Lenkovics Barnabás[1]: Adalékok a jogbiztonsághoz[2] (ABSz, 2015/1. 77-81. o.)

1. Az 1989-es Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint: A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. A 2012. január 1-jén hatályba lépett Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése szerint: Magyarország független, demokratikus jogállam. "Az Alkotmánynak ez az általános rendelkezése a köztársaság alapértékeit nyilvánítja ki: a függetlenséget, a demokráciát és a jogállamiságot. [...] Az Alkotmányban tételesen szereplő jogállam alapértékének sérelme önmagában is megalapozza valamely jogszabály alkotmányellenességét." (ABH 1992. 59. 65.) Az Alkotmánybíróság ezzel az értelmezéssel valójában normatív jelleget tulajdonított a "jogállam" kifejezésnek.

Némi bizonytalankodást az okozott, hogy az Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy: "Magyarország jogállammá minősítése ténymegállapítás és program egyszerre" (ABH 1992. 77. 80.). Mint ténymegállapítás: már norma; mint program: még csupán célkitűzés. Mint norma is: igen tág keretnorma (generálklauzula), amit (majd) alkotmányerejű (később sarkalatos) törvények sokasága és az Alkotmánybíróság gyakorlata tölt ki tartalommal. Mint célkitűzés: egy jövőbeni eredmény, melynek eléréséhez egy határozatlan időtartamú, de folyamatos tanulási, fejlődési folyamat vezet el. Mindkét értelemben felfogható a jogállam egyik legfontosabb, "nélkülözhetetlen" tartalmi eleme, a jogbiztonság is, ami adott állapotában ténymegállapítás is, de program, azaz célkitűzés is egyszerre. A jogállamiság általánosságából kiemelt és különösen hangsúlyozott, nevesített alkotmányos érték, amely folyamatos elvárás, követelmény is egyben. Így is, úgy is alapvető jogi érték, jogelv, alapelv.

2. A jogbiztonság mint alapvető jogi érték persze nem új keletű, a jog lényegéből mindig is következett. A jognak mint társadalmi-közösségi együttélési normának, állami közhatalmi parancsnak, emberi magatartás-szabálynak mindig a lényege volt az előreláthatósága, kiszámíthatósága, a belé vetett bizalom: aki jog szerint él, ahhoz igazodva cselekszik, annak nem kell tartania büntetéstől, szankciótól, felelősségre vonástól. Ellenkezőleg: aki betartja a törvényt, azt a közösség pozitívan értékeli, az jár (el) jól. Aki megszegi, az rosszul jár. Ebben mindkét esetben biztos lehet. Ez a jog által ígért, nyújtott biztonság, röviden a jogbiztonság.

Ezen a logikai vonalon haladva úgy tűnhet, minél több a jog, annál több, annál nagyobb a jogbiztonság is. Csakhogy a formális logika ebben az esetben nem igazolódik, sőt az ellenkezőjébe fordul: egy bizonyos mértéken túl minél több a jog, annál kevesebb a jogbiztonság. Vagy, ahogy a konferencia címe találóan utal rá: jogból is megárt a sok.

A helyzet paradox: a növekvő jogbizonytalanság újabb és újabb jogért kiált, az egyre több jog növeli a jogbizonytalanságot.

3. Ennek illusztrálására szolgál két vélemény.

Lánczi András filozófus írta a Heti Válasz 2015. március 5-i számában: "...túl sok a törvény, túl sok a szabályozás. Szerintem egy igazán szabad közösségben még írott alkotmányra sincs szükség. De a modernség azzal érzi fölényben magát, hogy mindent normaként, írásban rögzített módon kényszerít ki. ... Ez a paradoxon abból ered, hogy a jog a modernségben kizárólag a racionalitás terméke. Sem Isten, sem a természet nem mércéje a jognak. Minél több a törvény, annál inkább kiderül, mennyire esendő és zsarnoki az emberi ész."

Eszerint, ha volna a jognak külső mércéje, hogy ne lépje túl azt a "bizonyos mértéket", elegendő volna néhány isteni törvény (mondjuk tíz parancsolat) és néhány természeti törvény tiszteletben tartása, hogy helyreálljon a jogbiztonság és a jog ne szabályozza agyon zsarnoki módon az életünket?

A másik idézet egy informatikus mérnök jogi tárgyú PhD dolgozatából való: "A jog rég elszakadt a népességtől, és a közfelfogástól is. A rendszer elképzelhetetlen sebességgel fejlődik, változik, egyre bonyolódik és többszöröződik, egyre nagyobb méretű és áttekinthetetlen lesz. [...] »A törvény nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonás alól« alapelv már nagyon régóta tarthatatlan... Sajnos a robbanásszerű gyarapodás - az akár napjainkban is tapasztalható törvénygyár - egyik velejárója a zűrzavar: már egy-egy törvényen belül is, de egyes törvények között még inkább szaporodnak a hibák, a pontatlanságok, az ütközések, a lefedetlen rések. A jogi átláthatatlansággal és áthatolhatatlansággal szemben kétféle módon lehet fellépni: egyrészt tudatos és tervezett bozótirtással, gyomlálással és egyszerűsítéssel, ami leginkább jogászi feladat. Másrészt pedig számítástechnikai eszközökkel, ami számítástechnikusi feladat."[1]

A két idézet csupán illusztrációja annak a Janus-arcúságnak, amit a jogbiztonság mutat: egyfelől a jogállamiságból kiolvasztott (kiértelmezett) alapvető alkot-

- 77/78 -

mányos érték, másfelől az egyre áttekinthetetlenebb jogszabálytömeg következtében egyre csökkenő realitás. Én azt mondanám, hogy maradt, ami volt: jogi alapelv, iránymutató eszme, ami felé akkor is folyton törekedni kell, ha elérni, teljes mértékben megvalósítani lehetetlen.

Mielőtt ezt részletesebben kifejteném, vessünk egy pillantást az alapelvekre általában.

4. Az alapelvek összetételének és tartalmának változása mindig is hűen tükrözte a gazdasági-társadalmi-politikai viszonyoknak és ezek közegében az emberek mindennapi életviszonyainak a változásait. Új értékek megjelentek - egészen pontosan a jogtudomány és a törvényhozás kreált új értékeket -, ezek egy ideig tündököltek, majd elhalványodtak és eltűntek. Régi értékek, melyeket betiltottak vagy csupán mellőztek, újra feltűntek, és a régi vagy megújult tartalommal ismét hatni kezdtek. Korábban csak jogágazati, magánjogi alapelvnek tekintett értékek - átírva az Alkotmányba - az alapvető jogok, illetve alkotmányos értékek rangjára emelkedtek (emberi méltóság, jogképesség, jogegyenlőség, vállalkozás szabadsága, tisztességes verseny stb.). Ma már - az alkotmányjogi dogmatika, az alkotmányos kultúra negyedszázados történetére visszatekintve - az is megállapítható, hogy a jogfejlődésben ezen a jogterületen sincs megállás. Azok a legáltalánosabb keretnormák, legalapvetőbb értékek, amelyek mentén a társadalmi közösség a maga együttélését rendezni kívánja, az Alkotmányba írva sem tekinthetők örökre adottnak, megváltoztathatatlannak. Társadalmi méretű érzelmi felindulások - lelkesedés, csalódás, kiábrándultság, harag, düh - erősen visszahatnak az értékrendre, annak tartalmára is. Ilyenkor azonban a higgadtság a legfontosabb erény, józan ésszel mérlegelni, és az "érték-inga" túlzott kilengését megfékezni. Nem más ez, mint az "arany középút", a kiegyensúlyozottság keresése, a jog világában a jogbiztonságra törekvés és annak lehetőség szerinti fenntartása. Hozzátéve, hogy az írott jog természeténél fogva statikus és merev, miközben a jog által szabályozott életviszonyok ugyancsak természetüknél fogva dinamikusak, folyton változnak, a folyton változó körülményekhez alkalmazkodnak. Ha ez fejlődésnek mondható, a statikus jog ennek nem állhat az útjába, nem válhat visszahúzó erővé, a fejlődés gátjává. A jogot rendszeresen újítani kell, módosítani, "kor"-szerűsíteni, ami elavult, azt hatályon kívül helyezni, a helyébe teljesen újat alkotni. De mindezenközben tilos a jogbiztonságról megfeledkezni. A "statikus jog - dinamikus életviszonyok" paradoxona alapján közöttük sem teljes, sem tartós összhang nem lehetséges, a jogbiztonságot azonban mint célt feladni nem lehet, nélküle a jog a lényegét, a társadalmi életet rendező erejét vesztené el. Ez a következtetés volt az egyik ok, amiért a jogbiztonságot mint polgári jogi alapelvet, mint a magánjog egyik irányító eszméjét Bíró György professzor kollégámmal visszaírtuk az "Általános tanok"-ba.[2] A másik ok az volt, hogy időközben a jogbiztonság az Alkotmánybíróság gyakorlatában és az alkotmányjogi dogmatikában a jogállamiságból levezetett alkotmányos érték rangjára, más szóval "közjogi alapelv" rangjára emelkedett. Ez nem baj, sőt örömteli esemény, ha a privát autonómia jogterülete megtermékenyíti a közjogot, anélkül persze, hogy ezután a közjog roncsolná vagy eluralná a magánjogi dogmatikát. Nézzük meg tehát közelebbről, mit jelent a jogbiztonság a magánjogban, mit a közjogban, és aztán azt is, milyen közös veszélyek fenyegetik mindkét területen.

5. Szladits szerint a magyar magánjog irányító eszméi: az ésszerűség; az igazságosság; a jogbiztonság.[3] Utal rá, hogy "a mi jogunkban ezek a legfőbb célkitűzések tételes kifejezést is nyertek Werbőczy Hármas­könyvének Prológusában". Ez jelenti egyrészt azt, hogy írott szokásjoggá váltak, másrészt hogy bár eszmék, normatív kötőerejük is van. "Évszázados szokás e tételeket jogi közmeggyőződéssé érlelte." Ez a három irányító eszme tartalmilag részlegesen át is fedi - és ezáltal nem gyengíti, hanem erősíti - egymást. A magánjogi diszpozitivitás teret enged a józanul gondolkodó, körültekintő, megfontolt, ésszerű döntést hozó feleknek jogviszonyuk alakításában, az ilyeneket tekinti tipikusnak, és ezeket normaként absztrahálja. Ezzel a további jogkövetést megkönnyíti, meggyorsítja, és egyúttal biztonságossá is teszi. Az ésszerű jogot célszerű követni, ezért jó, ha "a jog ésszerű berendezkedésre törekszik". Ha ésszerű a jog, elvárható a jogalkalmazóktól - a felektől és a bírótól is - hogy "ne higgy olyan jogmagyarázatnak, amelynek a józan ész mond ellent". Az ésszerűség tehát növeli a jogbiztonságot.

Az igazságosságon belül - Arisztotelész nyomán - Szladits is külön tárgyalja a törvényi (osztó) és a bírói (kiigazító) igazságosságot. A jogbiztonság szempontjából az igazságos törvényt tartja elődlegesnek az "egyenlő elbánás", a törvény előtti egyenlőség miatt. "Míg ily módon az igazságosság az eset egyedi körülményeinek figyelembevételét, vagyis a lehető individualizálást kívánja, addig a jogbiztonság éppen ellenkezőleg az élet változatainak tipizálását, átlagozását követeli. A jog a társadalom életében általános zsinórmértékül kíván szolgálni. [...] Az általános jogszabály ennek következtében a tipikus esetek eldöntésében az átlagos és hozzávetőleges (approximatív) igazsággal kénytelen beérni. A jogélet ilyképpen állandó összeütközést mutat az általános jogszabály átlagigazsága és az egyedi jogeset kívánta konkrét igazság, vagyis a méltányos döntés között; ennek áthidalása a jogtudomány és a jogalkalmazás legnehezebb, de egyszersmind legszebb feladata." Az igazságos törvényhez könnyebb a törvénytisztelő polgárnak alkalmazkodni, magatartását hozzá igazítani, megszegé-

- 78/79 -

sének következményeivel előre számolni. Az eleve igazságos törvényt a bírónak is könnyebb kiigazítani, a konkrét eset összes körülményeinek mérlegelésével méltányos ítéletet hozni. Az igazságos törvény és az igazságos ítélet tehát szintén jelentős mértékben növelik a jogbiztonságot.

6. A jogbiztonság irányító eszméjét azonban önmagában is tárgyalja Szladits, ezt a részt is érdemes szó szerint, teljes terjedelmében idézni: "A jogbiztonság szempontja mindenekelőtt a törvényhozóval szemben támaszt különböző kívánalmakat. Elsősorban olyan jogrendszer kiépítését kívánja tőle, amely a jogintézményeket lehető részletességgel és szabatossággal írja körül. Erre irányul jelesül a rendszeres kodifikáció. A törvényhozónak emellett számolnia kell azzal is, hogy a jogbiztonságnak egyik legfőbb támasza a jogtételek állandósága; hiszen a jogrendet túlnyomóan nem az államkényszer hatalma, hanem a polgárok önkéntes alkalmazkodása tartja fenn és csak ez alakítja át a törvény holt betűjét élő joggá. Valamely jogszabály uralma tehát annál szilárdabb, mentől hagyományosabban gyökerezik az emberek lelkiismeretében. Ezért főleg a magánjogban a lehetőség szerint kerülni kell az alkalmi törvényhozást, a törvényhozási túltermelést: a jogélet agyonszabályozását és túlterhelését aprólékos szabályokkal, valamint a szabályok sűrű váltogatását. [...] a jogi forgalom nyugodt berendezését rendkívül hátráltatja, ha minduntalan (egyébként tárgyilag bármilyen helyes) reformokkal találja magát szemben.

A jogbiztonság kívánalma továbbá a jogalkalmazás egyenletessége; ki-ki bízhassék abban, hogy hasonló tényállások esetében hasonló döntésre számíthat. Ennek az egyenlő elbánásnak legfőbb biztosítéka a bírónak törvény- s általában jogtisztelete: a bírónak nem csak a világos törvényt nem szabad önkényesen félretennie, hanem tartózkodnia kell a bírói gyakorlat megokolatlan ingadozásaitól is. Ezért a jogegység megóvását célzó döntvényjog egyik fontos biztosítéka a jogbiztonságnak."

A szövegből kiemelek néhány jelenséget, melyek - mint látni fogjuk - "kísértetiesen" aktuálisak: alkalmi törvényhozás; törvényhozási túltermelés; agyonszabályozás; a jogélet túlterhelése; aprólékos szabályozás; sűrű váltogatás; minduntalan reformok.

7. Vessünk ezek után egy pillantást a jogbiztonságra mint alkotmányos értékre, a jogállam fontos elemére. Ehhez ismét a 9/1992. (I. 30.) AB határozatból idézünk[4] mint az egyik olyan alaphatározatból, amire az Alkotmánybíróság sok-sok későbbi határozatában - mind a jogállamiság, mind a jogbiztonság vonatkozásában - visszautalt. (Ez a határozat a törvényességi óvás intézményét semmisítette meg.) "A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam - s elsősorban a jogalkotó - kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. [...] A jogbiztonság elve mindemellett tág mérlegelési és döntési lehetőséget hagy nyitva a jogalkotó számára, hiszen a jogállamiság más elvek érvényesülését is megköveteli, s ezek a jogbiztonság követelményével ütközhetnek. Például az igazságosság egyedi esetekben való megvalósulását elősegítő méltányosság intézménye a jogbiztonsággal elvileg ellentétes. A jogbiztonság azonban mégsem szenved csorbát, mert a konkrét kivételek érvényesülési körét és feltételeit a jog előre tisztázza. Vonatkozik ez mind a méltányosság egyes jogintézményeire [mint például a méltányosság alapján történő kártérítésre a Polgári Törvénykönyv 347. § (2) szerint], mind az olyan fogalmakra, amelyek széles bírói mérlegelést tesznek lehetővé. (Az utóbbiak tartalmi kiszámíthatóságát a jogállamban különféle - többek között jogegységi - intézmények szolgálják.) Az anyagi igazságosság jogállami követelménye a jogbiztonságot szolgáló intézményekben és garanciákon belül maradva valósulhat meg. »Az anyagi igazság érvényesülésére« éppúgy nem biztosít (nem biztosíthat) alanyi jogot az Alkotmány, mint ahogy arra sem, hogy egyetlen bírói ítélet se legyen törvénysértő."

Szembetűnő az "alkotmányjogi" érvelés magánjogias jellege, és ismerősnek tűnik számos kulcsfogalma is: egyértelműség; kiszámíthatóság; előreláthatóság; igazságosság; méltányosság; jogegység biztosítása. Szkeptikus, ám realista végkicsengéséből pedig az is nyilvánvaló, hogy a jogbiztonság az Alkotmánybíróság fogalomtárában is sokkal inkább "irányító eszme", mint valóság, sokkal inkább célkitűzés és program, mint ténymegállapítás. Elismeri ezt az Alkotmány Kommentárja is,[5] hangsúlyozva egyfelől, hogy a jogállamiságnak nem a jogbiztonság az egyetlen követelménye, másfelől, hogy a jogbiztonság "maga is egy összetett eszmény, amely több követelményt ölel fel." Az Alkotmánybíróság - nagyon helyesen - nem adott "kanonizált taxonómiát" arról, hogy mit sorol a jogbiztonság fogalmi ernyője alá, példálózó jelleggel nevesített követelményei azonban a jog magatartásirányító funkciójával hozhatók összefüggésbe: ad hoc parancsok helyett általános szabályok léte; visszaható hatály tilalma; normavilágosság; stabilitás; kellő felkészülési idő; a szerzett jogok és a bizalom védelme; tényleges érvényesíthetőség.[6]

Részletesebb kifejtés és egybevetés nélkül is evidencia, hogy amennyire az alkotmányjog merített a jogbiztonság magánjogot irányító eszméjéből, annyira a magánjog is meríthet most a jogbiztonság alkotmányos értékéből, kölcsönösen gazdagítva egymást, de egyúttal tiszteletben is tartva a két jogterület eltérő sajátosságait. Egyrészt mert a közjogi-magánjogi "kava-

- 79/80 -

rodás" maga is a jogbiztonság ellen hat (mindkét jogterületen), másrészt mert vannak újabb jelenségek, melyek a jogbiztonság ellen hatnak, ugyancsak mindkét jogterületen.

8. Jogbiztonság hiányában a jogrendszer, a jogállam is fenntarthatatlan. Ez a kijelentés így első hallásra túl általánosnak és merésznek tűnik. Érdemes tehát egy kicsit alaposabban átgondolni. A "fenntarthatóság" fogalma alig több mint negyed százada a környezet- és természetvédelemhez kapcsolva jelent meg, de közgazdasági, szociális és jogi összefüggései folytán széles körben és sokféle értelemben elterjedt, így jogi fogalommá is vált.[7] Szükségszerű és természetszerű is egyben, hogy a fenntarthatóság fogalmát és mércéjét - inkább előbb, mint utóbb - a jogrendszer egészére, sőt magára a jogállamra is alkalmazni lehet és kell. Petrétei József professzor és igazságügyi miniszter ezt különös érzékenységgel meg is tette.[8] "A jogbiztonság és a fenntarthatóság egymással szoros összefüggésben állnak, mivel kifejezésre jut bennük egyfajta jövőorientált gondolkodásmód az értékek megőrzésére, a kockázati tényezők lehetőség szerinti csökkentésére, a folyamatok kiszámíthatóságára és tervezhetőségére."[9] Ugyanakkor napjainkban hihetetlenül felgyorsult és ráadásul sokféle válsággal küzdő világunkban, az állam - úgy is mint jogalkotó és úgy is mint jogalkalmazó - folyamatosan gyors reagálásra, változtatásra, alkalmazkodásra kényszerül. "Ha tehát a jogállam fenntarthatóságát vizsgáljuk, akkor tekintettel kell lenni a jogállam célrendszerének változására is. A jogállam ugyanis sohasem öncél." Az állam köteles a nagy társadalmi alrendszereket (pl. oktatási-, egészségügyi-, szociális ellátási-, nyugdíjrendszer) folyamatosan fenntartani és "biztonságosan" működtetni, miközben nyilvánvaló, hogy "...csak a változásokat feldolgozó, az állandóan megújuló és alkalmazkodó társadalmi intézmények képesek hosszú időn át fennmaradni."[10] Stabilitás és folytonos változtatás? Úgy tűnik, ez a jogbiztonság "22-es csapdája".

9. Petrétei csokorba gyűjtötte a fenntartható jogállammal összefüggő egyre súlyosbodó problémákat:

- "túlburjánzó jogállam", "normaáradat"; "normaözön";

- jogi túlszabályozás; "paragrafusdzsungel"; "perek áradata";

- előzetes- és utólagos hatásvizsgálat hiánya; dereguláció hiánya;

- érdekeltek bevonásának hiánya;

- kodifikációs képzés- és szakértelem hiánya;

- az életviszonyok komplexitása, mobilitása;

- a tudomány és a technika gyors fejlődése.

A sor még hosszan folytatható. Én külön is megemlítem az Európai Unió ránk is kötelező jogrendszerét, valamint nemzeti jogunk nemzetköziesedését (az emberi jogokon keresztül). Az egyre több rétegű jogban - még ha az stabil volna is - egyre nehezebb a biztonságos eligazodás, amin az ugyancsak egyre többszintű jogorvoslati fórumrendszer sem segít, sőt nehezíti és bonyolítja egy végső, jogerős döntés meghozatalát.

Petrétei a jogállam fenntarthatóságával kapcsolatos problémákra adott lehetséges válaszokat is csokorba gyűjtötte:

- a jogi szabályozás minőségének fejlesztése (szükséges-e egyáltalán új szabály; ha igen, az életviszonyok pontos - alanyi, tárgyi - elemzése; dereguláció; jogegyszerűsítés; kodifikációs képzés);

- a jogérvényesülés általános feltételeinek javítása (jogismeret, jogtudat, jogkövetés fejlesztése; joghoz hozzáférés; jogi infrastruktúra fejlesztése; e-ügyintézés; permegelőző-, illetve permentesítő eljárások; végrehajtás hatékonysága).[11]

Ezek a válaszok nem újkeletűek, sőt inkább "örökzöldek". Érzékeli ezt maga a szerző is, mikor kijelenti: "Az új problémákat nem lehet a jogállam korábban bevált eszközeivel megoldani. Ráadásul a problémakör politikailag sem tekinthető semlegesnek. Egyrészről gyakran hangzik el kritikaként, hogy a túl sok jogszabály az egyén cselekvési mozgásterét korlátozza, és ezáltal a jogállami szabadság védelmét kezdi ki. Másrészt viszont a mai jogállami elv éppen az aktív és nem a tétlen jogalkotást követeli meg."[12] Tegyük még hozzá, hogy a "túl sok jogszabály" zöme közjogi jellegű (uniós vagy nemzetközi kötelezettségből fakadó, alkotmányos vagy közigazgatási természetű, szabálysértési vagy büntető jellegű), azaz parancsoló (kötelezettséget előíró vagy tiltó) imperatív szabály, de ha magánjogi, akkor is jellemzően kógens. Mindez alig hagy teret a feleknek, hogy az érdekeik ellen ható, esetleg kifejezetten elhibázott jogszabályt - élve a magánjogra eleddig jellemző diszpozitivitás adta lehetőséggel - félretegyék és életviszonyukat maguk "szabályozzák". Végül nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a közjogi normák megsértésének szankciója sem reparatív jellegű, hanem büntető (represszív), aminek (objektív) mértéke gyakran eltúlzott. És itt eszembe jut Meszlény Artúrnak az Általános tanokban is idézett gondolata (2013-as kiadás, 91. oldal): "a jog nem arra való, hogy vegyen, hanem arra, hogy adjon."[13]

10. Ha az előző tünetek leírása alapján a diagnózis az volna is, hogy a jogállam fenntarthatatlan, egyik lényeges eleme, a jogbiztonság pedig merő illúzió, nagyfokú óvatosságra intenék a terápiát illetően. Pazarló, fogyasztói lelkületű világunkban elromlott dolgainkat már nem javítjuk-javíttatjuk, hanem kidobjuk, hiszen a tömegtermelés az új dolgok bő választékát ontja ránk. Csakhogy sem a jogállam, sem a jogbiz-

- 80/81 -

tonság nem ilyen eldobható tömegtermék. Mindkettő az emberiség civilizációs fejlődése által kitermelt alapérték. Megszenvedtünk érte, mint kagyló a gyöngyért. Nem kidobni kell, hanem fejleszteni és növelni. Ha mi rontottuk el, nekünk kell kijavítani is, hiszen elődeinktől örököltük és nekünk is tovább kell örökítenünk a jövő generációkra. Ne kelljen nekik is, újra és újra megszenvedni érte, elkövetve a mi általunk és a mi őseink által jogállamiság és jogbiztonság hiányában elkövetett hibákat. Mai világunkban (Afrikában, a Közel-Keleten) van már néhány olyan nép, ahol felbomlott az állam és szétesett a jogrend, ők a globális világrend legnagyobb kihívásai. A nagy felfordulás, a nagy káosz nagyon erős, akár erőszakos rendért kiált. Holott a világnak elege lett a totális diktatúrák 20. századából, ezért tűzte ki célul és emelte alkotmányos rangra a jogállamot és a jogbiztonságot.

Egyetértve Petrétei Józseffel: "Annyi azonban bizonyosan megállapítható, hogy a jogállam fenntarthatóságát feltétlenül biztosítani kell, mert a ma zajló változási folyamatok kiszámíthatósága és stabilitása, a biztonságérzet és az életminőség javítása leghatékonyabban csak a modern jogállam keretei között valósítható meg."[14]

"Mindössze" annyi a dolgunk, hogy kitaláljuk, ebben a terápiás javaslatban mit is értünk "a modern jogállam keretei" alatt, és hogy megtaláljuk a jogalkotásban azt "a bizonyos mértéket", amit - jogbiztonságunk érdekében - nem léphetünk túl.

Kellő tisztelettel a nagy elődeink által vallott és ránk hagyott értékek iránt, valamint mértéktartó kreativitással, ki is fogjuk fejleszteni a modern jogállam kereteit és meg fogjuk találni azt a bizonyos mértéket is. Nincs más választásunk. ■

- 81 -

JEGYZETEK

[1] Kilián Imre: Szemantikai alapú jogi tudásmenedzsment technológiák. PhD doktori értekezés, PTE ÁJK DI. Kézirat 7-8. o.

[2] Bíró György - Lenkovics Barnabás: Magyar Polgári Jog. Általános tanok. Novotni Alapítvány, Miskolc, 1996. 198. o.

[3] Szladits Károly (szerk.): A magyar magánjog I. kötet. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1941. 40-44. o.

[4] ABH 1992. 59. 65-66. o.

[5] Az Alkotmány Kommentárja. Szerk.: Jakab András. Századvég Kiadó, Budapest, 2009. I. kötet 163. o.

[6] Uo. 163-192. o.

[7] Bándi Gyula: Fenntartható fejlődés és a környezethez való jog. In: Fenntartható fejlődés-fenntartható jogállam. Emberi Jogok Magyar Központja Közalapítvány, Budapest, 2005. 100-127. o.

[8] Petrétei József: Fenntartható jogállam. In: lásd 7. lj. 10-29. o.

[9] Uo. 13. o.

[10] Uo. 19. o.

[11] Uo. 24. o.

[12] Uo. 29. o.

[13] Meszlény Artúr: A polgári törvénykönyv szocializálása. "Jogállam" Könyvtára, Bp 1917.

[14] Petrétei: i. m. 29. o.