Jelen cikk az e lap hasábjain Európai szerződési jog és a nemzeti szerződési jog rendszere: aktuális kontextus és problémakörök címmel korábban megjelent tanulmányra épül[1].
Az európai fogyasztói szerződési jog hazai magánjog rendszerébe történő átültetési gyakorlata sajátos jegyeket hordoz. Ez a sajátosság meghatározóan a Ptk. relatív korszerűségére vezethető vissza - viszonyítva itt különösen a 19. század nagy kodifikációihoz -, amely elsősorban a szerződési jog átfogó általános részének és az ennek keretében szabályozott szavatossági jognak köszönhető. A Ptk. e tekintetben eltér a korábbi kódexek megoldásától, amelyek a szavatossági kérdéseket az adott intézményhez kapcsolódóan (adásvételi szerződés és vállalkozási szerződés, tehát a különös rész körében) rendezik[2]. A nemzeti polgári törvénykönyvekbe történő integrálás "vonulata" a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló irányelv megjelenésével veszi kezdetét, amely a hazai átültetés vonatkozásában is helytálló kijelentés. A hazai átültetési gyakorlat esetében ellenben túlzás lenne fordulópontról beszélni, mivel a Ptk. rendszerébe integrált, irányelvet átültető szabályozás inkább a kivételek közé tartozik. A hatályos Ptk. rendszerébe lényegében két "közvetlenül" fogyasztóvédelmi tárgyú irányelv került átültetésre, mindkettő a szerződési jog általános részében elhelyezve[3].
Időben az első, a Ptk. rendszere keretébe átültetett, kifejezetten fogyasztói szerződési jog tárgyú irányelv a tisztességtelen szerződési feltételekről szóló[4] volt, amelyet a hazai jogalkotó 1997-ben ültetett át a Ptk. rendszerébe. Az általános szerződési feltételek ("ÁSZF") szabályait a 1977. évi IV. törvény iktatta be a Ptk. rendszerébe. Az 1977-ben beiktatott szabályozáshoz képest a Ptk. átültetéssel kapcsolatos 1997-es módosítása jelentős változásokat hozott[5], azonban az átültetés két lényeges ponton is kívánnivalót hagyott maga után.[6] Elsősorban erre, valamint az átültetést szolgáló normaszövegnek a közösségi jogfejlődéshez - elsősorban a Bíróság gyakorlatához - való adaptálása motiválta a terület 2006. évi átfogó módosítását[7]. A 2006. évi módosítás két fő szabályrendszert érintett a Ptk.-n belül: egyrészt újrarendezte szerkezetileg az általános szerződési feltételekre vonatkozó szabályokat (205/A-205/C. §), amely során többek között kiegészítésre került az általános szerződési feltétel fogalma [205/A. § (2) bek.], másrészt a tisztességtelen szerződési feltételekre vonatkozó szabályozást (209-209/B. §). Utóbbi esetében a módosítás többek között helyesbítette a tisztességtelenség fogalmát és egyértelművé tette a jóhiszeműség és tisztességesség követelményét, mint első konstitutív fogalmi elemet - szemben a korábbi, dogmatikailag helytelen jóhiszeműséggel. További korrekciós pontként a módosítás a fogyasztóvédelmi szabályok tárgyi hatályát az egyedileg meg nem tárgyalt szerződéses kikötésekre szűkítette [209. § (1) bek.], szemben a korábbi szabályozással, amely a felek egyedileg kialkudott szerződéses kikötéseit is tárgykörébe vonta. Ugyancsak e szabályrendszer keretében került bevezetésre a fogyasztói szerződésekre vonatkozóan a relatív semmisség, mint szankció [209/A. § (2) bek.], szemben a korábban biztosított megtámadhatósággal. A szabályrendszer legfrissebb - 2009. évi[8] - módosítása iktatta a Ptk. 209. § (4) bekezdésébe a világos vagy érthető szövegezés hiányát, mint tisztességtelenséget önmagában megalapozó tényezőt, amelyet az ÁSZF-re vonatkozóan általános érvénnyel - tehát kereskedelmi szerződések esetében is alkalmazandóan - kodifikált.
Időben a második, a Ptk. rendszerébe 2002-ben átültetett irányelv a fogyasztói adásvételről szóló, amely hazánknak az Európai Unióhoz való csatlakozása időpontjában lépett hatályba. A Ptk.-t e célból módosító törvény indokolása[9] kiemelte az irányelv törvénykönyvbe történő integrálása során kínálkozó modernizációs lehetőségeket, amelyet az új Ptk. első koncepciójára vezetett vissza. Az indoklás rögzítette továbbá, hogy a fogyasztói magánjog tartósan nem helyezhető el a polgári jogi jogviszonyok szabályozását megvalósító törvényen kívül, mivel célszerű a magánjogi szabályozás egységes kezelése, ami lehetővé teszi az európai közösségi szabályozásból eredő normák szerves integrálását. Ez a megközelítés megfelel a születése időpontjában tapasztalt irányvonalnak, és világosan leteszi voksát az egységes szabályozás mellett, amely értelmében egyes új szabályok hatálya kiterjed a kereskedelmi ügyletekre is[10]. A Ptk. átültetés céljából történő módosítása lényegében újrakodifikálta a hibás teljesítés szabályait[11], amely a következő központi kérdéseket érintette[12]: hibás teljesítés fogalmának pontosítása[13], szavatossági jogok
-268/269-
hierarchiájának módosítása, a kifogásközlési kötelezettség határidejének meghosszabbítása, a fogyasztóval szemben utolsóként helytállt eladó visszkereseti jogának beiktatása , valamint a jótállás szabályainak módosítása. A módosítások primér módon a fogyasztóvédelemi elvárásoknak való megfelelést szolgálták, mindemellett a terület koncepcionális revíziója számos, a kereskedelmi ügyletekre is kiterjedő újítást vont maga után. Ilyen újítások voltak például a Ptk. 305/A. § (1) bekezdésében újonnan bevezetett mentesülési okok a szavatossági felelősség alól, a 307. § (1) bekezdésében szabályozott kifogásközlési kötelezettség enyhítése, a 308/B. §-ban a szavatossági igény érvényesítésével kapcsolatban a bírói gyakorlatban kialakult értelmezésnek törvényerőre emelése, vagy a szavatossági kötelezettség teljesítésével kapcsolatos költségekre vonatkozólag a 309. § (1) bekezdésébe - az irányelvvel összhangban - beépített példálózó felsorolás, valamint a szabály pontosítása.
A tagállamok átültetési gyakorlatai között különböztetve négy csoport körvonalazódik:
Eklatáns példa erre a francia átültetési gyakorlat, ahol a jogalkotó az uniós fogyasztói szerződési jogot a fogyasztói törvénykönyvben (Code de la consommation - speciálisan a fogyasztóvédelmi joganyagot magában foglaló kodifikációkompiláció[15], tehát a klasszikus kódex fogalmának nem abszolút módon megfelelő törvénykönyv) ültette át[16], igyekezve így a polgári törvénykönyvet (Code civil) és az általa képviselt rendszert érintetlenül megőrizni. A nem kifejezetten fogyasztóvédelmi tárgyú termékfelelősségről szóló irányelvet a francia jogalkotó - vitatott módon - a Code civil keretein belül ültette át. Ezzel összefüggésben egyes francia jogászok felhívták a figyelmet a fejlesztési hiba [Termékfelelősségi irányelv 7. cikk e) pont] és a hagyományos force majeur - mindkettő kimentési alap minőségében - közötti viszonyra. Kérdésként merült fel, hogy megengedhető-e az európai fogalom kihatása a hagyományos francia fogalom értelmezésére, avagy létezhessen a polgári törvénykönyv rendszerén belül két egymáshoz szorosan kapcsolódó, de eltérően értelmezett fogalom.[17] Így méltán jelent meg az irodalomban az a nézet, hogy az európai jogközelítés ára a francia jogban előállt diszharmónia volt[18]. Példaként említhető ebben a körben az olasz jog is. Az uniós fogyasztói szerződési jogot az olasz jogba a nemzeti polgári jogi kódexen kívül, külön jogszabályokba ültetették át. A francia megközelítéshez hasonlóan, végül az olasz jogalkotó is külön törvénykönyvet alkotott a fogyasztóvédelmi joganyag kezelése érdekében: az olasz fogyasztói törvénykönyv (Codice del consumo) 2005 októberében lépett hatályba[19]. Alapvetően elmondható, hogy az olasz jogalkotó az átültetés során a rendszerint a "puszta beillesztés" technikáját alkalmazta[20], tehát nem fordított figyelmet a nemzeti rendszerbe történő integrációra, az uniós szabályok átültetése ebben az értelemben a szabályok lefordításából és törvényben vagy rendeletben való kihirdetéséből állt.
A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.
Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!
Visszaugrás
