A tanulmány a munkaerő-kölcsönzés szabályozásának megoldásait vizsgálja az Európai Unió (a továbbiakban: EU) kiválasztott országaiban, valamint az Amerikai Egyesült Államok néhány államában. Célom, hogy a hatályos magyar szabályozás értékeléséhez más országok gyakorlatát vizsgálva nyújtsak szempontokat. Ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy az Olvasó a nemzetközi kitekintés birtokában kiterjedt képet kapjon a hazai szabályozási megoldások megítéléséhez, így különösen ahhoz, hogy a magyar jog milyen védelmet biztosít a kölcsönzött munkavállalóknak. A vizsgált országok kiválasztása során az egyedüli szempont azok gazdasági erejében rejlett, így olyan államok kerültek górcső alá, amelyek jobb vagy legalább azonos lehetőségekkel rendelkeznek, mint Magyarország. Ezzel kívántam biztosítani, hogy a gazdasági realitásokat sem mentségként, sem vádként ne lehessen a magyar szabályozás rovására írni, és az csupán tartalma alapján kerüljön megítélésre.
1. Uniós kitekintés
1.1. Ausztria
1.2. Németország
1.3. Franciaország
1.4. Szlovákia
1.5. A vizsgált uniós tagállamok szabályozásának tanulságai
2. Túl az Unión
2.1. Amerikai Egyesült Államok
2.1.1. Kalifornia
2.1.2. Illinois
3. Összevetés Unión innen és túl
Ebben az alcímben kísérletet teszek a munkaerő-kölcsönzés meghatározó szabályainak áttekintésére az EU egyes kiválasztott tagállamain belül. Tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2008. november 19-i 2008/104/EK irányelvére a munkaerő-kölcsönzés keretében történő munkavégzésről (a továbbiakban: 2008/104/EK irányelv), a szabályozás az EU jogközelítési követelményeivel érintett kérdésekben egységesnek mondható. Célom alapvetően az írásomban érintett uniós tagállamok 2008/104/EK irányelvben foglalt meghatározó jogközelítési követelményeket (például az egyenlő bánásmódot, a kikölcsönzés ideiglenességét) "kivitelező" kodifikációs megoldásainak bemutatása, valamint a közösségi jog által nem érintett egyes szabályozási tárgykörök ismertetése, melyek tükrében értékelhető válik a hazai szabályozás is.
A vizsgált országok kiválasztásánál szempont volt, hogy mind földrajzi fekvés, mind gazdasági kihívások tekintetében heterogén palettát állítsak össze.
A közösségen belüli kitekintés során az első vizsgált ország Ausztria, ahol a munkaerő-kölcsönzés szabályai külön törvényben az Arbeitskräfteüberlassungsgesetzben (a továbbiakban: osztrák AÜG) kaptak helyet, mely hasonlóan a magyar szabályozáshoz rendelkezik az egyenlő bánásmódról és a diszkrimináció tilalmáról, a sztrájkban részt vevő munkavállaló helyettesítésére történő kölcsönzés tilalmáról vagy kölcsönvevő és kölcsönbeadó közötti szerződés kötelező elemeiről. Megjegyzem, hogy jelen tanulmány terjedelmi korlátjaira tekintettel a tartományi szabályozás vizsgálata nem lehetséges, így az osztrák AÜG ismertetésére szorítkozom.
Az osztrák AÜG hatálya kiterjed minden olyan magánvállalkozásra, azok munkavállalóira, illetve olyan személyekre, akik munkavégzésük során ilyen jogviszonyban állnak a munkáltatóval. Kivételt képez azonban a szövetségi, tartományi és önkormányzati intézmények által ideiglenesen foglalkoztatott munkaerő. A szabályozás lehetővé teszi továbbá a vállalaton vagy cégcsoporton belüli munkaerő-kölcsönzést, amennyiben az átadás időtartama nem haladja meg az egy hónapos időkeretet.[1]
A törvény egyik alappillére az egyenlő bánásmód biztosítása. Ezen előírás szerint semmilyen körülmények között nem engedhető meg a kikölcsönzött munkavállalók diszkriminációja, ideértve a nemi alapú megkülönböztetést és a szexuális zaklatást is. A munkavállalóknak a fizetés, a szabadság és a munkaidő tekintetében egyenlő bánásmódban kell részesül-
- 60/61 -
niük, továbbá a munkaadók bejelentési és tájékoztatási kötelezettséget viselnek, melynek értelmében kötelesek a vállalaton belüli, megüresedett pozíciókról előre tájékoztatni az ideiglenesen foglalkoztatott munkavállalókat.
Érdekessége emellett még az osztrák szabályozásnak, hogy az egyenlő bánásmód szabályozása során kötelezettséget telepít a kölcsönbeadóra, ugyanis amennyiben tudomása van arról, hogy a kölcsönvevő gyakorlatával sérti az egyenlő bánásmód kötelezettségét, a kölcsönbeadó köteles megfelelő intézkedéseket tenni a sérelmes helyzet felszámolására.[2] Említett kötelezettség oly erős, hogy az osztrák AÜG 6. § (4) bekezdése szerint, amennyiben a kölcsönvevő nem tartaná be a munkavédelmi, előírásokat, magának a kölcsönbeadónak kell intézkednie a kölcsönzés megszüntetéséről.[3]
Az osztrák szabályozás - a kölcsönzött munkavállaló jogainak védelme érdekében - tiltásokat is rögzít a felek közötti megállapodást illetően.[4] Ilyen például, hogy expressis verbis tiltja a munkaidő jelentősen a foglalkoztatás várható mértékének átlaga alatti megállapítását, a részmunkaidős foglalkoztatás esetén a munkáltató egyoldalú jogát, hogy rendszeres túlórát rendeljen el, vagy hogy felek olyan megállapodást kössenek, mely a kölcsönzött munkaerő tekintetében bármilyen eszközzel foglalkoztatási tilalmat állapítson meg, akár versenytilalmi megállapodás, akár kötbér útján. Hasonlóan a fentiekhez, hogy garantálja a kölcsönzött munkavállalók jogait, az osztrák AÜG 4. § (1) bekezdésében kijelenti, hogy a munkaerő-kölcsönzés fennállásának kérdésében a tények valódi tartalma irányadó.[5]
Ami a kikölcsönzés maximális időtartamát illeti, az osztrák AÜG általánosságban nem rendelkezik a kérdésről. Ilyen jellegű szabály csupán az osztrák AÜG 1. § (3) bekezdésében található, mely bizonyos belső vállalati környezetben történő azonos vagy hasonló tevékenységet folytató munkavállalók ideiglenes kikölcsönzésének maximum időtartamát rendezi hat hónapos felső határ előírásával. Nem meglepő ez a szabályozási megoldás, hiszen az osztrák munkajogban kiemelt szerepet kapnak a kollektív szerződések, melyek hatékony védelmet nyújtanak a visszaélésekkel szemben.
Összevetve a magyar szabályozással elmondható, hogy mindkét jogrendszer célja a munkaerő-kölcsönzés során érintett munkavállalók védelme és a felek közötti viszony rendezése. A közös témák - mint a fogalmi meghatározások, a felek közötti szerződéses viszony szabályozása, az egyenlő bánásmód biztosítása, a tájékoztatási kötelezettségek, a munkaviszony megszüntetése és a kártérítési felelősség - mindkét rendszerben megjelennek, bár a részletek és a hangsúlyok eltérőek. A leglényegesebb eltérés a kölcsönzés időtartamára vonatkozik: míg a magyar rendszer egy ötéves maximumot állít fel, addig az osztrák szabályozás inkább az ideiglenes, rövid távú alkalmazásra fókuszál, meghatározva például a vállalaton belüli átadás hat hónapos határait, és részletesen szabályozza a "határátlépő" eseteket is, vagyis az olyan foglalkoztatást, mely során a munkavállaló Ausztrián kívülre kerül kikölcsönzésre.[6]
Emellett kiemelendő, hogy az osztrák AÜG egy speciális szociális és továbbképzési alapot hoz létre, amely a munkaerő-kölcsönzés hosszú távú következményeit kívánja kezelni. Az alap bevételeit a kölcsönző vállalatok hozzájárulásai adják, akik kötelesek a kölcsönzött munkavállalók után hozzájárulást fizetni. Érdekesség, hogy a hozzájárulás mértéke évenként fokozatosan növekszik, melynek alapja az általános társadalombiztosítási törvényben szereplő általános járulékalap.[7]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
