A tanulmány az öröklési jog egyik legproblematikusabb területével, a végrendelkező akaratának tisztességtelen befolyásolásával foglalkozik. A szerző vizsgálja a tisztességtelenség fogalmi elemeit, igyekszik rávilágítani arra, hogy a végintézkedési szabadságot korlátozó befolyásolás egyfajta érvénytelenségi okként miként jelenik meg a jelenlegi hazai szabályozásban és a bírói gyakorlatban.
A tanulmány első része az örökléshez való jog egyes kérdéseit taglalja. Az Alaptörvény védi az örökléshez való jogot, amely mind a passzív, mind az aktív öröklési jogot magába foglalja. Az öröklési jogviszonyok jellemzője az egyén önrendelkezési jogosultságának halál esetére való kiterjesztése miatt még a tulajdonnal való rendelkezés jogánál is tágabb kategória. E megállapítás azonban nem jelenti azt, hogy a végintézkedési szabadság ne esne korlátozások alá. Ilyen korlátozó intézményként említi a szerző a kötelesrész vagy végintézkedés mellett is megjelenő osztályrabocsátási kötelezettséget. E jogintézmények mellett a végrendelet törvény által előírt alaki követelményei és az érvénytelenségi okok is szolgálhatnak a végintézkedési szabadság korlátozásának.
A szerző a végintézkedési szabadságot a szerződési szabadság oldaláról is megközelíti, kitérve a tartalom szabadságra, a juttatásban részesülő személyek kijelölésére pozitív és negatív irányba, melynek tipikus példája az örökösnevezés, illetve a kitagadás és a kizárás. A szerző utal a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) dogmatikai változására. A törvényes öröklés rendjét szubszidiárius öröklési rendként jelöli meg a végintézkedésen alapú örökléssel szemben, amelynek köszönhetően kevésbé tekint már úgy a törvényes öröklés rendjére, mint az örökhagyó vélelmezett akaratára. A szerző álláspontja szerint a végintézkedési szabadságnak egyik feltétele, hogy a végrendelkező önálló, saját meggyőződése szerint tegye meg a végakaratát. Ennek hiányában a végrendeleti intézkedés nem az örökhagyó, hanem egy másik személy akaratát hordozza, így előtérbe kerülhetnek a törvényes öröklési szabályok.
- 67/68 -
A tanulmány második része jogtörténeti elemzéssel folytatódik. Králik Lajos több mint száz éve írt tanulmányában a tisztességtelen befolyásolás tényállását illetlen befolyás kifejezéssel használja, ami elvárja, hogy a végrendeleteknél az akaratnak szabadnak és önállónak kell lennie. Raffay Ferenc is a tényállás kodifikációját támogatta, egyfajta megtámadási ok törvénybe foglalását szorgalmazva. Az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 1953. §-a már önálló megtámadási okként nevesíti a tisztességtelen befolyásolást. Teller Miklós szerint önmagában az a körülmény, hogy az örökhagyó más rábeszélése miatt határozza el a végrendeletet megtételét még nem teszi érvénytelenné a végrendeletet.
A tanulmány harmadik részében a történeti áttekintést követően a szerző a tisztességtelen befolyásolás egyes fogalmi elemeit vizsgálja a szakirodalomban megjelenő egyes álláspontok bemutatásán keresztül. Elsőként Anka Tibor álláspontját ismerteti, miszerint a tisztességtelen befolyás a jóerkölcsbe ütköző magatartáshoz hasonló, de annak szintjét el nem érő érvénytelenségi ok, amely nem az élők közötti jogügylet, hanem csak a végrendeletekre nézve értelmezhető érvénytelenséget eredményezően bír hatással.
A szakirodalom által kidolgozott fogalom szerint tisztességtelen befolyásnak minősül az olyan meg nem engedett aktív vagy passzív magatartás, mely a társadalom erkölcsi megítélése szerint alkalmas arra, hogy az örökhagyót a tények helyes értékelésén alapuló, valóságos végrendelkezési akaratától eltérő végintézkedés tételére késztesse. Konkrét példát említ a tanulmány többek között a hízelgés, testi vagy szellemi gyengeség kihasználása megjelölésével, amely alkalmas lehet az örökhagyó eredeti akaratának döntő mértékű megváltoztatására.
A szerző a legújabb bírói gyakorlatot elemezve a tisztességtelen befolyásnak további fogalmi elemeit ismerteti. A Kúria által közzétett BH2020.270. számú határozat szerint "Tisztességtelen befolyásolás - egyebek mellett - akkor valósul meg, ha valaki azért, hogy ő vagy az általa támogatott személy a hagyatékból részesüljön, olyan etikátlan magatartást tanúsít, amely alkalmas az örökhagyó végintézkedési akaratának a befolyásolására. Ilyen magatartás különösen, ha az adott személy az örökhagyó idős korából és hanyatló egészségi, illetve szellemi állapotából adódó kiszolgáltatott helyzetével visszaélve - részben formális gesztusokkal és valótlan állításokkal - az örökhagyó bizalmába férkőzik; az előtte ismert, korábban megnevezett örököst hamis színben feltüntető, vagy őt lejárató valótlan nyilatkozatokat tesz." A szerző megemlíti, hogy a bírósági határozat példálózó jellegű, nem ad kifejezetten kimerítő jellegű definíciót.
A szerző a befolyásolhatóság kérdésköre tekintetében az örökhagyó belátási képességével kapcsolatban az akaratgyengeség miatt fennálló azon veszélyre hívja fel a figyelmet, amikor nem indokolt a végrendelkező cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alá helyezése. Külön kiemelni a közvégrendeletet készítő közjegyző és az ügyvéd közreműködésének jelentőségét. Ezzel kapcsolatban a szerző szerint az örökhagyónak a belátási képessége minimális szintjével kell rendelkeznie, vagyis tisztába kell lennie a végrendelet természetével, céljával és jogi hatásaival. Ennek eldöntése a kognitív képességek meglétének kérdéseit jelentheti.
Külön foglalkozik a tanulmány az olyan hatalmi-bizalmi viszonyokkal, amelynek során a végrendelkező és azt őt befolyásoló személy egyfajta alávetettségi és függőségi viszony-
- 68/69 -
latban állnak. Általában a családtagok közötti viszony - különös tekintettel az ápolás, gondozás esetében - nem állapítható meg a tisztességtelen befolyásolás. A szerző elemzés alá vesz bizonyos speciális élethelyzetekből adódó viszonyokat. Ennek során megállapítja, hogy a gyám-gyámolt, gondnok-gondnokolt, a beteg és orvos közötti viszony, illetve az ápolási, gondozási viszonyok körében a bentlakásos intézményekben, otthonokban tartózkodó időskorúak esetlegesen befolyásolása olyan területek, amelyek szakmaietikai szabályokat is felvetnek. A francia és német szabályozásban fellelhető tilalom mintáján keresztül a szerző rámutat a magyar bírói gyakorlat korábbi és az új törvényi előírásokra. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eütv.) 2021. január 1-jén hatályba lépett rendelkezése szerint egészségügyi dolgozó semmilyen pénzbeli ellenszolgáltatást nem kérhet és nem fogadhat el a jogszabály által megállapított térítési díjon felül.
Az örökhagyó akaratának megváltoztatása körében a szerző angol és francia öröklési jogintézményeket hasonlít össze. Az angol öröklési jogban ismert undue influence tartalmát tekintve kizárólag a kényszerre korlátozódik, amely azonban nem csak fizikai kényszer, hanem a rábeszélés és az erőszakos meggyőzés útján is megvalósulhat. A korábbi francia jog által ismert suggestion és captation intézménye az olyan számító, becstelen magatartást szankcionálta, amelynek célja a végrendelkező vagyoni rendelkezésének illetlen befolyásolása.
A tanulmány utolsó része a tisztességtelen befolyás bizonyíthatósága kérdésével foglalkozik. A szerző megjegyzi, hogy az esetleges utaló jegyek a háttérben, vagyis a pszichében zajló folyamatok eredményeképpen vizsgálható. Ennek következtében a szabad bizonyítás perjogi elve alapján ítélkező bíró a bizonyítás nehézségeivel szembesül.
Zárásként a szerző kijelenti, hogy a tisztességtelen befolyásolás intézménye az európai jogrendszerek közös örökségének tekinthető, még akkor is, ha számos nemzeti jog sui generis törvényi tényállásként nem szabályozza. Álláspontja szerint a törvényi vélelem felállítása nem indokolt. Külön kiemeli az Eütv. új 138/A. §-át a bentlakásos ápolási otthonokban tett végrendeletek érvénytelenségével kapcsolatban, amely az örökhagyó rokonainak nyújthat megfelelő védelmet. Végezetül a jogalkalmazók fennálló szakmai kötelességére hívja fel a figyelmet: észlelni kell a végrendelkező belátási képességének hiányát, a befolyásmentes nyilatkozatot, valamint fel kell ismerni a tisztességtelen befolyásra utaló körülményeket. ■
Visszaugrás
