A trieri Európai Jogakadémia szervezésében 2005. április 28-29-én került megrendezésre "A nemzetközi magánjog és az üzleti jog újabb fejleményei" című konferencia1. A tudományos rendezvény alapvető célja a közösségi jognak a tagállami kollíziós jogokra gyakorolt egyre kiterjedtebb hatásának bemutatása volt a társasági jog, a munkajog, a szerződési jog és a deliktuális jog területén. Tematikájában számos, a hazai jogirodalomban is egyre többet elemzett problémakör szerepelt. A konferencia aktualitását többek között az adta, hogy részletes előadások hangzottak el a Róma I., illetve Róma II. rendelet jelenleg is folyamatban lévő kodifikációs munkálatairól2.
Az első előadásban Massimo V. Benedettelli professzor3 az Európai Bíróság három nemzetközi társasági jogi kérdéseket érintő ítéletének (C-212/97 Centros, C-208/00 Überseering, C-167/01 Inspire Art4) elméleti és gyakorlati következményeit elemezte. A központi elméleti dilemma az volt, hogy vajon beszélhetünk-e már ma európai közösségi nemzetközi magánjogról, mint autonóm és önműködő kollíziós normarendszerről vagy az EK jogának elvei és szabályai csak a tagállami nemzetközi magánjogok koordinációját, harmonizálását célozzák. Benedettelli professzor a második értelmezés mellett tette le a voksát. Egyrészt azzal indokolta választását, hogy amíg a Közösség nem fejlődik szövetségi állammá, nem rendelkezhet önálló nemzetközi magánjogi jogalkotási hatáskörrel, nem tekinthető olyan fórumnak, amely saját kollíziós szabályait alkalmazza. Ezt erősíti szerinte az a tény is, hogy az EK-Szerződés 61. cikke és 65. cikk b) pontja csak a belső piac megfelelő működéséhez - azaz az integrációs szervezet alapvető céljának megvalósításához - szükséges mértékben biztosít az Európai Közösség számára hatáskört a nemzeti kollíziós jogok harmonizációját célzó közösségi intézkedések kibocsátására, amely jogalkotás során természetszerűleg figyelembe kell venni az olyan közösségi jogi elveket, mint a szubszidiaritás és az arányosság.
Benedettelli szerint az integráció mindenkori fokától és az adott történelmi szituációtól függ, hogy hova vezet a fejlődés: egységes közösségi kollíziós szabályok elfogadásához, amelyek minden nemzeti jogrendszer részévé válnak, vagy csak harmonizációs elvekhez, amelyek mellett a tagállami nemzetközi magánjogok megtartják sajátos egyéni jellegüket5.
A közösségi szabályanyag hatályát meghatározó rendelkezések Benedettelli álláspontja szerint nem tekinthetők szigorú értelemben vett kapcsoló tényezőknek. Az EK-Szerződés - a jogi személyek letelepedési szabadságára vonatkozó és ezért a vizsgált ítéletekben kiemelt szerepet játszó - 48. cikkében szereplő szövegrészek (amelyek arra utalnak, hogy a letelepedési szabadságot az a társaság élvezi, amelyet valamely tagállam joga szerint alapítottak, és székhelye, központi ügyvezetésének vagy üzleti tevékenységének helye a Közösségen belül van) csak a letelepedési szabadságra vonatkozó közösségi rendelkezések alkalmazási körét jelölik ki. Nem válaszolnak arra a kérdésre, hogy az eljáró fórumnak melyik állam jogát kell alkalmaznia, következésképpen nem is tekinthetők egységes, közösségi kapcsoló tényezőknek.
Ezzel a szűkítő értelmezéssel összefüggésben érdemesnek tűnik megemlíteni, hogy bár a - Benedettelli által részéletesen nem vizsgált - Daily Mail ítélet6 21. pontja kifejezetten úgy fogalmaz, hogy az EK-Szerződés 58. cikke (ma: 48. cikke) mind a társaság székhelyét, központi ügyvezetésének vagy üzleti tevékenységének helyét kapcsoló tényezőnek tekinti. Ezt a kifejezést azonban az Európai Bíróság nem a hagyományos nemzetközi magánjogi értelemben, több szóba jöhető (nemzeti!) jogrendszer közüli választást megvalósító normaként határozta meg, hanem olyan tényezőként, amely a letelepedési szabadságot élvező (tehát a Közösséghez tartozó) társaság fogalmának meghatározásánál játszik szerepet.
A jogi személy - a természetes személyekkel ellentétben - fikció: azon tagállam nemzeti jogrendjének az alkotása, amely alapítását és működését szabályozza7. A jogi személy tehát olyan szabályok összessége (lex societatis8), amelyek rendelkeznek a társaság belső szervezetéről és harmadik személyekkel szembeni jogviszonyairól. Ennélfogva Benedettelli szerint nem lehetséges az, hogy egy adott jogrendszer a társaságot elismerje személyként, azaz bármely jogok és kötelezettségek lehetséges hordozójaként, ám ugyanakkor más lex societatis alá rendelje, mint amely alapján létrehozták. Értelmetlen volna a külföldi jog szerint alapított társaság elismerése, és egyben rá az alapítás államától eltérő lex societatis alkalmazása. A társaság létének az elismerése tehát egyben a rá (eredetileg) alkalmazandó jog elismerését is jelenti.
Benedettelli kiemelte, hogy a társaságok a legnagyobb haszonélvezői a közösségi jog által biztosított alapszabadságoknak, és egyben a jogi személyek azok a jogalanyok, amelyek a legnagyobb mértékben folytatnak vállalkozási tevékenységet a belső piacon belül. Éppen ezért a társaságokra számos - rendeletekben és irányelvekben testet öltő - közösségi anyagi jogi szabály vonatkozik. Ezen anyagi jogi normák értelmezése és alkalmazása során több - az alábbiakban részletezett - kollíziós probléma is felmerül a társaságok létével és tevékenységével kapcsolatban. A közösségi jog azonban nem tartalmaz a nemzetközi magánjogot kifejezetten érintő rendelkezést. A Közösség alapítóinak a kollíziós kérdésektől való - tudatos - tartózkodását bizonyítja egyrészt az EK-Szerződés 293. cikke9, valamint a társaságok és jogi személyek kölcsönös elismerését biztosító, 1968. február 2-án a hat alapító tagállam által aláírt nemzetközi egyezmény hatálybalépésének a meghiúsulása10.
Ahhoz, hogy egy társaság élvezni tudja a közösség által számára biztosított jogokat egyrészt léteznie kell, másrészt az EK egész területén létezőnek kell elfogadni. Külön nehézséget jelent, ha ugyanazt a társaságot több állam joga szerint is nyilvántartásba vették (inkorporálták). Ekkor ugyanis problémákba ütközhet a diszkrimináció tilalmára vonatkozó teszt alkalmazása, illetve előfordulhat, hogy miután több leges societatis is vonatkozik az adott cégre, ezek a szabályozások egymásnak ellentmondanak. A belső piacon belüli nemzeti határokon átnyúló kereskedelemben gyakran előfordul, hogy egy jogi személy szoros kapcsolatot létesít alapításának államától eltérő tagállammal például fióktelepek, képviseletek révén: ilyen esetben szintén felmerülhet annak szükségessége, hogy ez utóbbi tagállam saját jogszabályait alkalmazza rá. További kollíziós kérdéseket vetnek fel azok a másodlagos joganyagba tartozó közösségi jogi jogforrások, amelyek gyakran a nemzeti jogok valamely szabályára vagy intézményére utalnak.
Az Európai Bíróság három említett ítéletével (Centros, Überseering, Inspire Art) kapcsolatban Benedettelli megjegyezte, hogy bár az Európai Bíróság által felhozott érvek nem teljesen világosak és konzisztensek, le lehet szűrni belőlük bizonyos következtetéseket.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
