A locatio conductiónál a másért való felelősség minden más szerződéstípushoz képest szélesebb spektrumban jelentkezik. A sok tényállás között mondhatni csupán az e pluribus unum pozíciójával rendelkezik a szerződő partnernek átadott rabszolga által a szerződési partner sérelmére elkövetett lopásért (és károkozásért) való felelősség, amely a reálszerződések körében oly fontos szerepet játszik.[1]
A locatio conductiónál a felelősségi kérdéseket a klasszikus jogban általában a culpa levisért való felelősség, adott esetekben pedig a custodia-felelősség alkalmazásával oldották meg. Előre kívánom bocsátani, hogy megítélésem szerint a culpáért való felelősséget a római jogban erősen objektivizált felelősség volt, amennyiben a bonus pater familias diligentiáját olyan magas szintre állították be, amelyet az emberek jelentős része saját gondosságával nem tudott megütni. Emellett a culpáért való felelősség objektív jellegét erősítette, hogy a culpát sok esetben vélelmezték, akár megdönthetetlen vélelem formájában is, vagy akár fikcionálták, mindenesetre igyekeztek a culpával kapcsolatos bizonyítási szükséghelyzetet elkerülni. Ez a tendencia még inkább jellemezte a posztklasszikus és iustinianusi jogot, amelyben az objektív custodia-felelősséget felváltotta az elvileg szubjektív culpa in custodiendóért való felelősség, ill. diligentia exactissima követelménye. Es bár a custodia a klasszikus jogban megítélésem szerint egyértelműen objektív felelősséget jelentett, nem szabad megfeledkezni arról, hogy ez a felelősségi alakzat elsősorban a lopásra terjedt ki. míg egyéb esetekben csak kazuisztikus mérlegelés alapján nyert alkalmazást.[2]
Azt bizonyos értelemben természetesnek nevezhetjük, hogy ha egy ház bérlőjének a bérbeadó rabszolgái kárt okoznak, vagy sérelmére lopást követnek el, akkor a vétlen bérbeadó e deliktumokért a szerződés alapján nem felel, hanem csak a deliktumokat elkövető rabszolgák tulajdonosaként vonható noxálisan felelősségre.[3] Annál meglepőbb viszont a munkavégzésre bérbeadott rabszolga[4] által elkövetett lopás megítélése az alábbi Paulus-szövegben:
Si hominem tibi locavero, ut habeas in taberna, et is furtum fecerit, dubitari potest, utrum ex conducto actio sufficiat, quasi longe sit a bona fide actum, ut quid patiaris detrimenti per eam rem quam conduxisti, an adhuc dicendum sit extra causam conduction is esse furti crimen et in propriam persecutionem cadere hoc delictum: quod magis est (Paul. XXII ed. D. 19. 2, 45, 1).
A tényállás szerint a boltban végzendő munkára kibérelt rabszolga meglopta a boltost. Paulus fölteszi a kérdést, hogy vajon ebben az esetben elegendő súlyú szankciót jelent-e, ha a bérlő, vagyis a boltos a bérleti szerződés alapján perelhet, mert a bona fidestől igen távol esik
- 19/20 -
az, amikor a bérlőnek a bérelt dolog okoz kárt. Mivel pedig a lopás bűncselekménye kívül esik a bérleti szerződés körén, sajátlagos, önálló szankcionálást kell, hogy maga után vonjon.
A szöveget többen gyanúsították interpolációval,[5] és az valóban fölvet bizonyos kételyeket. Paulus döntése jelentősen eltér egy hasonló tényállásnak Africanus által adott megoldásától, amely szerint a bérbeadó ignorantiája esetén alternative perelhető a szerződés alapján vagy noxalis actióval (a választás joga azonban az ignorans bérbeadót illeti meg, ill. mindenképpen gyakorolhatja a noxába adást), scientiája esetén viszont a noxae deditio lehetősége nélkül terheli - szintén alternative - a kontraktuális és a deliktuális felelősség.[6] De a szöveg önmagában véve sem problémamentes. Arra a kérdésre ugyanis, hogy vajon elegendő súlyú szankciói jelent-e adott esetben az actio conducti, nem adekvát az a válasz, hogy az adott esetben nincs is helye a szerződés alapján való igényérvényesítésnek. Stilisztikailag igen suta a bona fides súlyos megsértésére való hivatkozás után a jellegtelen quid patiaris ... quam conduxisti kitétel.
Ezen aggályok ellenére Zimmermann úgy véli, hogy a Paulus-szöveg a klasszikus jogtudósok nézetét tükrözi, akik azon a nézeten voltak, hogy mivel itt a szerződési jogviszony csupán alkalmat adott a deliktum elkövetésére, csak deliktuális felelősség állapítható meg.[7]
A Zimmermann által adott magyarázat kissé anakronisztikus, másrészt nem vet számot azzal, hogy Paulus a rabszolga által elkövetett lopást furti crimennek nevezi. Ismeretes, hogy a későklasszikus korban a lopás alapján már többnyire kriminális eljárás indult, bár a sértettnek joga volt a magánjogi actio furti megindítására is.[8] Valószínűleg ez az "alternatív kriminalizáció" adott alapot arra, hogy Paulus az adott esetben kizárja a bérbeadó kontraktuális felelősségét.
A Paulus által említett furti crimen kitétel alapján föltételezem, hogy az Africanus és Paulus közötti véleményeltérés hátterében nem a szabiniánusok és a prokuliánusok kontroverziája áll,[9] hanem a tárgyalt esetek kazuisztikus megítélése.
A bérbeadott rabszolga károkozásáért való felelősségről szól a következő, Labeótól származó szöveg:
Servimi meum mulionem conduxisti: neglegentia eius mulus tuus perit, si ipse se locasset, ex peculio dumtaxat et in rem versimi damnum tibi praestaturum dico: sin autem ipse eum locassem, non ultra me tibi praestaturum, quam dolimi malum et culpam meam abesse: quod si sine definitione personae mulionem a me conduxisti et ego eum tibi dedissem, cuius neglegentia iumentum perierit, Ulani quoque culpam me tibi praestaturum aio, quod eum elegissem, qui eiusmodi damno te adficeret (Lab. posteriorum libro V a lav. epit. D. 19, 2, 60, 7).
Tu felfogadja (kibérli) Ego öszvérhajcsár-rabszolgáját. A rabszolga gondatlansága miatt Tu öszvére elpusztul. A szöveg kél esetet különböztet meg: ha a rabszolga maga adta bérbe munkaerejét, akkor Ego - a rabszolga tulajdonosaként - csak actio de peculióval vagy actio de in rem versóval perelhető, ha viszont Ego adta bérbe rabszolgáját, akkor a szerződés alapján felel saját dolusáért és culpájáért. A szöveg befejező részében Labeo még hozzáteszi, hogy ha a szerződés nem határozta meg a bérbeadásra kerülő öszvérhajcsár-rabszolga személyét, és így utóbbit a bérbeadó választotta ki rabszolgái közül, akkor a bérbeadó a károkozó rabszolga kiválasztásával kapcsolatos gondatlanságáért is felel.
A szöveget, ill. annak egyes részeit többen gyanúsították interpolációval. Schulz a si ipse se locasset ... ipse eum locassem szövegrészt interpolációnak tulajdonítja.[10] Mayer-Maly szerint pedig e szövegrész folytatása is (a iumentum perierittel bezárólag) interpolált.[11] Másként
- 20/21 -
látja a kérdést Cannata, aki a quod si sine előtti szövegrészt majdnem teljes egészében - az et culpam meam kitétel kivételével - eredetinek tartja, attól kezdve viszont végig törli a szöveget.[12] A legújabb irodalomban Fiori -megítélésem szerint joggal - bírálja Schulz, Mayer-Maly és mások nézetét, rámutatva arra, hogy számos forrás tanúsága szerint a rabszolgák a klasszikus korban is bérbe adhatták saját munkaerejüket.[13]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
