"Európában az elmúlt évtizedekben figyelemre méltóan megváltozott a vallás jelentősége. Míg egyes szakemberek a vallás megfordíthatatlan térvesztéséről beszélnek, mások inkább a vallás funkciójának átalakulását hangsúlyozzák." (9. o.) Ezek a változások nemcsak a közbeszéd tárgyát, hanem tudományos viták központi kérdését is jelentik. Wildmann János és Korpics Márta empirikus kutatások vezetőiként és elméleti reflexiók szerzőiként hosszú ideje vizsgálják a tradicionális vallások és a modern kultúra kacsolódási pontjait. A fenti kötet (első közös publikációjukként) a 2007-2008-ban készített felmérés eredményeit foglalja össze. A kutatás és a belőle született könyv célja, hogy adatokat és szempontokat szolgáltasson a vallások státus- és szerkezetváltozásának megítéléséhez, előmozdítva az útkeresést a tradicionális egyházak számára.
A kutatás 1001 fős, országos reprezentatív mintára terjedt ki. Az adatfelvételben használt kérdőív állításokat fogalmazott meg az egyházak társadalmi helyzetéről és szerepvállalásáról, amelyekre a kérdezettek egyetért, részben egyetért, nem ért egyet, illetve nem tudja választ adhatták. A kutatók szignifikáns összefüggéseket kerestek egyrészt a vallások és egyházak belső és külső helyzetének, társadalmi szerepének értelmezése, másrészt a minta szociodemográfiai jellemzői (nem, életkor, iskolai végzettség, felekezeti hovatartozás és vallásosság) között.
A vizsgálat az egyházakról a közvéleményben élő kép hiteles, árnyalt és strukturált feltárására vállalkozott. A közvéleményben élő kép egyszersmind olyan helyzetkép, amelynek feltárása az egyházak működésével, társadalmi beágyazottságával kapcsolatos valós problémák orvoslásában is segíthet: "A problémák tudatos és valóságos feltárása, nyilvános véleményezése (...) katartikus és szublimáló hatású lehet" (134-136. o.)
Bár a kutatás természetesen csak pillanatfelvételt rögzít a vallások helyzetéről, nem állítható, hogy a szerzők az átfogó tendenciákat mellőzve értékelhetetlen adathalmazt állítottak össze. A kutatás során feltett kérdéseket ugyanis akként fogalmazták meg, hogy azok összevethetőek legyenek az öt évvel korábbi, 2003-2004-ben készült vizsgálat adataival. Lényegesnek tekintették az európai tendenciák feltárását és ismertetését is. A kötet folytatásaként ezért várható az elvégzendő európai kutatások eredményeit összefoglaló angol nyelvű tanulmánykötet megjelenése, amely a Magyarországon is vizsgált kérdéseket nemzetközi kontextusba ágyazva tárgyalja.
A fejezetek, kérdéskörök egymásutánja rendkívül logikus, világos szerkesztést tükröz. A kutatás módszereinek és előzményeinek bemutatása után a tanulmány elsőként a nemzetközi helyzetet, az európai integráció szellemi alapjainak és az egyházak európai szerepének megítélését vizsgálja. Ezt követően tér át a magyarországi viszonyok különböző szegmenseinek elemzésére. Elsőként az egyház és politika kapcsolatait, majd az egyház belső helyzetét elemzi: így különösen az egyházi vezetés és az egyházi kommunikáció szerkezetét, az egyház önképének elfogadottságát, az egyházi élet gazdagításának lehetőségeit, valamint a hit és a vallásos magatartás természetét.
A fejezetek szerkezete jól áttekinthető rendszert követ. A szerzők először az egyes kérdéscsoportokra adott válaszok számszerű eredményeit ismertetik, majd a szignifikáns összefüggéseket mutatják be. A száraz adatokat különálló kommentárok értékelik, majd a kérdéskörről rövid összefoglalásban kap átfogó képet az olvasó. A kötet tehát szerkezetileg könnyen átlátható, a megértést, a bonyolult struktúra követését tipográfiai és nyelvi eszközök egyaránt segítik. A szöveghez mellékelt táblázatok és grafikonok a fekete-fehér nyomás ellenére szemléletesek, könnyen értelmezhetőek, a szövegben jelölt hivatkozástól nem csúsznak el.
Szerzők intellektuális bátorságát, a szabad diskurzusra való nyitottságát jelzi, hogy az egyes kérdéscsoportok adatainak értékelését nem maguk végezték el, hanem erre több szakterület kutatóját, jogászokat, közgazdászokat, kommunikációkutatókat kértek fel. A kommentárok nemcsak összegzik, tágabb kontextusba helyezik a vizsgálat adatait, hanem olykor bírálják is azokat, a kutatás egy-egy hiányosságára mutatnak rá, vagy éppen ellentétes véleményeket fogalmaznak meg (pl. Kamarás István és Andok Mónika kommentárjai, 249-254. és 262-263. o.).
Az egyházakról és társadalmi szerepükről kibontakozó kép összességében nem minden ponton olyan, amilyent az egyházak látni szeretnének. Ilyen kritikus pont többek között, hogy a legtöbb kérdés
- 241/242 -
esetében az idősek ítélik meg pozitívan az egyházak tevékenységét, míg éppen a jövő nemzedéke és a magasabb végzettségűek nyilatkoznak jóval kritikusabban. További intő jel, hogy az egyházak kommunikációja több vonatkozásban gyengébb a kívánatosnál: a politikai összefonódások sokak szerint túl erősek, az őket körülvevő társadalmat az egyházak nem ismerik kellőképpen, és ez nehezíti feladatellátásukat. A mereven tradicionális struktúra sokak szerint szintén gátolja az egyházi vezetés hatékonyságát. A túlnyomó többség például elfogadja, hogy a papképzés megújításra szorul, elutasítja a cölibátust, és az időseket kivéve kevesen számolnak a katolikus egyház erőforrásaiként éppen a hierarchia tagjaival, a papokkal, püspökökkel és szerzetesrendekkel.
A kutatás révén számos pozitív, előremutató vonásra is fény derült. A legtöbben egyetértenek azzal az állítással, hogy az egyházak lényeges társadalmi szerepet játszanak, számos erőforrással rendelkeznek, így a társadalmi élet több területén jelentős mozgástérrel rendelkeznek. Korántsem tűnt el az igény a tradicionális egyházak által közvetített transzcendens és erkölcsi értékek iránt: a nagy többség egyetért, vagy legalább részben egyetért azzal, hogy az egyházak fogódzót, lelki támaszt nyújtanak sok embernek. A válaszadók szerint az egyházak szociális szerepvállalása sem nélkülözhető, a vallásosság egyik lényegi elemeként emelik ki a segítő szeretet megnyilvánulásait. Mindez még inkább kiemeli a jobbítás igényét, amelyben lényegi szerepe van valamennyi egyháztagnak: "az egyház mi magunk vagyunk, akik nem háríthatják el maguktól a jövőért való felelősséget" (163. o.). A tanulmánynak természetesen nem feladata megoldási stratégiák megfogalmazása, a legfontosabb problémák feltárása alapján Szerzők mégis megemlítik a továbblépés lehetőségeit. Utalnak többek között a nyugati egyházban már elterjedt hatékonyság- és eredményorientált vezetési elvek és módszerek adaptációjára, vagy a tanokat hitelesen és korunk nyelvén megfogalmazó kommunikáció kialakítására.
A kötet alaposan kidolgozott, átfogó és jól használható képet nyújt a felvetett kérdéskörről. Csaba László zárszava szerint a közállapotokon javítani kívánó polgári, értelmiségi törekvés eredményeként megszületett kötet következtetéseit nem feltétlenül kell elfogadni, azok más felmérések tükrében, illetve a nemzetközi tendenciák fényében tovább árnyalhatóak. A kötet célja és legfőbb erénye azonban, hogy együttgondolkodásra, a feltárt problémák közös megoldására hív. (332. o.) Korpics Márta és Wildmann János összességében remek munkát nyújtanak át az olvasónak, amely minden bizonnyal újabb lendületet ad az egyházak társadalmi helyzetére, szerepvállalására vonatkozó további kutatásoknak és párbeszédnek. ■
JEGYZETEK
* Typotex Kiadó, Budapest 2010. 338 o.
Lábjegyzetek:
[1] A szerző PhD-hallgató, PTE Bölcsészettudományi Kar.
Visszaugrás
