát először 1996-ban ismerték el a Szellemi Tulajdon Világszervezetének nemzetközi szerződései. A kilencvenes évek derekán, két út állt a szerzői jog előtt: az egyik az, hogy teljesen új szabályozási technikát próbál felkínálni a problémák megválaszolására, a másik pedig, hogy korábbi rendelkezéseket értelmezi tágabban, úgy, hogy egyaránt alkalmazni lehessen őket a hagyományos (pl. könyvkiadás, rádiózás, televízió) és az újabb technikákra (pl. Internet) is. Az azóta eltelt közel másfél évtized is bizonyította, hogy a "technológia"-centrikus, nem normatív szabályozási törekvések (pl. a DRMS) legfeljebb a szerzők (és kiadók) jogi védelme szempontjából igazán hatékony eszköznek nem tekinthetők, az esetleges jogsérelmek, szerzői jogsértések szankcionálására pedig ugyancsak kevéssé alkalmasak.
A technikai fejlődésnek és nemzetközi szabályozás eredményeinek megfelelően a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény - akkoriban a világelsők között - arra vállalkozott, hogy - amennyire lehetett, harmonizálva a "klasszikus" szerzői jog intézményrendszerével - az online műfelhasználások jogi kereteit is meghatározza. A törvény 26. § (8) bekezdése rögzíti: a szerzőnek (az is) kizárólagos joga, hogy művét - másként, mint sugárzással vagy vezeték útján, illetve bármely más hasonló eszközzel vagy módon történő közvetítésére szabályozott módon - a nyilvánossághoz közvetítse, és hogy erre másnak engedélyt adjon. E joga kiterjed különösen arra az esetre, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg.
E rendelkezés a szerzői mű nyilvánossághoz közvetítése szabályozásának az Internetre való "specializálását" jelentette: a törvény az új felhasználási mód összefüggésében nem értelmezte újra a nyilvánosság fogalmát, hanem megállapította, hogy az a közönség, amelyhez a jogszabályban említett úton jut el a mű, ugyanúgy nyilvánosságnak tekinthető, mint akár a nyilvános előadás, akár a televíziós sugárzás közönsége - a közzététel módja az, ami különleges, s az Szjt. 26. § (1)-(2) bekezdése szerinti sugárzástól eltérő specifikációt igényelt. Az Szjt. szerint a sugárzás a mű érzékelhetővé tétele távollévők számára hangoknak, képeknek és hangoknak, vagy technikai megjelenítésüknek vezeték vagy más hasonló eszköz nélkül megvalósuló átvitelével. A megfogalmazás magában foglalja a hangok és képek technikai megjelenítésének átvitelét is, így a sugárzásra vonatkozó szabályok alkalmazhatók a mobil kommunikációban egyre szélesebb körben megjelenő - és az ún. harmadik generációs mobilszolgáltatásokkal feltehetően általánossá váló - tartalomszolgáltatásokra, de ugyanígy a televíziós és rádiós műsorok Interneten történő valós idejű továbbítására is (webcasting).
A törvény külön kiemeli az a felhasználási módot, amikor a művet vezeték útján vagy bármely más eszközzel vagy módon úgy teszik a nyilvánosság számára hozzáférhetővé, hogy a nyilvánosság tagjai a hozzáférés helyét és idejét egyénileg választhatják meg (lekérésre hozzáférhetővé tétel). Ezek a rendelkezések azokra az esetekre vonatkoznak, amikor a mű tárolása nyilvánosan hozzáférhető helyen történik, a felhasználó pedig azt megfelelő kommunikációs és végfelhasználói eszközökkel tetszőleges helyen és időben a maga számára lekérheti (online-felhasználás). Ennek legtipikusabb esetei a web-szerveren elhelyezés, illetőleg a fájlcserélő rendszerben (peer to peer) hozzáférhetővé tétel. E felhasználási mód sajátossága, hogy míg a nyilvánossághoz (kódolatlan vagy kódolt) sugárzás útján történő közvetítés meghatározott technológiához kötött, addig a lekérésre hozzáférhetővé tétel a műhöz való hozzáférés alapján különül el. Az Szjt. 26. § (8) bekezdésének a megfogalmazása - amely szándékosan kerülte az Internet kifejezés használatát - meglehetősen bonyolult, szabályozási tartalma viszont precíz és technológia semleges: ez tette lehetővé, hogy a hatálybalépése után megjelent online technikákra is alkalmazható legyen a rendelkezés (WAP, MMS).
Az Szjt. 26. § (8) bekezdése szerinti szerzői jogi jogosultság a gyakorlati életben értelmezése a szerzői jog legalapvetőbb kérdései (véd-e a szerzői jog bizonyos alkotást, ki tekinthető szerzőnek) szempontjából ugyanúgy felmerültek, mint a mű felhasználási módozatainak sajátosságai értelmezésében. Az utóbbi években - a technológiai fejlődés, illetve az Internet és a mobiltechnológiák immár valóban nagyon széles körű elterjedésének köszönhetően - sokszorosára nőtt az infokommunikációs technológiák felhasználásával történő, kereskedelmi és nem kereskedelmi célú tartalomszolgáltatók száma, és az általuk nyújtott szolgáltatások spektruma is igen tágra nyílott. E változásokkal, értelmezési kényszerekkel a bírói gyakorlat lényegében nem tud lépést tartani: orientációs pontként a jogalkalmazás számára - a szakkommentárokon túl - az MSZH mellet működő Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményei számítanak.
A Testület szerzői jogi jogvitás ügyekben felmerülő szakkérdésekben a bíróságok és más hatóságok megkeresésére, illetve a felhasználói jog gyakorlásával kapcsolatos kérdésekben peren kívüli megbízás alapján jár el. Véleménye természetesen az eljáró bíróságot nem köti, és miután választottbírósági státussal sem rendelkezik, az esetlegesen a vitájukban a Testület állásfoglalását kérő ellenérdekű feleket sem kötik. Per esetén azonban a nagy szakmai tekintéllyel bíró testület állásfoglalása a bíróság döntésére nézve (mint ahogy a testület hivatalos honlapján feladati meghatározása összefüggésében szerepel, ld. http://www.mszh.hu/szerzoijog/szjszt/) "katalizáló" hatással lehet. Az SZJSZT gyakorlata figyelembe veszi a jelentős magyar szerzői jogi irodalmat, a megjelent kommentárokat, ugyanakkor mindig valamely konkrét, egy-egy eset összefüggésében megjelenő, tényleges problémára nagy szakmai igényességgel, szükség szerint a nemzetközi és EU-s szerzői jogi összefüggéseket is figyelembe véve reagál.
Az on-demand elérhetővé tett tartalomszolgáltatások a nyújtott szolgáltatás (megismerhetővé tett információ) jellegétől függően igen sokfélék lehetnek (hírportálok, online lapok, folyóiratok, adattárak, céges honlapok, elektronikus ügyintézést lehetővé tevő vagy/és azt segítő tájékoztatók, magánholnapok, blogok stb.). Szerzői jogi kérdések bármely szolgáltatásnyújtás kapcsán felmerülhetnek - az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy egy speciális tartalomszolgáltatás-típus, a tudásportál szempontjából tekintsük át a legalapvetőbb összefüggéseket. A tudásportál alatt lényegében egy olyan, felületi integrációs megoldáson alapuló lehetőséget értünk, amely az tudástárban (tudásbázisban) szereplő adatokhoz való hozzáférést egységes adatkezelési módszerekkel, egy ponton keresztül biztosítja. A tudásbázis alapvetően azoknak az alkalmazásoknak összességét jelenti, amelyek egy-egy szervezet teljes tudásvagyonának, illetőleg a szervezeten kívülről származó ismereteknek (dokumentumok, képek, hanganyagok, videók, egyéb elektronikus dokumentumokhoz, képekhez, hanganyagokhoz, videók stb.) központi kezelését teszik lehetővé.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
