Megrendelés
Alkotmánybírósági Szemle

Fizessen elő az Alkotmánybírósági Szemlére!

Előfizetés

Szerkesztőségi előszó (ABSz, 2018/1., 2. o.)

Az Alkotmánybírósági Szemle szerkesztősége a lap kiadójával közösen a 2010-ben indult folyóirat tartalmának megújítására szánta el magát. A tartalomjegyzék megpillantásával rögtön szembetűnő változás, hogy a most kézben tartott nyomtatott lapban ezentúl kizárólag szakmai cikkeket talál a tisztelt Olvasó, míg a folyóirathoz továbbra is szorosan kötődő, az Alkotmánybíróság határozatait és végzéseit szemléző döntvénytárat a Kiadó a lap honlapján (abszemle.hu) elektronikus formában teszi hozzáférhetővé.

Meggyőződésünk, hogy az Alkotmánybírósági Szemle a megújult, profiltisztított formájában még célirányosabban és sokoldalúbban fogja szolgálni az Alkotmánybíróság tevékenységét figyelemmel követő tudományos és gyakorlati szakemberek érdeklődését. Míg a folyóirat nyomtatott része tudományos szaklapként az Alkotmánybíróság munkájához kötődő, illetve aktuális alkotmányjogi kérdéseket taglaló, magas színvonalú írásoknak kíván mérvadó fórumává válni, addig az elektronikus formátumú döntvénytár a megszokott minőségben, lényegre törő összefoglalókkal segíti a testület joggyakorlatát követni szándékozók munkáját.

A teljes tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges.

A Jogkódex-előfizetéséhez tartozó felhasználónévvel és jelszóval is be tud jelentkezni.

Az ORAC Kiadó előfizetéses folyóiratainak „valós idejű” (a nyomtatott lapszámok megjelenésével egyidejű) eléréséhez kérjen ajánlatot a Szakcikk Adatbázis Plusz-ra!

Visszaugrás

Ugrás az oldal tetejére