Az Európai Tanács 2001 decemberében tartott laekeni csúcs értekezletén döntött arról, hogy az Európai Unió perspektíváját, a bővítéssel is összefüggő kihívásokat és az integrációs rendszerben szükségszerű esetleges változásokat tekintsék át. Az Európai Tanács döntött arról, hogy ennek a munkának az elvégzését egy olyan Európai Konventre bízza, melyben a tagállamok kormányainak és az Európai Unió intézményeinek képviselőin kívül a tagállamok nemzeti parlamentjei is képviseltetik magukat. A cél az Európai Uniót létrehozó alapszerződések olyan módosítása, amely elősegíti az Unió hatékonyabb, átláthatóbb, demokratikusabb és polgár közelibb működését.
Az alapszerződések megreformálása természeten az Európai Unió intézményrendszerének, jogi eszközeinek és az uniós politikáknak a részletes áttekintését jelentette.
Az Unió jog- és intézményrendszeréhez kapcsolódó kérdések megreformálása a Maastrichti Szerződés elfogadása óta napirenden volt. Ugyan mind az Amszterdami, mind a Nizzai Szerződés hozott változásokat, amelyek többek között megteremtették az Európai Unió bővítésének feltételeit, azonban a 25, illetve még több tagú Európai Unió számára a még hatékonyabb működéséhez itt nem lehetett megállni. Fontos hangsúlyozni, hogy az a tény, miszerint a 25 tagú Európai Unió működőképes egyértelmű, hiszen az új tagállamok hatékonyan és aktívan vesznek részt 2004. május óta az Európai Unió intézményeiben, az Európai Tanácson, a Tanács különböző formációiban, a tanácsüléseket előkészítő Állandó Képviselők Bizottságaiban, és a tagállamok részvételével működő tanácsi munkacsoportokban is. Hasonlóan a régi tagállamokhoz emellett szoros kapcsolatban állnak az Európai Bizottsággal, részt vesznek az Európai Bíróság előtti eljárásokban. Az európai parlamenti választásokkal teljesült az új tagállamok vonatkozásában is az az általános elv, hogy a tagállamok állampolgárait általuk közvetlenül választott képviselők képviselik az Európai Parlamentben. Az intézményekbe való integrálódásnak egy következő fontos eleme, hogy az új tagállamok képviselői is ott vannak az Európai Unió intézményeiben, azokban, melyekben a kormányok tagokat delegálnak és fokozatosan azokban is, melyekben a magyar állampolgárok uniós polgárságuk jogán pályázhatnak.
Hangsúlyozni kell tehát, hogy a Konvent munkája, majd az Európai Alkotmány létrehozásáról tárgyaló kormányközi konferencia során az alapszerződések intézményes részeit, és a közösségi jogra vonatkozó rendelkezéseit nem azért kellett áttekinteni és a szükséges mértékben megreformálni mert az nem volt működőképes, hanem a hatékonyság és a működőképesség növelése érdekében.
Az Európai Alkotmányról szóló szerződés kialakítása során alapvető követelmény volt az alapszerződések egyszerűsítése. (Az európai alkotmány létrehozásáról szóló szerződésre a cikkben vagy Európai Alkotmányként vagy alkotmányszerződésként hivatkozok.) Ez az egyszerűsítés egyrészt a Közösségek jogrendszerének, és döntéshozatali mechanizmusának az egyszerűsítését jelentette. Másrészt követelmény volt, hogy az intézményrendszer tekintetében olyan változtatásokat hajtsanak végre, melyek megfelelnek a hatékonyabb működésnek és az Unió új kihívásainak. Az intézményrendszer szabályainak módosítását vizsgálva, utólag megállapíthatjuk, hogy továbbra is fenntartották azt az intézményi egyensúlyt, ami egyrészt a föderalista modellből táplálkozik, másrészt pedig a kormányköziség jellemzőit viseli. Az alkotmányszerződésben meghatározott intézményrendszer ennek megfelelően egyaránt tartalmaz rendelkezéseket, amelyek a föderáció irányába hatnak és amelyek a kormányköziség irányába mutatnak, megőrizve az intézményi egyensúlyt.
Az egyszerűsítés egyben a demokratikus legitimitás erősítését is célozta.
A közösségi jogrendszert érintő változások között fontos új elem, hogy az alapszerződésekben szereplő korábbi tizenöt különböző jogi norma helyett az alkotmányszerződés összesen hat közösségi jogszabályt vezetett be. A jogi normák fajtáinak és formáinak egyszerűsítése mellett az alkotmányszerződés megváltoztatta a hatályos két legáltalánosabb közösségi jogszabály megnevezését is, így rendelet és irányelv helyett európai törvényről és európai kerettörvényről rendelkezik. Az alkotmányszerződéssel bevezetett hat jogi aktus közül az európai törvény és az európai kerettörvény törvényalkotási aktusok, míg nem törvényalkotási aktus az európai rendelet, az európai határozat, az ajánlás és a vélemény.
Amellett, hogy az alkotmányszerződés átnevezte a közösségi jogforrásokat, és azok között törvényalkotási és nem törvényalkotási szempontból hierarchikus viszonyt is kialakított, megállapítható, hogy az új elnevezésű jogforrások magukba foglalják a már jól ismert közösségi jogi normák jellemzőit. Az európai törvény - hasonlóan a mostani rendelethez - általános hatállyal bíró törvényalkotási aktus, amely egészében kötelező és közvetlenül alkalmazandó valamennyi tagállamban. Az európai kerettörvény - a hatályos irányelvhez hasonlóan - olyan törvényalkotási aktus, amely az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelező, azonban a forma és az eszközök megválasztását a tagállamok maguk dönthetik el. Az alkotmányszerződés szerint tehát a jövőbeni jogharmonizáció elsődleges eszköze az irányelv helyett az európai kerettörvény lesz. Az európai törvény és az európai kerettörvény azon jellemzője, miszerint ezek törvényalkotási aktusnak minősülnek, abból ered, hogy az ilyen jogi normákat az alkotmányszerződés szerint rendes törvényalkotási eljárásnak elnevezett döntéshozatali formában fogadja el a Bizottság javaslata alapján az Európai Parlament és a Tanács, vagy különleges törvényalkotási eljárások szerint a Tanács közreműködésével az Európai Parlament, vagy az Európai Parlament közreműködésével a Tanács. A rendes törvényalkotási eljárás tulajdonképpen megfelel a hatályos szerződés alapján szabályozott együttdöntési eljárásnak, ahol a tagállamok képviselőiből álló Tanács és az uniós polgárok által választott Európai Parlament szoros együttműködésben fogadja el az európai törvényeket és európai kerettörvényeket.
Az alkotmányszerződés bevezette a nem törvényalkotási aktus kategóriát, melynek keretében a Tanács, a Bizottság és az Európai Központi Bank - az alkotmányszerződésben meghatározott esetekben - európai rendeleteket és európai határozatokat fogadhat el. A nem törvényalkotási aktusok egyrészt felhatalmazáson alapuló európai rendeletek, amelyek európai törvények, vagy kerettörvények nem alapvető rendelkezéseit egészítik ki, vagy módosítják, másrészt végrehajtási típusú aktusok, melyeket a Bizottság megalapozott felhatalmazás alapján alkot. Az európai rendeletek olyan közösségi jogforrások, amelyek teljes egészében kötelezőek és valamennyi tagállamban közvetlenül alkalmazandók, illetve olyanok is lehetnek, amelyek az elérendő célokat illetően minden címzett tagállamra kötelezőek, azonban a forma és az eszközök megválasztása tekintetében a nemzeti hatóságoknak szabad kezet adnak. Az európai határozat szintén teljes egészében kötelező, de amennyiben annak címzettje van, kizárólag a címzetteknek kell teljesíteni az abban foglaltakat. Az európai rendelet tehát egyaránt magába foglalja a hatályos rendeletek és irányelvek jellemzőit, míg az európai határozat a hatályos határozatnak megfelelően csak a címzettekre kötelező.
Az új jogforrási rendszert áttekintve összefoglalásképpen elmondható, hogy az alkotmányszerződés tulajdonképpen egyértelműen rendet tesz az eddig is alkalmazott közösségi jogforrások között és a gyakorlatban kialakult szempontok szerint egyértelműen kimondja a hierarchikus viszonyt a demokratikus legitimáció letéteményesei által elfogadott jogszabályok, és az átruházott hatáskörben, a Bizottság, a Tanács vagy az Európai Központi Bank által elfogadott jogszabályok között. Annak érdekében, hogy ez a kettős viszony biztosan elkülöníthető legyen a jogforrásokat törvényalkotási és nem törvényalkotási kategóriába sorolja, és elnevezésüket megváltoztatja. Az új jogforrások gyakorlati alkalmazása természetesen megmutatja majd hatékonyságukat. Azoknak, akik a hatályos szabályozás szerinti rendeleti és irányelvi jellemzőkhöz vannak szokva furcsa lehet az új osztályozás, különösen az európai rendelet tekintetében, amely egy jogforrás formában tartalmazhatja mindkét jellemzőt, ami egyrészt közvetlen alkalmazást, így a jogharmonizáció kifejezett kizárást is jelenti, másrészt pedig nemzeti forma és eszköz meghatározását, tehát jogharmonizációs kötelezettséget. Az új típusú jogforrások kodifikálásakor remélhetőleg egyértelműen ki fog derülni például egy európai rendelet esetében, hogy mely rendelkezései követelik meg a tagállami jogalkotást. Ez már csak azért is elsődleges fontosságú, mert az alkotmányszerződés is tartalmazza a hatályos alapszerződéseknek azt a szolidaritási klauzuláját - amely egyébként a tagállami működés és együttműködés alapelve - miszerint a tagállamok megtesznek minden általános vagy különös intézkedést az alkotmányszerződésből és az Unió intézményeinek intézkedéseiből eredő kötelezettségek teljesítése érdekében. Ennek megfelelően a tagállamoknak át kell ültetniük és alkalmazniuk kell nemzeti jogrendszerükben az európai kerettörvényeket, és az európai rendeleteknek az "irányelvi jellemzőkkel" bíró rendelkezéseit. Ezek nem teljesítése pedig a Bizottság által a tagállam ellen szerződéses kötelezettség megszegésért indított eljáráshoz vezethet. A másik szempont, hogy a közvetlenül alkalmazandó uniós jogforrásokra a nemzeti bíróságok előtt közvetlenül hivatkozni lehet. A jogalkalmazó és jogkövető európai polgárok számára elengedhetetlen, hogy pontosan lássák az alkalmazni szükséges jogi szabályozás körét, hiszen ez a jogbiztonság alapvető követelménye. Az új jogforrások jellegének meghatározása, és az ezekből fakadó tagállami feladatok beazonosítása tehát alapvető lesz a gyakorlatban.
Az új jogforrások és az új rendelkezések tekintetében hangsúlyozni szükséges, hogy a jogfolytonosság érdekében az alkotmányszerződés megerősíti azt a jogértelmezést, amelynek értemében az alkotmányszerződés és az Unió intézményei által alkotott jog elsőbbséget élvez a nemzeti joggal szemben. Az Európai Bíróság joggyakorlatában kialakult értelmezést pedig a jövőben is megfelelően kell alkalmazni az alkotmányszerződés rendelkezéseire.
A közösségi jogi aktusok mellett az alkotmányszerződés részben átalakította az Unió intézményi keretét. A tagállamok az alkotmányszerződés létrehozására irányuló kormányközi konferencia utolsó szakaszában állapodtak csak meg az ún. intézményi csomagról. Ennek oka abban is kereshető, hogy a tagállamok és az Unió közötti hatáskörmegosztás esetében létrehozott egyensúly nagy mértékben függ attól is, hogy az uniós kérdések milyen feltételekkel kialakított és milyen jellemzőkkel rendelkező intézményrendszerben dőlnek el. Az alkotmányszerződés értelmében az Unió saját intézményeinek célja az értékeinek érvényesítése, a célkitűzéseinek az előmozdítása, az Unió, valamint polgárai és a tagállamok érdekeinek szolgálata, valamint a politikái és intézkedései egységességének, eredményességének és folyamatosságának a biztosítása. Az alkotmányszerződés alapvetően nem változtatott a Bizottság, a Tanács és az Európai Parlament hármasán, viszont olyan rendelkezéseket vezetett be, melyek az egyes intézmények szerepét részben módosította. Itt hangsúlyozni kell, hogy a végső megállapodás talán pont annak köszönhető, hogy az intézményi egyensúly elve, annak már elfogadott tartalma szerint - megítélésem szerint - továbbra is fennmaradt.
Az alkotmányszerződés értelmében az Unió intézményi kerete magában foglalja az Európai Parlamentet, az Európai Tanácsot, a Miniszterek Tanácsát, az Európai Bizottságot és az Európai Unió Bíróságát. Az alkotmányszerződés az intézményi struktúrán változtatott abból a szempontból, hogy új csoportosítást alkalmaz az intézményekre, nevesíti az Unió intézménykeretét valamint az Unió intézményeit és szerveit.
Az alkotmányszerződés szerint tehát az Európai Tanács az intézményi keret része lett. Az Európai Tanács munkájában továbbra is az állam- és kormányfők vesznek részt, akiket munkájukban az Unió külügyminisztere segít. Az Európai Tanács megőrizte feladatát, az Unió általános politikai irányát és prioritásait határozza meg a fejlődés ösztönzése érdekében. Az Európai Tanács a kialakult gyakorlatnak megfelelően negyedévente ülésezik és konszenzussal dönt. A hatályos rendszerhez képest jelentős eltérés, hogy az Európai Tanács működésének folytonossága érdekében a fél évente váltakozó elnökség helyett az Európai Tanács két és fél évre elnököt választ, aki tulajdonképpen koordinálja az Európai Tanács munkáját, ezzel biztosítva a lendületet, a hosszabb távú célkitűzéseket és a folytonosságot. Az Európai Tanács elnökének szerepe kiterjed továbbá az Unió külső képviseletére, a közös kül- és biztonságpolitikához tartozó ügyekben. Az Unió harmadik országokkal való hatékonyabb kapcsolattartása érdekében az alkotmányszerződés létrehozza az Unió külügyminiszterének intézményét. Az Unió külügyminiszterének létrehozásával a tagállamok egy olyan kettős intézmény mellett tették le a voksukat, amely egyrészt része a tagállamok képviselőiből álló Tanácsnak, másrészt része az Európai Bizottságnak. Az Unió külügyminisztere ugyanis egyrészt elnöke az Európai Unió Külügyek Tanácsának, másrészt pedig alelnöke az Európai Bizottságnak, és felelős a Bizottságon belül a Bizottság külkapcsolatokkal összefüggő feladatainak ellátásáért és az Unió külső tevékenysége egyéb területeinek összehangolásáért. Ebben a kettős szerepben az Unió külügyminisztere más szabályok szerint jár el a Tanácsban és más szabályok szerint jár el a Bizottságban. A gyakorlat szintén igazolja majd, hogy az Európai Tanács elnökének és az Unió külügyminiszterének a párhuzamosnak tűnő hatáskörei hogyan férnek majd meg egymás mellett.
Az alkotmányszerződés alapvetően átalakította az Európai Unió elnökségi rendszerét. Az elnökségi rendszer átgondolása során két alapvető szempontot vettek figyelembe. Egyrészt növelni kívánták a folytonosságot az Unió egyes elnökségi ciklusai között, azonban nem kívántak arra az útra lépni, hogy az Uniónak állandó elnöksége legyen és ezzel a tagállamok prioritásai a jövőben kevésbé jelenjenek meg. Az Európai Tanács esetében 2,5 évre választott elnök mellett döntöttek, a Tanács más formációiban azonban - a Külügyek Tanácsának kivételével, ahol az Unió külügyminisztere elnököl - továbbra is a tagállamok kapnak szerepet. Ennek érdekében egy olyan egyenjogúságon alapuló rotációs rendszert alakítottak ki, melyben három tagállam 18 hónapon keresztül közösen látja el az elnökséget. A csoportos elnökség részlet szabályairól minősített többséggel elfogadott európai határozatban fognak dönteni. Szintén az Unió előtt álló feladat, hogy eldöntse, hogy a három tagállamból álló csoportos elnökségben mely tagországok, milyen sorrendben fogják követni egymást. Az alkotmányszerződés a Külügyek Tanácsa mellett az Általános Ügyek Tanácsáról rendelkezik, melynek feladata az Európai Tanács üléseinek előkészítése és nyomon követése, illetve a többi tanácsi formáció munkája összhangjának biztosítása. Az alkotmányszerződésben nevesített két tanácsi formáción kívül a többi tanácsi formációt az Európai Tanács fogja meghatározni. Az alkotmányszerződés új rendelkezése, hogy a Tanács ülései két részre tagolódnak, egyrészt egy uniós törvényalkotási aktusokra vonatkozó döntéshozatallal foglalkozó részre, és egy nem törvényalkotással foglalkozó részre.
A Tanács fő szabály szerint minősített többséggel határoz, melyet részletesen tartalmaz az alkotmányszerződés. Az új szavazati rendszer is különbséget tesz a szerint, hogy a javaslatot az Európai Bizottság, vagy nem az Európai Bizottság terjeszti elő. A szavazati rendszer új szabályai szerint azonban ezt a megkülönböztetést az Unió külügyminiszterének javaslatai esetén is alkalmazni kell. A Bizottság vagy az Unió külügyminiszterének javaslata esetén a minősített többséghez a Tanács tagjai legalább 55%-ának a szavazata szükséges. Az 55%-nak legalább 15 tagállamot és egyben az Unió népességének legalább 65%-át kell képviselnie. A minősített többséget kisegítő szabály, hogy a blokkoló kisebbségnek a Tanács legalább négy tagjából kell állnia, ennek hiányában a minősített többséget elértnek kell tekinteni. Amennyiben a javaslatot nem a Bizottság vagy a külügyminiszter teszi, akkor a minősített többséghez a Tanács tagjai legalább 72%-ának és egyben az Unió népességének legalább 65%-át képviselő tagállamok szavazata szükséges.
Az alkotmányszerződést előkészítő kormányközi konferencia során az egyik legvitatottabb intézményi kérdés volt az Európai Bizottság összetételére vonatkozó szabályozás. A hatékony és működőképes Európai Bizottság alapvető feltétele az Európai Unió működőképességének és hatékonyságának. Ezért a tagállamok arra törekedtek, hogy ez a kollegiális intézmény feladatait az ezt alátámasztó összetételben tudja ellátni. Voltak olyan tagországok, akik a Bizottság tagjai létszámának korlátozásával kívánták ezt elérni már az alkotmányszerződés hatályba lépésétől kezdődően. Hivatkozva azonban a tagállamok egyenjogúságára és az Európai Bizottság összetett feladataira a legtöbb ország, közöttük Magyarország is ragaszkodott az egy ország egy biztos elvhez. Az alkotmányszerződés alapján először 2009-ben fognak Európai Bizottságot kinevezni, amely a tagállamok egy-egy állampolgárából fog állni, beleértve elnökét és az Unió külügyminiszterét. E Bizottság hivatali idejének 2014-es lejártát követően a Bizottság összetétele úgy alakul, hogy tagjainak száma megegyezik a tagállamok számának kétharmadával, kivéve ha az Európai Tanács egyhangúlag eljárva ennek megváltoztatása mellett dönt. Az alkotmányszerződésnek ez a rendelkezése előrevetíti a tagállamok számánál kisebb létszámú Európai Bizottságot. Az, hogy 2014-től nem ad minden tagállam biztost azt is feltételezi, hogy a Bizottság összetételéről megfelelő garanciákat tartalmazó részletes szabályokat állapítson meg az Európai Tanács. Az alkotmányszerződés szerint a Bizottság tagjait a tagállamok állampolgárai közül kell választani, a tagállamok közötti, egyenjogúságon alapuló rotációs rendben. A részletes szabályok megállapításakor - mely az Európai Tanács egyhangúságát követeli - a tagállamokat teljes mértékben egyenrangúnak kell kezelni és a Bizottságot úgy kell összeállítani, hogy a tagállamok demográfiai és földrajzi különbözősége kielégítő módon megjelenjen. Az alkotmányszerződés megerősíti az Európai Bizottság elnökének irányító, politikaformáló szerepét és biztosítja, hogy az elnök nagyobb befolyással alakíthassa ki vagy módosíthassa az Európai Bizottság összetételét.
Az alkotmányszerződés tovább erősítette az Európai Parlament társ-törvényalkotói feladatait, valamint az alkotmányszerződésben meghatározott feltételeknek megfelelően a politikai ellenőrzésre és konzultatív szerepkörére vonatkozó hatáskörét. Az Európai Parlament tagjainak számát az alkotmányszerződés 750 főben határozza meg és kimondja, hogy a legkisebb tagállamot is legalább 6, a legnagyobb tagállamot legfeljebb 96 képviselő képviseli. Az alkotmányszerződés természetesen a hatályos rendelkezéseknek megfelelően rögzíti, hogy az Európai Parlament tagjait közvetlen és általános választójog alapján, szabad és titkos választásokon ötéves időtartamra választják.
Az alkotmányszerződés alapvetően nem változtatta meg a luxemburgi bíróságokra vonatkozó szabályokat, azonban az elnevezés módosult, és a jövőben az Európai Unió Bíróságáról beszélhetünk, az Elsőfokú Bíróság helyett Törvényszékről és a különleges bírói tanácsok helyett különös hatáskörű törvényszékekről. Az Unió jogalkotási folyamatában az első különös hatáskörű törvényszék előreláthatólag az Európai Unió Közszolgálati Törvényszéke lesz, amely a jelenlegi Elsőfokú Bíróság tehermentesítése érdekében átveszi az Európai Unió intézményei és alkalmazottai, tisztviselői közötti munkaügyi perek elbírálását. Az alkotmányszerződés a bíráknak és a főtanácsnokoknak jelölt személyek feladatra való alkalmasságának véleményezése érdekében egy külön bizottságot hoz létre. A bizottság működésének részletes szabályait a Tanács európai határozatban fogja meghatározni. Az alkotmányszerződés tovább pontosította az Európai Unió Bírósága és a Törvényszék közötti feladat- és hatáskör megosztást, illetve jogorvoslati rendszert.
Az alkotmányszerződés szerint az Európai Számvevőszék ugyan nem része Unió intézményi keretének, azonban természetesen továbbra is az Unió intézményei között szerepel. A Számvevőszék feladata továbbra is az Unió pénzügyi ellenőrzése, az Unió bevételre és kiadásra vonatkozó elszámolásnak, valamint a pénzgazdálkodás hatékonyságának és eredményességének vizsgálata. A hatályos alapszerződésekkel összhangban a Parlamentet és a Tanácsot a jövőben is a Régiók Bizottsága és a Gazdasági és Szociális Bizottság fogja tanácsadói minőségében segíteni.
Az uniós intézményrendszerrel összefüggő új rendelkezése az alkotmányszerződésnek, hogy előírja az Unió demokratikus működése érdekében az uniós intézmények, szervek és hivatalok munkájának átláthatóságát. Az Uniónak kötelezettsége, hogy minden tevékenysége során tiszteletben tartsa a polgárok közötti egyenlőséget és intézményei, szervei, hivatalai valamennyi polgárt egyenlő figyelemben részesítsenek. Az Unió szervei munkájuk során a lehető legnagyobb mértékben kötelesek tiszteletben tartani a nyitottság elvét. Ennek érdekében az Európai Parlament ülései és a Tanács ülései, amikor azokon törvényalkotási aktusokról határoznak, nyilvánosak. Az átláthatóságot biztosítja az is, hogy az alkotmányszerződés előírja az uniós polgároknak, hogy az Unió dokumentumaihoz jogosultak hozzáférni és ennek köz- és magánérdeket szem előtt tartó korlátozását csak európai törvényállapíthatja meg.
Az Unió demokratikus működése érdekében az alkotmányszerződés bizonyos már kialakult elveket átlép. Így módosítja azt az általános elvet, miszerint főszabályként közösségi jogi aktus kezdeményezésére csak az Európai Bizottságnak van hatásköre. Az alkotmányszerződés szerint egy millió uniós polgár kezdeményezheti a Bizottságnál, hogy hatáskörének keretein belül terjesszen elő megfelelő javaslatot uniós jogi aktusra. Azzal, hogy az alkotmányszerződés uniós jogi aktus elfogadása érdekében polgári kezdeményezésre ad lehetőséget, erősíti az Unió legitimációját és polgár-közeliségét. Szintén az Unió legitimációjának erősítése érdekében az alkotmányszerződés jogokat biztosít a nemzeti parlamenteknek a közösségi jogalkotás közvetlen befolyásolására.
Az intézményi rendelkezések között mindenképpen meg kell említeni, hogy az Európai Alkotmány az alkotmányszerződést előkészítő Konventet intézményesíti. Az alkotmányszerződés előírja, hogy ha annak módosítására kerül sor, akkor az Európai Tanács elnöke az Európai Parlamenttel és a Bizottsággal folytatott konzultációt követően a nemzeti parlamenteknek, a tagállamok állam- illetve kormányfőinek, valamint az Európai Parlamentnek és a Bizottságnak a képviselőiből álló konventet hív össze. A konvent feladata, hogy megvizsgálja az alkotmányszerződés módosítására irányuló javaslatokat. Annak érdekében azonban, hogy az alkotmányszerződés egyes rendelkezéseit a kihívásoknak megfelelően gyorsabban lehessen módosítani egyszerűsített felülvizsgálati eljárást vezettek be. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az egyszerűsített felülvizsgálati eljárást az Unió politikáira és működésére vonatkozó szabályokra lehet alkalmazni.
Az Európai Parlament összetételére, az Európai Tanácsban és a Tanácsban a minősített többség meghatározására, valamint a Bizottság összetételére vonatkozó átmeneti szabályokat az alkotmányszerződésnek az Unió intézményeire és szerveire vonatkozó átmeneti rendelkezésekről szóló jegyzőkönyve határozza meg.
A hatályos alapszerződéseket felülvizsgáló konvent egyik elsődleges célja tehát az volt, hogy az Unió intézményrendszerére, illetve döntéshozatali rendszerére vonatkozó bonyolult szabályokat egyszerűsítsék, ezáltal növeljék a szerződés alkalmazásának hatékonyságát és a jogbiztonságot. Megállapítható, hogy az alkotmányszerződés jelentősen egyszerűsítette az Unió jogforrási rendszerét, és részben egyszerűsítette a döntéshozatali folyamatokat, azonban azt is látni kell, hogy egyúttal új intézményeket és új eljárási formákat vezetett be. Az új intézmények, jogforrások, eljárási formák alkalmazása fogja megmutatni a gyakorlatban, hogy a Konventnek és a kormányközi konferenciának kitűzött egyszerűsítési célt valóban sikerül-e megvalósítani. Az biztos, hogy a létrehozott új és egyes esetekben párhuzamos hatáskörökkel rendelkezőnek tűnő intézmények, illetve hasonló tartalmú eljárás típusok szabályai folyamatos értelmezést fognak kapni az alkotmányszerződés hatályba lépéséig és azt követően is. ■
Lábjegyzetek:
[1] Dr. Müller Adrien, főosztályvezető-helyettes, Külügyminisztérium
Visszaugrás
