Hazánkban évente mintegy 8000 rendkívüli haláleset kivizsgálatlanul marad, mivel az eljárás szabályai ellentmondásosak és a pénzügyi lehetőségek ellenérdekelté teszik a hatóságokat egyes ügycsoportok tisztázásában. A halál megállapítását végző és a rendkívüli eljárást kezdeményező orvos eljárási szerepe gyenge és részben tisztázatlan, és az eljárás elmaradásával vagy késedelmével elenyésznek a bizonyítékok. Ez a hatályos anyagi és eljárási szabályok revízióját indokolja.
Minden közösségben, a legkorábbi társadalmakban is fontos szerepet játszott a közösség tagjai halálának megállapítása, az utódlásról való, döntés illetőleg azon garanciák kialakítása, hogy az emberi életet elvenni csak meghatározott felhatalmazás birtokában lehessen. A munkaerő újratermelése és a társadalom békéje azt igényelte, hogy a hatalom szervezze meg minden erőszakra gyanús haláleset kivizsgálását. A mindenkori hatalom emellett fenntartotta magának azt a jogot és privilégiumot, hogy "élet-halál felett döntve" a halálbüntetésről, az élet elvételéről, az ezzel azonos értékű száműzetésről döntsön. Minden olyan cselekmény, amely ezzel szemben önkényesen, vagy a hatalom felhatalmazása nélkül alkalmazott erőszakot, elítélésre került, illetve az önkezű erőszakot is korlátok közé szorították.[1]
A szűken értelmezett rendkívüli hálál fogalma többé-kevésbé azonos az európai országokban és az angolszász területeken. A tágabb értelmezés (természetes, de bizonytalanságokat mutató halálok), amely az állami szervek ellenőrző eljárását és az orvosi halálok megállapításon túlmutató eljárás lefolytatását teszi kötelezővé, már nagyobb eltéréseket mutat. A következőkben bemutatom a ma hatályos magyar eljárási rendszer főbb ellentmondásait, szakmai és szabályozási elégtelenségeit, a jogértelmezésben mutatkozó bizonytalanságokat.
Az eljárás főszereplői az orvosok és a hatóságok. Az orvosok legalább annyi hibát követnek el a halottvizsgálati eljárásban, mint a hatóságok, jelen munkámban azonban elsődlegesen az állami szervek és hatóságok részéről felmerülő és a szabályozásban rejlő ellentmondásokra és rossz gyakorlatra koncentrálok. A példaként említett esetek az ország minden részéből hozzám érkezett megkeresések, tanácskérések, jelzések, továbbképzéseken felmerül ügyek valamint saját és intézetünk tapasztalatai alapján kerültek az anyagba, kizárólag példaként, nem általánosítás szándékával és nem az eseti felelősség vizsgálatának igényével. Személyes tapasztalatom, hogy ahol a hatóság és a szakértők kapcsolata jó, ott a szakmai konzultációk eredményeképpen szakszerű és a fölösleges költséggerjesztést kerülő eljárásrend, napi konzultációkra épülő probléma megoldás érvényesül.
1. Az erőszakos, illetőleg a társadalmi és hatalmi értékek szempontjából el nem fogadott halálesetek kivizsgálására az angolszász rendszerben az 1200-as évek-
- 111/112 -
től építették ki azt, az ún. coroneri rendszert,[2] amely változtatásokkal ugyan, de máig is megtalálható az angolszász jogrendszerű országokban, s ennek mintájára épült ki a jelenleg az USA-ban működő rendszer is. A részletek ismertetése nélkül kiemelhető ennek néhány jellegzetessége:[3]
- a coroner az államhatalom nevében eljárva (hatósági jogkörben) vizsgálja a haláleseteket;
- a coroner a haláleset kivizsgálása során az eljárás ura, aki, ha kell tárgyalást, meghallgatást, részletes bizonyítást, részletes bizonyítási adminisztratív eljárást is lefolytathat, melynek végén határozatban állapítja meg a halál okát, módját és ad felhatalmazást a temetés és anyakönyvezés feladataira;
- a coroneri eljárásban az eljárás segítői a helyi, illetőleg állami/szövetségi rendőri erők;
- a hagyományos történeti rendben a coronerek általában jogász, illetve államigazgatási szakemberek voltak, melyek az elmúlt évszázadban, illetőleg az elmúlt évtizedekben egyre erőteljesebben felváltotta az orvosi végzettség a coronerek megjelenése, akik ezekben az ügyekben nemcsak az adminisztratív, hanem az orvosi kompetencia alapján eljárva vizsgálják az eseteket;
- a coronerek mögött az orvostudomány előrehaladtával szakértői intézetek, bűnügyi technikai háttér jelent meg és a formális, tanúvallomásokon alapuló eljárás egyre erőteljesebben az objektív bizonyítékokon alapuló eljárássá alakult át.[4]
2. Az európai kontinentális modellben a halálesetek vizsgálatában az orvos, illetve a rendőrség, vagy ennek megfelelő szerv tevékenysége erőteljesebben szétválasztott. Az orvos tevékenysége elsődlegesen szakértői jellegű. Az ügy ura és az eljárás bonyolítója általában nem az orvos. A bíróság vagy más hatóság kötelessége volt a nem természetes halálesetek, illetve a sérülések vizsgálata. Justinianus Kódexe a VI. században egyes esetekben kötelezővé tette orvosi vélemény kikérését, amelyet az igazságszolgáltatás során figyelembe kellett venni. Nagy Károly 806. körül vezette be a halálesetek jogilag is formalizált kivizsgálását, a XIII. századi olasz területeken a bíróságok konzultáns orvosokat alkalmaztak és Bolognában, az 1300-as években már igazságügyi orvosi boncolások is voltak. Ugyancsak a XIII. században jelent meg Tung Tzu munkája Kínában, amely kézikönyv[5] a halálesetek medicolegális vizsgálatához. A bambergi érsekség számára 1507-ben Johann Schwarzenberg (a püspöki bíróság bírája) által készített büntető törvény minden erőszakos halálesetnél kötelezővé tette az orvosi vizsgálatot. Ez a törvénykönyv lett az alapja V. Károly 1532-ben, a regensburgi Birodalmi Gyűlésen hozott szabályának. E szerint amennyiben a gyilkosság vagy sérülés kivizsgálása során vagy a bíró számára történő bizonyítása során az orvosi tanúvallomás szerepet játszhat, akkor kötelező ezt igénybe venni.[6] Az európai és a kínai törekvések szakmai, tudományos bizonyításra törekedtek a kor lehetőségeinek és tudásszintjének megfelelően, míg az angolszász modellben a coroner eljárása nem követelt tudományos bizonyítást, ez csak az 1800-as évektől vált tendenciává majd követelménnyé.[7]
3. Mindkét esetben és mindkét jogrendszerben jellemző, hogy az állami közigazgatási, vagy büntetőeljárás csak akkor kezdődhet meg, ha az eset, mint tisztázatlan, gyanús vagy nyilvánvalóan külső erőszak által bekövetkezett haláleset bárki, de elsősorban az észlelő orvos által bejelentésre kerül az érintett hivatal, illetve szervek felé.[8] Az eljárás alapvetően hivatalból indul, a bejelentésre kötelezett személy (általában a halál tényét észlelő orvos) jelzése alapján. A bejelentő - mintegy szubszidiárius jelleggel - azonban lehet olyan személy is, akinek érdeke fűződik a bejelentéshez, az ügy kivizsgálásához.
A hatósági vizsgálatok további tisztázást nem igénylő ügyekben a halál megállapítása orvosi, elsődlegesen kezelőorvosi feladat, amelyet egy formalizált eljárásban végeznek el az orvosok, melynek végén kiadják azt a bizonyítványt, azaz igazolást, amely a haláleset regisztrációs típusú közigazgatási nyilvántartásba vételéhez, a halotti anyakönyvezéshez szükséges, amely alapjául szolgál a t további eljárásoknak a temetéstől az özvegyi jogok érvényesítéséig.[9]
A halál megállapításával kapcsolatosan az eljárás
- 112/113 -
legalább két szakaszáról beszélhetünk, melynek első szakasza a halál tényének megállapítása, illetőleg a rendkívüli halál gyanújának felvetése, vagy elvetése, míg a második szakaszban a halál okának tisztázása zajlik, mely megtörténhet akár a boncolás mellőzésével, akár kórboncolás, hatósági boncolás, vagy igazságügyi boncolás keretében is. Még az első eljárási szakasz a halál tényének a megállapítása nagyjából egységes, addig a második szakaszban lényegi különbségek vannak a rendkívüli halál és a természetes halál esetében.
A majd egy évezredre visszanyúló hagyományok és a rendkívüli halál fogalmának táguló értelmezése mellett azt gondolnánk, hogy a jogalkalmazó számára egyértelmű, mikor kell rendkívüli haláleseti eljárást kezdeményezni és lefolytatni, de napi tapasztalatok szerint ez nem így van.
A halál és rendkívüli halál fogalmi szabályozásának hazai törvényi alapja az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (továbbiakban: Eü. tv.), amely önálló fejezetben tárgyalja a halottakkal kapcsolatos speciális kérdéseket, egyben a "beteg" fogalma alá sorolja a halottat is,[10] amennyiben az orvosi eljárások alanya. A gyakorlatban problémát jelent a nem egészségügyi hatóságoknak, hogy nem saját ágazati törvényeik zárt rendszerében kell a rendkívüli haláleseti eljárást lefolytatni.
1. A magyar egészségügyi ellátórendszer egy társadalombiztosítási elemeket is felmutató állami egészségügyi ellátórendszer.[11] A rendszerváltást követően az addigi állami egészségügyből politikai és gazdasági célkitűzésként is a társadalombiztosítási rendszer felé történtek reformlépések. A korábbi állami szolgáltatások teljes egészében megmaradtak állami vagy biztosítási szolgáltatásként, a sokak által vitatott gazdasági stabilizációs intézkedések pedig a biztosítás profiltisztítását, mint gazdaságfilozófiai és társadalompolitikai fordulatot is tartalmazták,[12] szűkítették a korábbi egészségbiztosítási csomagot. 1998-at követően - részben tudatosan, részben a gazdálkodás lehetetlensége miatt - "elállamiasult" a rendszer.[13] A biztosítási alapok működésének feltétele, hogy tisztázásra kerüljön, mely szolgáltatások tartoznak a biztosítási csomagba és melyek tartoznak az állam (nem társadalombiztosítási) felelősségébe. Ez utóbbi 1998-ig csak az Egészségbiztosítási Alap Költségvetéséből, indirekt módon volt kivehető. Ebben évente megjelent egy, az állami költségvetésből a népegészségügyi feladatokra és a "magzatvédelemre" szóló,[14] de a társadalombiztosítási ellátások nyújtására szerződött egészségügyi szolgáltatók számára - a biztosítási szolgáltatásokkal együtt és azok módjára - juttatott összeg.
Az Eü.tv. kísérletet tett arra, hogy definiálja az állami feladatokat az egészségügyben, elhatárolva ezeket a helyi önkormányzatok feladataitól, és a pénzellátásfinanszírozás tekintetében pedig elhatárolva az állami és a biztosítási felelősség körébe tartozó ellátásoktól. Meghatározásra került azon ellátások köre, amelyben a betegellátásra elsődlegesen területi elv szerint jogosultak az igénybevevők, akár előzetes biztosítási jogviszony nélkül is. A halottügy nem került e szabályok hatálya alá, így a halott - a haláleset eljárási kezelése szempontjából - négy kategóriába volt sorolható:
- biztosított fekvőbeteg halott
- biztosított járóbeteg halott
- nem biztosított, természetes halálokú halott
- rendkívüli haláleseti halott.
Az a) és b) kategória a társadalombiztosítási jogviszonyuk során elhunytakra vonatkozó finanszírozási besorolásnak felel meg. A kórházi ellátás általános finanszírozási szabályai a fekvőbeteg ellátás során meghaltak halottkezelését és boncolását más szabályok szerint és más finanszírozási kondíciókkal térítette meg az intézményeknek, mint az otthon, közterületen elhunytak esetében, akik "ambuláns ellátásként" kerültek boncolásra. Ez utóbbiak boncolásáért alacsonyabb térítést kapnak a kórházak. A mindenkori biztosítási finanszírozási feltételek jelentősen befolyásolták a boncolások számát, e tekintetben a szakmai szabályok erősen háttérbe szorultak.[15] A magyar állampolgárok biztosítási jogviszonyát 2006-ig nem ellenőrizték az ellátás igénybevételekor,[16] a "nem biztosított" fogalma tehát elsődlegesen a hazánk területén elhunyt kül-
- 113/114 -
földi állampolgárokat jelentette. Esetükben a szolgáltató számára sokszor egyáltalán nem térült meg a halottkezeléssel kapcsolatos kiadás (magyar biztosításuk nem volt, utazási biztosításuk pedig általában a halott hazaszállítását, de nem a boncolását fedezte). A külföldiek között nagyobb arányú a nem természetes okú halálozás. (Azok tartózkodnak külföldön, akiknek egyébként ezt az egészségi állapota megengedi, de a halál oka sokszor a közlekedési vagy sport baleset, egyéb balesetek.) A gyakorlatban az eddigiekben kifejtettek és a bonyolultabb ügyintézés miatt a külföldiek halálesetét sokáig szinte rutinból hatósági ügyként kezelték, illetve hirtelen halálként is az igazságügyi orvostani apparátus végezte a halottvizsgálatot.
2. A "nem természetes halál" esetében a rendőrhatóság általában elindítja a rendkívüli haláleseti eljárást, amelynek költségei az államot (a hatóság állami költségvetésből kapott szakértői költségvetését) terhelik.[17] Az ebben szakértőként eljárni jogosult és köteles intézményeknek - amelyek körét kormányrendelet határozza meg[18] - tételes elszámolás alapján a szakértői tevékenységért köteles a hatóság - a költségeket is magába foglaló - díjat fizetni Ez eredményezi, hogy "határesetben" a rendőrhatóság inkább nem rendeli el a hatósági eljárást és boncolást, hanem abban bízik, hogy klinikai pathológiai boncolás történik, ami még egy esélyt ad a rendkívüli észleletek visszajelentésre,[19] de kíméli a hatóság költségvetését.
2006-ban az Eü. tv. módosításával az állami költségvetés terhére finanszírozott állami ellátásként került a jogszabályba a halottakkal kapcsolatos minden orvosi ellátás.[20] Elméletileg tehát megszűnt az egészségbiztosítási ellátási jelleg. Ennek két oka volt. Egyrészt a tervezett biztosítási reform, az előkészítés, kidolgozás alatt álló több pénztáras egészségbiztosítási rendszer, amelyben az egyes pénztárak egészségügy-politikai megfontolásaitól függetlenné kellett azokat az ellátásokat, amelyek nem nélkülözhetők, de a szokvány költségkímélő gazdálkodás áldozataivá válhatnának. A pathológia és a rendkívüli haláleseti boncolás is jelentős minőségbiztosítási tényező az egészségügyben, nem szabad, hogy jelentősége csökkenjen. A vizitdíjas ellátások köre ugyanebben az időszakban a biztosítási ellátásokra vonatkozott, a mentesítés legegyszerűbb és legegyértelműbb eszköze is az állami besorolás volt.
Másrészről véglegesen rendezni kellett azt az abszurd helyzetet, amely a biztosítási ellátások mintájára a halottvizsgálat és boncolás tekintetében is havi meghatározott darabszám-korlátot alkalmazott. E szerint (teljesítmény volumen korlát, azaz TVK) egy-egy egészségügyi beavatkozást csak meghatározott számban finanszíroz a Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP), ezzel ösztönözve az intézményeket, hogy fölösleges beavatkozást ne végezzenek, illetve indokolatlanul nagy mennyiségű ellátást ne számoljanak el. A létszám fölötti beavatkozást az OEP nem fizeti ki, bármilyen okból (pl. járvány, tömeges baleset) végezték is. Ezáltal a beteg előjegyzések hosszabbak, az ellátásokat a korlátozott számnak megfelelően tervezik, heteket, hónapokat kell várni. Ez számos estben méltánytalan, de két területen nyilvánvalóan tarthatatlan: a szülés és halálozás területén. Itt kizárt a számbeli csalás lehetősége, hiszen a jogképesség keletkezése és megszűnése kapcsolódik hozzá, hatósági regisztrációs aktusok sora validálja a biztosításnak jelentett eseményt. Ezen túlmenően pedig ez az a két terület, amelyre nincs sem befolyásolási lehetősége az intézménynek, sem előre tervezhetőségről nem beszélhetünk.[21] A volumenkorlátot a boncolások tekintetében 2007 decemberében megszüntették,[22] majd a kivételt a boncolás mellőzésével járó pathológiai eljárásra is kiterjesztették. Nem változott azonban, hogy a boncolás csak formálisan nem egészségbiztosítási ellátás, de jelentési, elszámolási, finanszírozási rendszerében - teljes mértékben - osztja a biztosítási ellátások sorsát. (A fekvőbeteg ellátó intézménynek az OEP felé a rendkívüli halálesetet is jelentenie kell, de nem "finanszírozási esetként", hanem úgy, mintha magánbeteg ellátását végezte volna. A háziorvosoknak ilyen kötelezettsége nincs.)
3. Továbbra is a finanszírozási kettősség jellemzi a halottügyet: állami feladat az egészségügy nézőpontjából, és állami feladat a d) pontba sorolt rendkívüli haláleseti eljárás szempontjából is. A finanszírozás logikája és költségvetési telepítése két teljesen külön logika szerint és elkülönült rendszerben jelenik meg,
- 114/115 -
ezért a finanszírozásra kötelezett állami szervek abban érdekeltek, hogy a másikra tolják át a feladat ellátását és ezzel saját költségvetésüket kíméljék. Ebből eredően a rendkívüli halál fogalmának értelmezése eltérő az OEP és a rendőrhatóság jogalkalmazásában, mindkettőben a költségkímélet áll előtérben, sokszor éppen az eredeti társadalmi és jogalkotói céllal ellentételesen, a haláleset összes körülményének és okának megnyugtató tisztázását akadályozva. Így a területi hatályú az állami feladat helyett az eljárási alapú, az eljáró szerv státuszára hagyatkozó szervi hatály határozza meg a halott kezelését és a halálok valamint a halál körülményeinek tisztázását.
Az OEP finanszírozás megtagadása "csak" az ellátó intézmény anyagi veszteségeinek növelését és az állami feladat után kötelezően járó juttatás jogszerűtlen visszatartását jelenti,[23] de a rendkívüli haláleseti eljárás elmaradása súlyos egyéb konzekvenciákkal is jár, akár a bűncselekmények felderítetlenségét is eredményezheti. A boncolás ugyanis az idő múlásával már nem tud minden körülményt feltárni, a vizsgálatok egy része nem végezhető el, illetve az értékelés bizonytalansága megnő. Az újraboncolás értékelhetősége meglehetősen korlátozott még néhány nap elteltével is, de az azonnali mintavétel, nyomrögzítés, fotó dokumentáció készítése, stb. a későbbiekben már nem pótolható.
A részletes elemzést mellőzve szükséges kiemelni, hogy a pathológiai és a rendkívüli haláleseti orvosszakértői eljárás szakmai tartalma, eljárási tartalma, aspektusai nem teljesen azonosak, nem véletlen, hogy két különböző, csak részben azonos kompetenciájú szakterületről van szó, s a szakértői boncolásra is csak végső esetben rendelhető ki pathológus. Így előfordulhat, hogy az eljárás későbbi szakaszában rendkívülinek átsorolt haláleset klinikai pathológiai boncolási jegyzőkönyve csak korlátozottan értékelhető szakértői szempontból, azaz a bizonyítás lehetősége pótolhatatlanul csökken, a bizonyítékok elenyésznek.
E helyütt ettől eltekintünk a halál megállapítással kapcsolatos fogalmak ismertetésétől, hiszen a halál módjának, illetőleg okának tisztázására csak azt követően kerülhet sor, hogy a halál tényéről bizonyosan meggyőződött az azt vizsgáló orvos, vagy mentőtiszt. Ez a ténymegállapítás az addig tisztán orvosi eljárást és orvosi esetet áthelyezi a jogi relevanciájú cselekmények világába. A halál beálltának megállapítása, az alapvető életjelenségek hiányának detektálása diagnosztikai és kezelési feladat. Ekkor kell döntést hozni arról, hogy valóban megszűntek-e az életfolyamatok vagy álhalál állapotáról, kómáról vagy egyéb hasonló állapotról van szó. Ekkor kell szakmai döntést hozni az újraélesztés szükségességéről is, ami ugyancsak kezelőorvosi kompetencia. Ezzel összefüggésben az orvosnak (mentőtisztnek) egyetlen hatósági feladata van: a halál tényére vonatkozóan ki kell adnia azt a hatósági bizonyítványt, amely tartalmazza a halott adatait, a halál időpontját és helyét, a temetésre kötelezett személy megjelölését és a halál tényét megállapító orvos adatait. A bizonyítvány kiadása (halottvizsgálati bizonyítvány) független a halál módjától, okától, az esetleges egyéb hatósági vagy büntető eljárástól. A bizonyítvány más pontjait más hatóságok és - boncolás esetén - más orvos tölti ki, így egy bizonyítvány több hatósági aktust testesít meg. Az egyéb szakmai-adminisztrációs feladatokat[24] e helyen nem részletezzük.
A halál tényét az Eü. tv. alapján orvos, vagy szolgálata során eljáró mentőtiszt állapíthatja meg, aki a ténymegállapítás során egyben köteles vizsgálni azt, hogy felmerül-e a gyanú rendkívüli halál bekövetkeztére, vagy természetes halál miatt orvosi halálok megállapításra van szükség.[25] A halálfogalmakat az egészségügyi törvény halottakkal kapcsolatos fejezete tartalmazza.
A halál módját illetően természetes és rendkívüli halál megállapítása történhet. A rendkívüli halál lehetőségének vizsgálata szakmai feladat, nem szakértői ügy. A rendkívüli haláleset, illetve annak gyanúja esetén az orvosnak bejelentési kötelezettsége van a rendőrhatóság felé. Véleménye nem ügydöntő, nem ő rendeli el az eljárást és nem ő rendeli el a hatósági vagy igazságügyi boncolást, bár a napi gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy az orvosok ezt általában helytelenül tudják. A bejelentési kötelezettség hasonló ahhoz, amelyet az egészségügyi adatkezelési törvény[26] az ágazaton kívüli adattovábbítás szabályaiban a vélelmezett gyermekbántalmazás vagy a hivatalból üldözendő bűncselekmény során keletkezett sérülések észlelésére előír. Ez a törvény a rendkívüli halálesti eljárás kezdeményezését nevesítetten nem tartalmazza, azt a speciális jogszabályok törvényi és végrehajtási rendeleti szinten is tartalmazzák. A Eü. tv. 25. § tág értelmezésével úgy is fölfoghatjuk, hogy a halott, illetve örökösei, hozzátartozói számára jogosultság a halál körülményeinek tisztázása és így "az érintett jogai érvényesítéséhez" a hatósá-
- 115/116 -
gi eljárás céljára történik az adatok kiadása. Az orvos nem feljelentést tesz, nem ad automatikusan szakvéleményt vagy látleletet, "csak" szignalizál. Ez a bejelentési kötelezettség azonban az orvos számára egyben foglalkozási szabály is, eljárási szempontból pedig a haláleseti közigazgatási eljárás kezdeményezése.
1. A halálesetek kivizsgálása mindig "állami feladat", természetes halál megállapítása során is "hivatalos személy hivatalos eljárásában" kerül sor a jogi értelemben vett halál megállapítására és regisztrációjára.[27] Ha a halált megállapító orvosnak, vagy azt követően a pathológusnak, az ÁNTSz-nek, a hozzátartozóknak a körülményeket illetően kétséges a természetes halál bekövetkezte, akkor a rendkívüli haláleseti eljárás szabályait alkalmazzuk.[28] Ezek nagyrészt azonosak az idegenkezű erőszak gyanúja esetén lefolytatott büntető eljárás szerinti nyomozásban és az egyéb rendkívüli haláleseti, hatósági eljárási szabályok szerinti vizsgálat során.[29] Szakértői szempontból lényegi különbség, hogy a boncolás során két vagy egy szakértő jár el (utóbbi a büntetőeljárásban kötelező). A boncolások számának csökkenésével[30] az "elnézett" rendkívüli halálesetek száma is bizonyosan nagy, évente mintegy 8000-re tehető,[31] de az elmúlt időszakban észlelhető az a tendencia, hogy költségmegtakarítási céllal a rendkívüli halál fogalmának - álláspontom szerint téves - szűkítő értelmezésével a rendőrség szabadulni kíván a hatósági eljárásoktól, és a büntető eljárások egy részét is igyekszik "visszatolni" hatósági eljárássá.[32]
2. A törvény és a korábbi jogszabályok is azt a megoldást választották, hogy a rendkívüli halál fogalmát relatíve pontosan, de nem taxatíve határozzák meg, és mindazon haláleseteket, amelyek nem sorolhatók a rendkívüli halál körébe, természetes halálnak tekintenek. A természetes halál definíciója tehát nem szerepel jogszabályokban. Ez a szakmai meghatározás szerint hirtelen halál és váratlan halál okának és körülményeinek tisztázásában jelenthet problémát.
A hirtelen halál és a váratlan halál a magyar gyakorlatban kizárólag szakmai fogalmak. A hirtelen halál természetes okból következik be, de "meglepő" módon, betegség előzmények nélkül és viszonylag gyors lefolyással. A váratlan halál esetében tudjuk, hogy a fennálló, ismert betegség halálhoz vezethet, de bekövetkeztét az adott időpontban nem lehetett előre sejteni. Két lényegi kérdés merül föl a rendkívüli haláleseti eljárás szükségességét illetően: "rejtett", szabad szemmel nem észlelhető ok lehet-e a háttérben, illetve elnézett-e valamit a kezelőorvos, és mégis fel kellett-e volna ismerni a fatális kórfolyamatot.
A rejtett okok közé sorolom a mérgezés lehetőségét, esetleges belső sérüléseket jellegzetes külső nyom nélkül, illetve a visszaélés szerűen használt anyagok és szerek szervi mellékhatásaként (nem heveny mérgezésként) jelentkező tüneteit.[33] A durva sérülés hiánya önmagában tehát nem alapozza meg a természetes okú halál diagnózisát.
Az orvosi vagy ápolási hiba mulasztásos jellegű cselekmény is lehet, a váratlan halál és a hirtelen halál esetében is szükséges vizsgálni, hogy volt-e reális lehetőség a kórfolyamat felismerésére és az abba történő érdemi, gyógyító vagy állapotstabilizáló beavatkozásra.
Mindkét esetkörre jellemző, hogy a kérdéseket csak orvosszakértői vizsgálattal és esetleges kiegészítő (hatósági) tisztázó eljárással lehet megválaszolni. A természetes okú hirtelen vagy váratlan halál megállapítása tehát az egyéb - rendkívüli halál csoportba tartó - halál módozatok kizárásán alapul, amely kizáráshoz le kell folytatni az ehhez szükséges eljárást.
Felmerül, hogy e tekintetben a pathológus is kompetens. Ez ugyan igaz, de a klinikai pathológiai boncolásnak nem feladata a hatósági kérdések megválaszolása, a hatósági szempontok figyelembe vétele, így csak a legnyilvánvalóbb, durva problémák kiszűrésére alkalmas.[34] Az angol modellben a hirtelen halál a coroner
- 116/117 -
számára bejelentendő esetek közé tartozik. A coroner vizsgálja ki az elsődleges adatgyűjtés alapján az esetet, ha szükséges orvosi dokumentációt kér be, egyes vizsgálatokat elvégez, s ezek birtokában dönt a halál rendkívüliként történő kezeléséről és a rendőrhatósági vizsgálat, nyomozás szükségességéről. Ha mindent rendben talál, akkor az ő ellenőrzése mellett mondják ki a természetes halált és folytatják az ennek megfelelő további eljárást.
1. Hazánkban az orvosi és a hatósági tevékenység elkülönül, az egyszerűsített, de orvosszakmailag megalapozott hatósági esetellenőrzés hiányzik. A halált megállapító orvos szakmai megállapítását a szemlét vezető nem orvos rendőrhatósági szakember bármikor, indokolás és további felülvizsgálat lehetősége nélkül bírálhatja fölül éppen a legkevésbé egyértelmű, ezért nagy hozzáértést igénylő esetekben. Ez jogilag ugyan korrekt, hiszen a korábbiakban kifejtettek szerint az orvos csak kezdeményező, nem aktív résztvevője az eljárásnak, de ezen ponton legalábbis szakértő tanúnak kellene tekinteni, különösen akkor, ha az eljáró rendőri szemlebizottságnak nem tagja szakértő rendőrorvos.
Ennek azért van jelentősége, mert ha rendőrhatóság nem tartja rendkívülinek a halált, akkor erről valamilyen formában nyilatkoznia kell. E tekintetben a hatályos szabályozás ellentmondásos. A vonatkozó közös rendelet szerint:[36]
"Ha a helyszínen a hatóság azt állapítja meg, hogy a haláleset nem rendkívüli, és a szemle megtartását egyéb körülmény nem indokolja, a megállapításairól készített feljegyzést a halottvizsgálat végzésére illetékes orvosnak átadja, aki gondoskodik a halottvizsgálat további teendőinek ellátásáról."
A szabályozás jóval előbb született meg, mint a hatályos közigazgatási eljárási szabályozás,[37] így nem lehet tudni, hogy a feljegyzésen az eljárási törvény hivatalos feljegyzését kell-e érteni. Ez ellen szól, hogy a törvény az eljárási cselekmények esetében a jegyzőkönyv helyett engedi meg a hivatalos feljegyzés készítését.[38] Itt pedig nincs eljárás, hanem épp ennek meg nem indítása történik. A további teendők okán az orvos (egészségügyi szolgáltató) feladatkörét érintő problémává válik az ügy, ezzel annak korábbi szerepe megváltozik és - elvileg - ügyféli státuszba kerül. (Az eljárás megindítása esetén pedig felkérhetik, illetve kirendelhetik a szemle szakértőjének, azaz más irányú eljárási szerepváltozás is bekövetkezhet.)
2. 2006-ban a belügyi területért felelős tárca irányítása alá tartozó ORFK utasításba foglalta a rendkívüli haláleseti eljárás szabályzatát.[39] Szövege szerint ez nem az egészségügyi törvény, mint a rendkívüli halál fogalmát legmagasabb szinten szabályozó jogforrás vagy a hivatkozott rendelet, mint részben "tárcarendelet" végrehajtását szolgálja, hanem egy jóval korábbi, a később született és magasabb szintű szabályokkal részben ellentétes BM rendelet végrehajtásaként született. A kiadott szabályzat hatályát érintően a törvény és a közös rendelet szabályaira is "figyelemmel kell lenni", de közvetlenül a szabályzat szerint kell eljárni.[40] Ha csak a jogforrási hierarchiát és a jogforrások keletkezési idejét illető jogelveket sértené az utasítás ezen rendelkezése akkor a gyakorlatban nem érdemelne említést. A tartalmi ellentmondások azonban már jelentős problémát okozhatnak. Az utasítás szerint ugyanis a rendkívüli haláleseti eljárás megtagadásáról az eljáró rendőr csak a halottvizsgálati bizonyítványba tesz bejegyzést, de ennek a döntésnek nincs szabályozott eljárási döntési formája, jogorvoslattal élni ellene nem lehet. Az utasítás szerint:
"122. Ha a haláleset helyszínére hívott rendőr vagy a rendőri bizottság az elsődleges adatok és körülmények alapján azt állapítja meg, hogy a haláleset nem rendkívüli, és a helyszíni szemle megtartását egyéb körülmény sem indokolja, úgy a megállapításokról jelentést kell készíteni. ...A jelentés egy példányát meg kell küldeni az illetékes bűnügyi rendőrorvosnak, aki az összegyűjtött jelentéseket a tárgyhónapot követő hónap 10-éig az ORFK Humánigazgatási Főosztály Egészségügyi Osztályának köteles felterjeszteni.
123. Intézkedni kell arra, hogy a halottvizsgálatot és a további eljárást az egészségügyi szolgálat illetékes orvosa átvegye. A rendőrhatósági eljárás lefolytatásának mellőzését a halottvizsgálati bizonyítvány 21. rovatában is rögzíteni kell."
A bejegyzés a halottvizsgálati bizonyítványba, mint hatósági okiratba történik, így akár végzés tartalmú bejegyzésnek is tekinthetjük, de a bizonyítvány egyéb részei alapvetően tényeket igazolnak, nem eljárási döntéseket. Ezért nehéz gyakorlati szempontból elképzelni, hogy az ügyben ügyféli státuszban lévők a halottvizsgálati bizonyítvány 21. pontjával szemben
- 117/118 -
éljenek jogorvoslattal, azaz ténylegesen végzés tartalmat tulajdonítsanak a hatósági tényközlésnek.
A szabályzat szerint tehát a bejelentő orvosnak semmiféle dokumentációt nem kell biztosítani, hogy miért és mikor, hogyan "hagyta ott" a halottat a rendőrhatóság. Ehhez a döntéshez még csak szemlebizottságra sincs szükség. A helyszínre hívott rendőr az aprófalvas, tanyás településen lehet a körzeti megbízott, aki egy személyben, saját hatáskörben, indokolás nélkül bírálhatja felül a rendkívüli haláleseti eljárást kezdeményező orvosi megállapításokat.[41] Ebben az esetben még az a tapasztalati garancia is hiányzik, amit a szokványos szemlebizottság jelent, amelynek tagjai napi rutinként látják el a halálesetek vizsgálatát, a maguk területén szakértők a rendkívüli haláleseti eljárásban és - szükség esetén - a bűnügyi orvos vagy helyszínen eljáró orvosszakértő bevonásáról is tudnak intézkedni.
3. A szabályok nem adnak arra választ, hogy az orvos hogyan járjon el, amikor "visszakapja" a halottat és az ügyet az el nem járó hatóságtól. Adatgyűjtési, tanúmeghallgatási joga nincs, kizárólag az orvosi kórelőzmények, panaszok, kezelés tekintetében kérhet szívességi tájékoztatást (orvosi terminus technicus szerint heteroanamnézist). Nyilvánvalóan az a célszerű, ha mindenképpen kéri a kórboncolás elvégzését, de ennek korlátozott effektivitásáról már korábban szóltunk. Bár szakmai szabály ezt nem teszi kötelezővé, de tananyagként, szakmai ismeretanyagként ezt a részletes boncoláson alapuló szakmai kontrollt és annak dokumentálását minden körülmények között elvárhatónak tarthatjuk. Ugyanakkor - bár az eljárás lefolytatását megtagadták - az orvos szakmai megállapításait nem bírálhatja felül orvosszakmai kompetenciával nem rendelkező személy, így az ellentmondás feloldás nélkül megmaradhat az orvosi tartalmi megállapítások és hatósági eljárási döntések között.
A szabályzat már hivatkozott 7. pontja az eljárás lebonyolítása szempontjából a Ket. szabályait tekinti alkalmazandónak.[42] Ha ezt részleteiben értelmezzük, akkor a rendkívüli halált vagy annak gyanúját bejelentő orvos/szolgáltató a rendkívüli haláleseti eljárás megtagadását követően a feladatkörét érintő szervként szerepel, hiszen a halálmegállapítás a területileg illetékes alapellátási egészségügyi szolgáltató vagy a szakellátó szolgáltató részletesen szabályozott, kötelező feladata. E szerint tehát az egészségügyi szolgáltatót (a háziorvosi szolgálatot, az ügyeleti szolgálatot, a mentőszolgálatot) az eljárás kezdeményezője, illetve bejelentői szerep mellett megilleti a Ket. szerinti ügyfél státusz.[43]
Egyes esetekben az egészségügyi szolgáltató azért kéri a hatósági eljárást, mert a hozzátartozók magatartásából arra következtet, hogy az adott szolgáltatónál nyújtott ellátással elégedetlenek vagy más jogcímen kívánják felelőssé tenni a halálesettel kapcsolatban. Ekkor már nemcsak a feladatkör érintettsége, hanem a jogos érdek okán válik az a szolgáltató ügyféllé,[44] amelynek orvosa a halál megállapítását végzi.
Ha az orvos bejelentését kérelemnek tekintjük, akkor a rendkívüli haláleseti eljárás lefolytatásának megtagadása a Ket. fogalmaival a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása, mert az nem rendkívüli halál, azaz nem hatósági ügy.[45] Vitatható persze, hogy az orvosi bejelentés kérelem-e, hiszen a bejelentés alapján ténylegesen hivatalból (de nem kötelezően) indulhat az eljárás. (Ha a laikus hozzátartozó kezdeményezi az eljárását, akkor az valódi kérelem.) Kérelem esetén nem feljegyzést kell készíteni vagy bejegyzést tenni a halottvizsgálati bizonyítványba, hanem végzésben (vagy annak megfelelő tartalmú bejegyzésben) kell az eljárást megtagadni, amellyel szemben mindegyik ügyfélnek, ekkor már az ügyfél egészségügyi szolgáltatónak is fellebbezési joga lenne. Tekintettel arra, hogy mindezek során egy holttest mellett kell annak további sorsáról (elszállítás, boncolás, temethetőség, esetleges adatgyűjtés, helyszíni szemle, stb.) dönteni, amelyek mind biológiai, mind eljárási szempontból halaszthatatlanok, jogorvoslatként az elvileg rendelkezésre álló felügyeleti eljárás szokvány kezdeményezése és lebonyolítása nem jelent érdemi megoldást.
Összességében tehát arra a következtetésre juthatunk, hogy a közigazgatási eljárásban járatlan orvos (egészségügyi szolgáltató) eljárási státusza alapján nem kapja meg a lehetőséget arra, hogy szakmai észleleteit garantáltan kivizsgáltathassa, akár szakmai ténymegállapításai is felülbírálhatók laikusok által. A laikus hozzátartozó és örökös, mint ügyfél azonban mind az eljárás megindításában, mind annak lezárásakor élhet a Ket. szerinti jogorvoslatokkal, függetlenül a ténymegállapításoktól. A feladatkörében érintett orvos számára és az ügy elbírálása szempontjából jobb megoldás lenne, ha a szabálysértési eljárás[46] analógiájára a bejelentő státuszában lévő egészségügyi szolgálat jelzése alapján mindenképpen megindulna egy eljárás, amelynek során a tényállás elsődleges, de körülte-
- 118/119 -
kintő tisztázása történik. Tekintettel arra, hogy ehhez sok esetben néhány nap, illetve részletes szakértői vizsgálat is szükséges, a helyszíni szakértői vizsgálatokat a jelenlegi rendben, - legföljebb néhány óra alatt - lehetne lebonyolítani.
Az ország nagy részén a bűnügyi orvosok alkalmazása megszűnt vagy nagymértékben csökkent, így nem kizárt, hogy megfelelő szakértelem vagy a potenciális szakértő orvosnál fennálló kizárási ok miatt a holttestet - boncolást megelőző szakértői vizsgálatra - olyan intézménybe kell szállítani, ahol a későbbi hatósági boncolás is megtörténhet, ha ez szükségessé válik, és addig a tetem szakszerű hűtve-tárolása biztosított. A kizárási ok tekintetében az orvos eljárási státusza lehet meghatározó, hiszen bejelentőként és a halált megállapító személyként a "hatóság oldalán" vesz részt az eljárás megindításában és bonyolításában, de az eljárás megtagadásakor már ügyféli szerepében okoz sérelmet a hatósági döntés. A rendkívüli haláleset vizsgálatakor más kizárási szabályok érvényesülnek a büntető és a közigazgatási eljárásban, tekintettel a mögöttes eljárási törvények különbözőségére, ami tovább bonyolíthatja a halált megállapító orvos eljárási helyzetét.
Amennyiben az elsődleges tényállás szakszerű tisztázása azzal az eredménnyel történik meg, hogy az ügy nem hatósági ügy, akkor akár a szabálysértési eljárás szerinti eljárás megszüntetés,[47] akár Ket. szerinti formális, érdemi vizsgálat nélküli megtagadás is lezárhatja a további vizsgálatot. Ebben az esetben nem szükséges a hatósági boncolást elrendelni. Az íratlan elváráson túl szakmailag indokoltnak tartanám, ha ezeket az ügyeket - hacsak az adatgyűjtés nem tisztázta a halál egyértelmű, természetes okát - az Eü. tv. a kötelező, semmiképpen nem mellőzhető kórboncolás elvégzésének esetei köré sorolná. Az ügy formális eljárási lezárása elleni jogorvoslatok is érvényesülhetnének ezzel a megoldással, de az eddig az egészségügyi szolgálatra indokolatlanul visszahárított felelősség is az ügydöntő hatóságot terhelné.
4. Azért érdemel ilyen megkülönböztetett figyelmet ez a probléma, mert éppen a laikus számára rejtett, nagy latenciájú, szakember számára is nehezen felismerhető halálesetek maradhatnak kivizsgálatlanul. A nyilvánvaló brutális gyilkosság, a látványos önsértéssel elkövetett öngyilkosság az orvos és a hatóság számára sem kétséges rendkívüli halál. A szürkezónát azok a balesetek jelentik, amelyben a baleset pontos körülményei ismeretlenek vagy csak érdekelt szemtanúk vannak, illetve a hirtelen vagy váratlan halálnak tűnő esetek, amikor erőszak jelei nincsenek. A hazai gyakorlatban még a felismert rendkívüli halálesetekben sem történik az intézmények és a halálesetek mindegyikében toxikológiai vagy véralkohol vizsgálat, így mérgező anyagok, vegyszerek, halálos dózisú gyógyszerek vagy egyéb hatóanyagok haláloki szerepe rejtve maradhat. Legjellemzőbb a hirtelen szívhalál képében jelentkező droghalál, akár még legálisan forgalmazott dizájner drogokról, akár illegális vagy "hagyományos" szerekről van szó, s amelyre a kezelés során az orvosok nem is gondolnak.[48]
A rendkívüli halálesetek körébe tartozó erőszakos halálokok miatt sokan leegyszerűsítik a problémát, és úgy tekintik, hogy ha nincs külső sérülés, akkor nincs tisztázatlan körülmény, csak a halál oka a kérdés. Ha pedig "csak" a halál okát kell tisztázni, akkor az klinikai pathológiai feladat. Így a hirtelen halál esetei a költségkímélet okán szakszerű vizsgálat nélkül maradhatnak. Az Európa Tanács szakmai ajánlása a hirtelen halált a "nem-természetes", rendkívüli haláleseti vizsgálatot igénylő körbe sorolja.[49] Az angolszász szabályozás a halált megelőző orvosi ellátás hiányát is hangsúlyozza a definícióban, s ezt két hétben (egyes helyeken 10 napban) jelöli meg. A magyar szabályozás az orvosi ellátás hiányát nem nevesíti, a kezelőorvos betegre vonatkozó ismerethiányát legföljebb, mint általános tisztázatlan körülményt veheti figyelembe.
A háziorvosok által Szeged körzetében megállapított természetes halál esetekben a kórboncolást az SZTE Igazságügyi Orvostani Intézete végzi, természetesen ugyanitt történnek a régió rendkívüli haláleseteinek boncolásai is. Évekre visszamenően a természetesnek feltételezett halálesetek mintegy 12-16%-a "visszajelentésre" kerül a rendőrség számára, mert gyakorlott szakértők találnak olyan körülményt, amely a jogszabály alapján tisztázásra szorul. Ezen esetek harmadában ténylegesen, utólag is megerősítetten tényleges rendkívüli haláleset következett be. Az ügyek között emberölést is találtunk az elmúlt 5 év anyagában.[50] Ennek alapján juthatunk arra a következtetésre, hogy a rendkívüli halál megállapításának egyik legérzékenyebb és nagy latenciájú területe a "sérülésmentes", hirtelen halálnak látszó esetek köre.
A halottvizsgálat szakszerűségének ellenőrzésére a magyar gyakorlat nem teremt összeköttetést a az orvosszakmai és a rendkívüli halál vizsgálatában hatósági jogkörben eljáró rendőri szervek között (a coroneri eljárás maga az összekötő kapocs), bár az ÁNTSz szakfelügyeleti szabályai szerint a halottkémlés feletti
- 119/120 -
szakfelügyeletet az igazságügyi orvosszakértői szakfelügyelet gyakorolja,[51] tehát nem lenne akadálya eljárási összekapcsolásnak.
1. A rendkívüli halál fogalma változó jogfogalom,[52] a nemzetközi gyakorlatban és a hazai jogban is két szempontból kell megközelíteni:
Anyagi jogi értelemben milyen körülmények alapozzák meg a rendkívüli halál kimondását, Mely halálesetek igénylik a közigazgatási, melyek a büntető eljárásban történő részletes elemzést, és ennek részeként a független orvosszakértői esetvizsgálatot.
Rendkívüli halálnak minősül[53] minden olyan haláleset, amelyben a körülmények, illetve a haláleset előzményei tisztázatlanok. Ez az általános definíció, amelynek körében a rendkívüli halál megállapítására sor kerülhet, és amely módot ad arra is, hogy bizonytalan esetekben, időbeni lefolyását tekintve furcsa, tüneteit tekintve váratlan, vagy meglepő módon bekövetkező haláleseteknél is részletes vizsgálat történjen a háttérkörülmények tisztázására. A rendkívüli haláleseti eljárás során tehát sok esetben nem a halál orvosi okának kiderítése jelent komoly szakmai kihívást, hanem a halál mechanizmusának, az esetlegesen nyilvánvaló ok bekövetkezéséhez vezető folyamatnak a rekonstruálása.[54]
Ez általános meghatározás további hét esetkörre bomlik az egészségügyi törvényben.[55] Értelmezés szempontjából kérdéses, hogy a hét esetkör taxatív vagy példálódzó felsorolásnak tartható-e. A fentiekben kifejtetteknek megfelelően, álláspontom szerint példálódzó felsorolásról van szó, azzal, hogy egyes, nevesített ügytípusok tekintetében - meghatározott okkal - speciális elemek tágítják vagy szűkítik az általános meghatározást. A példálódzó jellegre utaló jogszabály szövegezési fordulat ("így különösen") azonban nem került a szakasz szövegébe. Ez azonban nem jelenti, hogy bármely - a részletes felsorolásban nem értelmezett vagy említett - tisztázatlan körülmény fennállása ne jelentene rendkívüli halált.
2. Az idegenkezű és az önkezű erőszak minden esetben rendkívüli halálesetnek minősül, ennek gyanúja is elegendő a rendkívüli eljárás megindításához. A balesetek esetében differenciáltabban fogalmaz. A magyar jogszabály, mivel automatikusan a rendkívüli haláleset körébe sorolja a foglalkozási baleseteket és a közlekedési baleseteket, míg az egyéb baleseteknél, mint pl. a háztartási baleseteknél, illetőleg a mérgezéseknél akkor tekinti rendkívülinek a halálesetet, hogyha a baleset, illetve a mérgezés mellett konjunktív feltételként teljesül, hogy az esettel kapcsolatosan szükséges a felelősség vizsgálata.[56] Azt, hogy szükséges-e a felelősség vizsgálata, a rendőrségi gyakorlat szabja meg.[57] A lehetséges számos példából néhányat kiemelek a következőkben.
A balesetek elbírálása nem egységes a törvény szerint sem: "foglalkozás körében bekövetkezett baleset vagy annak gyanúja", mint mindenképpen rendkívüli haláleset és az egyéb baleset, amikor "a halál bekövetkezésével összefüggésben szükséges a felelősség vizsgálata".[58] Egyes kirendelő hatóságok a foglalkozás körében bekövetkezett halált a foglalkoztatás során bekövetkezett, a típusos munkatörvénykönyvi jogviszonyokra, az üzemi balesetekre szűkítik. A szabály ezzel szemben nyilvánvalóan a Büntető Törvénykönyv 171. § címének szóhasználatát veszi át, amely a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetésről szól, s amely a foglalkozási szabályok megszegését, mint tényállási elemet igen tágan értelmezi.[59] A szakmai szabályok által meghatározott tevékenység végzése a jogviszonytól függetlenül a szabályozás hatálya alá esik. A rend-
- 120/121 -
kívüli halál fogalmába tartozó esetekben pedig elegendő, ha a gyanú felmerül arra, hogy ilyen tevékenység során és ez okból következett be baleset. A "feketemunka", a laikus barkácsolás, az alkalmi munkavállalói vagy önkéntes tevékenység is ebbe a körbe tartozik. Lényeges különbség a büntető tényállás és a rendkívüli halál fogalma között, hogy a büntető tényállás a kizárólagos önveszélyeztetést kizárja a büntetendő cselekmények köréből, míg a rendkívüli halál fogalmának nem eleme a más által okozott vagy létrehozott baleseti helyzet. Így tehát a tágan értelmezett foglalkozási szabályok hatálya alá eső személy halála (amennyiben szabályszegés ténye megállapítható vagy gyanúja felmerül) mindenképpen rendkívüli, a büntetőeljárás szabályait azonban csak akkor kell alkalmazni, ha a halálhoz vezető folyamatban a szabályszegés vagy annak gyanúja az elhunyton kívül más személy esetleges felelősségét is felveti (a munka vezetője, irányítója).
A nem foglalkozás körében bekövetkező balesetek esetében szűkíthető csak le a rendkívüli haláleset fogalma azokra az ügyekre, amelyekben a felelősség vizsgálata szükséges. Ez esetben azonban - álláspontom szerint - a más személy halálának okozásáért való felelősség vizsgálata automatikusan csak büntető eljárásban történhet.
3. Rendkívüli halálnak minősül az orvosi ellátás során bekövetkező haláleset, amennyiben felmerül a felelősség gyanúja.[60] Ez az egyetlen olyan esetkör, amelyben az orvosnak elvileg lehetősége van arra, hogy saját felelősségének tisztázását megakadályozza. Itt lenne arra szükség, hogy az ÁNTSz és a fekvőbeteg ellátó intézmények pathológusa és az orvos-igazgató gondos szakmai ellenőrző munkát végezzenek, amikor az esetet vizsgálják. Szigorúan meg kellene követelni mindenütt az eset összefoglalását, a dokumentáció teljes körű előterjesztését, és minden, a beteg vagy hozzátartozója által felvetett nyitott kérdésre szakmailag érdemi választ kellene adni. A panaszolt vagy vitatott esetekben a defenzív medicina az lenne, ha az intézmények kezdeményeznék a rendkívüli haláleseti eljárást. Nem egyszer tapasztaljuk, hogy az ilyen kezdeményezésre a hatóság válasza, hogy nem rendelik el az eljárás megindítását, hanem arra hagyatkoznak, hogy "szóljon a pathológus, ha talál valamit". Annak a pathológusnak kellene szólni, aki egyébként ebben a szakértői kérdésben nem kompetens és csak végső esetben lenne kirendelhető egy ilyen ügyben való eljárásra, és a konkrét ügyben is vizsgálni kellene - az eljárás jellegétől függően - ügybeni összeférhetetlenségét és esetleges elfogultságát, ami a szokvány pathológiai boncolásnál nem vizsgálandó.
4. Nem a haláleset bekövetkezésének körülményei, hanem az érintett személyek határozzák meg a rendkívüli haláleseti eljárás további két esetét. Így a fogvatartott halála is rendkívüli halálozásnak minősül, valamint nem rendkívüli halál, de a rendkívüli haláleseti eljárást kell személyazonosítás megtörténtéig alkalmazni az ismeretlen személyazonossága elhunytakra. A személyazonosítás megtörténte után már az eset körülményeire vonatkozó szabályok szerint kell az eljárást lefolytatni, elvileg rendkívüli haláleseti eljárás szabályok szerint megszűntethető az eljárás és az ügy "visszaadható" a természetes halálesetek során eljáró orvosoknak. A gyakorlatban azonban erre nincs szükség, mert a személyazonosítás vagy megtörténik még az eljárás kezdeti szakában, illetve a boncolás megkezdése előtt. Más esetekben a személyazonosítás részben a boncolással történik és az eljárás orvosi feladatai teljes mértékben lezárulnak a személyazonosítás megtörténtéig.
Problémát jelent a személyazonosítás módja. Szakértői szempontból számos személyazonosítási mód választható. A felismertetés, a személyi okiratok alapján történő azonosítás éppolyan megfelelő, mint az esetleges tenyér és ujjbegy bőrlécrajzolat alapján, "ujjlenyomat" alapján végzett azonosítás. Emellett antropológiai módszerek is alkalmazhatók, különösen, ha megfelelő összehasonlítási adat áll rendelkezésre. Ennek is lehetnek jelentős költségei. Hazánkban a fogazat alapján történő identifikáció jelentősen korlátozott, mivel a lakosság fogorvoshoz járási szokásai és a fogászati dokumentáció elégtelensége, a röntgen felvételek betegeknél való elkallódása és a nem digitális röntgen technika miatt csak véletlen, szórvány jelenség az azonosításra alkalmas fogászati karton. Szakértői szempontból a DNS vizsgálat lenne a legmegbízhatóbb, amely a későbbiekben is olyan adatot jelent, amely bármikor bármely más DNS mintával összevethető. Magas költségei miatt igyekszik a hatóság elkerülni ezt a vizsgálatot. A személyazonosítás azon módja azonban, amely bemondásra épül, nem elfogadható. Hajléktalanok a felismerhetetlenségig elégett vagy már a felismerhetetlenséget okozó késői hullajelenségeket hordozó holttestek vagy maradványok azonosítását társaik között a szerint végzik, hogy melyik kalyiba volt érintett, és ott ilyen keresztnevű vagy csúfnevű egyén húzta meg magát. Ez a "felismerés" elsődleges adatgyűjtésként elfogadható, de végleges személyazonosításnak semmiképpen nem. A
- 121/122 -
szakértő - a hatóság kirendelése nélkül - nem végezheti el az azonosítási eljárásokat, s erre semmilyen működési költsége sincs. Fedezet ugyan nincs rá, de ajánlható, hogy ilyen esetekben a boncolás során azonosításra alkalmas fényképfelvételek (sérülések, betegségek) készüljenek és hosszabb ideig történő tárolásra alkalmas DNS mintavétel is történjen, ha az eljárás stratégiájának változása mégis igényelné a teljes körű és biztosabb azonosítást.[61]
Számos esetben tapasztaljuk, hogy a hatóság kezdeti bizonytalansága vagy a rendkívüli haláleseti eljárást negligáló magatartása a későbbiekben "visszaüt", mivel a később felmerülő adatok alapján elvégzett vizsgálatok mind rendőri, mind orvosszakértői szempontból jelentős költséget generálnak, bizonytalanabb eredménnyel. Ezért célszerű lenne, ha ezekben a "kétséges" ügyekben kötelező jellegű orvosszakértői "konzílium" alapján hozná meg döntését a kirendelő szerv. Ezt a feladatot a rendőrorvosok vagy a szakértői intézetek részéről erre feljogosított szakértő is elláthatja, ami a jelenlegi halottszemle végzési gyakorlat revízióját igényli.
A hagyományos (klinikai) kórboncolás arányának csökkenése hazánkban is elkerülhetetlen akár ennek betegjogi, akár az extrém pathológus szakorvos hiányból eredő okait vizsgáljuk. Ez a korábbinál is jobban felértékeli, hogy a halálesetek okának és körülményeinek tisztázásakor minden kétséget kizáróan kerüljenek összegyűjtésre és megállapításra az adatok.
Ezért fel kell értékelődnie a rendkívüli haláleseti eljárásoknak, mint a felelősség megállapítását is igénylő esetek szűrőjének. Ennek elvi akadálya nincs, hiszen a halottügy orvosi és orvosszakértői szempontból egyaránt a közvetlenül állami felelősség és költségvállalás mellett ellátott közfeladat. Hatályos jogunk azonban - a törvényi szintű rendelkezésekkel ellentétesen - fenntartotta az egészségbiztosítási haláleset és rendkívüli haláleset éles kettéválasztását, ezzel az esetek egymáshoz tologatását. Mindezt tetézi, hogy a KET szabályai szerinti rendkívüli haláleseti eljárás szinte minden mozzanatában azt ismerjük föl, hogy ez az eljárás atípusos elemeket tartalmaz, ezért a kérelemre induló, döntően hivatali rendben bonyolított eljárás alig-alig alkalmazható. A költségviselési rendszer újragondolása mellett az eljárási szabályok, a fogalmak értelmezésre is revízióra szorul, mely utóbbiban helyes lenne a nemzetközi sztenderdek következetes átvétele. Valódi reformértékű újraszabályozási szándék esetén megfontolható lenne, hogy a közigazgatási eljárásban vizsgált rendkívüli halálesetekben a kijelölt szakértői intézmények hatósági jogkört kapjanak, az angolszász rendszer egyes elemeinek mintájára. ■
JEGYZETEK
[1] Az öngyilkossággal kapcsolatos közismert vallási megfontolások mellett pl. kiemelhető, hogy az ókori Rómában az öngyilkosság a rabszolgák körében is egyfajta rongálásként volt tiltott, illetve a katonáknál is büntetendő cselekmény volt, míg a szabad polgárok körében egy elismert, egyes időszakokban tiszteletreméltóként elismert cselekmény.
[2] Szervezeti és eljárási értelemben 1194-ben I. (Oroszlánszívű) Richárd, angol király hozta létre az intézményt.
[3] Kereszty É.: Halottak, akik köztünk élnek, Medicina, Budapest, 2006.
[4] Az angolszász rendszerben, ott ahol a coroner egyben orvosszakértő is, a szakértői és a közigazgatási eljárás sajátos összefonódása figyelhető meg, melynek előterében az orvosszakértői eljárás áll, és ennek alárendelten az ennek során felmerült kérdések tekintetében történik az államigazgatási jellegű bizonyítás lefolytatása. Az egyes angolszász területeken számos variációját ismerjük ennek az eljárásnak. Néhány államban a rendőrség erőteljesebb szerepet kap az adminisztratív eljárásban, de a holttestek közvetlen vizsgálatában, a rendkívüli eljárásról való döntésben a boncolás elrendelésében önálló döntési hatáskörrel rendelkeznek a coronerek.
[5] A mai szóhasználatban szakmai irányelvként szolgálna az egyébként igazságszolgáltatási tisztviselő munkája.
[6] OHIO State Coroners Associaton (OSCA): History - on-line: www.osca.net (letöltve: 2011. november 30.)
[7] Elisabeth A. Laposata: Forensic Pathology and the invesigation of death. Chapter 11. In: Ashraf Mozayani, Carla Noziglia (ed.): The Forensic Laboratory Handbook Procedures and Practice, Springer Science+Business Media LLC, New York, 2011. DOI:10.1007/978-1-60761-572-0
[8] Az angol szóhasználatban nem rendkívüli halálesetről beszélnek, hanem "bejelentendő esetként" nevezik meg mindazon ügyeket, amelyben a coroner felügyelő ellenőrző szerepe érvényesül, a vizsgálata alapján pedig természetes és "nem-természetes" halál módokat ismernek. Utóbbinál a coroner dönt a vizsgálat szükségességéről és annak mélységéről..
[9] Az örökség megnyílása a hatói orvos által megállapított időpontjához kötődik. Ha nem is gyakori, de előfordulhat, hogy a halál időpontjának megállapítása bizonytalan, és ez kihat a hagyatéki eljárás, illetőleg az örökösök tekintetében is. A halál időpontjának megállapítása önmagában is lehet rendkívüli haláleseti eljárás tárgya.
[10] Eü. tv. 3.§, értelmező rendelkezések
[11] A pénzbeli ellátások több társadalombiztosítási jegyet viselnek magukon, de a természetbeli ellátások, azaz gyógyító ellátások döntően az állami közszolgáltatásként szervezett egészségügy vonásait hordozzák.
[12] Molnár László: A gazdasági stabilizációs törvénycsomag (Bokros csomag) társadalmi modellje és következményei. INCO internetes folyóirat, I.évf. 4. szám, 1999. on-line: http://www.inco.hu/inco4/global] cikk2h.htm (letöltve: 2011. november 30.)
[13] Kereszty Éva: Legislative Reform in the Hungarian Health Care System. In: Annales (ed.: Prof. Dr. M. Dezső), Annales Universitatis Scientarium Budapestiensis de Rolando Eötvös Nominatae, Sectio Iuridica, Tomus XLIX, Budapest, 2008 p215-258.
[14] A magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény, valamint az ÁNTSz-ről szóló 1991. évi XI. törvény határozott meg állami feladatokat törvényi szinten, de a tényleges állami ellátású és finanszírozású ellátások köre ettől eltért.
[15] A pathológia már ekkor is hiányszakma volt, ezért a boncolások számának lehetséges csökkentése csak arra adott lehetőséget, hogy a szövettani vizsgálatok, amelyek a kezelésre váró betegek terápiáját határozzák meg, ne húzódjanak el irreálisan.
[16] A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény végrehajtásáról szóló 217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 12/B. §
[17] Jelen munkában nem térek ki a hozzátartozókra háruló, az egészségügyi intézménnyel, ill. a hatóssággal megosztva térítendő halottszállítási költségek fedezetére.
[18] 282/2007. (X. 26.) Korm. rendelet a szakterületek ágazati követelményeiért felelős szervek kijelöléséről, valamint a meghatározott szakkérdésekben kizárólagosan eljáró és egyes szakterületeken szakvéleményt adó szervekről
[19] A pathológusok azonban csak ritkán jelentik vissza ismételten az ügyet. Egyrészt az elutasítás után - durva és egyértelmű elváltozások kivételével - már "nem merik" ismételten a hatóságot "zaklatni", másrészt pedig éppen azokat a vizsgálatokat nem végezhetik el, amelyek a rendkívüli halál gyanújának megerősítését szolgálnák, mert ezt az egészségbiztosítási rendszer nem ismeri el finanszírozandónak.
[20] Eü. tv. 142. § (3) bekezdés e) pont
[21] 2007. novemberében az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága is foglalkozott a témával, ekkor az hangzott el, hogy a tényleges évi 1200 esetből a OEP mindössze 700-at finanszírozott a "járóbeteg halottak" ellátásából. Horváth Judit: Boncolás - teljesítmény volumen korlátban Tudósítás az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának 2007. november 21-i üléséről, Weborvos, on-line egészségügyi magazin, 2007. november 21. on-line: http:/www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/boncolas_teljesitmeny_volumen_korlatban/102418/ (letöltve. 2011. november 30.)
[22] Az egészségügyi szolgáltatások Egészségbiztosítási Alapból történő finanszírozásának részletes szabályairól szóló 43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 27. § (1) bekezdés, majd jelenlegi formájában az (5) bekezdés c) pont.
[23] A törvényi változásokat a biztosítási reformtól függetlenül át kellett volna vezetni a végrehajtási jogszabályokon, de e tekintetben a jogalkotó mulasztásos jogsértése 5 éve áll fönn.
[24] Kereszty É.: Csapdás helyzetek a klinikai orvosok számára a kórházi halálmegállapításban és halottkezelésben. Orvosi Hetilap., 2012, 153, No. 5. (in press)
[25] Eü. tv. 217.§ és a végrehajtására kiadott 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet
[26] Az egészségügyi és hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény 24. §.
[27] Kereszty É.: Halottak, akik köztünk élnek, Medicina Kiadó, Budapest, 2006.
[28] Az Eü. tv. XII. fejezet és a 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról
[29] A nyomozó és a hatósági eljárást bonyolító hatóság azonos, a személyi kör is azonos. Ez egyrészt jó, mert szakszerűbb, fegyelmezettebb és egymásba automatikusan átfordítható eljárások folyhatnak, de egyben oda vezet, hogy a büntető eljárás "fontossága" miatt másodlagos, jelentőség nélküli eljárásként kezelik az "egyszerű", nem vagy nehezebben felismerhető közigazgatási ügyeket, lebecsülik ennek társadalmi jelentőségét.
[30] Hazánkban még így is kiemelkedően magas a boncolások aránya világ más országaival összevetve.
[31] Varga, T., Tiffinger, A., Kereszty, É. és mtsai: The occurrence of unnatural death in the autopsies performed int he cases of sudden unexpected death (2006-2010). 19th World Meeting of the International Association of Forensic Sciences, 12-17 September, 2011, Madeira, Portugal
[32] Jelen munkában a rendkívüli haláleseti eljáráson belüli büntető-közigazgatási eljárási kettősséget nem elemezzük.
[33] A sportolók szívhalálánál, az edzőtermi halálnál fölmerül a tiltott teljesítményfokozók szerepe, fiatalkori halálozásnál kábítószerek, manapság a dizájner drogok használata.
[34] Néhány éve egy emlékezetes esetben a pathológián derült ki, hogy a természetes halál miatt kórboncolásra küldött holttesten 10 szúrásos sérülés volt észlelhető. Ugyanakkor - hivatkozva a finanszírozással kapcsolatosan kifejtettekre - a pathológián a mérgezés, drogfogyasztás vizsgálatára nincs is mód.
[35] A rendkívüli halál büntetőeljárási vonatkozásaitól elemzésünkben eltekintünk.
[36] 34/1999. (IX. 24.) BM-EüM-IM együttes rendelet az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvénynek a halottakkal kapcsolatos rendelkezései végrehajtásáról, valamint a rendkívüli halál esetén követendő eljárásról 1 .§ (5) bekezdés.
[37] A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.).
[38] Ket. 39. § (6) bekezdés.
[39] 1/2006. (I. 11.) ORFK utasítás a rendkívüli halál esetén követendő rendőri eljárás szabályzata kiadásáról.
[40] 1/2006. (I. 11.) ORFK utasítás, Melléklet 7. pont.
[41] A részletek taglalása nélkül itt érdemes megjegyezni, hogy eljárási szempontból ez történt a tatárszentgyörgyi romagyilkosság esetében is. Az orvos egyértelműen jelezte a hatósági eljárás szükségességét (bár a halálok feltételezésében tévedett), a helyszínre érkező rendőr ezt indokolatlannak tartotta.
[42] Az eljárás egy része egyébként a Ket. hatálya alatt nem értelmezhető, annyi speciális, atípusos elem kötődik hozzá, ezért csak többszörös, kompromisszumos áttételekkel lehet a Ket.-be illeszteni az eljárási szabályokat
[45] Ket. 30. § g) pont
[46] A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (továbbiakban: Szabs. Tv.) 82. és 83. §.
[47] Szabs. Tv. 84. §.
[48] Tóth Anita Réka, Hideg Zsuzsanna, Institóris László: Egy régi-új kábítószer - a mefedron. Orvosi Hetilap, 2011. Vol. 152 No.30 p: 192-196
[49] The harmonisation of medico-legal autopsy rules: Recommendation no. R (99) 3, adopted by the Committee of Ministers of the Council of Europe on 2 February 1999
[50] Varga, T., Tiffinger, A., Kereszty, É. és mtsai- The occurrence of unnatural death in the autopsies performed int he cases of sudden unexpected death (2006-2010). 19th World Meetingof the International Association of Forensic Sciences, 12-17 September, 2011, Madeira, Portugal.
[51] 15/2005. (V. 2.) EüM rendelet az egészségügyi szolgáltatók szakmai felügyeletéről 6.§ (2) bekezdés f) pont.
[52] Az Eü. tv. másképpen szabályozza a rendkívüli halál fogalmát, mint az ezt megelőzően hatályos 1972. évi II. törvény tette. Bár látszólag árnyalatnyi, nyelvi-stilisztikai a különbség, de e mögött lényeges anyagi jogi különbségek húzódnak.
[53] Eü. tv. 218. § (4) bekezdés.
[54] Nyilvánvaló haláleseteknél is problémát jelenthet annak elkülönítése, hogy baleset, öngyilkosság, vagy idegenkezű erőszak történt, amelynek orvosi vizsgálata módszereiben is eltér a szokásos halottvizsgálati orvosi eljárástól.
[55] Korábban már hivatkoztunk arra, hogy a belügyi ágazati szabályozás és az egészségügyi törvény szabályai nem egyeznek. Így pl. az eltűnt személyek felkutatásának és a rendkívüli halálesetek kivizsgálásának rendjéről szóló 23/1994. (X. 26.) BM rendelet 4. § más definíciót ad a rendkívüli halálra, mint a törvény, bár fő vonalaiban hasonlónak mondható a két szabály.
[56] Azt, hogy ez a felelősség pontosan mire vonatkozik, a jogszabály nem jelöli meg, éppen ezért a lehető legszélesebb körben kell értelmeznünk, és olyan tényezőket is figyelembe kell vennünk, mint pl. egy gyártási hibával rendelkező gép, vagy berendezés miatt elszenvedett baleset, illetve mindazon felelősség vizsgálata, amely a halálesettel közvetett összefüggésben állapítható meg.
[57] Családja által alkoholbetegnek mondott középkorú nő otthonában meghal. Hozzátartozó szerint alkoholbetegsége miatt állandóan "esett-kelt". Most is elesett, fejét beütötte (adatgyűjtés szerint volt szemtanú, elmondta hol történt). Súlyos koponyasérülést követően órákon belül beállt a halál. A hatóság szerint nem volt rendkívüli haláleset - "valljuk be őszintén: magának okozta" - eljárás nem indult. A kórboncolás során észlelt sérülések semmiképpen nem voltak magyarázhatók a rendelkezésre álló adatokkal, de ez a tény sem volt elegendő a rendkívüli haláleseti eljárás elrendeléséhez. A továbbiakban 3 alkalommal, de eljárás megindítása nélkül történt ismételt "tanúkihallgatás és helyszíni adatgyűjtés", amelynek során fény derült arra, hogy a baleset nem ott, nem akkor és nem szemtanú jelenlétében történt. A sérülések keletkezését megnyugtatóan magyarázó adatok az egészségügy számára nem kerültek átadásra. A sérülés akár bántalmazásból is keletkezhetett. A családi körülmények a bántalmazást nem valószínűsítik. E szerint - eljárási szempontból - ez egy természetes haláleset, amelyet a hatóság úgy zárt le, hogy lényegében el sem kezdte, csak orvosi szempontból lezáratlan, bár a halál okát tudjuk.
[58] Eü. tv. 218.§ (4) bekezdés b) és c) pontok.
[59] Kommentár a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényhez.
[60] Számos esetben tapasztaljuk, hogy az egyértelmű szabályozás ellenére sem történik meg még a kórboncolás elrendelése sem, nemhogy a rendkívüli esetként történő bejelentés. Ez nem a rendőrhatóság, hanem egyértelműen a kezelőorvosok, illetve az egészségügyi szolgáltató hibája. Ennek oka, hogy a kezelőorvosok a hozzátartozó kifogását, illetőleg panaszát, amelyet már a kezelés során, vagy a halálesettel kapcsolatosan jelez, nem tekintik olyan tényezőnek, amely a felelősség gyanúját vetné fel. Ez téves jogértelmezés, hiszen nem a kezelőorvosok, illetve intézmény szubjektív belső megítélése szerint kell a rendkívüli haláleset gyanúját felvetni, hanem az egészségügyi szolgáltatást kívülről minősítő hozzátartozói vélemény alapján is.
[61] A többször hivatkozott ORFK utasításban kiadott szabályzat ezt tételesen elő is írja 114. pont f) alpontjában, de a kirendelések gyakran nem tükrözik az ott előírt részletességű mintabiztosítást.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD egyetemi docens, Szegedi Tudományegyetem (Szeged).
Visszaugrás
