Az elemzés a bírói döntést érintő szólásszabadsági ügyek vizsgálatára vonatkozóan kialakított háromlépcsős teszt felvázolása révén, annak logikáját követve foglalja rendszerbe az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított véleménynyilvánításhoz való joggal kapcsolatos, rendkívül szerteágazó alkotmánybírósági gyakorlatot. Kitér a közlés közéleti jellegének meghatározása, valamint a tényállítások és az értékítéletek elhatárolása tekintetében irányadó szempontokra, és arra is, hogy miként kell elbírálni például a szólásszabadságnak a magán- és családi élethez való joggal és az emberi méltósághoz való joggal történő összeütközését, jelezve azt is, hogy a gyakorlat hol szorul további tisztázásra vagy pontosításra. Ezáltal nem csupán megkönnyítheti a jövőbeni ügyeknek a gyakorlatba történő beillesztését és hozzájárulhat a gyakorlat egységének biztosításához, hanem támpontot nyújthat a bírói gyakorlat és a jogkereső közönség számára is arra vonatkozóan, hogy mit jelent a (közéleti) szólás kiemelt oltalma, és alkotmányos értelemben hol húzódnak annak határai. A kutatás az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény hatályba lépését követően meghozott, bírói döntés elleni alkotmányjogi panaszokat érdemben elbíráló határozataira koncentrál, és a könnyebb érthetőség kedvéért számos, a gyakorlatból vett példával illusztrálja a levezetést. A tanulmány általános következtetése, hogy alapvető kidolgozottsága ellenére a szólásszabadsági teszt konkrét ügyekben való alkalmazása és a gyakorlat egységének a biztosítása, illetve ezzel összefüggésben a véleménynyilvánítási jog kiemelt védelmének a garantálása folyamatos kihívást jelent.
Kulcsszavak: értékítélet, közéleti vita, közügyek megvitatása, közszereplő, szólásszabadság, véleménynyilvánítás szabadsága
A társadalom tagjai különböző módon, fórumokon, körben és különböző intenzitással, de lényegében folyamatos párbeszédet folytatnak a társadalmat általában és a személyüket, életüket a maguk konkrétságában érintő kérdésekről, problémákról. Ez a - jelentős részben a közélet szereplőinek elképzeléseit, teljesítményét, személyiségét érintő - vita elsősorban vélemények és tények közléséből áll, ami az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése által védett, a véleményszabadsághoz való jog szempontjából megragadható konfliktussá jellemzően akkor válik, ha a közlés egy adott személyre (esetleg közösségre) vonatkozó negatív kritikát tartalmaz, vagy az érintett által hamisnak tartott vagy nyilvánosságra hozni nem kívánt tényre vonatkozik. Az érintett ezt a közlést a magánéletébe történő beavatkozásként, méltósága vagy jó hírneve sérelmeként értékelheti. Miután ezeket az Alaptörvény egyrészt alapvető jogként védi, másrészt az ilyen közléseket bizonyos esetekben tiltja [Alaptörvény II. cikk, VI. cikk (1) bekezdés, IX. cikk (4)-(5) bekezdés], a konfliktust fel kell oldani. Ritkábban, de előfordulhat más alapvető joggal, például állagsérelem esetében a tulajdonhoz való joggal [Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdés],[1] vagy valamely alkotmányos értékkel való ütközés (például a bíróságok tekintélyének megőrzése és az igazságszolgáltatás rendezett működése).[2] Az Alkotmánybíróság kiterjedt gyakorlattal rendelkezik ebben a tárgykörben, amely az egyedi ügyben hozott bírói döntések elleni alkotmányjogi panaszok elbírálásán túl kiterjed a véleményszabadságot érintő normakontrollra is.[3]
E tanulmány célja annak rendszerbe foglalása, hogy az Alkotmánybíróság érdemi vizsgálat esetében, specialitásai miatt elsősorban a bírói döntések alkotmányossági felülvizsgálatára vonatkozó gyakorlatában milyen látószögben tekint a véleménynyilvánításhoz való jogra, és hogyan folytatja le e jog korlátozásának alkotmányossági vizsgálatát.
Ehhez előzetesen - a véleménynyilvánításhoz való jog eszmetörténeti és elméleti hátterének részletes bemutatása nélkül is - röviden utalni kell e jog tartalmára és funkciójára.[4] A plurális, demokratikus társadalom alapvető értékei közé tartozó és az ún. kommunikációs jogok (mint például a szólás- és a sajtószabadság, a művészi, irodalmi alkotás szabadsága és a művészeti alkotás terjesztésének szabadsága, a tudományos alkotás szabadsága és a tudományos ismeretek tanításának szabadsága) anyajogának minősülő szabad véleménynyilvánítás esetében az alaptörvényi védelem tárgya elsődlegesen maga az információ, a közlés. In-
- 33/34 -
formációs értéke nem csupán a tényeknek, hanem a véleményeknek is van: demokratikus társadalom csak abban az esetben jöhet létre és maradhat fenn, ha lehetőség van arra, hogy a különböző (gyakran egymással ellentétes) vélemények a társadalmat formálhassák.[5] E jognak - nem utolsósorban a magyar történelmi körülményekre tekintettel - kezdettől fogva kitüntetett szerepet tulajdonított a gyakorlat. Ez teszi ugyanis lehetővé "az egyén megalapozott részvételét a társadalmi és politikai folyamatokban. Történelmi tapasztalat, hogy mindannyiszor, amikor a véleménynyilvánítás szabadságát korlátozták, sérelmet szenvedett a társadalmi igazságosság, az emberi kreativitás, csökkent az emberben rejlő képességek kibontakozásának lehetősége. [...] Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele."[6] "A társadalmi, politikai viták szabadsága és sokszínűsége nélkül nincs demokratikus közvélemény, nincs demokratikus jogállam. A demokratikus közvélemény azt kívánja meg, hogy a társadalom valamennyi polgára szabadon fejthesse ki gondolatait, és ezzel a közvélemény alakítójává válhasson. A közösség szellemi gazdagodására a véleményszabadság széles körű biztosítása vezet, hiszen a téves, elvetendő nézetek kiszűrése is csak nyílt közvitában lehetséges. A szólásszabadság szubjektív jogának biztosítása mellett tehát az államnak a demokratikus közvélemény kialakulása és fennmaradása érdekében is őrködnie kell a véleménypluralizmus fölött."[7] Mindezek miatt a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos határait úgy kell meghatározni, hogy "azok a véleményt nyilvánító személy alanyi joga mellett a közvélemény kialakulásának, illetve szabad alakításának a demokrácia szempontjából nélkülözhetetlen érdekét is figyelembe vegyék".[8] A kitüntetett jelleg elsősorban abban ölt testet, hogy a véleményszabadságnak - bár korlátozható alapjog - csak kevés más alapjoggal szemben kell engednie, ha pedig ezt törvény korlátozza, a korlátozást megszorítóan kell értelmezni.[9] A véleményszabadságot érintő ügyeket ebből a kiindulópontból szemlélve kell megítélni.
Általában a bíróság mérlegelési jogkörébe tartozik annak megítélése, hogy a konkrét ügyben a véleményt közlő személy átlépte-e a védett véleménynyilvánítás határát, de ha a bírói mérlegelés nincs összhangban a lefektetett alkotmányos keretekkel, a bíróság döntése meghozatala során nem vette figyelembe a védett véleménynyilvánítás alkotmányos szempontjait, akkor az Alkotmánybíróság feladata az, hogy erre felhívja az érintett bíróságok figyelmét.[10] Az, hogy az Alkotmánybíróság nem folytat ténybíráskodást, nem jelenti azt, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága határainak megállapítása során ne tulajdoníthatna jelentőséget annak, hogy egy kifejezést mikor, milyen körülmények között használtak és kire vonatkoztattak. Nincs akadálya annak sem, hogy a mérlegelés eredményeképp eltérő következtetésre jusson, mint a támadott bírói döntés.[11]
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
