Complex, Budapest, 2006. 554 p.
A fenti címmel jelent meg Tóth Judit és Legény Krisztián szerkesztésében számos szerző (főként szegedi és pécsi oktatók, közigazgatásban dolgozók) munkájával egy új alkotmányjogi kötet a CompLex kiadó gondozásában. Az igényes kivitelű borítón Raffaello híres Athéni iskolájának központi részlete látható. Ez egyrészt utal az első összehasonlító alkotmányjogászokra, másrészt egyfajta tudós-kutató dilemma megjelenítése: az égre mutató Platón az általánosból, az általa kidolgozott elvekből kívánta levezetni az egyedit (így például a tökéletes alkotmányt), míg tanítványa, a tenyerét a föld felé fordító Arisztotelész a meglévőből (így a görög városállamok összegyűjtött alkotmányaiból) kiindulva próbált levonni következtetést, milyen az ideális alkotmányos berendezkedés.
A jelenkori kutató természetesen nincs abban a helyzetben, hogy bármely fenti módszert figyelmen kívül hagyja, az Összehasonlító alkotmányjog című kötet szerzői elsősorban a meglévő (írott és jogalkalmazásban megjelenő) forrásokra támaszkodva, azokra hivatkozva mutatják be a különböző alkotmányjogi területek történetét, legutóbbi fejleményeit, dilemmáit.
Amint az előszó szerzője, Bihari Mihály is kiemeli, az összehasonlító alkotmányjog szerepe különösen fontossá vált a régiónkban lezajlott rendszerváltások idején, az új alkotmányjogi berendezkedések kialakítása során. Számos kérdés kapcsán felmerül, hogy más (régebbi) demokráciákban hogy működik az adott intézmény. (Az uniós csatlakozás pedig legalább egy jog-összehasonlítási kötelezettséget rótt a kodifikátorra: az adott sza-
- 655/656 -
bályozás vizsgálatát a vonatkozó uniós szabályok vetületében.) Tóth Judit utal arra, hogy Kelet-Közép-Európában a történelmi adottságok, a sokszoros "megszakítottság" miatt az összehasonlító módszer különös hangsúlyt kell, hogy kapjon.
Az, hogy a nyugati példákat ismerni és vizsgálni kell, természetesen nem jelenti azt, hogy azokat mechanikusan át lehetne venni, mint ahogy az uniós jogba a nemzeti jogokból átvett elemek sem automatikusan kerülnek át. Jó példa erre az amerikai alkotmány egyik alaptéziseként a franciáktól átvett hatalommegosztás elve, amelyet - idézi Bihari Mihály Bibó Istvánt - nem puszta elméleti megfontolásból foglaltak írásba az alkotmányozó atyák, hanem az angol koronától való függetlenedési törekvések közvetlen eredőjeként.
A könyv három részből épül fel: az első rész az alapvetések mellett a rendszerváltást mint közjogi folyamatot tekinti át (Trócsányi László, ill. Kolláth György és Legény Krisztián). A második rész a különböző alkotmányos berendezkedésekről ad átfogó képet (Tóth Károly), majd a következő fejezetekben az igazságszolgáltatás, az alkotmánybíróság és az önkormányzatok összehasonlító vizsgálatát olvashatjuk (Badó Attila, Legény Krisztián, ill. Pálné Kovács Ilona). A második rész záró fejezete az alkotmányosság helyzetét vizsgálja az Unióban és annak tagállamaiban (Tóth Judit). A harmadik rész "Jogösszehasonlítás és alapjogok" címmel a strasbourgi esetjog egyes vetületeit mutatja be (Weller Mónika), majd az uniós alapjogvédelem áttekintését (Chronowski Nóra és Zeller Judit) követően Kondorosi Ferenc három rövidebb fejezete zárja a kötetet (egyes angolszász országok, az iszlám vizsgálata, végül a globalizáció és az emberi jogok, az emberi jogok jövőjének bemutatása). A könyv végén az eligazodást nagyban segítő tárgy- és névmutató, a további vizsgálódást megkönnyítő esetmutató, válogatott bibliográfia és a hasznos weboldalak jegyzéke található.
Amint több szerző hangsúlyozza, az összehasonlítás mint módszer több szinten is alkalmazható, jelentheti az állam különböző intézményeinek, azok működésének összehasonlítását, és jelentheti az egyes alapjogok tartalmának, konkrét megjelenésének összevetését, a különbségek és hasonlóságok vizsgálatát egyes országokban. Bár a második rész ("Államszervezet") elsősorban az intézményi összevetés módszerét vetíti előre, a harmadik rész ("Jogösszehasonlítás és alapjogok") pedig inkább az egyes alapjogok párhuzamos vizsgálatát tűzheti ki célul, minden fejezetben vegyesen jelennek meg intézményi és alapjogi összehasonlító vizsgálatok.
- 656/657 -
Trócsányi László hivatkozik Moór Gyula kijelentésére, mely szerint a jogtörténet maga is egyfajta összehasonlító jogtudománynak fogható fel. Eszerint különös jelentőséget kap az összehasonlító jog akkor, amikor az adott nemzeti tradícióból egy-egy jogintézmény, megoldás hiányzik, vagy az már nem ültethető át a ma fennálló jogi környezetbe. E bevezető fejezetben kap helyet az alkotmányjog nemzetközivé válása kapcsán aggodalmukat kifejezők véleménye is, akik veszélyes tendenciának érzik a valódi legitimációval rendelkező nemzeti parlamentek alárendelődését. (Bernard Cubertafond, a párizsi 8. egyetem oktatója szerint például a nemzetközi alkotmányjogi konferenciákon tapasztalható siker-hangulat helyett a felelős alkotmányjogásznak a hiteles kép bemutatásán kellene fáradoznia.) Trócsányi László jól felépített, színvonalas elemzése számos helyen az egyes nemzeti alkotmányokból vett idézettel teszi kézzelfoghatóvá a bemutatást. Izgalmas bevezetést ad abba, mit jelent az összehasonlító alkotmányjog - egy olyan tudományterület, ahol Arisztotelésztől Lockon és Montesquieu-n át Bibóig (és tovább) számos neves szerző tekintette át a különböző alkotmányos berendezkedéseket, azzal a szándékkal, hogy annak ideális formájáról gondolkozzon.
Általánosságban megállapítható, hogy a kötet - előnyére - inkább Arisztotelészre "hallgat", és a konkrét példákon keresztül kívánja kialakítani az olvasóban az egyes intézmények mögött rejlő "idea" lényegét. Így Tóth Károly, szintén a vonatkozó alkotmányidézetek alapján, sorra veszi az államszervezet különböző képződményeit, a még oly nehezen besorolható intézményeket is, mint pl. a svéd "Törvénytanács". Érdekesség, hogy a fejezetben az "egyéb központi szervek" között kap helyet a francia Alkotmánytanács is, amely egyértelműen alkotmánybírósági funkciókat lát el, bár korlátozott hatáskörrel.
Az egyes szerzők eltérően vélekednek arról, hogy egy nemzetközi összehasonlításban helye van-e a vonatkozó magyar intézmények bemutatásának. Tóth Károly bevezetőjében kifejezetten leszögezi, hogy a magyar viszonyokat ismertnek tekinti, és a magyar utalások ennek megfelelően ritkák. Badó Attila az általa vizsgált egyes kérdésköröknél viszont kiemelten utal a magyar szabályozásra és viszonyokra, ill. több alkalommal külön címben elemzi a magyarországi helyzetet, mintegy a bemutatott nemzetközi példákkal "mérve" a magyar igazságszolgáltatás helyzetét.
Eltérő megközelítésben olvashatunk az iszlám jogról is. Badó Attila (mint mindig: széles jegyzetapparátusra támaszkodva) megértő szándékkal, a kézenfekvő általánosításokat kerülve mutatja be a muszlim jog színes világát, történetét, hogy aztán summázatát adja az iszlám bíráskodás
- 657/658 -
jellemzőinek. Kondorosi Ferenc a kifejezetten az iszlám jognak szentelt fejezetben szigorú, nyugati emberi jogi szemlélettel tekinti át az egyes alapvető jogok érvényesülését - találóan az iszlám nemzetközi egyezményekben vállalt alapjogok gyakorlati átültetésének nehézségeire mutatva rá. (Eszünkbe jut, hogy ez a módszer hazánkban sikeresen hozta kínos helyzetbe az ancien régime utolsó évtizedében a hatalmasokat.)
A kulturális különbségekből adódó összeütközések vizsgálata kapcsán Kondorosi Ferenc arra a következtetésre jut, hogy a vallási normák elsődlegessége miatt a nyugati értelemben vett emberi jogok lényegében nem érvényesülhetnek az iszlám országok legtöbbjében (nemi diszkrimináció tilalma - nők hagyományos szerepe; vallásszabadság - iszlám kiemelt helye, államvallás státusz, "hitetlenek" eltérő kezelése; azaz: minden alapjog "hatályát viszonylagossá teszi a saríára való közvetlen utalás"). A fejezet összegző részében megengedőbb gondolatokat is találunk (az "elvilágiasodott Nyugat számára nehézséget okoz ezen társadalmi modell megértése"; "a Nyugatnak is el kell fogadnia, hogy a muzulmánoktól nem kérhet számon olyan [...] alapértékeket, melyek az iszlám kultúrától idegenek, esetleg eleve érthetetlenek"), a végkövetkeztetés azonban visszatér a vallási rend alapjogokat negligáló szerepéhez: "A vallási alapú kormányzás a kisebbség elnyomására csábítja a többséget [...]".
Bár a teljes alapjogi katalógus összehasonlító vizsgálatának célkitűzése egy ekkora kötet kereteit is meghaladná (esetleg egy további kötet tárgya lehetne...), számos esetben kiváló összevetéseket találunk. Kiemelendő Badó Attila nagyszerű témafelvetése és ‑vizsgálata a tisztességes eljáráshoz való jogról az iszlámban. A tágabb összehasonlítás, a fentiekből talán kitűnik, lényeges segítséget nyújt ahhoz is, hogy pontosabban lássuk, mit jelent az "európai alkotmányos hagyomány" - helye van-e ebben például Törökországnak.
Badó Attila a fentieken túl szemléletesen mutatja be az igazságszolgáltatás függetlenedési folyamatát, nemzetközi áttekintést adva, amely alapján az olvasó maga mérlegelhet, melyik nemzeti megoldás áll közelebb az ideálishoz. A szerző áttekinti a tisztességes eljáráshoz való jog európai és amerikai érvényesülési módozatai mellett az alapelv iszlám értelmezését.
A helyi-területi önkormányzatok kapcsán olvasva könnyen megérthető az európai integráció sikerének egyik kulcseleme: a gyakorlatközpontúság. Pálné Kovács Ilona érzékletesen mutatja be, hogy miközben elvi síkon áthidalhatatlannak tűnő szakadékokat érzünk a brit, ill. a kontinentális önkormányzati rendszer alapvetései között (a Helyi Önkormányzatok
- 658/659 -
Európai Chartáját az angolok nem is írták alá annak "idegenségére" hivatkozva), addig a gyakorlatban vizsgálva a helyi önkormányzatok által ellátandó feladatokat, a két megközelítés már nem is hat olyan távolinak.
Pálné Kovács Ilona jó összefoglalását adja az utóbbi évtizedek önkormányzatokat érintő reformfolyamatainak, majd a fejezet végén a szűken vett, írott alkotmányos szabályokat mutatja be országonként csoportosítva a Badó-Trócsányi-féle kötet (Nemzeti alkotmányok az Európai Unióban) alapján. A szerző az összefoglalóban egyébként utal rá, hogy a normaszintű vizsgálaton túl érdemes - akár interdiszciplináris megközelítéssel - a gyakorlatban jelentkező változásokat is áttekinteni, amelyek a tételes alkotmányjog területén nem feltétlenül jelennek meg (állampolgári részvétel, közfeladatok, szervezet és finanszírozás átalakulása stb.).
Tóth Judit számos esetben választja ezt a gyakorlatiasabb módját a téma bemutatásának, elkülönített bekezdésekben adva helyet egy-egy eset összefoglaló ismertetésének (lásd pl. az utasok adatainak USA-felé való továbbítása európai dilemmáit, vagy a közösségi jog tagállami alkalmazásának témakörében különösen érdekes common law-okfejtéseket). A konkrét esetek ismertetői amellett, hogy a tárgyalt témát kézzelfoghatóvá teszik a laikus olvasó számára is, a legtöbb esetben kulcsot jelentenek (a hivatkozásokon keresztül), melyek segítségével az adott kérdés iránt behatóbban érdeklődő a kezdő lépéseket biztosan megteheti.
A gyakorlati példák mellett számos elméleti, akár filozófiai utalást is találunk (szuverenitás kérdésköre, közjó fogalma), mindamellett végig érzékeltetve: nem elvont fejtegetésekről van szó, hanem (legalábbis: a nem túl távoli jövőben) hétköznapjainkat meghatározó dilemmákról. Ennek szellemében kerülnek hangsúlyos helyre, az alkotmányossági kritériumok egyes csoportjait vizsgáló rész végére az integráció dinamikáját bemutató, a bővítéssel és az Alkotmányos Szerződéssel (ill. az annak kapcsán mutatkozó tanácstalansággal) foglalkozó címek. A tájékozódást, megértést és ellenőrizhetőséget egyaránt szolgálják az alapos munkával összeállított táblázatok (Alkotmányos Szerződés tagállami ratifikációjának helyzete, az Alkotmányos Szerződéssel célzott fontosabb változások áttekintése).
Összességében az izgalmasan megírt fejezet hű tükre az európai integráció révén (is) bekövetkező és várható, alkotmányjogot érintő változásoknak, melyek hosszú időre kimeríthetetlen vizsgálódási területet kínálnak az összehasonlító módszert követő jogtudósnak.
Szintén európai vetületű kérdéskörrel foglalkozik Weller Mónika a strasbourgi esetjogot tematikusan bemutató fejezetében, elsősorban a Magyarországot érintő döntések nyomán vizsgálva a magyar jogrendszer (külö-
- 659/660 -
nösen a jogalkalmazás) Egyezmény-konformitását. (Az áttekintett döntések nagy száma miatt fordulhatott elő, hogy a Dallos-ügyet és az annak kapcsán elfogadott Be-módosítást a szerző kétszer is bemutatja.)
A más részes államokat érintő döntések bemutatásával az olvasó a konkrét jogok vagy tilalmak hazai érvényesülését európai kontextusba tudja helyezni. E fejezetben az összehasonlító módszer elsősorban nem az egyes országok gyakorlatának összevetését jelenti, hanem annak plasztikus megjelenítését az egyes cikkek kapcsán, hogy a különböző szemléletű, összetételű és eljárási renddel működő bíróságok (a rendes bíróságok, az Alkotmánybíróság, ill. az Emberi Jogok Európai Bírósága) hogyan dolgozzák fel ugyanazt a tényanyagot (vagy hasonló elvi kérdéseket felvető jogeseteket).
A strasbourgi esetjog bemutatásának - a rendszerváltás után itthon betöltött szerepe miatt - mindenképpen indokolt volt külön fejezetet szentelni, ezt Weller Mónika igen színvonalasan és élvezetesen teszi - külön kiemelve a gazdag esetjogi hivatkozást.
Chronowski Nóra és Zeller Judit, a Pécsi Tudományegyetem oktatói az EU és az alapjogi védelem vizsgálata kapcsán adnak tömör és izgalmas betekintést abba a felemás fejlődésbe, amely során az Európai Bíróság az alapvető jogokat fokozatosan érvényre juttatta határozataiban. Szemléletesen mutatják be a folyamatot ért kritikákat, így az Emberi Jogok Európai Bíróságával fennálló viszonyt - különös tekintettel arra a véleményre, melyben a luxemburgi testület elvetette az Unió csatlakozási lehetőségét az Emberi Jogok Európai Egyezményéhez. Az alkotmányjogi összehasonlítás kiváló példáját adja a (változó) uniós alapjogvédelmi mechanizmusok összevetése a strasbourgi gyakorlattal és az Emberi Jogok Európai Egyezményével. A szerzők számos esetjogi példával, a legfontosabb esetek rövid bemutatásával ismertetik a közösségi alapjogvédelmi megfontolások múltbéli dilemmáit és nyitott kérdéseit, a döntéshozók előtt álló lehetséges lépések értékelésével (EU csatlakozása az EJEE-hez; Charta sorsa; nemzeti és európai bíróságok közötti munkamegosztás újragondolása...).
Az összehasonlító alkotmányjog jelentőségét mutatja, hogy amint alapjogi kérdések merülnek fel, az Európai Bíróság előszeretettel hivatkozik a "közös alkotmányos hagyományok"-ra: a tagállami - elsősorban alkotmánybíróságok által kidolgozott - elvekre, ill. az Emberi Jogok Európai Egyezményében foglalt és az Emberi Jogok Európai Bírósága által értelmezett és alkalmazott alapjogvédelmi rendszerre. Bár ezen hagyományok elviekben nem kötik az Európai Bíróságot, azok hatása lépten-nyomon megmutatkozik, és vélhetően egyre nagyobb teret kap. Így az Alkotmányos Szerző-
- 660/661 -
dés kidolgozásakor közvetlenül jelent meg a Konvent Alapjogi Munkacsoportjának törekvései között annak igénye, hogy az eltérő értelmezéseket összehangolja. E törekvés pedig végső soron arra irányult, hogy az "európai alkotmányos hagyomány" kézzel fogható katalógusát kapjuk.
A fejezet nagyszerű és gyakorlati alátámasztása annak a gondolatnak, hogy az alapjogok biztosítása nélkül nem képzelhető el önálló jogrendszer még szupranacionális sem - legalábbis az európai államok nem akarhatnak ilyet.
Kondorosi Ferenc három rövidebb tanulmánya zárja a kötetet, "Az emberi jogok rendszere egyes angolszász országokban", "Az iszlám és az emberi jogok" és a "Globalizáció és emberi jogok, az emberi jogok jövője" címmel. Ez utóbbi fejezet - a terjedelemből fakadóan - tablószerű képet ad, olyan örök témákat, alapvető szembenállásokat mutatva be, mint az univerzális jogok v. nyugati kultúrdominancia (főként egyfajta alapjogi relativizmusból kiindulva), vagy a kereskedelmi liberalizáció mint demokratikus kultúraközvetítő v. az alapjogok biztosításának területi különbségeit kiaknázó s így azokat fenntartó jelenség.
A szerző alapvetően optimistán vázolja fel az emberi jogok jövőjét - például abból kiindulva, hogy a nemzetközi erejű vállalatok (saját belátásuk vagy a növekvő fogyasztói tudatosság folytán) egyre inkább felismerik, hogy az emberi jogok biztosítása nekik is érdekük, és azok hiánya nem jelenthet versenyelőnyt. ("A klasszikus jogok korlátozása [...] hosszú távon hátrányosan befolyásolja a gazdasági teljesítményt".) A képet árnyalva a szerző a globalizáció hatásainak bemutatása kapcsán végigtekint a világszerte növekvő egyenlőtlenségeken, ill. megállapítja, hogy az emberi jogok nemzetközi védelme az ezredfordulóra némileg "kifáradt", és a hangsúly a nemzeti jogalkotásra került, az alapjogvédelem további erősödése elsősorban a belső fejlődéstől várható.
* * *
Az összehasonlító jogi megközelítés iránti igényt erősíti az a világjelenség is, amely a gazdasági szereplők részéről jelentkezik elsősorban egy egységesedő és kiszámítható, emellett olcsó és hatékony jogi környezetre vonatkozóan. (Lásd például az új Gt. miniszteri indokolásában foglalt utalást a Világbank témával kapcsolatos jelentésére; vagy az olyan, egyre gyakrabban alkalmazott választottbírósági kikötéseket, mely szerint a bírónak "angolul folyékonyan beszélő személynek" kell lennie - amely a nyelvtudáson túl áttételesen tartalmi elvárásokat is takar.) A jogintézmé-
- 661/662 -
nyek összehasonlítására bőven találunk példát a magyar Alkotmánybíróság gyakorlatában. Ne hagyjuk továbbá figyelmen kívül a személyes kapcsolatok, tapasztalatok jelentőségét, így annak várható hatását, hogy a joghallgatók egyre nagyobb hányada végez külföldön tanulmányokat, a bíróságok (és alkotmánybíróságok) európai együttműködése rendszeressé válik, akár olyan egyedi esetet is említve, hogy egy magyar bíró állását feladva fordítási munkát vállal uniós intézménynél.
A kötet a demokráciák kialakulásának tapasztalatainak összefoglalásaként is olvasható: melyek azok a szükséges jogintézmények, amely egy stabil és az emberi jogokat tiszteletben tartó berendezkedéshez elengedhetetlenek. Elolvasás után könnyen kialakul bennünk az az érzés, hogy az európai alkotmányos hagyomány léte nem függhet a tételes és népszavazások sorával legitimált és jogszabállyá emelt alkotmány lététől. (A Chronowski Nóra és Zeller Judit által jegyzett fejezet fogalmazza meg azt a lehetőséget és kívánságot, hogy az Alapjogi Charta önállóan, az uniós alkotmány sorsától függetlenül kötelező erejűvé váljon.) Ez az örökség él és hat - az aktuális európai politikai eseményektől függetlenül.
A könyvben többször hivatkozott Bibó István a szabadságjogok európai rendszeréről írva jegyzi meg, hogy a "történelem nem ismer még egy ilyen rendszert, amelyik a politika világát és ezen keresztül az egész társadalom életét ilyen mértékben megszabadította a felsőség és a másik ember erőszakától való állandó félelemtől, amelyik ilyen mértékben lehetővé tett volna, hogy a politikai hatalom birtokosai erőszakos halál és vesztőhely nélkül tudják átadni helyüket olyanoknak, akik erre az adott pillanatban alkalmasabbnak látszanak, és ilyen mértékben lehetővé tegye a népnek, hogy döntő pillanatban a kedvére nem való politikai hatalmasaktól megszabaduljon." (Bibó István: Az európai társadalomfejlődés értelme. In: Válogatott tanulmányok III. kötet, 1971-1979. Magvető, Budapest, 1986. 61-62. oldal.) A kötet ennek a rendszernek adja kiváló anatómiáját.
Ebből talán érthető, miért ajánlom jó szívvel nem csak jogászoknak, hanem más társadalomtudománnyal, például Európa-tanulmányokat folytató, politológiával foglalkozó hallgatónak, oktatónak, ill. minden érdeklődőnek, aki az életünk egyre több területén megjelenő alapjogi gondolkodásmódról szélesebb képet kíván kapni. Kiválóan használható tankönyvként a hazai összehasonlító alkotmányjogi szemináriumokon, előadásokon, emellett szélesebb körben a jogi és politológia képzésben. ■
- 662 -
Visszaugrás
