A bizonyítási kísérlet ma már hellyel és szereppel rendelkezik a büntetőeljárásban, a nyomozási és a bírósági szakaszban egyaránt alkalmazzák. Bár a törvényi lehetőség megvan az igénybevételére, az ügyek csak kis része igényli az eljárási cselekményt. Amikor viszont alkalmazható és alkalmazzák is, nemcsak a nyomozás segítését várják tőle, hanem a bizonyítékot is, amelyre a bíróság támaszkodhat az ítélet meghozatalakor. A bizonyítási kísérlet megítélése nem egységes: vannak akik úgy vélik, szükségtelen az önállósága, mások pedig a rosszul végrehajtott bizonyítási kísérletek következményeire hívják fel a figyelmet. Támogatói azzal érvelnek, hogy számos ügyben nyújt segítséget a bizonyítási kísérlet, amelynek előnyei közé tartozik, hogy ismételhető, és arra is lehetőség van, hogy a múltban történt bűncselekmény körülményeit ne az eredeti szereplőkkel, hanem ún. dublőrök igénybevételével rekonstruálják.[3] Jelen tanulmány célja annak vizsgálata, hogy milyen kriminalisztikai lehetőségeket rejt magában a bizonyítási kísérlet, és ehhez hogyan járul hozzá a jogi környezet.
Az első források, amelyek arra utalnak, hogy helye és szerepe van a bizonyítási kísérletnek a magyar büntetőügyekben, a XIX. századból származnak.[4] Akkoriban még nem nevezték azonban bizonyítási kísérletnek azt a tevékenységet, amelynek keretében a bíró arról győződhetett meg, hogy "az egészséges szemmel bíró ember észreveheti a 'némi távolságban' s a 't. mutatkozó tárgyakat, hogy az egészséges fül hallhatja bizonyos távolságban a' bizonyos erővel ejtett hangokat".[5] Az érzékelési képesség bírói ellenőrzésének egyik módszere lehetett a bizonyítási kísérlet, melynek során azt vizsgálták, hogy "lehetséges volt-e a bűntett elkövetése a sértett vagy a gyanúsított által megjelölt módon"[6], vagy választ kívántak adni arra, hogy a tanú a helyszín adott körülményei között tényleg láthatta-e az általa megjelölt személyt vagy tárgyat.[7] A bizonyítási kísérlet egészen az I. Be.[8] hatályba lépéséig nem volt önálló eljárási cselekmény, mindvégig a szemle során, a szemlére vonatkozó szabályok alkalmazásával kerülhetett sor az igénybevételére, és ez így volt a XIX. században, majd az I. Bp.[9] és a II. Bp.[10] idején is.
A bizonyítási kísérlet jogi környezete az I. Be.-vel változott meg jelentősen, a tvr. ugyanis elsőként nevesítette és szabályozta önállóan az eljárási cselekményt. Nem véletlen, hogy a tvr. a nyomozásra vonatkozó szakaszoknál, a szemlét követően tett említést róla, hiszen a szemlével való rokonsága az önállósítás ellenére továbbra is közeli. Elnevezése utal az eljárási szakaszra, amelyben igénybe vehető, a nyomozási kísérlet nevet kapta. Az I. Be. 143. § (1) bekezdése alapján "A nyomozó hatóság az ügy eldöntéséhez szükséges adatok ellenőrzésére és pontosabb meghatározására nyomozási kísérletet végezhet. Ennek során a nyomozó hatóság szükség esetén méréseket végez, továbbá fényképfelvételeket, helyszínrajzokat és vázlatokat stb. készít." A tvr. által megfogalmazottak bár normaszövegként eltérnek a hatályos Be.-ben[11] és az új Be. kódexben[12] is szabályozott bizonyítási kísérlettől, azonban az eljárási cselekmény lényegét helyesen fogalmazza meg a tvr., amikor is utal arra, hogy adatokat ellenőriznek vele, hogy a bizonyítandó tényről helyesek-e a rendelkezésre álló adatok, illetve a tvr. alapján arra is alkalmas a nyomozási kísérlet, hogy vele az adatokat pontosabban meghatározzák. Az adatok származhatnak például vallomásból, viszont kérdéses, hogy ténylegesen minden úgy történt-e, ahogy azt a terhelt vagy tanú előadta. Emellett arra is alkalmas lehet a nyomozási kísérlet, hogy segítségével kiegészítsék a hiányosan előadott vallomásrészeket. A nyomozó hatóság a nyomozási kísérlet megtartásával választ kaphat például olyan kérdésekre, hogy lehetséges
- 202/203 -
volt-e, és ha igen, hogyan tudott az elkövető segítség nélkül kimászni a veremből.
Az I. Be. utal arra is, hogy a nyomozási kísérlet során a nyomozó hatóság szükség esetén méréseket végez, továbbá fényképfelvételeket, helyszínrajzokat és vázlatokat stb. készít. Ez ma is jellemzője a bizonyítási kísérletnek, pontosan dokumentálni kell az eljárási cselekményt, úgy, hogy követhető legyen, mi hogy történt az eljárási cselekményen. A megfelelő dokumentálás garanciájaként a tvr. két hatósági tanút rendel a nyomozási kísérlet elvégzéséhez [I. Be. 143. § (2) bek.]. A két hatósági tanú jelenlétének előírása egyrészt azt sugallja, hogy jogalkotói szándék lehetett, hogy a nyomozási kísérlet eredményéből minél nagyobb bizonyító erejű bizonyíték származzon. A hatósági tanúk a jegyzőkönyv aláírásával igazolták, hogy minden úgy történt, ahogy az a jegyzőkönyvben szerepelt, és semmi olyan nem történt, ami nem volt benne a jegyzőkönyvben. Szintén az okok között lehetett a bizalmatlanság is, amely akár jellemezhette is volna a nyomozási kísérletet, hiszen egy nem pontosan, vagy nem valósághűen dokumentált nyomozási kísérlet helytelen következtetéseket is okozhatott volna, amely adott esetben téves irányba is vihette volna a büntetőeljárást. Ebben az időszakban a szakirodalom jellemzően inkább a nyomozási kísérlet előnyeivel foglalkozott (volt azonban olyan vélemény is, amely megkérdőjelezte a nyomozási kísérlet önállósításának létjogosultságát), a bizonytalanságra nem történt utalás, ami persze nem jelenti azt, hogy a bizonyítási kísérlet ne hordozott volna magában hibalehetőségeket. Elég csak arra gondolni, hogy nem ugyanolyan időjárási körülmények között folytatták le az eljárási cselekményt, mint amely a bűncselekmény elkövetési körülményeit jellemezte, nem volt lehetőség például arra a nyári hónapokban, hogy havazás közben végezzék el a nyomozási kísérletet, ennek ellenére végrehajtották az eljárási cselekményt. A két hatósági tanú közreműködésének megkövetelése azt is jelentette, hogy a tvr. nem tartotta elegendőnek a nyomozó hatóság által történő pontos és széles körű dokumentálást (a jegyzőkönyv mellett általában fényképfelvétel is készült a nyomozási kísérletről), hanem újabb garanciát követelt, a hatósági tanúk alkalmazását. Az I. Be. által előírt két hatósági tanú alkalmazását a régi Be.[13] is átvette, a hatályos Be. viszont nem írja elő fő szabályként, hogy kötelező lenne hatósági tanút alkalmazni az eljárási cselekményen, csak akkor, ha ezt a gyanúsított vagy a védője indítványozza, továbbá ha az eljárási cselekménnyel érintett személy írni-olvasni nem tud, vagy nem töltötte be a tizennegyedik életévét. Ezekben az esetekben is elegendő egy hatósági tanú igénybevétele. Az új Be. kódex a hatósági tanú intézményét elveti, helyette a kép- és hangfelvétel vehető igénybe. Úgy fogalmaz a bizonyítási cselekmények tekintetében, hogy a szemléről, a bizonyítási kísérletről és a felismerésre bemutatásról - lehetőség szerint - kép- és hangfelvételt kell készíteni. [új Be. 213. § (4) bek.] Ez a rendelkezés részben eltér a hatályos Be. szabályozásától, amely szerint "a szemle, a bizonyítási kísérlet és a felismerésre bemutatás lefolyását rendszerint kép- vagy hangfelvevővel vagy egyéb berendezéssel rögzíteni kell. A rögzített kép- vagy hangfelvételt az iratokhoz kell csatolni; az az eredeti célon kívül más célra nem használható fel." [Be. 123. § (5) bek.] Az új Be. értelmében csak akkor kötelező a hang- és képfelvétel készítése, ha az eljárási cselekményben érintett a tizennegyedik életévét nem töltötte be [új Be. 88. § (1) bek. d) pont].
Az I. Be. a jelenléti joggal is foglalkozik. A tvr. alapján a nyomozási kísérleten szükség esetén részt vehet a terhelt, a sértett, a tanú, és szakértő is alkalmazható [I. Be. 143. § (2) bek.]. Az I. Be. szabályozásából úgy tűnik, hogy fő szabályként a hatóság tagjai vannak jelen a nyomozási kísérleten, a terhelt, a sértett és a tanú csak akkor, ha a személyes jelenlétük szükséges az eljárási cselekmény megtartásához. Az ok abban kereshető, hogy az eljárási cselekmény nem feltétlenül igényli a terhelt, a sértett vagy a tanú személyes részvételét, hanem dublőr is alkalmazható (pl. bizonyos idő alatt el lehet-e jutni gyalog A pontból B pontba), viszont a tvr. arra is figyelemmel van, hogy vannak olyan ügyek, amikor nem mellőzhető a személyes jelenlét (pl. szükség van arra, hogy megvizsgálják, hogy a tanú valóban hallotta-e a veszekedés során elhangzott mondatokat). A szakértő igénybevétele szintén ügyfüggő, vannak esetek, amikor nem indokolt szakértő alkalmazása (pl. bemászhatott-e a gyanúsított a vallomásában megjelölt módon a ház ablakán), és arra is van példa, amikor viszont elengedhetetlen a szakértői közreműködés (pl. emberölési kísérletnél azt kell megállapítani, hogy a sértett sérülései keletkezhettek-e úgy, ahogy a gyanúsított, illetve a sértett előadta a vallomásában). Az I. Be. 143. § (3) bekezdése alapján a nyomozási kísérletről részletes jegyzőkönyvet kell készíteni, hogy minden egyes körülményt nyomon lehessen követni.
Az I. Be. 61. §-a felsorolta a bizonyítékokat, amelyek között nem szerepelt a nyomozási kísérlet: "Bizonyítékok különösen: a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a tárgyi bizonyítékok, az okiratok, a szemle és a terhelt vallomása." Király Tibor éppen a nyomozási kísérlettel példálódzik, amikor arról ír, hogy "különösen" szó utalhat olyan eszközökre mint pl. a nyomozási kísérlet, amely bár benne van a tvr.-ben, viszont a 61. §-ban nem szerepel.[14] Király Tibor is jelzi viszont, hogy pontatlanság történt, amikor bizonyítási eszközök helyett bizonyítékokat sorol fel a tvr.[15] A pontatlanságot a II. Be. küszöböli majd ki, a II. Bp.-hez hasonlóan újra a bizonyítás eszközeiként tekint rájuk.
Az I. Be. által szabályozott nyomozási kísérletet legfőbb ügyészi utasítás részletezte, amely tartalmilag azonos a régi, a hatályos és az új Be. kódex bizonyítási kísérlet fogalmával: "Ha a nyomozás teljesítése során az ügy eldöntése szempontjából lényeges ténykörülmény, esemény, jelenség megállapítása, illetve ellenőrzése annak érdekében szükséges, hogy ezek a körülmények, események,
- 203/204 -
jelenségek valamely meghatározott módon, helyen, időben, illetőleg körülmények között létrejöhettek-e, nyomozási kísérletnek [Be. 143. § (1) bekezdés] van helye. A nyomozási kísérletet a nyomozó hatóság lehetőleg olyan adottságok és körülmények között foganatosítsa, amelyek között a kérdéses események, jelenségek keletkezhettek." (7/1964. Legf. Ü. sz. ut. 28. pont.)[16]
Hasonlóan napjaink gyakorlatához, a nyomozási kísérletre is rendszerint hivatali helyiségen kívül került sor[17], azt vizsgálták például akkor is, hogy adott helyről és távolságból a pisztoly lövése hallható volt-e, az autó reflektorfénye látható volt-e.[18] Szintén nagy jelentősége volt, hogy alkalmas az ügyben szereplő személyek vallomásainak, különösen a tanú egyes tényállításainak az ellenőrzésére.[19] Ebben az időszakban is alapvető követelmény volt, hogy a résztvevők és környezetük emberi méltóságát, becsületét ne sértse, és életüket, egészségüket ne veszélyeztesse.[20] Már akkoriban is ügyeltek arra, hogy ne az elkövetés során használt késsel ismételjék meg a késszúrásokat, hanem pl. papírkéssel, vagy ne gázoljanak el egy újabb gyalogost, miközben azt figyelik, az autós láthatta-e az úttestre kilépő gyalogost.
Szintén garancia volt, hogy a terhelttel szemben - ha a nyomozási kísérletben való részvételét megtagadta - nem lehetett kényszerintézkedést alkalmazni.[21] Ugyanúgy, ahogy vallomástételre sem volt kényszerítve a terhelt, a nyomozási kísérleten sem kellett aktívan részt vennie. A másik oldala az I. Be.-ben nem nevesített önvádra kötelezés tilalma érvényesülésének, hogy annak ténye, hogy a terhelt megtagadta az aktív részvételt, nem minősült terhelő bizonyítéknak, más kérdés, hogy a nem vállalás kelthette azt a gondolatot a hatóságban, hogy ha nem a gyanúsított követte volna el a kérdéses bűncselekményt, vállalta volna a nyomozási kísérletet.
Már az I. Be. idejében felmerült annak kérdése, hogy helyesen nevezte-e a tvr. kísérletnek a nyomozási kísérletet. Balog János jól mutat rá a problémára, miszerint a kísérlet a jogban nem valósítható meg, a bűncselekmény a valóságban nem reprodukálható.[22] A reprodukálás valóban nem lehetséges, de annyiban mégis kísérletnek tekinthető, hogy megfigyelésen alapul a nyomozási kísérlet, és méréseket is végeznek általában az eljárási cselekmény során. Többször is el lehet végezni, és minél többször ugyanarra az eredményre jutnak, annál nagyobb a bizonyító ereje. Ügye válogatja, hogy mikor merül fel az ismétlés igénye, de az tény, hogy pl. a felismerésre bemutatással ellentétben, a megismételhetőség jellemzi. A kísérleti jelleget szolgálja az a követelmény is, hogy a nyomozási kísérletet lehetőleg az eredeti történés helyén, időpontjában, napszakban, időjárási és megvilágítási viszonyok között kell megtartani."[23] Az viszont tény, hogy a nyomozási kísérlet a laboratóriumi vizsgálatok egzaktságát rendszerint nem éri el[24], ennek ellenére azért következtetéseket lehet levonni belőle a múltbéli történéssel kapcsolatban.
Voltak, akik indokolatlannak vélték a nyomozási kísérlet önállósítását. Az indok leginkább az volt, hogy a nyomozási kísérlet céljában és eredményében a szemle egy speciális fajtájának tekinthető.[25] Nem volt alap nélküli a felvetés, mivel évtizedeken keresztül a szemle keretében elvégezhető volt a bizonyítási kísérlet, anélkül lehetett elérni a bizonyítási kísérlet céljait, hogy önálló szabályokra lett volna szükség alkalmazásához. Látni kell azonban azt is, hogy az önállóság ugyanúgy indokolt, mint például a szembesítés különválasztása a kihallgatástól, mivel a nyomozási kísérlet (vagy nevezzük bizonyítási kísérletnek) más azért, mint a szemle. Jól mutatja a különbséget az a példa, miszerint amikor nem sürgős szemlére van szükség, mert tartós vagy időszakonként ismétlődő eseményről, gazdasági folyamat vagy közlekedési viszonyok feltérképezéséről, ellenőrzéséről van szó, akkor rendszerint már nem helyszíni szemlének, hanem bizonyítási kísérletnek lesz helye.[26] Míg ugyanis a szemlére az a jellemző, hogy általában a büntetőügy kezdetén, elején kerül rá sor és egyszeri alkalommal, addig a bizonyítási kísérlet akár később is tartható, és ismétlésre is lehetőség van.
A szakirodalom ismerte a bírósági kísérletet is, amelyet viszont nem nevesített az I. Be.[27] Nagy Lajos monográfiájában utal a bírósági kísérletre, amely ugyanúgy része volt ekkor a gyakorlatnak, mint a nevesített nyomozási kísérlet: "A tanúkihallgatás során a bírósági kísérletnek az a gyakorlati jelentősége, hogy a vallomásban foglalt egyes adatokat, illetőleg a jelenség megtörténtét vagy azzal összefüggésben a tanú észlelésének lehetőségeit és körülményeit - azonos feltételek megteremtése, illetőleg a cselekménynek a bíróság előtt történt lejátszása mellett - konkrét tények alapján ellenőrizze a bíróság."[28]
- 204/205 -
Az I. Be.-ben nevesített nyomozási kísérlet, és a gyakorlat részét képező bírósági kísérlet a régi Be.-ben ötvöződött, az elnevezése pedig a ma is használatos bizonyítási kísérlet lett. Szintén a régi Be. újítása volt, hogy a bizonyítás eszközei között nevesítette a bizonyítási kísérletet: "A bizonyítás eszközei különösen a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat, a szemle, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás és a terhelt vallomása." [régi Be. 61. § (1) bek.] Azzal, hogy a bizonyítási kísérlet nevesített bizonyítási eszköz lett, a jogalkotó kifejezte, hogy jelentőséggel rendelkezik a bizonyításban, amellett hogy orientálja a nyomozást, eredményére még a bíróság is támaszkodhat. Bizonyítékot vártak a bizonyítási kísérlettől, amely egyrészt a vallomást erősítette meg vagy gyengítette azzal, hogy megállapították, valóban úgy történt a bűncselekmény elkövetése, ahogy azt tanú vagy terhelt közölte vallomásában, vagy éppen a bizonyítási kísérlet mutatott rá, hogy a tanú vagy a terhelt nem őszintén tagadta a bűncselekmény elkövetését.
A régi Be. 85. § (1) bekezdése alapján "Bizonyítási kísérletet a hatóság akkor rendel el, ha azt kell megállapítani vagy ellenőrizni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett-e." Ez a megfogalmazás szinte azonos a hatályos Be. szóhasználatával. A régi Be. még arról is rendelkezett, hogy a bizonyítási kísérletet lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefolytatni, mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség megtörtént, illetőleg megtörténhetett, és feltételéül szabta az eljárási cselekmény megtartásának, hogy ne sértse az emberi méltóságot, és senki egészségét ne veszélyeztesse. [régi Be. 85. § (2)-(3) bek.] Az I. Be.-hez hasonlóan a régi Be. is kötelező tette két hatósági tanú alkalmazását a bizonyítási kísérletnél [régi Be. 135. § (1) bek.], továbbá lehetővé tette a nyomozó hatóságnak, hogy vétségi eljárásban (fő szabály szerint a nyomozás során a vétségi eljárás szabályait kellett alkalmazni az olyan bűntett miatt folytatott eljárásban, amelyre a törvény háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendelt) jegyzőkönyv helyett jelentést készítsen az eljárási cselekményről. [régi Be. 150. § (1) bek.] A törvényi rendelkezés az Alkotmánybíróság próbáját is kiállta, mivel az 1646/B/1991. AB határozat szerint nem alkotmányellenes, ha lehetőség nyílik jegyzőkönyv helyett jelentés készítésére. Így a bizonyítási kísérlet esetén is lehetőség volt arra, hogy vétségi eljárásban jegyzőkönyv helyett jelentés készüljön róla. Arra is rámutat az AB határozat, hogy a bírósági eljárásban sem kizárt a bizonyítási kísérlet alkalmazása, vagyis ha kétségek merülnének fel a bíróságban, törvényi lehetősége van elrendelni és megtartani a bizonyítási kísérletet. A bíróság előtt történő ismétlés indokolt lehet, ha nem volt megfelelően végrehajtva az eljárási cselekmény a nyomozás során, vagy a dokumentálásnak vannak hiányosságai, nem kellő részletességgel rögzítették például a bizonyítási kísérlet lefolytatásának körülményeit.
A bizonyítási kísérlet bírósági elrendelésére és tartására a régi Be. kifejezett rendelkezést tartalmazott, a 204. § alapján "a szemlét és a bizonyítási kísérletet szükség esetén helyszíni tárgyaláson kell megtartani. Ha ez nehézségbe ütközik, a bíróság a 206. § (2) bekezdése szerint jár el." A régi Be. tehát lehetővé tette, hogy bírósági tárgyaláson kerüljön sor bizonyítási kísérletre, amelyet a tárgyalóteremben és azon kívül is el lehetett végezni, helyszíni tárgyalás keretében. Utóbbi esetben a bíróság hivatásos bíró tagját küldte ki, vagy - szükség esetén - más bíróságot keresett meg.
A Be. nem változtatott a bizonyítási kísérlet korábbi törvényi megfogalmazásán. A Be. 121. § (1) bekezdése alapján "A bíróság, illetőleg az ügyész bizonyítási kísérletet rendel el és tart, ha azt kell megállapítani vagy ellenőrizni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett-e." Bár a bíróságot is nevesíti a törvény mint lehetséges elrendelőt, azonban inkább a nyomozó hatósági elrendelés a jellemző. A törvény megtartotta a régi Be. további rendelkezését is: "A bizonyítási kísérletet lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefolytatni mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség megtörtént, illetőleg megtörténhetett." [Be. 121. § (2) bek.] Változás viszont a korábbiakhoz képest, hogy a bizonyítási kísérlet kikerült a bizonyítási eszközök közül, hogy a bizonyítási eljárások csoportját alkossa a szemlével, a helyszíni kihallgatással, a felismerésre bemutatással, a szembesítéssel és a szakértők párhuzamos meghallgatásával együtt. A bizonyítási eljárásoktól bizonyítási eszközök beszerzése várható, amelyekből a bíróság bizonyítékot nyerhet. A bizonyítási kísérlet esetében a bizonyítási eszközt az eljárási cselekményről készített jegyzőkönyv vagy jelentés, esetleg a kép-, hang- vagy videofelvétel jelenti, amely okirati bizonyítékként vehető figyelembe a bírósági eljárásban.[29]
A nyomozás részletszabályait tartalmazó NYOR[30] a bizonyítási kísérlettel is foglalkozik. A NYOR 40. §-a alapján az eljárási cselekményen részt vevő gyanúsítottat, sértettet, illetve tanút figyelmeztetni kell jogaira és kötelezettségeire. A figyelmeztetés el tud hangozni, hiszen a bizonyítási kísérleten a nyomozó hatóság tagja is jelen van, így joga és egyben kötelessége a figyelmeztetés megtétele. A bizonyítási kísérlet velejárója a kihallgatás, a NYOR 41. § (1) bekezdése alapján "a bizonyítási kísérlet előtt a gyanúsított, a sértett, illetve a tanú kihallgatása során ki kell térni a bizonyítási kísérlet lefolytatása szempontjából lényeges és felderítendő kérdésekre, és össze-
- 205/206 -
gezni kell az e nyomozási cselekménnyel összefüggő tényeket és körülményeket." Ebből az is következhetne, hogy kihallgatás nélkül nem kerülhet sor bizonyítási kísérletre, viszont a valóság ennél árnyaltabb, mivel nem feltétlenül van szükség például a gyanúsítottra vagy a vallomására ahhoz, hogy egy dublőr el tudja játszani a szerepét. A NYOR azt is tartalmazza, hogy milyen körülményekre kell kitérni a kihallgatás során: "A bizonyítási kísérlet előtt a gyanúsítottat, a sértettet, illetve a tanút kellő részletességgel ki kell hallgatni arról, hogy a kérdéses eseményt vagy jelenséget
a) mikor, milyen időpontban,
b) milyen látási és időjárási, környezeti és forgalmi viszonyok között,
c) milyen távolságról és milyen helyzetből,
d) kivel vagy kikkel együtt észlelte." [NYOR 41. § (2) bek.]
Ezekre az adatokra szüksége van ahhoz a nyomozó hatóságnak, hogy megfelelően tervezze meg, készítse elő az eljárási cselekményt. Az e körülményekre is kiterjedő első kihallgatásnak meg kell előznie a bizonyítási kísérletet, hogy jusson idő a felkészülésre, azonban arra is lehetőség nyílik, hogy a bizonyítási kísérlet helyszínén újra kihallgassák a gyanúsítottat, a sértettet vagy a tanút, hogy ugyanazt mondja-e mint a korábbi alkalommal. Általában arra is megkérik az alanyt, hogy mutassa meg, mi hol és hogyan történt, ami a mozdulatsorok mellett az alany beszéltetését is jelenti. Az elhangzottakat jegyzőkönyv, illetve gyakran videofelvétel is rögzíti, éppen ezért van szükség például a gyanúsított esetében, hogy hallja a Miranda-figyelmeztetéseket. A gyanúsított speciális helyzetben van a bizonyítási kísérletnél, mivel az általa elkövetett bűncselekmény helyszíni bemutatásával saját maga ellen szolgáltathat - vagy erősíthet meg - bizonyítékot. Erre tekintettel a terheltet e bizonyítási eljárás esetén is megilleti az önvádra kötelezés tilalma."[31]
A NYOR arra is kitér, hogy indokolt esetben a bizonyítási kísérletet megelőző kihallgatás során tisztázni kell a gyanúsított, a sértett, illetve a tanú látó-, halló- és egyéb észlelő képességét, állapotát, illetőleg az ezekben bekövetkezett esetleges változásokat is. [NYOR 41. § (3) bek.] Erre azért van szükség, hogy egyrészt felmérje a nyomozó hatóság, hogy van-e egyáltalán értelme a bizonyítási kísérlet megszervezésének. Szintén fontos az észlelő képességben bekövetkező változás tisztázása, mert akár hallás- vagy látásromlás is bekövetkezhetett a bűncselekmény észlelését követően. Ennek esélye annál nagyobb, minél távolabb van az eljárási cselekmény a bűncselekmény elkövetésétől.
A NYOR rendelkezik a több személy egy időben való közreműködési lehetőségéről, valamint a dublőr alkalmazásáról is: "az eljárás meghatározott résztvevője helyett kívülálló személy közreműködése is igénybe vehető." [NYOR 41. § (4) bek.] A jegyzőkönyvnek kellően részletesnek kell lennie, hogy az ügyész és bíróság is nyomon követhesse az eljárási cselekmény minden fontos körülményét és mozzanatát. Ha a bizonyítás szempontjából jelentősége van, tartalmaznia kell például a megvilágítási, az időjárási, a környezeti és a forgalmi viszonyokat is, illetve az ügy szempontjából lényeges egyéb körülmények leírását, továbbá a bizonyítási kísérlet részletes leírását és eredményét. [NYOR 43. § (1) bek.]
Hasonlóan a hatályos Be.-hez, az új Be. kódex is nevesíti és szabályozza a bizonyítási kísérletet: "bizonyítási cselekmény különösen a szemle, a helyszíni kihallgatás, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás, a szembesítés és a műszeres vallomásellenőrzés." (új Be. 206. §) Újítása a törvénynek, hogy a bizonyítási eljárások helyett bizonyítási cselekményekről rendelkezik, amivel megszűnik a sokak által vitatott bizonyítási eljárások csoportelnevezés. Másrészt az is változás a korábbiakhoz képest, hogy a műszeres vallomásellenőrzés[32] is a bizonyítási cselekmények közé került, a szakértők párhuzamos meghallgatása viszont annak ellenére, hogy a hatályos Be.-ben nevesített bizonyítási eljárás, nem vált bizonyítási cselekménnyé az új Be. kódexben, hanem a szakvéleményt szabályozó szakaszok között kapott helyet. Ha a szakértők véleménye eltér, az eltérést a szakértők egymás jelenlétében való meghallgatásával lehet tisztázni [új Be. 197. § (3) bek.]. A bizonyítási cselekmények köre nem zárt, a törvény a "különösen" szóval jelzi, hogy nem nevesített más eljárási cselekményekből is keletkezhetnek felhasználható bizonyítási eszközök. A törvény miniszteri indokolása a szolgálati kutya igénybevételével történő szagazonosítást hozza fel példaként, amely az új Be. kódex garanciális rendelkezéseivel összeegyeztethető eljárási cselekmény, de nincs nevesítve.
A bizonyítási kísérletre vonatkozó új Be.-beli szabályozás csupán abban különbözik a hatályos Be. rendelkezéseitől, hogy a bíróság és az ügyész mellett a nyomozó hatóságot is nevesíti, amely elrendelheti és tarthatja a bizonyítási kísérletet {"a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság bizonyítási kísérletet rendel el és tart" [új Be. 209. § (1) bek.]}. A hatályos Be. 123. § (3) bekezdése alapján a nyomozó hatóság akkor rendelheti el, és tarthatja bizonyítási kísérletet, "ha az ügyész másképp nem rendelkezik". A "másképp nem rendelkezik" szóhasználat arra enged következtetni - amit a gyakorlat is alátámaszt -, hogy a hatályos törvény alapján is a főszabály, hogy a nyomozó hatóság elrendelheti és tarthatja is a bizonyítási kísérletet, csak akkor nem, ha az ügyész rendelkezik arról, hogy ne történjen bizonyítási kísérlet, és arra is van példa, hogy az ügyész utasítja a nyomozó hatóságot a bizonyítási kísérlet elrendelésére.
Az új Be. kódex a nyomozást felderítési szakaszra és vizsgálatra bontja, továbbá a büntetőeljárás részévé teszi az előkésztő eljárást, amelyre a nyomozást megelőzően ke-
- 206/207 -
rül sor. Az előkészítő eljárás során az alkalmazott módszerekkel, eszközökkel nem tényeket kíván a hatóság/szerv igazolni, hanem a tények lehetséges forrásait kívánja megvizsgálni.[33] Ha a gyanú megállapíthatóvá válik, a nyomozást elrendelik, amely a felderítési szakasszal veszi kezdetét. A felderítés során az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol, jelenléti joga van például a bizonyítási kísérleten, vagy ahhoz is joga van, hogy utasítsa a nyomozó hatóságot a bizonyítási kísérlet elrendelésére. A felderítés a gyanúsított kihallgatásáig tart, vagyis ezen nyomozási szakasz elsődleges célja az elkövető azonosítása. A felderítés elsősorban adatgyűjtésre irányul majd, olyan adatokra, amelyek megszerzése elegendő ahhoz, hogy a gyanúsítás közölhetővé váljon, illetve a gyanúsítotti kihallgatás megtörténhessen. Ebbe a törekvésbe nehezen illeszthető bele a bizonyítási kísérlet, amely szervező munkát és az előkészítés általában hosszabb időt igényel. Az új kódex miniszteri indokolása is utal azonban arra, hogy lehetnek kivételesen tipikus esetek, amelyekben indokolt lehet a bizonyítékszerzés is, és ez igaz a bizonyítási kísérletre is, amikor megerősíteni vagy cáfolni kívánják a bizonyítási cselekménnyel a tanú állításait, vagy ellenőrizni, hogy helyállóak-e a hatósági feltételezések, illetve újabb verziókat felállítani a bizonyítási kísérlet eredményének ismeretében. A bizonyítási kísérlet ugyanis rekonstruálás révén erősít meg, vagy zár ki valamilyen felvetést.[34] Ha már van gyanúsítottja az ügynek, és a nyomozás a vizsgálati szakaszba kerül (vagyis a kezdeti egyszerű gyanú elkövetőre specifikálódik és bizonyítékokkal támasztják alá[35]), akkor szintén alkalmazható vallomásellenőrzés céljából a bizonyítási kísérlet, mind a gyanúsított, mind a tanú állításai ellenőrizhetőek vele, és ugyanez jellemzi a bírósági szakaszt is, első- és másodfokú bírósági tárgyalás keretében is elvégezhető a bizonyítási kísérlet.
A bizonyítási kísérlet jogi környezete a XIX. századtól adott, kezdetben a szemle szabályait kellett alkalmazni az eljárási cselekmény elrendelésekor, illetve tartásakor, majd az I. Be.-vel megjelent az önálló szabályozás is. A bizonyítási kísérlet igénybevételének célja a bő másfél évszázad alatt alig változott, elég csak a XIX. században alkalmazott láthatósági, hallhatósági kísérletekre gondolni, amelyeket napjainkban is gyakran elvégeznek, és ugyanígy jellemzője az eljárási cselekménynek, hogy mindig is alkalmazták vallomásellenőrzésre.
A bizonyítási kísérlet mind a nyomozás, mind a bírósági eljárás során alkalmas lehet vallomásellenőrzésre.[36] Azt várják tőle, hogy a bizonyítási kísérlet eredménye alátámassza a hatósági feltételezést, hogy a terhelt vagy a tanú nem mond igazat, vagy éppen a bizonyítási kísérlet eredménye mutassa azt, hogy a vallomástevő őszinte volt. Joggal számíthat arra is a hatóság, hogy a tanú miután szembesül azzal, hogy "megbukott" a bizonyítási kísérleten, majd elmondja, hogy valójában mit tud a bűncselekmény elkövetéséről, illetve beismerő vallomást tesz, ha ő volt az elkövető. A kezdetektől alkalmazták vallomásellenőrzési céllal a bizonyítási kísérletet, így volt ez az I. Bp. idejében is, amikor a szemle keretében vették igénybe annak tisztázására, hogy a tanúvallomások hitelt érdemlőek voltak-e. A sértett ugyanis azt mondta el vallomásában, hogy "öltözés közben az idegen valamivel hirtelen tarkón ütötte, amitől eszméletét elvesztette, úgy, hogy a továbbiakról nem is tud semmit. A helyszínen megjelent rendőri bizottság megállapította, hogy B. Istvánt a saját fonott nadrágövével akasztották fel az ablakkilincsre. A kérdéses öv ugyanabban az állapotban, ahogyan azt nyakáról leoldták, az asztalon feküdt. Egy helyen erősen begyűrt rész mutatta az övön, hogy ott volt hurokra kötve. A bizottság vezetője azonnal meg is kötötte a hurkot, majd a sértettet az ablak elé állította, nyakára illesztve az övet. Kiderült, hogy az öv szára még olyan hosszú maradt, hogy az áldozat lábai kényelmesen elérték a padlót."[37] A bizonyítási kísérlettel cáfolni lehetett a sértett édesanyja és a tanúk vallomását, akik úgy adták elő, hogy a sértett lábai a levegőben lógtak, illetve rángatóztak. "Ebből megállapítható volt, hogy B. István az egész fantasztikus történetet csupán kieszelte azért, hogy a német követség előtt kémek áldozatának tüntethesse fel magát, mert ilyen módon remélhette, hogy önfeláldozó szolgálatáért megfelelő jutalomban fog részesülni."[38] Közlekedési bűncselekményes ügyekben is gyakran alkalmazzák, azt tisztázzák például, hogy a baleset megtörténhetett-e úgy, ahogy a tanú, illetve a terhelt elmondta vallomásában. Szintén vallomásellenőrzést szolgált egy rongálási ügyben a bizonyítási kísérlet, amikor azt vizsgálták, hogy a szomszéd valóban megmérgezte-e a másik szomszéd növényeit azért, hogy rálásson a várra az erkélyről. Ezt tagadta, azonban a helyszínen megállapították, hogy kizárólag azok a fák száradtak ki, amelyek takarták a kilátást az erkélyről.
- 207/208 -
A bizonyítási kísérlet a bírósági eljárásban ugyanúgy alkalmazható, mint nyomozás során, alkalmas arra, hogy "a vallomásban foglalt egyes adatokat, illetőleg a jelenség megtörténtét vagy azzal összefüggésben a tanú észlelésének lehetőségeit és körülményeit - azonos feltételek megteremtése, illetőleg a cselekménynek a bíróság előtt történt lejátszása mellett - konkrét tények alapján ellenőrizze a bíróság."[39] Még a régi Be. időszakában fogalmazta meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a bírósági eljárásban nem feltétlenül lehet megteremteni azokat a körülményeket, amelyek azonosak, vagy a lehető legnagyobb mértékben hasonlóak a vizsgált esemény idején fennállt körülményekhez. "A jelen esetben a cselekményben szerepelt gépjárművek nem állnak rendelkezésre, s az elkövetéskori helyszín sajátosságainak is jelentőségük lehet. A cselekményben szerepel gépjárművekhez hasonlóknak a felkutatása, ezeknek, és az elkövetéskori sajátos körülményeknek a bizonyítási kísérlethez való biztosítása bírói hatáskörben nem oldható meg"- mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság, amely emiatt nem helytelenítette, hogy a megyei bíróság az ügyben pótnyomozást rendelt el. [Legf. Bír. Bf.III.2.453/2001] A Szegedi Ítélőtábla is arra hivatkozott a bizonyítási kísérlet eredményének a bizonyítékok köréből való kirekesztése kapcsán, hogy lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefolytatni, mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség megtörtént, illetőleg megtörténhetett. [Szegedi Ítélőtábla Bf.III.107/2014/4.] A bizonyítási kísérletnél az "ugyanolyan körülmények" megteremtése még a nyomozási szakaszban sem biztosítható maradéktalanul, ami nem szabad, hogy problémát okozzon az eljárási cselekmény végrehajtása kapcsán, hiszen a relevancia kell, hogy iránymutató legyen.[40] Ha például egy kerékpárost gázolt el az autós, a kerékpáros láthatóságára irányuló bizonyítási kísérletnél irreleváns, hogy az eljárási cselekmény során használt kerékpár egy zöld férfi mountain bike vagy egy kék női trekking kerékpár.
Ebbe a körbe a jelenségek észlelhetőségének, láthatóságának, hallhatóságának, a szagok és ízek érzékelhetőségének és megkülönböztethetőségének megállapítására irányuló kísérletek tartoznak. Ezek rendszerint helyszínhez kötöttek, vagyis ott kell megtartani, ahol a kérdéses cselekmény, jelenség vagy esemény történt. Kérdőíves empirikus kutatásom[41] (185 nyomozó és 135 vizsgáló töltötte ki a kérdőívet) is megerősítette azt az általam is tapasztalt gyakorlatot, hogy tipikusak a láthatóság céljából elrendelt bizonyítási kísérletek. Olyan kérdések tisztázása végett tartják ilyenkor a bizonyítási kísérletet, hogy a tanú valóban látta-e a az elkövető arcát, vagy egy közlekedési balesetnél, elsőbbség meg nem adásánál volt-e takaró hatás (pl. reklámtábla), ami miatt a gyanúsított nem láthatta a védett útvonalon közlekedő kerékpárost. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán is folytattak ilyen kísérletet a Kriminalisztikai Intézet oktatói, ahol az derült ki, hogy a férfiak vizuális észlelése, míg a nők auditív érzékelése volt jobb.[42] Szintén láthatósági kísérletet tartottak egy ügyben, amikor közvilágítással nem rendelkező lakott területen kívül közlekedő kerékpárost elütötte a gyanúsított. A kerékpáros nem volt kivilágítva, és fényvisszaverő ruházatot sem használt. Bizonyítási kísérlettel győződtek meg arról, hogy a gyanúsított láthatta-e a kerékpárost.
Bizonyos műveletekhez, eseményrészletek vagy történések lefolyásához szükséges időtartam megállapítása is történhet kísérleti úton. Itt elsősorban arra kell gondolni, hogy például bizonyos távolság megtételéhez mennyi idő szükséges.[43] Az időtartam megállapításra is jellemző, hogy mindig is részét képezte a bizonyítási kísérletes céloknak, már az 1900-as évek elején is szemléltető példaként szolgált annak vizsgálata a szemle keretében, hogy "lóháton, sebesen vágtatva, egyik hely milyen messze van a másiktól."[44]
Időtartam megállapítását szolgálta a Pécsi Ítélőtábla előtt lévő ügy is, amelyben a bizonyítási kísérlet keretében a másodfokú bíróság a vádlott részvételével és közreműködésével bejárta azt az útvonalat, amelyet a vádlott vallomásában megjelölt. A bizonyítási kísérlet eredményeként a másodfokú bíróság megállapította, hogy a vádlott által megjelölt útvonal - az általa megjelölt feltételek mellett - nem teljesíthető 49 perc alatt, ahhoz legalább 59-60 percre van szükség. A másodfokú eljárásban lefolytatott bizonyítási kísérlet tehát nem igazolta a vádlott alibijét, "ugyanakkor alapjaiban megkérdőjelezte a vádlott vallomásának valóságtartalmát, szavahihetősége megdőlt." Az ítélőtábla szerint "a bizonyítási kísérlet minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a vádlott az objektív bizonyítékok által igazoltan rendelkezésére álló időtartam alatt nem járhatta be gépkocsival azt az útvonalat, amelyet vallomásában állított". [Pécsi Ítélőtábla Bf.I.7/2014/5.]
- 208/209 -
A bizonyítási kísérlet jellemzője, hogy az eljárási cselekmény során a hatóság érzékileg ismeri meg magát a bizonyító tényt - a látványt vagy az események egymásutánját, a művi úton előidézett történést.[45] Művelet végrehajtási lehetőségének tisztázását szolgálja például, ha azt vizsgálják, hogy adott eszközzel milyen módon okozható sérülés.[46] A sértettnek okozott sérülés keletkezhetett-e úgy, ahogy a sértett, illetve a tanúk azt elmondták.
Az egyik ügyben a sértett azt állította, hogy a gyanúsított miután sérelmére súlyos testi sértést követett el, a menekülése közben a nyerges vontatóját ráhúzta, miközben ő a földről feltápászkodott, és ezzel neki további sérülést okozott. A bizonyítási kísérlet során azt vizsgálták, hogy a szűk helyen kanyarodhatott-e úgy a nyerges vontató, hogy a sértetthez hozzáérjen, illetve láthatta-e a gyanúsított a gépjármű vezetőülésénél, hogy éppen hol van a sértett. Szintén a végrehajthatóságot vizsgálták bizonyítási kísérlettel, amikor azt ellenőrizték, hogy adott ágynemű huzatban adott mennyiségű cigarettás doboz elférhetett-e abban az esetben, ha azt nem rendezetten tették bele, hanem beleszórták.
Ebbe a körbe tartoznak az olyan kísérletek, amelyek azt igyekeznek tisztázni, hogy az esemény egyes mozzanatai milyen sorrendben követhették egymást, melyik elem milyen elváltozásokat idézhetett elő stb.[47] A Budapest Környéki Törvényszék emberölési ügyében a nyomozás során tartott bizonyítási kísérlet alkalmával a gyanúsított úgy nyilatkozott, hogy "a férje két kézzel fogta meg a borosüveget, ült, és húzogatta, majd felállt, mindketten húzták a palackot, végül ki tudta tépni a kezéből, és kiment. A sértett a huzavona közben szúródott meg, de nem szándékosan szúrta meg, nem is vette rögtön észre, hogy megszúrta. Ismét úgy nyilatkozott, hogy ő abszolút nem sérült meg." Aztán több ellentétes vallomás is következett a terhelttől, majd egy újabb bizonyítási kísérlet alkalmával úgy nyilatkozott, hogy "minden egyes másodpercre nem emlékszik biztosan, de úgy emlékszik, hogy először a kést emelte fel, majd utána a flakont, de ezt 100%-ra megmondani nem tudja." A bíróság arra a megállapításra jutott, hogy "a nyomozó hatóság a Be. 120. § és 121. §-aiban írt rendelkezéseket teljeskörűen betartotta, az így nyert adatok aggálytalansága felől a megyei bíróságnak kétsége nem merült fel". [Budapest Környéki Törvényszék B.104/2007/20]
A bizonyítási kísérlet alkalmas lehet az események szereplői bizonyos egyéni tulajdonságainak (erejének, ügyességének, jártasságainak), képességeinek (pl. adaptációs képességének, látó- és halló érzékelésének, egyéni ingerküszöbének stb.) megismerésére.[48] Az egyik ügyben azt vizsgálta a nyomozó hatóság, hogy lopásnál befért-e a gyanúsított azon az ablakon, amelyen ő azt állította, és úgy tulajdonította-e el a házból az értékeket, ahogy ezt vallomásában elmondta. Ugyanilyen típusú példa lehet, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt zsákba mennyi kukorica fért bele, és azt a gyanúsított el tudta-e vinni magával a helyszínről. Az egyéni tulajdonságokból indult ki az a bizonyítási kísérlet is, amikor azt vizsgálták, hogy egy zárt telefonfülkében a fejbelőtt sértett sérelmére hányan követhették el a bűncselekményt, vagyis az elkövetőn kívül más is befért-e a sértetten kívül a telefonfülkébe.
A bizonyítási kísérlet jogi környezete a régi Be. óta szinte változatlan, és úgy tűnik, hogy ez fogja jellemezni a jövőt is, jelenleg semmi sem indokolja a jogszabály változtatást. A bizonyítási kísérletet, ha törvényi rendelkezéseket betartva hajtják végre, és a szakma szabályainak is megfelel az eljárási cselekmény elvégzése, nagy eséllyel eredményére bizonyítékként támaszkodik a bíróság, amely vallomásellenőrzés céljából maga is elrendelheti a bizonyítási kísérletet. A nyomozás során a bizonyítási kísérlet szintén alkalmas vallomásellenőrzésre, amellett, hogy alátámaszt, vagy éppen cáfol egy hatósági feltételezést, vagy eredménye újabb verziók állításához segítheti a hatóságot. A bizonyítási kísérletet csak ritkán rendelik el, ami köszönhető egyrészt annak, hogy a szervezése sok esetben hosszú időt és többletmunkát igényel, másrészt az is problémaként merül fel, hogy a hatóság képes-e az adott eseményhez, cselekményhez, jelenséghez hasonlót teremteni. Előfordul, hogy nem, és az is az okok között szerepelhet, hogy bizonyítási kísérlet nélkül is el lehet végezni a vallomásellenőrzést. A bizonyítási kísérlet nemcsak a nyomozásban, hanem az elsőfokú- és másodfokú bírósági eljárásban is helyet és szerepet kaphat, amit a tanulmányban ismertetett jogesetek is alátámasztanak. Úgy gondolom, hogy szükség van a nevesített, önálló bizonyítási kísérletre, hiszen negatív vagy pozitív eredménye egyaránt jelentőséggel rendelkezik a büntetőeljárás szempontjából, viszont ügyelnie kell a hatóságnak arra is, hogy felismerje a hibát, ha a bizonyítási kísérlet során bekövetkezett, mert a hiba rossz irányba is viheti az eljárást.■
JEGYZETEK
[1] Budaházi Árpád dr., r. őrnagy, PhD, adjunktus, NKE Rendészettudományi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézete, Büntetőeljárásjogi Tanszék.
Árpád Budaházi dr., PhD, police major, senior lecturer, National University of Public Service Faculty of Law Enforcement, Institute of Criminal Sciences, Department of Criminal Procedure Law orcid.org/0000-0003-0092-3860
[2] A mű a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, "A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés" elnevezésű kiemelt projekt keretében működtetett Egyed István Posztdoktori Program keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felkérésére készült.
[3] Fenyvesi Csaba: A bizonyítási kísérlet és a hit. In: Iustum Aequum Salutare, 2017/1. sz., 102.
[4] Budaházi Árpád: A bizonyítási kísérlet és történeti előzményei. In: Magyar Rendészet, 2017. 4. sz. (Megjelenés alatt.)
[5] Szalay László: A beismerésről, a tanúvallomásról és az esküdtszékről (1841). In: Révész T. Mihály (szerk.): Büntető eljárásjogtudományi szemelvénygyűjtemény I. 1819-1867. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 101.
[6] Szokolay István: Büntetőjogtan a codificatio és tudomány legújabb elvei szerint, különösen bíráink és ügyvédeink számára. Pest, 1845. 369.
[7] Katona Géza: Bizonyítási eszközök a XVIII-XIX. században. A kriminalisztika magyarországi előzményei. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1977. 253.
[8] 1962. évi 8. törvényerejű rendelet a büntetőeljárásról
[9] 1896. évi XXXIII. törvénycikk a bűnvádi perrendtartásról
[10] 1951. évi III. törvény a büntető perrendtartásról
[11] 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról
[12] 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról
[13] 1973. évi I. törvény a büntetőeljárásról
[14] Király Tibor: A bírói megismerés határai a büntetőeljárásban. In: Jogtudományi Közlöny, 1969/11. sz. 559.
[15] Király: i. m. 559.
[16] Bolgár György - Kárpáti László - Traytler Endre: A bűnügyi védő munkája. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1965. 69.
[17] Gödöny József (1968): Bizonyítás a nyomozásban. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1968. 53.
[18] Bolgár-Kárpát -Traytler: i. m. 69.
[19] Barna Péter Megjegyzések a tanúbizonyítás körében, a büntetőeljárásban. (Nagy Lajos: Tanúbizonyítás a büntetőperben c. művéhez). In: Jogtudományi Közlöny, 1967/6. sz. 397.
[20] Bolgár-Kárpát -Traytler: i. m. 69.
[21] Bolgár-Kárpáti-Traytler: i. m. 69.
[22] Balog János: A modell valóságbizonyítási szerepe a büntetőeljárásban. Jogtudományi Közlöny, 1966/8-9. sz. 448.
[23] Bolgár-Kárpáti-Traytler: i. m. 68.
[24] Kertész Imre: A tárgyi bizonyíték prioritásának problémája. In: Jogtudományi Közlöny, 1971/10. sz. 451.
[25] Bolgár-Kárpáti-Traytler: i. m. 69.
[26] Tremmel Flórán - Fenyvesi Csaba - Herke Csongor: Kriminalisztika Tankönyv és Atlasz. Budapest-Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2005. 302.
[27] Budaházi Árpád: Bizonyítási kísérlet a büntetőeljárás szolgálatában. In: Gaál Gyula - Hautzinger Zoltán szerk.: Tanulmányok a "Biztonsági kockázatok - rendészeti válaszok" című tudományos konferenciáról. Pécs, Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XV. 2014. 189.
[28] Nagy Lajos: Tanúbizonyítás a büntetőperben. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1966. 363.
[29] Budaházi Árpád: Bizonyítási kísérlet a felderítésben és a bizonyításban. In: Gaál Gyula - Hautzinger Zoltán (szerk.): Modernkori veszélyek rendészeti aspektusai. Pécs, Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XVI. 2015. 130.
[30] 23/2003. (VI. 24.) BM-IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának részletes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól.
[31] Herke Csongor - Hautzinger Zoltán: Büntető eljárásjogi alapkérdések. Pécs, AndAnn Kft. 56.
[32] Árpád Budaházi: Polygraph Examinations. Blessing or Curse. Saarbrücken, Lambert Academic Publishing (LAP), 2015. 1-118.
[33] Nyeste Péter: A bűnüldözési célú titkos információgyűjtés története, rendszerspecifikus sajátosságai, szektorális elvei, PhD-értekezés. Budapest, NKE Hadtudományi Doktori Iskola, 2016. 264.
[34] Tóth Mihály (1999): Vázlatok és szemelvények a büntető eljárásjog tanulmányozásához I. Egyetemi jegyzet. Budapest, PPKE JÁK, 1999. 151.
[35] Vári Vince: Hatékonyság a nyomozásban. In: Schaub Anita - Szabó István (szerk.): III. Interdiszciplináris Doktorandusz Konferencia. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkormányzat, 2014.
[36] Árpád Budaházi: Personal and Material Evidences in Criminal Procedure, with Particular Attention to Road Traffic Crashes. In: Studia Universitatis Babes-Bolyai, Iurisprudentia, 2017/2.
[37] Gyakorlati nyomozástan. Budapest, Magyar Államrendőrség Országos Szaktanulmányi Felügyelője, 1947. 140.
[38] Gyakorlati nyomozástan i. m. 140-141.
[39] Nagy: i. m. 363.
[40] Girhiny Kornél: The relevancy of questioning on the scene in case of exhibits. In: Studia Universitatis Babes-Bolyai, Iurisprudentia, 2017/2., 1-7.
[41] Budaházi Árpád: A bizonyítási kísérlet egy empirikus kutatás tükrében. In: Magyar Rendészet, 2017/5. sz.
[42] Angyal Miklós - Bezsenyi Tamás - Bói László - Farkasné Halász Henrietta - Girhiny Kornél - Nyitrai Endre - Tirts Tibor: Tisztjelölt hallgatók a kriminalisztikai megismerés startkövénél (egy szimulált baleset tanulságai). In: Magyar Rendészet 2017. 2. sz. 5-20.
[43] Bócz Endre - Finszter Géza: Kriminalisztika joghallgatóknak. Budapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008. 175.
[44] Balogh Jenő - Edvi Illés Károly - Vargha Ferenc: A Bünvádi perrendtartás magyarázata. Második kötet. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1909. 107.
[45] Bócz Endre: Büntetőeljárási jogunk kalandjai - sikerek, zátonyok és vargabetűk. Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 2006. 133.
[46] Bócz-Finszter: i. m. 174.
[47] Bócz-Finszter: i. m. 174.
[48] Bócz-Finszter: i. m. 175.
Lábjegyzetek:
[1] Budaházi Árpád Phd, adjunktus, NKE.
Visszaugrás
