A lízingszerződésnél tulajdonosi minősége ellenére nem a lízingbe adó, hanem a lízingbe vevő viseli a kárveszélyt. A kárveszélyviselés általános elvének ("casus nocet domino") szerződéses megfordításával találkozunk a lízingszerződésnél: a lízingbe adó finanszírozási (hitelezési) szerepköréből adódóan nem vállalja a lízingbe vevő érdekkörében előálló károk kockázatát; így a lízingbe vevő viseli a lízingtárgy megrongálódásának és megsemmisülésének veszélyét. A lízingbe vevő viseli a neki felróhatóan felmerült, a harmadik személy okozta és a vis maior folytán keletkezett károkat[1].
A kárveszélyviselésnek a tulajdonos lízingbe adóról a lízingbe vevőre telepítése a Ptk. diszpozitív rendelkezéseitől lényegesen eltér, azonban a pénzügyi lízingszerződések sajátosságaival, a joggyakorlatban is elfogadott kockázat felosztásával összhangban áll[2]. A bírói gyakorlat szerint a kárveszély lízingbe vevőre történő telepítésének indoka az, hogy a lízingszerződés keretében hitelfelvétel is történik a lízingbe vevő részéről. A lízingbe adó tulajdonjogának fenntartása valójában a hitelszerződés biztosítására szolgál, mivel pénzügyi lízing esetén a lízingbe adó nem saját szükségleteinek kielégítése végett szerzi be a lízingtárgyat, hanem a lízingbe vevő igényeinek megfelelően azzal, hogy a futamidő elteltével az a lízingbe vevő tulajdonába fog kerülni[3]. Ebből következően mindazok a gazdasági érdekbeli, vagy jogi változások, amelyek a szerződés megkötése után következnek be, a lízingbe vevő terhére esnek és a díjfizetési kötelezettségét nem érintik[4].
A kárveszélyviselésnek más-más hatása van a lízing két alaptípusára:
- pénzügyi lízing esetén a lízingtárgy megsérülésekor, elpusztulásakor a szerződés átalakul egyösszegű fizetési kötelezettséggé: a lízingbe vevő az esedékes és hátralévő lízingdíjak egy összegben történő teljesítésére köteles, azonban nem kell javítania vagy pótolnia a lízingtárgyat;
- operatív lízing esetében a lízingtárgy megrongálódásakor, megsemmisülésekor a lízingbe vevő a lízingtárgy javítására, illetve pótlására köteles.
A kárveszélyviseléshez nyújthat fedezetet a lízingbe adónak a lízingtárgyra kötött vagyonbiztosítási szerződés.
Egy elbírált jogesetben nyerges vontató és pótkocsi lízingelésére került sor, CASCO biztosítási szerződés kötésével (a biztosított a lízingbe adó, a szerződő fél a lízingbe vevő), a járműszerelvény külföldön szakadékba zuhant és javíthatatlannak minősítették; azaz a lízingtárgy oly mértékben megrongálódott, hogy használhatatlanná vált. A Fővárosi Ítélőtábla az ügy kapcsán a következőket állapította meg:
- a lízingdíj teljes kiegyenlítésével a lízingbe adó biztosítási érdeke megszűnik, ezt megelőzően pedig csak a még ki nem egyenlített lízingdíjak erejéig áll fenn a biztosítási érdeke;
- a lízingbe adó károsultnak csak a még ki nem egyenlített lízingdíjakkal azonos mértékben tekinthető, az ezt meghaladó kár már a biztosítási szerződést megkötő lízingbe vevőt éri, ezért a már teljesített lízingdíjaknak megfelelő kár vonatkozásában ő minősül biztosítottnak;
- ha a biztosított dolog megsemmisül, vagy úgy megrongálódik, hogy gazdaságos helyreállítása nem lehetséges, a biztosító - az alulbiztosítás esetét kivéve - a teljes kár megtérítésére köteles, a kártérítési összegre pedig a vagyontárgy megóvásában érdekeltek az érdekeltség arányában tarthatnak igényt[5].
A kárveszélyviselés vonatkozásában az UNIDROIT-egyezmény rendelkezése[6] "sajátos": kizárja a lízingbe adó termékfelelősségét (harmadik személlyel szemben nem felel a berendezés által okozott haláleset, személyi sérülés vagy dologi kár miatt) és a lízingbe vevővel szembeni kártérítési felelősségét (kivéve, ha a lízingbe vevő kárát az okozta, hogy bízott a lízingbe adó szakértelmében és véleményében, és a lízingbe adó közreműködött a szállító kiválasztásában, vagy a berendezés részletes leírásában), azonban ezek a felelősségkizárások nem érintik a lízingbe adónak egyéb, például tulajdonosi minőségén alapuló felelősségét.
A lízingdíj megállapítása a lízingszerződések egyik legfontosabb és legrészletesebben kifejtett tartalmi eleme. A lízingdíj mértéke Magyarországon általában a lízingtárgy bruttó értékének 150-170%-a körül mozog. A lízingdíj mértékét sok tényező befolyásolja: a futamidő hossza, a lízingbe vevő időszakonként előre vagy utólag fizet, a lízingdíj ütemezése (egyenletes, csökkenő vagy növekvő eloszlású-e a fizetés), a fizetés gyakorisága, a lízingtárgy maradványértéke, a kikötött kamat (fix vagy változó kamatlábat alkalmaznak-e), és a lízing típusa (a pénzügyi lízingnél a teljes amortizáció miatt a használati időhöz igazodik, az operatív lízing esetében a részamortizáció okán a lízingtárgy értéke a mérvadó).
A lízingdíj összegének kiszámításakor a következő összetevőkkel kell kalkulálni: a lízingtárgy beszerzési ára, a lízingtárgy beszerzésének mellékköltségei (pl. csomagolás, szállítás), a lízingbe adó működési költségeihez való hozzájárulás, finanszírozási alapköltségek, költségfedezet (időközbeni változásokra, kockázati tényezőkre, igényérvényesítésre), a lízingbe adó nyeresége.
A magyar bírói gyakorlat azt az ellenértéket minősíti lízingdíjnak, ami valamely dolog meghatározott időre szóló használatáért, majd a maradványérték ellenében a tulajdonjog átengedéséért együttesen jár[7]. A futamidő alatt a dolog a lízingbe vevő használatába kerül, így a lízingdíj valójában két különböző típusú szolgáltatás együttes ellenértékeként jelenik meg: egyfelől a beszerzési ár törlesztéseként, másfelől a használat díjaként[8]. A lízingdíj nemcsak a hitel törlesztése vagy a használat díja, hanem meghatározóan a tulajdonjog megszerzésének ellenértéke, ezért ha a lízingbe adó a tulajdonjog átruházását a lízingbe vevő részére akár önhibáján kívül (pl.: a lízingelt gépjármű bűncselekményből származott) nem tudja nyújtani, a lízingszerződés meghiúsulása miatt ellenszolgáltatásra nem jogosult[9].
A lízingbe vevő részéről előforduló leggyakoribb szerződésszegő magatartások:
- a lízingdíj késedelmes, hiányos vagy nem-fizetése,
- és a lízingtárgy szerződés- és rendeltetésellenes használata.
A lízingbe adó a lízingbe vevő szerződésszegése esetén köteles azt megfelelő határidő kitűzésével a jogszerű magatartásra felszólítani, majd ennek eredménytelen volta esetén a szerződésszegés jogkövetkezményeit érvényesíteni.
Az egyezmény úgy rendelkezik, hogy a lízingbe vevő mulasztása esetén a lízingbe adó követelheti a hátralékos bért, annak kamatait és kártérítést. Ha a lízingbe vevő mulasztása súlyos szerződésszegésnek minősül és a lízingszerződés úgy rendelkezik, akkor a lízingbe adó a jövőben esedékes részleteket is lejárttá teheti, követelheti és elállhat a szerződéstől. A lízingbe adó az elállást követően birtokba veheti a berendezést és olyan mértékű kártérítést követelhet, mintha a lízingbe vevő a lízingszerződést szerződésszerűen teljesítette volna. A lízingbe adó a jövőben esedékessé váló bért csak akkor teheti lejárttá és elállási jogát csak akkor gyakorolhatja, ha a lízingbe vevőt előzőleg felszólította és a mulasztás pótlására ésszerű lehetőséget kínált fel neki. A lízingbe adó annyiban nem követelheti kárának megtérítését, amennyiben kárenyhítési kötelezettségének nem tesz eleget.
A magyarországi judikatúra[11] két lehetőséget ismer a lízingbe vevő lízingdíj-fizetési kötelezettségének elmulasztása esetén. Az egyik lehetőség az, amikor a lízingszerződés erre az esetre úgy rendelkezik, hogy a lízingbe adó birtokba veheti a lízingtárgyat és az összes hátralékos lízingdíjat diszkont értéken (mert még nem jártak le) követelheti. A Csongrád Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiumának állásfoglalása (1996. június 21.) kimondja, hogy pénzügyi lízing esetén a szerződésnek a lízingdíj-fizetés elmaradása miatti rendkívüli megszüntetése esetén semmis az a szerződéses kikötés, amelynél fogva a lízingbe adó a teljes hátralékos lízingdíj összegére, és ezen kívül a lízingelt dolog visszaszármaztatására is feltétel nélkül igényt tarthat. Az ilyen kikötés azért semmis, mert nem alakítható ki érvényesen olyan szerződéses helyzet, amelynél fogva valamelyik fél az ingyenes juttatás szándékának hiányában is ellenszolgáltatás nélkül jusson hozzá a szolgáltatáshoz, és így jogalap nélkül gazdagodjék. Csak olyan kikötés fogadható el érvényesnek, amelynél fogva a lízingbe adó választhat:
- a teljes lízingdíjat követeli és a lízingtárgy tulajdonjogáról (a díj teljesítése után) lemond,
- vagy a lízingtárgy visszaadását követeli és a szerződés megszűnése miatti kárának megtérítését (a lízingdíj helyett)[12]. A kétféle jogkövetkezmény egyidejű, konjunktív alkalmazása akkor is kizárt, ha a lízingszerződés ilyen kikötést tartalmazott. Ugyanis nem fogadható el érvényesnek az, ha a lízingbe adó anélkül teszi esedékessé a hátralékos lízingdíj-szolgáltatást, hogy az ezért járó ellenszolgáltatást - a megszűnés folytán - nyújtani lenne köteles; ehelyett eldöntheti: vagy nem tart igényt a jövőbeli szolgáltatásra, vagy ha igen, akkor az ezért járó jövőbeli ellenszolgáltatást is teljesíteni köteles. Nem ütközik jogszabályi tilalomba az olyan szerződéses kikötés, amikor a lízingbe adó visszaköveteli a lízingtárgyat, követeli a hátralékos lízingdíjat is, azonban a visszakövetelt lízingtárgyat a piaci forgalomban értékesíti, és a befolyt vételár összegével a lízingbe vevő hátralékos lízingdíj-tartozását csökkenti. Ebben az esetben a biztosítéki szerepet betöltő lízingtárgyból, annak eladása útján elégíti ki igényét (ez a hátralékos lízingdíjra vonatkozik), a dolog vételárát azonban nem a saját javára, hanem a lízingbe vevő javára számolja el. Ha a lízingbe adó a lízingtárgyat visszaveszi a lízingbe vevőtől, a teljes hátralékos lízingdíjat akkor sem követelheti, ha a lízingtárgyat huzamos ideig még nem értékesítette; ekkor csak a lízingtárgy reális forgalmi értékével csökkentett különbözeti összegre tarthat igényt[13]. A reális forgalmi érték meghatározása szükség esetén szakértő útján tisztázandó; ez mindkét fél érdeke, indokolt ezért a szakértői díj előlegezését a felek között megosztani[14]. A szerződés megszüntetésére és a felek közötti elszámolásra ilyenkor a tulajdon-fenntartásos részletvétel[15] szabályai az irányadóak. E jogszabályhelyek megfelelő alkalmazása a pénzügyi lízingszerződésre vetítve azt jelenti, hogy ha a lízingbe vevő az esedékes lízingdíj-részletet nem fizeti meg, akkor - ilyen kikötés és felhívás után - a lízingbe adó vagy megszünteti a szerződéses jogviszonyt, vagy a lízingdíj további részletfizetési kedvezményének jogát vonja meg. A részletfizetési kedvezmény jogának megvonása azt jelenti, hogy a lízingbe adó a teljes hátralékos lízingdíjat egy összegben követelheti; amennyiben a teljes hátralékos lízingdíjat kézhez kapja, akkor ez szükségszerűen időben előre hozza a lízingbe vevő tulajdonjog szerzését vagy opciós jogának gyakorolhatóságát. A Csongrád Megyei Bíróság Gazdasági Kollégiuma állásfoglalása alapján követett gyakorlat az UNIDROIT-egyezményhez igazodik: birtokbavétel és kártérítés (a szerződésszerű teljesítéssel azonos mértékű).
A lízingszerződésben kikötött részletfizetés esetén a követelés elévülésének kezdő időpontja nem az elmaradt - ki nem fizetett - részlet esedékességének, hanem a "végeladási ár" esedékességének az időpontja[16]; tehát a lízing-kontraktus fennállása alatt az elévülés az egyes díjrészletek tekintetében fogalmilag kizárt. ■
JEGYZETEK
[1] Főv. B. Gf. 75.017/2000/7.
[2] BDT 2003. 95.
[3] BH 1998. 496.
[4] BH 1998. 496.
[5] FIT-H-PJ-2008-659
[6] 8. cikk
[7] BH 1996. 5.
[8] BH 1996. 257.
[9] BDT 2007. 1666.
[10] LB Gf. I. 30.076/1998.: a lízingszerződések egyes kérdéseinek nemzetközi szabályozását szolgáló egyezmény rendelkezéseinek figyelembevétele belföldi lízingszerződések megszegése miatt keletkezett kárigények elbírálása során
[11] Tolna Megyei Bíróság 3. Gf. 17-00-000010/3.
[12] BDT 2008. 1907.
[13] BDT 2008. 1907.
[14] Csongrád Megyei Bíróság 1.Gf.40.277/1996/4.
[15] Ptk. 376. § (2)-(3) bek.
[16] BH 1998. 242.
Visszaugrás
